Többször volt már szó róla, hogy mindegy, hogy a mobilfizetés vagy az parkolóautomata nem működik, sajnos a mi felelősségünk a parkolás kifizetése, még ha több sarkot kell túrázni is miatta. Jelen esetben persze rém bosszantó a szituáció, de nehezen bizonyítható a büntetés alaptalan volta.
Kedves Szerkesztők,
szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy parkolási történetet, egyrészt hátha valaki járt már így és tudja az ellenszert, másrészt hogy tanuljatok/tanuljunk belőle.
Nemrég a 6. kerületben, a Jókai téren tettem le a kocsit, 18.30 magasságában. Már gyanús volt, hogy a parkoló automatánál többen álltak és bosszankodtak, hogy nem lehet mobillal fizetni. Én is megpróbáltam, nem jött válasz SMS, ezért bementem egy kocsmába, hogy pénzt váltsak. Bedobáltam több száz forintot a gépbe, ami ugyanazzal a lendülettel vissza is jött. Mások is próbálkoztak, hasonló eredménnyel.
Ekkor már kb. öten álltunk körbe az automatát, felhívtuk az Ügyfélszolgálatot, hogy 1. bejelentsük a hibát, 2. segítséget kérjünk. Automata válaszolt, a vonal túloldalán már senki nem ült. Ekkor átsétáltunk a legközelebbi automatához, hátha ott elfogadja a pénzt, újabb sikertelen próbálkozás. Mivel 7 órakor színházi előadásra mentünk, jobb híján elindultunk az Andrássy úton, hátha találkozunk a parkolóőrrel. Egy kollégát ugyan találtunk, aki közölte, hogy a Jókai tér nem a hatásköre, de köszöni, hogy szóltunk, bejelenti a problémát.
Már javában tartott az előadás, amikor jött egy SMS: "Tisztelt Ügyfelünk! Elnézését kérjük! A parkolási szolgáltatás ideiglenesen nem elérhető...." Ekkor végre hátradőlhettünk, hisz a szolgáltató elismerte a hibát, ilyenkor kizárt a büntetés. Gondoltuk mi. Amikor a színház után visszatértünk a kocsihoz, ott villogott rajta a büntetés, a dátum rajta pedig egészen bicskanyitogató: 19.44 perckor tették az autóra, vagyis 80 percig vagy nem járt arra őr, vagy miután elhárították a hibát, büntetett meg.
Természetesen nem hagytam annyiban a dolgot, írtam a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt-nek, akiktől ez a kedves válasz érkezett:
Hát köszi!
Az egész történetben az zavar, hogy megvolt a szándékom a fizetésre, de a parkoló társaság nem biztosította az ehhez szükséges technikai feltételeket. Ügyvéddel is konzultáltam, állítólag esélytelen bebizonyítani az igazunkat, hiszen csak a szavam áll szemben a parkolási társasággal. Ha valakinek ezentúl van m ég ötlete, szívesen veszem!üdv:
Péter
ROTFL Manó 2016.05.10. 10:54:53
Milyen remek bizonyíték lett volna!
ROTFL Manó 2016.05.10. 11:02:44
Dezsike 2016.05.10. 11:05:29
The Crazy One 2016.05.10. 11:05:39
mindmeghalunk.com/wp-content/uploads/2015/05/eros.jpg
AtiSnatch 2016.05.10. 11:08:07
Terézágyú 2016.05.10. 11:09:49
És ott is mondták, hogy ha egy szolgáltatásért nem tudsz fizetni (akárki hibájából), akkor nem is veheted igénybe azt a szolgáltatást.
Ha a teszkóban minden kassza elromlik, akkor sem viheted el az árut fizetés nélkül - ilyenkor ugye bezárják a boltot.
Ha egy parkolóházban elromlik az egész be/kiléptetőrendszer, akkor olyankor mi van? Ingyen lehet ott parkolni? Gondolom nem, hanem lezárják az egészet.
Az más kérdés, hogy abban mindenki megegyezik, hogy az utcán parkolásért eleve disznóság pénzt kérni, mert valójában semmiféle szolgáltatást nem kapunk érte...
kopaszsop 2016.05.10. 11:12:25
véLelme
Manyecska. 2016.05.10. 11:16:59
szopoklész 2016.05.10. 11:18:12
AtiSnatch 2016.05.10. 11:19:09
Terézágyú 2016.05.10. 11:19:39
tejfölbiztosítás 2016.05.10. 11:23:46
@Terézágyú: meg az, hogy ködbér...
Lehet, hogy disznóság, meg nem kapunk semmit érte, például kis csokibáránykákat, mint én húsvétra, de az mégnagyobb disznólkodási szokás lenne, hogy nem férne el senki az autóktól, még bringával sem. Ettől függetlenül gusztustalan népség a parkolási társaságok összes lénye. Hm. Nem tudom megfogalmazni mennyire rühellem az élet ilyen területeit, sö attitúdjeit.
The Crazy One 2016.05.10. 11:24:44
Terézágyú 2016.05.10. 11:31:59
Szóval nem kapcsoltátok ki a mobilt az előadás közben... na szép.
Egyébként, ha szószerint vesszük az sms-t, akkor éppen azt írja, hogy a SZOLGÁLTATÁS nem vehető igénybe... Te viszont igénybe vetted... :-/
Leone_510 2016.05.10. 11:36:56
Terézágyú 2016.05.10. 11:38:42
" a parolás biztosítása nem szolgáltatás hanem forgalomszervezés, "
ahogy fentebb írta, én sem tartom annak, de a cég és az állam annak tartja...
cmx85s 2016.05.10. 11:42:32
Egyetlen esetben van némi jogalapja, ha valami nehéz cuccot akarok venni. Akkor viszont valszeg van parkoló is, talán még ingyenes is.
Leone_510 2016.05.10. 11:42:44
sáros_tehén 2016.05.10. 11:50:34
"Ha egy parkolóházban elromlik az egész be/kiléptetőrendszer, akkor olyankor mi van? Ingyen lehet ott parkolni?"
Konkrétan igen. Sorompót felnyitják, és bárki távozhat fizetés nélkül. Az már más dolog, hogy _esetleg_ addig nem engednek be új parkolót. (elég érdekes lenne, ha egy rendszerhiba miatt nem engednének téged szabadon távozni.)
Terézágyú 2016.05.10. 11:53:01
Öööö... most mégis mit vársz? A hiba kijavítása után szerinted meddig lehet még ott maradni fizetés nélkül?
Olyan van, hogy otthagyod a kocsit pár napig, és közlöd, hogy "amikor odaálltam, akkor éppen rossz volt az ótomata, tehát nem büntethetnek meg"...?
Terézágyú 2016.05.10. 11:54:40
"Sorompót felnyitják, és bárki távozhat fizetés nélkül. Az már más dolog, hogy _esetleg_ addig nem engednek be új parkolót."
Stimmt. Ilyen új parkoló volt a pószter is. Csak ugye az utcai parkolóhelyeket nem lehet lezárni...
Bruszli 2016.05.10. 11:59:07
A színházi előadás alatt is van élet a Facebook-on.
sáros_tehén 2016.05.10. 12:00:00
Terézágyú 2016.05.10. 12:01:56
Aha :)
"USER éppen a Hamletet nézem!"
"USER2 Yay, Hamlet!"
"USER3 Elaruljam mi lesz a vege?"
"USER ne már, mindig spolierkecc"
.......................................
Terézágyú 2016.05.10. 12:04:03
"Azért az elég életszerűtlen, hogy addig nem lehet megállni, amíg nem javítják ki a hibát. És ha 2 hétig szarakodnak vele? Akkor 2 hétig nem lehet parkolni az adott kerületben/zónában???"
Igen. Ha rend van, és ez egy ugyanolyan szolgáltatás, mint bármi más, akkor ilyenkor a szolgáltatónak le kell(ene) zárnia a szolgáltatási területet...
Vagy persze ahhoz joga van (ha jószívű), hogy akkor most ingyenes... :)
Joga, de nem kötelessége ezt mondani...
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 12:06:43
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 12:08:13
:)) Szar példa, de tán pár agyhalott pont ezt érti meg.
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.10. 12:09:47
Terézágyú 2016.05.10. 12:23:03
AtiSnatch 2016.05.10. 12:37:45
Terézágyú 2016.05.10. 12:40:33
" 20 óráig fizetős a parkolás a posztban jelzett helyen."
Ja értem.
Hát, ez a cég nem enged el 15 percet sem. Evvan.
AtiSnatch 2016.05.10. 12:42:51
tejfölbiztosítás 2016.05.10. 12:47:30
Meg nnyiban von le a méltatlankodás hitelességéből még a beszámoló, hogy nem tudom elképzelni, hogy poszterünk például bicskával járkál. Rég kikopott már a használatból az ilyen. Szóval nem volt minek kinyílnia.
Terézágyú 2016.05.10. 12:48:49
"Már csak az a kérdés, hogy lehet-e jegyet venni az automatából ilyen kis időre."
Valójában jó volna tudni, hogy mikortól javult meg a rendszer...
Lehet, hogy már korábban jó volt, ezért kapták az ukázt a parkolóellenőrök, hogy tessenek büntetni, már régen működik minden.
Ugye jellemző, hogy ez a pószter sem írt pontos időpontokat: "Már javában tartott az előadás, amikor jött egy SMS"
A "javában tartott az előadás" az csak szöveg, de nem időhatározás... :-/
Pedig jó volna tudni, hogy mikor ismerte be a cég, hogy rossz a rendszer... és ahogy fentebb írtam azt is, hogy mikortól jó..
megamenn 2016.05.10. 14:27:24
Reactor 2016.05.10. 14:46:05
Szerencsére a mobilparkolás módszere kicsit kifogta a szelet a vitorlájukból. Lassan mehetnek vissza sörösdobozokat gyűjteni.
@Terézágyú: Így igaz, se terméket, se szolgáltatást nem kapsz, tehát semmi jogalapja nincs a vámszedésnek. Különösen olyan parkolók esetében mókás ez, amik őrizetlenek, tele vannak szeméttel és építési törmelékkel, és 25-30 fős buckalakó hordák randalíroznak a közelben. Amint kikerül a kocsid a látóteredből, disznó szerencséd van ha csak a rádiót nyúlják ki belőle, vagy a csomagtartót nyomják fel. És erre fizess óránként 350 forintot :D
Inkább odaadom havernak hogy maradjon a volán mögött, amíg ügyet intézek. Veszek neki pornófüzetet is, vagy Arthur Herzog könyvet (az "Étvágy" igen jó!), hogy ne "untikázzon".
Jemi 2016.05.10. 15:08:10
CID. 2016.05.10. 15:36:31
CID. 2016.05.10. 15:37:32
Reactor 2016.05.10. 15:47:22
(ez nem tipp volt, kedves kúrmánytagok!!!)
szekertabor · provo.blog.hu 2016.05.10. 15:57:58
1. beállni az Ó utcai parkolóházba (nem drágább),
2. keresni egy működőképes automatát (időigényes),
3. levideózni a működésképtelen automatákat (szintén időigényes),
4. tanúkat gyűjteni egy csoportos pereskedéshez,
5. tömegközlekedéssel jönni be a belvárosba.
FDToth 2016.05.10. 16:00:33
nekem is van egy hasonló: bedobtam a pénzt, elneylte, de a cetlit nem adta ki, úh mobillal parkoltam. azonnal jeletettem ahibát, óraszámmla, időponttal, helyszínnel. nem válszoltak 30 napon belül. aztán rámondták h jó volt. mivel azonnal jelenettem úígy vmiféle jegyzőkönyvet azért fel kellett volna venniük a hibáról (kb mint a mobil szolgálttaók). an ezt nem akarják kiadni... vajon miért... mivel 30 napig nem válazoltak és diekrt húzzák az időt, már megy is a levél az NFH-nak. talán megbüntetik őket, de haver társaság (önkormáynzat) valszeg nem fogják, de hátha...
Répázó 2016.05.10. 16:03:44
Terézágyú 2016.05.10. 16:08:20
"mondjuk azt várja hogy mivel a megérkezésekor nem tudott fizetni amit sms-el is igazolhat, ne büntessék meg míg a színházban van. Egyéb rosszindulatú kérdés? "
Igen, a te kérdésed ez :)
A céget nem érdekli, hogy színházba, vagy hova ment az illető, és hogy meddig maradt ott...
Répázó 2016.05.10. 17:07:50
CID. 2016.05.10. 18:04:53
Xezs1 2016.05.10. 21:33:04
A poszter meg valószínűleg bukta a dolgot, át kellett volna állni máshova és kész (vagy rápróbálni a fent említett NMFR-re amit gondolom nem ismer).
Taxomükke (UK) 2016.05.10. 21:52:58
CID. 2016.05.10. 22:13:22
Xezs1 2016.05.10. 22:22:30
Xezs1 2016.05.10. 23:54:55
Reactor 2016.05.11. 01:08:50
(mondjuk aki elmúlt 9 éves és kinőtt a tündérmesékből, az pontosan tudja, mire megy el az adója...)
A taxi-über mizéria szerencsére nem érint, öljék csak meg egymást :D
Phil Necro 2016.05.11. 06:53:10
Hogyne kapnal szolgaltatast ?
Ha nem a sajat udvarodon allsz meg, akkor az a terulet valaki masnak a tulajdona.
Hogy az onkormanyzat ingyen megengedi a parkolast,penzt szed erte,vagy megbiz egy ceget a dij beszedesevel,mar reszletkerdes.
Phil Necro 2016.05.11. 06:55:03
Nyilvan kudesz egy fenykepet a trabantodrol,es mar tolhatod is az ipart.
Olvass mar utana mik az uberezes feltetelei ...
Tehetséges ugandai buzi 2016.05.11. 08:46:07
(Az mi helyzetünk azért sárkányos, mert a jóapám kocsiját használom, az ő nevén van. Az öreg 25 éve nem okozott balesetet, igen jó bonus-malus kategóriában van. Ha bejegyeznének engem üzemben tartónak, csak hogy kérhessek a mi kerületünktől egy ingyen parkolási kártyát, akkor nekem kell rendelkeznem a biztosítással, mert így írja elő a rendelet. De nekem, mint új biztosítottnak, kapásból kábé a duplájára emelkedne a biztosítás, mert nem a jogsim megléte számít, hanem az, hogy _biztosítottként_ mióta vezetsz baleset nélkül. A plusz pénzből, amennyivel többe kerülne a biztosítás, ha az én nevemre lenne kötve, abból bérelhetnék egy parkolóhelyet, vagy garázst, de akkor meg ugyanott vagyok, ahol a part szakad.
Bele van kódolva a rendszerbe, hogy ne járhass jól még véletlenül se.)
Terézágyú 2016.05.11. 09:05:15
Szíves figyelmedbe ajánlom a legkorábbi hozzászólásomat ebben a posztban.
Répázó 2016.05.11. 09:08:11
MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 10:35:50
Hogyne kapnal szolgaltatast ?
Ha nem a sajat udvarodon allsz meg, akkor az a terulet valaki masnak a tulajdona."
Persze, hogy a saját tulajdona. A Magyar Köztársaság... Ja, az már mincs.. szóval Magyarorszég tulajdona, a magyar állampolgárok tulajdona, és jó esetben ő is állampolgár. Semmiképp sem az önkormányzat tulajdona. (Egyébként maga az önkormányzat is az állampolgárok tulajdona.)
Szóval a parkolás sima lehúzás a megválasztott képviselők gazdagítása végett. Evvan.
Mondjuk az önkormányzat építtet egy parkolóházat, közpénzből, ott jogosan szed díjat, a hasznot meg közcélra fordítja. Ez lehetne egy működő modell egy működő demokráciában.
McZozo 2016.05.11. 12:08:12
Amugy meg a te es a korabbi posztban felhozott ervet es hasonlatot azert nem tartom jonak mert ok a TEscobol nem josz ki ha rossz a kassa a termekekkel de ott olyan dolgokat vessel amiket valaki megcsinalt es erteke van. Mig a vesszoparipam az hogy ezek a most fizeto parkolok anno mar az orszag penzebol epultek. Anno beepitettek a benzin araba es elvileg azert fizettunk a benzin aranak a kozel haromszorosat hogy abbol a penzbol epitik szepitik nekunk az utakat. Aztan egyszer csak jottek privat cegek akik a kozvagyont megkaptak privat hasznalatra de semmilyen ellenerteket nem nyujtanak. MErt ha meg legalabb nevleg is azt mondanak hogy ok vigyaznak is az autokra es ez egy szolgaltatas azert cserebe hogy fizetsz ok de nulla hozzaadott ertek van. Telen meg a parkolohelyek homentesiteset se vallatak semmit.
McZozo 2016.05.11. 14:05:38
joska61 2016.05.11. 14:36:17
Terézágyú 2016.05.11. 16:25:17
Szerinted.
Terézágyú 2016.05.11. 16:26:37
" Aztan egyszer csak jottek privat cegek akik a kozvagyont megkaptak privat hasznalatra de semmilyen ellenerteket nem nyujtanak. MErt ha meg legalabb nevleg is azt mondanak hogy ok vigyaznak is az autokra es ez egy szolgaltatas azert cserebe hogy fizetsz ok de nulla hozzaadott ertek van. "
Ezt én is leírtam már az elején :))))
Reactor 2016.05.11. 18:25:12
A parkolók mellesleg így is fullon vannak állandó jelleggel, szóval nem sokat osztana-szorozna, ha megszüntetnék a fizetős parkolást, mindig van pár (ezer) hülye, akik a vécére is ótóval tolatnak bé, mert buszra túl arisztokrata felrakni a popsiját, gyaloglás lassú, a kerékpározás meg jajj de megerőltető. Mindeközben bőszen ócsárol és szid levegővétel nélkül mindenkit, ahogy csak a torkán kifér, hogy vele hogy kikúrt a benzinkút, a kőolajtársaság, a szervizes, az adóhatóság, az államhatalom,de még maga Isten is.
Hát ez a nagy büdös magyar valóság...
MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 18:54:19
Nem. A képviselők zsebébe. És a fenntartónak is csurran-cseppen egy Rolls-Royce-ra való:
index.hu/belfold/budapest/2012/06/18/megbuntettek_a_volt_centrum-vezert/
"megszüntetnék a fizetős parkolást"
Nem kell, hogy fizetős legyen. Kiraknak egy papírórát a szélvédő mögé, megjelölve az időpontot, amikor otthagyták. 2 órán belül el kell menniük. Ezt ellenőriznék a parkolóőrök.
"vécére is ótóval tolatnak bé"
Pl. én. Utálok tömegközlekedni. Csakhogy én, ha már elkerülhetetlen, éjjel mászkálok, vagy napközben, kikerülve a csúcsforgalmat.
Reactor 2016.05.11. 19:16:16
A képviselőknek meg a fenntartónak pedig feldugnám a "rojszrojszot" oda, ahova nem süt be a nap soha.
MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 20:05:25
Akkor parkolj éjjel a XII. kerületben. MINDEN televan.
Xezs1 2016.05.11. 21:02:00
Xezs1 2016.05.11. 21:04:58
Xezs1 2016.05.11. 21:08:54
MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 21:27:05
Xezs1 2016.05.11. 21:53:26
MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.05.11. 21:54:25
Xezs1 2016.05.11. 22:28:44
ptspts 2016.05.12. 00:04:46
A boltban Q 3 órán át válogatta a kosárba a termékeket, sok időt és figyelmet rááldozva, hogy mindből a (magának) legjobbat vegye. A pénztárnál több próbálkozás után derült ki, hogy se a bankkártyás, se az utalványos fizetés nem működik, rendszerhiba miatt. Ezt megelégelve Q felkapta a kosarat, benne a termékekkel, és fizetés nélkül elszaladt vele. Q-t a bolt tulajdonosa személyesen ismeri, és videofelvétel is készült, melyen minden egyértelműen látszik. A bolt tulajdonosa Q-nak levelet írt, melybe a termékek összárának többszörösét követeli, és perrel fenyegetőzik, ha Q nem fizet. Q-nak az az álláspontja, hogy a fizetési rendszer hibája miatt neki járnak a termékek ingyen, de hajlandó kiegyezni a bolt tulajdonosával, és kifizetni a termékek összárát. Q hajlandó bíróságra vinni az ügyet, abban bízva, hogy a bíró úgy ítéli, hogy ő jóhiszemű volt, és akart fizetni, mert két lehetőséget is megpróbált (bankkártya és utalvány). A készpénzes fiezetést pont nem próbálta, pedig az valószínűleg működött volna.
Reactor 2016.05.12. 02:15:10
Az adózást kár idevonni, mindannyian jól tudjuk (remélem) hogy milyen zsebecskékbe, hová csörgedeznek az adóforintok. Az útjavítás többnyire úgy néz ki, hogy jön egy manusz, belapátol két adag hideg aszfaltot a gödörbe, ugrál rajta egy kicsit, aztán sebesen odébbáll. Az első záporral ki is jön a dugó, és szétmállik mint a karamellcukorka. Nem csodálom, hogy erre valahogy nem akaródzik fizetni senkinek...
@atpijkamo121: Nem járok túl gyakran éjjelente Pesten, legutóbb tavaly augusztusban esett meg velem, de akkor a parkolók 70%-osan üresek voltak.
daniferi 2016.05.12. 05:15:27
Azt nem szerettem volna megkockáztatni, hogy fizetés nélkül elhozom és leüssön a biztonsági ember :)
Xezs1 2016.05.12. 20:02:33
Reactor 2016.05.13. 02:13:06
A mezítlábas taxikról meg mindenki tudja, hogy kerülni kell őket, aki játszott már "gétéával".
lacas65 2016.05.13. 15:48:12
Ami még egy katasztrófa, a lányaim többször megkértek bérlet vásárlásra. Lehet, hogy csak én vagyok ilyen szerencsétlen, de még soha nem sikerült az első helyen megvennem. Vagy aprót nem fogadott el, vagy visszaadni nem tudott, sőt volt olyan amikor csak apróval lehetett volna fizetni, mert a papír gondolom megtelt. Aztán már többször jártam úgy, hogy az érintő panel gagyizott, vagy mint most utoljára, a 7 számot nem lehetett beütni, mert ott gagyizott a panel....
Ja igen, és tudomásom szerint, ha nincs jegyed akkor nem parkolhatsz, mert nem fizettél a szolégáltatásért. Az már más tészta, hogy egy rémálomba illő bizonyítási procedúrával kb. 10 százalék esélyed még marad.
Xezs1 2016.05.13. 22:12:12
lacas65 2016.05.13. 22:27:26