Kábelszolgáltatót általában ezer ok miatt lehet kutyázni. Ebben az ügyben azonban nehéz teljes szívvel olvasónk mellé állni, bár az Invitel is lehetne kicsit kompromisszumkészebb.
Tisztelt Tékozló Homár rovat,
A történet röviden, címszavakban:
Váci vagyok, itt 3 internetszolgáltató tud értelmes szolgáltatást nyújtani, ezek közül választhattam.
- Ace Telekom: minősíthetetlen, szar, a 20mbites csomag ára 6000 Ft volt, ezért átálltunk invitelre.
- Invitel: 25mbites csomag tv-vel, és mellőzhetetlen vezetékes telefon szolgáltatással: 7500 Ft.
- váci kábeltv: a honlapjukon észrevettem, hogy havi ~7500 Ft-ért ők 80/5mbit-et nyújtanak közel azonos tv csatornákkal, vezetékes telefon nélkül, amire amúgy sincs szükségünk, ezért kábeltv-re váltottunk.Invitel lemondása után hívott egy szerelő, át akarta venni a modem-router kombót és a tv-hez való vevőegységet, de az időpont nekem nem felelt meg. A szerelő nem habozott, mivel nem jött be a terve, rámrakta a "kagylót, mielőtt" jelezhettem volna, hogy egy órával később ráérnék.
Időközben lejárt a 30 napos határidő, ami az eszközök visszajuttatására vonatkozik. Innen indul az érdekes rész, az Invitel ugyanis közel 40ezer ft-ot követel a két készülékért. Amint ez kiderült, szaladtam az Invitel ügyfélszolgálathoz és leraktam az asztalra a két kütyüt, de sajnos már későn. A tartozásomat átadták a Credit Controll Kft-nek, akik megspékelték a behajtandó összeget egy kezelési költséggel (azért így hívják, mert így "jogosan" rakhatnak rá még plusz követelést)
Fentiekből tehát egyértelmű, hogy nekik nem kell a két eszköz (még szép, hát használtak), sokkal jobban örülnének 40ezer forintnak. Jogtalan hasznot remélnek?
Alább bemásolom a mai napon az Invitelnek írt panaszlevelemet:
"Tisztelt Invitel Zrt.,
Mivel a váci irodájukban bizonyos okokból nem tudtam leadni a panaszomat, ezúton szeretném ezt megtenni.
Több mint két évig vettem igénybe az Önök „Mixer M3 Net25-Otthon-Családi Tv(VDSL)” díjcsomagját. Korábban csak a TV-hez való vevőegység mellé kapott filléres kínai wifi routerrel (Huawei) kapcsolatban kellett panaszt tennem, ami nagyjából 5 méteres hatósugárral üzemelt, amíg tönkre nem ment. Panaszomra reagálva szerelő kollégájuk kihozott egy másik kínai routert (ZTE), amihez akár már 10 méteres távolságból is csatlakozni lehetett.
A szolgáltatás felmondása után nagyjából 1-2 héttel telefonon megkeresett szerelő kollégájuk az eszközök átvételére vonatkozó időpont egyeztetésének céljából. Az általa javasolt időpont nekem sajnos nem felelt meg, azonban az úriember nem élt újabb javaslattal, hanem elköszönt, és letette a telefont, mielőtt bármit mondhattam volna. Fentiek alapján joggal várhattam egy újabb telefonhívást, a várakozás közben pedig teljesen megfeledkeztem arról, hogy a két eszközt – annak ellenére, hogy Önök hozták ki – nekem kellene visszajuttatnom.
Ezen kötelezettségemre egy postai úton érkező csekk emlékeztetett, melyen Önök már 38.774,- Ft-ot követeltek. Felkerestem a helyi Invitel irodát, hónom alatt a két készülékkel, és megpróbáltam átadni azokat, de a szándékomat elutasították, mondván, hogy a határidő már régen lejárt. Hiába jeleztem, hogy tudok a lejárt határidőről, és csak a szerelő újabb hívását vártam, valamint hogy semmi szükségem a készülékekre, nem voltak hajlandóak átvenni azokat.
Ekkor tettem meg a panaszomat, melyet Önök egy válaszlevélben elutasítottak, és ugyan ebben a levélben elnézést kértek a szerelő hozzáállásáért. A panaszomról szóló jegyzőkönyvből idézek:
„A fogyasztó panaszának részletes leírása: Előfizető kártérítési díj miatt reklamál, ugyanis a szerelő egy alkalommal megkereste időpontegyeztetéshez az eszközök elvitelére, viszont egy nem alkalmas időpontban tudott volna kimenni. Ezek után személyesen leadta minden eszközt, kéri méltányosságból elengedni a kártérítési díjakat. …”
A jegyzőkönyv megfogalmazása hibás, de az egyértelműen kiderül belőle, hogy a hölgy szerint az eszközöket leadtam, ami nem igaz, tehát a jegyzőkönyvben a hölgy valótlanságot állított.A panaszomra érkező válaszlevél kézhezvételét követően újra ellátogattam a helyi Invitel irodába. A szabályoknak megfelelően az ügyintéző hölgy tájékoztatott, hogy a beszélgetést rögzítik. Mivel én is szerettem volna felvételt készíteni, megkérdeztem a hölgyet, hogy nem gond-e, ha én is felveszem. A válasza az volt, hogy „csak tessék”. Illetve én így értettem, később azonban a hölgy tagadta, hogy hozzájárult volna a felvétel készítéséhez.
Az irodába azért látogattam el újra, hogy valamilyen megoldást javasoljanak az eszköz átadására, és a követelésüktől való elállásra. A két készüléket természetesen ezúttal sem állt szándékukban átvenni, helyette azt javasolták, hogy írjak a gödöllői Invitel központnak, vagy tegyem meg a panaszomat helyben, melyet majd ők továbbítanak Gödöllőre. Elsőként az egyszerűség kedvéért helyben próbáltam benyújtani a panaszomat, a hölgy viszont valahogy nem volt hajlandó leírni azt, amit kértem tőle, mindig átfogalmazta, amit mondtam úgy, hogy az már nem felelt meg a valóságnak, ezért ezt a megoldást mellőzni kényszerültem.
Ezt követően már kétszer is felkeresett a Credit Controll Kft., és a két készülék ellenértékét, valamint az azon felül, a tartozás átadása által keletkezett kezelési költséget követelték.
Elsőként egy hölggyel beszéltem, aki - mivel jeleztem, hogy az eszközöket már kétszer is megpróbáltam átadni – azt javasolta, hogy a gödöllői Invitel irodának címzett panaszlevelemet nekik is küldjem el a 1133 Budapest, Váci út 110. szám alá. Ezen levél írása közben is felkeresett egy úriember a Credit Controll-tól, rejtett számról, a nevét pedig többször is elmondta ugyan, de érteni egyszer sem lehetett. Mivel nem volt hajlandó elmondani, milyen ügyben keres, én nem voltam hajlandó elárulni neki, hogy hol lakom. Ennek eredményeképp az úriember úgy ítélte meg, hogy nem vagyok együttműködő (az érzés kölcsönös), és letette a kagylót, csakúgy, mint az Önök szerelő munkatársa.
Fentiek alapján egyértelmű, hogy Önök valójában egyáltalán nem szeretnék visszakapni az eszközöket, helyette sokkal inkább az Önök által megszabott összeget akarják megkapni, mely összeg a helyi Invitel irodában kapott tájékoztatás szerint a két készülék ellenértéke.
Ezúton szeretném jelezni, hogy a követelést jogtalannak tartom, a két eszköz ugyanis biztosan nem ér ennyit, ráadásul nem is akarom megtartani őket, hiszen nincs rájuk szükségem. Jelezném továbbá, hogy a két készüléküket nem szeretném tovább tárolni, ezért kérem, legyenek szívesek biztosítani annak lehetőségét, hogy a helyi Invitel irodában visszaadhassam azokat, vagy keressen meg telefonon a szerelő kolléga, és javasoljon újabb időpontot.
Jelen levelemet az Invitel Zrt. és a Credit Controll Kft. mellett továbbítom a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a fogyasztóvédelmi hatóság és az Index.hu Tékozló Homár rovata felé is.
Vác, 2016.01.11.
Tisztelettel:
XY"
UPDATE jan.19.
Tisztelt Tékozló Homár,
Az Invitel dobozos posztoló segítségére szeretnék lenni.
A Telekomnál volt hasonló eset, amelyben az elhagyott boxok árát követelte a szolgáltató. Az ügy perre ment, a Telekom vesztett, mert nem tudta bebizonyítani a készülékek valódi árát. Ugyanis ilyen esetben nem nyerészkedhet a szolgáltató az előfizetőn (pl. 5000 Ft-ért vette a boxot és 40000-t követel). A posztoló kérje, hogy az Invitel mutassa fel a vételi számlát a kérdéses dobozokról.
Kérem, ha lehetséges, juttassák el az üzenetet a posztoló részére.
Tisztelettel,
György
UPDATE2. jan. 26.
Ez lett a sztori vége:
Kedves Tékozló Homár rovat,
Először is köszönöm, hogy postolták a levelem, és továbbították György nekem szánt levelét a honlapon keresztül! Kérem, legyenek szívesek jelen levelemet is beilleszteni a cikk végére!
A mai napon ajánlott levelet kaptam az Inviteltől, melyben azt írták, hogy az Index fogyasztóvédelmi blogján tett észrevételeim alapján arról tájékoztatnak, hogy a követelésük ugyan jogos volt, méltányosságból mégis megszüntetik a behajtási eljárást, és visszavihetem a két készüléket a helyi Invitel irodába. Ezt azóta meg is tettem, aláírtuk az átvételi elismervényt, ezzel pedig az ügy lezárult.
Az Invitelnek tehát ezúton is köszönöm szépen a kedvességet! Ugyanakkor mély sajnálattal veszem tudomásul, hogy ha bármit el akar intézni az ember, az egyetlen járható út a határozott, már-már fenyegető fellépés, esetenként pedig az ügy megszellőztetése az erre lehetőséget adó fórumokon, mint például ez a blog.
Üdvözlettel:
Bálint
Józsi, a migráns köcsög 2016.01.13. 16:23:42
Darth Revan 2016.01.13. 16:28:38
sáros_tehén 2016.01.13. 16:31:55
WiZZu 2016.01.13. 16:38:13
sáros_tehén 2016.01.13. 16:40:49
Pont leszarta az egészet, egészen addig amíg fizetnie nem kell. Hát akkor most fizessen.
atpijkamo115 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.13. 16:46:39
Erről kellett volna csinálni egy jegyzőkönvet, hogy nem vesszik át.
"letette a telefont"
Visszahívtad?
"Ezek után személyesen leadta minden eszközt,"
Bár nem sikerült magyarul leírni, ebből talán az következik, hogy leadtad. Ne cáfold meg!
"A válasza az volt, hogy „csak tessék”. Illetve én így értettem, később azonban a hölgy tagadta"
Könyörgöm, hallgasd vissza a felvételt!
"vettem igénybe ... Felkerestem ... ezt a megoldást mellőzni kényszerültem."
Áh, nagyon modoros. Először felgma, aztán már rohan leadni, végül modoros levelet ír. Mínusz egy pont.
ancsika 2016.01.13. 16:48:47
hja, hogy a kötelezettség az smafu?!
ígyjárás tipikus esete...
ghck 2016.01.13. 16:50:42
Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.13. 16:50:57
Kaptál bizonylatot arról, hogy átvették a cuccot? Ha igen, akkor megmutatni a behajtónak, aztán csók, keressék máshol a pénzüket.
Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.13. 16:52:07
@Semmitnemérszakitiltással: Ja, és hát igen, ha nem tudod igazolni, hogy leadtad, akkor megszopattad magad...
Szarazkoro 2016.01.13. 16:55:33
Case closed.
Zirowe 2016.01.13. 16:55:53
Na, ugyanerre lett volna az addig letelt 30 nap.
Tanulópénz, nem is tudom miért kell erre poszt..
atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.13. 16:56:18
Fausto(tm) 2016.01.13. 17:02:59
Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.13. 18:35:44
@Zirowe: Elrettentő példa.
@Szarazkoro: :D
@atpijkamo116: Azóta tanultak ebből a hibából!
gabors 2016.01.13. 18:49:11
gabors 2016.01.13. 18:54:53
sajnalom nagyon Vacot (szulovarosom) hogy ilyen hulyek is bekoltozhetnek .... csak a posztolo hibazott itt sem a szerelo sem az invitel .... kb 6 havi elofizetest bukott az uj aron ...
megerte ????
FDToth 2016.01.13. 19:09:37
nem tudom h most a Telekomnál hogyan működik, de régebben ha hoztak új modemet, akkor nem vitték el a régit, hanem otthagyták, hogy majd én vigyem vissza, vagy postázzam nekik! azért álljon meg a menet! ha ki tudják hozni, akkor el is tudják vinni. persze be akartak hajtani kb. 10 rugót, de semmi jó indokuk nem volt arra, miért nem vitte el a szerelőjük, ha már ott volt, úh más választás nem lévén, elengedték. azóta is ott van nálam egy régi Thomson meg egy d-link kábelnet modem...
gabors 2016.01.13. 19:25:18
miert lenne ???? 30 napja volt visszavinni de baszott ra !!!
nem tudom ismered-e Vac-ot de gyalog barhonnan nem tobb mint 45 perc (kerekes szekkel talan kicsit tobb) a Szechenyi utca .... de lehet most mar mashol is van invitel iroda ... ha nem birta ezt megoldani szerintem a 40 ropi nem egy akkora bunti .....
Muniszter 2016.01.13. 19:27:47
FDToth 2016.01.13. 19:37:39
razer 2016.01.13. 19:57:19
Mondjuk tőlem soha nem akartak eddig modemet elvinni, nem is kérték.
gabors 2016.01.13. 20:17:14
mikor vege volt ... mit gondolsz mit tortent ??? semmi !!
ott volt a parabola meg vagy hat evig ... iden szedtek le mert eppen tetot javittattam a dobozt sem kellett visszadni SEMMIT egy gombnyomassal kikapcsoltak es viszlat !!! igy a belteri egyseget is NEKEM kellett elvinni az elektronikus szemet gyujtobe (van minden harom honapban) mert ha a szemetbe dobnam es megtalaljak akkar par szaz dolcsi a bunti (meg amugy is en kornyezettudatos vagyok 1992 ota )
ez az egesz hozza vissza, meg leszereljuk vagy visszavisszuk egy koltseg nem is ertem az invitel mit szarakodik (az ok ha mondjuk 3 honapon belul mondom le) ja 40 ropi semmiert !!! akkor mar ertem...
ja azok az oregek akikrol irsz otthon vannak mindig (altalaban) johet a szerelo barmikor
Dezsike 2016.01.13. 20:53:02
2016.01.13. 20:53:21
Alapból a pénzre mentek, ez már látszott, amikor a szaki rábaxta a telefont a userre. Mert az ugye normális szolgáltatói eljárás, hogy amennyiben nem felel meg az első alaklommal megadott időpont, akkor ott rohadjon meg az istenbarma, mi? Ez úgy mégis melyik párhuzamos univerzumban van rendjén?
Ugyanakkor a posztoló is sáros abban, hogy már másnap nem baszta vissza a cuccot egy féltégla kíséretében az irodájuk közepére. Már csak idegből is, hogy mekkora paraszt egy bagázs.
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.01.13. 21:01:15
1. Tessék szépen utánanézni a követelések engedményezésének szabályainak és felfedezni benne az apró (hatalmas) hiányosságokat, amiket elkövettek.
2. Tessék szépen várni, míg a követeléskezelő jogi lépést is tesz, nem csak hívogat, meg spammel és arra kell csak reagálni egy velőset.
szamaritánus 2016.01.13. 21:04:52
igazságos1.. 2016.01.13. 21:40:56
30 napig esik eső a szájába, de mikor bírság, akkor hirtelen van ideje rohangálni...
életrevalóság 0
igazságos1.. 2016.01.13. 21:46:03
ÚCCSE ÉRTI, mit cirkuszoltok
Az oké, hogy nem vitte el, de addig mit csinált vele, használta? Mert ugye, ha bekötötték a másikat, akkor vissza kellett tenni a dobozba, oszt otthagyni valamelyik sarokba a többi mellé hajítva
!?
Ilyenkor megérteném, mi járt a poszterünk agyába a francos 30 nap alatt....
Biztos örült, hogy van egy kacatja, amit tárolhat!? Nem gondolta, hogy fel kéne adni a postán, vagy mittudomén, visszavinni személyesen? ?
Emberek, ne legyetek már ilyenek, ezek szavazhatnak is, gondolhatjátok...
Aztán meg azok is, akik nem értik, mi a gond.... a poszterrel együtt, meg őt védve
tényleg elhülyült már mindenki
igazságos1.. 2016.01.13. 21:52:55
nem arról van szó, henem arról, hogy a poszter bott a invitel pofájába, azt hitte, nagyon okos volt, aztán a végén meg ő esett pofára, oszt most cirkuszol
saját magával tolt ki, aztán büszke is rá
Azt hiszi, 20 megás, 25 megás meg 80 megás nettel majd életrevaló lesz!?
menőzik, hogy így szar úgy szar, hát emberként a poszter egy nagy kalap szar
megérdemli a 100 megabites netet is
szerintem most se fizessen, de akkor meg:
MINEK AZ ILYENNEK INTERNET!???????????
MINEK?????
igazságos1.. 2016.01.13. 21:54:42
ha pofánvernéd a posztert, azt se venné észre, csak ha azt mondanád neki, hogy mától viszem a kecód
szerintem inkább tévézzen, jobban járna....
Soulfly842 2016.01.13. 22:47:35
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.01.13. 23:08:27
The Crazy One 2016.01.14. 05:57:21
Zolcsi77 2016.01.14. 08:53:27
Követeléskezelővel én nem tárgyalnék, telefont szó nélkül rányomnám, de tényleg szó nélkül, aláírni sem írnék semmit, várnám türelmesen a levelet a közjegyzői kamarától (MOKK) annak ellentmondanék, s közben erősen bíznék abban, hogy az élősködő követeléskezelő kifut a határidőből.
jahaha 2016.01.14. 09:03:07
Remelem egyszer eljutnak Szingapurba es veletlenul kiesik a zsebukbol kozteruleten a fuves cigi, amit eszrevesz a helyi karhatalom.
atpijkamo118 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 09:14:11
McZozo 2016.01.14. 09:32:05
Gyanitom paraszti logika alapjan, hogy ugy tortent, hogy megkerdezte felveheti e, majd miutan a holgy azt mondta igen, elkezdte a felvetelt. Igy hiaba hallgat vissza barmit, azt a hajara kenheti.
McZozo 2016.01.14. 09:33:59
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.01.14. 09:35:08
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.01.14. 09:37:55
jahaha 2016.01.14. 09:41:34
Ez pl. a rendorkutya, vagy egy buta ugyfelszolgalatos, vagy az olyanok mint te, akik mindig karorvendenek itt a szerencsetlen poszteren, ha azok valamit elkurtak.
Az elet nem egy nagy borton, talan egyszer felnosz, vilagot latsz, pszaf es hasznalati utasitas helyett konyveket is olvasol, es (esetleg) megerted.
MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.01.14. 09:54:33
Poszter szart a dologra egy hónapig, plusz elhazudott még pár dolgot, felszólító leveleket, amiket kidobott, aztán itt ajvékol. Ha nem illegetné magát, modoroskodna, még szánnám is. "ezt a megoldást mellőzni kényszerültem." Hallottál már így beszélni élő embert?
"karorvendenek"
Magadból indulsz ki, olyat látsz bele, ami nincsen. Terápiára kéne járnod, mert ez beteges.
Én már tovább nem növök, a világot bejártam, ilyen rosszindulatú és buta emberekkel viszont, mint te, máshol nem találkoztam.
jahaha 2016.01.14. 10:26:13
Ertem Kantor... Ul, fekszik....
Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.01.14. 10:28:18
És még sértődős is. Nagyon gyerekes.
joska61 2016.01.14. 10:35:21
cmx85s 2016.01.14. 10:41:45
atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.14. 10:47:35
cmx85s 2016.01.14. 11:04:52
cmx85s 2016.01.14. 11:06:20
Yobbágy Fery 2016.01.14. 12:16:40
TyphoonX 2016.01.14. 14:17:11
- Invitel nem kapta vissza a cuccát 30 napon belül ezért 40K követelés volt a posztoló felé
- A követeléskezelő cég pedig nem bizományi-ban utazik. Mikor átadják a követeléskezelőnke az a cég konkrétan megveszi a tartozást az inviteltől érts a cég kifizette az invitelnek a 40 ropit azért hogy behajthasson 50et. Ez enneka szakmána ka lényege.
Az inivtel nem fogja visszavenni a készüléket mert őt már a köv. kezelő cég kifizette és ha viszavenné akkor követne el bűnycselekményt. Írhat a posztoló levelet amennyit akar de ezt már benézte.
cmx85s 2016.01.14. 15:08:14
CsakLajosAz 2016.01.14. 15:58:55
Post-toló albinak kiadja a kéglit. Kaució 3 hónap zsé. Bérlő nem fizet. Poster kirakja. Természetesen van papíros, leírva szépen, ha bérlő nem fizet, kaució ugrik.
Bérlő pampog. Poster ad zsét vissza? :) Papír van róla, tanukkal. Jogosan megtarthatja a maradék zsét. Ad vissza? Méltányosságból.. Na? Ad? Ad? hihihi. Ad? na?
Mélyen magába néz, és sunnyogva elnézést kér, hogy Hilda édes kis ujjacskáit feleslegesen késztette a ctrl+C, és ctrl+V gombócok használatára...
Poster házhoz ment a lóf*ért... Ezt hívják evolúciónak. A gyenge kihal.
Szégyen, de az Invitelnek adok igazat :)
(most felnézek, felköpök, és alá is állok) de Invitel párti lettem :D
apaarpi 2016.01.15. 16:15:52
"Pont leszarta az egészet, egészen addig amíg fizetnie nem kell. Hát akkor most fizessen. "
Ez az 5. komment volt, rövid, tömör, itt a lényeg, ezek után az összes többi gyakorlatilag felesleges.
atpijkamo124 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.15. 18:21:45
Meridian74 2016.01.16. 14:43:05
Ha jól sejtem, az eszközök visszavétele a szolgáltató feladata (lett volna), nem az előfizetőé, ebben az esetben.
Tehát ha a szolgáltató akar valamit, akkor ennek érdekében tegye is meg a szükséges lépéseket, ne pedig büntéseket meg kártérítéseket próbáljon rászámlázni a volt előfizetőjére. Ráadásul, ha már később az EFI készséggel visszavitte az eszközöket, akkor ne ellenségesen (elutasítóan) járjon el, hanem köszönje meg ezt a szívességet és sztornózza az ezzel kapcsolatos kárigényét.
Ha a kiszállós műszerész nem tudott időpontott egyeztetni az EFI-vel, akkor ezt a feladatot a callcenteres ügyfélszolgálatnak kellett volna automatikusan átvennie, mikor megkapták a műszerész visszajelzését, a (tervezett) kiszállás sikertelenségéről. Nekik megvolt a lehetőségük, hogy írásban (akár postai levél, akár SMS, akár e-mail, stb) vagy telefonon felhívva az EFI-t, egyeztessenek egy megfelelő időpontot, és lezárható lett volna az ügy.
Mondom én ezt úgy, hogy én is egy szolgáltatónál dolgozom - szóval tudom milyen lehetőségek vannak - nagyjából (mert nem az Invitelnél vagyok)...
Amúgy persze lehet, hogy a posztoló megszépítve írta le az esetet, van ilyen is.... sok tajparaszt is van, ez sem szokatlan. De az eljárás akkor is ennek kellett volna lennie - mivel a cég megítélése is múlik ezen, nemcsak az, hogy az EFI leginkább sünt szarjon estére....
Attól hogy az efi elhagyta a szolgáltatót, érdemes úgy lezárni az ügyet, hogy az efiben ne a szar és nyomor maradjon meg a szolgáltatóról, mint összkép, hanem az, hogy bazze', ezek korrektül jártak el velem, mikor otthagytam őket, mikor valami problémám támadt velük, amire már nem is emlékszem mi volt az. És amikor ez az EFI az új szolgáltatójával zördül össze, akkor legyen esély arra, hogy visszatér a régi szolgáltatójához.
A fenti eljárással ettől a lehetőségtől rendkívül hosszú időre elvágta a szolgáltató ennél az efinél. Ez nem okoskodás, a szolgáltató (és mi is) kapitalista rendszerben él, a profitból és a leendő profitlehetőségekből tud létezni.
Meridian74 2016.01.16. 14:46:16
Visszahívtad?"
Nem tudja, mert a műszerészek rejtett számról hívják az előfizetőket, teszik ezt azért, mert, hogy később ne őket keressék mindenféle piszlicsáré üggyel, hanem a telefonos ügyfélszolgálatot. Nekik nem feladatuk az, hogy hívásokat fogadjanak az ügyfelektől (ha ez nem így lenne, az érdemi munkájukban lennének akadályoztatva). Arra van a callcenter.
Meridian74 2016.01.16. 15:04:26
A T-nél most nagyon kultúrált módon megy ez. Decemberben mondtam fel a szolgáltatást, álltam át a Digire. A felmondáskor elmondták, kapok egy SMS-t, arra a számra amit most egyeztettünk, és ezt az SMS-t 8 napon belül bemutatva a postán ingyen feladhatom a cuccokat. Semmit nem kell csinálni, csak a postára elmenni és vinni az eszközöket a tartozékaival együtt, és ott a postás szépen az előre legyártott dobozokba (amit ott hajtogatott frissen izibe a formavágott és perforált kartonlapokból az ügyintéző) belerámolta a cuccokat és kaptam róla átvételit és kész. 10 perc volt a sorbanállás, 4 perc a csomagolás... ennyi. Meglepően rutinos volt az egész, főleg az, hogy előrekészültek "gyorshajtogatós" dobozokkal a postán...
2016.01.19. 09:53:05
bl4ze 2016.01.20. 16:19:22
apanna 2016.01.21. 20:19:27
És kurvára nem ér 40 ezer forintot.
bunkoakinemvittevisszaadobozokat 2016.01.22. 17:03:04
Készséggel elismerem, hogy nem fordítottam kellő figyelmet erre az egész történetre, de a franc se gondolta, hogy ekkora összeg lesz belőle. És persze, nyilván benne volt a szerződésben, hogy mi várható, de ezt én nem olvastam el. Invitelék meg nyilván nem mondják külön, hogy "Vigyáázz! ha nem hozod vissza a két szarunkat amit utána kidobunk, akkor kikell csengetned 40 rudit!", pedig ez olyasmi, amire illik határozottan felhívni a figyelmet.
És hogy a félreértéseket eloszlassam, nem az a felháborodásom tárgya, hogy ki kell fizetnem az eszközöket, hanem az, hogy nevetségesen magas árat kérnek. 40 ezer? Tegyük fel, hogy a 40ezerből mondjuk 20-at számoltak a routerre, és 20-at a tv-hez való cuccra. 20ezerért otthonra egy RouterBOARD 951Ui-2HnD SOHO wireless routert vett a család, ami a nyáklapra "rajzolt" antennával a szemben lévő buszmegállóban mobilon 3 vonalnyi térerőt produkál, ráadásul távolról managelhető, és olyan szinten testreszabható, hogy akár egy egyszerű linux is telepíthető rá.
A ZTE és Huawei cuccokra rákerestem a vadiúj gigamegagyors netemmel, és kiderült, hogy a legdrágább helyen sincs több egyik sem bruttó 12.000 Ft-nál. Csak sejtem, hogy Invitelék nagy tételben vásárolnak, így ez az ár még kevesebb lehet.
Néhány konkrét posztoló kérdésére/véleményére válaszolnék még:
@igazságos1..: Ez volt életem második szerződésbontása (nem vicc, 26 vagyok) az Ace telekomos után. Ace-ék például kijöttek és elvitték az AP-t és az antennát egy előre egyeztetett időpontban. Az Invitel két eszközét a szerződésbontás, és az új net bekötése után visszacsomagoltam a dobozába fóliával és kábelkötegelőkkel együtt, és odatettem, ahol addig is volt, hogy kéznél legyen, az új kábelmodem pedig a dobozok tetejére került.
A plusz sávszélesség egyébként nem azért kellett, hogy életrevalóbb legyek, hanem - és tudom hogy ez meglepő - azért, hogy az internetkapcsolat gyorsabb legyen.
Amúgy baromira nem vagyok büszke erre az egészre, sőt, szégyenlem, hogy nem olvastam el a szerződés felmondásának feltételeit.
@atpijkamo121: Nyilván nem kezdem el felvenni a beszélgetést, amíg a hölgy nem hagyja jóvá, ezért aztán ez lemaradt a felvételről. Az Inviteles felvételen amúgy valószínűleg rajta van a hölgy jóváhagyása, a felvételt viszont nem kértem ki.
+1 A szerelő valóban rejtett számról hívott.
+2 A "mellőzni kényszerültem" szövegen lovagolhatsz, ameddig szeretnél, nem sajnálom tőled.
@Mostanában: Azé, mee hívott a csávó, hogy gyünne neméted!?
@Semmitnemérszakitiltással: Csak megpróbáltam leadni, de nem vették át, így még mindig nálam van a két doboz.
ÉS VÉGÜL ajánlom a South Park 14. évad 11. részét mindazoknak, akik szerint VISSZA KELLETT VOLNA VINNEM a dobozokat 30 napon belül. Ebben a részben bukkan fel Utólagos Bölcsesség Kapitány, a kedvenc szuperhősöm ;)
atpijkamo105 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.22. 17:08:17
Nyilván rosszul csinálod.
bunkoakinemvittevisszaadobozokat 2016.01.22. 17:33:15
atpijkamo106 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.22. 17:40:42
bunkoakinemvittevisszaadobozokat 2016.02.02. 18:10:13