Tékozló Homár

Szerintünk meg működik. Pont. / Frissült az eMag ügyfélszolgálat levelével

2015.10.27. 09:35 | Homár Hilda | 84 komment

emag_1.png

Az gyakori helyzet, hogy a vásárló és az eladó mást gondol egy helyzetről, erről szól az egész Homár. Az már kicsit ritkább, hogy a vásárló és a gyártó egyetértőleg állítja, hogy hibás egy kütyü, a forgalmazó viszont ragaszkodik a működikezműködik verzióhoz. Lehet tippelni, hogy kinek van közvetlenül forintosított haszna ebből.

Kedves Homár!

Szolgáltatóm jóvoltából 240Mb-es internetem van, előtte 120 volt, az még elketyegett a 100Mb-es routerrel, de gondoltam, hadd szóljon a 240, veszek egy 1000Mb-est. Ki is kerestem egy routert, amit legolcsóbban az eMAG webáruházában lehetett megkapni. Megrendeltem tőlük, le is szállították időre, kifizettem.

Hanem aztán jött az üzembehelyezés. Informatikus vagyok, több száz kütyüt helyeztem már üzembe, van némi tapasztalatom. Az előző routerem is ugyanettől a gyártótól volt, van más eszközöm is tőlük, soha nem volt gondom az üzembe helyezéssel. Itt sem azzal volt gond, hanem hogy a router nem működött. Illetve működött, kb. 1Mb/s-os sebességgel, ami azért nem 1000. Pontosan az volt a jelenség, hogy bármilyen netes forgalmat elindítottam, a router kb. 30Mb/s-os sebességgel kezdte a műveletet, majd lement 1Mb/s körüli értékre, és ott ketyegett tovább.

Visszacseréltem a routert a régire, az remekül működött, ahogy korábban. Többször megcsináltam a cserét, újra installálás, stb., az új sohasem működött, a régi igen. Felhívtam telefonon a _gyártó_ ügyfélszolgálatát, ahol szintén megállapították, hogy az új router hibás. Azt is mondták, hogy ez egy kifutott típus, ajánlottak egy másikat. Meg is javították volna ezt, de a sorozatszám alapján megállapították, hogy Romániában lett regisztrálva a router, így csak ott javíthatják garanciálisan.

Értesítettem az eMAGot, hogy _hibás a termék_, ezért vissza szeretném adni. Másnap már jött is a futár, visszavitte a terméket. (Másnap megvásároltam az ajánlott routert, csont nélkül működött és működik azóta is.)

Valamennyi idő után kaptam egy mailt az eMAGtól, hogy a vásárlásomat stornózták, mást szeretnék-e venni, vagy visszakérem-e a pénzt. Ha igen, adjak számlaszámot. Már a termék visszaküldésekor, amikor egy formanyomtatványt kellett kitölteni, jeleztem, hogy kérem vissza a pénzem, és a számlaszámom is megadtam. De ilyen apróságon nem akadunk fel, megírtam, hogy kérem a pénzt, és megadtam újra a számlaszámom. Pár nap múlva meg is érkezett a pénz. Eddig rendben is lenne a dolog.

Hanem 1500 Ft-tal kevesebb pénzt utaltak vissza, mint amennyit a routerért fizettem. Nosza, elő az ÁSZF-et, milyen apróbetűt nem olvastam el vajon? Az ÁSZF-ben benne van kerek perec, nem is apró betűvel, hogy visszaadott termék esetében levonnak 1500Ft-ot szállítási díjként. De! Nem vonnak le szállítási díjat, ha a visszaküldött termék hibás!

Na, felhívtam az eMAG ügyfélszolgálatot - nem az 1500 Ft-ért, szerencsére nem fogok emiatt éhenhalni, hanem mert úgy gondoltam, hogy nem a nem visszafizetett 1500 Ft-okból kéne bevételt csinálniuk, hanem a hibátlan termékekkel. Itt fogadták a panaszomat, aztán elfelejtették, stb., kb. másfél hónap telt el levelezgetéssel, telefonokkal, ők kötötték az ebet a karóhoz, hogy a termék nem volt hibás. Leírtam nekik is részletesen a fentieket, hangsúlyozva, hogy a termék hibás volt - nemcsak szerintem, hanem a gyártó szerint is. Végül azt minden igényt kimerítő választ kaptam a panaszkezelő részlegüktől, hogy:

"Tisztelt Ügyfelünk, A termék tesztelésre került, megfelelően működik, így a szállítási költség le lett vonva. További szép napot kívánunk!"

Probléma az, hogy a visszaküldéskor, meg a visszafizetésről szóló levelezés során elfelejtették közölni, hogy a terméket nem találták hibásnak, és ezért a visszaküldés okát nem fogadják el. Ja, és mellesleg az is probléma, hogy a router igenis hibás volt.

Mivel a sorozatszámot nem jegyeztem fel, így nem tudok továbblépni, nem is nagyon akarok. Ez a levél azért született, hogy az eMAGtól óvjam azokat, akik szeretnének tőlük vásárolni.

Üdv!

gym

UPDATE okt. 28. 16:11

Jelentkezett nálunk az eMag, hogy szeretné felvenni a kapcsolatot gymmel. Reméljük végül sikerül rendezniük az ügyet.

UPDATE 2. okt. 31.

És igen! Nem csak üres ígéret volt az eMag részéről a dolog, ráadásul a leveleés alapján az ügyfélszolgálat igen rendesen teszi a dolgát. Íme:

íme a levelezésük: 

Tisztelt gym úr!

Köszönöm a türelmét, sikerült képbe kerülnöm pontosan a történtekről. Először is elnézését kérem, ha a kellemetlenséget okoztunk Önnek. A fő probléma, amiért az 1500 forint levonásra került, hogy az eMAG szervize nem észlelte a hibát, és az Ön által is jelzett gyártói szakvélemény nem állt rendelkezésre, hogy ezt továbbítsuk szervizünknek.

Ettől függetlenül saját hatáskörben intézkedem a levont 1500 forint azonnali visszautalásáról a korábban megadott bankszámlaszámára, remélhetőleg ez pár munkanapon belül megérkezik!

Bízom benne, hogy a fenti megoldás elfogadható az Ön számára is.

Tisztelettel:

XY

Ügyfélszolgálati vezető

Tisztelt xy Úr!

Köszönöm intézkedését.

Szakvéleményt nem tudtam mellékelni, mert szóban kommunikáltam a D-Link ügyfélszolgálatával. Több beállítást végigpróbáltunk az ő javaslatai alapján, de a router stabilan csak az 1 Mb/s-os sebességet tudta produkálni, ezért az ügyfélszolgálatos is távolról csak másodpercekre tudott a gépemre belépni, mert mindig felbomlott a kapcsolat. Hangsúlyozom, hogy a korábbi routeremmel, ami szintén D-Link gyártmány volt (és feltváltva próbálgattam az Önöktől vásárolttal, ezzel kizárva, hogy az internetszolgáltatással lett volna probléma abban az időszakban), és a mostani D-Link routeremmel semmi hasonló probléma nem volt és nincs jelenleg sem. Az Önök routerét két géppel próbáltam ki, egy asztalival és egy notebokkal, ugyanolyan eredménnyel. Azt pedig valószínűtlennek tartom, hogy 3 hibátlan D-Link routerből 2 működik, egy meg nem, ugyanazon a hálózaton ugyanolyan beállításokkal.

Ami hozzátartozik azért a teljes képhez, hogy én sem kaptam semmi információt a teszt eredményéről amíg meg nem reklamáltam a levont összeget, holott a honlapjukon kitöltendő űrlapon a "Hibás terméket kaptam" kóddal küldtem vissza a routert. Én úgy gondolom, hogy ebben az esetben, ha a router valóban hibátlan, akkor ezt közölni kellett volna velem mielőbb, hogy pl. esetleg azon melegében kérhettem volna a D-Linktől szakvéleményt, nem másfél hónapra visszamenőleg. (Az első hivatalos értesítés, amit kaptam Önöktől, és közli, hogy nem találtak hibát, október 14-én érkezett, ami a visszaküldés augusztus 26-i dátumához képest enyhén szólva is későn van. Így kissé úgy tűnt, hogy a router akkor lett "hibás", amikor megreklamáltam az összeget. Tudom, ez gonosz feltételezés, de mi vásárlók már csak ilyenek vagyunk.

Tehát a router hibája vagy hibátlansága csak az egyik összetevője volt a panaszomnak, az ügyintézés sebessége és módja a másik része.

Ebbe a levélbe a Tékozló Homár blogot is be-Cc-zem, hogy lássák az eMAG pozitív hozzáállását, és ezzel tudják árnyalni a nyilvános bejegyzést.

Még egyszer köszönettel:

gym

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.27. 09:50:15

Fillerbaszas, egzakttalan satobbizes, kifutott termek, mertekegysegek kavarasa - korunk top informatikusai kozul 1!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.27. 09:52:52

"nem volt gondom az üzembe helyezéssel"

Fasznak viszed el egy üzembe, mikor otthonra vetted.

McZozo 2015.10.27. 10:00:01

@ide nem jöhet csak úgy be: A kavaros resszel egyetertek de a fillerbaszas resszel nem, mert ha egyszer az a szabaly akkor miert is vonnak le, s mivel az emberek egy resze igy all hozza mint te hogy hat mit hozong cask 1500 ft ezert tehetik meg a cegek hogy igy allnak hozzank.

ember a holdon? 2015.10.27. 10:01:57

A románok a lovainkat is ellopták...mit vársz tőlük egy router miatt? 

ide nem jöhet csak úgy be 2015.10.27. 10:08:41

@atpijkamo: :D Tettszik neki az ipari filling.
@AtiSnatch: olyan meg van? Nyimi-nyami yum! Lurkokent meg ettem.
@Józsi, a migráns köcsög: hat nem igazan...
@McZozo: gyehe, tudtam, hogy ezt felreerti valaki. Arra ertettem, hogy Ubuntu-rajongo szakmesterunk a legolcsobbat valasztja, minden tovabbi sulyozas nelkul, csolatassal. Na meg eMAG? Ha normalis? Eljunk ko alatt. Mindegy.

hobbitroll 2015.10.27. 10:30:35

@poszto-LÓ:
"legolcsóbban az eMAG webáruházában lehetett megkapni"
hiba no.1, olcsó hús vs. drága leves

"Informatikus vagyok, több száz kütyüt helyeztem már üzembe, van némi tapasztalatom"
Mi pedig egész jól keresünk az ilyen tapasztalt informatikusoknak köszönhetően :D

"Romániában lett regisztrálva ... ott javíthatják garanciálisan"
hiba no.2
Ez a forgalmazó problémája. Kedves tapasztalt informatikus nem tudja használni a guglit (fogyatékosvédők, TV-k -szavatosság-jótállás, kereskedelem-)?
Ha a problémát a 14. nap előtt felfedezte, akkor simán mondhatta volna, hogy passz, nekem ez mégsem kell (elállási jog gyakorlása).

"Mivel a sorozatszámot nem jegyeztem fel, így nem tudok továbblépni, nem is nagyon akarok."
hiba no.3

"Ez a levél azért született, hogy az eMAGtól óvjam azokat, akik szeretnének tőlük vásárolni."
hiba no.4
Vásárlás _ELŐTT_ gyűjtünk információt arról a cégről, akitől vásárolni szándékozunk. Aki ezt képes saját hatáskörben meglépni, azt nem szükséges a nevezett cégtől védeni. A többire meg kár pazarolni a biteket.
"Informatikus vagyok ... van némi tapasztalatom", az már biztos, hogy a némi tapasztalat nem terjed ki a gugli használatára, vagy ha mégis, úgy szövegértés terén mutatkoznak hiányosságok.

@Homár Hilda: ez megint a 12 egy tucat poszt. Most ezzel mit lehet kezdeni? Már azon kívül, hogy ekézzük a posztolót? Mert azt tudjuk, hogy az emag ßar, és ha a posztoló vette volna a fáradtságot, hogy vásárlás előtt guglizzon egy keveset, ő is erre a következtetésre jutott volna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.27. 10:31:48

" Az ÁSZF-ben benne van kerek perec, nem is apró betűvel, hogy visszaadott termék esetében levonnak 1500Ft-ot szállítási díjként."

GVTI? Ez mennyire törvényes?

Illetve postolónak ajánlanám figyelmébe, hogy megeshet, hogy csak nála nem tudott valami összeakadás miatt gigabiten menni a cucc, de mondjuk elállási joga akkor is van!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.27. 10:32:56

Meg mondjuk az emag min tesztelte? 1Mb/s -os ADSL-en? :D Vagy csak a LAN portokat? Úgy persze hogy jól működik...

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2015.10.27. 10:41:34

"az eMAGtól óvjam azokat, akik szeretnének tőlük vásárolni."

Szükségtelen, mi már régen tudjuk, hogy nem szabad tőlük vásárolni. Te eddig nem tudtad. Most megtanultad.

hobbitroll 2015.10.27. 10:44:27

@ColT: tudtommal a visszajuttatás költsége a fogyasztót terheli, 10kg -ig. 10kg fölött jön az a képbe, hogy érte kell mennie a forgalmazónak/szervÍznek. Egy dolgot nem lehet levonni. Ha vásárláskor is felszámítottak szállítási költséget, akkor azt _is_ vissza kell adni.
Hidd el, lehet tesztelni. Pl. beköti a saját belső hálózatukba, a wan-t beállítja sima dhcp-re, lan-ra beköt egy gépet, és a belső (Gbites) hálózaton, a tesztelendő router előtt lévő gépek-re/ról megmozgat néhány 10(vagy 100)GB-ot.

sarostehen 2015.10.27. 10:57:11

Halkan jegyzem mag a T. informatikus úrnak, hogy volt már olyan a történelemben, hogy a szolgáltató eszköze (a központban) és az user eszköze (otthon) összeakadt.

hobbitroll 2015.10.27. 11:10:58

@sarostehen: "Informatikus vagyok ... van némi tapasztalatom"
neszójjá'be, ő 1 INFORMATIKUS b4zdm3g, hát nem érted? Még tapasztalata is van, a BDSRSTNT neki!

Attila F 2015.10.27. 11:17:28

@hobbitroll: Tehát az rendben van, hogy egy cég szemétkedik, viszont a posztoló természetesen mindenképp hülye, hogy négy súlyos hibát is vétett. Ezekről a véleményem:
1) Logikád szerint csak a legdrágább helyen lehet vásárolni, ott biztos nem vernek át. Ellenben az a cég, amelyik olcsón árulja a termékeit, nyugodtan átverheti a vásárlóit, ez így van rendjén.
2) Valóban a forgalmazó problémája, csak ők nem ismerték el, hogy hibás lenne a termék.
3) Nagyon életszerű, hogy sorozatszámokat ír fel az ember, amivel egyébként semmire se menne, hiszen a forgalmazó nem ismerte el a hibát.
4) Ha mások nem írnák meg a tapasztalataikat (pl. mert leoltod őket), akkor te sem tudnál a magad bölcsességében előre tájékizódni.

2015.10.27. 11:31:51

érdekes, nekem nem vontak le semmit, de lehet emrt 15 napon belül küldtem vissdza....

"Felhívtam telefonon a _gyártó_ ügyfélszolgálatát, ahol szintén megállapították, hogy az új router hibás." ezt hogy?

hobbitroll 2015.10.27. 11:45:38

@Attila F: idézd már be légy oly kedves, hol állítottam azt, hogy rendben az "hogy egy cég szemétkedik"
a véleményedről pedig:
1., Nem mondtam, hogy csak a legdrágább helyen lehet vásárolni. Nem állítottam azt sem, hogy az olcsóbban áruló cég nyugodtan átverheti a vásárlóit. Valamint azt sem, hogy ez rendben lenne
2., Minden további nélkül fennállhat inkompatibilitási probléma (lásd @sarostehen: )
3., Viszont a papírok (számla, gar.levél) megtartása elvárható lenne (elállástól függetlenül, ugyanis a forgalmazó ebben az esetben kiállít egy jóváíró vagy stornó számlát, és ezzel a történet le is van zárva)
4., Már sokan megírták. De maradjunk most ennél az esetnél. Nem én hangsúlyoztam, hogy "Informatikus vagyok". Ha az lennék (nem állítom! bár másoknak ez a véleménye) lenne annyi eszem, hogy vásárlás _ELŐTT_ gyűjtök be információt a termékről (tapasztalatok, inkompatibilitás, mikori konstrukció, megnézem a gyártó weboldalán -ott esetleg láthatom azt is, ha kifutó termékről van szó) _ÉS_ a forgalmazóról. Így megkímélem magam a későbbi szopástól. Persze csak akkor, ha informatikus lennék.

Majmász Gedeon 2015.10.27. 11:47:22

@hobbitroll: "ha a posztoló vette volna a fáradtságot,..." A fáradságot. A fáradtság mást jelent.

hobbitroll 2015.10.27. 11:52:52

@Majmász Gedeon: ahh ... lyó pap ís holt-ig tanul :)
De. Tudod mit? Átfogalmazom, ebbe kössél bele :P
"ha a posztoló vette volna a fáradtságot, hogy vásárlás előtt guglizzon egy keveset,..."
helyett:
"ha a posztoló vásárlás előtt tájékozódott volna,..."

Attila F 2015.10.27. 11:54:40

@hobbitroll: Nem állítottad, magam merészeltem levonni a következtetést, miután a posztoló hibáit négy pontban foglaltad össze, míg a cégre nem fecséreltél szót. Azt feltételeztem, hogy részedről rendben van a cég ügyfélkezelése. De most leírtad, hogy nem. Remek!

ghck 2015.10.27. 12:02:18

@ide nem jöhet csak úgy be: "mbit, nem Mbit!"

millibit? Vagy mi? A mega az nagy M... ;)
hu.wikipedia.org/wiki/SI-prefixum

hobbitroll 2015.10.27. 12:03:15

@Attila F: legközelebb olvasd végig a hozzászólást, vagy kérj meg valakit, hogy segítsen az értelmezésében.
"...Mert azt tudjuk, hogy az emag ßar, és ha a posztoló vette volna a fáradtságot, hogy vásárlás előtt guglizzon egy keveset, ő is erre a következtetésre jutott volna. "

A posztoló hibái azért lettek pontokba szedve, mert hangsúlyozta, hogy "Informatikus" és kijelentette, hogy "van némi tapasztalata". Ha valaki kijelenti magáról, hogy ért valamihez, akkor bizonyos dolgok elvárhatóak tőle. MERT ÉRT HOZZÁ (legalábbis szerinte). Ha ennek ellenére olyan hibákat vét, ami egy tapasztalatlan/hozzá nem értőnek elnézhető, akkor vagy nem ért hozzá, vagy igényli a "törődést" (amit valószínűleg meg is fog kapni a nap folyamán, nem csak tőlem).

CsakMintTe 2015.10.27. 12:06:46

@atpijkamo: A biztonság kedvéért megnéztem a vadiúj helyesírási szabályzatban is, meg a régiben is, igenis "üzembe helyezés". Bármilyen hülyén is néz ki :)

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.27. 12:14:48

@hobbitroll: annak, hogy a posztoló informatikus vagy sem mi köze van ahhoz, hogy az emag letagadja, hogy a router hibás volt? "nem eszek halat mert kétszer kettő az öt." maaaóóóóóórgitttt.

hobbitroll 2015.10.27. 12:19:12

@Józsi, a migráns köcsög: a hozzáértését írtam fentebb, a router meg lehet, hogy a szolgáltató modemjével/hálózatán nem akar (rendesen) működni (inkompatibilitás)

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.27. 12:24:21

@hobbitroll: értem. tehát ha valaki informatikus akkor az emag letagadja, de ha másféle diplomája van akkor meg bevallja az emag, hogy szar a router. kábé ilyen a logikád, már megbocsáss. amúgymeg: "elhívtam telefonon a _gyártó_ ügyfélszolgálatát, ahol szintén megállapították, hogy az új router hibás. " érted, nem az emagot hívta, hanem a gyártót, gondolkozz!

ghck 2015.10.27. 12:24:34

@hobbitroll: ""Ez a levél azért született, hogy az eMAGtól óvjam azokat, akik szeretnének tőlük vásárolni."
hiba no.4
Vásárlás _ELŐTT_ gyűjtünk információt arról a cégről, akitől vásárolni szándékozunk."

Nyilván te nagyon okos vagy, de szerinted kitől származik az az információ, amit te okosan vásárlás előtt szerzel be?

ghck 2015.10.27. 12:26:45

@hobbitroll: "µbit?"

A mikrobit ne keverjük ide, szegény semmiről sem tehet!
www.youtube.com/watch?v=aoAN76vlESU

Manyecska 2015.10.27. 12:37:15

Itt mindenki egyformát szív..

KaTe 2015.10.27. 12:39:46

EMAG. Bele se merek gondolni, hogy ha komolyabb értékű eszköznél kellene bármilyen ügyet is intézni velük, akkor hány sorban válaszolnának és mekkora macera lenne. Soha a francba nem vásárolnék tőlük semmit, akkor se ha féláron adnák. A gyökér reklámjaikon meg a béna weboldalukon látszik, mennyire komolytalan az egész. Persze megfelelő tőkével a hülye is meg tudja szedni magát a kevésbé tapasztalt fogyasztókon.
Jól tudom, hogy itt nem élhet a 14 napos elállási jogával a fogyasztó?
Romániában lett bejegyezve a termék? Ez csak természetes. De nem baj, nyugodtan vásároljon mindenki tőlük, közben lehet a wellbiden is nyomni 1-1 bidet. Nagyjából hasonlóan megbízhatónak értékelem mindkét céget.

Posztoló. Ilyet ne írjál, hogy informatikus vagy, mert darabokra szednek és kiskanállal kaparnak össze a végén.

Attila F 2015.10.27. 12:40:42

@hobbitroll: Köszönöm a tanácsod.
És igen, nyilván mindenki tudja, hogy ez a cég szar. Ez amolyan alaptudás mostanában.
Ahogy az is, hogy egy informatikust, aki ért a routerek üzembe helyezéséhez, senki nem húzhat le 1500 Ft-tal. Hiszen ő hozzáértő.

hobbitroll 2015.10.27. 12:53:56

@Józsi, a migráns köcsög: a gyártó csak azzal az információval rendelkezik, amit telefonon kap. Azt pedig leírta a posztban. Mellesleg, a jelenség hibás MTU beállításra utal. Legalábbis akkor történik hasonló.
Miért gondolom azt, hogy a termék nem hibás?
Saját tapasztalat, kb 10 hibásnak visszahozott termékből 1 ha valóban az.
Jellemzően.
- cpu: "x napja vettem, és szar, nem működik." általában BIOS frissítés megoldja, néhány estben vérpistike OC-vel próbálkozik, mert a neten azt olvasta, hogy az X processzor bírja az Y órajelet Z feszültségen. Afölött nagyvonalúan átsiklik, hogy _nem_minden_példány, valamint ez nem tartozik bele a "rendeltetésszerű használat" fogalmába
- vga: "x napja vettem, és szar, nem ad képet" 2 eset szokott történni, (1) van integrált VGA, és oda van kötve a monitor, BIOS-a válogatja, hogy ezt figyeli e. Van amelyik aut. letiltja az integráltat, ha érzékel kártyát. (2) nem ad neki tápot
- hdd: "x napja vettem, és szar, nem látja a vindóz" beépítés után, első indításkor a vindóz feldob egy ablakot, hogy merevlemez inicializálása. Ezt ignorálja, nem particionál, nem formáz, ez után értelemszerűen nem is látja az intéző/TC
- ram: "x napja vettem, és szar, nem megy csak zMHz-en" itt 3 eset lehet. (1) Nincs SPD a modulon, így nem tudja a BIOS kiolvasni, majd beállítani a HW-t. (2) nem tudja értelmezni, vagyis kézzel kell beállítani. (3) ismételten vérpistike, OC-vel próbálkozik
- laptop: "x napja vettem, és szar, nem megy rajta az usb3-as port" jellemzően a meghajtó programok telepítése maradt el.
- router: "x napja vettem és szar" az megvan ugye, hogy adsl/digi-hez pppoe -t kell beállítani. Ezt szokták elfelejteni. Csak bedugja, és persze, hogy nem működik. Esetleg 3G-s modemet akar használni vele. Csak épp ezt nem közölte velünk vásárlás előtt, mert akkor mi is utána tudunk nézni, hogy kezeli e az adott típust.

Miért e kisregény? A tapasztalat mondatja velem, nagyon szeretik visszahordani, és azonnal leszarozni a terméket, holott a hiba jellemzően a felhasználóban van (aka PEBKAC). Az fel sem merül bennük, hogy a hiba máshol/másban van.

@ghck: mondom még1x. Egy hozzáértőtől elvárható, hogy az elérhető információk alapján felelős döntést hozzon. Ha ennek ellenére mellényúl, akkor viselje büszkén a szopóálarcot. De az a minimum, hogy ne egy ilyen rinyálós posztot küldjön.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.27. 12:57:16

@hobbitroll: ja jóvan, te vagy az emagos csávó, rennbe :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.27. 12:58:48

@CsakMintTe: Igazad van, elnézést kérek a posztertől!

Faszok ezek. Ezennel polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetek az üzembehelyezés egybeírása céljából.

hobbitroll 2015.10.27. 13:03:09

@Józsi, a migráns köcsög: ps.
- ram kieg. "szar, a vindóz nem lát csak 3GB-ot" valóban, a 32bit-es tényleg annyit lát.
- hdd kieg "szar, a vindóz nem lát csak 2TB-ot" valóban, ha MBR-re particionál, nem is fog többet. Ahhoz, hogy lássa az egészet, GPT-vel kell. (ezt persze felkínálja, csak olvasni kellene tudni)

Mielőtt mondanád, igazad van. Nem érthet hozzá mindenki. Jól is néznénk ki, felkopna az állunk. De ha nem ért hozzá, akkor ne támadólag lépjen fel ("x napja vettem, és szar", mert erre ez lesz a válasz: "ha nem értesz hozzá kisCR7, miből vontad le a következtetést?"), hanem mondja ezt (vagy valami hasonlót) "x napja vettem, beépítettem, de valami félresikerült, nem úgy működik ahogy kellene/nem működik. Nem nagyon értek hozzá, megnéznék?" Hidd el, "mi" is másképp állnánk a problémához ;)

hobbitroll 2015.10.27. 13:04:36

@Józsi, a migráns köcsög: bár hasonló területen, de nem az emag-nál dolgozok :P

@blogmoci: 2 komment között tudod mit csinálj? segítek: anyád, ravatal, szex

ghck 2015.10.27. 13:05:18

@hobbitroll: Az, hogy hibás terméket küldenek neki, egyáltalán nem az ő felelőtlensége. A terméket _hibásként_ küldte vissza. Ha az emag nem tartotta volna hibásnak a terméket, visszaküldte volna a (szerinte jó) terméket, nem pedig az árát. Ugye? Ugye.

MrZed001 2015.10.27. 13:07:20

Még mindig van olyan öncopató őrült, aki a román emag-tól vásárol ?!??
Tényleg megéri az a pár ezer forint ezt a magas szintű vásárló copatást ?
Nemá.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.27. 13:10:14

@hobbitroll: persze, nyilván, de ebben a sztroiban ezt írta a posznyolóegyed:

"Értesítettem az eMAGot, hogy _hibás a termék_, ezért vissza szeretném adni. Másnap már jött is a futár, visszavitte a terméket. "

szóval ha az emag visszavette mert hibás a cucc akkor járna a pószternek az ezeröt huf.
ha meg nem találták hibásnak akkor miért nem mondták el a pószternak, hogy ecsém bakker, a ződgombot köllene nyomni akkor működne?
szóval jelen esetben kapjabe az e a magot, amondó vagyok.
ezeröccáz kilóhufért meg nyilván elég kevesen fognak reklamálni, én se tenném.

hobbitroll 2015.10.27. 13:11:19

@ghck: na, ez az, ami valószínűleg soha nem fog kiderülni. Ugyanis ehhez tudni kellene, hogy a vásárlás után mennyi idő telt el amikor vissza küldte, miért küldte vissza, mit írt az emagnak amikor visszaküldte.

"Értesítettem az eMAGot, hogy _hibás a termék_, ezért vissza szeretném adni. Másnap már jött is a futár, visszavitte a terméket. (Másnap megvásároltam az ajánlott routert, csont nélkül működött és működik azóta is.)"
Ezt már körbejártuk(tam) párszor. Szerinte volt hibás a termék. A gyártó csak annyi információval rendelkezett, amit telefonon kapott, de a termék nem járt náluk, így nem tudták megvizsgálni. Ha a termék hibátlan, és az aszf-ben az van, amit ír, akkor nincs miről beszélni. Örüljön, hogy visszavették (elállás vs. szervizbe küldés és nem csere, hanem jóváírás kérése nem ugyan az!)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.27. 13:14:12

@hobbitroll: Tudom, hogy lehet tesztelni, lkérdés megtették-e? Meg mi van, ha a szolgáltató modemjével akadt valamiért össze? Akármi?

Hogy lehet kérni szállítást, OK. Ez volt a kérdés.
De mondjuk valószínű nem is ingyen postázták.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.27. 13:15:34

@ghck: +1 !

@hobbitroll: Értsd ha csak azokkal az eszközökkel nem megy jól, ami a postoló szolgáltatójánál van a vonal másik végén, akkor mi van? Ez lehet a router baja, hogy inkompatibilis.

ghck 2015.10.27. 13:25:26

@hobbitroll: "A gyártó csak annyi információval rendelkezett, amit telefonon kapott, de a termék nem járt náluk, így nem tudták megvizsgálni."

Ezt csak feltételezed. *Lehet*, hogy távdiagnosztizálták, nem?

Amúgy meg az emag is elismerte, hogy hibás a termék:
"Értesítettem az eMAGot, hogy _hibás a termék_ [...] Valamennyi idő után kaptam egy mailt az eMAGtól, hogy a vásárlásomat stornózták, mást szeretnék-e venni, vagy visszakérem-e a pénzt."

Ha hibátlannak találja az emag, akkor azt írja, hogy a termék hibátlan, szeretnéd, hogy újra elküldjük, vagy kéred az ára mínusz 1500-at?

Ez a korrekt eljárás szerintem. Szerinted tényleg nem? Csalódnom kell benned?

CsakMintTe 2015.10.27. 13:29:35

@atpijkamo: Csatlakozom. Lehet a nyitvatartásért is?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.27. 13:32:01

@CsakMintTe: Lehet. A boltok ezennel tarhassanak éjjel is nyitva! (Vasárnap is, de az annyira nem fontos.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.27. 13:37:34

@hobbitroll: Ma vittem vissza egy nótbúkot, mert a leírás szerinti 1920x1080 helyett csak 1600x900-at tudott. (Most van 1680x1050, hát nem fogok pénzér downgrade-elni.) Levezeted nekem, hogy én voltam a hülye? :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.27. 13:39:08

@ghck: +1 !

@hobbitroll: Értsd ha csak azokkal az eszközökkel nem megy jól, ami a postoló szolgáltatójánál van a vonal másik végén, akkor mi van? Ez lehet a router baja, hogy inkompatibilis.

KaTe 2015.10.27. 13:44:58

"Illetve működött, kb. 1Mb/s-os sebességgel, ami azért nem 1000. "

- Mivel 240 megabites neted van, ezért valóban nem fog 1000 megabittel működni.

A router meg egyszerűen nem bírja a terhelést, ennyi. Valami iszonyatosan gagyi vacak lehetett, ami komolyabb terhelésnél idővel csomagvesztést eredményez. Ilyenkor amúgy célszerű lett volna felhívni a szolgáltatót és kérni egy teljesen ingyenes telefonon keresztül lebonyolítható mérést legalább a szolgáltató berendezéséig. Ha ott nincs probléma, akkor marad a router meg a belső hálózat.

Azt se értem miért nem írtál típust, legalább lett volna esély körbenézni az interneten, hátha már mások is panaszkodtak az eszközzel kapcsolatban.

@hobbitroll: Elhiszem, hogy rengeteg meló lehet a panaszkezeléssel, azért remélem megfelelő árrést alkalmaztok, ami némileg kompenzálja a hajhálód - esetleges -ritkulását. Mellékesen nem kötelező ám informatikával foglalkozni, ha pedig mégis ezt választottad, akkor kalkuláld bele a fogyasztói problémakezelést is, ugyanis abban semmi újdonság nincs, hogy a felhasználók 90%-a nem ért az informatikához és egyből a kereskedőt veszik elő, ha valami nem úgy működik, ahogy azt elvárná. Mégis mit vársz? 10-15 éve kezdett elterjedni az informatika ilyen széles körben. Magyarországon pedig pont ennyivel van elmaradva az informatikai oktatás. Ezt ne a vevőkön akard már leverni!

juhaszvik 2015.10.27. 13:55:24

a zavarba ejtő kérdés: hány informatikus tud üzembe helyezni egy villanykörtét? és becsavarni egy routert?
és amúgy milyen jelentősége van annak, hogy kifutott egy termék?

De azért én leszűrném a történet velejét is:
(0. a történet első három bekezdése felesleges)
1. posztoló visszaküldte a hibás terméket.
2. emag visszaküldte a pénzt, amiből levont 1500 ft szállítási költséget, de egy szóval sem említette, hogy nem ért egyet a hibás megjelöléssel
3. szólt a posztoló, hogy ez így nem jó, majd az emag ezután jelezte, hogy a termék szerinte nem hibás

minden más felesleges mellébeszélés volt a posztban, de hát akit "tornaterem"-nek hívnak, az bármiféle szófosásra képes lehet...

hobbitroll 2015.10.27. 14:02:32

@ghck: a távdiagnosztizálás nem valószínű. Azt pedig még most sem tudjuk, hogy mit írt pontosan az emagnak.

@ColT: ennyi erővel a szolgáltató eszköze is lehet hibás. Tehát nem.

@atpijkamo: ezt most komoJan el kell magyaráznom? Nem jössz rá 1edül? :)

Homár Hilda 2015.10.27. 14:02:36

@hobbitroll: hát nem mindenki olyan baromi okos és tájékozott meg előrelátó, mint te, és a homár meg pont azért van h legyen honnan tájékozódni meg előrelátni.

ghck 2015.10.27. 14:10:16

@hobbitroll: "a távdiagnosztizálás nem valószínű"

Hát, szerintem meg az nem valószínű, hogy egy gyártó csak úgy bemondásra ítéletet hozna a termék hibás mivoltáról... Kivéve mondjuk ha jól ismert sorozathiba, kapásból tudják mi okozza, melyik sorozatszámú termékek érintettek és hogyan javítható...

Szóval visszatérve: szerinted nem az lett volna a korrekt eljárás, hogy először is közli, hogy szerinte nem hibás a termék, majd ismerteti a lehetőségeket (termék vissza, ár - 1500 vissza)?

Rosszindulatú Vászka 2015.10.27. 14:41:21

@hobbitroll: be köll kapcsolni a boot.ini-be, hogy / pae 4gb oszt lássa az a négy gigát is, ha nem fapados windows. Persze a használható rambúl lejön a perifériák címzéséhez szükséges mennyiség. Azaz a 4 gigából marad kb. 3,5. Ha van a gépbe nagy videókártya 3,2 jó esetbe.

wazzu 2015.10.27. 14:49:48

"Ki is kerestem egy routert, amit legolcsóbban az eMAG webáruházában lehetett megkapni"

Itt a lényeg. Nem tanulsz, nem tanulsz..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.10.27. 14:53:54

Ugyan má' Poszt toló csak eldicsekedett Helénnek (Helgának? Tuggya a f.), hogy neki milyen vastag nettye van!

lcsaszar 2015.10.27. 14:56:15

A számlán rajta kell, hogy legyen a gyári szám. Különben honnan tudja a kereskedő, hogy a vevő ugyanazt küldte vissza?

lcsaszar 2015.10.27. 15:34:46

Valahogy így képzelem az ilyen csomagküldő cégek Panaszkezelő Részlegét:

Mancika ül egy asztal előtt, van a közelben egy konnektor. Leteszi a reklamáció tárgyát az asztalra, a zsinórt vagy dugasztápot bedugja a konnektorba. Megkeresi a készüléken a kapcsolót, bekapcsolja. Ég a zöld lámpa? A készülék jó. Nem ég? A készülék hibás.
Ennél alaposabb vizsgálathoz tesztkörnyezet kellene, méghozzá minden termékcsoporthoz más és más.

melaena 2015.10.27. 16:54:26

Arra kivancsi lennek,hogy teszteltek a szervizben.
Nem sok olyan ceges kornyezetben jartam,ahol az atlag user hozzafer a WAN-hoz,vagy tudja a ceges elofizetes parametereit :)

melaena 2015.10.27. 16:55:44

Mondjuk meg ha valoban kompatiblitas,vagy user error,es tenyleg hibatlan a router,akkor is eleg gusztustalan stilusu az 1 soros elutasitas.
A bevizsgalasi jegyzokonyvbol kerj scanelt valtozatot

Amusing 2015.10.27. 17:57:04

máskor a Románok helyett válassz mondjuk Venezuelait, ott lehet több sikered lesz, meg lehet hogy akár 300 Ft-al is olcsóbb

MrG0rsky 2015.10.27. 19:01:50

emag feketelista!!!! én is szívtam velük

Aureliano Buendía 2015.10.27. 19:12:44

de legalább olcsó volt...

Aureliano Buendía 2015.10.27. 19:27:23

@hobbitroll: tudod, én mér ennek is örülök, kezd egy kicsit teli lenni a butykos a telekom/telenor cikkekkel

Aureliano Buendía 2015.10.27. 19:29:41

@ColT: már csak azért sem törvényes, mert 14 napig elállási jog van. Ingyen. Nem ezeröté'.

Aureliano Buendía 2015.10.27. 19:38:18

amitz nem értek: informatikusként nem volt annyi ideje, hogy a neten rákeressen az emagra, vagy a rúterre?

ehhh... bezzeg kettőnegyvennel tölteni a pornót, az megy.

NoOne 2015.10.27. 20:13:35

Csupa-csupa jóindulat..., meg empátia... és segíteni akarás! Megszívtad? Elmondod, hogy más ne csinálja utánad vagy mert tanácsra, segítségre lenne szükséged? Gyere a "Homárra", tedd meg, "hálából" rád borítják a bilit is, lehülyéznek, meggyaláznak, megrágnak és kiköpnek... Ugye, hogy érdemes?!
Gratulálok a "törzsszurkolók" érintett részének, úgy tűnik a legszebb öröm tényleg a káröröm. Kár.

Souky Sanjay 2015.10.27. 20:32:40

@ide nem jöhet csak úgy be: Édes fiam! Nem erről van szó,hanem az elvekről.Tudod?Én pl.20 forintért is balhézok,mert az nem az övék,hanem az enyém.Mondhatod,hogy szarrágás,pedig nem az.te szórhatod a pénzedet,ahogy akarod,de én sem és a poszt írója sem szórja.Megdolgozunk érte.Tudod?

homar4prez 2015.10.27. 21:59:02

A 240-es szolgáltató a UPC nem? Ők meg adnak routeres modemet (bár hogy mennyire szarok most ezek az UBEE-k, azt meg úgyis mindjárt megírja valaki). Azért azt megírhatta volna a posztoló, hogy melyik gigabites routerrel szopott.

Attól, hogy informatikus vagy, még simán szophatsz, akár ennél pitibb dologgal is. Az olyan informatikus, aki nem járt még hasonlóan, az meg simán hazudik :)

hobbitroll 2015.10.27. 22:29:38

@KaTe: "és egyből a kereskedőt veszik elő, ha valami nem úgy működik, ahogy azt elvárná. ... Ezt ne a vevőkön akard már leverni! "
Mint írtam, több módon is lehet jelezni ha probléma van. Nekem azzal van gondom, amikor egy valószínűleg (nyilvánvalóan) nem hozzáértő kijelenti, hogy valami szar. Miközben csak ő nem tudja használni/beállítani a hozzáértés hiánya miatt.

"...Mégis mit vársz?..."
Kulturált viselkedést? Erre sem vagyok büszke, de volt akit elküldtem a 3.14csába, mert elkezdett velem ordítani egy vélt probléma miatt. Amikor felhívtam rá a figyelmét, hogy nem a seggéből rángatott ki, és nem tetszik ahogy beszél, még ő volt megsértődve. Lehet, hogy a vevőnek mindig igaza van, de az eladó/szervizes is ember. Az utóbbi pár évben mintha ez feledésbe merült volna (lásd a pár nappal ezelőtti decathlonos, blokkelhagyós posztot, gyanítom elhangzott még ott 1-2 mondat, amit nem kötöttek az orrunkra). Azért, mert vett valamit (valami szart), még nem ő (a vevő) fingja a passzátszelet.

@Homár Hilda: Ezt kár volt beírnod. Szerintem az is érdekes, hogy a tapasztalt informatikus (ő írta, nem én találom ki) rögtön tudta hol lehet nyígni. Amikor információt kellett volna gyűjteni, akkor nem talált ide? Miért is baj az, hogy ez böki a csőröm? (bár a jelek szerint csak nekem)

@ghck: ok, nem tudjuk mit írt az emag-nak, ill. nem hallgat e el valami apró infót, zajlott e köztük valami kommunikáció. Mert azt nem tartom valószínűnek, hogy visszaküldi, ad egy számlaszámot, és ott egyszercsak hopp, megjelenik a pénz.

@MrG0rsky: Küldtél is pószt a homárra?

@atpijkamo: cöh ... 640, habzsidőzsi. Amin elkezdtem programozni, abban 64K volt. Sőt, egyszer kipróbáltam egy ZX81-et, abban kőkemény 1KB! :P

@lcsaszar: forrás: lopom.hu/kereses/tag/fonok/page/3
Délután 3 óra körül. Molyolok a számítógépem elott. Csöng a telefon felveszem bemutatkozom ahogy szoktam:
- ..........Kft. Gipsz Jakab Jó napot kívánok!
A túloldalon egy - hangjából ítélve - komoly érett férfi hang:
- Jó napot kívánok és XY vagyok a .......... Kft ügyvezetoje. Ma reggel
küldtünk Önöknek egy árajánlat kérést. Érdeklodnék hogy megkapták-e mert még nem jött a visszaigazolás.
- Uram mindjárt megnézem! - és lekérdezem a postafiókomat. Az említett üzenet nem jött meg.
Ezt közlöm a túloldallal is.
- Akkor elküldenénk még egyszer és kérném hogy mielobb válaszoljon rá mert sürgos lenne a munka. - elbúcsúzás mindkét oldalról. El telik fél óra megnézem a mailboxot semmi. Egy negyed óra múlva megint megnézem még mindig semmi. Telefon csöng ugyanaz az illeto. Megállapítjuk hogy a level még mindig nem jött meg. Majd hallom a telefonban:
- De hát itt van a sikertelen küldések között nem csoda hogy nem ment el.- majd a telefontól eltávolodva kiabál: - Marika! Húzza már ki egy pillanatra a ROUTER-nek a tápját! - halkan hallom Marikát:
- Melyik az fonök?
- Az a kis fekete doboz a számítógép asztal mellett a földön.
- Az van ráírva hogy: R-O-U-T-E-R.
- Ezt a fekete konnektort amin piros szalag van azt húzzam ki?
- NEEEEM!!! AZ A SZERVER!!! Mondom hogy egy kis fekete doboz abba megy egy fekete zsinór azt tessék kihúzni majd 10 másodperc múlva visszadugni!
- Na de fonök nekem nincsen stopperórám elég ha mobilomon nézem?
- Elég ha lassan elszámol 10-ig de húzza már ki hogy végre rendbe jöjjön rendszer. Reggel óta kb. 40-50 E-mailunk nem ment el.
- Fonök találtam egy szürke dobozt a falon ezt most kikapcsoljam?
- NEEEEM!!!!! AZ A RIASZTÓÓÓ!!!! HOZZÁ NE NYÚLJON!!!! Mondom hogy egy kis fekete doboz a számítógép asztal mellett a földön.
- Ja fonök! Most jut eszembe hogy arra ma véletlenül ráöntöttem a müzlis joghurtomat és elmosogattam. Ott van a szárítórácson.
Egy csendes lakonikusan beletörodo hang a túloldalról:
- Jézusom...

@NoOne: a legőszintébb, mert nincs benne irígység

@Rosszindulatú Vászka: igen, ez is egy lehetséges megoldás, csak sajnos nem minden esetben múkodik. Szárazabb, tisztább, jobb érzés 64bites rencert telepíteni ;)

Tomi3434 2015.10.28. 08:02:15

Szerintem itt alapvetően az a probléma, hogy sokan nincsenek tisztában a törvényi rendelkezésekkel. A törvény szerint a netes vásárlások esetén 14 napon belül a vevő indoklás nélkül elállhat a vásárlástól. Ebben az esetben a vásárlót terheli a termék visszajutattásának a költsége. Jelen esetben Romániába kell visszaküldeni a terméket, nem hiszem, hogy bárki 1500 Ft alatt visszaküld bármit Romániába. Ha hibás a termék, akkor minden esetben az eladónak kell vállalnia a szállítási költségeket. Én úgy gondolom, hogy amit leír a vevő panaszt nem igazán lehet vizsgálni szervízes környezetben, hiszen egyszer tölt teljes sebességel, majd nem. Ez akár lehet szolgáltatói hiba stb. Ráadásul úgy gondolom, ha a vásárló azt írja, hogy a gyártó is megállapította, hogy hibás a termék, akkor azt a szakvéleményt miért nem jutatta el az eladó felé. Egyszóval szerintem itt nem csak az eMAG hibázott, és ahelyett, hogy rögtön panaszt posztol a homár honlapján, inkább utána menne a hivatalos jogi megoldásoknak.

CID. 2015.10.28. 08:21:28

@hobbitroll: Elnézést kérek, de ezt lopom :DDDDDD

joska61 2015.10.28. 09:10:42

Tudod ki hiszi el, hogy tényleg letesztelték...?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.28. 09:42:25

@Tomi3434: "nem igazán lehet vizsgálni szervízes környezetben"

Semmiképpen, mert a nedvesség miatt megcsapja a 220V. Ki kell szárítani előbb a környezet, hogy ne legyen vízes.

CID. 2015.10.28. 10:44:21

@atpijkamo: tudod, hogy távol áll tőlem a kötözködés, de már egy ideje 230V jön a konektorból :D

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.28. 10:58:33

@CID.: Szerinted megértené úgy? A hosszú ís szerviz után nem mertem megkockáztatni.

Homár Hilda 2015.10.28. 12:21:17

@hobbitroll: dehát az nem baj, hogy szóvá tetted, hogy ő is tájékozódhatott volna korábban! ettől még az eMag se kóser a sztoriban, így nem ér csak a posztolót szidni. Aki meg okosan tájékozódik vásárlás előtt, az még eggyel több eMagos poszt alapján dönthet arról h hol vásárol. ennyit akartam mondani.
süti beállítások módosítása