Tékozló Homár

Kamatszámítás a banki matematika szabályai szerint

2016.04.01. 11:01 | Homár Hilda | 125 komment

you-mean-i-have-to-repay-loans-no-loans-are-free-money-meme-2064.jpg

Én készségesen elhiszem, hogy a CIB a szabályoknak és a szerződésben foglaltaknak megfelelően járt el olvasónk devizahitelének számítása ügyében, de a varázsképlet, amit használnak - egyben védőpajzsként feltartanak - tényleg érdekes. Megpróbáljuk megtudni, hogy mi a magyarázata ennek a számításnak.

Kedves Homár!

A kamatszámítás komoly problémákat okoz sok kisiskolásnak, emlékszünk talán az komornyik és a whisky esetére, amikor a komornyiknak büntetésül kellett kiszámolnia, hogy a sok-sok teával feltöltés után mennyi is a hígított whisky alkoholtartalma. A kisiskolások nagy része utálja is a kamatszámítást. Ez azonban nem menti fel azokat akik hivatalból foglalkoznak a kamatszámítással (bankok, MNB). Igaz, érdekes módon mindig a saját javukra tévednek a kamatszámítással.

A devizakölcsönök elszámolása ügyében vitába keveredtem a bankommal (CIB Bank). Nem akarom az összes kifogásomat felsorolni, mert egy része nem nyilvánvaló, csak a legnyilvánvalóbb számolási hibát és az arra adott válaszokat (inkább kifogásokat) szeretném itt közkinccsé tenni (okulásul másoknak).

Életbiztosítással kombinált hitelem van, ezért a tőke a szerződés végéig nem csökken, viszont éves X% kamatot (és persze kezelési költséget is) kell fizetnem, melyet a szerződésben rögzítettünk, úgy, hogy "X% éves kamat" (persze a mértékét a bank megváltoztathatja ha akarja). A szerződés ugyancsak rögzíti, hogy havonta kell a kamatokat fizetnem.

Az egyik kifogásom az volt, hogy a CIB Bank rosszul számolja a kamatokat. Minden egyes hónap kamatszámolásánál én mást (persze kisebb értéket) kaptam mint a bank által kiszámított. Volt egy olyan periódus, amely pontosan egy évig tartott, s a havi kamatokat összeadva az összeg nagyobb volt mint a tőkének a szerződésben rögzített X% kamata. Ezt be is mutattam a panaszomban.

A bank közölte, hogy ők a Nemzeti Bank rendeletében megállapított módon számolták a kamatokat. homarnak_1.jpg

Tehát, hogy azok is értsék, akik már a komornyik és a whisky kapcsán elvesztették érdeklődésüket a kamatszámítás iránt: Kiszámoljuk a kamat értékét a matematika módszereinek megfelelően, majd megszorozzuk egy 1-nél nagyobb számmal (esetünkben 365/360, lásd 29. pont a levélben). Vagy másként fogalmazva, az egy év a számlálóban 365 napból áll, a nevezőben pedig 360-ból. 

Ezután a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordultunk, ahol ugyanazokat a dolgokat kifogásoltam mint a banknál. Többek közt a kamatszámítás módját is.

A bank a PBT felhívására következő választ adta a kamatszámítással kapcsolatos kifogásomra:  

A kamat elszámolása vonatkozásában a Kérelmező a kifogását saját számítására alapozta, amely azonban nem a Szerződésben (illetve az annak részét képező Üzletszabályzatban) meghatározott képlet szerint történt, ezzel szemben a Pénzügy szolgáltató a Szerződés rendelkezéseinek megfelelően elvégzett számítása helyességét a válasziratban igazolta.

Összegezve csak azt tudom mondani, amit a PBT-nek is írtam:

A Bank okfejtéséhez két megjegyzésünk lenne:

1./ Egy Bank nem írhatja felül a matematika szabályait. Még akkor sem, ha ezt a számítási módszert az „Általános Üzletszabályzat”-ba foglalja. Ha ez teljesen jogszerű lenne, akkor mi lenne az akadálya annak, hogy az „Általános Üzletszabályzat”-ba bármely, a matematikát még ennél is jobban megcsúfoló számítási módszert bevezessenek? Miért nem szorozzák meg rögvest kettővel az amúgy helyesen kiszámított kamat értékét (persze csak akkor, ha az ügyfélnek kell fizetnie)? Vagy akár hárommal? Végül is ez is benne lehetne az „Általános Üzletszabályzat”-ban, a kamatszámítás legnagyobb dicsőségére! Ez a számítási módszer nonszensz, az ügyfelek teljes átverése, mindenféle logikát és bizalmat aláás! S a banki közvélemény még az ügyfeleket hibáztatja, hogy nem tudnak a kamatszámítással megbirkózni!

2./ Feltéve (de meg nem engedve), hogy a számolás így helyes is lenne, az „Általános Üzletszabályzat” nem írhatja felül a kettőnk közötti szerződést. A szerződésben pedig a 4. pontban a következő szerepel (a Szerződést mi is és a Bank is már mellékelte): „induló éves kamatláb: 1.49 %”. Tehát a szerződésben az éves kamatláb van meghatározva, nem az „Általános Üzletszabályzat”-ban megadott „naptári napokra” vonatkozó kamatszámítás. Márpedig azt – a levele alapján – úgy látom a Bank sem tagadja (de legalábbis cáfolni nem cáfolja), hogy a 2.955.4 CHF az 58.415,45 CHF-nek NEM a 4.99%-a. A bank minden ilyen kamatszámítási alkalommal ~1.4%-os haszonra tesz szert teljesen jogtalanul!

A PBT semmi kifogást nem talált a kamatszámítás módjában, azt teljesen rendben levőnek tartotta. Ilyen intézményekkel és abban dolgozó emberekkel vagyunk körülvéve! Mindezt okulásul írtam arra, hogy nem az számít, hogy a szerződés mit mond (csak akkor ha te vagy a hunyó), az sem, hogy a matematika szabályai mit mondanak. Csak te vagy a hibás, ha nem olvasod el az "apróbetűt". De ha elolvasod akkor is.

Köszönöm, ha lehozzátok a levelemet!

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 2016.04.01. 11:18:01

remélem nem ez marad hétfőig. Kinek van kedve számolgatni egész hétvégén...

rarabel 2016.04.01. 11:21:51

Ez már az év végi.

igi001 2016.04.01. 11:22:12

Ajjaj

Ettől még mindig meg fogsz dögleni és senki nem fog sajnálni

most mit izmozol?

sáros_tehén 2016.04.01. 11:32:46

Én ismerek olyan embert, aki a boltban kapott blokkon összeadja a tételek árát, hogy nem tévedett-e a gép.

Goalkeeper1 2016.04.01. 11:38:59

Egyre szarabbak a posztok!
Ez a panasz is egy röhej.
Ez a számolási mód nem csak ennél a banknál van így, sok más bank is 360 nappal számol és nem csak Mo.-n.
Egyébként javaslom a poszternek, h ne kölcsönt vegyen fel, hanem pénzt tegyen be a bankba, akkor pont annyival jár jobban, mint most rosszabbul.

igi001 2016.04.01. 11:45:18

@sarostehen_: van aki semmiben ês senkiben nem bízik

a gép is tévedhet :)

igi001 2016.04.01. 11:46:59

az vótmá hogy négyévente szököév is van!?

igi001 2016.04.01. 11:50:41

Minek hitelt felvenni saját házat venni ha 4 év múlva ügyis mindenki meg fog dögleni!?

igi001 2016.04.01. 11:54:35

ha jól tudom szamviteli törvény rögzíti hogy 360 nappal kell szamolni

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.04.01. 11:57:02

1. Panaszkodtál, kivizsgálták, nem neked adtak igazat - nagyon helyesen. Miről beszélünk?

2. Olyan szerződést kötöttél, hogy ""X% éves kamat" (persze a mértékét a bank megváltoztathatja ha akarja).". Örülj, hogy nem 20 vagy 200 vagy 2000%-ra változtatta a kamatot, hisz aláírtad. 0,07%-ról érdemes ilyen helyzetben vitatkozni?

3. A pénzintézeteknél kialakult egy gyakorlat, hogy a kamatszámítást egyszerűsített képletek alapján csinálják. (Abba most ne menjünk bele, hogy a pontos számítástól való eltérés kinek kedvez.) Ez igazolható volt némileg a papír-ceruza számítások korában, de manapság, mikor ezredmásodperc alatt napra és pontosan ki lehet számítani számítógéppel, nem.

zsebatya 2016.04.01. 12:01:17

@igi001: Igen, az rögzíti. De a számlálóban szereplő 365 nap emiatt érdekes.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.04.01. 12:04:07

@The Crazy One: "Kinek van kedve számolgatni egész hétvégén..."

Akkor adok egy logikai feladatot.

Van egy folyó, amin át kellene kelnünk. Adott egy csónak is, amiben egyszerre csak egy dolgot vihetünk magunkkal a túlpartra. A feladat az, hogy átvigyük a kecskét, a káposztát, és a farkast. A probléma ott van, hogy ha magára hagyom a kecskét a káposztával, akkor a káposztának annyi. Hasonlóan a farkas is megeszi a kecskét, ha nem vagyunk ott. Hogyan vigyük át mindet?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.04.01. 12:09:55

@zsebatya: A Marson meg 700 nap ey év. Ha a bank átteszi a szákhelyét a Marsra, a poszter nagyon szomorú lesz.

Az X bolygó meg 27 millió évenként kerüli meg a napot. Amennyit arra fizetne, abban csak számjegyből több van, mint poszternek forintja.

The Crazy One 2016.04.01. 12:17:09

@atpijkamo120: először a kecskét viszed át, ottmarad a farkas, de az nem eszi meg a káposztát, mert ragadozó és feltehetően nem német. Miután visszamész, átviszed a farkast, majd hozod a kecskét vissza és átviszed a káposztát. Ugyanott tartunk, mint az első lépés után, csak a túlparton: a káposzta és a farkas elvannak egymás mellett. Visszamész üresben a kecskéért és meg is vagyunk.

Mégmégmég!

Attila F 2016.04.01. 12:28:43

Ha jól értem a posztoló 365/360=1,4%-kal jár rosszul. Megjegyzem, ügyes, hogy kiszúrta. Ezzel kábé 10000 Ft-ot veszít évente - ízlés dolga, hogy ez megér-e ennyi herce-hurcát, de az tény, hogy egy 5-10 éves futamidő alatt azért ebből szép summa lesz.

KaTe 2016.04.01. 12:39:03

@atpijkamo120: Logikai feladat? Egy farkassal kellene közösen evezni? Ez minden csak nem logikus. Természetes, hogy megölöm a farkast, aztán úgy hurcolászom őket ahogy nekem tetszik. Amúgy meg a feladat azt se írja elő, hogy élve, vagy halva kellene őket átvinni...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.04.01. 12:43:57

@Attila F: Nem jól érted.

0,07%-kal járt rosszul, ami 40 CHF évente.

"Ft-ot veszít évente"

Nem veszít semmit, mert ez van a szerződésben, ezt írta alá.

Eleve azzal veszít, hogy ebbe a fasságba belement.

Attila F 2016.04.01. 12:54:53

@atpijkamo120: Először is: faszság, nem fasság.
Másodszor: 40 CHF az kábé 10.000 Ft. És de, 365/360 az bizony 1,4%. 2915-öt kéne fizetnie, ehelyett fizet 2955-öt. 40/2915=1,4%.
Azt értelemszerűen nem tudjuk, mit írt alá, de ha a kamat mértékét és nem a számítás módját, akkor igaza van.

cmx85s 2016.04.01. 12:56:53

Nem azért mondom, de a bankok mindig így számolják a kamatot. Mi ezen az újdonság? Nem tetszik, nem írod alá, előtörlesztesz, oszt jó napot!

Carradine a gardróbszekrényben 2016.04.01. 13:00:14

Nade az hogy van, ha két egyetemi matematikatanárral nézetem át a bank kamatszámlálási képletét és az tényleg hibás, akkor nem jelezhetem ebben az országban senkinek? Nemhogy az adott pénzintézetnek, hanem még a PSZÁF-nek sem?!?

cmx85s 2016.04.01. 13:02:58

@Carradine a gardróbszekrényben: mert a bank nem a full matematikai alapon, hanem az üzletszabályzata, az aktuális vonatkozó törvények, stb. + a saját hasznát nézve számol.
Amíg a törvények engedik, addig a multik lerabolják a magyarokat. Ja, meg a magyarok is.

Darth Revan 2016.04.01. 13:07:12

foiskola utan egy evig dolgoztam az OTP-ben. Jelzaloghitel szamla kezelesi osztalyon.
Volt egy ugyfel, aki bejott a bankba a szamitasaival es kerdezte, hogy miert kell neki meg fizetni, amikor mar reg visszafizette a hitel osszeget.

Az osszegekre mar nem emkelszem, mondjuk 100 Ft hitele volt es mar visszafizetett, 102 forintot. Probaltam elmagyarazni neki, hogy kamatot is kell fizetni, meg kezelesi koltseget.

nem igazan gyoztem meg. par het mulva kaptunk egy levelet a PSZAF-tol, hogy panasz erkzetett az ugyfeltol. Valaszoltam nkik, reszletezve az ugyfel bezfizeteseit, a kamat/kezelesi koltseg osszegeket, egyenleget.

ujabb par het utan az ugyfel bejott a bankba es mondta, hogy kapott levelet a pszaf-tol, hogy minden rendben van a hitelevel, de tovabbra sem erti, hogy miert kell meg neki fizetni. :)

Igazabol ez a sztori nem illik ide, csak leirtam, mert vicces, hogy az emberek semmi fontosat nem tanulnak az iskolaban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.04.01. 13:16:05

@Attila F: "40/2915=1,4%."

:))

5,06% és 4,99% különbségén vitatkoznak, az pontosan 0,07%

De ha akarod, azon vitatkoznak, hogy 40 CHF-et megfizessen, vagy nem tehát a 40 CHF 100%-án vitatkoznak. Vagy 121%-on vitatkoznak, mert a 40 CHF a 33 CHF 121%-a.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.04.01. 13:23:30

@Carradine a gardróbszekrényben: "Nade az hogy van, ha két egyetemi matematikatanárral nézetem át a bank kamatszámlálási képletét és az tényleg hibás, akkor nem jelezhetem ebben az országban senkinek? Nemhogy az adott pénzintézetnek, hanem még a PSZÁF-nek sem?!?"

Bárkinek jelezheted, akár az ENSZ-nek is. De amíg aláírod, hogy a "rossz" számítási módszer szerint fizetsz, nem támadhatod a saját szerződésedet.

Megreformálhatod a bankrendszert, de nehéz dolgod lesz. Elsőnek menjél be a Matolcsihoz. Az egyik nagy Amerikai bank volt igazgatója bement hozzá néhány okos, jóindulató tanáccsal. Meg se értette, meg se hallgatta, csak pöffeszkedett. Matolcsinak akkora arca van, hogy 150 fős testőrségnek kell vigyáznia rá.

Attila F 2016.04.01. 13:25:36

@atpijkamo120: Nem tudom, mit vered magad; pláne, hogy nem is jó, amit írsz.
5,06 és 4,99 "különbsége" 1,4% és 0,07 százalékPONT. 5,06/4,99=1,014=1,4%.

De hogy teljesen egyszerűen fogalmazzak: a posztoló évente 1,4%-kal fizet többet, mint kéne.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.04.01. 13:32:10

Négy túrázó a sötétben szeretne átkelni a szakadékon, de csak egy lámpájuk van. A függőhídon egyszerre két ember tud menni. Milyen sorrendbe menjenek át, ha a túrázóknak 1, 2, 3, és 4 percre van szükségük az átkeléshez és a leggyorsabban akarják leküzdeni az akadályt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.04.01. 13:33:42

@The Crazy One: Bingó!

Ha ez neked ilyen egyszerű, minek mondod el, hagyhatnál másokat még gondolkodni.

"Megoldás:
* vidd át a kecskét magaddal
* menj vissza egyedül
* vidd át a káposztát magaddal
* hagyd a farkast a pitsába
Egyáltalán minek volt nálad egy farkas??? NORMÁLIS???"

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.04.01. 13:35:58

Minden nap délben egy hajó indul el Le Havre-ból New Yorkba az Atlanti óceánon, ez a hajózási társaság ugyanebben a pillanatban New Yorkból Le Havre-ba is indít járatot. Az útvonalat mindkét irányban pontosan hét nap alatt teszik meg a hajók. Egy induló hajó hány szembejövővel találkozik?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.04.01. 13:37:34

A vádlottat a bíró úgy ítéli el, hogy saját kezébe adja a szabadulás útját. Két ajtó közül választhat, az egyik a börtönbe, a másik pedig a szabad világba vezet. A két ajtó előtt egy-egy őr áll, akiktől egyet kérdezhet. Az őrök egyike mindig igazat mond, a másik mindig hazudik. Mit kérdezzen a vádlott, hogy megtudja melyik a szabadság útja?

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 13:38:19

Egy vadász elindul délnek és megy 200 métert, utána nyugatra fordul és megy 200 métert, majd ismét fordul és 200 métert megy északnak. Ezzel visszaérkezett a kiindulási helyére. Ebben a pillanatban meglát egy medvét és lelövi. Milyen színű volt a medve?

Jóska Pista 2016.04.01. 13:44:06

4,99% az éves kamat. és 360 nap egy év. Közgazdászok se nem matematikusok, se nem csillagászok. Túl hülyék hozzá. Az ügyfelek meg még náluk is hülyébbek. Igen, én sem hittem volna, de így van. Az ügyfelek még náluk is hülyébbek.

Az év már a szerződés megkötésekor is 360 napos volt.

Jóska Pista 2016.04.01. 13:57:37

@atpijkamo121:
1+2 át (2 perc) (1, 2 a túlparton)
1 vissza (3 perc) (2 a túlparton)
4+3 át (7 perc) (2, 4, 3 a túlparton)
2 vissza (9 perc) (4, 3 a túlparton)
1*2 át (11 perc) (1, 2, 3, 4 a túlparton)

Jóska Pista 2016.04.01. 14:05:03

@atpijkamo122:
Ami 7 nappal korábban indult az pont akkor érkezik meg, amikor indul, tehát azt ne számoljuk és az indulása utáni hetedik napon ellenkező hajót se, mert az meg pont akkor indul mikor ez beérkezik. Találkozik a következőkkel (az indulása előtti napok elé negatív jelet teszek, az induláskori hajót 0-nak veszem)
-6 -5 -4 -3 -2 -1 0 1 2 3 4 5 6

Ez 13 hajó.

Jóska Pista 2016.04.01. 14:07:54

@atpijkamo122:
Ha a másik őrt kérdezném, ő mit mondana erről az ajtóról.
Így a kérdezett őr ajtajáról biztosan hazugságot hallana.

Jóska Pista 2016.04.01. 14:11:07

@atpijkamo123: ez csak az Északi-sarkon történhet meg, vagy fehér (jegesmedve)
vagy fekete (albino jegesmedve)

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 14:32:16

@Jóska Pista: A medés jó, a hajós nem jó, az őrös jó.

The Crazy One 2016.04.01. 14:57:39

Szegény poszter, elképzelem ahogy dühöng. Ő közhasznúan kalkulál, próbálja megváltani a világot, erre mi fejtörő- matinét rendezünk. :D

faszomatmá, hol van még a péntek hatóra?

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 15:08:49

Négy barát, Fehér, Fekete, Barna és Zöld úr a helyi sörözőben találkozik karácsonykor, hogy megajándékozza egymást. Mindegyikükk színes inget ajándékoz valakinek, és mindegyikük inget kap ajándékba. A pultosnak amikor próbálja felidézni a történteket, csak a következő részletek jutnak az eszébe.
1. Egyik férfi sem adott vagy kapott ugyanolyan színű inget,mint a neve.
2. Fehér úr fekete inget ajándékozott.
3. Zöld úr Fekete urat ajándékozta meg.
4. Az ingek ugyanolyan színűek voltak, mint a négy barát neve.

Segítsen a pultosnak visszaemlékezni: ki mit adott kinek?

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 15:10:16

Meghalt az öreg arab. Végrendelete szerint a két fia közül az örökli mesés vagyonát, amelyikük tevéje egy verseny során leglassabban ér a legközelebbi oázisig. A végrendelet felolvasása után a két fiú tevére pattant, és gyors iramban elindult az oázis felé. Miért?

eszenix 2016.04.01. 15:28:50

mert mindegyik a másik tevéjére ült

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 15:29:50

A kádi meghalja, hogy 3 testvér veszekszik az örökségen és megkérdi tőlük.
- Mért veszekszetek az örökségen? - Mire a legnagyobb testvér ezt feleli
- De kádi, az örökség 17 teve, és a végrendelet szerint én ennek a felét kapom, a középső testvér az egyharmadát, és a legkissebb az egykilencedét.
A kádinak támadt egy ötlete, hogy miként lehetne a végrendelet szerint ezt megvalósítani. Mi volt az az ötlet, és végül ki mennyi tevét kapott?

Természetesen csalás van a dologban. Eleve a 1/2+1/3+1/9 nem egyenlő egy egésszel. Mégis pont kijön a feladat. Kéretik gondolkodni, és nem feldarabolni a tevéket!

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 15:34:24

Egy szakasz katona ér a folyóhoz, ahol a hidat lerombolták, és át kell kelniük rajta. A folyón csónakázik 2 fiú. A csónak olyan pici, hogy vagy 1 katona fér el benne, vagy a két fiú. Hogyan tudnak átkelni a folyón leggyorsabban?

AmcsiJancsi 2016.04.01. 15:34:53

Legyen már egy klasszikus is:
"– Ha kilenc kályhában öt és fél nap alatt tizenkét köbméter bükkfa ég el – mennyi nap alatt ég el tizenkét kályhában kilenc köbméter bükkfa …"

eszenix 2016.04.01. 15:37:00

@atpijkamo123:
Ki? fekete fehér zöld barna
milyet? fehér fekete barna zöld
kinek? barna zöld fekete fehér

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 15:37:15

Mennyetek elsőzni, Helga kivételesen dolgoztt péntek délután.

Jóska Pista 2016.04.01. 15:38:43

@atpijkamo123: faszt nem jó.
Megoldottam másképpen is:
Ha azt nem számoljuk találkozásnak (és miért számolnánk) ami éppen akkor köt ki amikor a miénk indul és azt sem ami akkor indul, mikor a miénk kiköt, akkor, mivel naponta indulnak hajók és az egymással szembe közlekedő hajók sebessége összeadódik,
fél naponta fogunk találkozni egy szembe jövővel.
A találkozások ideje napokban:
0,5; 1; 1,5; 2; 2,5; 3; 3,5; 4; 4,5; 5; 5,5; 6; 6,5

13 ez így is.

eszenix 2016.04.01. 15:38:44

na ez nem lett szép táblázat

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 15:52:14

@eszenix: Stimmel.

Lécci, ne oldd meg gyorsabban, mint ahogy ellenőrizni tudom. :))

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:00:28

@AmcsiJancsi: 3,0937499999999999999999999999999999999999999999999999999999999 bár az utolsó számjegyben nem vagyok egészen biztos, még számolok...

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.04.01. 16:02:50

@Darth Revan: Áhh szimplán az emberek 90% totál agyilag zokni! Azt hiszi a bank egy szeretet szolgálat!

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.01. 16:05:35

@atpijkamo121: (4,2), majd 3 és 1

lámpa nem kell, a híd nem görbe, menjen egyenesen. Ha nem erre nem képes akkor részeg és ne túrázzon.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:06:14

Egy kosárban öt alma van. Az almákat úgy kell elosztani öt ember között, hogy mindenki kapjon egy almát és a kosárban is maradjon egy. Hogyan csinálnád?

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:07:53

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: :))

Nem jó. 11 perc a minimum, és az elhangzott megoldás nem az egyetlen.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:09:17

Egy gazda szolgát akart felfogadni. Előtte azonban a szolgának a következő próbát kellett teljesítenie:
- Látod ezt a hordót? Ezt vízzel kell megtöltened, méghozzá úgy, hogy pontosan a feléig érjen, se többet, se kevesebbet nem szabad töltened bele. De vigyázz, közben se pálcát se egyéb más mérőeszközt nem használhatsz!
A szolga megbirkózott a feladattal. Hogyan csinálta?

Jóska Pista 2016.04.01. 16:09:21

@atpijkamo123: az ötödik ember a kosárral együtt kapja az almát. Pl.

Jóska Pista 2016.04.01. 16:12:37

@atpijkamo123: teletöltötte vagy csak a felénél tovább, majd megdöntötte és kifolyatta a vizet addig a szintig, míg a vz teteje alul pont az alja és oldala találkozásáig ért. Mikor így már nem folyt ki több. visszaállította.

Jóska Pista 2016.04.01. 16:14:23

@atpijkamo123:
Hogyan tudnak átkelni a folyón leggyorsabban?
A hídon.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:14:59

A gyújtózsinórokat úgy gyártják, hogy a hosszukkal arányos idő alatt égnek végig. Leárazáson vettem két selejtes gyújtózsinórt, amikre ez nem igaz, először gyorsan égnek, aztán lelassulnak, szóval összevissza égnek. Csak annyit tudok, hogy mindegyik pontosan egy óráig ég. Ez tuti. De persze nem is egyforma hosszúak. Hogyan mérek le velük pontosan 15 percet?

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:17:07

@Jóska Pista: A almás jó, a hordós jó, a katonás nem jó. Tudom, az alámás trükkös volt, de a katonás nem az.

Jóska Pista 2016.04.01. 16:17:22

Jobbra lent lesz egy kék kör, azzal indul. A figurákra kattintva azok felszállnak a tutajra, (vagy le, ha már rajt vannak,) a botra tűzött piros gömböcskék kattintásával átmegy a tutaj a túloldalra. Az oldalon olvashatók a szabályok (Apa vigyáz Anyára, hogy ne bántsa egyik fiút se; Anya vigyáz Apára, hogy ne bántsa egyik lányt se; a Rendőr vigyáz a rabruhás kiscsajra, hogy ne bántson senkit se; a tutajon max. 2 fő utazhat; a tutajt csak a felnőttek vezethetik, tehát Apa, Anya, Rendőr közül az egyiknek rajt kell lennie)
folyosjatek.uw.hu/riverIQGame.swf

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:18:25

Két indián üldögél a patak partján, majd az egyik megszólal.
-Uff, kicsi Réti Szellő te vagy az én fiam!
Erre a másik mondja:
-Uff, Sebes Sólyom, viszont te nem vagy az én apám!
Hogyan lehetséges ez?@Jóska Pista:

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:20:09

@Jóska Pista: Úgy olvastam, hogy fosojatek.uw.hu. Rögtön elképzeltem, vajon az milyen lehet...

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:22:06

@Jóska Pista: :)) Legaább egy kis időt haggy másoknak is gondolkozni, mielőtt megmondod a megoldást!

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:24:45

Egy villanyszerelő beköt a pincében három 20 W-os villanykörtét, amelyeknek a kapcsolójuk a lakás földszintjén találhatóak.
De sajnos elfelejtette, hogy melyik kapcsoló, melyik körtéhez lett csatlakoztatva. Hogyan állapítja meg, melyik lámpához melyik kapcsoló van kötve, ha csak egyszer mehet le a pincébe?

sáros_tehén 2016.04.01. 16:26:13

@igi001: Állítólag volt olyan.. még a hajdani NSZK-ban, hogy egy nagy áruház pénztárgépei úgy voltak beállítva hogy ha végösszeg > x márka, és tétel darabszám > y akkor a végösszeghez adjon hozzá 1 márkát. (de ez a blokkon nem volt feltüntetve.. csak összeadási "hiba" volt)
Gondolj bele éves szinten mekkora pénz lehetett.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:26:27

Van egy 100 emeletes épület és van 2 db tojásunk. Ha valamelyik emeleten kidobjuk a tojást akkor az vagy összetörik vagy nem. Hogyan állapítjuk meg legkevesebb próbálkozásból, hogy hányadik emeletig marad a tojás sértetlen?
Vigyázzunk, mert csak 2 tojásunk van és ugyebár 100 emelet!

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.01. 16:27:13

@atpijkamo123:
Én megoldottam 5 perc alatt, írd meg rationale-be, hogy miért kell 11 percig szerencsétlenkedniük a hídon, amikor megoldhatnák öt perc alatt és garantált, hogy nem te fogod irányítani az áltkelést.

Ha nagyon muszáj, akkor az első átkelő világíthat másoknak is időmegosztásban illetve a híd másik oldaláról visszafele a lábuk elé. Lehet, hogy a gyakorlatban nem műk9dik majd, de papíron az öt perc versenyképesebb, helyben meg amúgy is lesz ami lesz.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:29:57

@sarostehen_: Egy fószer korlátlanul hozzáfért a bank számítógépéhez. Csak annyit változtatott, hogy minden műveleből megkapja a kerekítési hibát. Rohadt sok pénze összejött, de elkapták végül.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.01. 16:30:32

@atpijkamo123: leírjuk, hogy felezve, binárisan a leghatékonyabb a keresés, ezért kidobtuk az ötvenedik és huszonötödik emeletről, de mindkétszer összetört.

Felmegyünk az első emeletre és megesszük a két tojást tükörtojásnak és megbeszéljük a kollegákkal, hogy ki az a barom aki ezt az egészet kitalálta.

Jóska Pista 2016.04.01. 16:31:19

@atpijkamo123:
Gyújtózsinórok.
Egyiket meggyújtod mindkét végén, a másikat csak az egyik végén.
Az elsőn fél óra alatt ér össze a két láng, ekkor eloltod a másodikat.
Ekkor a második félórás gyújtózsinór lesz.

Tovább nem tudom :)

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.01. 16:34:22

@atpijkamo123: klasszikus, ez volt az Office Space alapötlete is.

Jóska Pista 2016.04.01. 16:34:31

@atpijkamo123:
Pincében felkapcsolja az egyes és kettes kapcsolót. Vár egy kicsit majd a kettes lekapcsolja és felmegy az emeletre.

Amelyik izzó világit az az egyed kapcsolóhoz tartozó, a két nem világító közül pedig a melegebb tartozik a kettes kapcsolóhoz.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:35:11

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Nagy Sándornak megmutatták a gordiuszi csomót. Egy kötél volt csomóba fonva úgy, hogy a két vége nem állt ki, azt kellett a felszíni kötelek húzogtásával kioldani. Csak hát nem tudtad, hogy melyikkel lazítod, melyikkel húzod csak szorsabbra. N.S. "kibogozta" a csomót: elővette a kardját, és kettévágta, nesztek. Végül is a csomó megszűnt csomónak lenni, de ennek ellenére N.S.-t nem az eszééért szeretjük. (Persze a hadvezérsghez is ész kell, de nem olyan, mint az ilyen türelemjátékokhoz.)

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:38:16

@Jóska Pista: :)) Stimmel a villanyos is és a gyújtózsinóros is.

A villanyost hogy oldod meg kevesebb áram elpazarlásával?

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:39:22

Egy asztalon kilenc külsőre teljesen egyforma biliárdgolyónk van. Azonban az egyik biliárdgolyó egy kicsit nehezebb, mint a többi nyolc.
Van egy kéttányéros mérlegünk amellyel két mérésből meg kell állapítani, hogy melyik a nehezebb biliárdgolyó. Hogyan csináljuk?

Jóska Pista 2016.04.01. 16:42:25

Katona és csónak két gyerekkel.
Két gyerek át. Egyik gyerek vissza, katona át, másik gyerek is vissza és ez ismétlődik míg van katona ezen a parton.

neet 2016.04.01. 16:44:38

@atpijkamo123: Mi volt annak a filmnek a címe, amiben ilyen kérdések voltak? Bruce Willis, nem volt benne túl okos, de mindig volt segítsége h időben meglegyen, és rohanhasson a kövi talányt megoldani. A végén valami alagútban kamionoztak.

Jóska Pista 2016.04.01. 16:44:48

Tojást kidobom az elsőről. Ha összetört megyek a földszintre és a másikat ott dobom ki.
Ha nem, megyek a harmadikra és így tovább.

neet 2016.04.01. 16:47:17

@Jóska Pista: neem, valami bankrablós, nem világmentős

Jóska Pista 2016.04.01. 16:55:29

@atpijkamo123: Biliárd golyók

3-3 lemérünk. Ha az egyik nehezebb abból 1-1 lemérünk ha valamelyik nehezebb az az. Ha egyenlőek akkor a maradék.
Ha az elsőként lemért két hármas csoport egyforma, akkor a maradék hármasból mérünk le 1-1-et.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.01. 16:56:05

@atpijkamo123: ez is bináris keresés

3-3 összemérve, 3 kihagyva három eset van:

1, egyenlő, akkor a kimaradt csoportban van
2-3, egyik oldal, másik oldal; mivel tudjuk, hogy a különböző nehezebb, így a nehezebb csoportot kell vizsgálni

ugyanezt a második mérésnél is a hármas csoportok felbontására

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:56:27

"@Jóska Pista: neem, valami bankrablós, nem világmentős"

Dájhárd 3, le vagy szavazva.

Az egyes volt a toronyház, a 2-es a repülőtér, a hármas a teherautós-bankrablós. A négyesnél már túl öreg voltam.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.01. 16:57:10

@Jóska Pista: remek hely ez a homár, @atpijkamo123 ingyen szolgáltat távnapközit

Jóska Pista 2016.04.01. 16:58:13

@neet: van benne bankrablás is.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 16:58:16

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: @Jóska Pista: Stimmt.

Na, akkor ezt: van 27 billiárgolyótok, és csak 3-at mérhettek... :))

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:00:46

@Jóska Pista: Ez közel 100 próbálkozás. Lehet azt gyorsabban is 2 tojással.

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "távnapközit"

:)) Szoktam volt. Itt a Homáron karácsony és újév között. Még Hilda előtt. Volt szópóker is.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:05:12

Mi volt a címe annak a zombi filmnek, hogy fiatalok menekülnek autóval, megállnak egy benzinkútnál, de a kútfej le van lakatolva. Előveszik a sörétes puskát, hogy lelőjék a lakatot, és az egész benzinkút a lvegőbe röpül velük együtt. Van benne egy pince is, ott rejtőzködnek egy ideig. Aztán másnap reggelre megjön a katonaság, mindenki lenyugszik, a zombikra lődöznek unalmukban. 10-20-30 éve volt, nememléxem, lehet, hogy itthon nem is vetítették.

Jóska Pista 2016.04.01. 17:06:35

@atpijkamo123: Ne izélj már. Már a harmadik próbálkozásnál az ötödiken dobod ki a tojást.
Ez max 50 próba. Bár szerintem a földszintet sem éli túl.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:07:42

@Jóska Pista: Ja, bocsi, pont jól mondod, csak nem fejtetted ki a megfejtés minden szirmát. Alulról 2 emeletenként próbálkozol, és visszalépsz, ha összetört végre az a rohadt kemény tojás.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.01. 17:12:23

@atpijkamo123: egy normális országban már az első dobás után beutalnak egy jó kis szanatóriumba.

gabors 2016.04.01. 17:12:25

holly crap !! 100 felett van maris ..

a posztot elolvastam es nekem is furcsa hogy ilyet csinalnak de ha tenyleg ez a szabaly Mo-on akkor nincs mit csinalni....

neet 2016.04.01. 17:18:17

@atpijkamo123: ááá, akkor láttam a Die Hard 3at!!! :))))

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:19:18

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Pedig ez fordítva talán használható a toronyház magasságának megmérésére is.

“Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen esett meg, egy fizika vizsgán:

– A kérdés így hangzott: “Írja le, hogyan mérhető meg egy felhőkarcoló magassága egy barométer segítségével!”
Az egyik hallgató válasza:
“Fogsz egy hosszú kötelet, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert lelógatod a földig. A kötél hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával.”
Ez az eredeti magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a vizsga nem sikerült. A diák azonban nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza abszolút helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy bár a válasz helyes volt, ám semmiféle fizikai ismeretet nem tükrözött. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, a fizikai alapismeretek birtokában van.
A diák öt percig szótlanul ült, a homlokát ráncolva gondolkodott. A vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő. A diák ekkor megszólalt, és megjegyezte, hogy annyiféle magyarázatot tud, hogy nem tudja kiválasztani, melyiket is adja elő. A biztos nógatására aztán belekezdett:
– Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Mérjük a földet éréséig eltelt időt, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a “H = 0.5g x t négyzet” képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.
– Vagy pedig abban az esetben, ha süt a nap, megmérhetjük a barométer magasságát, és az árnyékát. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is.
– De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a “T = 2 pi * négyzetgyök(1 / g)” képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét.
– Vagy, ha esetleg a felhőkarcoló rendelkezik tűzlétrával, akkor megmérhetjük, hogy az a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.
– De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.
Tudja, itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb módszer a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: “Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert!”
(A történet csattanója, hogy ezt a renitens diákot Niels Bohr-nak hívták, és ő a mai napig az egyetlen fizikai Nobel-díjas dán fizikus.)”

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:20:31

A matematikus, a fizikus és a mérnök azt a feladatot kapja, hogy határozza meg egy pöttyös labda térfogatát.
- A matematikus a gömb térfogatának képletével megoldja.
- A fizikus vízbe teszi a labdát és Archimedes törvényének segítségével kiszámítja.
- A mérnök pedig előveszi a pöttyös labda katalógust, és kikeresi mennyi a szabványos térfogat.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:21:34

A matematikus, a fizikus, és a biológus problémamegoldó képességét tesztelik. Magyarázatot kell adniuk a következő problémára:
- Egy üres liftbe beszálltak a földszinten 20-an, majd megállás nélkül felmentek a 10. emeletre, ahol viszont 21-en szálltak ki. Hogyan lehet ez?
Biológus: - Biztosan volt a beszállók között egy terhes anyuka, aki menet közben megszült.
Fizikus: - Ez csak mérési probléma lehet, pontatlanul számolták meg őket a be vagy kiszállásnál.
Matematikus: - Definiáljuk úgy az üres liftet, hogy van benne egy ember.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:23:43

Két matematikus elmegy a kocsmába, és közben arról beszélgetnek, hogy az átlagember mennyire tudja a matekot. Az egyik azt állítja, hogy semennyire, a másik pedig azt, hogy igenis, tudja. Folyik a vita, amikor aztán a második elmegy hátra a WC-k felé, és közben észrevétlenül magához inti a pincércsajt.
Azt mondja neki: - Kedveském, néhány perc múlva kérdezünk magától valamit, nem fogja érteni, de azt kell rá válaszolnia, hogy xköbperhárom. Rendben?
A pincérnő bólint, a matematikus pedig visszamegy a barátjához. Újra felveszik a beszélgetés fonalát, és azt mondja a másiknak:
- Figyelj, egyszerűen el lehet dönteni ezt a vitát. Itt van ez a pincérnő, kérdezzünk tőle valamit. Ha tudja, nekem van igazam, ha nem, akkor neked. Oké, odaintik a nőt, és megkérdezi tőle az, aki beszélt vele korábban:
- Kedveském, meg tudná mondani, hogy mennyi az xnégyzet integrálja?
- Természetesen, xköbperhárom.
- Köszönöm, csak ennyi volt, nyugodtan mehet a dolgára.
A másik matematikus pedig fogja a fejét bánatában, mire a távozóban levő pincérnő visszaszól a válla felett:
- Plusz konstans.

(Gy.k.: csak a pincérnő kiegészítésével lett a válasz pontos.)

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:28:10

Minden szám érdekes, hiszen ha lennének érdektelen számok, lenne ezek között legkisebb, ami valjuk be, egy érdekes tulajdonság.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:31:15

A Cambridge Egyetemen történt az alábbi eset: A vizsgán egyszer csak felpattant egy ifjú hallgató és arra kérte a vizsgáztatót, hogy hozzon neki sört és kalácsot. Ekkor a következő párbeszéd hangzott el:

Vizsgáztató: Tessék? Mit mondott?
Hallgató: Uram, arra kértem, hogy hozzon nekem kalácsot és sört.
Vizsgáztató: Sajnálom, de nem hozok.
Hallgató: Uram, engem ez nagyon felháborít. Kérem és elvárom, hogy hozzon nekem kalácsot és sört!

Ezen a ponton aztán a hallgató elővett egy másolatot a Cambridge-i Egyetem törvénykönyvének egy 400 éves törvénycikkelyéről. A törvény latinul íródott, és mivel még nem helyezték hatályon kívül, ezért érvényes is volt, és kimondta (durva fordításban): “A vizsgázó urak kérhetnek és megkövetelhetnek sört és kalácsot a vizsga ideje alatt.”

A vizsgabizottság úgy ítélte, hogy egy kóla és egy hamburger elfogadható a sör és kalács modern megfelelőjének, így a hallgató önfeledten szürcsölhetett a vizsgatételek kidolgozása közben.

Azonban a szemfüles hallgató nem örülhetett sokáig sikerének: három hét múlva, a következő vizsgáján 5 font büntetést kellett fizetnie, mert nem hordott kardot a vizsga ideje alatt.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 17:38:04

Tristan Bernard, a francia író egyszer 80 000 frankot keresett és berakta az állami bankba, a Banque de France-ba. Valahányszor elsétált az épület előtt, megelégedéssel vette tudomásul, hogy fegyveres őr áll az ajtó előtt. Aztán rosszabb napok következtek, hol ötezer frankot szedett ki a bankból, hol tízezret, míg végül egy szép napon kivette az utolsó tízezer frankot is. Amikor ezzel az összeggel a zsebében kilépett a főkapun, az őrt álló katonához lépett, vállon veregette, és így szólt hozzá: ‘Köszönöm, barátom, most már hazamehet.'

Reactor 2016.04.01. 17:53:40

A vödrös feladvány úgy is megoldható, hogy akkora vödörrel húznak vizet a hordóba, amelyik feleakkora mind a hordó. Nincs itt semmi méricskélés, csak kikötés: a vödör űrtartalma legyen a hordó űrtartalmának 1/2-e. You can't go wrong! ;)

@atpijkamo123: Nagyon jópofák ezek az agytornák :) Én nem sokat ismerek, de van egy jó, ami még (relative) egyszerű is. A börtönajtós-őrös nem a Yugioh-ból van amúgy? Elég ismerős...

Egy szobában áll 3 ládika: egy kőládika, egy fémládika és egy faládika. A ládikák valamelyikében van egy kulcs, ami nyitja a szoba ajtaját, a másik két ládikában csapda van ami azonnal megöl. Mind a három ládikán van 2 felirat - az egyiken mindkét állítás igaz, a másikon mindkét állítás hamis, a harmadikon pedig az egyik igaz, a másik hamis. Melyik ládika a helyes megoldás?

A kőládika feliratai:
- A kulcs nem ebben a ládikában van.
- A kulcs a fémládikában van.

A fémládika feliratai:
- A kulcs nem a kőládikában van.
- A kulcs a faládikában van.

A faládika feliratai:
- A kulcs nem ebben a ládikában van.
- A kulcs a kőládikában van.

Jó agyarászást hozzá ;)

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 18:15:33

@Reactor: :))

Úgy is megoldható, hogy ha pont a hordó közepénél van egy lyuk, akkor addig töltöm, míg nem kezd el ott kifolyni,és megvárom, míg a felesleg is kifolyik.

Szarazkoro 2016.04.01. 19:51:11

Szazalekszamitas lesz az a Wiskeynel is gyermekeim. Amindenit neki. Mateknacik merre vannak?

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 20:12:09

@Szarazkoro: "Mateknacik merre vannak?"

Ha nem lehet megkövetelni, hogy egy öszetett mondatot hiba nélkül leírjon, akkor mitől tudná a szorzótáblát?

apaarpi 2016.04.01. 20:22:32

@Attila F: @atpijkamo121: Szerintem mindegyiket az 1 percesnek kell átvinnie, tehát összesen 11 perc a két visszajövetellel együtt.

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.01. 20:38:18

@apaarpi: @Jóska Pista: Az is egy megoldás.

Nem tudom, van-e harmadik megoldás. Ez a kettő egyenértékű.

apaarpi 2016.04.01. 21:02:53

@Jóska Pista: Szerintem meg 6, a a kettő említettet nem számítjuk.

apaarpi 2016.04.01. 21:24:24

@atpijkamo123: Ugyanaz, csak az első mérésnél 9 db-okat rakunk fel, onnantól az előző.

Van egy hasonló, csak kicsit(?) nehezebb:

10 golyód van, és 3 mérésed ugyanilyen mérlegen.

Az egyik vagy nehezebb, vagy könnyebb a többinél, Ezt találd meg, és mondd meg, hogy könnyebb, vagy nehezebb.

Jóska Pista 2016.04.01. 22:48:12

@apaarpi: melyik az a hat?
Ha megmondod, leírom melyikeket hagytad ki.

apaarpi 2016.04.02. 12:23:09

@Jóska Pista: Nem 6, te számoltál helyesen, írtam már tegnap is, csak valamiért nem jelent meg.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.04.02. 18:57:24

Elnézést, hogy az eredeti témához szólok hozzá, de én sem tartom korrektnek a számítás módját, bár valóban ez az általános "rend".
Mint ahogy az is, hogy egy 20 évre kötött hitelszerződés kamatkockázata miért változik idő közben, tehát mi köze a hitel felvevőjének a bank refinanszírozási tevékenységéhez?
Nekem fogyasztóként kell a vállalkozói kockázatot a kamatláb egyoldalú változtatásával megfizetnem.

encir 2016.04.05. 14:54:28

Ha naponta indítanak hajókat, egy-egynapi távolságra vannak egymástól, akkor ha hét napig van a tengeren, hogy találkozhat hétnél több hajóval?

anarch 2016.04.07. 08:59:18

@Jóska Pista: Igen, alapvetően ez az alaphiba. A bankok önkényesen definiálják az évet a naptárrendszertől függetlenül. Július Caesar vezette be anno a 365.25 napos évet, nem ma volt és elég sokáig tartotta magát :).
süti beállítások módosítása