Tékozló Homár

Taxis becsül, óra mér, utas káromkodik

2016.08.02. 10:18 | Homár Hilda | 121 komment

screenshot_2016-08-01_14_05_48.png

Mi legutóbb a reptérre mentünk taxissal. Az elején tök szimpatikus srác volt. Ernyővel várt minket a zuhogó esőben, közvetlen volt, vicces. Aztán egyre émelyítőbbé vált a dicsáradat, amivel fényezte magát, a kocsiját, a szolgáltatását. Lendületét ráadásul az is csak picit törte meg, hogy egy ponton jeleztem, a napfénytetőn keresztül időnként csorog rám egy adag a kinti zuhéból. Mivel pont az Uber leállása idején jártunk, szóba jött az is. Naná, hogy szidta őket, főleg, hogy szerinte pont annyiba kerül taxival is a reptéri transzfer, mint a kiutált konkurensnél volt. Az út végére sofőrünknek sikerült leküzdenie magát a nagyarcú, idegesítő pöcs kategóriába, nekünk másfélszer annyit fizetni, mint a hosszan ekézett Uberrel korábban bármikor. A társaság nem a Max Taxi volt, csak úgy eszembe jutott ez a dolog.

A posztban a számok és százalékok nem stimmelnek, de a lényegen nem változtat.

Tisztelt Homár,  

MaxTaxi. Becsaptak, senkinek sem ajánlom ezt a céget és autóit.

A Délinél láttam meg az autójukat. Mielőtt beszálltam megkérdeztem, hogy mennyi lesz a fuvar Érdig. A sofőr kb 7000 forintot mondott és hozzátette, hogy  Budapest határától át kell kapcsolnia a kettes tarifára. Mikor megérkeztünk 11370 Ft lett a vége. A diszpécserszolgálatot még az autóból felhívtam, megkérdeztem, hogy mit csináljak, az eredeti ajánlathoz képest ~60%-al több lett a fuvar. Azt tanácsolták, hogy fizessem ki és jövő hét keddig kivizsgálják az esetet.

Két hétig vártam, de nem kerestek. Ezután felhívtam 3-szor a diszpécserszolgálatot, mire sikerült valakivel érdemben beszélni. A cég vezetője szerint minden jogszerű volt, így nem tarthatok igényt semmiféle kártérítésre. Mint magánember viszont elismerte igazamat, de nem tud semmit tenni. Avval érvelt, hogy mivel a fuvar hatósági áras volt, ezért az utazás elején elhangzott indikatív fuvardíj nem minősül szóbeli ajánlattételnek (szerződésnek). Ő csak akkor tehetne valamit, ha bármi jogszerűtlen lett volna. 

Megkérdeztem, hogy mit fognak tenni azért, hogy más utas ne járjon így. Nem  fognak változtatni a rendszeren, mivel ha nem adnak ajánlatot, akkor az utasok nem mernének beszállni az autójukba. Gondolom azért, mert félnének, hogy becsapják őket. 

Péter

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamen1 2016.08.02. 14:06:25

én csak az ősi román szokások fesztiválján utazom taxival.

The Crazy One 3om 2016.08.02. 14:08:05

@onlajnok: inkább olyamit írhatnál, hogy okoskodás és chrome-addon nélküli emnéty, amit külföldön is működik :)

Lalikám 2016.08.02. 14:11:41

@Putyur: Érdi vonatra felkapaszkodni? Mesélj még. :)
A taxi ülése egészségügyi szempontból miben jobb, mint egy S40-es ülése?

Jó Estét 2016.08.02. 14:18:05

Mondjuk az uberben volt ilyen funkcio h fuvardij becslese... De nyilvan azt be kell tiltani, mert karos... a taxisoknak... nevetseges h parszaz adocsalonak rajatasa lehet a torvenyhozasra...

herk 2016.08.02. 14:23:35

Elég szemét a taxis, aki igy saccol.
Ő napi 10 órát vezet, nyilván ha az élete múlna rajta 100 forint pontossággal (1%) tudna saccolni.
"Mint magánember viszont elismerte igazamat, de nem tud semmit tenni."
Mekkorát füllent a suttyója! Méghogy semmit nem tud tenni. Dehogynem. Kifizetteti a sofőrrel a különbséget vagy kirugja.
Azért 1% és 60% között óriási a különbség. Ha én is így dologznék, képzelhetitek meddig lenne állásom. Azért hazudja azt a suttyója, hogy nem tud semmit tenni, mert érdeke fűződik ahhoz, hogy átbaszsa a taxis az ügyfelét.

Putyur 2016.08.02. 14:30:12

@Lalikám:
Nem ertem, hogy mit kellene meselnem. Szerencses vagy, ha nem tudsz elkepzelni olyat hogy valakinek nehezere esik akar a gyaloglas is - sajnos en sajat tapasztalatbol beszelek.

Nem tudom, a Volvo S40-rol beszelsz...? Vagy nem ertem ezt az S40-et, ez valami uj videokartya...?Meg nem tudom hogy jon ez ide.
De pl. egy idoben tobbszor kellett taxival mennem, es ugy kertem az autot, hogy "nagy kocsit, ahol nem gond ha hatradontom az elso ulest". Hat pl. ezert.

Egyebkent meg meg valtozatlanul nem tudom, hogy kinek mi koze van hozza hogy a masik mivel utazik, ha azt a sajat penzen teszi.

herk 2016.08.02. 14:31:57

itt egy épitő hozzászólás is:
ha ennyire nem megy a matek a soförnek, akkor mondja azt az utasnak:
Tisztelt Utas! Az ár igy tevődik össze: 450 ft + ( perc * 70 ) + ( km *280).
Nem szeretnék pontatlan adatot mondani, ezért számolja ki Ön.
Mondjuk multhónapban is volt egy fuvarom ugyanezen a távon, akkor 11 ezer forint volt, két hónappal ezelött ugyanezért a távért 12 ropit kellett fizetni, szóval szerintem most ki fog jönni 7 ezerből

Sanda gyanu 2016.08.02. 14:46:36

@Lalikám: Nem feltétlenül ergonómialiag jobb a S40-es ülése, mint a taxi, hanem bakteoriológiailag. Az én kocsim karban van tartva. Patyolattisztaság. Ki van porszívózva. X időközönként huzatcsere. Üléstakarítás nedves porszívóval.

Ezzel szemben a taxiban azt sem tudod, hogy kinek a pinalucskába ülsz bele.

Putyur 2016.08.02. 14:51:11

@herk:

Latszik hogy nem ertesz a dologhoz. En 17 evig taxiztam, ugyhogy van valami ralatasom a taxizasra.
Egy 40 km-es uton (280 Ft/km) 100 Ft az tudod mennyi...? Egy piroslampa. Tudod hany lampa van a Delitol Erdig? Szerintem vagy 20. Ebbol egyetlenegyet _elore nem lathatoan_ (pl. valaki benazik elotted) bekapsz, maris megvan a plusz 100 Ft. Ugyhogy hagyjuk az 1%-ot. (Valo igaz, durva a 60%; de pl. az is lehet hogy a taxis nem volt meg pont ezen az utvonalon, nem volt tapasztalata. Meg Erd igazabol eleg nagy, az se mindegy hogy ott hova.)

A taxisofor kotelezo kepessegei kozt nem szerepel a fuvardijbecsles (reszben a fenti okokbol). Tudod mit tud tenni a fuvarszervezo ceg ilyen esetben? Semmit. (Jonehany evig voltam etikai bizottsagi tag, en (is) biraltam el hasonlo utaspanaszokat.) Eloszor is; hol van a bizonyitek arrol, hogy a sofor 7000 Ft-ot becsult? De meg ha harom tanu is allitja, akkor is; egy hibas becslesert nem lehet szankcionalni. Meg 60%-ert sem (a szandekos felrevezetest eleg nehez bizonyitani).

Egyebkent a taxis nem alkalmazott, hogy ki lehessen rugni. Max. szerzodest lehet bontani vele, merthogy alvallalkozo. Kifizettetni meg plane nem lehet semmit vele, ugyan milyen alapon lehetne...? A ceg nem rendelkezik birsagolo jogkorrel.

(Ui.: nem a taxisokat vedem - nem szeretem oket - hanem az igazsagot, a jogot meg a tenyeket. Utalom amikor zsigeri gyuloletbol lincselnek/koncolnak/akasztanak.)

GhostBusters 2016.08.02. 14:57:00

A legegyszerűbb, ha nem fizeted ki a különbözetet. Én így tettem egy pesti fuvar esetén; a taxis k*rvaanyázott, üvöltözött, és elment.
Igaz, elismerem, ez csak 190 cm felett lehet hatásos.

Manyecska. 2016.08.02. 14:59:24

@megamen: azt jól oda kell szülni a hátsó ülésre, nehogy már a nyúl vigye a puskát!!! :D

herk 2016.08.02. 15:09:20

"A taxisofor kotelezo kepessegei kozt nem szerepel a fuvardijbecsles"
Ha nem ért hozzá ne csillogtassa a tudását.
Nyilván nem 100 Ft-os különbségről beszélünk. De bármibe lefogadom, hogy 95 % / 5% arányban alábecsülik a fuvardijat.

"Eloszor is; hol van a bizonyitek arrol, hogy a sofor 7000 Ft-ot becsult?"
Hogyhogy hol? Közjegyzői okirat van róla, mimás?
Az Ubernél hol a bizonyiték, hogy nem 5*-os volt a soför?
GY.K: sok gyenge pontszámnál az Uber szerződéstbont.

De meg ha harom tanu is allitja, akkor is; egy hibas becslesert nem lehet szankcionalni. Meg 60%-ert sem (a szandekos felrevezetest eleg nehez bizonyitani).
Miért nem lehet szerződést-bontani?

Nyilván értem, hogy miről beszélsz, kicsit kisarkitottam a dolgot, hogy érthető legyen, amit irok.

"Tudod mit tud tenni a fuvarszervezo ceg ilyen esetben? Semmit. "
Itt egy ingyenes tanács Tőlem-Neked:
Kötelező matrica a kocsikon: a sofőr nem tudja megbecsülni +- 50%-kal sem a fuvardijat, ezért kérjük, hogy nem firtassa a fuvardijat, mert jó ha a nagyságrendet el tudja találni.

Tudom-tudom, hogy túlzás, de hogy ne csak azt mantrázzuk, hogy: úgy sem lehet semmit sem tenni.
De, lehet, csak akarni kéne.
Még 1 ingyenes tanács, fene a pofámat.
Kevés panasz van a fuvardijra = a főnök kifizeti zsebből
Sok panasz van a fuvardijra = valamit változatni kell, lásd: matrica a kocsira, hogy nem megy a matek a soförnek.

amindenes.blog.hu 2016.08.02. 15:21:58

Üdv a világban. Ne kérdezd mi az az irányár, mi sem tudjuk;D

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.08.02. 15:30:29

@herk: Van matrica a kocsikon...de úgy tűnik az utas se tud becsülni, van ez így, hogy olyanok vannak csak a helyzetben, akik nem tudnak. Még jó, különben nem lenne új poszt.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.08.02. 15:41:39

"másfélszer annyit fizetni, mint a hosszan ekézett Uberrel korábban bármikor"

Ez pont ugyanolyan, mintha a számla nélkül dolgozó mesterember olcsóságán lelkendeznénk.

herk 2016.08.02. 15:42:21

- mennyi?
- 7000
- mi 7000?
- mi mennyi?

Reactor 2016.08.02. 16:01:26

@FDToth: Az Uber meg az Oszkár majd kifingatja őket. És ahogy elnézem, rájuk is férne.

@GhostBusters: Ha van bébóz-ütőd,bozótvágód, sokkolód, akkor is hatékony. Egyetlen épeszű taxis se fogja kockáztatni az intenzív osztályt.

Nick-son 2016.08.02. 16:06:17

Azért ez a sztori nem semmi. Mármint hogy a Hilda a repülőtérre megy és ez a taxis... még ilyet! Hát kérem majdnem bepisiltem amikor ezt a felvezetőt elolvastam.

megamen1 2016.08.02. 16:27:04

Javaslom a poszternek, hogy tegye meg ezt az utat mégegyszer -de a legjobb az lenne, ha legalább még nyolc alkalommal tenné meg- és a tapasztalatokból okulva egy új posztban ismertetné a...a....szóval ami történt.

megamen1 2016.08.02. 16:30:04

@Nick-son: hm! ha te "son" vagy akkor bepisÁlnod vagy behuggyoznod kellet volna, hacsak nem vagy ratyi. szerintem.

The Crazy One 3om 2016.08.02. 17:07:05

@megamen: igaz, az ember fiú huggyozni és szarni jár. Irhatnám azt is, hogy pluszegy.

Egyébiránt merre hány méter? Tyúkok tojnak? A balkon be van kapálva?

Putyur 2016.08.02. 18:04:40

@herk:

Az a baj veled, hogy mindenaron fejeket akarsz latni hullani.

En az ilyen kerdesekre mindig azt mondtam: annyi lesz amennyit az ora mutat, [n+1] Ft/km. (Amikor en taxiztam, akkor meg nem volt szukseg machinalni az orat, volt ugyis annyi utas mint a fene, le kellett kapcsolni a szabadjelzot ha kavezni ment az ember, kulonben beultek a pirosnal.)

Azert nem lehet szerzodest bontani egy ilyen tevedesert, mert nem lenne igazsagos. Mint emlitettem, a becsles nem elvaras egy taxisofortol, noch dazu lehet pl. kezdo is. Nem kovetelhetsz meg olyant, ami szamtalan, a sofortol fuggetlen tenyezotol fugg. Pl. Erden belul lehet menni akar 6-7 km-t is, tehat az se mindegy hogy Erden hova, elejere-vegere... De lehet egy baleset, egy hibas lampa/rendori iranyitas, vinnyogo mentot el kell engedni, stb.
Rutinos taxis ilyenre kitero valaszt ad.

(Azt meg vegkepp nem ertem, hogy hogy jon ide az Uber. Pont ott tudod, hogy mennyit fogsz fizetni.)

Putyur 2016.08.02. 18:14:07

@herk:

Hja, meg valami.
Tenyleg gozod sincs a fuvarszervezo irodak mukodeserol az utolso bekezdesed alapjan. Az irodanak (es a tulajnak) abszolut nem erdeke, hogy teged - mint egyszeri Macskajancsit - megtartson, mint utast. Menj at a masik ceghez, ugyanakkor, ugyanilyen indokkal atpartol egy masik Gipszjakab onnan ide. A ceg egy fillert se fog "karteriteni", mert minek... :-) Ugyis a "maffia" valamelyik tagjaval (ill. annak alvallalkozojaval) fogsz utazni... Ha meg szokoevenkent egyszer rendelsz, akkor pont le vagy sz..va.

Ilyen ez a popszakma.

Putyur 2016.08.02. 18:30:26

@Sipovicsné Zahedli Krisztina:

Na, ez a netto demagogia, amit Fonagy ur nyafogott a mikrofonba.

Az Uber soforok igenis adoztak; atalanyadoztak. Legalis lehetoseg, havi 50 ezer, es tiszta vagy.
Az Uber is adozott. Ja, hogy adooptimalizalt...? Oszt' hany ceg van aki adooptimalizal - es mit lehet tenni veluk? Legalis, max. nemszep dolog. Kizarjak oket a kozbeszerzesekbol, ennyi. De egyiket sem lehetetlenitettek el olyan eszetlen vehemenciaval, mint az Ubert.
Vagy talan hallott valaki olyant, hogy a taxiorat buheralo taxisnak elvettek a jogositvanyat es levettek a rendszamat...? Hoppacska. Minimalis kettosmerce.

Az Uber azert volt olcso, mert nem fizetted meg a kocsik sargitasat (tokfelesleges, 200 ezer), nem fizetted meg a diszpecserkozpontot (tokfelesleges, egy kozepes teljesitmenyu PC megoldja - amugy 10-15 ember bere/jarulekai, helyisegberlet, rezsi, telefonvonalak, stb.). Nem fizettette meg veled a sofor a POS-terminalt, az URH-t, a taxiorat, a GPS-t, stb. Viszont kaptal egy megbuheralhatatlan szamlazasi rendszert (Google maps alapon, percrekesz kozlekedesi informaciokkal), nem idevalosiak altal is kovetheto (nem "varosnezo") utvonalat.

Hat ezt kellett eluldozni Budapestrol, parszaz hozongo (joreszben a zavarosban halaszo) sargataxis miatt. Ha eszuk lett volna, az elso percben lehuztak volna a matricat (City, Fotaxi, Taxi4, stb.) a kocsirol, es bealltak volna Uberezni. De nem, ok lehuzni akartak. Sikerult... :-/

További magyar hang 2016.08.02. 18:43:27

Ilyenkor, amikor előre megállapodnak a fuvardíjról, hogy innen Érdre 7000 lesz, nem az van, hogy a taxis nem is kapcsolja be az órát, hanem a 7000 az zsebbe megy?

Putyur 2016.08.02. 18:49:39

@További magyar hang:

Leiras alapjan nem volt megallapodas a 7000.- hanem egy becsles.
Egyebkent ora nelkul utast szallitani, az adocsalas... :-)

megamen1 2016.08.02. 19:47:47

@További magyar hang: nem egyeztek meg. a taxis aszonta kábé hétezer, meg miegymás. én nagyon rühellem a taxisokat, de most ezen a párezren rugózni... montamvóna a soffőrnek: neszeittegy huszas bazzeg, vögyé az asszonynak valami szépet, rohaggyámög, köccccs!
ezek a mai fiatalok egyszerűen nem tudnak nagyvonalúak lenni...ezétartittezazország.

megamen1 2016.08.02. 19:58:13

@Manyecs: vagy az anyósülésre ülni és folyamatosan dögleteseket fingani, ábrándos tekintettel mekkérni a takszissat, hogy itten várakozzunk kicsinyég :) dógozzon meg a pénzéért !

Lalikám 2016.08.02. 20:00:01

@Putyur: Elég egysíkúan gondolkozol. Sajnálom a környezeted.

Putyur 2016.08.02. 20:10:04

@Lalikám:

Esetleg kifejted hogy mivel nem ertesz egyet, vagy csak belefikazol a nagyvilagba...? :-)

Reactor 2016.08.02. 23:18:59

@Putyur: Nem véletlen, hogy ennyien választották az Ubert. Uber kontra taxis összehasonlításban az Uber nagyságrendekkel übereli (ye, pun intended) a taxit, pontosan azok miatt, amiket leírtál. Plusz még, ha a Homárt veszem alapul, sokkal több taxis cikk van, mint Uberes.

Ilyenről még én sem hallottam soha ám, hogy a taxiórával machináló taxissal szemben bármiféle retorziót alkalmaztak volna, érdekes dolgok történnek kishazánkban...vélhetően valaki valahol abból sok pénzt lát, és érdeke fűződik hozzá.

Azzal meg semmit nem értek el, hogy nekimentek az Ubernek. Ha úgy folytatják, ahogy eddig, lesz más az Uber helyett. Aztán indulhat megint a Taxi Wars.

Chiccbp 2016.08.03. 00:20:24

@Putyur: azt írod, óra nélkül szállitás adócsalás. Mondd, hány uberes autóban volt hitelesített taxióra? Csak mert kötelező...

_Neville 2016.08.03. 00:54:55

@Putyur: A Déliből kb 20 percenként megy vonat Érdre, ráadásul alacsony padlós motorvonat, amire felkapaszkodni se kell. Ha meg messze ment az állomástól, rendelhetett volna helyi taxit, így megúszta volna az egészet párezerből a vonatjeggyel, taxival együtt.

gottisttot 2016.08.03. 06:10:32

Errol a jo oreg sub bass ugrik be.
www.youtube.com/watch?v=TOP7U1wVXVE
A legegyszerubb ilyenkor 7000-nel kiszallni,es gyalog folytatni.

gottisttot 2016.08.03. 08:27:02

@_Neville:
Ez teljesen irrelvans.
Kb. olyan,mintha a strandra 1000 ft lenne a belepo,a vendeg fizet 2k-t,te meg azt irod neki,hogy az Omszk-to ingyen van.
Nem alternativai egymasnak.

Neki 7k-t megert az ut,de sokkalja a megsaccolt ar masfelszereset.
Reszben igaza van,de nem jogi kategoria.
Ha hangfelvetel meg 10 tanu lenne, akkor is csak tipp,nem ajanlat a 7k-t.

Manyecska. 2016.08.03. 08:39:05

@megamen: no a párom is taxis mer' megint fél kettőre fog beérni a munkahelyér:D -kicsinykét elhajlottak tegnap mondtam is granulálok-bezzeg én! a Déliben támolyogtam este is a fiamér'-Szlovákiából gyött- gondoltam eskü ...beülök egy taxiba de azok után amit itt olvastam..mádörfakk..:(
megkérdezte egy zugárus gyík a békáká automatánál "elnézést magyarok..?" mondom nem örmény vagyok úgyhogy kösz azóta ott áll:D.. Kéne újposzt valami gasztro!! ON

Manyecska. 2016.08.03. 08:40:50

@_Neville: Lehet gipszben van. :) Én tökre átérzem a problemát nemrég voltam gipszelve. Képzeld azt a lábszagot jobb a taxi. :P

Manyecska. 2016.08.03. 08:47:45

@The Crazy One harmadik regisztrációja: XD! kollégám hozott nekem házi tyúktojást-saját tyúkjai vannak de ezek igaziak!:P- baszki háromszor akkora mint a bolti!! ....

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.03. 09:02:10

@Manyecs: Ékes magyarsággal vágtad a zugárus gyík pofájába, hogy "Nem, örmény vagyok!" ő bólintott és elhitte? Vagy csak lebénult, miközben feldolgozta a mondatot és ezt kihasználva te odébblibbentél?

The Crazy One 3om 2016.08.03. 09:10:03

@Manyecs: apropó tojás: nem csak a mérete, hanem a színe, az állaga, a mindene. A tróger tyúk, aki ketrecben él, szzomorúan az a teszkónak is pont olyant produkál, amilyen az életszínvonala. Bezzeg a balkonon nevelt, paneltyúkok? No, abban anyag is van.

kellbundáskenyér.hu

Manyecska. 2016.08.03. 09:10:21

@Tehetséges ugandai buzi: pontosan, azóta áll ott és próbálja feldolgozni az infót :D!! mondhattam volna ugandai buzit is de az nem áll a számra :P

István Domos Kovács 2016.08.03. 09:34:47

Hildának azzal a 60%-al mi baja van? A feltüntetett számokkal összhangban van.

Manyecska. 2016.08.03. 09:41:50

Amúgy minek kell ilyen nóném taxikba beszállni??

Putyur 2016.08.03. 11:12:34

@_Neville:

Tenyleg nevetseges, hogy meg akarod szabni, ki mivel kozlekedhet. Elkepzelesed szerint mindenkinek rollerrel kellene jarnia, paprikaskrumplit enni het-mint-het, valamint 200 Ft-os kinai poloban kellene jarnia. Ha nem igy tesz, akkor torvenyenkivuli es szabadon kiloheto. Bizarr... :-/

@Chiccbp:

Ertem en hogy trollkodsz, csak nem szeretem.
A Uber a viteldij meghatarozasat es a szamlaadast a manipulalhato taxiora helyett egy sokkal megbizhatobb, korszerubb, olcsobb rendszerrel oldja meg; a Google maps, GPS es percrekesz, szamitogepes utvonaloptimalizalo alkalmazas segitsegevel. A szamlaadassal maradektalanul elkeruli az adocsalas lehetoseget, hiszen a szerveren ott van, hogy ez-es-ez az auto, innen-oda ennyiert-es-ennyiert fuvart teljesitett. Tehat beveteleltitkolas szoba sem johet; nem ugy mint a "zsebbe 7000.- Erd" eseteben.
Raadasul adocsalasrol azert is ertelmetlen beszelni, mert az Uber soforok a KATA alapjan atalanyadot fizettek, aminek az a jellegzetessege hogy teljesen mindegy mennyi volt az adoalany bevetele, ha az az evi 6 MFt. alatt volt, a havi 50 000.- befizetesevel eleget tett mindenfele kotelezettsegenek.

Merem remelni, hogy az Uber intezmenyesitett eluldozese csak annak tudhato be, hogy a jogalkotok egyszeruen lustak voltak megemelni a se**uket, es beilleszetni a jogrendbe ezt az ujfajta, innovativ megoldast - es nem mas, csunyabb dolgok vannak a hatterben. Uj szabalyokat kellett volna alkotni, nem elmeszelni egy vallalkozast azzal hogy nem tart fenn diszpecserkozpontot (pl.), amikor a dolog lenyege pont az, hogy nincs szukseg diszpecserkozpontra.

Arcade Macho 2016.08.03. 11:13:43

@sáros_tehén: 450 az alapdij es a km meg duplan van a videki utra, igy legyen 38 km, ugyanis az Osztyapenko az a 6. km konel van
450 + 38 * 280 = 11090
nos Erd mint tudjuk a legnagyobb kozepeuropai falu, igy tenylegesen az a 20 km

a taxis tisztessegtelen ajanlatot tett az elejen...

ivanolsen 2016.08.03. 11:18:49

A legtöbb cég 280ft/km áron megy vidékre is. Pont rossz taxiba szállt be, nem nézte meg a tarifatáblát. Körültekintőbbnek kell lenni. Hülye volt a taxis és az utas is. Ennyi. Egyébként nem kell bonyolítani, az út hossza km-ben szorozva 300ft-tal + 500 ft. Ez fedezi a fuvardíjat (percdíj benne van). Persze nem extra csúcsforgalomban. Éjjel ez tökéletesen működik. Ha ki volt rakva a pesti tarifán kívül másik is akkor nem lehet reklamálni, ha nem akkor fogyasztóvédelem.

1gazsagos1 2016.08.03. 11:25:48

Ajjaj

Tök igaza van a poszternak, most leleplezem a taxist:

ELŐSZÖR DUPLA ÁRAST MONDOTT 7000-re. Minimum a felébe kerülne 20 km-es út, 3-4000 forintba.

Namost, ha 12.000 forintba kerül, annak több oka is van:

1. A TAXIS TRIPLÁZOTT miszerint 3 X 4000 = 12000 FT
2. Láthatta, a poszter úgyis fog fizetni, nem reklamál, vagy hív bármilyen segítséget azonnal, esetleg kétségbeesett = bevasalható a lóvé.
3. TÖBBET NEM MERT KÉRNI, ugye 20.000 forint alatti kis lopások nem számítanak büntethető tételnek, 15.000 forintot viszont már nem mert volna elkérni.
+1 a taxistársaság vezető ne megértő legyen, hanem azonnal rúgja ki az ügyfeleit meglopó taxist! Hiszen a cég hírnevét rontja, merthogy ez nem más, mint LOPÁS.

Esetleg feljelentés a taxis ellen?
Esetleg a cég vezetője ellen is rendőrségi feljelentést tenni? Hiszen nála szabad meglopni az ügyfelet, holott elvileg minden szabályos náluk. A helyében azonnal kirúgnám az ilyen melóst, ha bárki erre vetemedne, mert végül is, egy boltban ha többet számolnak akkor is visszakapnád a pénzt, mert bevasalnák az alkalmazottakon.

Az ok, hogy rossz taxiba szállt be, a poszter hívott egy taxit, haza akart menni, mindegy, milyen okból, 1 cégtől, akiknek szabályzat rögzíti a működési feltételét. Ha megengedik, hogy lopjon, ott hatóságilag is feljelentést kell tenni! 12.000 forint azért már nem kis pénz, manapság 1 szalámiért is napi elzárást kap a tolvaj! Márpedig az a cég, aki tolvajokat alkalmaz, ráadásul elnézik, ott egyéb érdekességek is akadhatnak!

1gazsagos1 2016.08.03. 11:29:06

@Manyecs:

Hát mibe szálljon, riksába?

ivanolsen 2016.08.03. 11:29:39

@Putyur: Az Uber taxi szolgáltatást végzett, sőt ugyanúgy végez a mai napig is. (Az elmúlt 2 éjjel láttam kb. 5 uberest utassal, csak kamu ez a nagy kivonulás.) Csak az a baj, hogy az már régen ki volt találva, sőt szabályozva is lett. Aki taxis akar lenni megteheti, megvannak a szabályai. A csodálatos uber sofőrök Szilveszterkor a taxis tarifa duplájáért jártak, a dörzsöltebbek nem veszik fel a címeket csak ha már szorzóval dobja a gép, stb.

ivanolsen 2016.08.03. 11:34:34

Azért jó ez a blog, mert itt mindenki (bizonyítékok nélkül, megtörtént? nem történt? így volt? nem így volt?) azt mond amit akar. A másik felet meg sem kérdezik úgy hozzák le a leveleket. Lehet szarral dobálózni, most úgyis divatos a taxisokat szidni.

Francois77 2016.08.03. 11:45:34

@Putyur: fordítva ülsz a lovon. a dolgok nem úgy működnek általában, hogy egy új piaci szereplő először szarik a szabályokra, aztán meg igazítsuk hozzá... a dolgok úgy működnek normálisan, hogy először betartja a szabályokat, aztán esetleg kezdeményezheti azok megváltoztatását. de meséld már el, mi az innovatív abban, hogy olcsóbb, mert leszar minden megkötést? igen, a végén, talán, már mindenki KATA-zott, de az elején nagyon nem. mint ahogy végig szartak arra, hogy a taxi sárga, hogy taxiba taxióra kell, stb. az UBER pontosan azért vonult ki, mert nem akarta betartani a szabályokat maradéktalanul.

még talán igazad is lehetne, de ahogy a hírek szólnak az elmúlt napokban, lesz helyettük más szolgáltató, amely deklaráltan betartja a szabályokat, mégis úgy gondolják, hogy megéri nekik így is piacra lépni. még annyit, hogy ha az UBEr olyan nagyon tisztességes lenne, akkor nem lenne körülöttük annyi balhé a világ számos pontján, és nem néhány száz vagy ezer kitüntetett városban működne csak, hanem bárhol...

Putyur 2016.08.03. 11:54:15

@ivanolsen:

En most otszor vegiggorgettem egesz Budapesten az Uber alkalmazast, sehol nem jelzett elerheto autot, tehat nem tudom hogyan lehet most Budapesten Ubertaxihoz jutni (mivelhogy az autok ugye nem felismerhetok, es utcan nem leinthetok).

Az meg mar a regi idokben is megvolt, hogy hovegi almos kedd delutanonkent ki se mentunk dolgozni, amikor fel orat kellett varni egy rendelesre. Amikor porgott az uzlet (pl. szilveszter, meg fizetesnap, eso, ilyenek), akkor mindenki kint volt. Az Uber ilyen csucsidokben ugy csalogatta ki a soforoket dolgozni, hogy magasabb tarifat kinalt, de ezt pontosan latta a megrendelo is, es eldonthette hogy kell-e neki az Uber vagy sem. Nem volt atveres, ott volt a kalkulalt fuvardij minden esetben (az esetleges szorzokkal egyutt).

Sargataxi vs. Uber: sok esetben nem eri meg taxisnak allni, a fix koltsegek miatt. Ha valaki csak kiegesziteskepp csinalna melo utan vagy hetvegen 1-2 kanyart, annak nem erdemes beruhazni sargitasra, taxiorara, GPS-re, POS terminalra (es az ahhoz kapcsolodo, extradraga bankszamlacsomagra), URH-ra, stb. Plane nem erdemes kifizetni havi fix 60-80 ezer tagdijat egy fuvarszervezonek, azert a 10-20 cimert, amit felvesz. (Az Uber szazalekosan szamolt jutalekot, ha nem volt fuvar, nem kellett fizetni.)
Nem is beszelve arrol, hogy egy maganember nem szivesen csufitja el a sarga foliaval a - joreszt privatim hasznalt - autojat, ket autora meg nem mindenkinek van penze. Ugyhogy ezekert nem allnak "sargataxisnak" az uberesek.

Amit nem ertek; hogy jon ez ide...???

Manyecska. 2016.08.03. 12:02:30

@1gazsagos1: láttam én már ma csodát:P a páromat fél tízkor vidáman tekerni befelé ...:P ON

Putyur 2016.08.03. 12:06:00

@Francois77:

En ulok forditva a lovon??? Ne viccelj. Szerinted ugy kellene, hogy a jogalkoto alkot egy szabalyt, aztan valami guru talalja ki hozza az otletet es teremtse meg hozza a technikai hatteret...? :-) Nem erted az innovacio lenyeget. Az osember se ugy volt, hogy: "na, talaljuk fel a kereket"... Kiotol valaki egy okossagot, es utana lehet ra szabalyokat faragni; de nem ugy, hogy megprobaljuk raeroltetni valami egeszen mas dolog elavult szabalyait.
Igen, elismerem; ELEINTE szurkezona volt az Uber - joreszt azert, mert akkora ujdonsag volt hogy nem tudtak mit kezdeni vele. De pont az Uber rugalmassagat bizonyitja, hogy nagymertekben alkalmazkodtak a szabalyokhoz; ezzel szemben talalkoztak egy merevgerincu, semmilyen kompromisszumra/targyalasra nem hajlando, diszkriminativ szankciokat felvonultato allami/kormanyzati ellenallassal. Vagy szerinted az lett volna a megoldas, hogy taxiorat szereltetnek minden autoba, amikor ugyis az alkalmazas szamitja a viteldijat? Vagy csinalnak egy diszpecserkozpontot, ahova senki nem telefonal, hiszen az esetleges reklamaciot ket kattintassal el lehet intezni telefonrol...?

Francois77 2016.08.03. 12:23:34

@Putyur: nem, a megoldás az lett volna, ha vagy először betartják a szabályokat, aztán jelzik, hogy miben szeretnének változást, vagy előbb tárgyalnak a szabályokról, és addig nem szolgáltatnak. így pont az maradt volna ki, ami negatív volt. nem tették meg, mert abból indultak ki, hogy ők diktálnak. nem egészen :)

Putyur 2016.08.03. 12:38:51

@Francois77:

Az ervelesed ott santit kicsit, hogy nem voltak rajuk szabalyok, annyira ujdonsag volt ez az egesz. (Erdekes; ennek a tevekenysegnek van egy masfajta formaja, az oszkar - tavolsagi automegoszto - annak nem mentek neki ekkora vehemenciaval.)

Nehany eve vita volt arrol az USA-ban, hogy az un. Second Amendment (az Alkotmany masodik kiegeszitese a fegyvertartasrol es viselesrol) vonatkozik-e az _azota feltalalt_ taser-re ill. stun gun-ra.
Ugye; jott egy uj talalmany, es beillesztettek a jogrendbe...

Az Uber eloszor kihasznalt egy joghezagot, aztan azt elfogadta volna hogy szabalyokat alkossanak rajuk, de azt nem, hogy egy masik iparag rajuk nezve hatranyos szabalyaiba akarjak oket belekenyszeriteni.

Secnir 2016.08.03. 12:43:12

@Lalikám:
"A Déliből fél óránként vagy gyakrabban jár vonat Érdre és Érden van taxi. Nem értem a postert miért akar a Déliből taxival Érdre menni..."

lalikám, nem tudom, melyik a nagyobb szopó - a vonat vagy a taxi? most lehet, egy máv-os sztori volna itt...

Secnir 2016.08.03. 13:01:20

oké, számoljunk.
alapdíj: 450 ft
távolság a budapest tábláig 7km, *280ft = 1960ft
távolság a budapest táblától érd parkvárosig (érd közepéig): 12km, *560ft = 6720ft
az mindösszesen 8680 forint. mivel az M7-en viszonylag kevés a lámpa, nem számolom bele az álldogálás percdíját. innen indulhat a beszélgetés, ez közelít a taxis 7000-es becsléséhez, de nem az óra 11300-hoz.

Chiccbp 2016.08.03. 14:03:18

@Putyur: volt rájuk szabály. A-ból B-be személyszállítás gépkocsival pénzért, ez bizony a taxi. Az Oszkárt ne keverd ide, ott a legtöbb esetben az út létrejön utas nélkül is, tehát inkább költségmegosztás. Viszont az UBERes oda ment, ahova az utas kérte.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2016.08.03. 14:08:07

@Putyur: Igen, mégis töredékét fizették meg azoknak a megfizetnivalóknak, amik a taxisokat kötik. Én nem vagyok a taxisok nagy barátja, még csak taxis ismerősöm se volt soha az életben, de van bennem némi empátia, és nekem se tetszene, ha egy cég így próbálná elvenni a munkámat.

A (budapesti) taxisokat köti egy raklapnyi szabály, amit az Uber megpróbált kikerülni, és ez által olcsóbb lenni. Ez így nem tisztességes, és kész. A húdenagy technológiai fejlődés meg egy imidzs, egy álca, amivel az agresszív terjeszkedést leplezni próbálják. Közben a szolgáltatás lényege ugyanaz: odamegy egy személyautó, és A pontból elvisz B pontba pénzért.

És TÖK MINDEGY, hogy szerinted fölösleges pl. a taxik sárgítása. A lényeg, hogy az egyikre vonatkozott, a másik meg szart rá. ETTŐL volt olcsóbb az Uber.

Putyur 2016.08.03. 14:10:36

@Secnir:

Nem tudom mit szamoltal pontosan Erd kozepenek; mondjuk ugy ranezesre a mertani kozepe a Riminyaki ut. A Delitol az M7 kivezeton levo hatartabla ~6 km, innen (Google maps szerint) tovabbi 16 km.
Tehat osszesen: 6+2*16=38 km
38*280 Ft=10640.-
Plusz 450.- alapdij (amit elfelejtettel hozzaadni); mindosszesen: 11 090 Ft.

Mindazonaltal a Riminyaki ut is nagyon durva becsles, mert kifele is, befele is lehet + 3-4 km (ami +/- 800-1000 Ft).

Ugyhogy abszolut hiheto a 11300.-

Souky Sanjay 2016.08.03. 14:15:26

Mindegyik taxis átbasz.Ezért fogtak össze az uber ellen.Ezért csinálom már évek óta,hogy megkérek egy havert,hogy vigyen ki a reptérre. Természetesen kifizetem neki is a fuvart,csak egy kicsit más díjjal.

Putyur 2016.08.03. 14:21:54

@Sipovicsné Zahedli Krisztina:

Senki nem vette el a sargataxisok munkajat. Ha visszaolvasol, meg tegnap megirtam (es fel eve megmondtam) hogy a taxisoknak at kell menni Uberbe. Ez a jovo es jobban is jarnanak. De nem; a taxis orabuheralni akar, setakocsikazni, meg nagypalyazni (akkora felhaborodas volt a tabletes cimkiadas bevezetesekor is, hogy ihaj).

Az Uber azokat a hulyesegeket probalta kiszurni (nem alkalmazni) ami megdragitja a taxit. Igen, pl. a sargitas. (Vagy te mondjuk hajlando vagy tobbet fizetni azert, hogy ne feher/kek/ezust/hupilila autoval utazz, hanem sargaval...?) De elsosorban ilyen a diszpecserkozpont, es ugy altalanossagban a fuvarszervezo irodak. A taxisok 15 eve nem jonnek ra, hogy ezek miatt az irodak miatt nem tudnak normalisan keresni. (Nyakig benne voltam ebben az egeszben mindket oldalon, hidd el, tudom mit beszelek.)

Putyur 2016.08.03. 14:31:12

@Chiccbp:

Nem volt szabaly, mert eddig ilyen nem volt. Es nem lehet a szogletes lyukba a kerek format belerakni, csak kalapaccsal - az meg mindenkinek faj.

Ertsd mar meg; tokmindegy minek nevezed, taxinak vagy rezfanfutyulesnek. Ez egy olyan szolgaltatas, ahonnan kikuszoboltek felesleges es draga dolgokat (fuvarszervezo iroda). Ettol olcsobb. Az utazokozonseg nagy reszet meg az erdekli, hogy mennyiert utazik. Meg kellett volna adni a valasztas lehetoseget, hogy lehet olcson Uberrel meg dragabban sargataxival. Jahogy akkor a sargataxisok ragtak volna a kuszobot...? Lehet menni Uberezni, a fuvarszervezo irodakat meg felvaltani egy-egy szamitogeppel. Jobban jartak volna.

100 evvel ezelott amugy a konfliskocsisok tuntettek ugyanigy, amikor megjelentek a robbanomotorral hajtott berautok... :-)

Putyur 2016.08.03. 14:33:36

@1gazsagos1:

Neked meg csak annyit irok, hogy tanulj meg szamolni.
20 km * 280 Ft = 3-4000.-
Szerinted.
Nincs tobb kerdesem.

mirtil 2016.08.03. 14:33:39

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Naccsád inkább ül 280 Ft-os sárga taxiba, mint 180 Ft-os szürkébe. A hülyének is meg éri.

GhostBusters 2016.08.03. 14:39:24

Arról nem beszélve, hogy a piroslámpánál való álldogálásnak a kiírt ártáblák szerint nincsen költségvonzata. Várakozási díj van, ami véletlenül sem erre vonatkozik, hanem arra, ha az utas kiszáll elintézni gyorsan valamit - akkor kell rá várakozni. A taxizás ilyen átveréseken alapszik ma kis hazánkban.

Putyur 2016.08.03. 14:45:46

@Souky Sanjay:

A taxis azt veri at, akit lehet.
En mondjuk ugy ulok taxiba - ha nagyneha muszaj - hogy; "Szerbusz kollega bacsi, en voltam valamikor itt az URHxxx, K. Gabi baratom mikor van szolgalatban (diszpecser), radios Pisti jol van, ah, jo oreg RASE taxiora, amugy hogy megy a bolt?" Ez mondjuk pont igaz, meg tudok is beszelgetni akarmeddig a taxis temarol; de akar be is lehet kamuzni... :-)))

Na, engem nem szoktak atverni, sot. Van hogy a jattot se fogadjak el.

Putyur 2016.08.03. 14:48:41

@GhostBusters:

Te is butasagot mondtal.
A taxiora ugy van programozva gyarilag, hogy be van allitva egy un. hatarsebesseg, ami alatt idot mer az ora, felette meg tavolsagot. Ezt a hatarsebesseget ugy hatarozzak meg, hogy kiszamoljak melyik az optimalisabb (azaz melyik szamol fel tobbet).

Putyur 2016.08.03. 14:52:58

@Putyur:

Hopp, veletlen nyomtam egy entert...

Szoval ha pl. km-kent 60 Ft , es percenkent 1 Ft. (orankent 60 Ft), akkor ha 60 km/h alatt megy az auto, akkor idot mer az ora (mert az a tobb). Felette meg tavolsagot mer.
Ez igy szabvanyos.

Francois77 2016.08.03. 14:53:40

@Putyur: nem mindegy, mert ez taxiüzem, arra pedig van szabály. lehet csűrni-csavarni a dolgokat, de a végeredmény ugyanaz. nem akarták/tudták betartani a szabályokat, kivonultak. ennyi.

Francois77 2016.08.03. 15:00:44

@Putyur: egyébként, hogy értsd, mi nem volt ok, mondok egy példát: menj már be a munkahelyedre, és mondd már meg a főnöködnek, hogy holnaptól úgy dolgoztok, ahogy te kitalálod. lehet, hogy nem vág pofán rögtön, de hogy holnap már nem kell menned, szinte biztos. amennyiben vállalkozó vagy, akkor ezt módosítsuk úgy, hogy kitalálod, mennyi adót akarsz fizetni... a NAV nem üt, de megb.sz. persze úgysem fogod megérteni, mert nem akarod :D

1gazsagos1 2016.08.03. 15:05:02

@Putyur: én szlovák taxival utaztam 5 ejróér 10 kmt na mostan rétsagra az 10-15 euró fuvar ami azért kicsit több 22 km

szamold ki 3500 ft

1gazsagos1 2016.08.03. 15:17:35

ennyiér Budapest - Paks távolság lenne releváns

12000 forint 20 km-re EMBEREK!!!

a legális tolvajlás nem menő 1 cégtől

zuhanorepulesss 2016.08.03. 15:34:25

Ha telefonon rendeled, az nem olcsóbb, mint a szimpla leintés/beülés?
Vagy az csak régen volt úgy?!
Nem járok taxival, nem vagyok fillérb@szó sem, de abban van igazság, ha már a Déliben vagyok, onnan nincs gyorsabb és olcsóbb megoldás, mint a MÁV.
Magának a posztnak meg...nem látom sok értelmét. Kérdezett valamit, kapott egy választ, eltért a végösszeg, amit elméletileg a hitelesített mérő mért.
A burkolók ugyanígy dolgoznak. Kapsz egy hozzávetőleges ajánlatot, tuti más lesz a végösszeg. A jobb fejek max szólnak, hogy mi jött közbe plusz.
Jut eszembe...nem látta az órát, mennyi van rajta? Menet közben? 7000-nél kiszállhatott volna.

ember a holdon? 2016.08.03. 16:09:19

Mindent rendben lévőnek talált a taxiscég?
24km ha nem az autópálya felé megy, 24*280ft + 450 ft alapdíj = 7170 Ft.
Ha esetleg a teljes menetidőt is hozzáadja várakozási díjként, akkor is sok a 11ezer

Putyur 2016.08.03. 16:18:01

@Francois77:

Ooo... Kezdem ugy, hogy a szemelyeskedesnek meg a latszatat is probald elkerulni - ha kerhetnem. Koszonom.

Az Uber soforok es az Ubertaxi is a hatalyos magyar adojogszabalyok alapjan adozott (az adooptimalizalas NEM illegalis, az atalanyado sem). Ezeket a jogszabalyokat az orszaggyules talalta ki, nem az Uber.

Az allam a vallalkozoval szemben NEM munkaado. Ha egy elelmes figura kitalal egy szolgaltatast, akkor a jogalkoto alkosson ra jogszabalyt, de ne akarjon raadni egy olyan kabatot, amit masra szabtak. (Mondjuk ha en kitalalom, hogy megrendelesre pillangok szarnyat fogom tetszes szerinti szinre festeni koromlakkal, akkor ne akarjanak tolem szobafesto-mazolo vegzettseget.)
A budos eletben nem ment volna elore a vilag, ha minden ujdonsagnak gatjat allta volna nehany lusta jogalkoto, ill. egy erintett szakma lobbistai mindig kizsaroltak volna, hogy a feltalalot lehetetlenitsek el. (Volt ra pelda a vilagtortenelemben sajnos, de szerencsere a haladas elobb-utobb mindig diadalmaskodott.)

@1gazsagos1:

Pekingben meg egy dollarert atvisz a riksa a varos egyik vegebol a masikba. Hogy jon ide a szlovak taxidijszabas - fokepp annak fenyeben, hogy ezt a fovaros allapitotta meg...?

Putyur 2016.08.03. 16:20:38

@ember a holdon?:

Eee... Hanyszor mondjuk meg el, hogy a kozigazgatasi hataron tul vegzodo fuvaroknal a hatarig tarto visszautat is meg kell fizetni???

@zuhanorepulesss:

Leintes/beules; mindegy. Egy darab fix tarifa van.

1gazsagos1 2016.08.03. 16:20:51

@ember a holdon?: tudja a taxis, mennyit kérhet el büntetlenül, nyilván nem először csinálta, lehet, még a főnöknek is jattol belőle valamennyit, vagy leperkálja neki az 5000 forintot. Egyébként meg a 7000 is sok, amit a poszter el is fogadott, hiszen beült a taxiba ennyiért leperkálja, ok, mindenki mehet az útjára

persze elkérhette volna a dupláját is, 14 ezer forintot, az már elég izmos, tudhatják ennyit már nem nyelnek le az ügyfelek vállhúzogatással

vagy esetleg a visszautat is kifizettette a poszterral talán még ez a másik véglet ezért nem lehet reklamálni de akkor 14.000-et kellett volna mindenképp kérnie

egyszer addig fog ez menni a cégnél, amíg valaki jól meg nem veri csak úgy passzióból a taxist

itt a főnök is benne lehet, ha mossa kezeit szerinte ez szabályos nem a lopás nem szabályos

nekem az a gyanús a sztoriban miért nem kérte a 7000 dupláját, 5000-et rápakolt, megy a főnöknek, ok

1gazsagos1 2016.08.03. 16:23:01

@Putyur: viszonyítva hogy most a 7000 átverés vagy nem átverés mert szerintem az is a duplája a fuvardíjnak

de aki ilyen ügyesen számol, mint te annak persze hogy kijöhet még a 20.000 foirntos taxi is

igaz az már rendőrségi fejlelentéssel járna így nem mert 15000 felé menni pedig nem a taxison múlt

egyedül azt tudom elképzelni, hogy az oda-visszautat is leperkáltatta a poszterral, de mondom, sehogy se jön ki a 12.000 forint pedig van alapja, mert okkal kért ennyit

Putyur 2016.08.03. 16:23:51

@1gazsagos1:

Te vagy gyengeelmeju vagy, vagy egy hivatasos troll.

Putyur 2016.08.03. 19:18:32

@1gazsagos1:

Nem adom fel; csak neha van jobb dolgom is annal, minthogy eloiteletes, megvezetett, realisan gondolkodni nem kepes embereknek magyarazzam, hogy a halott lo nem mozog.

1gazsagos1 2016.08.03. 19:51:00

@Putyur: szóval te valamiféle főnök lennél elviekben de olyan, aki rohadtul nem érdemli meg a pozícióját mégis azt hiszi, saját érdemei miatt tart ott ahol

ilyen rossz dumákat ők szoktak lenyomni amikor saját alkalmatlanságukat is dícsérik más farvizén evezve

Putyur 2016.08.03. 20:04:50

@1gazsagos1:

Nem nyert.
Rokkantnyugdijas vagyok.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.08.03. 22:17:00

Mondjuk azt nem értem, hogy miért kell azt az utat is megfizetnie az utasnak, amit nem vesz igénybe? Nem mindegy, hogy Érdről, vagy Rákosborzasztóról kell hazamennie? Miért az utas szívjon azért, mert vidékről éppen nem volt fuvar, aki fizette volna a visszautat?

Ha lenne minden településnek saját taxitársasága, akkor más lenne a leányzó fekvése, de mivel az agglóban is csak a bp-i taxik állnak rendelkezésre, így egyértelműen szívás.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.08.03. 22:35:32

Ahogy nézem, a legtöbb társaság csak Hungaroringi fuvar esetén számol 2-es tarifával.

Egyébként kicsit fura, hogy több társaság oldalán is csak kalkulátor van, de konkrét tarifatáblázat nincsen.

A kalkulátor meg annyit is ér. Ugyanazt a fuvart (Széll Kálmán tér - Keleti, 6 km) a Tele5-nél 1645 Ft-ért írja, a Budapest Taxinál meg 2170.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.08.03. 22:38:17

Ráadásul a MaxTaxi és a Tele5 engedélyét már 2 éve visszavonta a BKK, és az előbbinek már a honlapja se működik. Akkor hogy is tevékenykedhetnek?

Reactor 2016.08.03. 23:14:43

@1gazsagos1: Ez nagy valószínűséggel így lesz. Kíváncsi vagyok, mikor próbálkozik majd egy olyan hegyomlásnyi méretű, maffiózó kinézetű alakot lehúzni tizenkétezerrel. Azt a verést, amit utána kapni fog, még tízezer év múltán is emlegetni fogják a galaxisban... :D utána maximum Velorexet vezethet.
Gyanítom egyébként, a taxisokat ért/érő támadások egy jelentős részét ez tette ki, hogy a taxis ügyeskedni akart egy kicsit, mondván, "ez is csak egy újabb palimadár", aztán a korsó addig járt a kútra, amíg végül el nem tört, nyolc napon túl gyógyulóval.

Uberrel se jártam ugyanúgy, ahogy taxival sem - inkább gyalogoltam - ennek ellenére az Ubert én is a fejlődés járható útjának tartom, hiába nyekeregnek az átverésre szakosodott taxisok, féltik az ebül szerzett vagyonkájukat, a fejlődés nem áll meg. Esetleg az utcai közvilágítást ne cseréljük vissza le gázlámpákra, mert szegény lámpagyújtogatók éhen halnak? (izé, bocsánat, láNpagyújtogatók!!!)

@Peti817172M: Feketén. Plain and simple.

Már várom, hogy a Telekocsinak mikor fognak nekimenni habzó szájjal, mert elveszikamunkát és kvaanyjukat...

1gazsagos1 2016.08.03. 23:58:11

@Putyur: kizárt politikus vagy voltál

a rokkantnyugdíjassag nem zárja ki a vezető félét azt ugye tudod? :) annak kellett legyél mert megmaradt a dumájuk

gyanítom hogy a visszautat is felszãmoltatta így kijön a 12000 ft ha már leautókázott érdre

Francois77 2016.08.04. 00:20:51

@Putyur: nem tudod, mi a személyeskedés, ok... azt gondolom, tudod, hogy nem csak adójogszabályok vannak? lehet, hogy holnap kitalálja valaki, hogy piros autóval akar taxizni, lehet? nem. van rá szabály. Pesten sárga a taxi.

hívhatják kiflinek is, ha személyszállít, pénzért, a-b között, az taxiszolgáltatás.

tiborc2008 2016.08.04. 07:29:31

A fővárosi taxirendelet 2013-as hatályba lépése óta Budapest területén fix tarifa van, elvileg minden taxinak ugyanazzal a 280-as tarifával kell közlekednie.
DE!
Az említett taxirendelet nem vonatkozik (nem vonatkozhat) a főváros területén kívüli fuvarozásra, itt a cégek a versenyhelyzet miatt általában elengedik a visszaút díját a telefonos megrendelőnek, hogy a megrendelőket magukhoz kössék. Ezt a kedvezményt az utcai beülős utas nem kapja meg.
A megtörtént esetben valóban 7000 ft körüli díjért utazhatott volna az utas, ha ugyanazt a taxit telefonon rendelte volna.

rosszqutya69 2016.08.04. 09:36:19

@Putyur: Látom, értesz hozzá... De azért nem árt, ha tudod, hogy Őrmező után egy "lakott terület vége" tábla van, a visszaút számlázása viszont a közigazgatási határtól szabályos, ami a 7-es út esetében jóval odébb, az M0 után, Diósd határában található.

31/2013. (IV. 18.) Főv. Kgy. rendelet a személytaxival végzett személyszállítási szolgáltatás és a személytaxiszolgáltatást közvetítő és szervező szolgálat működtetésének feltételeiről, a taxiállomások létesítésének és igénybevételének rendjéről és a személytaxiszolgáltatás hatósági áráról

16. § (2) Budapest közigazgatási területén megkezdett, de a közigazgatási határon kívülre irányuló személytaxiszolgáltatás teljesítése esetén a Budapest közigazgatási határáig teljesítendő visszaútra a vállalkozó az (1) bekezdés szerint meghatározott viteldíjat alkalmazhatja.

Manyecska. 2016.08.04. 10:15:50

@Peti817172M: na igen! Amúgy rengeteg cég-pü.tanácsadó stb.-keres és kényszertörlés alatt vannak.:D

joska61 2016.08.05. 09:55:47

Toszért kell a híresen köcsög reptéri fuvart NEM fix fuvardíjú megoldással bevállalni? Mert a "taxis" 200 Ft-tal kevesebbet saccolt?

Péter 2 2016.08.07. 17:10:12

@Francois77: Ugye, nem tűnt még fel, hogy a most regnáló kormány még soha, egyetlen egy esetben sem hallgatta meg a hozzá fordulók bármiféle javaslatait?

Francois77 2016.08.08. 12:01:19

@Péter 2: ugye nem tűnt még fel, hogy szívatnak, és te beveszel minden baromságot? ha már kérded, egy példa:

az volt a baja az Ubernek, hogy pár évvel az érkezése előtt, a taxisok odamentek és kértek szabályozást, aztán megkapták. pl egységes ár Budapesten.

na, ha volt egy eset, akkor ugye kijelenthetjük, hogy hazudtál, és le is zárhatjuk ezt a rövid párbeszédet.

Lesből Támadó Szárítókötél 2016.08.08. 14:27:49

@herk:

Hát persze. A mikrohullámú sütőre pedig ne írjuk ki, hogy ne akarja benne megszárítani a házikedvenc vizes bundáját? Vagy a kávés pohárra, hogy "Vigyázat, forró"? Mert kb. annyira abszurd az az ötleted, hogy írjuk már ki, miszerint a taxis becslése nem irányadó a végleges összegre nézve.

Ez a szitu arról szólt, hogy a kedves kuncsaft forintra pontosan annyiért akart Érdre utazni, amennyit a taxis mondott, és nem volt hajlandó elfogadni, hogy a taxis által mondott összeg csak becslés. Erre viszont nem az a válasz, hogy az életképtelenek és/vagy megélhetési ügyeskedők szintjére lőjük be a dolgokat, hanem az, hogy a posztolóhoz hasonlóaknál hagyjuk, hogy az élet pofánverje őket, és kinőjék ezt a gondolkodásmódot.

Péter 2 2016.08.08. 16:39:41

@Francois77: Tekintve, hogy minden hibája ellenére a taxis szabályozás sem az lett, amit a taxisok akartak... Sőt, valóban előfordult az is, hogy valamelyik Lex XXX esetén meghallgatták XXX véleményét. Meg hogy a trafikos törvényt valamiéárt véletlenül a fődohányos gépén írták, meg ilyenek. Valóban, így már neked van igazad mindenben.

Répalaki Edömér 2016.08.12. 23:52:39

Jo ideje nem jartam a Sziget fele, ma arra vitt az utam es bizony, az ott töltött 3 ora alatt, szinte tobb taxi volt a dugóban, mint mas gépjármű. Vajon ki tudnam váltani reggelig az engedélyem?
süti beállítások módosítása