Tékozló Homár

Nem elég rendes a Rendi

2017.07.11. 11:14 | Homár Hilda | 122 komment

92861_orig_rendi_1.jpg

"A ma már több vidéki nagyvárosban is elérhető cég villámgyors karriert futott be. Olvasónk levele alapján talán túl gyorsat is, és már, nem tudják tartani a lépést az igényekkel." - írtam tavaly nyáron. Azóta én is kipróbáltam, és bevallom, nekem nem jött be a rend és tisztaság elérése helyett az adott időkeret lejárta által szabályozott takarítási manőver. Katának se. 

Isten ments' hogy a rendi.hu tól rendeljetek takarítást! 

A megrendelt napon nem jelenik meg senki, majd hosszas egyezkedés után nagy nehezen másnap jön egy helyettes. Közli, hogy ő csak 3000 Ft-ot kap ezért a munkáért. (Kit érdekel?) A 12.000 Ft-os megrendelést 2,5 óra alatt összecsapja a takarítónő, aki már a belépéskor közli, hogy neki 3 óra múlva programja van, majd mikor meglátja a szekrényt, amit külön rendelni kellett és ki is lett fizetve előre bankkártyával (!) közli, hogy ez nincs benne az árban, neki nem szóltak.

Ismét telefonos egyeztetés ügyfélszolgálat, takarítónő, takarítónő közvetlen főnöke oda-vissza stb. Majd megnyugtatnak, hogy el fogja végezni.  Aztán mégsem. Ki kéne pakolni a szekrényből. Mutatom neki, hogy a weboldalon egyértelműen ott van, hogy nem kell kipakolnom. Ímmel-ámmal megcsinálja, de semmi köszönet nincs benne, kifordítva (!!) hajtogatja össze-vissza be a ruhákat a szekrénybe, 10 perc alatt összecsapva.

Külön rendeltem sütő takarítást, a weboldalon fent van, hogy mindent kitakarítanak, ami benne van. Hát ez sem jött össze, mert a tepsi ugyanolyan zsíros maradt benne a sütőben... Kiüríti a szemetest, beleönt meleg vizet, majd ezt a koszos, büdös vizet beleönti a mosogatóba, ahol ugye ételek is előfordulnak. Kb. 2,5 óra alatt végez, van amit azért jól csinál, de a nagy része össze van csapva, mert hát siet és egyébként is rossz szájízzel indított. Kérdezem, hogy a mosogató ki lett takarítva? Ja, az nincs benne. Számítógép elővesz, kikeres, megmutat, hogy de, az benne van, ott van leírva. Jó, megcsinálja. Már szedelőzködik, majd kérdezem, hogy a dolgozó szoba is kész lett akkor? Ja, még van egy szoba? Igen van, mit gondoltál, mi van ott az ajtó mögött? Azt hitte, hogy kamra... no comment.

Elmegy, felhívom az ügyfélszolgálatot, elmondom mi volt, fel vagyok háborodva, mert az előző nap mikor vártuk ugye, nem jött senki, tehát ugrott az a napom, és ugye ez is, mert hát mégis csak otthon kell lennem vele. 2 napom elment a semmire és ez került 12.000 forintomba, amit a megrendeléskor azonnal a bankkártyáról levettek. Ügyintéző megígéri, hogy hétfőn felhívnak a reklamációs ügyben.

Kedden hív, de nagyon kedves volt, ez tény. Elcsacsogom a fenti történetet, ennél jóval részletesebben, megértő, így és úgy sajnálja, nem ez szokott náluk lenni stb. stb. Ad 50% os kedvezményt. Mondom nem nagyon vagyok kisegítve, mert kidobtam az ablakon 12ezret, fene fog még egyszer innen rendelni. Mondom, hogy a szekrények sem lettek normálisan megcsinálva, ami feláras volt. Jó, akkor azt majd a következő alkalommal megcsinálják grátisz. Meggyőz. De előtte mindenképp hívjam őket, hogy akkor tudjak a kedvezménnyel élni rendeléskor.

kb. 3 hét múlva aktuálissá válik a dolog, telefonálok. Más veszi fel. Elmondom hogy jártam, ő is mondja, hogy sajnálja, nem ilyen szokott náluk lenni a munkavégzés. Mondom igen, ezt mondta a kolléga is, ezért adok még egy esélyt. Küldi a kuponkódot.

Megjött. Beírom a megrendelésbe, majd pislogva látom, hogy kemény 4400 Ft kedvezményt ad a kód, mert csak az alapárra jár az 50%. Erről baromira nem volt szó. Ha mondják, nem fogadom el. Az előző takarítás maximum 3000 Ft -ot ért, amit a takarító is említett, hogy annyit is kap állítólag. Tényleg ennyire hülyének nézik a vásárlót?

Kata

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2017.07.11. 11:26:43

Céggel nem takaríttatunk.
Megbízható, ellenőrizhető takarítónővel takaríttatunk.
Takarítónőt a takarítónőboltból.

Terézágyú 2017.07.11. 11:31:30

" Ímmel-ámmal megcsinálja, de semmi köszönet nincs benne, kifordítva (!!) hajtogatja össze-vissza be a ruhákat a szekrénybe, 10 perc alatt összecsapva."

Basszus, ezért nem engednék én idegent a lakásomba, meg a szekrényembe... Mert előre tudom, hogy mindenki máshogy csinálja, amit én így vagy úgy csinálok. Ezért magam csinálom.

Úgyhogy pószter, tanuld meg: mindenki máshogy hajtogat. Ha neked csak úgy jó, ahogy te hajtogatsz, akkor magadnak kell hajtogatnod.

zserzsenne 2017.07.11. 11:31:40

Szóval ugrott egy napod, mert a takarítónővel kellett lenned. Akár faszbúkozás helyett te is megcsinálhattad volna. Rohadtul nem értem, mi ebben a gáz, férfiként simán kitakarítok ragyogóra mindent pillanatok alatt, még a wc kagylót is beleértve.
Ha mégis kéne segítség időhiány miatt, tuti nem ilyen szedett-vedett applikációból rendelnék, hanem leellenőrizhető referenciákkal rendelkező ismerőstől vagy cégtől.

Terézágyú 2017.07.11. 11:45:32

" mert kidobtam az ablakon 12ezret ...
Az előző takarítás maximum 3000 Ft -ot ért"

Vagyis nem 12e-t dobtál ki, csak 9e-t. Örülök, hogy segíthettem kiszámolni...

Egyébként:
"másnap jön egy helyettes. Közli, hogy ő csak 3000 Ft-ot kap ezért a munkáért. (Kit érdekel?)"
Na, ebben igazad van. Már ebből a megjegyzésből látnod kellett volna, hogy ez a takarítónő megbízhatatlan, hőbörgő, fecsegő.

KaTe 2017.07.11. 11:48:45

Meg kell beszélni a takarítónővel, hogy a következő 12.000 forintot nem a rendinek fizeted, hanem neki, zsebbe, ha rendesen kitakarít. Hidd el, nem lesz olyan pontja a háznak, ami nem mosolyogna vissza rád. Nem is értem, hogy tud életképes lenni egy ilyen cég egy olyan országban, ahol meglehetősen nyitottak az emberek a feketézésre, pláne egy takarító esetében. Bár az is tény, hogy a fenntartási költségek nem lehetnek túl magasak. A szépen és kedvesen beszélő alkalmazott meg pont annyit is ér, ha képtelen normálisan intézni a reklamációt.

Dalae · http://morzsagyujtogeto.blog.hu/ 2017.07.11. 11:52:24

Mit keres a kaja a mosogatóban? Ettől független a szemetesből kiöntött dzsuva tényleg nem odavaló.

Darth Revan 2017.07.11. 11:52:45

erdekes, hogy az otthoni takaritok fizetese beerte, sot meghaladta a nyugati fizeteseket. Mi 12.50-t fizetunk orankent, ami kevesebb, mint a posztolo altal fizetett 4000 ft/ora

Amugy celszerubb kozvetlenul megallapodni a takaritonovel.

Hozzank masfel eve jar ugyanaz a takaritono. Van kulcsa, nem tudom mennyi ido alatt vegez, de a lakas tiszta es a legfontosabb azota jarok vasalt ingben :)

(mar mosni is utaltam, de vasalni vegkepp nem voltam hajlando, ezert vasalast nem igenylo ingeket hordtam, de azert nem ugyanaz egy olyat es egy szepen vasalt inget felvenni)

eleinte aggodtam, hogy mi lesz, ha turkal a holmim kozott, de gyozott a lustasag - es ugy tunik ra is szolgalt a bizalomra.

Tehetséges ugandai buzi 2017.07.11. 11:56:48

Nekem semmi problémám azzal, hogy manapság már vannak olyan kőgazdag tekintetes urak és ténsasszonok (igen, szándékosan hagytam ki az ipszilont, mert Horváth Teri is így mondta a Bakterházban), hogy van ilyen szolgáltatásra kereslet. Ha jól emlékszem, Moldova írta a Lopini tudni kell c. kötetében, hogy - idézem - "...a nagy filozófus Feuerbach Összegyűjtött Művének II. Pótkötetében, hogy: amíg lószar van, veréb is van. (Magyarországon nem kapható, mármint a pótkötet.)"

Ha van erre igény, akkor lesz inghajtogató, meg bér-rendet rakó takarítónő is. Viszont a szájhúzás, meg a szar munka itt ugyanúgy visszatetsző, mint bármelyik más foglalkozásnál a világon.

FDToth 2017.07.11. 11:57:05

Én rendelek tőlük folyamatosan (céges iroda takarítása):
- első alkalommal jöt egy takaírtó, 27%-os ÁFA-s számlát adott csak az volt a bibi, hogy a cég akinek a nevében adta, felfüggesztett adószámmal létezett (enynire néznke utána kivel dolgoznak). Rendi visszafizette, más lehetősége nem volt
- másodszorra egy nappal előtte mondták le, de köv héten pótolták
- hamradszorra megint lemondták egy nappal előtte, d e1 hét múlva pótolták
- a többi rendben, jó nagyon a rendszeres takarító.

Lányeg h tanítani kell őket, mert sokszopr foglamuk ninc spl. (nem hibáa szelektív a hulaldék, nem önjtük egybe, nem hibba van több felmosós (vízes helyiség, parketta, stb), nem egy vödörből dolgozunk, szőnyegek alatt is takarítunk, stb.)

Magyarorzságon vagyunk, a rendi sem fog csodát tenni, mert az emberek többsége sötét és minimális logikával rendelekzil.

KaTe 2017.07.11. 12:01:29

Szerintem ez a (t)rendi nem csak azért nem lehet életképes mert olyan hatalmas igény lenne rá, hanem azért is, mert az egész folyamat követhetetlen, kezdve attól, hogy milyen külsősöket és mi alapján foglalkoztatnak, egészen odáig, hogy bármilyen hanyag munkavégzés esetén a közvetítő lesz a felelős, tehát maga a (t)rendi. Baromi nagy kockázat tűnik ez az egész, ráadásul nagyon kíváncsi lennék, hogy abból a 12.000 forintból mennyi a takarító része, mert ha 1000 forintos órabérnél többet kapna a (t)renditől, már nagyon csodálkoznék.

Nick-son 2017.07.11. 12:02:37

Erre felénk nincs már aki takarítson. Aki takarítónőt tud még fogni az megbecsüli, vagy csinálhatja maga.

KaTe 2017.07.11. 12:11:14

@FDToth: Tanítani?! Az a (t)rendi dolga lenne, nem? Amúgy gondolom ez az egész arról szól, hogy a (t)rendinél van kb 2 alkalmazott, tehát egy informatikus, illetve egy aki az ügyfélkapcsolatért felelős meg a főnök, az egyéni vállalkozók meg számláznak. Nem hiába, hogy pl. jó pár szállodának lényegesen olcsóbb külsősöket hívnia és foglalkoztatnia, ahelyett, hogy felvenne alkalmazottakat bejelentett 8 órás munkaidőre. Persze ez aztán gyakran visszaüt, mert az egyéni vállalkozónak a büdös életbe nem lesz nyugdíja és mivel ahogyan írod nincs semmi egységes szabályzat, amiben le lenne írva, hogy milyen munkát hogyan kell elvégezni, ezért marad a megbízhatatlan, trehány munkavégzés. Üdv a 21. században!

FDToth 2017.07.11. 12:37:22

igen, kb 3-4-en dolgoznak, sima közvetítők. Hiába a válogatás meg a szűrő, szarból nem lehet várat építeni, gondolok itt arra, hogy nincs normális takarító itthon a legtöbb trehány. A rendinél viszont az előny (pl. egy sima takarítóval szemben, aki feketén dolgozik), hogy a rendi ha úgy van, a panaszt jól kezeli (a poszt esetében is azért kb félvisszatértíés nem rossz). és bizony tanítani kell, mert a rendi nem teszi. én érdekem, hogy úgy takarítson az adott dolgozó, ahogyan azt én elvárom. ezek a takarítók nem képzett emberkék (nem mondom h nem tanultak, mert a tanultak töbsége is logikátlan), fejleszteni, betanítani kell.

Kondom Keselyű 2017.07.11. 12:55:23

@rarabel:
Az egyszerubb ha te takaritasz.
A bonyolultabb ha tanulsz,lesz egy normalis szakmad,es keresel annyit,hogy siman kikohogj 12k-t egy alapos takaritasra, tobbet erjen ennel a szabadidod,vagy a masodallasod.

Kondom Keselyű 2017.07.11. 13:04:58

Ez is tipikus magyar problema :
A dolgozo nincs rendesen megfizetve, ezert szar munkat vegez,es a fonok nem tud mit csinalni,mert ennyiert ertelmes ember nem valasztja.

Mint a sok gyoker a balatonon, aki inkabb felveszi az egesz nap puffogo,elegedtlen dolgozot. Vagy ki se nyit a szezonra,es egy 5-6 millios nyeresegrol lemond,mert nem hajlando 1000 forintnal magasabb netto orabert fizetni.
1500-2000-es netto oraberert egyenkent leszopna az osszes vevot a dolgozo,de gyoz a "nehogymar netto 250-350 ezret fizessek egy szaros pultosnak" mentalitas meg sirni ,hogy nem megy a bót

Beerhead 2017.07.11. 13:33:00

Kéne a szavazásra olyan, hogy nem vagyok annyira úri nép, hogy bejárónő legyen. Két kis kezemmel szépen megcsinálok mindent, pár óra hetente belefér. Legalább lehet közben átnézni, kidobálni a felesleges cuccokat.

Kondom Keselyű 2017.07.11. 13:47:04

@Beerhead:

Van oylan is ,aki azt a par orat edzesre,pihenesre,csaladi programra,vagy egy olyan masodlallasra forditja,amivel a tobbszoroset megkeresi egy takaritono berenek.

Ehhez meg hozzajon az is, hogy idealis esetben egy olyan ember,akinek a takaritas a szakmaja,ezerszer alaposabb an megcsinalja , mint egy kontroling igazgato, vagy egy Senior C+ developer.

Persze szar dolog 1-200 nettoert melozni, de azert meg nem kell irigykedni azokra, akik megengedhetnek maguknak havi 1-2x 10 ezer forintot egy profi takaritora.

KaTe 2017.07.11. 13:47:57

@Beerhead: Bejárónő? Na még mit nem! Férfi nem takaríthat? Micsoda diszkrimináció folyik egyesek felyében (j) itten!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.11. 13:51:06

@Dalae: "Mit keres a kaja a mosogatóban? Ettől független a szemetesből kiöntött dzsuva tényleg nem odavaló. "

Alágyújt, és az egész lakodalmas népnek főz egy leveset.

Tényleg nemtom.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.11. 13:53:42

Azért nem szeretem a takarítónőt, mert előtte rendet kell rakni, mindent elpakolni.

KaTe 2017.07.11. 13:54:54

@Kondom Keselyű: Azért tegyük hozzá hogy pl. a posztban szereplő sütő takarításnak is lehetnek fokozatai. Tehát ha mondjuk egy olyan több éves sütőt kell kiganézni, amit majdnem minden nap használnak, de lusták minimálisan karbantartani, akkor azért simán lehet, hogy 2 óráig is eltarthat, mire te arról lehámozod az összes rászáradt/ráégett anyagot, legyen akármilyen csodaszered is kéznél. A másik eshetőség, hogy minimum évente egyszer szépen kiganézzák, akkor valóban max fél óra alatt megvan az egész.

A ruhásszekrény vajon a trendi oldalán mekkora méretet jelent? Nekem van 4 ajtós ruhásszekrényem is, illetve van egészen kicsi, kb. negyedannyi cuccal mint az előbbiben.

Ezért mondom azt, hogy ez a Trendi abszolút nem életképes, ilyen munkákat nem lehet interneten keresztül előre fixálni, hiszen ott helyben derül ki, hogy voltaképp mekkora munkáról van szó, amit kb. mennyiből (illetve hány óra alatt) tud megoldani a takarító!

ptspts 2017.07.11. 13:58:16

A posztot köszönjük, a leírtak alapján bárki eldöntheti, hogy megbízza-e a Rendit bármivel is.

Sajnos a takarító megtalálásának van időbeli és anyagi költsége is: sokat ki kell próbálni, mire jön egy szorgalmas és megbízható. Az már a vevőn múlik, hogy mennyit idegeskedik és telefonál, ha mégse jót kapott.

Valószínűleg a vevő sokkal jobb takarítást kapott volna, ha zsebbe ad a takarítónak még 3000 Ft-ot, és elkéri a telefonszámát, hogy legközelebb a közvetítő kihagyásával jöjjön, és akkor az egész 12 ezer Ft-ot a takarító kapja.

> Senior C+ developer

Ilyen pozíció nincs. Van: senior C developer, senior C# developer, senior C++ developer. Szerintem az utóbbi keres legtöbbet.

Beerhead 2017.07.11. 14:15:15

@Kondom Keselyű: Ez kissé mellé ment, bár nem C+ developer vagyok, de a fizum nagyon messze van a 100-200 nettótól, illetve a felsorolt dolgokra takarítás mellett is bőven jut idő, a gyerekeket is nyugodtan be lehet ám vonni, közben beszélgetni, gyakran hangulatosabb, mint közös étkezésnél.

Kondom Keselyű 2017.07.11. 14:24:29

@ptspts:
Nyilvan az az egy plusz volt a leglenyegesebb pontja az iromanynak.

Ez a "keruljuk meg" azt aki osszehozott minket,annyira legalaja,hogy nincsenek szavak ra.
Mint amikor szol a munkaltato, hogy sunyiban lepj ki a munkaerokolcsonzotol,atvesznek, es az mindkettotoknek jo lesz.
Ilyenkor kell szolni a kolcsonzonek,hogy mashova szeretnel menni,mert ha rajtuk at akart lepni,akkor veled is ugyanezt fogja csinalni,ha ugy hozza a helyzet.

ptspts 2017.07.11. 15:12:09

@Kondom Keselyű:

Nem értem, hogy a vevő mivel is tartozna a Rendinek, miután kifizette a Rendi által kért 12 ezer Ft-ot a szolgáltatásért (és ebből a Rendi levette a 9000 Ft jutalékát, és busásan megél)? Miért ne fogadhatná fel a vevő a takarítót közvetlenül a jövőben? Ez a tiltás ugyanolyan abszurd, mintha vásárolok valakitől a Vaterán, akkor a jövőben nem vásárolhatok tőle közvetlenül?

ptspts 2017.07.11. 15:15:53

Én még nem próbáltam, de az ismerőseim szerint a joszaki.hu-n lehet megbízható, jó szakembert találni, takarításra például itt: takaritas.joszaki.hu/budapest

Dikusz 2017.07.11. 16:03:21

@Tehetséges ugandai buzi: + 1 a Bakterház említéséért.

De engedd meg, hogy megemlítsem: adódhatnak olyan élethelyzetek, hogy az egyáltalán nem kőgazdag, egyedülálló idős ember kénytelen takarítót hívni, mert másképp nem tudja megoldani a takarítást.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.07.11. 16:17:47

@ptspts: hogyne, tudod mi történne ? Megegyeznek mondjuk nyolcezerben. Ugye hibát a legkönnyebb találni és már menne is az alkudozás. Meg a fenyegetés azzal, hogy beköpi a rendinek a fusit...

chili wili 2017.07.11. 16:19:46

@rarabel: @Terézágyú: @Bendeguz..: de főleg @zserzsenne: nekünk tavaly egy súlyos műtét utáni felépülés idejére kellett takarítónőt fogadnunk. Nem mindig megoldható a háztartás ellátása önerőből, ilyenkor két megoldás van, az egyik, hogy hagyom a lakást belerohadni a koszba, a másik, hogy keresek segítséget.

ptspts 2017.07.11. 16:27:50

@8cadik crazy one a vannabí pank:

> Ugye hibát a legkönnyebb találni és már menne is az alkudozás.

És, amikor a Rendi küldte a takarítót, nem volt hiba? Dehogynem, tele van vele a poszt. A posztoló végül megkapta a Rendin keresztül azt a minőségű takarítást, amiért előre fizetett, és tételes írásbeli ajánlatott kapott rá? Nem kapta meg, le van írva a posztban A hiba és a hanyagság kockázata akkor is fennál, ha a Rendi küldi a takarítót, és akkor is, ha nem. Valóban másképp kell kezelni a hibákat a Rendi esetén (telefonálgatni kell), és másképp egy független takarító esetén (alkudozni kell, vissza kell tartani a pénzt). De önmagában, mint ahogy a poszt is mutatja, a Rendi megbízása nem csökkenti kellő mértékben a kockázatot: nem jobb annyival, amennyivel drágább.

> Meg a fenyegetés azzal, hogy beköpi a rendinek a fusit...

Ki köp be kit? Az első alkalommal nem lenne fusizás, a második alkalomtól pedig a Renditől függetlenül állapodnának meg. Ezt megtehetik, kivéve, ha valakinek a szerződősében van ezzel ellentétes korlátozás. Ettől még a Rendi dönthet úgy, hogy nem alkalmazza a jövőben az adott takarítót. Ezt a kockázatot a takarító vagy vállalja, vagy nem.

zserzsenne 2017.07.11. 16:38:58

@chili wili: Azért írtam oda, hogyha mégis szükség van rá, tuti nem applikációból rendelném meg, hanem ismerősi ajánlás vagy egyéb referenciákon keresztül.
Mondjuk azt nem teljesen értem, hogy fogadnunkot írsz, de után hagyom a "lakást berohadni".

chili wili 2017.07.11. 16:52:34

@zserzsenne: köszönöm, hogy a figyelmed egy pillanatra sem lankad. Egy család vagyunk, fogadunk, hagyunk, keresünk. Délután van, elírtam, te meg jól elégtételt vettél ;-)

The Good Boy 2017.07.11. 16:58:22

"mert a tepsi ugyanolyan zsíros maradt benne a sütőben..."

nem tudom, hogy van ez urizálóné katánál, elég igénytelen egy leányzó lehet.
Szerintem mi csinálhatunk idehaza valamit rosszul, mert nálunk a sütőbe valahogy sose kerül vissza zsíros tepsi...

Én soha el nem tudtam volna képzelni, hogy ne mi a feleségemmel takarítsunk ki, pedig rengeteget dolgozunk, nem minimálbérből muzsikálunk, bőven futná ilyenre, de ez még sose merült fel. És szerintem nem is fog.

Én megértem, és elfogadom, hogy vannak emberek, akik takaríttatnak. rengeteg ismerősöm dolgozik pl. osztrákoknál takarítónőként, erősen magasabb életszínvonalat tartva ebből. És kint sem nagy szenzáció, ha a rendőr, a postás, vagy a mezőgazdász heti egyszer 7-8 vagy több euróért óránként takaríttat.

Viszont a rendi cégnek elég nehéz dolga lehet, mert aki nála jól dolgozik, az gondolom egy idő után a többiek által jelzett módon félpénzért átmegy a maszekvilágba feketézni, amint felépül egy bizalmi alapon működő ügyfélköre. Aztán futhatnak mindig új alkalmazottért. Nem hiába van rendszeresen a cégnél olyan, hogy elhalasztják az aznapra beígért munkát. Gondolom nincs aki megcsinálná.Igazából rendiék is jobban járnának hosszútávon, ha közvetítéssel foglalkoznának, nem alkalmazott lenyúlással, mivel bejáratott cég, ezrét szerződjenek takarítókkal, aztán azok úgy kapnak címeket, ha a pl. 12000 ft.-ből jutalék formájában pl. 3000-et visszadobnak. Így érdeke lenne mindkét félnek a széles ügyfélkör, illetve a minőségi munkavégzés (mert akkor pl. gizikét nem kérném, ha korábban rossz volt a munkája illetve ha egyáltalán takarításra fanyalodnék. Így is lelépne a dolgos, élelmes többség, és ráadásul kisebb lenne a profit, de talán kevesebb az elégedetlen ügyfél (nincs mit az ingyen ötletért).

Ettől függetlenül részemről jár a poszt- tolót már szabad mozgalom elinditása már csak a " ...mert hát mégis csak otthon kell lennem vele. 2 napom elment a semmire..." miatti lustaságért!

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.11. 17:25:37

@The Good Boy: "2 napom elment a semmire"

Az az ő hibája. Közben akár ki is takaríthatott volna maga. :))

2017.07.11. 17:52:47

utálok takarítani, nem kapcsol ki, és rabolja a szabadidőmet, és mivel emiatt dühből és 'ittbzdmg ottbzdmg' elven műveltem, jobban jártam, h rábíztam másra.
amúgy meg miért kéne megmagyarázni, h ki mit miért csinál? hadd vezesse már mindenki a saját életét úgy ahogy neki megfelel. takarítással v takaríttatással.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.11. 18:46:26

@Biriksz_Krokiksz!: "utálok takarítani, nem kapcsol ki, és rabolja a szabadidőmet, és mivel emiatt dühből és 'ittbzdmg ottbzdmg' elven műveltem"

Lehet, hogy csak túl sok volt a munka. Én lezártam a nyugati szárnyat, és csak két szintet használunk, így egy nap alatt végzek. :))

2017.07.11. 18:51:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ne genyózzá'! :)))))) Am' ott követted el a hibát, h pont a nyugati szárnyat zártad le, a keleti helyett ;)

MrZed001 2017.07.11. 22:20:24

Annyira bírom a pampogókat, akik papagáj módjára szajkózzák, hogy miért nem takarít ki maga.
Az ilyeneknek gondolom nincs rokkant a családjában, vagy idős, beteg ember.
Ha lenne, lett volna, megértenék. A kibicnek meg semmi se drága.

Tovább megyek. Normál életerős fiataloknál is láttam már, hogy takarítóra volt szüksége. Mindketten napi 12-14 órát dolgoztak.
Meg is fizették rendesen őket, de olyan "időpazarlásra" mint takarítás már semmi idejük sem maradt.
Lényegében az ő órabérük fejenként is >20x-osa volt a takarítónak. Tehát már csak tisztán anyagi oldalról is nagyon megérte nekik.
Nekik sikerült megbízható embert találni. Ezért is gáz, ha egy ilyen specialitású cég ennyire béna.

szépjuhászné 2017.07.11. 23:00:33

@MrZed001: Nekem is volt ismerősöm, sebész(nő), 12-14 órát operált, utána nem sok kedve volt háztartást vezetni, ott a férj csinálta. Gondolom, a pampogók se szeretnék, ha egy ilyen orvos mellévágna, mert előző este még takarított. Vannak helyzetek, amikor annyi idő alatt 5-10-szer annyit keresel, v. fontosabb dolgot csinálsz.

GhostBusters 2017.07.11. 23:11:19

Kedves Kata, nagyon igényes ember lehetsz, hogy ismerősi körben nincs egy megbízható forrásod, akin keresztül tudnál takarítót szerezni. Helyette neten kell rendelned, mint egy pizzát.

Szívből gratulálok!

2017.07.11. 23:29:34

Ménemtakaritott sajátmaga!! - ez voltmár ?
Meg hogy javitsa magának a villanybojlert is. Meg épitse fel a házát is. Meg a kenyeret is süsse meg magának. Sose szoruljon rá másik ember munkájára. Ja és a saját fogát is tömje be. Hajvágni is lehet otthon magának.

otgorbebogre 2017.07.11. 23:34:52

nalunk a privat takaritono szep csendben kiramolta a lakast (aprankent amig eszre nem vettuk). szoval akkor mar a posztolo jobban jart )):

2017.07.11. 23:35:58

@ptspts: a senior C+++ keresi a legtöbbet. Háromplusz az már ezredesi rang.

Bendeguz.. 2017.07.12. 07:44:23

@MrZed001: Van ilyen is. De a poszter otthon lofralt 2 napig es csak utasitgatta a takaritot (a penzeert megtehette), tehat nagyon nem az a kategoria akirol te beszelsz.

.Manyecska 2017.07.12. 08:25:29

exanyósom is folyton takarít olyan a lakás mint a patika de felnevelt két ba.f@sz gyereket azért ezt is nézzük már...!:D

Muad\\\'Dib 2017.07.12. 08:32:43

@kekecke:
Mégis mi a fas* közöd van hozzá, hogy mit csinál meg, meg miért fizet? Kifizette, elvárja a normális szolgáltatást.

.Manyecska 2017.07.12. 08:44:14

@kekecke: nehéz fizikai?? dédapám kazánfűtő volt nyáron folyton fűteni kellett neki mert fázott..!:D Mondjuk én 100m2-en élek, nem tudtam becsukni múlt éjjel a zablakot mert 4 méter magasan volt a felső és hálóingben akrobata-mutatvánnyal is felér mire feljutok...beesett a jég...én már öreg vagyok amint végzek egy nagyobb helyiséggel kb kéthavonta kezdhetem elölről!! :D

.Manyecska 2017.07.12. 08:49:55

Nagyanyáméknak vasalónője volt, szólnék, mennyek anyámba? :P

Kondom Keselyű 2017.07.12. 09:07:01

@Muad\\\'Dib:
" Mégis mi a fas* közöd van hozzá, hogy mit csinál meg, meg miért fizet? Kifizette, elvárja a normális szolgáltatást."
Ilyeneket itt ne mondj.
Ha ez moderalasi elv lenne,akkor 10 comment egy post alatt mar havi rekordot jelentene.

Erted,megirja az ember,hogy fizettet x termekert-szolgaltatasert,atbasztak.
Erre mirol szol 10 bol 9 hozzaszolas ?
" minek neked ilyen ?"
"fele ennyiert ezerszer jobbat vettem"
"en egy par zokni vasarlasa elott is lekerdezem az Optenben a ceget, es addig nem fizetek,mig le nem masoltam az elado anyakonyvi kivonatat"
"meg is erdemli,tavaly engem is atbasztak"
" Ez a hulye komolyan almat vett a korte helyet????!!!!t"
"hitelt csak ugy veszek fel,ha elotte bemagoltam a 197 oldalas szerzodest,es 10 random kerdesbol minimum 9-re hibatlanul valaszolok az aszonnynak"

FionaG 2017.07.12. 09:21:47

Elnézést kérek az off-topic hozzászólásért.
Nekem olyan gondom van, hogy nincs kire bízni az állatok és növények gondozását, ha elutazunk. Erre tudtok valamilyen megoldást?

.Manyecska 2017.07.12. 09:23:33

@FionaG: igen, hozd hozzám!!! nagyapám főkertész volt a Pálmaházban amúgy :P :DDD
nálam meg tele van állatkákkal...ha kompatibilis kutyával, sünnel jöhet :P amúgy panziót próbáltál? a növények jöhetnek az állatok nemtom :D

FionaG 2017.07.12. 09:34:33

Igazából arra gondoltam, hogy tök jó lenne egy olyan szolgáltatás, ami ezt megoldja.
Akinek mondjuk van egy baromfiudvara, az sohasem utazik el?
De ha még egy takarító céget se lehet nyugodtan beengedni a lakásba úgy, hogy az ember még otthon is van közben, akkor hogy lehetne felügyelet nélkül valakire rábízni mindent.

.Manyecska 2017.07.12. 09:37:18

@FionaG: szezonális szolgáltatásra nem lehet bazírozni vállalkozást, szerintem..:) ismerős, egy egyetemista, diákszövetkezet...most néztem cicapanziót ott még be is van kamerázva úgyhogy tudok nézni is őket! van már kifejezetten tengerimalac-panzió is...

haXXor 2017.07.12. 10:09:10

Van egy vállalkozásom, napi szinten kurva sokat dolgozok de még én is kitakarítok magamnak, ingyen. Nő létedre ezen sírni... hát szégyen.

haXXor 2017.07.12. 10:10:24

@Hód Alajos: Ja, mert a takarítás a csórók privilégiuma. Teljesen jogos. Ahhoz gazdag, hogy nő létére kitakarítson, de ahhoz már csóró, hogy ne valami hipszter szar céget hívjon. Logic...

Szakyster 2017.07.12. 10:21:22

@haXXor: Akkor valsszeg vagy mégsem dolgozol sokat, vagy nincs életed.

forumuser 2017.07.12. 10:23:15

@zserzsenne: @rarabel: @Terézágyú: @Bendeguz..: Esetleg próbáljátok elképzelni, hogy nem 120 nettót keres, és simán kifizet tizenkétezret* takarításra, az így nyert időt pedig valami más, tartalmas időtöltésre fordítja.
*Ami nem jelenti azt, hogy akkor át lehet verni.

forumuser 2017.07.12. 10:27:23

@Beerhead: Azért egy nagyobb családi ház akapos kitakarítása nem kevés idő, ha vannak gyerekek, netán kutya, macska.
Kinek mik a prioritásai. Mi lenne, ha nem minősítgetnénk egymást mindjárt?

Bobby Newmark 2017.07.12. 10:33:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mondjuk... zöldség, amit ott mos meg az ember..? Ti is megszédültök, ha megláttok egy sütőt, annyira idegen a konyha, mi?

forumuser 2017.07.12. 10:34:27

@Hód Alajos: "Te meg bazmeg appon rendelsz, mert túl hülye vagy megkérdezni pár hasonló egzisztenciájú ismerősödet, hogy tudnak-e ajánlani valakit."
Nem biztos, hogy van ilyen ismerőse. Itthon a mosogatógép is felesleges rongyrázásnak számít, kvázi ciki, mert csak az számít munkának, ha kapálsz :P

KaTe 2017.07.12. 10:39:49

@forumuser: Azért tegyük hozzá, hogy mire bepakolok mindent egy 9 terítékes mosogatógépbe, sokszor már végeznék a mosogatás minimum harmadával. Ellenben a mosogatógép szebben mosogat és elvileg kevesebb vizet használ. Amúgy mosogatni is lehet úgy, hogy az ember 5 perc alatt letudja és van, aki 15 percet dörzsölgeti ugyanazt, hogy makulátlanul ragyogjon. Ha én nekiesek a sütőnek, akkor vannak bizonyos elvárásaim, a trendis takarítónak meg aligha érdeke, hogy ennyit szarakodjon vele. Szóval az, ami az egyik embernek tisztaság és rend, a másiknak még lehet egy katasztrófa sújtotta övezet.

haXXor 2017.07.12. 10:40:02

@Szakyster: Nincs életem. De amúgy szakítok időt erre. Őszinte leszek, picit hazudok persze, mert nem a szükség hanem a kikapcsolódás visz rá a takrításra. Engem kikapcsol.

Terézágyú 2017.07.12. 10:42:57

@forumuser:
nem én jöttem ide panaszkodni, hogy otthon kellett maradnia, mert hogy mennyit költött, hanem a pószter.

Szakyster 2017.07.12. 10:45:48

@haXXor: Ez sokmindent megmagyaráz. Tök jó neked, komolyan irigyellek. Nekem a takarítás "picit" más érzés. Akár a dupláját is fizetném, ha soha többet nem kellene csinálnom.

Terézágyú 2017.07.12. 10:45:48

@KaTe:
Én azt birom, amikor azt mondják, hogy azért kell a mosogatógép, hogy többet tudj a családoddal lenni...

Ja persze, amikor mindenki ül a szobájában és nyomogatja a kütyüket, akkor marhára együtt van a család...
Elárulok egy titkot: a kézzel mosogatás/törölgetés közben jól el lehet beszélgetni a családtagokkal, nem árt meg a férnek sem egy kis törölgetés, a gyerekeket meg egyenesen illik egy kis munkára szoktatni... és közben meg lehet kérdezni, hogy mi volt az iskolában, a munkahelyen...

zserzsenne 2017.07.12. 10:45:59

@forumuser: El tudom képzelni, mivel magam is bőven az átlag felett keresek. Azt is el tudom képzelni, hogy valakinek tényleg szüksége van rá. Ha meg igazán gazdag, akkor nem fog rendivel szórakozni, máshonnan szerez takarítónőt.
Gondolom azért facebook-ozni meg TV előtt van ideje dögleni a többségnek, de takarítani nem. Értékes időt nyernek a rendivel, egyel több fotót lehet lőni az instára is!

nikkel odeon 2017.07.12. 10:48:21

@Kondom Keselyű: Már ha tényleg profi az a takarító. Én biztos baromira bizalmatlan lennék, hogy a poros szekrényen lévő sok bizbasz közül eltör-e valamit, úgy pakolja-e vissza őket, ahogy voltak, meg hogy semmi olyat nem visz magával, ami nem az övé (nem feltétlenül pénzt vagy aranygyűrűt, hanem bármi olyat, ami nem túl nagy, és talán csak 1-2 hónappal jössz rá, hogy már nincs meg).

nikkel odeon 2017.07.12. 10:53:23

@Kondom Keselyű: Azért 350 ezret egy szaros pultos tényleg ne kapjon már (250-et még csak-csak), azért az nem igazán lenne arányban az elvégzett munkához köthető szaktudással, felelősséggel és bevétellel. Utóbbival esetleg valami elitebb budai szórakozóhelyen, ahol egy deci ásványvíz is ezerötszáz, de akkor se fizetnék meg, mert úgy nagyobb a tulaj haszna ;). De egyébként ennyi erővel kaphatnának havi egymillát is, hogy mindenki kurva elégedett legyen. Mondjuk nem dolgozna jobban, sőt már kontraproduktív is lenne (valószínűleg csak a pofája nőne tőle), de legalább biztosan nem akarna külföldre menni takarítani vagy mosogatni, mert többet keresne, mint a legtöbb diplomás...

forumuser 2017.07.12. 10:57:09

@Terézágyú:
"Ja persze, amikor mindenki ül a szobájában és nyomogatja a kütyüket, akkor marhára együtt van a család..." - hamis dilemma.
Kézzel mosogatás _helyett_ is lehet beszélgetni.

forumuser 2017.07.12. 10:58:30

@Terézágyú: Gondolom, azért maradt otthon, mert ez volt az első alkalom, hogy takarítást rendelt. Ha talál egy megbízható, alapos takarítónőt, akkor nem kell otthon maradnia felügyelni.

nikkel odeon 2017.07.12. 10:59:36

@Kondom Keselyű: Normális szakmával se biztos, hogy szívesen kipengetnél 12k-t a takarítóra. Mi a feleségemmel összesen kb. nettó 650k-t kerestünk, amíg még otthon voltunk, mégse szántam volna pénzt takarítóra a bizalmatlanság és a valószínűleg (számomra nem kielégítő minőség miatt. Meg egyszerűen nem ér annyit egy szak(?)munkás munkája, akár tetszik, akár nem, nem csak az a kérdés, hogy futja-e rá. 6-8 ezret mondjuk még hajlandó lennék fizetni, ha tényleg normálisan dolgozik. Nem egész napos munkáról beszélünk... Jelen esetben elvileg a takarítónő 3k-t, a közvetítő meg 9k-t keresett, nem valami korrekt. Ha a közvetítőt kivesszük a képből, akkor a 6-8k-val már mindenki vidám lehetne.

Terézágyú 2017.07.12. 11:01:02

@forumuser:
"Kézzel mosogatás _helyett_ is lehet beszélgetni. "

Olvasd és értelmezd amit írtam.

forumuser 2017.07.12. 11:01:14

@KaTe: "Azért tegyük hozzá, hogy mire bepakolok mindent egy 9 terítékes mosogatógépbe, sokszor már végeznék a mosogatás minimum harmadával. "
Akkor te valami turbófokozatban nyomod, mert egy többfogásos családi ebéd után nálunk ez messze nem igaz.

forumuser 2017.07.12. 11:06:56

@Terézágyú: Oké, értem, hogy a kézi mosogatás nem gátja a családi időtöltésnek, beszélgetésnek. De ez még mindig hamis dilemma:
"Ja persze, amikor mindenki ül a szobájában és nyomogatja a kütyüket, akkor marhára együtt van a család..."
Vagy nevezhetem csúsztatásnak is.

forumuser 2017.07.12. 11:09:26

@Permetező: Te takarítasz otthon?

forumuser 2017.07.12. 11:15:35

@zserzsenne: Jaj, ne kezdjük már ezt.
Nekem az se fáj, ha jóskapista azért takaríttat mással pénzért, hogy facebookozhasson.

Terézágyú 2017.07.12. 11:18:05

@forumuser:
Vazze, persze, hogy hamis dilemma.
írhattam volna, hogy hazugság. Aki nincs eleget a családjával az sosem azért, mert mosnia, vagy mosogatnia kell.
Aki erre fogja az hazudik.

Bendeguz.. 2017.07.12. 11:19:11

@forumuser: Ezt is elfogadnam ervnek, de ismetlem, otthon a takarito segget bujta, tehat meg erre sem hivatkozhat. Egyszeruen egy igenytelen no, akire mikor mar rarohad a lakas, akkor fizet, hogy kivakarjak a szarbol. Ezt a leiras tamasztja ala.

GMS 2017.07.12. 11:28:50

@rarabel: én is pont erre gondoltam.:))) lustaság az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz...:))
2 nap alatt nemhogy kitakarítok, de ablakot, függönyt tisztítok, plusz mosok, főzök, vasalok, meg még magamra is lesz időm. Persze mindezt tempósan, nem tökölve. Arra van időd, amire akarod és úgy, ahogy akarod. A többi mind kifogás és annak tömegben való gyártása. Van, aki dolgozni akar, van, aki élni, van, aki rendet maga körül és nem rest ezt megteremteni, van, aki inkább a gyerekkel játszik, hadd fusson a lakás. Én pl. szeretem a rendet és sokkal szebben, és jobban takarítok bárkinél a környezetemben (kivéve a családomat persze, mert ő is ilyen fajták:)) ), így nagyon a
vége lenne, hogy kiadjam a kezemből. És mivel alapos vagyok ezért másnak sem takarítanék. Nincs az a pénz.:) Imádok mosni, mosogatni. Vendégségben is szívesen mosogatok, addig meg a konyhában dumálunk a háziakkal.:) Ennyi.

2017.07.12. 11:52:01

@kekecke: igan a sütőt ő dzsuvázta össze! MEg az egész lakást is a bűzös lehelletével összeporozta. Te forditva ülsz a lovon. A poszt arról szól hogy van egy szolgáltató aki rosszul teljesített. De azért csak mantrázd tovább az ostobaságaidat.

2017.07.12. 11:53:59

@GMS: te egy csodálatos ember vagy! Rengeteg dolgot megteszel, és még arra is van időd hogy magadat szentté avasd itt kommentelve. Leborulok nagyságod előtt drága kimdzsongun elvtárs !

2017.07.12. 11:59:28

@stakeholder Manyecs: én vizibivaly panziót keresek, hogy a kis házikedvencet rá tudjam bízni a nyaralás alatt valakire. Ilyet is tudsz ?

.Manyecska 2017.07.12. 12:07:45

@Kulics: igen, Zalalövőn van bivalyfarm! Más kérdés...?

Permetező 2017.07.12. 12:10:00

@forumuser: nem, roman rabszolgak de most hogy jon ez ide?

Krissz90 2017.07.12. 12:16:59

Én nagymamám számára rendeltem takarítást, mert szegény már nem tudja egyedül megcsinálni, nekem pedig nincs időm segíteni neki. Ezért gondoltam, hogy kipróbálom a Rendi.hu-t. Időben érkeztek a helyszínre és mindent megcsináltak, amit rendeltem. Meg voltam elégedve velük.

CID.. 2017.07.12. 12:19:46

@Kondom Keselyű: 12 ezret megkeresni 2,5 óra alatt, az nem piskóta másodállás, de ha ott sasolod mit csinál avagy nem csinál a takarító akkor az is ugrott ;)

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: az azért bebaszna, ha 4800 ft-os órabérért betonoznának.

CID.. 2017.07.12. 12:22:30

@Kulics: Mórahalmon van egy rahedli bivaly, szép nagy szikes tónál tartják őket, szerintem meg tudtok egyezni.

Szaktanár 2017.07.12. 12:35:28

annyira csodálatos, h van egy kiindulópont (posztoló nem szeret takarítani, ezért használ egy szolgáltatást, amiről leírja a pozitív/negatív tapasztalatait), erre ideáramlik a nép, és egy teljesen másik kiindulópontról elkezdi köpködni a posztert, h deee méééé nem takarítasz magad. kit érdekel? mert nem akar, és van rá pénze, h másnak fizessen érte. tökre nem az a topik, h megszabjuk, mit csináljon az OP, hanem az, h ha fizetünk egy szolgáltatásért, akkor joggal várjuk el, h az tisztességesen legyen megcsinálva, és elmondhassuk, ha nem úgy volt.
az, h miért nem maga csinálja meg, az ő magánügye, és semmi köze a kiindulóponthoz.

.Manyecska 2017.07.12. 13:25:37

@Szaktanár: ...jobbik esetben csak szélmalomharcot folytatnak a poszterek ellen- hátha valami jobb posztot is írnak- a rosszabbra nem merek gondolni :D ...

Csipyke 2017.07.12. 13:33:21

4. szavazati lehetőség: Pont most akartam kipróbálni, de ezek után nem fogom (komoly).

KaTe 2017.07.12. 14:00:28

@Krissz90: Remélem alaposan kitakarították a nagymamádat, bár nem tudom hogy lehettél elégedett velük, ha ott se voltál.

Krissz90 2017.07.12. 14:53:07

@KaTe: Mondjuk úgy, hogy örömmel beszélt a takarításról meg hálálkodott számomra a telefonban, amikor elmesélte, mekkora segítség volt ez akkor neki. Btw másnap arra is mentem és saját szememmel láttam a végeredményt...

2017.07.12. 16:39:13

@Krissz90: Te ezért a véleményért regisztráltál ma, hogy meg vagy elégedve a takaritócéggel. Nem is kicsit feltűnő, hogy beépített ember vagy.
Most próbálj vicceseket írni, a komment szekciónak az a dolga.

CID.. 2017.07.12. 17:01:50

@Kulics: Csak szólok Nusika ugyan olyan finom mint a marha, ha nem finomabb ;)

2017.07.12. 17:11:16

@GMS: "Én pl. szeretem a rendet és sokkal szebben, és jobban takarítok bárkinél" régebben én is így gondoltam, de ahogy fogyott az érdemi szabadidőm (és nem, nem fészbukcsizázásra, szelfizgetésre, tv bámulására gondolok), átértékeltem magamban, mondván a takimunkálatok kiszervezése megér egy próbát, kérdezősködtem, kutakodtam, döntöttem, és mindenki boldog. És hidd el, h ennek semmi köze a lustasághoz.
----
[És még mielőtt: nem, nem a Rendit védem, más céggel szerződtem.]

2017.07.12. 17:54:05

@Kondom Keselyű: :))))) tökéletesen ábrázoltad a TH kommentszekciót.

KaTe 2017.07.12. 21:36:59

@Krissz90: Másnapra?! Még szerencse, hogy volt valami eredménye! Amúgy tök jó, amikor a takarítás végére ér az ember, csak úgy csillog meg villog minden, szinte rá se merek lépni a padlóra, nehogy összepiszkoljam a koszos lábammal! Aztán kb 2-3 nappal később már semmi sem látszik az egészből. A bútorok ugyanúgy porosak, porcicák keringenek a földön, tiszta lehangoló érzés az egész.. :(

.Manyecska 2017.07.13. 09:07:37

@Biriksz_Krokiksz!: hát végül is étterembe sem azért megyünk mert nem tudunk főzni.. :)
mellesleg reggel hatkor már egy rakás palacsintát sütöttem:) az vót reggelire..

.Manyecska 2017.07.13. 09:27:19

@Biriksz_Krokiksz!: asszem beírtam? az előbb hogy étterembe sem azért járunk mert nem tudunk főzni... /türülték?/

Zöldegér 2017.07.13. 09:53:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A tojást, krumplit én is a mosogatóban mosom meg például. Gondolom, poszter is hasonlóra használja.

2017.07.13. 10:03:29

@stakeholder Manyecs: én látlak, és vadul bólogatok (szinte headbangelek) is egyetértésem jeléül!
:)

joska61 2017.07.13. 11:30:20

Ezek takarítanak a Guru-ban is?

2017.07.14. 00:45:42

@GMS: ne hari, de ezt hogy???? "lustaság az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz...:))
2 nap alatt nemhogy kitakarítok, de ablakot, függönyt tisztítok, plusz mosok, főzök, vasalok, meg még magamra is lesz időm. Persze mindezt tempósan"

magánügy 2017.07.14. 00:51:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ma pl. hazahoztam a dinnyét, én mindig elmosogatom, mosogatószerrel, ecetes vizes öblítés. (Ha felvágom a héjat, óhatatlanul a külsejéről bekerül a trágyaleves vagy műtrágyás öntözés maradéka.). Nekem nagyon nem jön be, ha a mosogatómedence nem kifogástalan tiszta. A le- és felmosó vizet a WC-be öntöm, nem is gondoltam soha, hogy bárki nem így tesz.

magánügy 2017.07.14. 00:57:37

@Biriksz_Krokiksz!: A te dolgod. Van, aki két nap alatt annyit keres, hogy két hónapra kifizeti belőle a takkert. Van aki a lábát lógázza, és kifizeti a takkert. Van aki csak úgy, mert úgy tartja kedve, és kifizeti. Ha xarul dolgozik a jómunkás, akkor nem fizeti ki . Már ha esze van.

2017.07.14. 01:24:37

@magánügy: pont így.
és pont a minősítgetéssel volt problémám.

kekeckeisback 2017.07.14. 09:14:31

@Szaktanár: Alapvetően igazad van. A gond csak az, hogy a poszttoló problémája nem érte el a normális hozzászólásokhoz szükséges ingerküszöböt.
Szégyen, ha egy nő (főként egy fiatal nő) annyira életképtelen-lusta (nem kívánt rész törlendő), hogy sem takarítani nem képes egyedül, sem azt megszervezni, hogy ezt más jól csinálja helyette.
Hulljon a férgese.

.Manyecska 2017.07.14. 09:53:31

@Biriksz_Krokiksz!: jaja, azt viszont megint beírom hogy nekünk vasalónőnk is volt! igaz dédanyáméknak, t.i. kékfestő-műhelyük volt.. hát most vasalt volna saját maga rohadt nehéz meló volt ám a kelmefestés:)

Treff Bubi 2017.07.14. 12:15:08

Na, hát ezért kell erdélyi asszonyokat hívni, akik feketén, számla nélkül kitakarítanak. (Először szépen, aztán amikor odaszoktatod őket, akkor már csak úgy tessék-lássék.)

Szaktanár 2017.07.14. 18:59:15

@kekeckeisback:

"Alapvetően igazad van."
ez nálam egy elég megszokott dolog :)

"A gond csak az, hogy a poszttoló problémája nem érte el a normális hozzászólásokhoz szükséges ingerküszöböt."

10+ éve olvasok homárt, két posztom jelent meg, szóval nem kell ez a duma. az itteni közönség mindig is fikázta a posztert, tökmindegy, mekkora a problémája.

"Szégyen, ha egy nő (főként egy fiatal nő) annyira életképtelen-lusta (nem kívánt rész törlendő), hogy sem takarítani nem képes egyedül,"
pont ez volt a hsz-om lényege, h ezt nem a te, vagy az én feladatom eldönteni. az, h ki mit tud/hajlandó megcsinálni, nem a poszt témája.

"sem azt megszervezni, hogy ezt más jól csinálja helyette."
már bocsi, de ezt mégis h kéne érteni? álljon a taki néni mögé, h a vécé mögött tessék erősebben súrolni kicsit, az ingeket meg az élére tessék hajtogatni?! remélem te is belátod, h ez nem életszerű (és nem is elvárható. gondolom te sem állsz a pék mögé hajnalban, h neúgydagasszadmáakenyerethanemígy).

kekeckeisback 2017.07.14. 19:07:12

@Szaktanár: ahogy azt már előttem többen is írták: máshogyan, máshol kellett volna takarítót keresnie. Továbbá: nekem pl. lennének módszereim, hogy azt kapjak, amiért fizettem. Bár az, hogy előre fizetett egy ilyen szolgáltatásért is az bizonyítja, hogy életképtelen.

2017.07.15. 04:55:26

@stakeholder Manyecs: na az pl egy tökszép szakma, kár h kihalóban van...szomiszmájli. (a kékfestői, mmint, nem a vasalás)

2017.07.15. 05:01:29

@Szaktanár: "ezt nem a te, vagy az én feladatom eldönteni. az, h ki mit tud/hajlandó megcsinálni, nem a poszt témája." ezen tépem a szám, már többedik kommentemben is, köszi. (de nyilván könnyebb azon rugozni, h biztos lusta és megeszi a kosz, mééér nem maga takarít, milyen nő ez ilyen megaf@szom stb. jaja, a minősítgetés az olyan bulika.)

.Manyecska 2017.07.17. 10:38:12

@Biriksz_Krokiksz!: hát enyhén szólva a Goldberger Textilmúzeumban lehet látni gépeket stb.. megtekintettük múltkor.:)..

Répázó 2017.07.19. 16:22:34

Miért sír a ribi? Az ő dolga a takarítás meg a szülés és céget hív? Szüléshez is céget fog hívni? És ha nem szülnek meg rendesen majd reklamál? Eszem megáll! Húzzál a konyhába szajha!

Permetező 2017.07.20. 15:48:03

@Rohadt genya: neked ezekszerint vagy nincs anyad vagy van de szules utan a konyhaba zarva tolti eletet :D

Kuvik79 2017.11.28. 21:13:29

@Répázó: Ezt otthon a retkes kurva anyadnak mondd, te szardarab.

Kuvik79 2017.11.28. 21:14:33

@Répázó: A te dolgod, hogy húzz vissza a fára és ott makogj, debil majom.

Répázó 2017.11.28. 21:18:14

@Kuvik79: Olyan durva vagy. Sírok te gyökér.

Hermina Orcsik 2018.05.22. 18:56:17

Ez ami ide van irva nem igaz elso ha valaki nem jelenik meg 5000 ft le van veve a fizubol masodik ha kesel 1500 ft es minden egyes hibaert ott dolgozom igy tudom hogy ez nincs igy
süti beállítások módosítása