Tékozló Homár

Zoltán odacsap a felakciózó eMagnak

2016.11.28. 14:56 | Homár Hilda | 80 komment

emag_1.png

Ez eléggé tiszta sornak tűnik, hiszen "Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az alábbiak közül egy vagy több tényező tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas: c) az áru ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelőny megléte".

Kedves Homár!

Kivételesen nem egy károsult vagyok, de enyhén gyanúsnak találtam az eMAG idei akcióit. Figyeltem, hogyan alakulnak az árak pár nap alatt, és elég érdekes dolgok jöttek ki. Épp most tettem egy bejelentést ezzel kapcsolatban az NFH-nak, idézem a panasz szövegét:

Tisztelt NFH!

Szeretnék panaszt benyújtani az eMAG webáruház ellen a 2016. 11. 25-i "Black Friday" akciója során tanúsított tisztességtelen magatartása miatt.

Két termék kapcsán merültek fel konkrét problémáim: egy "WD20EFRX" típusú merevlemez és egy "LG 22MP58VQ-P" típusú monitor esetében.

A merevlemez esetében látható a 11. 25-én készített képernyőmentésen, hogy az említett eszköz ára akciósan(?) 31.942 Ft: 

emagred.png

 míg két nappal később (11. 27-én), akció nélkül már csak 28.160 Ft ("emagred2.png"):

emagred2.png

Tehát az akció idején magasabb volt az ára, mint az akciózás után.

A monitorról 11. 25-én készített képen látható, hogy 41.900 Ft helyett 35.990 Ft volt az ára.

emaglg1.png

Mivel ezt a típust már korábban kinéztem magamnak, gyanúsan magasnak találtam a "régi" árat. Két nappal később szintén akciós a termék, azonban, most egy magasabb "régi ár" van áthúzva: 47.900 Ft helyett kerül 41.900 Ft-ba.

emaglg2.png

Tehát amennyiben valós volt a 41.900 Ft-os ár, amit a "Black Friday" keretein belül áthúztak, akkor a mai napon (11.27.) egy olyan árat adtak meg "régiként", amelyen a valóságban nem értékesítették a terméket, ez által tévesztve meg a vásárlókat.

A www.arukereso.hu online árösszehasonlító oldal tárolja az átlagos árakat a termék piacon történő megjelenésétől kezdődően, 

emaglg3.png

a mellékelt képen látható, hogy a megjelenéskor is jóval a 47.900 Ft-os ár alatt mozgott a monitor, azóta pedig jobbára csökkent az ára. Az átlagár a megjelenéskor volt 41.900 Ft körül!

Ez csak két termék, aminek az árát véletlenül éppen figyeltem. Ezek alapján feltételezem, hogy sokkal több árucikket érint a "felakciózás". Mivel egy nagy webáruházról van szó, és potenciálisan sok vásárlót téveszthettek meg, kérem az ügy mihamarabbi kivizsgálását.

Tisztelettel,
... Zoltán

Üdvözlettel,
Zoltán

UPDATE

Kedves Zoltán!

Sajnos az általad tapasztalt árképzés nem ritka eset az akciózások idején. Éppen ezért, ebben az időszakban a hatóságok is figyelemmel kísérik a vállalkozások akcióit. Amikor a vállalkozás olyan árat tüntet fel akciósnak, amely valójában nem kedvezőbb, mint az akció előtti vagy utána lévő időszakban, illetve olyan árat hirdet eredeti árnak, amelyért sosem árusította a terméket, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat. Ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg.

Jól tetted, hogy a tapasztalt kereskedelmi gyakorlatot jelezted a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, amennyiben a jogsértés megállapításra került, a hatóság bírságot szabhat ki a vállalkozásra. 

UPDATE

A posztot elküldtük az eMagnak is, az alábbi választ kaptuk tőlük:

screenshot_2016-11-29_12_08_44.png

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brumm.a.tejbe 2016.11.28. 15:00:23

eMagtól max Batz papucsot

pankaaa 2016.11.28. 15:07:51

Örülj, h ígyis olcsóbb, mint a teljes ár... ennyi..

Terézágyú 2016.11.28. 15:08:04

Éberség. Ezt szerettyük Zoltánban.
Éberség.

Zirowe 2016.11.28. 15:11:37

Az emag nem román?
Mintha az NFH semmit se tudna tenni ellenük..

FDToth 2016.11.28. 15:13:12

Black FRiday keretében emagról (is) vásároltam. Ha kinéztem vmit, gyorsan megnáztem árukeresőbe. Egyértlemű h az emag álat írt százalékok nem a vakóségot tükrözik, de ez nem nagyon érdekelt, mivel még így is 10-15% olcsóbb, volt min az átlagos, nem black friday-es ár, illtve mint atöbbi más webshop ára.

EurósParaszt Lite 2016.11.28. 15:13:27

Soha nem vennek LG monitort, de tenyleg. Tipikus nepi-IPS, olcso es fos (zongoralakk kopogos gagyi kava kotelezo). Bizti csunya volt az aruhaz is, de en pl. nem keverednek ilyen helyzetbeNN soha, 2 okbol is: nem izgulok nepi olcsofosra, na meg a fekete pentekre sem. Erted mar? Van, hogy a vilag valtozhatna, illene neki, mert marha randa es gonosz szegeny, de oljan is van, hogy minekunk kell valtozni. Kivanok teneked igenyesebb igenyeket. Szuless ujra, ha csak ugy megy. Mas problemaid lesznek, de legalabb nem iljenek, az is valami. Komor, nagyszurke "L" enter.
Nem olvastanm el, majd elolvasom. Ha Pankanak jo segge van, az jo. Ha nem, hat ne irjek tobbet!

rarabel 2016.11.28. 15:13:45

Érthetetlen!
Pedig eddig csupa jó hír volt olvasható az E-magról, mindenki elégedett volt vele...

EurósParaszt Lite 2016.11.28. 15:16:04

A legmokasabb komment aptijankoe!:D Minden benne van es pronul kurta, viccesen tiny. (bocs Jani, nem tudlak mashogy leirni, probaltam de nem valt be)

EurósParaszt Lite 2016.11.28. 15:22:35

Jo ez az argrafikon. Gaz emagrol meg teszkobol vetelezni a termekkt. Kezmuvest kell venni. Mindenbol. De olyat, ami manoknak az uknagyapjuk is mar biotermekeket evett csak, melyek szinten kez- vagy labmuvesek voltak, de csak foldmuvesek vegtagjai lehetnek ezek. A Anok a processzorokat reszelgetik szemuvegben. Es igy keszul el.
Egy hulyepicsa irta eccer a blogjaban, bemutatott ilyen erdoben elo nomadokat, es ott volt az ij lefenykepezve, kepalairas: kezmuves ij. Ott es abban az eletkornyezetben MINDEN "kezmuves" basszameg. Imadom, mikor emberek nem tudnak keretbe foglalni, rendszarban gondolkodni. Kurvara karosult mindenki, aki megszuletett.:D Ezt beszop-szivtuk...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.28. 15:51:20

"Zoltán odacsap a felakciózó eMagnak"

Nem erre mondják, hogy ad a szarnak egy pofont?

bneder78 2016.11.28. 16:00:30

Mit var, most oszinten? Minden ceg ezt csinalja, ha nem vette volna eszre, akcio van 90% ez a polo most csak 4000 forint 40 000 helyett... Igazabol az ara 2500... :)

EurósParaszt Lite 2016.11.28. 16:01:51

Pronul=profanul. Ideje eldobdni a telefont, majd ha lesz eccer megint laptopom. Ja hogy ez nem egy tul erdekes poszt, ok.

EurósParaszt Lite 2016.11.28. 16:04:53

@bneder78: varj, be tudod szerezni 2500-ert? Ha nem es a tisztes kereskedoi arresre gondolsz, akkor hiabavalo a siram. Persze nem kell felteni oket, de a kozembernek igenis inkabb az a 4000 a valos ar, az az "igazabol", leven a 2500 nagykerar szamara nem jatszik. Ennyi, meg egy Banbie (gyilkos lezerszemu veszelyes-fele little ozike).

Manyecska. 2016.11.28. 16:19:43

@EurósParaszt Lite: én bírom a kézműveseket főleg ha étcsokinyulak és olyan 197 centi körül mozognak.

EurósParaszt Lite 2016.11.28. 16:50:36

@Manyecs: jo, de a branere eccer (1x-tszer) hasznalatos, mivel a szadban is olvad, nem csak a kezedben!
Nezzetek Tomeny Tortenelmet a Komedium Centralon. Helyenkent meg vicces is. Az egesz biztos vegig jo, hogy a meselot szinkronkent felhasznalva a szineszek tatognak. Lesz megint Sherer Peter, aki a legjobb figuracione.

B56 2016.11.28. 17:24:36

Jó lecke az emag-nak, hogy az internet nem felejt...
(torrentkliensből azért csak kiléptem volna screenshot előtt)

ptspts 2016.11.28. 17:34:34

Természetesen az eMAG annyiért adja a termékeket, amennyiért akarja, és olyan gyakran változtatja az árat, amilyen gyakran akarja, akár felfelé, akár lefelé. De arra szigorú jogszabályok vonatkoznak, hogy mit és hogyan szabad akciósként mutatni (pl. ha egy régebbi, magasabb ár is fel van tüntetve áthúzva). Majd az NFH megvizsgálja, hogy az eMAG sértett-e jogszabályt. Én a pontos és becsületes terméktájékoztatás nagy híve vagyok, és az én igazságérzetem szerint félrevezető, ha olyan ár van áthúzva, amin sosem adták a terméket, vagy a termék piacra dobása óta csak nagyon rövid ideig adták azon az áron.

ptspts 2016.11.28. 17:36:21

Kezdő, leendő tudatos vásárlók figyelmébe: ne dőlj be az akciónak, hanem hagyd figyelmen kívül az áthúzott árat, és tájékozódj, hogy ki meddig mennyiért adja, és válaszd a neked legjobbat.

The Crazy One 3om 2016.11.28. 18:32:08

Szegény poszter gondolom a világ -, vagy legalábbis az államapparátusba vetett naiv hite fog összedőlni, amikor a NFH megállapítja a hatáskör hiányát.

Nem is értem a posztot. Vagy tényleg ezzel foglalkoznak manapság emberek, hogy statisztikát gyűjtenek?

jajmarnemoderalj 2016.11.28. 18:40:01

mehet a románokhoz a panaszával :D

Manyecska. 2016.11.28. 18:47:04

@EurósParaszt Lite: hüle de odacsaptál mint egy Z..Z..zzzzz..:DD

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.11.28. 19:29:18

@The Crazy One 3om: azzal nincs is baj, mert átteszik hivatalból a GVH-hoz. Inkább utána jön az arculcsapás, mikor közlik, hogy ő nem ügyfél, hanem közérdekű bejelentő, ily módon nem is fogják őt tájékoztatni a fejleményekről. (Mármint arról, hogy kukázták az ügyet.)

É2I 2016.11.28. 19:48:56

@B56: Mert torrentezni csak "fekete" cuccokat lehet ugyebár. (Nem :)

on:
1.) Az eMag Román bolt, Magyar hatóság nem sokat tehet. (Kb, mintha egy kínai oldalt nyomnál fel náluk.)
2.) Azt és úgy akciózik, amit és amennyiért akar.
3.) Nézd meg egy ár összegyűjtő oldalon, hogy mennyiért adják átlagosan a terméket, ha valahol olcsóbb, ott vedd meg és ne kapj tőle frászt, ha az eMagon vagy máshol más az ára.

pöndörödő macskaseggszőr 2016.11.28. 19:50:42

A posztolónak ezzel mi a célja? Lejártani az emag-ot? Azt már nem lehet, olyan lent van. Hülyét csinálni önmagából? Vagy csak uncsizik?

EricaRose 2016.11.28. 20:17:37

durva hogy a lakosság homáros részének ingerküszöbe odáig süllyedt hogy sokan kb személyes sértésnek veszik ha valaki sérelmezi a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.28. 21:12:09

@EricaRose: Van egy romén cég, az Emag, ami arról híres, hogy mindig csak a probléma van vele. Ha most valaki minden figyelmeztetés ellenére hozzájuk megy vadászni, mit lehet mondani? Sajnáljuk? Hát nagyon sajnáljuk!

Volt egy szar vicc a hatvanas években: - Milyen az albán légvédelem? - És akkor válaszul az ég felé ráztad az öklödet.

Na, kb. ennyit csinál a magyar fogyasztóvédélem a román Emaggal.

Aki pedig a TV hirdetések alapján vásárol, azt nagy meglepetések érik. A mosópor sose mossa ki olyan fehérre, mint a hirdetésben, a hajad sose lesz olyan selymes a sampontól, és a fejfájásod se fog olyan gyorsan elmúlni... A TV hirdetés nagyon drága, amit ott hirdetnek, szükségképpen drágább vagy rosszabb minőségű lesz, mint a nem hirdetett.

The Crazy One 3om 2016.11.28. 22:21:12

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: figyelsz öreg? Akkor mi van,ha a sárkány telefonja azt írta ki, hogy "a crash monitor leállt" Ez már a vég?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.28. 22:42:44

@The Crazy One 3om: Xperia E4 he? :))

forum.xda-developers.com/showthread.php?t=1152922

"I wonder what it is used for. I assume it is to report crashes to SE. Too bad it can't report its own crashes"

--

Annyit értek hozzá, mint tehén a kéménysepréshez. Azt tudom, hogy első dolgom rútolni, aztán memóriakártyára menteni az oprendszer image-ét. A rútolás egyszerű: KingoRoot, a mentés már nehezebb falat. Viszont ha megvan az image, akkor bármikor rátöltheted, és a kályhától indulsz. Az egyszerűbb, ha letöltöd a gyártó oldaláról az oprendszer képét. Sokszor firmware-nek nevezik.

A gyakran használt programokat (.apk) is memóriakártyára mentem. Van erre is külön alkalmazás. Ez azért jó, mert ha pár év múlva megszűnik a támogatás, lesz honnan újrainstallálnom őket.

Az oprendszer image-ét (a lementettet, vagy a gyártó legfrisebb firmware-jét) memóriakártyára írod, egy speciális billentyűlenyomással bootolsz (megguglizod, hogy pontosan miket kell nyomva tartani bekapcsoláskor), és a menüből kiválasztod, hogy az SD kártyáról írja felül az oprendszert. Minden adatod el fog veszni!

The Crazy One 3om 2016.11.28. 23:33:39

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: hümm hümm, nem tartom hüleségnek köszöntem. Izéja, azt már tudom, hogy ciánosgén erre nincs és nem is lesz. Szóval kéne valami puritán custom sw. Van ë?

KaTe 2016.11.28. 23:59:57

Bennem van annyi önbecsülés, hogy sose vásároljak semmit az emagoktól!

Reactor 2016.11.29. 03:18:18

Az Emag a "hulladék, legalja, ótvar fos" szinonimája, egy szinten van az eXtreme digitallal. Nagyon szépek ezek így együtt ketten, biztos pofára ment a válogatás...

Az akciós átverés pedig nem újkeletű dolog. Csávókám kiír valami irreálisan magas árat, áthúzza, alája ír egy sokkal alacsonyabb, de a termék valódi értékéhez képest még mindig irreálisan magas árat, odaírja nagy kani betűkkel és félezer felkiáltójellel, hogy AKCIÓ, és vigyorogva várja, ki fog bedőlni neki leghamarabb. Olyan, mintha a TESZKÓban a málnaszörp fölé odaírnák, hogy 2000000 forint per üveg, áthúzzák, AKCIÓ, csak most, csak neked 5000 forint per üveg! Kisdedós óvodás trükk. Az a szégyen, hogy van, aki ezt még mindig csúnyán beeszi.

Terézágyú 2016.11.29. 07:29:31

@B56:
"(torrentkliensből azért csak kiléptem volna screenshot előtt) "

Sőt, létezik olyan lehetőség, hogy egy kép széleit levágjuk :))))

Persze manapság az is nehezére esik sokaknak, hogy egy képet elfordítson.... :)

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.11.29. 08:35:27

@B56: miért kellene kilépni a torrent kliensből? Az, hogy te nem tudsz elképzelni legális felhasználási módot a torrentre, csak a te szegényes fantáziádra bizonyíték.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 08:48:49

@The Crazy One 3om:

1. Szerintem szard le a hibaüzenetet.

2. Ha zavar, uninstalláld a crash monitor programot.

3. Ha még ennél is pengébb akarsz lenni, akkor ments le minden adatot, és tedd rá a legújabb firmware-t.

Terézágyú 2016.11.29. 08:54:47

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:
Alapvetően ciki, ha egy ilyen képernyőképekben személyes információ van. Nem kell tudnia senkinek, hogy éppen egy csetablak is nyitva van, ahol "cuncikám"-mal csetel a kép beküldője...

Ilyenkor jó, hogy az új vindózokon már csak az ikon látszik alul, és nem az ablak megnevezése is :)

Terézágyú 2016.11.29. 09:09:18

OFF
az mért van, hogy még véletlenül se az utolsó kommentre ugrik ez az oldal, ha frissítem?
miért kell folyton a végére tekerni???
homar.blog.hu/2016/11/28/zoltan_odacsap_a_felakciozo_emagnak

Terézágyú 2016.11.29. 09:13:11

@The Crazy One 3om:
Tyű.....

De ha én csak egy blogbejegyzésnél akarok lenni, akkor nincs megoldás?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 09:20:24

@Terézágyú: Abolondegy3om jól mondta.

Ha nagyon akarsz, akkor tölts le egy normális böngészőt, mondjuk a FireFoxot. (Magyarul vöröspanda, ami kínai fordításban tűzróka, innen a félreértés.) És abban installáld az AdblockPlust, és abban válaszd ki a Hufiltert.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 09:22:48

Vörös macskamedve vagy kis panda (Ailurus fulgens).

The Crazy One 3om 2016.11.29. 09:28:34

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt: cuki ez a macskamedv. És persze elképzeltem, ahogy a hiúz gépeli a pandát és lőn Mozilla...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 09:30:04

Az angolok hívják tűzróknak - nem a kínaiak -, de a kínaiaktól vették át tükörfordítással. Fasseérti.

A kis panda nevű böngésző logóját pedig a közönséges rókának egy japán ábrázolása ihlette.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 09:33:26

@Terézágyú: "sem ugrik le az utolsó kommentre..."

Miért ugrana? Ha viszont frissítesz, ottmarad. Ha a végén vagy, és frissíted az oldalt, akkor a végén marad. Most direkt a kedvedért Windows 10 alatt is kipróbáltam.

joska61 2016.11.29. 09:33:57

Ja, én is néztem valami tabletet, amit 69900-ről feketepéntekeztek le 42-re, de bárhol máshol 45 körül van akció nélkül.

Terézágyú 2016.11.29. 09:37:04

@joska61:
A tévés reklámokban is bevett szokás, hogy "ez a sportmelltartó nem 50000 forint, még csak nem is 30, és nem is 15 - mi 9999 forintért hármat adunk önnek! - de valójában egy rakás helyen lehet megkapni ezeket nagyjából ennyiért, 3xxx Ft/db áron (sőt még olcsóbban is) :)))

Terézágyú 2016.11.29. 09:38:51

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
hát, most itt nekem win7 van és chrome - és NEM az utolsóra ugrik...
de szerintem ff alatt sem megy.

The Crazy One 3om 2016.11.29. 09:39:05

@joska61: Jóska, ne offolj! Most őszintén,ki nem bassza le a zemag tablettáit,mikor az Aulurus fulgens összes példánya várólistás..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 09:43:30

@Terézágyú: Windows 10 alatt a Chrome a végén marad frissítés után.

Terézágyú 2016.11.29. 09:45:38

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Furcsa. A többinél mi a gond?
És nem arról van szó, hogy mindenképpen a lap tetejére ugrik: a kommentekre megy itt is, de a két-hárommal korábbira kommentre...

NormaJane 2016.11.29. 12:48:18

Én már a cikk görgetése közben ugyan azt vettem észre, amit az emag is. Ezeknek a termékeknek nem az emag a forgalmazója, csak megjelennek az oldalon. Okos ember a BF akciók előtt alaposan megnézi, összehasonlítja a terméket, mert valóban volt, amit igenis megérte megvenni náluk, meg volt, amit nagyon nem!
Én mondjuk ugyan ilyen érdekességet vettem észre a MediaMarkt oldalán - akik nem jelenítenek meg más készleteket, csak a sajátjukat - áhított készülék októberben 45.990 volt. Black Friday-on még csak le sem akciózták, de az ára 59.990 Ft lett. Totális haszon, ha veszel egy frankó hűtőt 50 ezerrel olcsóbban, és úgy gondolod, akkor már megleped a családtagokat is ezzel azzal, bepakolod a kosarad sok túlárazott sz@rral..
Tanúság.. Magyarországon egyetlen 10-50-70%-os akció sem a te boldogságod miatt történik.

Lorenz 2016.11.29. 12:59:50

Már megint a webshopok, mindig azokkal van a baj. És ezek a tahók képesek ezek után pofázni.

eMAG: online mindig korruptabb!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.11.29. 13:10:49

@NormaJane: "Magyarországon egyetlen 10-50-70%-os akció sem a te boldogságod miatt történik."

Magyarországon???

Reactor 2016.11.29. 14:56:27

"Az erdőben jó a kedv, ott lakik a macskamedv." :D

1gazsagos1 2016.11.29. 14:58:41

1etértek

1. NEM KÖTELEZŐ SENKINÉL SE VÁSÁROLNI.
2. HA NEM KELL NEM VESZED MEG SEMENNYIÉR SE.
3. HA AKCIJÓS CÍMKE VAN RAJTA MÉG A SZART IS ELADOD DRÁGÁBBAN, MIÉRT BAJ AZ? HA NEM LENNÉNEK AKCIJÓS EMBERKÉK NEM LENNE RÁ KERESLET, SENKI SE VENNÉ MEG.

EGYSZERŰ VALAKI MINT EGY FAÉK?

AKI BEKÉSZÜL AZT IS FÉLRE LEHET VEZETNi. AKI AKCIÓSAN MINDEN BIZSZART MEGVESZ AZ MITŐL KÜLÖNB EGY FAÉK EGYSZERŰ EMBERNÉL?

VÁSÁRLÓI JOGOK? MEGVESZED VAGY NEM VESZED MEG DÖNTÉS.

2 OPCIÓS VÁLASZLEHETŐSÉG:

NEM VESZED MEG MER NEM AKCIÓS
MEGVESZED MER AKCIÓS

EGYSZERŰ EZ MINT 1 FAÉK.

1gazsagos1 2016.11.29. 15:02:36

Sosem értem ezt a tv-mániát se. Mihelyt kiakcióznak egy típust, tonnaszám viszik BF-en is. Mit látok az újságba? Viszik a tv-t. Olvasni nyilván égő meg szánalmas dolog. TV-be mi van? Andy Vajna csatornái. Discovery kell? Töltsd le a netról. Egy jó monitor kell? Azt még megértem de ha egyet veszel azt se tukmálod utána már át senkire...

Rögtön megy a személyeskedés hogy egyszerű valaki mint egy faék! És? Mert megmondja hogy idióta az aki csak azért vesz mert akciós, amúgy nem venné meg? Igaza van! Aki kinézte a típust, mint a poszter is, csak azt várta hogy legyen akciós, mert amúgy lehet rohadtul nem is lenne rá szüksége.

Az e-mag meg kihasználja az üzletpolitikát, úgy akcióz ahogy akar, ha nem teccik hogy ennyiér akciós taszódjanak meg ott ahol vannak. Az eladó saját joga hogy annyiér adja amennyiér akarja. Ha felakciózza a kenyeret 600 ér utána meg 300-ér eladja holott az 300-ba kerül, legfeljebb veszel magadnak lisztet meg élesztőt oszt csinálsz otthon kenyeret.

Be lehet fejezni az ovodás stílust.

1gazsagos1 2016.11.29. 15:08:41

Fogadjunk hogy az emag eladta az összes iPhone 5s-t.... pedig az már elavult, viszont 6-ra meg nincs már lóvé... Akcijósan se. Viszont az összes iPadet is elvitték az istyle-ból, még 1-1 darab van 2 színből.

Akkor miről beszélünk? Ha nem lett volna akciós nekem se kellett volna iPad drágábban. Viszont én is kinéztem, mert vagy telefon vagy táblagép, telefont nem tudnám kihasználni, így csak kedvezett nekem az akcijó. Ha nem lenne akcijó nem venném meg mert tudok élni nélküle. Viszont előbb-utóbb úgyis kellett volna 2-3 hónapon belül.

Van egy elfogadható ár, egy 2 TB-os merevlemezt se veszel 25 000 ezer alatt. Szerintem. Pláne nem WD-set.

Egy normál valamire jó tv is van minimum 120 körül, az alatt felesleges venni. 130 cm-es tv? MINEK? Bőven elég az a 120,110 cmes is mondjuk akció nélkül. Itt ugyanis nem sok a különbség szerintem.

Hogy 60 cm-eset hoztak ki? Nem kötelező átvenni. Vissza kell küldetni a lóvé vissza, oszt cső. Nem ügy, itt a vásárlói jogok.

Nem azér az emag se ártatlan bárányka de ez esetben a poszternak sincs igaza. Nézzen máshol akciósakat ha tud vagy akar.

Ha nem lenne akciós szerintem nem is venné meg ezeket a dolgokat. Amúgy. Hogy óvatos ember azt jól teszi, de az ÖSSZES SHOP FELÁRAZ KARÁCSONY ELŐTT MÁR NOVEMBER ELEJÉN, OKTÓBER VÉGÉN!!! Erről szól a karácsonyi biznisz, veszel tv-t vagy nem veszel tv-t a családnak.

Van itt pénz mindenre, amire kell meg ami fontos, még hogy nyomorgunk. Ilyenkor látszik mennyit vásárolnak! Most jobban kitettek magukért, mert 1-2 éve még ennyit se adtak. Nem akarnak akciózni sem már a boltok, mert hiába néznek, nem vesznek semmit sem ha nincs kiírva a bűvös SZÓ:

AKCIÓ

1gazsagos1 2016.11.29. 15:12:51

@NormaJane: hihába nzed meg ezek már októberben felakcióznak legalábbis tudják azt az időpontot amikor meg kell tenni BF-előtt nem vállalják be a kockázatot

AZ EMAG ITT BALFÉK, BLACK FRIDAY ELŐTT FELAKCIÓZNI, ilyet még amatőrök se csinálnak, mer öngyilkosságnak is beillik.

A normálisabbja november első hetében felakcióz.

1gazsagos1 2016.11.29. 15:39:23

A monitort tv-t telefont fel lehet akciózni a többi kiegészítőt alaplapot, merevlemezt meg leakciózni azt nem nagyon viszik. Nem rossz üzletpolitika csak az a fránya időpontot nézték be, de jövőre majd megfogadják a javaslatomat. :)

Ha akciósan nem vitték ennyiér NEM ADHATOM MÉG AKCIÓSABBAN?

joska61 2016.11.30. 10:49:17

@Terézágyú: Ez igaz, csakhogy egyáltalán nem kapcsolódik ide.

WiZZu 2016.12.04. 20:19:05

Zoltán, Zoltán, ezt de csúnyán benézted.

WiZZu 2016.12.04. 20:21:07

Na meg a GVTI is, de fordulhatnak békéltető testülethez.

amindenes.blog.hu 2016.12.14. 16:13:22

28? Bogyóka, én 20ér vettem és abba benne volt a külső ház ára.

pizzafreak · http://pizzadebrecen.blog.hu 2016.12.17. 13:06:03

@amindenes.blog.hu:

Kedves Bogyóka! Azért egy használtpiaci merevlemezt 1000 napos üzemidővel és egy hónapos garanciával ne hasonlíts egy új termékhez. ;)

amindenes.blog.hu 2016.12.18. 08:42:12

@pizzafreak: Kár hogy nem használt ;) csók a családnak

pizzafreak · http://pizzadebrecen.blog.hu 2016.12.18. 17:07:19

@amindenes.blog.hu:
Ezt a konkrét típust, ekkora méretben újan nem veszel annyiért. Még szürkén sem.
Vehetsz agyonhasználtan, vagy vehetsz más típust, mert neked mindegy és/vagy nem értesz hozzá. A többi az melléduma.

amindenes.blog.hu 2016.12.18. 21:15:52

@pizzafreak: Azér volt annyira olcsó mert egyrészt nagyker ár, másrészt WD Green tehát egy ma már ritkábban kapható 5200RPM típus, energiagazdaságos. Nyilván nem hétköznapi használatra szántam, hanem 3 külső vinyó biztonsági-mentéseként, ugyanis azok sem örökéletűek de ha valamelyik meghal oda rengeteg adat. És 2 terra adatot nem bíznék egy felhőre sem, révén azért vagy fizetnem kéne, vagy törölnék mert 'fekete anyag" vagy megszűnne a szolgáltatás, így meg fent van a polcomon minden adat mentése. Abba most ne mennyünk bele mit takar az a közel 2 terra adat, ezt már lemagyaráztam pár hülyének akik szerint minden elérhető az interneten stream torrent, csak épp azt felejtik el hogy azokat idővel törlik, és egy szaros sorozatért 720pbe nem fogok streamelgetni miközben osztom szét a lakásban a közepes wifi jelet. ender, nincs mit taglalnom rajta

Tehetséges ugandai buzi 2016.12.29. 13:07:22

Amúgy a címet elsőre úgy olvastam, hogy "Zoltán odacsap a FELLÁCIÓZÓ eMagnak"
süti beállítások módosítása