Az Erste év elején a Joker hitelkártyáját az új, Max névre hallgató konstrukcióra cserélte. Ez a poszt, ennek a változásnak, és egy régi, rutinos jokeresnek köszönheti a születését. Már eleve a "áááááá, semmi nem fog változni, csak pénz helyett ezentúl Wizz Air pontokat kapsz" próbálkozás is elég jó, a sztori második fele viszont furcsa gyanút ültetett el Balázs fejében.
Szabadul az Erste a rendben fizető hitelkártyásaitól!?
Sziasztok!
Egy nagyon fura dologgal találkoztam a minap. Kezdem azzal, hogy a hitelkártya használóknak azon szűkebb táborába tartozom, aki nem azért tart hitelkártyát, hogy tovább nyújtózkodjon, mint ameddig a takarója ér, illetve nem szoktam elfeledkezni az időben visszafizetésről is, így a bankok nem tudnak rajtam extrán nyerészkedni (késedelmi díjak, kamatok stb.) viszont nekem megéri, hogy az amúgy nem kevés pénzből amit a vásárlásaim után a kártyakibocsátóktól kapnak valamennyit visszacsepegtetnek nekem is...
Van hitelkártyám már 4-5 éve. Majd 2 éve, mikor az aktuális bankom csavart egyet a kedvezményeken (maximalizálták a negyedéves visszatérítést) én átmentem az Erstéhez, a Joker hitelkártyájuk szimpatikusnak tűnt. 2015 végén meg is igényeltem, azóta rendszeresen használom (havi 100-200 ezer Ft-nyi vásárlásom mindig volt vele), egyszer sem késtem a visszafizetéssel, így örültem annak a pár %-nak amit visszakaptam.
Múlt héten hívtak az Erstétől, hogy "megváltoztak a körülmények" a banknál és a mostani hitelkártyám helyett egy másikat tudnak adni, egész pontosan az Erste Wizzair hitelkártyát, semmit nem kell csinálnom, a másik megszűnik, ezt megkapom postán és vidáman használom tovább, semmi sem fog változni.
Na mivel én sem ma jöttem le a falvédőről, és már szívtam meg pár ilyen telefonban kötött szenzációs ügylet után, ezért érdeklődtem, hogy ugyan akkor mit is jelent az a Wizzair szó a bankkártya nevében? Hát, pontokat fogok gyűjteni, amit a Wizzairnél repülőjegyekre költhetek. Hát ez csodálatos, és a %-os pénzvisszatérítés, ami eddig volt? Az megszűnik. Áhh értem, akkor ezt jelenti a "semmi nem fog változni". Rövidre zártam, hogy erre a Wizzaires kártyára nem tartok igényt, mást nem is próbált felajánlani, beolvasta, hogy 60 napos felmondással felmondják a kártyámat, nem indokolta, hogy miért, elköszöntünk egymástól.
Felmegyek az Erste honlapjára, látom, hogy a Joker kártyát már év eleje óta nem értékesítik, van helyette Max hitelkártya, ami kicsit csűrve-csavarva azért hasonló, persze sokkal körülményesebb a visszatérítés, de itt már furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy ezt vajon miért nem ajánlották fel nekem.
Nosza, töltsük ki az igénylőlapot, kérjünk visszahívást!
Nem is késett sokat, következő munkanapon hívott egy nagyon kedves, lelkes fiatalember, aki már el is indította volna az igénylést, mikor kicsit lelohasztottam a lelkesedését, és felvázoltam a szitut, hogy van nekem egy Joker kártyám, hívtak a bankuktól, de ezt a Max kártyát nem ajánlották fel, csak a Wizzairt. Mondja, hogy utánakérdez, elkérte az adataimat.
Jó 3 perc várakoztatás után visszakapcsolt, és már nem volt olyan lelkes, azt mondta, hogy bár el tudjuk indítani az igénylést, de sajnos "meg van az esély, hogy a bank elutasítja". Érdeklődtem a miértjéről, de lerázott egy "erről sajnos nincs információm, én is csak ezt a visszajelzést kaptam" mondattal, illetve, hogy ha gondolom az igénylést elindíthatjuk azért.
Mivel új igénylést nem akartam indítani, mert találtam a piacon jobbnak tűnő hitelkártyát az Erste Max ajánlatánál, így elköszöntem. Esetleg akkor gondolkodtam volna el, ha megúszhattam volna az új igényléssel járó papírmunkát, és bankfiókba rohangálást illetve papírgyűjtést, csak a kíváncsiság hajtott, hogy vajon miért nem jó ügyfél a banknak egy olyan hitelkártya birtokos, aki mindig időben fizet, és ezzel őket is folyamatos bevételhez juttatja? Mert azért azt nem hiszem, hogy a bank többet csepegtet vissza, mint amennyit ő kap a vásárlások után a kártyakibocsátóktól...
Kíváncsi lennék járt-e más is így?
Balázs
Az utolsó 100 komment: