Tékozló Homár

Jysk-kálvária egy csomó székkel és karfával

2015.11.24. 10:31 | Homár Hilda | 60 komment

jysk-logo.jpg

Nekünk eddig törött ládától a büdös matracig (ráadásul több, mint 2 hónap elteltével!) mindent szó nélkül visszavettek a Jyskben, sőt egyszer egy hibás és nem cserélhető fogas után úgy emlékszem, hogy a pénzt is visszakaptuk, de ezek szerint szerencsénk volt. Vagy épp, hogy L-ék voltak pechesek? Bökjön rá a poszt alatt, hogy önnek mi a tapasztalata!

Kedves Homár!

Jysk. irodaszék. Unalmas, tudjuk, de későn kezdünk el Homárt olvasni.

Áprilisban rácsaptunk volna egy akciós irodaszékre a Jyskben, ha lett volna a zuglói üzletükben. Kocsiba be, irány  a XV. kerület, széktulajdonosként boldogan cipeltük a 3.-ra.

Az öröm egészen egy hónapig tartott, amikor is az amúgy ritkán pár órát használt irodaszék föladta, eltört a jobb karfája. Harmadikról lecipel, Jysk, csak levásárolhatjuk, pénz nem adnak vissza. Kis ráfizetéssel egy másik típust vettünk, ismét hibátlan székünk  lett. Vagy 3 hétre. Itt a bal karfa műanyaga adta meg magát. Amint, időnk engedte,szokásos cipekedés, Jysk, na és most figyelj, már nem cserélték, kaptunk karfát! :) (20 évesen egy kalapácsom sem volt, nemhogy egy imbuszkulcsom, akkoriban nem tudom hogy oldottam volna meg) Tapasztalatból elkértük a jobb oldalit is, nem akartunk egy hónap múlva visszamenni.

Nem mondom, hogy nem bírta vagy 3 hónapig 3 karfával, de, amikor az egyik karfa törésénél a háttámla is megadta magát, már mérges voltam. NEM elégedett vásárlóként vissza az üzletbe, már kedves sem voltam. A párom még igen, elég kitartó, ki is választott egy 60 ezres széket, ami 30 ezerre volt leértékelve, mondván úgyis le kell vásárolnunk. 

Én már fenntartásokkal kezeltem ezt a vásárlást, megkérdeztem a boltvezetőt, hogy van-e arra lehetőség, hogy ha ez is tönkremegy visszakaphatjuk e a pénzünket a válasz nem, max, ha 3 napon belül van minőségi kifogásunk, gondolom a Jysk a törvény fölött áll. A párom meggyőzött, hogy ezzel nem lesz gond, jobb típus, egész más konstrukció, vegyük meg. Ráfizettünk, majd haza.

A kibontás után jött a meglepetés, egy már előzőleg összerakott használsz széket kaptunk. Karcos gázrugóval, elgörbült, a fejeknél tönkrement csavarokkal.  Össze se lehetett rakni! Amikor visszamentünk kb. egy óra múlva rájöttek, hogy én voltam a családban a kedvesebb, a párom a panaszkönyv kérésével kezdte. Ezek után közölte a boltvezető, hogy majd holnap a főnökasszonya tud ebben döntést hozni, ő nem tehet semmit. Ebben az esetben már nem hagytuk magunkat követeltük a pénzünket vissza. Hosszas vita után sikerült elismertetnünk, hogy ez egy használt szék, amikor is a boltvezető azt találta mondani, hogy biztosan mi raktuk össze, tettük tönkre, hogy a 3 napos pénzvisszafizetéssel élhessünk. Úgy gondolom, hogy itt a Balkánon rafinált annyira a magyar, hogy levásárol, majd még ott a helyszínen meggondolja magát, és visszakéri a pénz.

Végül visszakaptuk a pénzünket, de innen is gratulálunk a Jysk vezetőségének, hogy ennyire elkötelezett munkaerőt talált. Annyira kellemetlen volt számunkra ez a székmizéria, hogy soha többé be nem tesszük a lábunkat egyetlen üzletükbe sem! Sajnáljuk az időt amit erre fordítottunk és a benzinköltséget.

L

Azért megnéztem volna annak az arcát, aki az akció lejárta után teljes áron 60 ezerért hazaviszi, majd kibontja a használt széket.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 10:50:55

"Amely iparcikk nem kínai, az hamisítvány."
A poszt toló cipő, zokni, kesztyű vagy (gumi-)csizma, hogy párja van?

Manyecska 2015.11.24. 10:53:51

"Mi a tapasztalat a Jykskkel?" hát a nyugdíjas vérmenő nagyanyám mindig oda jár bizonyára Dysconak olvassa. :DD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 10:54:49

Egyébként nem értem, hogy miért szaroskodott először a boltos: ha visszakapja a pénzt, a legtöbb (vadász) vevő ugyanott költi el, aki meg nem, attól jobb szabadulni.
Gyenge 130 kilómmal engem sem szeretnek a kínai székek, de nem ilyen sebességgel mennek tönkre. Persze én egyedül szoktam használni azokat, nem a "párommal". A mai székek kialakítása ugyanis nem teszi lehetővé, hogy azokon éljünk nemi életet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.24. 11:03:27

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "A mai székek kialakítása ugyanis nem teszi lehetővé, hogy azokon éljünk nemi életet."

+

Nekem már nincs mit mondanom.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.11.24. 11:11:57

Ez az előző poszter székje volt szerintem, amit az utcán barkácsolt.!! Négy!!! Nyóc!!!
.@atpijkamo: a nyúl sem jutott szóhoz pedig 103 kg /és két méter/ :D

juhaszvik 2015.11.24. 11:15:24

"amikor is a boltvezető azt találta mondani, hogy biztosan mi raktuk össze, tettük tönkre, hogy a 3 napos pénzvisszafizetéssel élhessünk" - ez így mondjuk szimpla rágalmazás. ha ez a része igaz a történetnek, akkor függetlenül a többitől illene elbocsátani az illetőt.

Amúgy "édesek" lehetnek a posztoló és a párja, mindenhová együtt mennek, vagy franciska se érti, hogy mire a folyamatos többesszám...

rarabel 2015.11.24. 11:17:31

Egyszer másfél hónapig várt ismerősöm az ELŐRE (!) kifizetett ágyra, hetente négyszer érdeklődött telefonon.
Majd betelefonáltam, és közölték: még a "pályaudvaron van az áru".
Én megértő voltam, és annyit kérdeztem: "Értem a problémát, mit tetszik gondolni, kinek írjak, a Jysk dán marketing igazgatójának, Michael Gadenak, vagy a fogyasztóvédelemnek? Azt hiszem, mind a kettőnek írok."
Tíz perc múlva hívott ismerősöm, hogy mit tettem, mert jelentkeztek: holnap hoznák a cuccosat....

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.24. 11:33:06

@juhaszvik: furcsa dolog, de tényleg vannak olyanok akik élvezik egymás társaságát :D

Terézágyú 2015.11.24. 11:41:08

@juhaszvik:
""amikor is a boltvezető azt találta mondani, hogy biztosan mi raktuk össze, tettük tönkre, hogy a 3 napos pénzvisszafizetéssel élhessünk" - ez így mondjuk szimpla rágalmazás."

Bizonyára ismeri a magyar valóságot az illető....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 12:01:23

@juhaszvik:
ad 1. és ad 3. Nem a készítés, hanem a mainstream technológia határozza meg a maiságot. Ha legalább 2"-os, mesterséges szárítás után min. 4 évig pihentetett keményfa (esetleg borvi fenyő) deszkákból és lécekből, összecsapolva és 8-as kapupánt-csavarokkal megerősítve, minden lába a másik hárommal össze-"andrásolva" készült, és jól le lett lakkozva kencézés után, akkor nem a készítés időpontja számít. Állítólag Kínában is készítenek olyat, de nem az óvodások a dzsunkán. A fentihez hasonló szerkezettel szintén 2 "-os, legalább 5 mm vastag csőből/zárt szelvényből, 40×5-ös szögvasakból és min. 3 mm vastag bordás lemezből készült változatokon obez-gruppenszex is kivitelezhető.
ad 2. A legalsó határ a 14 év, de bizonyos korkülönbség és a nexus gazdasági mivolta esetén 16, sőt 18 éven alulival folytatott nemi élet is büntethető, akkor is, ha ő van felül közben.
ad +1: Amennyiben a fenti kritériumoknak megfelel, azaz az emelőről rá lehet nyugodtan engedni egy személykocsit, akkor igen. A manapság forgalmazott ultrakönnyű csővázas-műanyag/présforgácslapos pelenkázók esetenként a rajtuk egyedül fickándozó gyerekeket sem bírják el.

juhaszvik 2015.11.24. 12:10:06

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "legalább 2"-os" - ez melyik paramétere a nemi életnek? a mesterséges szárításra, az andrásolásra és a szögvasakra rá se kérdezek...
a 4 évig pihentetés is durván hangzik...

@Józsi, a migráns köcsög: félre ne értsd, jó dolog együtt lenni minél többet, csak nekem furcsán jön ki, hogy a történet minden mondata többesszámban zajlik. aztán az is lehet, hogy az eddigi poszterek voltak túl magányosak... :(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.24. 12:13:03

" (20 évesen egy kalapácsom sem volt, nemhogy egy imbuszkulcsom, akkoriban nem tudom hogy oldottam volna meg)"
Lehet a postolót?

Amúgy lazán vissza kellett volna követelni a pénzt, miután sokadikra sem adtak használható széket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 12:26:54

@juhaszvik: Bizonyára ramhiány miatt nem olvastad végig vagy nem értetted meg az egész mondatot - persze az is lehet, hogy te már a magyarbálinti "legfeljebb öt szó egy összetett mondat" (de)generáció tagja vagy:
Ha legalább 2"-os, mesterséges szárítás után min. 4 évig pihentetett keményfa (esetleg borvi fenyő) deszkákból és lécekből, összecsapolva és 8-as kapupánt-csavarokkal megerősítve, minden lába a másik hárommal össze-"andrásolva" készült, és jól le lett lakkozva kencézés után, akkor nem a készítés időpontja számít.

Nick-son 2015.11.24. 12:38:02

Ez a szék a képen ahogy kinéz ezért még akkor se adnék pénzt, ha nem törött a karfája.

kisdeadvédelmi intézet 2015.11.24. 12:54:21

Hetedszerre tudtam belépni, az ostoba anyátokat, blogszolgáltatói oldal!

Dikusz 2015.11.24. 13:00:17

Csemegék az eddigi hozzászólásaitok, azt sem tudom melyiket vegyem előre:)

@Döglött Nyúl: süsd meg, lelőtted a poénomat. Nekem is az ugrott be azonnal, hogy ez biztos a régebbi poszter széke volt.

@Kitalátor (másként) gondolkodó: le kell törni a karfáját, máris lehet használni, még pörögni is lehet rajta, mint majom pálcikáján a a staniclinek. El tudom képzelni magam, amint borovi fenyőből készült irodai székkel puposkodom a számítógépem előtt.
Egyébként (tényleg komolyan), profik a hozzászólásaid szakmailag. Egyébként szerinted mi lehet az oka annak, milyen anyagból készülhetnek a karfák, hogy ilyen könnyen eltörnek? Egyszerűen úgy pattant el, mintha egy habszivacs tálcát törtem volna ketté.

@atpijkamo: mire nincs mit mondanod, a székekre, vagy a nemi életre?

@juhaszvik: pedig nem is egymással élnek, hanem a pénzvisszafizetéssel. A székkel egyedül élsz nemi életet, vagy lesz ott valaki más is?
az összes komment mögé egy ilyet teszek - :))))

Egyébként év elején én is vettem magamnak a Jysk-ben egy irodai széket. A fiam is velem volt, egyrészt azért, hogy ha kell segítsen hazatalicskázni a széket, marha jól néztünk volna ki a székkel a 33-as buszon, másrészt, hogy tanácsot adjon, jó széket választottam-e. Hasonló volt a szék, mint a képen szereplő, de jobb minőségű. Az ismert trükköt alkalmazta a cég (régi ár/akciós ár - 34.000/12.000 Ft). Úgy találtuk, hogy a kedvezményes árat megéri a szék. Az eladó direkt felhívta a figyelmünket, hogy vigyázzunk a szék karfájára, könnyen törik. Vigyáztam is rá. Pár hónap után valamiért lehajoltam a szék mellé. Nem teljes súllyal (tényleg), simán letört a karfa, mintha papírból lett volna. Mutatós volt fél karfával nagyon. Nem telt bele két hét, sikerült ugyanezt a másikkal is produkálni. Nem vittem vissza a széket, egyrészt azért, mert figyelmeztettek a problémára, másrészt meg letört karfával is többet ér mint a többi akkor látott szék. Sokkal gyengébb minőségűek kerültek ettől többe. Tulajdonképpen nem is hiányzik a karfa. Nincs olyan bútoruk egyébként, ami ne úgy lenne beárazva, hogy régi ár/új ár.
A posztolónak felajánlom a feleslegessé vált karfákat jó szívvel.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.24. 13:01:48

@Dikusz: :)) Lassan az utóbbira... nagyon lassan...

Dikusz 2015.11.24. 13:10:09

@atpijkamo: vigasztalásképp, egy bizonyos kor után már nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Bár ahogy az előző hozzászólásokban írták, egyfajta segítséget jelenthet a karfa nélküli Jysk szék.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.24. 13:19:03

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Simán!

De az a kérdés, miért tette fel az ülőlapot? Simán a gázrugóra is ülhet...

Homár Hilda 2015.11.24. 13:22:34

@juhaszvik: ennyire fura, ha egy pasi segít a csajának vagy ha egy pár közösen intézi a közös dolgaikat?

Józsi, a migráns köcsög 2015.11.24. 13:27:21

@juhaszvik: mi is többes számban beszélünk mindig. :D :D

rarabel 2015.11.24. 13:28:53

@Homár Hilda: Nyereménydíjas kérdés!
Elviszi, vagy mögé néz?

juhaszvik 2015.11.24. 13:31:18

@Dikusz: már nem tudom, mert törölték azt a hozzászólásomat. a lényeg, hogy a szék is ott lesz :)

@Homár Hilda: nem fura. az fura, hogy olyan mintha ketten írnák együtt a levelet.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.11.24. 13:36:56

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Te mindenhez értesz. Le kéne flexelni a csövet a régi gáztűzhelyhez, mert villany lesz, és lehegeszteni. De a Mester a gázművektől kér előbb engedélyt, arra meg nincs érkezésem kivárni. Majd azt mondom, húsz éve hegesztették le. Keressek egy mekkmestert? Honnan tudja a gáművek vagy akármi, hogy milyen csövek mennek a lakásban?

(Anyám lehegesztené, de a létrára már nem tud felmászni.)

AtiSnatch 2015.11.24. 13:38:13

@juhaszvik: "Azért megnéztem volna annak az arcát"

Azért a végére a "párja" megunta és kiment wcre :D

ROTFL Manó 2015.11.24. 13:51:24

@atpijkamo: Jobb helyeken csak ledugózzák, hátha egyszer még szűkség lesz rá. (Fene tudja, hátha a 2018-as választások után el kell majd gázosítanod pár jelenlegi politikust.)

:-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 13:52:32

@atpijkamo: Nyűgös a dolog. Házilag nem ajánlom, mert a gáz-főcsapok is átereszthetnek, teljes biztonsággal úgy lehetne, ha levetetnétek addig az órát (alighanem ezt akarja a "Mester" is). Azt mondjuk én nem értem (ami nem jelenti azt, hogy nincs is ilyen előírás), hogy mi a búbánatnak kellene lehegeszteni, amikor egy rendes elzárt golyóscsap és a kijövő végére rendesen feltömítve felcsavart zárókupak ugyanolyan biztonságos lehet, különösen, ha a golyóscsap nyitó karját le is szerelitek. Persze nem a gáztűzhelynél, hanem közvetlenül az elágazás után, alapesetben a plafonnál. Fűrészelni (nem flexelni!) és menetet metszeni simán elzárt főcsapnál is lehet, és soha nem tudhatod előre, mikor lesz szükség a gázra újra.
Tehát nem a csöveket tudja a gázszolgáltató, hanem azt, van-e óra fent. Régebben legalább csak a bemenő végén volt plomba, de amióta rájöttek, hogy így többet fizetnek az emberek, ragaszkodnak a hivatalos le/felszereléshez és a minősített tervekhez.
Mekkmester simán megcsinálja, számla nélkül, de semmi garancia nincs arra, hogy a hegesztés meg is fog állni, le is fogja zárni a gáz útját, és arra se, hogy nem csinál némi durranást, ha tényleg átereszt a főcsap.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.11.24. 14:03:51

@juhaszvik: Nem fura, csak nem releváns. Követelem a relevancia azonnali visszaállítását! :D

Black Hole 2015.11.24. 14:08:44

@atpijkamo: szerintem te egyszerűen újsághír akarsz lenni :)
Biztos irigykedsz a azokra, akik egy "Gázrobbanás történt a..." kezdetű cikkben szerepelnek :)

PITTA 2015.11.24. 14:20:26

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Van itt a 13. kerületben egy cég a Reitteren ahol 150 kilóig vannak hitelesítve a székek... :-)

PITTA 2015.11.24. 14:21:54

@atpijkamo: El kell zárni a csapot és levenni a fejét... esetleg a csap másik felébe még beletekerni egy dugót...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 14:25:53

@PITTA: Én nagyon nem szeretnék egy 20 kiló alattival nemi életet élni!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 14:28:21

@Black Hole: Rendkívül kedvező, személyre szabott ajánlatokat felkínálni tudó biztosítás-közvetítőt tudok ajánlani, ha csak egy év múlva robbantaná fel valaki a lakását...

Majmász Gedeon 2015.11.24. 14:37:10

több, mint 2 hónap elteltével -> több mint 2 hónap elteltével
...fogas után úgy emlékszem, hogy a pénzt is visszakaptuk,... -> ...fogas után, úgy emlékszem, hogy a pénzt is visszakaptuk,...
(A poszt-toló hibáinak javításától most eltekintek.)

Black Hole 2015.11.24. 16:00:19

@Kitalátor (másként) gondolkodó: én meg a biztosítás-közvetítőnek tudok ajánlani egy remek Jysk irodaszéket jutányos áron!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 16:22:36

@Black Hole: Köszi, van már neki, és még engem is elbír, persze csak egyedül...

Black Hole 2015.11.24. 16:48:40

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ha jó, akkor talán még egy 20 kg alattival együtt is... Természetesen nagykorú anorexiásra gondoltam! Nehogy még valaki félreértsen!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 16:52:58

@ColT: Mondom "nagyon nem szeretnék"!
@Black Hole: Olyannal se. A csont a kutyáknak való...

Black Hole 2015.11.24. 16:57:58

@Kitalátor (másként) gondolkodó: azért vannak előnyei! Takarékos, keveset eszik, kisméretű ruhák kellenek, ami szintén olcsóbb, melltartó nem is kell, meg még sorolni lehetne estig!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.11.24. 17:00:51

@Black Hole: Részed legyen benne! Tudod: "Minél soványabb, annál b...ósabb, minél kövérebb, annál sz.pósabb!"

Black Hole 2015.11.24. 17:13:26

@Kitalátor (másként) gondolkodó: jah, a probléma az, hogy ha meg derékban szűk, mellben, farban kellemesen bő, akkor valaki más unja.

Black Hole 2015.11.24. 17:45:33

@Kitalátor (másként) gondolkodó: mikor nyolcadikos voltam, akkor a környéken lakott egy lökött gyerek, pár évvel idősebb, mint én. Az egyszer kétségbeesetten kereste a tacskóját, mert az a szerencsétlen aktus után megszökött. Ezek szerint Kornél válogatós lett volna, nem hülye?

hobbitroll 2015.11.24. 17:49:09

Jól értem, ez lényegében egy BÜ pószt?

Aureliano Buendía 2015.11.24. 18:56:09

kimaradt a választási lehetőségek közül, a „Inkább nem járok Jysk-be” opció

Aureliano Buendía 2015.11.24. 19:10:19

@hobbitroll: a vége az. Én eddig kb 2x voltam zsiszkbe. Először és utoljára. Imkább felbaszom az agyam és keringek az ikealabirintusban tízszer. Annál lejjebb nekem csak a mőbeliksz volt anno.

mozesapo 2015.11.25. 07:45:25

Ha irodai szék akkor csakis officelife.hu/hu.
11 éve vettem egyet és még semmi baja, nem tört el semmi. Jó, hogy egy picit drágább, mint az ilyen himihumi székek, de 10 év garancia volt rá, hosszú távon számolva megérte.

Kondom Keselyű 2015.11.25. 13:41:11

A szeken nem igazan lehet sporolni.
Minden munkahelyen olyan 10k a felso hatar az irodai szekre,meg is latszik rajtuk.
Pillanatok alatt szethullanak,elvileg allithatoak,de a rogzito gombok nem fognak elegge,igy lehetetlen jora beallitani oket.
Fura, hogy ez az egesz nincsen fokuszban,mert egy szetbaszott gerinc sokkal nagyobb kar,mintha 10 helyett 30-ert veszunk szeket a dolgozonak.

En otthonra 50-ert vettem szeket. (Nem pont ez,de 95%-ban megegyezik vele kulsore : teirodad.hu/arukereso/646-20150925.jpg )
5-6 eves.Tavaly elkezdett a karfan picit repedezni a bor,mas gondom meg nem volt vele.

Nem tudom,hogy a kepen a 60 rol 30-ra learazott van-e,de ha igen,akkor az akkora atbaszas,mint a haz.
AZ en szekemnel az min 2-3 kategoriaval lejjebb van,olyan 15-20 -ra saccolnam a valos erteket.

Dikusz 2015.11.25. 15:35:42

@hobbitroll: Szia:)) Rég láttalak, micsináltál a cipős posztban? Te vótál az?

van máááááásiiiiiikk 2015.11.25. 16:20:08

@Dikusz: ha a trollkiller nevü köcsögre gondolsz, nem. Valami faszcibáló monitorhuszár. Hilda meg kiborított. Engem baszott ki, miután összeszedtem neki a kotonszökevény megnyilvánulásait. Persze szerinte rendben van amiket a nyomorult írt. Annyira sötét .... nem is tudom mihez hasonlítani. Sikerült minden elképzelésem alulmúlnia.

ööö,izé 2015.11.25. 22:07:55

Régi szép idők, pont ilyen székünk volt, de jó látni:-) Rengeteget használtuk, 5-6 évet kibírt és az ülőfelületen lévő kopáson kívül semmi baja nem volt. A posztolót nem irigylem, én biztos agyvérzést kaptam volna az utolsó felvonás közben, az volt a legdurvább.

Intelli 2015.12.02. 22:23:39

Olyan nincs, hogy pénzt nem ad vissza. Amennyiben nem tudja ugyanarra a típusra kicserélni akkor jogod van elállni a vásárlástól, magyarán vissza kell fizetniük a vételárat.
süti beállítások módosítása