Tékozló Homár

Abszurd bizonyítást vár el a Genertel az autósoktól

2016.10.03. 09:52 | Homár Hilda | 48 komment

shutterstock_117089491.jpg

Azt nem tudjuk, hogy a Genertel szerződésében mi van, de hogy a honlapjukon határozottan a kőfelverődés miatti kár térítését is hirdetik, az biztos. Az meg mennyire életszerű vajon, hogy egy követ ránkpattintó autóstól igazolást szerzünk mondjuk az autópályán?

GENERTEL biztosítóról! 

A kötelező biztosításomat náluk kötöttem, egy alkuszon keresztül, mert van egy lehetséges +szolgáltatás: az Extra Minicascó. Ez többek között üvegkárt is térít.

Néhány napja menet közben kaptam egy kavicsot, ami egy két nap alatt (ahogy az lenni szokott ) repedni kezdett. Bejelentettem a biztosítónál, akik kárszakértőt küldtek és ő megállapította, hogy csere szükséges. 5 nap múlva telefonhívásomra elmondták, hogy 44000 Ft ot ítéltek meg, és kérték, hogy küldjem be nyilatkozatomat amiben elfogadom az összeget. Ezt megtettem, és vártam a pénzt a megadott bankszámlára.

Miután nem jött, telefonáltam, ahol elmondták, hogy a minicascóra csak akkor fizetnek, ha hozom annak az autósnak a betétlapját akinek az autója felverte a kavicsot, és amin elismeri, hogy ő okozta a kárt. 

Nem hittem a fülemnek. Hogy ilyen közönséges csalást el lehet követni, hogy ilyen abszurd igényt lehet támasztani évi 5000 Ft felár ellenében. Mint amikor a kapu alatt rézgyűrűt sóznak valakire aranyként. Aljas csalás.

Messze ívben kerüljék a GENERTEL-t, mert ez egy kis összegű kár. Milyen "csapdák" lehetnek még náluk, amelyeket csak azok tapasztalnak meg akik komolyabb kárt okoznak, és várnak a biztosítótól térítést. 

Kaptam ma egy levelet tőlük, amiben leírják, hogy elutasítják a kárigényt és hivatkoznak a “feltétel” 10. pontjára.

1. Ilyen “feltételt” az alkusztól 4 évvel ez előtt nem  kaptam, így azt nem olvastam.

2. Hogy lehet a kavicsfelverődésből eredő (naponta előforduló) kár térítését ilyen abszurd feltételhez kötni. Általában – mint ezt a “szabály” alkotója is pontosan tudja, a kárt szenvedő, mindössze egy nagy koppanást hall az úton haladva, és fogalma sincs, hogy a kavics honnan jött, és pláne, hogy melyik autó verte föl. vagy melyik gyerek dobott oda egy kavicsot, vagy ki söpörte le az erkélyéről, vagy, vagy....... vég nélkül folytatható.

Ferenc

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

230e 2016.10.03. 09:57:06

Amire valszeg a kötelező is fizet.

blueby 2016.10.03. 09:58:56

Azért annak utána néznék, hogy az a 10 pont, mikor, és törvényesen került-e be a feltételek közé!

Bluemotion 2016.10.03. 10:08:28

Én eddig a Genertelről sem halottam, de az alkusz biztos jól járt. Továbbá ott hibázott a posztoló, hogy nem olvasta el a megkötés előtt a feltételeket. Ha ott olyan módon kell bizonyítani a kavicsfelverődést, amelyet nem lehet, akkor nem fizetem az évi 5E Ft-ot.

Terézágyú 2016.10.03. 10:17:36

"A kötelező biztosításomat náluk kötöttem, egy alkuszon keresztül, mert van egy lehetséges +szolgáltatás: az Extra Minicascó. Ez többek között üvegkárt is térít. "

Érdemes ottmaradni ezek után? :)

Bluemotion 2016.10.03. 10:24:43

@Terézágyú: Végül is arra jó a poszt, hogy más ne essen az Extra Minicascós hibába, ha nem olvasta el a szerződéskötéskor a feltételeket.

sarostehen 2016.10.03. 10:33:21

"hogy a kavics honnan jött, és pláne, hogy melyik autó verte föl."

Még ha tudnád is.. ha engem megállítanál, hogy adjak betétlapot mert felvertem egy kavicsot, akkor kb 1 mp alatt küldenélek el a picsába.. és az emberek 99.9%-a.

Terézágyú 2016.10.03. 10:40:05

"Kaptam ma egy levelet tőlük, amiben leírják, hogy elutasítják a kárigényt és hivatkoznak a “feltétel” 10. pontjára."

Miért nem idézted be?

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.10.03. 10:43:34

Sosem értettem, hogy miért kötnek emberek a Gentertelnél biztosítást. Bármelyik összehasonlító oldal őket hozza ki a legdrágábbnak.

The Crazy One 3om 2016.10.03. 11:10:26

Szlovákiában is így van. Rokonok, barátok bőven elmennek baleknak, mert megéri. A károkozónak néhány euróval emelkedik a következő évi díja, míg a sértettnek kápé nélkül cserélik a szélvédőt....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.03. 11:20:05

Miafasz van? Ez nem Magyarország? Egy párhuzamos univerzumban vagytok? Elmondom itt mi van. Secperc alatt szerzek ismerőstől igazolást, és a Genertel bekaphattya.

Na, ezt kitárgyaltuk, jöhet a következő poszt! Helgaaaaaa!!!

Manyecska. 2016.10.03. 11:25:49

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: oszt lehet aznap már a huszadik embör szerezte meg okosbaaaa' az igazolást..

CID.. 2016.10.03. 11:55:17

@The Crazy One 3om: Én is adtam egyszer betétlapot okosba, ne tud meg azt a kihalgatást :D

Manyecska. 2016.10.03. 11:57:01

@CID..: belétolattál egy kecskébe?

bounty112 2016.10.03. 12:13:31

@Terézágyú: Ottmaradni érdemes lehet, viszont a minicascojuk felejtős ezek szerint. Az a vicc ráadásul ebben a kötelező rendszerben, hogy nem a saját biztosítód köcsögsége számít , hanem a másik félé, hisz az téríti a károdat, ha te vagy a vétlen fél, nem pedig az, akivel te kötöttél.

Komojtalan 2016.10.03. 12:19:32

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Kitől? Nekem kifizeted a 2 éves minimum +10% -os emelkedésemet? Azért minimum mert én már B10 -ben vagyok, különben minimum 15%, de mivel halmozódik B10 -ig inkább több. Amúgy is szoktak kedvezményt adni annak aki az elmúlt 2-3 évben nem okoztak kárt. Régen teherautókra nem volt bónusz, most passzolom van e, ha nincs akkor tőlük lehet(ne).

Terézágyú 2016.10.03. 12:22:16

@bounty112:
"Ottmaradni érdemes lehet"

Egy olyan cégnél, amelyik ilyen pofátlan módon ügyködik?

lutria 2016.10.03. 12:23:24

Mióta nem létezik betétlap,~15 éve?
Csak baleseti bejelentőlap van...

bounty112 2016.10.03. 12:24:21

@Terézágyú: ismétcsak, kötelezőnél ez nem számít semmit se (sajnos), miért szivassad magad a drágábbal.

Terézágyú 2016.10.03. 12:29:50

@bounty112:
nem értelek. A cég pofátlanul lehúz. Legközelebb is le fog húzni, bármilyen ügyben.

"miért szivassad magad a drágábbal. "
??

" kekecke · szepkiselet.blog.hu 2016.10.03. 10:43:34
Sosem értettem, hogy miért kötnek emberek a Gentertelnél biztosítást. Bármelyik összehasonlító oldal őket hozza ki a legdrágábbnak. "

bounty112 2016.10.03. 12:33:31

@Terézágyú: mert a kötelezőnél téged nem tudnak lehúzni, csak a másik felet. csak ilyen minicasco meg egyéb szarságokat nem szabad kötni.

Terézágyú 2016.10.03. 12:34:58

@bounty112:
"mert a kötelezőnél téged nem tudnak lehúzni, csak a másik felet."

De ha egy cég ilyen pofátlan, akkor semmilyen módon nem szabad bízni benne, mert te fogod megszívni. Nem tudom milyen módon, mert nem értek a biztosításhoz...

Manyecska. 2016.10.03. 12:38:56

@The Crazy One 3om: figyejjé kisscsávó :D az úgy van, hogy hátulról két bónuszpont!! ON

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.03. 12:44:17

@Komojtalan: "kifizeted a 2 éves minimum +10% -os emelkedésemet?"

Miért emelkedne? Nem okoztál kárt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.03. 12:47:06

@Komojtalan: Vagy szerzel egy gyalogostól, aki tanúsítja, hogy a felüljáróról levitte a szél a kavicsot. Nyolc tanúval. Nem szeretek csalni, de ha gecik velem, nem hagyom magam.

The Crazy One 3om 2016.10.03. 13:28:44

tényleg átbeszéltük a posztot.
Gratulálok, rátótiak :)
@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: te is lefényképezted:?

konrada 2016.10.03. 13:29:44

Ha elismeri a másik fél a hibáját, az eleve kötelező kategória. Azaz már a megnevezésben - CASCO - ott a megtévesztés!
Már ezért is fel lehet nyomni őket a fogyasztóvédőknél.

The Crazy One 3om 2016.10.03. 13:46:31

@konrada: múltkor a poszter arra hivatkozott, hogy nem tudja mi az a roaming és nem is köteles tudni. A Casco esetén meg pont, hogy tudod mit jelent?

minicasco, all inclusive light : ezek mind figyelemre intenek. Legalábbis aki felelő döntést kíván hozni és nem a saját elbaszott döntését akarja ráfogni másra...

sarostehen 2016.10.03. 14:59:26

@Szennymester 6000: Tehát hozzád bárki odamegy, hogy kárt okoztál neki, te már töltöd is ki a baleseti bejelentőt?
(mert ugye egy kőfelverődést nem igazán lehet bizonyítani)

CID.. 2016.10.03. 15:12:53

@Manyecs: Elhatárolódok, semmi közöm a fogantatásodhoz;)

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Kitöltöttem egy betétlapot, aztán meg behívtak a biztosítóhoz, és sok- sok kérdést tett fel a biztosító emberkéje, aki exnyomozó volt, (családi neve megegyezett, az 56-os zavargások, egyetlen szegedi áldozatával), fiatalként ( legalább 15 éve történt ) kicsit be voltam szarva, szakmai múltjának köszönhetően kicsit erőszakos volt a fickó.

@The Crazy One 3om: priviben megadod az elérhetőséged, utánanézek mit tehetek:D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.03. 15:18:53

Nah, ez unalmas, bezárom. Mostanáig imádkoztam a Homár istennőjéhez, Hedvighez, úgyhogy mehettek elsőzni az újposztba.

vizsla_barat 2016.10.03. 15:30:06

hogy megy ez egy fejlettebb orszagban? Kepet bekuldod az App-on keresztul, azonnal kivalaszthatod hogy jo-e az altaluk megbizott uveges (aki kijon a garazsodba megcsinalni az autot) es ennyi. Nincs karbecsus, nincs szuttyogas. Ha szerencsed van <24 ora mulva uj szelvedovel mehetsz szaguldozni.

sas70 2016.10.03. 15:45:35

Persze a biztosító hülye, de valószínűleg az is, aki kifizet évente 5 ezret úgy, hogy a feltétel szöveget sem olvassa el.
Banknak, biztosítónak nem hiszünk, hanem szerződési feltételeket olvasunk és értelmezünk!

sarostehen 2016.10.03. 15:50:20

@vizsla_barat: És akinek nincs garázsa, annak az utcán a parkolóban csinálja meg?? Igazi szakember lehet...

vizsla_barat 2016.10.03. 16:10:53

@sarostehen: akinek nincs garazsa az alljon be egy parkolohazba es hivja ki oda a guy-t. Amugy 1-2 ora szaradas es 12-18 ora nem-vezetes kell.

sarostehen 2016.10.03. 16:13:50

@vizsla_barat: Biztos örülni fognak a parkolóházba ha ott kezdenek autót szerelni. Az esetek 99.9%-ban tiltva is van.

vizsla_barat 2016.10.03. 16:13:57

@Szennymester 6000: egyet felejtesz el, a globalizacio nem azt jelenti hogy a bogatyas magyar farmert huz es elhuz nyugatra. Azt is kellene hogy jelentse hogy a farmernadragot Magyarorszagon hordjak. Ne trappert ha lehet. A szoban forgo biztosito megvette a magyar Hungariat. De persze az ugaron csak nemi apropenzt lehet gyujteni, szolgaltatni meg minek. A mobil telefon ugyanez pepitaban. Ha a verizon vagy az at&t el merne ilyen szarsagokat kovetni mint a pannon meg a westel,mar reg gyulladnanak a szekhazaik. (tudom hogy mi a mai nevuk,de igy sokkal jobban ut)

vizsla_barat 2016.10.03. 16:15:50

@sarostehen: ez csak egy opcio. Nekem bejott. Akinek nincs garazsa, bevezet 10-15 percre levo Belle Tire-hoz es megcsinaljak.

Eastbay1 2016.10.03. 17:28:51

@sarostehen: Írországban az autók 90%-a az életben nem állt garázsban (és érdekes módon tizedannyira nem rohadnak mint otthon vagy az angoloknál), és senki nem fog elvezetni 30km-t egy műhelybe ezért. Szóval megoldják a szélvédőcserét a szabad ég alatt. Nekem is cserélték jó pár éve, semmi gond nem volt vele évekig, amíg el nem adtam.

Manyecska. 2016.10.04. 10:09:01

@CID..: "utánanézek, mit tehetek" = csak előbb a kecskéket szétterelem magam elől; :P/ ON
süti beállítások módosítása