Legalább is ez Rita félelme, aki késő este hazérve meglepődve tapasztalta, hogy a lépcsőházban kiszórt reklámanyag alapján elég klasszul ki tudja logikázni, hogy a panelszomszédok közül ki az, aki már hazaért, és ki az, aki nem, és ebben lát némi biztonsági kockázatot. A kérdése az, mit tehet, ha nem szeretne több ilyet típuső szóróanyagot kapni.
Tisztelt Tékozló Homár!
Lehet, hogy első indulatból nem célszerű panaszt tenni, de én most mégse tudom visszatartani a kikívánkozót.
A történet rövid: csütörtöki napon este értem haza a lakásomba. Panelben lakom, a lakásajtó kilincsére kívülről ki volt akasztva egy reklámkiadvány (a formátuma olyan, mint amit a szállodákban kiakasztanak "Ne zavarj" felirattal, tehát olyan ajtón lógó kampós tetejű keménypapír izé).
Mivel este értem haza, a legtöbb lakás ajtaján már nem láttam ezt az élénksárga reklámot, a Magyar Telekom Flip nevű szolgáltatáscsomagjáról szólt. Feltételezem, hogy a nap folyamán szórták meg a házat ilyenekkel. Ha én betörési szándékkal lennék, tuti, hogy igénybevenném a táblácskák segítségét, melyek megmutatják, hogy ki nincs otthon már egy ideje.
Ezen eléggé felháborodtam. Felhívtam a cédulán szereplő területi képviselő számát, hogy megkérjem, hogy mellőzze az eféle reklámot, de mondanivalóm negyedénél kinyomta a telefont (esetleg mentségére szolgálhat, hogy kb. este negyed 11-kor hívtam, de mit tegyek, ha ekkor észleltem a reklámot).
Felhívtam az ügyfélszolgálatot is. A cég honlapján a telefonszám mellett ez áll:
Kérdésed van? Hívj minket bármikor!
Ezt is tettem, de tájékoztattak, hogy 10 után a szám a Magyar Telekomnál csörög ki, az érintett céggel csak reggel tudok beszélni. Ennyit a bármikorrról.
A kérdésem az lenne, hogy mit lehet tenni, lehet-e egyáltalán tenni az ilyenfajta reklámok ellen, tekintettel arra, hogy nem névre, címre szólóan érkezett és a céggel sem állok semmilyen kapcsolatban. Természetesen a probléma része az is, hogy hogyan jutott be a házba a terjesztő. A kapu zárva van, a lakók kóddal vagy kulccsal nyitják. Lehet, hogy valaki beengedte, vagy csak valaki után bejött. Erre a részére nem igazán van ráhatásom.
Kicsit hosszúra sikerült, és vannak ennél nagyobb problémák is, de úgy gondoltam ez a bosszantó apróság megér egy-két gondolatot és kíváncsi lennék mások véleményére is a témában.
Köszönettel
Rita
Tisztelt Kérdező!
A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (1) bekezdése szerint:
Ha külön törvény eltérően nem rendelkezik, reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (a továbbiakban: közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján - a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel - kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.
Ugyanezen szakasz (4) bekezdése szerint:
Címzett reklámküldemény természetes személy mint a reklám címzettje részére közvetlen üzletszerzés útján a címzett előzetes és kifejezett hozzájárulásának hiányában is küldhető, a reklámozó és a reklámszolgáltató azonban köteles biztosítani, hogy a reklám címzettje a reklám küldését bármikor ingyenesen és korlátozás nélkül megtilthassa. Megtiltás esetén az érintett személy részére reklám közvetlen üzletszerzés útján a továbbiakban nem küldhető.
A fenti jogszabályi rendelkezésekre tekintettel Önnek lehetősége van a további ilyen vagy ehhez hasonló közvetlen megkereséseket megtiltani az adott vállalkozásnak írt levelében. Amennyiben ezt követően az adott cégtől ilyen vagy ehhez hasonló megkeresést kap, úgy eljárást kezdeményezhet a Nemzeti- Média és Hírközlési Hatóságnál.
UPDATE
Jelentkezett nálunk a Flip:
Kedves Rita!
Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztunk, természetesen ez nem állt szándékunkban. Nagyon sok leendő ügyfelünket így tudunk elérni, és így tudjuk eljuttatni hozzájuk az ajánlatunkat, amit hál’ Istennek nagyon sokan szeretnek és meg is rendelnek.
A közbiztonságon általában véve sajnos nem tudunk javítani, de engedd meg, hogy megajándékozzunk egy otthoni wifi kamerával, amelynek segítségével akkor is megbizonyosodhatsz, hogy minden rendben van, amikor nem vagy otthon.
Amennyiben részedről is rendben, kérlek, küldd el a címedet az info@flip.hu címre és a kamerát megküldjük számodra.
Ha mégis úgy alakul a dolog, bármikor szívesen várunk a flipesek egyre növekvő táborába.
Addig is minden jót,Endersz Frigyes, a Flip vezetője
Attila F 2017.10.20. 16:37:55
Im just here for the comments 2017.10.20. 17:05:42
Sluck Ödön 2017.10.20. 17:33:13
Egyébként negyed 11-es hívással szerintem kvittek vagytok.
Crazy 1zenkáttű 2017.10.20. 17:40:19
amindenes.blog.hu 2017.10.20. 17:59:33
Im just here for the comments 2017.10.20. 18:17:02
.Manyecska 2017.10.20. 18:51:29
Crazy 1zenkáttű 2017.10.20. 19:01:22
.Manyecska 2017.10.20. 19:40:34
Xezs6 2017.10.20. 19:44:37
Xezs6 2017.10.20. 19:45:50
hbh31 2017.10.20. 19:48:13
.Manyecska 2017.10.20. 19:55:20
SzerződésSertés 2017.10.20. 20:15:52
Manus81 2017.10.20. 23:23:02
Tudod Te azt jól! 2017.10.21. 09:03:43
KaTe 2017.10.21. 13:57:23
@Xezs6: Ne adj már tippeket a betörőknek, mert szegény poszter többé ki se mer majd lépni a lakásából. Amúgy meg ha valaki ennyire paranoiás, szereljen fel valami mozgásérzékelőt vagy kamerát a bejárati ajtóra nézve, ami telefonos appon (vagy smsben) jelez, ha valami akciót érzékel. Persze ehhez nem árt jóban lenni pár szomszéddal is, mert mire hazaér a tulaj, már rég elvittek minden mozdíthatót.
Nouby 2017.10.21. 14:25:10
A területi képviselőt feltétlen hívogasd ha találsz szemetet. Minden szórólaposnak a kurva anyját.
vizsla_barat 2017.10.21. 15:15:15
Xezs6 2017.10.21. 20:11:47
Xezs6 2017.10.21. 20:13:27
azbest 2017.10.21. 20:27:13
Amikor mondtam, hogy sajnálom, de nem engedek be akárkit a házba, akkor teljesen fel volt háborodva, hogy ő nem akárki :D
2017.10.22. 10:01:06
Tony Almeida 2017.10.22. 11:40:15
(legalábbis fehérváron)
Rugovicsvalagba 2017.10.22. 13:01:22
Rugovicsvalagba 2017.10.22. 13:04:13
Tudod Te azt jól! 2017.10.22. 13:24:29
A nagy bulikat nem sutyiban kell elmismásolni , hanem mindenki szeme előtt, nagy felhajtással megcsinálni, mivel senki nem hiszi (el) hogy az egy átverés. (Ismerős a módszer valahonnan?)
Leona49 2017.10.22. 13:35:27
Nouby 2017.10.22. 14:25:23
Azt hogy szemetel engedjük el. De mind kibaszottul pofátlan. Egyszer szombaton valami nemzeti ünnepen csöngetett mint kézbesítő...
lobster thermidor 2017.10.22. 15:43:00
.Manyecska 2017.10.22. 17:32:19
olyan panorámája, beépített bútorai, terasza, erkélye van...behalsz. Egyedi fűtésmérős..
Egyedül a kádja kicsi egyszer beültünk ketten ill. ő még elmerült de én keményre ültem amitől felpattanva bevertem a seggem a csapba aztán még beletapostam a szerveibe mert akkor már nagyon röhögtünk. Nade ez nem árcsökkentő! Közvetlen a Duna mellett, kilátás a Margitszigetre, előtte park, a telepen szökőkút, téééényleg proli ...amúgy mérnökszülők gyermeke....a szomszédos ház körpanorámás..
.Manyecska 2017.10.22. 17:43:37
2017.10.22. 17:49:27
A 90 eves szomszed is panellako, most akkor o is ujgazdag? Nem hinnem. Jo ha a nyugdijabol kifizeti a rezsit.
Mellesleg en is panellako vagyok, de meg az overhype elott vettuk a lakast, 8 millaert. Akkor meg proli voltam. Most mar gazdagnak szamitok, mert panelben lakom? A fene se erti ezt.
2017.10.22. 17:51:43
.Manyecska 2017.10.22. 17:53:22
hozzánk törtek már be de a férjem otthon volt és összetalálkoztak, csúnya vége lett. a betörőre nézve. fennakadt a lambérián.:DDDD...ON
2017.10.22. 17:54:10
.Manyecska 2017.10.22. 17:57:50
egyébként nem a vasvázat kell felújítani az kibír 50+ évet is simán, a képviselők elfelejtik a sarkalatos pontokat.. azalatt nem a két centi habszivacsot értem:DD pont a Mérnökújság mostani számában van.... hogy azon múlna..nem a festésen :DD
másrészt meg..:
epiteszforum.hu/panelepulet-felujitas-passzivhaz-technikakkal
a lakóparkok fos vékony falainál-falak vááááhááháá!- már a mi budaink is jobb bár ez meg süllyed!! be is jönnek a sünök áradáskor meg a halak..:DD
.Manyecska 2017.10.22. 17:59:42
bár a csillaghegyit sem lehetett eladni annyiért féláron vették meg, pedig az 250 nm-es medencés vót /vótmá!/ + egy medence a tetőtéren! /sosem volt használva/... azt marhára kapkodtak utána..:(
.Manyecska 2017.10.22. 18:03:54
.Manyecska 2017.10.22. 18:07:06
Rugovicsvalagba 2017.10.22. 19:55:06
Rugovicsvalagba 2017.10.22. 20:14:10
Tony Almeida 2017.10.22. 20:23:39
Viszont az, hogy a panelesek csóringer prolik, az eléggé begyöpösödött gondolkodásmódra vall. Drágák a panellakások, csak a "középosztály" teheti meg, hogy megveszi, döntő többségük így is kölcsönre.
Tudod Te azt jól! 2017.10.22. 20:30:18
hbh31 2017.10.22. 20:36:11
hellsing 2017.10.22. 20:45:02
Amúgy a panaszosnak sz'tem igaza van, ugyanakkor marketingesként nem biztos, hogy nekem leesett volna a tantusz, hogy fülest adok a betörőknek.
Xezs6 2017.10.22. 20:57:26
Sasfióka 2017.10.23. 00:07:02
2017.10.23. 06:57:55
De ez csak egy resze annak amit szukseges volna a panelekkel megcsinalni.
A jatszotereket hagyjuk, egy ev alatt leamortizalodik az allaga. Ne az ujsagokbol indulj ki legyszives. A legtobb maltait 2 evvel az atadas utan mar jobb elkerulni.
Majd rajossz te is amikor gyerekezni fogsz.
2017.10.23. 07:01:03
.Manyecska 2017.10.23. 09:40:55
.Manyecska 2017.10.23. 09:51:04
hbh31 2017.10.23. 11:13:56
.Manyecska 2017.10.23. 11:51:33
.Manyecska 2017.10.23. 12:08:31
Xezs6 2017.10.23. 13:17:34
Itt azt olvasd el főleg, ahol arról írnak, hogy esetek 3/4-ben a kár 500 ezer Ft alatti. Magyarul nem a gazdagokhoz törnek be, ahogy te azt hiszed.
Xezs6 2017.10.23. 13:24:24
.Manyecska 2017.10.23. 16:27:22
MrZed001 2017.10.23. 19:02:22
Mert a lépcsőházba amúgy mindenkit beengednek az ostoba szomszédok. A szórólapos meg volt sértődve, hogy hogy merem nem beengedni (kint a gyűjtő a szórólap szemétnek). A Jehova tanúit is nekem kellett kizavarni a házból. Meg a rakott szoknyás durván rejtett párnaárus erőforrásokat is. És még csak párna se volt náluk ... de akkor mit árulhattak ugyan? Mások mesélik, hogy homeless-ek ugyanígy jutnak be, és beköltöznek a szemétledobókba meg pincékbe, tároló helyiségekbe. Szóval agyrém.
Tényleg, azt meg tudja magyarázni nekem valaki, hogy mentek fel a panelek árai 1 év alatt majd a duplájára? Csak ámulok és bámulok, hogy agglomerációs szép nagy ház áráért adják már a béna pesti 50nm paneleket is.
Répázó 2017.10.23. 21:06:52
Xezs6 2017.10.23. 21:19:47
.Manyecska 2017.10.24. 08:15:56
Thou 2017.10.24. 08:59:22
Terézágyú 2017.10.24. 11:00:07
Ezzel az erővel az, hogy a takarítónő felállítja a lábtörlőt az ajtófélfához, hogy feltörölhesse a folyosót, és a tolvaj látja, hogy még délután sincs megigazítva - ez ugyanolyan "jelzés", hogy "nincs itthon senki a házban!!!"...
Kivéve ha valaki egész nap otthon van, és ezért nem veszi le a kilincsről a szórólapot, illetve nem igazítja meg a lábtörlőt :))))
Szóval ha hallgattál volna pószter....
.Manyecska 2017.10.24. 11:16:53
.Manyecska 2017.10.24. 11:27:21
MrZed001 2017.10.24. 18:13:32
Tévedsz. Ugyanis ha rendőrt hívnak rá (megteszik), az se tudja kidobni a csövest a lépcsőházból. Kőbányán igen sokat copnak ezzel a panellakók.
Xezs6 2017.10.24. 18:59:52
MrZed001 2017.10.24. 19:17:49
De ez semmi. Feltörnek egy lakást (melózol, nyaralsz), beköltöznek, új zár, és onnantól rendőr se tudja kidobni a saját lakásodból se, mert ingatlanon belül van.
Mutogat a mocska egy egyértelműen hamis bérleti szerződést, és kész.
Xezs6 2017.10.24. 19:19:57
Xezs6 2017.10.24. 19:25:59
Itt van pl. egy írás, azt írja, hogy illetéktelen tartózkodásnak minősül: www.hirado.hu/2015/11/09/mit-tenne-ha-bekoltozne-a-hazaba-egy-hajlektalan-es-mit-tehet/
MrZed001 2017.10.24. 19:45:54
A rendőr egy pillanatig ki tudja tessékelni. De amit elment, a lopott/lelesett kapu kóddal ismét bent van a csöves.
Majd a rendőrség már ki se megy leterheltségre hivatkozva.
Xezs6 2017.10.24. 21:09:28
Kondom Keselyű 2017.10.24. 21:30:43
a valsag alatt nagyott estek az arak, 3 eve kezdtek magukra talalni.
kozben nottek a fizetesek, es megnott a nem hotelben megszallo turistak szama is, ami felporgette a lakaspiacot.
10-20 eves tavlatban nezve a kozlekedes,es a lakas-haz fenntartasi koltsegek kulonbsege miatt milliokkal tobbe kerul a haziko ,mint a panel.
Azt is vedd szamitasba, hogy a panelek rendezettek, mar csak 1-2 hirhedt lakotelep van, mig a 20 millio alatti hazak vagy omladoznak, vagy a kornyekkel van komoly gond (rossz szomszedok, foldut, nincs minden kozmu az utcaban stb ...)
Azt is erdemes beleszamolni,hogy nekem 5 perces korzetben van 5 nagykozert,20 kicsi ,8 dohanybolt, es ket 0-24.
En naponta 40 percet utazok munkaba (oda-vissza), az erdi kollegam 3 orat.
SarahConnor 2017.10.25. 06:55:01
Ez az "Aranyos Szomszéd Néni" 2.1-es modell, már nem gyártják, csak egyéni megrendelésre.
Terézágyú 2017.10.25. 07:47:21
Csak ugyanezt a szomszédnénit rühellik olyankor, amikor azt IS figyeli, hogy ki mit csinál, meg szól, ha zajonganak stb.
evvan....
fákkje 2017.10.25. 17:07:29
Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.10.25. 18:41:52
"ne lovald bele magad. A lakaspiac korrigalni fog es visszaall a panelek proli ara"
Megkésve bár... alighanem tévedsz.
A lakótelepi lakások jelentős része az objektív paramétereket nézve (zaj, zöldterület, közművek, fenntartási költség, közlekedés, szolgáltatások elérhetősége stb.) a budapesti lakhatási lehetőségeknek a jobbik részébe esik. Leginkább a jellemző lakóközösség miatt volt sokáig alacsony a presztízse. Az árak általános emelkedésével egyre fontosabbak az objektív tényezők, ez szép lassan változtatja (már jó ideje) a lakóközösségeket, az árak kiegyenlítődésével párhuzamosan ez is változik. Nem mindenhol, de jellemzően.
2017.10.25. 19:14:27
Tobb idos lakot ismerek, segitek, egyiknel sincs meg csak 50 ezres ertek sem, de mar mindhez betortek egyszer. Ahol nincs vedelem, biztonsagi ajto, csak a konnyen felnyomhato hazgyari ajto, ott nincs 50 ezer sem elrejtve, mert nem gazdag lakik ott.
Az agyas meg megy es felnyomja a szerencsetlen oregek otthonat. A biztonsagi ajtotra ugy sincs ideje mielott valami lako ki ne szurna.
Sok eszetek van mondhatom. Nem latjatok a fatol az erdot. De azert bizonygassatok, hogy de a panelba koltozik a tehetos reteg. Napersze.
Csakhogy ok koltenek is arra hogy ne lehessen hozzajukcsak ugy betorni.
2017.10.25. 19:16:10
Xezs6 2017.10.25. 21:11:44
2017.10.26. 06:55:56
Az sem, hogy egy onmagat ingatlanosnak kikialto gyakornok ujsagirocska mikert klimpiroz ossze a neten. Fingjuk nincs a valosagrol, ahogy neked sem.
.Manyecska 2017.10.26. 11:17:36
Xezs6 2017.10.26. 18:28:09
2017.10.27. 17:08:30
2017.10.27. 17:11:06
Xezs6 2017.10.27. 23:10:48
.Manyecska 2017.10.28. 19:28:25
Lady Scarlett 2017.09.03 20:05:14
@Gekko: ebben egyetertunk. Egyszer voltam noi jogan, izzadas es liheges nelkul ugy elfaradtam aznap, hogy 12 orat aludtam utana
ideje dugót nyelni..!! tízből egy kommentedben!!...nem húzol le senkit,megnéztem. Szégyen vagy. azért nem hergelődöm..nem éri el azt a szintet..:( :D Ha nem tetszik lehet Szűrni!!
Ja és egy általad prolinak kikiáltott-fiatal pár- megvette 25 millióért a másfél szobást. IGEN.
.Manyecska 2017.10.28. 19:32:14
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.11.03. 16:54:08
www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2017/10/22/108prolivagyok.jpg
Vagy az eredeti helyéről:
content.ingatlanbazar.hu/static/property/images/6d/ff/0b/b9/6dff0bb9-3bbd-11e7-8fc5-005056b3506b/4577683e-2548-4d2e-8bd2-69b6a92d0709_1024x768b.jpg
Ahol a következők is vannak:
content.ingatlanbazar.hu/static/property/images/89/8b/8d/7e/898b8d7e-506d-11e7-8fc5-005056b3506b/82bed314-9ad8-45bb-9c25-5fae38d9f7f7_1024x768b.jpg
Tudod, hol vannak ilyen ingatlanok?
www.startingatlan.hu/uploads/webshop/product/original/3138/budapest-xiii-kerulet-marina-part_0.jpg
Ami nem panel.
Vagy félreértettem valamit?
Dark Declan 2017.11.06. 13:51:08