Tékozló Homár

Üres dobozzal, felforrt agyvízzel Szegedre / Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2016.01.08. 11:06 | Homár Hilda | 36 komment

extreme_digital_1.jpg

Ezúttal egy teljesen szürreális ügymenettel boldogít minket az Extreme Digital. Elképesztő, hogy egy hibás készülék cseréjének a doboz logisztikája legyen a kerékkötője! És mielőtt bárki szidni kezdené a levélírót, amiért nem ment azonnal másik üzletbe a dobozával, az pillantson rá az Extrem Digital vidéki hálózatára.

Tisztelt Homár!

Kicsit furcsállva olvastam a sok panaszt az Extrem Digitálról, több mindent vettem már tőlük, nekem nem volt gondom, egészen eddig....

Karácsonyi ajándéknak egy szendvicsütőt vásároltam családunk egyik tagjának. Pick-Pack pontos átvétellel rendben megérkezett. Az első hibát ekkor követtem el, mert nem bontottam ki, hanem egyből becsomagoltam, bízva a termék kifogástalan állapotában. Sajnos Szenteste az ajándék kibontásakor derült ki, hogy a burkolat meg van repedve rajta, így érthető módon mindenki örömébe egy kis üröm is vegyült. Úgy döntöttem, hogy nem küldöm vissza csomagként, hanem január első hetében úgyis elintéznivalóm lesz Szegeden, így visszaviszem az ott lévő üzletükbe, jobb szeretem a személyes ügyintézést. Na ez volt a második hiba....

.Az üzletbe érve, mondtam mi a probléma, az ügyintéző bevitte az irodába majd pár perc múlva közölte, hogy természetesen kicserélik a készüléket. Ó, hát megy ez nekem, gondoltam..... Mondta, hogy jelenleg nincs ilyen készülék az üzletben, erre válaszoltam, hogy semmi gond, majd küldjék ki a pick-pack pontra, mert ezt is úgy kértük. Na itt kezdődtek a problémák... az úgy nem megy, mert ha ide hozzuk vissza, akkor csak itt tudjuk átvenni a cseresütőt, amúgy is a rossz gépet vigyem magammal, és holnap jöjjek vissza az újért, de hozzam vissza ezt is.

Közöltem vele, hogy nem tudok mit kezdeni a rossz masinával és amúgy sem itt lakom, csak privát elintéznivaló miatt járok most Szegeden, és nem autóznék 2 nap múlva oda-vissza 240 kilométert egy 7000 Ft-os gépért. Nagy nehezen sikerült rávennem, hogy átvegye a rossz készüléket, de azt mondta, hogy a DOBOZT MINDENKÉPPEN VIGYEM MAGAMMAL, mert azzal ő végképp nem tud mit kezdeni!

Erre felforrt agyvízzel egy üres dobozzal a kezemben kisétáltam az üzletből. Nem hagyott nyugodni a dolog, később felhívtam az Ext Digital ügyfélszolgálatát (8 percig vártam az kapcsolásra), elmondtam mi a szitu és márpedig én szeretném, ha a városunkba küldenék ki, mert nem fizetnék kb +4000Ft üzemanyagköltséget egy szendvicssütőért. A telefonos ügyintéző hölgy mondta, hogy tájékozódik a helyzetről, felhívja a szegedi boltot, addig tartsam a vonalat.

Ő sem kecsegtetett semmi jóval, a cseregépért pár nap múlva vissza kell mennem Szegedre, mivel új számla nem fog készülni, csak a gépet fogják cserélni. Elmondása szerint a házhoz szállítás megoldható lett volna, de ezt a boltos nekem NEM AJÁNLOTTA FEL! Nekem úgyis jó, kértem küldjék ki lakcímre! De azt már most nem lehet mivel a DOBOZ NÁLAM VAN!!!! Nem értem, a cserekészüléket doboz nélkül szállítják és az előzőnek a dobozába teszik? Ha a központból küldik a terméket, akkor nem mindegy hogy a szegedi üzletbe vagy a lakhelyemre kapom?? Ez ennyire megvalósíthatatlan 2016-ban?

Szóval holnapután vissza kell autóznom Szegedre, így lesz egy 7000 Ft-os szendvicsütőből 11000 Ft-os. Ja, és soha többet Extrem Digital....

Üdvözlettel:

Sándor

UPDATE jan. 19.

Így látják az esetet GVTI-fogyasztóvédők.

Kedves Sándor!

Tekintettel arra, hogy webáruházból rendelted meg a terméket, esetedben a leggyorsabb, és leghatékonyabb megoldást a szerződéstől való elállás jelentette volna, melyre a termék átvételétől számított 14 napon belül akkor is jogosult a fogyasztó, ha a terméket Pick Pack ponton vette át. Ilyenkor a szolgáltató köteles az elállásról való tudomásszerzést követő 14 napon belül visszafizetni a termék vételárát.

Szavatossági igénnyel azonban akkor is lehet élni, ha az indoklás nélküli elállásra nyitva álló határidő már eltelt. A cég weboldalát áttekintve megállapítható, hogy a garanciális igény érvényesítésére a fogyasztók számára több lehetőséget is biztosít. Például igénybe lehet venni díjmentesen a „garanciafutár” szolgáltatásukat, amellyel ingyenesen lehet eljuttatni az adott terméket a márkaszervizbe. A cég tájékoztatása alapján persze a hibás készüléket közvetlenül az üzletbe is vissza lehet vinni.

A vállalkozásnak ebben az esetben a kijavítást vagy kicserélést megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni. A vállalkozás azzal, hogy az üzlet újbóli felkeresését kérte, indokolatlan többletköltséget okozott Neked, mely ellentétes a jogszabályban foglalt kötelezettségével. Továbbá a doboz átadásától tették függővé az új termék lakcímedre történő szállítását, holott ilyen feltétel a jogszabályban nem szerepel. Álláspontunk szerint így nem lett volna akadálya annak, hogy az új készüléket futárral vagy akár postai úton küldjék meg részedre. Az vállalkozás pedig azzal, hogy a jogaiddal kapcsolatban nem megfelelően tájékoztatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel kapcsolatban a fogyasztóvédelmi hatóságnál élhetsz bejelentéssel.

Amennyiben még nem vetted át az új terméket, javasoljuk, hogy írásban, ajánlott, tértivevényes levélként megküldött levélben szólítsd fel a vállalkozást, hogy küldje meg a címedre az új készüléket. A vállalkozásnak a panaszra 30 napon belül indoklással ellátott választ kell küldenie. Elutasító válasz esetén igényed érvényesítése iránt Békéltető Testülethez fordulhatsz. A kérelmet itt tudod letölteni.

Jogszabályi háttér: 2013. évi V. törvény (új Ptk.); A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Kormány rendelet

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2016.01.08. 11:17:50

EDIGITÁL?
Az se rossz.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.08. 11:21:57

"extreme digital X
fotó * számítástechnika * szórakoztató elektronika"

Ebből melyik a szendvicssütő? Szerintem egyik se.

Cipőt a cipőboltból!

Azért szórakoznak vele, hogy az utolsó katgóriába beleférjen.

Honeyy 2016.01.08. 11:28:01

A "szendvicsütő" már az első ütés előtt megrepedt? Ej-ej.....

sáros_tehén 2016.01.08. 11:28:13

Simán vissza kellet volna küldeni, és elállni a vásárlástól, ha még benne van a 14 napba.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.08. 11:35:19

@Honeyy: :)) Szerintem a megajándékozott rohadtul örült, hogy lesz még egy semmirejó bizbasz a konyhában, és falhozvágta.

Eccer haver waffelsütőt ajándékozott az anyjának, hogy tudjon neki waffelt csinálni. Jót derült rajta. Aztán pár használat után csak ott porosodott a sarokban.

PongLenis 2016.01.08. 11:36:19

Szerintem rendeljetek tovabbra is toluk, hajra, hajra! Legalabb lesz meg mit olvasnunk, bar egy kicsit mar unalmasak az ilyen sztorik. Gondolom az edigitalnal is rohogve olvassak az ilyen posztokat, az eladasi adataikat nyilvan nem befolyasolja.

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.08. 11:44:31

@PongLenis: Tévedsz, a szendvicssütő eladási statisztikájuk 11:06 óta meredeken esik.

Vagy megveszem Kínából, és szarok a garanciára, vagy megveszem a sarki ÁFÉSZ-ban, és oda gyalog visszaviszem, ha elromlik. Azon nyígni, hogy 240 kilométerre van a szerviz, nem elegáns. Én költöztem oda, ahol lakom, senki nem kényszerített.

FDToth 2016.01.08. 11:56:55

Edigitaltól vásárolok már lassan 10 éve, sosem volt problémám, ha igen, akkor is gyorsan megoldottam. Nem ők, én. Sokszor jobb nem szeélyesen intézni, mert az adoptt bolban nem bizots, hogy jól vannak kiképezve, inkább írásban kell ezeket, nekem eddig ez bevált.
Volt olyan h házhozszállítással kértem vmit, kibontottam, hibás volt, jött érte eg yfutár, elvitte, hozott később eg yjót, az edigital pedig kis ajánédkot is mellékelt (asszem anno eg yusb kábelt). hogy most is vanáe iylen, azt nem tudom.
Akadékoskoodó, nem megfelelő stíuéban elaodott panaszra nem biztos h jól reagálnak.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.08. 12:28:54

Na itt megint mindenki fullba' nyomta a kretént :D

cmx85s 2016.01.08. 12:29:16

@FDToth: az nagyon régen lehetett, ma már elhajtanak, ha nem az átvétel ELŐTT bontod ki. A futár meg persze, ki van oktatva, hogy meg ne várja, amíg kibontod, mert őneki mennie kell tovább. És te vagy a feketes...ű, ha feltartod. De ha nincs rajta a szállítólevélen, hogy ez nem volt a dobozban, az le volt törve átvételkor, akkor semmit nem hajlandók tenni.
A garanciális javítás meg rémálom volt, az egész terméket vissza kellett küldeni, nem volt elég az egy szem hibás távirányító. De amíg addig eljutottunk, hogy legalább átvegyék! Először lepattintottak, hogy az nem probléma, hogy a távirányító 30 óra alatt leszívja a vadiúj elemeket, aztán nagy nehezen kegyeskedtek átvenni bevizsgálásra, de csak az egész pakkot egyben, ezután cserét ígértek, végül javítva kaptam vissza.

Honeyy 2016.01.08. 12:39:15

@atpijkamo96: sajna ezek a full király cuccok mindig így végzik. Tudom, nekünk is van jópár. Ilyenkor alternatív felhasználási módot kell találni, pl a régi szobabiciklink remekül funkcionált ruhaszárítóként.

atpijkamo99 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.08. 12:49:47

@Honeyy: :)) Akkor kinyitható (v.ö. nem becsukható) virágváza lesz a waffelsütőből. Csak levágom a 220-as kábelt, nehogy bedugja valaki.

The Crazy One 2016.01.08. 14:34:15

ki ne felejtsd, hogy telefonszámlád is keletkezett. sőt, a billentyűzet-egér kombód is amortizálódott. mindezt ki fogja kárpótolni?

FDToth 2016.01.08. 15:03:43

@cmx85s: azért ez nem ilyen egyszerű: ha ki is bontasz mondjuk egy TV-t, akkor csak külsőre tudod átnézni h hibás-e vagy sem, arra nincs idő h be is kapcsold. Ha meg elmegy a futár, majd utána kibontod, és mondjuk törött, akkor kérsz egy újat vagy elállsz a vásárlástól. a Bizonytási teher (mármint h a fogyasztó tette tönkre) a forgalmazón van, és hidd el, nincs az az Isten h egy független szakértő azt hpzza ki h a fogysztó a hibás...
a kereskedők próbálkoznak, és mivel sok a balek, ezért nem is nagyon lesz változás. A legtöbb ember hazánkban csak tűr-tűr, nem szól semmi, pedig ha többen kinyitnák a szájukat, akkor eleég durva változások jönnének (szigorúan a fogyasztóvédelem területéről beszélek)

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.08. 15:05:36

@The Crazy One: +

Pláne Burundiból hívta mobilon, $3.54 percenként.

Peetee 2016.01.08. 15:11:46

4000Ft-ból 2*240km-t autózni, ahhoz bizony tehetség kell. 2,6l/100km fogyasztás, hajrá!

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.08. 15:22:06

@Peetee: Foigyelj jobban!

"oda-vissza 240 kilométert"

Bánatos Teknősbéka 2016.01.08. 15:27:03

@atpijkamo101:
Peetee: Az pedig, hogy az ügyintézéskor ott volt, nem számít, mert privát ügyben ment...

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.08. 15:28:50

@FDToth: "@cmx85s: azért ez nem ilyen egyszerű: ha ki is bontasz mondjuk egy TV-t, akkor csak külsőre tudod átnézni h hibás-e"

Ha kibontod, és rommá van törve, nem veszed át, és boldog vagy. Ki akar belemenni egy ilyen izmozásba, hogy ki törte el? Még ha igazad is van.

FDToth 2016.01.08. 15:31:51

@atpijkamo102: persze, ez ok, de nálam 100%-ban sosem nézem meg, ha házhoz jön. Be kéne jönnie a futárnak, és amíg kobontom acuccot és beüzeemel az 5-6 perc, nem gond, de mondjuk egy hpzzá nem értő 10-15 perc alatt végzi. hogy dolgozna így a futár? nem kell megnézni, ezért van az elállás, a bizonytás úgy is a kereskedőn van...

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.08. 15:34:32

@FDToth: Nem kell bejönnie a futárnak. Azt meg végképp nem kell megvárnia, míg beüzemeled. Kibontod, látod, hogy sértelen, ennyi.

Dikusz 2016.01.08. 17:51:18

@atpijkamo101: szintén elnéztem, mint Peetee, így már más. Egy útra gondoltam én is a
240 km-t.
Azt azért én sem értem, hogy miért nem egy nagyobb áruházban néznek szét ilyenkor az emberek. Tuti, hogy karácsony előtt legalább egyszer elmennek legalább az egyikbe. A posztoló is megkímélhette volna magát (biztos rájött már ő is erre), ha bemegy egy Tesco-ba, vagy egy Auchan-ba. Pár évvel ezelőtt én is ilyet kaptam magamnak (mástól) karácsonyra, még olcsóbb is volt, de legalább nem használom azóta sem, azárt örültem neki.

encir 2016.01.08. 18:42:07

4600-ért Orion 3 az egyben (szendvics+gofri+grill) sütőt vettem, Orion bolt hibátlanul szállította megadott címre

atpijkamo112 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.08. 18:44:29

@encir: Fekete-fehér Orion tévénk volt, legújabb model. Persze nem került ilyen sokba, csak két havi fizetésbe.

@Dikusz: "nem használom azóta sem, azárt örültem neki."

:))

gabors 2016.01.08. 21:29:49

@Peetee: " bizony tehetség kell. 2,6l/100km fogyasztás, hajrá! "

Hat meg az Priusom sem tud ilyet pedig az tenyleg nem sokat fogyaszt 4.3 legutobbi tankolasnal .... amugy tavasszal es osszel ennel sokkal jobb .... legjobb 3.8 l/100km tavaly szeptember elejen .... (es 60/40 varos/palya)

amindenes.blog.hu 2016.01.09. 12:17:21

@Honeyy: Ők akarták hogy ropogjon az a kenyér.

KaTe 2016.01.09. 12:38:49

Ha 3 napon belül visszavitted volna, akkor visszaaadták volna a vételárat, ha épp nincs raktáron másik. Átvették a széttört terméket, amit amúgy "jobb" helyeken (AQUA) simán rádvernek, hogy te tetted tönkre és bizonyítsd be az ellenkezőjét.
Érthető, hogy nem nagyon szeretnék mégegyszer kiküldeni ugyanazt a terméket, mivel még a fogpiszkálót is ingyen szállítással küldik, gondolom ennek azért megvannak a költségei.
Mitől forrt fel az agyvized? Hogy nem nyalták fényesre a popód? Eléggé gyenge idegrendszered lehet. Te magad leírtad mi volt az első hiba: legközelebb bontsd fel a csomagolást és ne bízzál senkiben, mert ők se egyesével ellenőrzik az általuk forgalmazott termékeket.
Azt se értem, hogy milyen dobozról van szó. Arról a dobozról, amiben a terméket kézbesítették, vagy ez magának a terméknek a csomagolása?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.10. 21:36:17

@FDToth: örülök, hogy ezt írod, de sajnos a szakértőhöz el kell jutni a perig... Persze, ha az ED-n múlik, el is fog jutni, de ez egy másik történet. Te csak vásárolj továbbra is ott.

joska61 2016.01.11. 10:11:57

Gondolom a szegedi boltba naponta jár kocsijuk, nem postán küldözgetik a cuccot. Ettől még az ügykezelés a híg langyos széklet szintjén van.

shred 2016.01.11. 13:34:00

Jó, hogy nem 140 centis HD tévét vettél, annak a dobozát sétáltatni csak az igazi móka.

megamenn 2016.01.12. 08:16:02

vagy 72centis crt-t...

Dr.Démonmac1 2016.01.14. 12:51:34

Sosem értettem, hogy az emberek, manapság, miért vásárolnak az Extreme Digitaltol?
Árukereső felüt, biztos vagyok benne, hogy vannak kedvezőbb árú, ajánlatok is.
(Régen jó volt, az E.D. mostanra meggazdagodtak, és hajlamosabbak az ilyen allűrökre.

(tesztnick) 2016.07.04. 20:51:10

@Dr.Démonmac1:
Ne őrülj meg, olcsó szírszarok szállítása esetén csomó az EDigi árai a legjobbak. Ingyen visznek mindent lakcímre, pickpontra, csomiautomatára. Kár, hogy zsákos burgonyát nem forgalmaznak, csak tőlük rendelném.

(tesztnick) 2016.07.04. 20:53:43

csomó > csomó terméknél
süti beállítások módosítása