Tékozló Homár

UPDATE: Telefonos értékesítés Országos Telefonkönyv Kft. módra

2016.08.05. 15:55 | Homár Hilda | 30 komment

shutterstock_47871322.jpg

Az alábbi levél szerint netes telefonkönyvi megjelenést próbálnak rátukmálni a kősziklánál kicsit is kevésbé határozottakra, majd fenyegestéssel pénzt behajtani. 40.000+áfa, vagyis 50.800 ft a tanulság ára.

Update: A poszt korábbi verziójába a Telefonkönyv Magyarország Kft.-ről szóló posztokat említettünk és linkeltünk, helytelenül. A hibáért elnézést kérünk az Országos Telefonkönyv Kft-től.

Újfajta telefonkönyves csalásra szeretném felhívni a figyelmet: ha az Országos Telefonkönyv Kft. hív telefonon, jobban teszi mindenki, ha nem mond semmit, és azonnal lecsapja a kagylót. 

A cég üzletpolitikája ugyanis abból áll, hogy felhívják a nyilvános cégjegyzékben szereplő kis cégeket - ahol valószínűsíthetően nincs külön szervezet, és a cég képviselője veszi fel közvetlenül a telefont -, aztán megpróbálják beugratni, és egy amennyire kéretlen, annyira értelmetlen és túlárazott „szolgáltatást” rásózni.

A konkrét esetben a Bt. kültagját hívták fel többször:
1. Előbb a cég tevékenységéről kérdeztek (kedvesen és figyelmesen).
2. Aztán címet és adatokat egyeztettek (természetesen egyezett, hiszen a cégjegyzékben szerepelt).
3.Valamivel később már úgy jelentkeztek, hogy a „korábban megbeszéltek alapján” küldenék a szerződést, ami abból áll, hogy a (meglehetősen puritán)http://www.telefonkonyvonline. hu/ honlapon közzéteszik a cég (egyébként is nyilvános) adatait, és ezért éves díjat kell fizetni (40.000 Ft+ÁFA). A szolgáltatást dicsérő monológ végén pedig jött a beugrató kérdés: „Ugye a cím továbbra is ez meg ez? Akkor küldeném erre a címre a szerződést. Rendben van így, Katalin?” Erre a kérdésre a gyanútlan felhívott zavartan annyit mondott, hogy „Rendben.” 

Az Országos Telefonkönyv Kft. szerint ennyi elegendő a telefonon kötött szerződéshez, és legközelebb már fenyegető hangnemet használva jelentkeztek. Az ügyintéző közölte, hogy a szerződéses díj nem érkezett meg, de amennyiben a Bt. az elküldött futárnak azonnal kifizeti az 50.800 Ft-ot, akkor elkerülheti a késedelmi kamat és egyéb költségek érvényesítését. Ha ugyanis az összeg nem kerül azonnal rendezésre, úgy később átutalással már ennek dupláját kell fizetni, és ha a Bt. továbbra sem fizet, akkor végrehajtással fognak élni. A Bt. kültagja a fenyegetés hatására azt választotta, hogy inkább kifizeti a díjat, és az egy órán belül megérkező futárnak át is adta a kért összeget. Mindez olyan rövid idő alatt játszódott le, hogy nem tudta elérni a Bt. más tagjait (ketten vannak), és nem tudta megbeszélni velük, mit tegyen, így azt sem kérdőjelezte meg, milyen szerződésről van szó.

Lehetséges, hogy egyesek azt mondják, aki ilyen buta, az megérdemli, ami történt vele, de mielőtt meghozzák az ítéletet, gondolják meg, hogy idős emberről van szó, aki az adott feltételek között a legjobb megoldást akarta megtalálni, és eszébe sem jutott, hogy kétségbe vonja a feltételek valódiságát. (Ugyanezt használják ki azok, akik nagymamákat hívogatnak azzal, hogy az unokájuknak pénzre van szüksége. A nagymamák többsége ilyenkor azon kezd el gondolkodni, hogyan segítsen, és nem kérdezi meg, hogy valóban baj van-e, és miért nem az unoka telefonált.)

Természetesen miután tudomást szereztünk az esetről, megpróbáltuk felhívni az Országos Telefonkönyv Kft. a futár által átadott fuvarlevélen szereplő telefonszámon. Hiába. A telefon ki volt kapcsolva. (Később azt állították, problémájuk volt a szolgáltatóval.) Végül a cégjegyzékben talált e-mail címre írt levél célba ért, és az Országos Telefonkönyv Kft. ismét telefonon jelentkezett. A kérdésre, hogy milyen szerződésről van szó, azt mondták, hogy telefonon kötötték, és nem szükséges írásbeli megerősítés az érvényességéhez. Követeltük, hogy hadd hallgassuk meg a hangfelvételt, amit szerződéskötésnek tekintenek, erre azt válaszolták, hogy egyeztetnek az ügyvédjükkel.

Néhány nappal később, újabb e-mailes és telefonos megkeresés után (írásban soha nem válaszoltak, inkább visszahívtak), végül hajlandóak voltak lejátszani telefonon egy fél perces, nyilvánvalóan megvágott felvételt. Nem hittem a fülemnek, mikor kiderült, hogy valóban egyetlen, „Rendben” szóra alapozva gondolják úgy, hogy a szerződés létrejött. 

Követeltem, hogy beszélhessek az ügyvéddel, aki felhívott, és elmondta, nem érti, mi a problémám. Előadtam neki, hogy véleményem szerint nem jött létre szerződés, mivel:
1.  az Országos Telefonkönyv Kft. ügyintézője nem hívta fel kifejezetten a figyelmet arra, hogy szándéka szerződéskötésre irányul.
2. a kültag, Katalin nem adott egyértelmű, kifejezett igenlő, elfogadó nyilatkozatot (az, hogy „Rendben”, aligha nevezhető annak).
3. a Bt. képviseletére egyedül a beltag jogosult, mivel a cégjegyzék szerint a képviselet módja: önálló.
Mivel pedig nem jött létre szerződés, jogalap nélküli gazdagodás címén legyenek szívesek visszautalni a tévesen kifizetett összeget.

Az ügyvéd magabiztosan kijelentette, hogy rájuk nem vonatkozik a fogyasztóvédelmi törvény, ne is várjam azt el, amit a honlapon írnak a telefonon kötött szerződés feltételeiként, és szerinte a telefonáló hölgy teljesen tudatában volt minden feltételnek, annak is, hogy milyen szolgáltatást nyújtanak (egy kutyát sem érdeklő, ócska honlapra feltesznek nyilvános adatokat), így nem jár vissza összeg.

A hab a tortán, hogy az Országos Telefonkönyv Kft. azóta újra telefonált, és felajánlotta, hogy az európai(!) online telefonkönyvbe is bekerülhet a Bt., és ennek az ára csak…. (nem tudtuk meg, mert a kültag egyetlen szó nélkül lecsapta a telefont). Ennek ellenére félő, hogy az Országos Telefonkönyv Kft. tovább folytatja csaló tevékenységét, és mindig lesznek olyanok, akiket sikerül beugratniuk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gabors 2016.08.05. 16:16:07

elso ..

ez a hetvegi ??? egyszeruen nem ertem ha valaki kultag annak a beltagok miert nem magyarazak el mihez van joga ??? miert kell valakit bevenni ugy kultagnak hogy fingja nincs (vagy mert oreg, vagy mert tanulatlan, vagy mert abszolut HULYE, vagy nem erdekli az uzlet) valami okosba megy ...

amugy ott a birosag fizetesi meghagyas es peresites KFT tutti veszit .... mivel NEM JOTT LETTRE szerzodes ... az mas kerdes hogy a penzbol barmennyit is viszontlatnak-e...

The Crazy One 3om 2016.08.05. 16:40:16

@gabors: ma sem vagy elégedett? Szevasz :)

gabors 2016.08.05. 16:48:51

@The Crazy One harmadik regisztrációja: hat most hogy a masikat is elolvastam egy kicsit mert ott legelabb nem basztak at senkit CSAK beprobalkoztak.... igy meg ekezni sem lehet a posztolot...

itt meg nem az posztolt akit atbasztak ... bar pont a posztolo is saras valami itt is buzlik mert minek egy kultag aki semmit nem intezhet es nem is erti mi van de ilyen konnyen at lehet baszni (mert ha nincs intezkedesi joga akkor eleve miert beszel barkivel BT barmilyen ugyerol ??? csak kerdezem ....)

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2016.08.05. 17:21:05

Van aki még telefonál ebben az országban? Van még valaki ebben az országban?

The Crazy One 3om 2016.08.05. 17:22:20

@gabors: igaz
Ha a poszter hasznára válna, akkor bizonyára a kultag is eljarhatna és ha azon múlna, akkor bizonyára a "rendben" szó bőven elég lenne.
Nem szeretem a hazugságokat.

The Crazy One 3om 2016.08.05. 17:37:03

Vö: "felhívják a nyilvános cégjegyzékben szereplő kis cégeket - ahol valószínűsíthetően nincs külön szervezet, és a cég képviselője veszi fel közvetlenül a telefont " és alul már csak a beltag jogosult eljárni, Katalin meg nem az.

Illetve: "küldenék a szerződést," és " nem hívta fel kifejezetten a figyelmet arra, hogy szándéka szerződéskötésre irányul"

Ha megérkezne a poszter, talán valaszolhatna, hogy Katalin mégis mi a fészkes fenét keres a cégben?

GhostBusters 2016.08.05. 17:49:06

A makaróni üres fonál, a titkárnő meg telefonál!

KaTe 2016.08.05. 18:58:47

Ezért ne bízd a céges telefonos ügyek intézését a takarítónőre...

A probléma, hogy Katalin olyan lelkesen fizette ki ezt a kis aprópénzt a "futárnak", hogy ez már valóban ráutaló magatartásnak minősül. Az meg, hogy szóban ki mit mondott - senkit nem fog érdekelni, az úgy sincs rögzítve sehol.

Nem hiszem el, hogy Katalint nem szokták más szolgáltatók hihetetlen ajánlatokkal bombázni telefonon. Engem például a UPC, sőt még a bank is sokszor zaklat a kihagyhatatlan ajánlatokkal. Valahogy sose tudnak kierőszakolni egy darab "Igen" "Rendben" vagy bármilyen ráutaló szót, pedig szerintem annyira se figyelek arra, hogy mit mond a hívó fél, mint amennyire Katalin tehette. Lecsapni, meg elküldeni a picsába viszont nincs kedvem, elvégre ez a munkája, engem meg különösebben nem hátráltat. Ha Katalin ennyire gyengeelméjű, legközelebb használjon ilyen szavakat: "Nem érdekel, Gondolkodom rajta, Majd jelentkezem, stb." - addig meg elérhet valami értelmesebb embert, akivel megbeszélik a történteket.

Engem azért is idegesít az eset ennyire, mert ezek a szemétládák az ilyen Katalinokból élnek. Engem is ezért hívogathatnak, mert ezekszerint rengeteg ember van, akit be lehet palizni. Engem nemérdekel, hogy ki milyen gyengeelméjű, de igazán lehetne már annyi önuralom benne, hogy nem rohan rögtön mindenféle telefonon bemondott összegeket mindenféle "futároknak" befizetni. Szégyen!

gabors 2016.08.05. 20:45:02

mindenki regisztraljon legyen egy kis munkajok apti talan meg scriptet is irhat es teleszarjuk az adatbazisukat ... hagy szivjanak ...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.08.05. 20:51:18

@gabors: Elmondom érthetően: ha nagymama 10 éve hajlandó lett volna a házát átíratni a poszterre, akkor most ő lenne a beltag, a poszter a kültag. De akkor még nem volt agyalágyult, nem volt hajlandó, így fordítva lett, ezt szívta most meg. Ettől persze a telefonkönyvesek szarhatnak sünt a ravatalon, abból nem lesz baj.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.08.05. 21:13:37

@KaTe: "Valahogy sose tudnak kierőszakolni egy darab "Igen" "Rendben" vagy bármilyen ráutaló szót"

Ezzel hasonlóképp vagyok, hacsak az "elmegy ám a kurva anyjába, hogy az éjszakai műszak utáni alvásomból ilyen faszságokkal ébreszt" nem minősül annak.

Bár kollégám megoldása sem volt rossz: Ha felhívták, hogy külföldi nyaralás nyert, mindig azt mondta, hogy sajnos nem tud utazni, mert nincs útlevele.
- Bemegy az önkormányzathoz, két hét alatt megvan.
- Sajnos nincs, mert nem kaphatok útlevelet.
- De hát miért?
- Büntetett előélet miatt eltiltás alatt állok, nem kaphatok útlevelet.
Itt általában befejeződik a hívás.

Én még csak arra kérdeztem rá, hogy sokára lesz-e az út, mert végstádiumos rákbeteg vagyok, kb. két hónapom van még utazni. Utána gyorsan letették.

Régi, de szintén az útleveles kolléga megoldása. Még valamikor a fax hőskorában volt egy olyan szpemmelési szokás, hogy egyes cégek hosszú árlistákat küldözgettek faxon. Kollégák felhívták a céget, hogy ezt nem kéne, de le se szarták, jött újra. Egyk nap a kollégám megelégelte, hogy reggelre mindig kifogyasztották a papírt a gépből, és a fontos dolgok nem jöttek meg, és kitalált valamit. Odament a fénymásolóhoz, és nyitott tetővel csinált három A/4-es lapot. Az persze tök fekete lett. Ezt összeragasztotta, befűzte a gépbe, elküldte a spammelő fax számára, majd ahogy a gép köpte ki a papírt, az alját gyorsan hozzáragasztotta a tetejéhez és úgy hagyta. Utána elment egy órácskára ebédelni. Többé nem jött fax.

gabors 2016.08.05. 22:59:09

@Csokis: "Elmondom érthetően: ha nagymama 10 éve hajlandó lett volna a házát átíratni a poszterre, akkor most ő lenne a beltag, a poszter a kültag. "

bocs de mikoze egy BT kul/beltagnak egy hazahoz a regi (nagyon regi) szep idokben 1988-90-tajan voltam beltag is meg kultag is semmi hazhoz nem volt koze ....

Na mindegy ....

zdanee 2016.08.05. 23:05:35

Tisztelt 4chan, Anonymous, LizardSquad, kínai és orosz hekkerek! Az eheti célpont lehetne mondjuk ez a féreg banda. Puszi, láv, jó hekkelést!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.08.05. 23:13:52

@gabors: Emlékeim szerint a beltag teljes vagyonával felel, a kültag nem. Ezért nincs a beltag nevén semmi egy rossz sezlonyon kívül. De lehet, hogy tévedek.

gabors 2016.08.05. 23:24:59

@Csokis: Na ez mar jobban ertheto ... akkoriban semmilyen vagyonom nem volt (par tiz-ezer petak a bankban).... szoval nem okozott gondot a beltag/kultag viszonylat sok penzt nem csinaltunk a BT-vel vegul kileptem mert nem akartam mar hazamenni tobbet :-)

Sandor Akarki 2016.08.06. 00:04:10

@(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller: [országban] ... [ban] .. [ban] ... [an] ... [an] ... [nnnn] <csend>

Manyecska. 2016.08.06. 13:07:55

@Csokis: ez egy negyven méteres faxpapírnál király lehetett. Ezek a mai fiatalok asse tudják mi a fa..faxpapír, fogadjunk:)
Lyelentem a szegedi IC-n van sörnyitó, tudtátok? :D :O..

gabors 2016.08.06. 16:22:45

@Manyecs: "ez egy negyven méteres faxpapírnál király lehetett. Ezek a mai fiatalok asse tudják mi a fa..faxpapír, fogadjunk:)
Lyelentem a szegedi IC-n van sörnyitó, tudtátok?"

Ja es ahol a fogyoeszkozoket adminisztraltak ott is mokasvolt.. DE kesobb mondernebb cucokknal sem volt rossz trefa ... mert az haggyan hogy elfogyasztotta a paprt de tonert is ami me plane nem biztos hogy volt mindjart (es SOKKAL dragabb volt mint a papir) ....

ui nalunk meg van egy (lehet ketto) mukod fax !!!! en mar nem hasznaltam 5 eve

ROTFL Manó 2016.08.06. 16:59:01

Egyedul en ertettem meg, hogy a telefont felvevo venaszony nem a szerzodesre, hanem a cimukre torteno rakerdezesre mondta, hogy "rendben"?!?

megamen1 2016.08.07. 08:20:03

"végül hajlandóak voltak lejátszani telefonon egy fél perces, nyilvánvalóan megvágott felvételt"

...meg kell ölnöm frenk drebint....

Nick-son 2016.08.07. 11:04:07

Micsoda mocskos egy banda. Hányinger, hogy van ügyvéd aki ehhez asszisztál nekik.

The Crazy One 3om 2016.08.07. 19:02:52

@Nick-son: a raffael sándort védő zsamecsnik nem volt hányinger?

Péter 2 2016.08.07. 21:01:40

@The Crazy One harmadik regisztrációja: Egy picivel kevésbé. Még a gyilkosoknak is kijár egy védőügyvéd, és bár nem hiszem, hogy annyira álommeló lenne az egyes ügyvédeknek, azért ez hozzátartozik a jóízléshez. Mondhatni, a munkáját végzi.

Egy ilyen alak, akiről itt szó van, ez nem a munkáját végzi, hanem ugyanolyan csaló, mint akiknek a zsoldjában áll. Ezzel szemben a gyilkos védőügyvédje nem lesz maga is gyilkos attól, hogy védi.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.08.08. 06:21:59

Nincs új a nap alatt. De ezek még miért működhetnek? Ez már visszaesés...
Utána lehetne járni annak, hogy egyáltalán megvágták-e a céget + a tulajokat (gondolom nem).

Manyecska. 2016.08.08. 08:19:20

@Semmitnemérszakitiltással: azér ecsém amiért fűnepperek is nyugodtan máshol felkötik őket a g.cibe.:D..

Manyecska. 2016.08.08. 08:32:25

amúgy kapható nagymama+unokajegy a zoo-ba bezzeg anyuka+gyerek NINCS hol vergődhetek?? :D off

Newman72 2016.08.08. 15:54:00

@The Crazy One harmadik regisztrációja:
A kültag a feleség.
A beltag a férj.
Annak idején így jegyezték be a Bt-t, később bevették kültagnak a gyerekeket is.

Newman72 2016.08.08. 16:02:12

@ROTFL Manó:
>>>>Egyedul en ertettem meg, hogy a telefont felvevo venaszony nem a szerzodesre, hanem a cimukre torteno rakerdezesre mondta, hogy "rendben"?!? <<<<<

Igen, ez a beugratás. Úgy írták meg a scriptet, hogy ne legyen szünet a szerződés feltételei és a kérdés között, így ha a kérdésre valaki azt mondja, Rendben, Igen akkor máris hivatkozhatnak arra, hogy létrejött a szerződés.

Kérdés, hogy mi történik akkor, ha a futárnak nem fizet a "szerződő fél", valóban elindítják-e a fizetési meghagyást/behajtást/végrehajtást. Ezt (sajnos?) nem próbálta ki a Bt.

joska61 2016.08.09. 12:04:01

Van még bárki ezen a világon, aki szerepelni akar a print telefonkönyvben?

Majmász Gedeon 2016.08.10. 09:58:10

Az volt már, hogy nem hirhedt, hanem hírhedt?
süti beállítások módosítása