Tékozló Homár

67 forinttal kompenzál a DIGI

2016.03.16. 15:12 | Homár Hilda | 34 komment

264.jpg

Azt, hogy a DIGI-nél nagyon kell akarni az előfizetést, dacolni a nehézségekkel, töretlenül bízni a kábelek megérkezésében a sors kerekének fordulásában, de azt fogadjunk, hogy senki nem gondolta, hogy mindezek a gyötrelmek megérik, mert a cég a végén kárpótolja kitartó ügyfelét! Mondjuk nem túl nagylelkűen, de kárpótolja, na.

Kedves Homár!

Történetem a jól ismert DIGI kálváriával kezdődött, de csúfos véget ért, új ügyfélként enyhén szólva is megalázva érzem magam emiatt. A szokásos "15 napos bekötési határidő" - nem kötik - telefonálok - holnap keressük - nem hívnak - megint ÉN hívom őket - holnap keressük, stb. részt most ki is hagynám, ezt már sajnos mindenki ismeri aki mostanában beköttetett (vagy próbált beköttetni) bármilyen DIGI szolgáltatást.

A megalázó rész azután jött, hogy késedelmesen bekötötték a szolgáltatást, majd én bátorkodtam érdeklődni a szerződés szerint engem megillető kompenzáció miatt. Gondoltam, levonnak 1-2 ezer forintot, neadjisten' elengednek 1 havidíjat, vagy valami. Igazából nem érdekelt volna a téma, de felhúztam magam azon, hogy NEKEM kell telefonálgatnom (önköltségen) nem is rövideket az ügyfélszolgálatra, és mindig elhajtanak hogy majd holnap hívnak. Miután higgadtan és udvariasan rákérdeztem, hogy jár-e valamilyen kompenzáció (ha már a szerződésben ez van), nem jött válasz 2 hétig, majd ezt kaptam:

Tisztelt Előfizetőnk!

Köszönjük megkeresését. Elsősorban szeretnénk szíves elnézését kérni az okozott kellemetlenségek miatt. Társaságunk számára rendkívül fontos ügyfeleink elégedettsége, (...) blablabla

A megkötött szerződés/megrendelés alapján késedelmesen került beüzemelésre, ezért Társaságunk a létesítési határidőt követő időszakra kötbérfizetésre kötelezett (...) blablabla 

Fentiek szerint a belépési díj alapján egyenlegén 67 Ft kötbérösszeget jóváírtunk az első, 2016/1047704 sorszámú számláján.

67 forint! Igazából egy hajléktalannak több pénzt adok az utcán. Persze "örüljünk annak ami van", de azért na...

Válaszom, melyet ugyan elküldtem nekik is, de válaszidejükből ítélve valószínűleg előbb olvassák majd a Homáron:

Kedves Digi Ügyfélszolgálat!

Köszönöm nemes és nagylelkű ajánlatukat, bevallom, nem számítottam ilyen mértékű ügyfélközpontúságra. Köszönöm, hogy visszaadták Emberiségbe vetett hitem, hogy - ha csak egy múló pillanatra is - de ismét Európában érezhettem magam. A 67 forintból vehettem egy csomag papírzsebkendőt, hogy le tudjam törölni az öröm mámorító könnyeit.

Igazából elég lett volna egy "elnézést kérünk a kellemetlenségért", és pont. Ott kellett volna elvágni.

A probléma nem a néhány nap késéssel volt, hanem azzal, hogy nekem kellett minden egyes nap telefonálnom a "kollégánk legkésőbb holnapig felveszi önnel a kapcsolatot" ígéretek után.

Nekem kellett szabadságot kivennem, mert Önök annyira SEM voltak rugalmasak, hogy ne 8-16 óra között, hanem 16:30-ra jöjjenek _miután már kicsúsztak a szerződésben vállalt határidőből_.

Hogy amikor a "valamikor délután megy a szerelő" - Ismeretlen Ügyfélszolgálatos) pontosítása iránt érdeklődtem, akkor ne a "há' délután.. az 12 után van." választ kapjam.

Hogy ne érezzem megalázva magam, miután a szerződésben foglalt feltételek miatt a kompenzáció felől érdeklődöm. A 67 forintból sajnos nem futotta egy telefonra a helyi tarifával hívható ügyfélszolgálatra, úgyhogy kénytelen voltam a kommunikáció ezen formáját választani. A maradék 9 zsebkendőt jól beosztom, köszönöm.

Baráti üdvözlettel,

Fejes Gábor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

amindenes.blog.hu 2016.03.16. 15:20:27

67FT..Ha most 20 évvel visszamehetnél az időben..nos kapnál egy gombóc fagyit.

FDToth 2016.03.16. 15:24:31

:D vicces ez a digi... Posztot megert, meg meg annyit h en hozzajuk tuti nem megyek :)

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 15:36:53

"NEKEM kell telefonálgatnom (önköltségen)"

Megint megtalálta a zsák a foltját.

"67 Ft kötbérösszeget jóváírtunk"

Na, abból pont másfél órát telefonálhatsz. Kvittek vagytok.

Afrikában meg éheznek a lélegeztetőgépek.

The Crazy One 2016.03.16. 15:47:07

munkaidőben ímélt írni, ahelyett , hogy termelne az ember, az mennyibe kerül? szabadidőben meg pláne, annak nincs ára?

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 15:53:07

@The Crazy One: "annak nincs ára?"

Nyilván elhanyagolható a horribilis 70 fillér percenkénti telefondíjhoz képest.

Terézágyú 2016.03.16. 16:30:06

@atpijkamo100:
"a horribilis 70 fillér percenkénti telefondíj"

tényleg ilyen olcsó??
minden szolgáltatónál???

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 16:37:37

@Terézágyú: "tényleg ilyen olcsó??"

Igen.

"minden szolgáltatónál?"

Nem, Burundiból mobillal például kifejezetten drága. Ha súlyt helyezel a hívás díjára, akkor nyilván igyekszel a legdrágábbnál olcsóbb megoldást találni. Ha meg leszarod a percdíjat, akkor utólag nem sír a szád.

Terézágyú 2016.03.16. 16:55:32

@atpijkamo100:

ja, szóval nem minden szolgáltatónál :)

és akinek pl. feltöltőkártyája van, és speciel NEM 70 fillér a percdíja (neki ez éri meg, mert egyébként NEM telefonálgat) - az le van szarva?

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 17:12:12

@Terézágyú: "akinek pl. feltöltőkártyája van"

Az egyéni nyomor, a szolgáltatónak ahhoz semmi köze. Én meg helikopterrel mentem a telefonfülkéhez, mert nekem meg így éri meg legjobban. Csak a kerozin ötvenezer. Szerinted kárpótolnak?

Terézágyú 2016.03.16. 17:25:05

@atpijkamo100:
"Az egyéni nyomor, a szolgáltatónak ahhoz semmi köze."

Nem is azt akarom mondani, hogy a digi fizessen ezért a poszternek - de azért te se mondd, hogy 70 filléres a percdíj, mert nem tudhatod, hogy a poszternek mennyi.

Ez olyan mintha azt mondanád, hogy "vazze, itt van a sarkon a teszkó, meddig tart odamenni?... mit, hogy neked nem a sarkon van, hanem 15 kilométerre van a legközelebbi teszkó? kit érdekel, költözz melléje..."

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 17:39:54

@Terézágyú: "te se mondd, hogy 70 filléres a percdíj, mert nem tudhatod, hogy a poszternek mennyi."

Nem tudom, és nem is érdekel. A poszter jöt a sirámával, hogy drága neki a telefonálás. Erre mondtam, hogy hetven fillér. Ha nagyon izgatja a percdíj, akkor tehet felőle. Ha mégse annyira izgatja, akkor ne jajongjon.

"15 kilométerre van a legközelebbi teszkó? kit érdekel, költözz melléje..."

Pontosan így van.

Ha leköltözöl falura, mert megéri neked a csend és nyugalom, és hajlandó vagy ezért megfizetni azt az árat, hogy a nagy boltok, mozi, színház messze vannak, akkor nem elegáns azért panaszkodni, hogy mennyi a taxi a plázához. Ha meg beköltözöl a város közepébe, hogy minden kéznél legyen, akkor ne panaszkodj a nagy zajra, füstre, közlekedésre, te választottad.

Terézágyú 2016.03.16. 17:44:39

@atpijkamo100:
"Nem tudom, és nem is érdekel. A poszter jöt a sirámával, hogy drága neki a telefonálás. Erre mondtam, hogy hetven fillér. Ha nagyon izgatja a percdíj, akkor tehet felőle. Ha mégse annyira izgatja, akkor ne jajongjon."

Nyilván ha valaki nem telefonál sokat, akkor nem éri meg neki az a díjcsomag, ahol hetven fillér egy perc. És nyilván önmagában senki nem fogja csak azért ezt választani, mert előre tudja, hogy a diginél csak úgy működik minden, ha x-szer odatelefonálnak...

"Ha meg beköltözöl a város közepébe, hogy minden kéznél legyen, akkor ne panaszkodj a nagy zajra, füstre, közlekedésre, te választottad."

Te sem szoktál ilyet tenni?

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.16. 17:58:08

@Terézágyú: "mert előre tudja"

Azt választ, amit akar. Ha kiderül, hogy rosszul választott, és elfelejtett rajta javítani, akkor nem elegéns emiatt mást okolni.

"Te sem szoktál ilyet tenni?"

Én vállalni szoktam a szuverén döntéseim következményét. Fiatalon házasodtam, én döntésem volt, most nem jajongok, hogy öregecske a feleségem. Barátnőm ugyanakkor házasododott, most dobta a férje egy húsz évvel fiatalabb csirkéért. Ő erre a házasságra tette fel az életét, és kiderült, hogy nem azzal bútorozott össze, akivel hitte. Teljesen maga alatt van. A gyerekeik is ki vannak akadva az apjukra. Másik barátnőm szerencsésebb, neki elpatkolt a férje, meggyászolta, aztán elkezdett pasizni.

The Crazy One 2016.03.16. 18:08:07

jó, de meddig menjen el a román a kártérítősdivel? Egyrészt milyen kár keletkezett? Másrészt nehogymár azt higgyük, hogy a digi dafke csakazértse akar hősünknek szolgáltatni. Ótvar szar cég, minimális apparátussal, hát nem is győzték. A 16. napon dagobertbácsi miért hitte azt, hogy majd százerzes kötbért fizetnek neki? Ott van a szerződésben a képlet, meg is adják, nem is kérdezik, hogy elfogadod-e. Nem méltányosságból, hanem a szerződésszegés miatt. Kicsinyes? Az hát? Ugyanakkor az is kicsinyes, amikor valaki tételesen felsorolja az okozott kárt, úgy mint elfogyasztott villamos energia, egér amortizációja, billentyűzet amortizációja, 1 szem magnézium-tabletta, hat perc telefonálás helyi hívás viszonylatban, a fél nap szabadság miatt elmaradt cafetéria összege.

egyébként, a faszér a digi?

fillérbaszó vadász 2016.03.16. 20:13:28

Amúgy nekem is kezd tele lenni a szaros boxerem a digivel.
Gondoltak egyet aztán egyik hónapról a másikra emeltek majd 2000 huf-ot.
Be is kell mennem megkérdezni, nincs-e valami olcsóbb csomag.
Az emelést meg költsék gyógyszerre.

Vágyak Világa · http://www.vagyakvilag.info 2016.03.16. 20:41:03

Kohn penzál-t olvastam. Jelentsen ez bármit

igi001 2016.03.16. 21:24:52

Ajjaj

Ez már nagyon állat.

Nem aprózzák el az biztos. :)

tejfölbiztosítás 2016.03.16. 22:41:59

@FDToth: baromság. Annyira jók, hogy simán be lehet nyelni az ilyet. Mutass jobbat.
@fillérbaszó vadász: részleteznéd?

fillérbaszó vadász 2016.03.17. 05:33:33

@tejfölbiztosítás: 6500 ft-ot fizettem eddig (Net+tv, elvileg telefon is van benne de azt em is kértem, + Digi film, Hbo 1-2, HBO comedy, Cinemax, +pornócsatorna),
Januártól 8500 ft lett.
Elég drasztikus emelés!

Terézágyú 2016.03.17. 08:08:31

@atpijkamo100:
"Én vállalni szoktam a szuverén döntéseim következményét."

Kivéve, amikor itt panaszkodtál/mérgeskedtél, hogy az új homár-dizájn nem olvasható a kézikütyüdön. :)

Olyankor lehetett volna írni, hogy "vállald a következményeit, hogy ilyet használsz" - persze nyilván a homár érdeke, hogy mindenhonnan olvasható legyen a szöveg... :)

tejfölbiztosítás 2016.03.17. 08:16:45

@Terézágyú: provolatív egy szuka maga; a homárd szégyenszemre és random és sokáig semmin nem volt olvasható, élvezhető, kössztudottan. Meg egyébkéntkülönbenis hova mersz már eltérni a tárgytól, mióta Hilda meg montta (de jól): "nem chatmotor ez". Hogy mered búgatni a chatmotorot illegális irányban zárt területben ráadásul.

2016.03.17. 09:34:19

@atpijkamo100: helikopter is kerozinnal megy? le tudtál szállni a telefonfülkénél? Mert azok szorosan a fal mellett vannak és amikor én próbáltam ezt a manővert akkor letörtem a rotorokat.. rossebbe ! tizennégymillió volt a szervizszámla.

2016.03.17. 09:37:12

@Vágyak Világa: ezek ilyen freudi elszólások a zsinagóga lépcsőjén.

joska61 2016.03.17. 10:12:28

Szépen be lett árazva a kolléga. Meg is érdemli. :-D

sáros_tehén 2016.03.17. 10:15:53

témához:

Ismerek olyan embert,a kinél azért nincs 5 Mbitnél gyorsabb internet, mert a szolgáltató (T) nem tud kiküldeni egy mérnököt, aki be tudja üzemelni a T által beszerzett eszközt. Kb 1 napos munka lenne. De olyan jól dübörög a gazdaság, hogy a meglévő embereket a szolgáltatás fenntartására használják, és az ilyen bővítésekre nincs lehetőség.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.17. 12:04:10

@Kulics: "helikopter is kerozinnal megy?"

Pff... lebuktam, nincs is heklikopterem. Bár a Bentley se tudom mivel megy, mindig Jean tankolja.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.17. 12:05:30

@Terézágyú: "nem olvasható a kézikütyüdön"

Ehh... egyszer próbálok trendi lenni...

2016.03.17. 12:22:56

@atpijkamo100: sajtettem, hogy valami nagyzolás lehet a dolog mögött... Nálunk Rodriguez tankolja a Rollsy-t, és az 100 oktános benzint zabál. Szaudiból kell hozatnom, mert itthon nem kapható a molnál ez.

2016.03.17. 13:49:47

vicces a levél...
fog még telefonálgatni....

lacas65 2016.03.21. 10:31:14

Nekem is volt gondom a bekötésnél. Nem jelentkeztek. Aztán mivel ott mentem el pont az irodájuk előtt, bementem, és rákérdeztem. Azt mondta az ottani ü.sz. , hogy elkeveredett a megrendelésem. Amivel meglepett, hogy egy rövid telefonálás után jelezte, hogy ma már sajnos nem tudják bekötni, de rövidesen hív a kollégájuk. Visszaültem a kocsiba, és már csörgött is a telcsi. Másnapra lebeszéltük, és jött is pontosan. A másik effekt az volt pár hete, hogy elkezdett a net szórakozni, aztán el is ment végleg, Telefon este 6 felé, felvették a hibát, másnap reggel hívott a szerelő, du. 2-re kijött, mondta, hogy valami szoftver frissítés beragadt, berakott egy új modemet, mondta hogy tudná resettelni, de ha a modemmel is van valami zűr, akkor az már égés lenne neki, hogy megint leállt. Végig ellenőrizte az összes szolgáltatást és elnézést kért a hibáért. Azóta megint minden rendben.
Én alapból azért váltottam, mert amikor a T-nél elkezdték az ip átállást, minden elkezdett szórakozni. Ha volt nett, akkor is lassú volt, a tv szemcsésedett, elment. Ez napi rendszerességgel, egy hónapig. Aztán az uccsó, 100. hívásomnál jeleztem, ha másnapra nem stabil a rendszer, felmondom a szerződést. Kb. 5-6 órát ment, aztán annyi megint, és váltottam, olcsóbb és sokkal gyorsabbra.
A bekötésnél nekem is bénáztak, de így visszatekintve még így is röhögve megérte.

bl4ze 2016.03.22. 11:07:43

Én december 10-én azaz 100 napja szerződtem le egy "okos csomag"-ra az érdi akcióban. Azóta se kép, se hang : illetve annyi ha én nagyon érdeklődöm, hogy ja bocs még nem "éles" a rendszer. Én így szeretlek, DIGI ! :(

Ahoj- 2016.03.23. 23:15:22

A upc 3 különböző időben de 5-6 órás kimaradás miatt 800 Ft kártérítést fizetett. Hát nyalják ki a s..gem
süti beállítások módosítása