Tékozló Homár

Szenvedélyünk az etikus munkavégzés

2017.11.02. 14:52 | Homár Hilda | 45 komment

fanmade_sad_applejack_is_sad.jpg

Magyarország az okosba dolgozó szakik Mekkája. Legyen szó gázosról, villanyosról, légkondisról, festőről, burkolóról, nagygépszerelőről, a négy fal közt munkálkodás sokukból egyszerűen azonnal kiöli a számlaadási kötelezettség tudását, mindezt persze a megrendelők habitustól függően aktív vagy szégyenkezős beleegyezésével. Ha viszont a vevő valami oknál fogva van annyira tudatos vagy önsorsrontó, hogy konkrétan kéri a számlát, már pattan is a 27% az eredeti árra, mer' ugye az áfa kezicsókolom. Pedig nem csak az államot rövidíti meg az, aki belemegy ezekbe a pillanatnyi hasznot hozó dílekbe, főleg, ha egy a kerületi Kisokosban hirdetett, saját vagy ismerősi referencia nélküli céggel teszi.

Régóta vívódok magammal, hogy elmondjam-e a velem történt esetet. Végül úgy döntöttem, hogy az én esetem alapján mások tanuljanak és ne kövessék el azt a hibát, amit én.

Augusztus 10-én éjjel kilukadt a 120 l-es gáz vízmelegítő bojlerunk és elázott a lakásunk. Németországból itthon lévő fiamékkal és a nálunk tartózkodó rokonnal öten próbáltuk a vizet felszedni, ami nagyon nehezen ment, mert a vízaknában még soha nem használt golyóscsapot, csak nagy feszítőszerszám segítségével tudtuk elzárni. Reggel az interneten az első címet felhívtam az xxxxx Kft. A munkafelvevő nagyon készséges volt és biztosított arról, hogy még délelőtt folyamán kijönnek és kicserélik a bojlert. A Vízmelegítő várható költsége 80 000, - Ft, a beszerelés 50 000, Ft-ba fog kerülni, amit én el is fogadtam. Mondta az illető, hogy a szerelők még telefonon fel fognak hívni, hogy milyen bojlert vettek, és még pontosítani fogják a bekerülési összeget.

A gyerekek az intézni valójuk miatt, én a Bankba pénzt felvenni, mentünk el. Feleségem, aki kétségbe volt esve, hogy ott állunk víz nélkül,/és meleg víz nélkül/, nem tud főzni, a legnagyobb kánikulában nem tudunk tisztálkodni, a kisgyerekkel otthon maradt és várta a szerelőket.

Mire haza értünk, a régi bojler ki lett cserélve egy villanymelegítőre. Amikor szóvá tettem, hogy miért nem gázbojlert hoztak, a vezető szerelő közölte, hogy örüljünk, hogy villanybojlert hoztunk, és elkezdte a villanybojler előnyét ecsetelni. Akkor lepődtem meg, amikor elkezdte a munkalapot kitölteni, melyre 270 000,- Ft-ot írt. Mikor közöltem vele, hogy a munkafelvevő 80 000+50 000,- Ft összeget mondott, akkor közölte, hogy ő felhívta a feleségemet, aki elfogadta a 270 000,- Ft-ot.

Kihasználta feleségem kétségbeesését, tájékozatlanságát. Én is teljesen le voltam döbbenve, és nem tudtam gondolkodni. Kérdezte, hogy kérek-e számlát, mert akkor ez az összeg 27%-al több lesz. Akkor, mikor a gyerekeim magyarországi tartózkodásra szánt forintjukkal tudtuk csak így is kifizetni a kért díjat, természetesen nem kértem számlát, és még a munkalapból sem kértem másolatot. Így sajnos nincs a kezemben semmi, amivel bizonyítani tudok, amennyiben a munkalapot, amit 4 helyen is aláírtam, meg merik semmisíteni.

Megnyugtatás képen közölte, hogy ez a legjobb bojler, mert üvegszövet betététes, és soha nem fog vízkövesedni, és kilyukadni. A jótállási jegyet oda adva közölte, hogy az számla nélkül is érvényes. A Jótállási jegyen nem szerepelt a bojler típusa, csak a gyártó. Mondta az "úr", hogy bármi van, hívjuk a 1424-es számot, és kérjük a szerelést végző urat. A leszerelt bojlert nem volt hajlandó elszállítani, mert az veszélyes hulladék. De örültünk, hogy újra lett vizünk, és meleg vizünk, a feleségem hozzáfoghatott az ebéd főzéséhez. 

Mi nyugtatgattunk magunkat, hogy biztos nem csaptak be bennünket. Azért nem hagyott annyibban a dolog, mert interneten nem találtam ilyen drága Ariston vízmelegítőt, ezért hétfőn felkerestük a jótállási jegyen meghatározott boltot, ahol vették a bojlert. A bolt alkalmazottjai nagyon készségesek voltak és mondták hogy az egy mezei bojler, amit 6 év után le kell cserélni, és csak 44 000,-Ft-ba kerül.

Ezek után felhívtam a 06-30-69XXXXXX-es telefon számot, és sikerült azzal ez emberrel beszélnem, aki a munkát felvette. Elmondtam a sérelmemet. Azt válaszolta, hogy a kolléga közölte a feleségemmel az árat, aki el is fogadta. Kérdeztem tőle, hogy erkölcsösnek tarja-e, hogy a feleségem helyzetét kihasználva, becsapnak és meglopnak bennünket. Az közölte, hogy a kolléga szabadságon van, majd egy hét múlva újra hívjam őket. Amikor telefonáltam, elkérték a telefonszámot, és ígéretet kaptam, hogy visszahívnak, ami nem történt meg. Másnap újra hívtam a fenti számot, ahol egy erélyes, mondhatnám, hogy arrogáns hangú ember kioktatott, hogy mit akarok és 12 nap múlva, amikor elfogadtuk a megajánlott összeget, különben is megvagyok elégedve a munkával, és utólag ne reklamáljak, mivel elfogadtuk a 270 000,-Ft-ot.

A 217/2. számú KISOKOS minden oldalán hirdeti magát ez a cég. 15. 24.oldal "Magas színvonalú képzett szakemberekkel dolgozunk, akikért bármikor, bárhol garanciát vállalunk." " Csak az elvégzett munkát és a beépített anyagot, illetve alkatrészeket számlázzunk."16. oldal "Panaszmentes vállalkozás".17. old. "Nyugdíjas kedvezmény!" 25.oldal: " Szenvedélyünk az etikus munkavégzés.". "Ne bízza kontárra." Stb.-Stb.   

Tudom, hogy hibáztam, mert nem kértem számlát. Ezért nem tudod reklamálni. Csak azt kérem Önöktől, hogy tegyenek meg mindent, hogy ezek az emberek, ez a cég ne tudjon több, hozzám hasonló szerencsétlen embert becsapni, meglopni.

Üdvözlettel:
Imre

 

Kedves Homár Olvasó!

Az esettel kapcsolatos igényérvényesítést a számla és az egyéb okiratok teljes hiánya valóban szinte ellehetetleníti, így az ilyen helyzetek elkerülése érdekében a jövőre nézve az alábbiakat tanácsoljuk:

1. Érdemes a céggel kapcsolatos fogyasztói véleményeket áttekinteni az interneten. Az ügyben szereplő cég nevére rákeresve több negatív véleményt is lehet olvasni, így ezeknek a véleményeknek az ismeretében lehetett volna döntést hozni a szolgáltatás igénybevételéről.

2. A szóbeli, telefonos egyeztetés helyett javasoljuk az adott munkavégzés írásbeli megrendelését vagy írásbeli vállalkozási szerződés megkötését. A megrendelőlapon vagy a szerződésben figyeljünk arra, hogy a megrendelés, illetve a vállalkozó részére meghatározott kötelezettségek pontosan legyenek rögzítve, mert csak ez képezheti alapját egy későbbi igényérvényesítésnek egy esetleges későbbi jogvita során.

3. A megállapodásban javasolható minden esetben annak pontos meghatározása is, hogy a vállalkozó milyen eszköz beszerelésére köteles, és az attól való eltérés kizárt, illetve milyen formában lehetséges. Érdemes még a megállapodás megkötését megelőzően szintén utánanézni az adott terméknek, hogy az valóban milyen áron szerezhető be.

4. A vállalkozói díj meghatározása során is kérdezzünk rá, hogy az pontosan mit tartalmaz. Érdemes tisztázni, hogy a vállalkozói díj a vállalkozó költségeit is tartalmazza-e vagy a cég további költségtérítésre is igényt tarthat.

5. Legyenek gyanúsak az olyan jelek, amelyek a vállalkozás szabálytalan működésére vagy tisztességtelen szándékára utalhatnak. Ilyen lehet pl. az írásbeli vállalkozói szerződés készítésének elutasítása, a munkát elvégző cég adatainak eltitkolása, a munkavégzéssel és a vállalkozói díjjal kapcsolatos konkrét kérdésekre kitérő válasz adása, magasabb összegű foglaló vagy előleg felvétele és erről nyugta vagy számlaadás elmulasztása, vagy az írásbeli szerződésről egy másolati példány átadásának megtagadása.

Reméljük, hogy a fenti tanácsokkal tudtunk segíteni abban, hogy a jövőben az ilyen és hasonló esetek kevesebbet forduljanak elő.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2017.11.02. 15:09:37

ha már 1 napot kibírt meleg víz nélkül + 1-2 nap belefért volna, szedje le azt vigye a francba! FŐvadász úr...

herk 2017.11.02. 15:20:08

"A Jótállási jegyen nem szerepelt a bojler típusa, csak a gyártó."
Örülj, hogy élve megúsztad, legközelebb a lelkedet is eladják.

Egy jótállási jegyen necsakhogy a bojler típusa, de még a sorozatszámának is rajta kéne, hogy legyen, nem beszélve a pecsét + aláirásról.
Hogyan tervezed érvényesíteni a garanciádat egy ki-nem-töltöt garipapírral?

KaTe 2017.11.02. 15:20:21

A számla csak egy dolog, amivel kapcsolatban a posztoló hibázott, de hogy csak úgy bemondásra átadjanak valakinek ennyi pénzt bármilyen papír nélkül. Mellesleg nem arról volt szó, hogy aznap mentek a bankba pénzt felvenni? Minek vett fel több mint kétszer annyi pénzt, ha 130.000 forintban egyeztek meg? És amikor meghallotta az összeget, miért nem mondta a szerelőnek, hogy akkor most takarítsa le a vízmelegítőt (ráadásul villany és nem gáz) a falról és vigye a francba?! És mi történik, ha a bojler meghibásodik az első nap és a cég letagad mindent? Mondjuk a villanybojler mellett legalább nem fognak a drága gyerekei szén-monoxid-mérgezésben meghalni.

Hozzáteszem, egy alternatív világban természetesen minden cég és szerelő becsületes, így tudom, hogy például nyugaton bezzeg ilyen soha nem történhetne meg, úgyhogy megyek és megnézem a következő Svindlerek epizódot.

Terézágyú 2017.11.02. 15:24:29

A gvtinek nyilván igaza van, de mivel a dolog sürgős volt, a pószter örült, hogy még aznapra tudott szerezni szerelőt... :(

FDToth 2017.11.02. 15:27:03

Ez a poszt már volt.
Az esetek 90%-ban ha telefonon érdeklődsz, nettó összeggel dobálóznak, ha odajönnek, és számlát szeretnél, akkor 27%-ot jhozzácsapnak. Ez így megy mrá évek óta. Érdekes módon a NAV nem csinál semmit.
Rohadtul idegesítő az, amikor az ember ajánlaokat kér, és elküdlnik, akkor az odaírt összegről nem derül ki,hogy bruttó vagy nettó. Persez iylet nem is kell elfogani, de szeintm eugyanilyne idegestő az, ha az jaánlat x Ft + ÁFA-al érkezik. Mintha az ÁFA-t nem kéne megfizetni.
Mivel van jótállási jegy, méghozzá egy pédlány, így rá kell írni a szériaszámot utólag és már i svan bizonyíték. A gyártónál meg lehet érvényesítni.
Jó lenne a cég nevét is kiíírni.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.11.02. 15:44:46

@Terézágyú: ennyire nem lehetett sürgős, hogy beszereltettek a villanybojlert a gáz helyett, ami 130k helyett 270k-be került... Azt, hogy bojler nélkül nem tudtak főzni, nem is értem, de azért fürdés nélkül is el lehet lenni 1-2 napot, vagy ha nem, akkor sincs se egy rokon, se egy szomszéd, aki egy kis süteményért átengedné a zuhanyzóját egy fél órára.

Senki se érdemli meg az átverést, de akik többen együtt is ekkora málék, azokat nem tudom nagyon sajnálni.

Terézágyú 2017.11.02. 15:50:08

@onlajnok:
Igen, igazad van... de azért tudom milyen mizéria szerezni egy szerelőt, aki egyáltalán eljön aznap/másnap... simán lehetett volna, hogy csak az ötödik/hatodik szerelő vállalja, az is csak egy hét mulvára.... szóval oké, hogy meg kell nézni, hogy kit bízunk meg, de csak azt bízhatjuk meg, aki elvállalja... :(

Digitális Dzsihád 2017.11.02. 16:02:41

Én a szomszéd lánynak egyszer átengedtem a zuhanyzómat, amikor felújítás címszóval szétverték a fürdőszobáját, de nem adott cserébe pinát.

Im just here for the comments 2017.11.02. 16:06:19

Szegény Imre, jól lehúztak negyed millával.

Pont az ilyen cégeknek kellene kiírni a nevét, vagy most már félés van, hogy becsatlakoznak harkályék mellé és jön a feljelentési-hullám?

Xezs6 2017.11.02. 16:56:24

Köszönjük az írást, innentől majd elkerülöm az xxxxx kf-t, akármelyik is legyen az a sok ezerből. Legalább a nevét kiírhattátok volna.

Putyur 2017.11.02. 16:57:18

Megaluzer. Az egesz csalad.
Bocs, nem tudom az ilyent sajnalni.

Nick-son 2017.11.02. 19:19:15

Ez most hogy? Férj és feleség nem beszél egymással, pedig akkora a pánik, közben a szerelőket meg magukra hagyják, csinálják csak? Elég meredek a megrendelői oldal.

Mancilla Pectoralis 2017.11.02. 19:33:05

Nem szoktam a gyengébbet bántani,de a sztorit olvasva a fejemet a falba vertem.:-/ Ha nem almát kérek hanem körtét,de ők almát hoznak akkor nem veszem át.Ha felszerelték,szereljék is le. Ha csóró vagyok,nincs felesleges százezrem olyan dologra ,amit nem kértem.

Crazy 1zenkáttű 2017.11.02. 19:53:40

Nem tudok meglepődni. Amíg az árukeresőn semmi mást nem vesznek figyelembe, csak az árat, amíg 1 szazelek miatt képes valaki az emagot választani, amíg száz forint kedvezmény miatt valaki előre utal, akkor ott nem csoda, hogy csábíto az ÁFA-mentes ár. Egy velejárója van az ilyen tranzakcióknak, éspedig az, hogy kuss van.

Erőlködj csak 2017.11.02. 20:27:55

Fel kell hívni a céget ismét és felvenni a beszélgetést, így már lenne bizonyíték, hogy dolgoztak Imrénél. Ezután Nav és Imre negyed milliója náluk landol. Így nem csak Imre szívja meg.
Amúgy miért kell melegvíz a főzéshez?

GatyaPityu 2017.11.02. 21:36:44

Bennem még az is felmerül kérdésként, hogy a kb. 2 kW-os villamos teljesítményű bojlert fogja-e bírni az elektromos hálózat? Mert feltételezem, nem volt kiépítve külön biztosítékkal és a mérőórától induló külön vezetékkel a bojler elektromos betápja, ha előtte gázboljer volt. Ennek azért érdemes lenne utánanézni egy a fentiektől eltérő mentalitású villanyszerelővel, elkerülvén az esetleges elektromos tüzet....
Ja, egyébként az Ariston állítólag egy hitvány márka, a Hajdu a legjobb, bár ezt nem én mondtam, csak hallottam/olvastam máshol. 80e Ft a csak magáért a bojlerért azért elég necces.
Mondjuk azt megértem, hogy a poszt-toló egy kicsit pánikba esett, manapság lasszóval kell fogni jómunkásembereket, nem elég ha megvan rá a della, találni is kell valakit, aki ráér és hajlandó is megcsinálni. A hogyan, milyen minőségben pedig már csak hab a tortán... Én pld. már három hete várok egy szakemberre, és csak a jövő héten érnek rá.
Ja, és azt is mondta egy bölcs ismerősöm, az az étterem, ahol senki nem ül elkerülendő (ellenben azzal, ahol sokan ülnek és étkeznek egyszerre), továbbá az a szakember, aki azonnal ráér, szintén kerülendő, mert az igazán jó szakembernek mindig van munkája, sok munkája. (Igen, tudom, kicsit demagóg, de azért van némi alapja). :-)

GatyaPityu 2017.11.02. 21:43:17

@Erőlködj csak:
Ha úgy veszi fel a beszélgetést, hogy előtte nem tájékoztatja erről a másik felet, és annak nincs lehetősége a felvételhez hozzájárulni, vagy azt elutasítani, akkor a poszt-toló maximum esténként hallgathatja lefekvéskor altatózene helyett, ugyanis ez esetben a bíróságon nem használható fel bizonyítékként, sőt még a tudtán kívül felvett beszélgetőpartner be is perelheti a poster-t a személyiségi jogainak megsértése végett.

KaTe 2017.11.02. 23:31:06

@Keményen Trollkodó Kisember: Miért nem használható fel? A személyiségi jogai miben sérülnek az érintett félnek, ha a posztoló a felvételt kizárólag a bíróságon mutatja be?

nyúúlacska 2017.11.03. 07:01:17

@Keményen Trollkodó Kisember: akkor a Lagzi Lajcsi meg az az Oszter Séndor is perelhetne, hogy az engedélyük nélkül rögzítették a telefonbeszélgetéseiket? Ugyan már.

Terézágyú 2017.11.03. 07:22:08

@Keményen Trollkodó Kisember: @KaTe:
Ezt a vitát már annyiszor lejátszották itt - de konkrét jogszabályt egyik fél sem idéz soha :)

@nyúúlacska:
"akkor a Lagzi Lajcsi meg az az Oszter Séndor is perelhetne, hogy az engedélyük nélkül rögzítették a telefonbeszélgetéseiket? Ugyan már. "

Miért, ki rögzítette a beszélgetéseiket?

Erőlködj csak 2017.11.03. 07:56:26

@Keményen Trollkodó Kisember: Nem is irtam, hogy pereljen, csak jelentse a navnak,oket nem fogja erdekelni. Amugy szerintem buncselekmenynel felhasznalhato (az adocsalas az). Lasd pl mikor a csepeli gyilkossag tortent.

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2017.11.03. 08:00:22

@Terézágyú: Pontosan. Ugyanezt játszotam végig múltkor. Szaroztam egy hetet vártam a szerelőre, aztán megcsináltam végül magam, mert senki nem akart eljönni a pénzemért. Persze sikerült megoldani kevesebb mint harmadáron, de mondom kifizettem volna...

GatyaPityu 2017.11.03. 08:07:33

Lakodalmas Lajosról szerintem a nyomozati hatóság készített titkos hangfelvételt. Nekik bizonyára szabad, és nem kell előzetesen tájékoztatni a vélelmezett bűnelkövetőt, hogy most titkos adatgyűjtés folyik vele szemben. :-)

Terézágyú 2017.11.03. 08:07:51

@Erőlködj csak:
" Amugy szerintem buncselekmenynel felhasznalhato (az adocsalas az)."

Hát a linken éppen azt mondja a zügyvéd, hogy "Teljesen más a helyzet persze büntetőügyek esetén, ahol a törvény tiltja az olyan bizonyítékok figyelembe vételét, amelyekhez a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, vagy más tiltott módon jutott."

:)

GatyaPityu 2017.11.03. 08:18:13

@Erőlködj csak:

Nekem az esküvőm kapcsán a párom vidéki rokonainak elszállásolása végett szálláshely foglalásnál b*szcsizták el a foglalandó szobák számát - mivel az étterem + fogadó tulajdonosa és üzletvezetője a XXI. században még mindig a kockás füzetnél tartanak (pedig 150k+ HUF-os telefonnal szaladgálnak) ráadásul mindkettőnek van saját offline jegyzetfüzete, és a kettő nem megfelelően szinkronizálódott egymással... A lényeg, hogy amikor másodjára még az esküvő előtt több mint fél évvel módosítottam a szobafoglalást, és több szobát kértem, akkor két kockás füzetből csak az egyikbe került be az igény, a másikba nem, majd az esküvő előtt 4 héttel amikor már a menüt és az apróbb részleteket beszéltük meg, és csak úgy mellesleg szóba került, hogy mikortól foglalhatják el az érkező vendégek a szobájukat, akkor közölte az üzletvezető, hogy "Houston, we've got a problem..." A tulaj nem tudta, hogy nekünk több szoba kell már több mint fél éve, és az ő füzete szerint maradék szobát meg odaadta másnak. Namármost nekem akkor működött az ACR nevű mobilapp ami felvette a beszélgetést, de nem mertem előhozakodni vele, nehogy a végén még én üssem meg a bokámat, hogy a tudta és engedélye nélkül rögzítettem a beszélgetést. (Meg mondjuk egyébként is tartottam tőle, nehogy valami oda nem illő testváladék kerüljön a lakodalmi levesbe...) Végül úgy oldódott meg, hogy 3 héttel az esküvő előtt több utcával távolabb találtunk egy panziót, így sajnos volt, akiknek nem a vacsora helyszínen lett a szállása.

Tron65 2017.11.03. 09:18:21

Érdekelne a cég neve!
Szüleimnél nemrégiben valakik "javítottak" egy kazánt potom 400.000-ért, pedig újat árulnak 170-ért.
A 7000 Ft-os (bruttó) tágulási tartály náluk 45.000 + áfa

Brion 2017.11.03. 09:45:10

@Tron65: Ha a 1424-es telefonszámra rákeresel, rögtön kidobja az infókat a google.

Mákony Béla 2017.11.03. 10:52:14

@Terézágyú: egyszerűbb ez: www.naih.hu/files/2016_05_09_tajekoztato_hangfelvetelekrol.pdf

"Az Infotv. 3. § 2. pontja alapján személyes adat1
a hang, valamint a hangfelvétel. Az emberi
hang a személyiség megnyilvánulása, amely alapján azonosítható, és amelyből
következtetések vonhatóak le rá nézve. A hang rögzítése által szükségszerűen adatkezelés
valósul meg, melynek szabályait az Infotv. tartalmazza.
Személyes adat az Infotv. 5. § (1) bekezdése alapján akkor kezelhető
2
, ha ahhoz az érintett
hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott
körben - helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli (kötelező
adatkezelés).
Hangfelvétel készítésének jogalapja tehát a fentiek tükrében vagy az érintett előzetes
tájékoztatását követő hozzájárulásán alapulhat, vagy pedig kötelező adatkezelés formájában
valósulhat meg. "

Illetve:

"VI. Jogellenesen készített hangfelvételek felhasználása bírósági eljárás során
Előfordulhat, hogy egy bírósági eljárás során olyan rögzített hanganyag kerül bizonyítékként
becsatolásra, amelynek készítése nem a jogszabályokban rendezett körülmények között
valósult meg, azonban az eljáró bíróság mégis amellett dönt, hogy felhasználja azt az
eljárása során.
Annak megítélése, hogy a hangfelvétel bizonyítékként történő felhasználása megfelelt-e a
jogszabályokban foglaltaknak, túlmutat a Hatóság hatáskörén.
"

Ez azt jelenti, hogy maximum egy bírósági eljárás során merülhetne fel a felhasználása, de bírói döntéstől függ, hogy figyelembe veszik-e, ezen kívül a hangfelvétel készítőjét ennek kapcsán külön eljárásban viszont megbüntethetik, mert a hangfelvétel jogellenes készítése önmagában bűncselekmény, ugyanis a személyes adatok jogtalan kezelése BTK-s történet.

KaTe 2017.11.03. 11:31:42

@Mákony Béla: És ha olyan bűncselekmény (telefonos csalás) elkövetéséről van szó, aminek a bizonyítása kizárólag hangfelvétellel lehetséges?

Mákony Béla 2017.11.03. 11:40:27

@KaTe: Akkor nagyjából el is jutsz az egyik nagy problémához a magyar jogrendszerrel :)
Kiskapuk, joghézagok, elkövetőt védő rendelkezések, bírói gyakorlatra való utaltság precedensjog nélkül...

telkoe 2017.11.03. 12:16:47

@Keményen Trollkodó Kisember: Eleg sok mas dolog is feltunt nekem a tortenetben. Misi gazkeszuket uzemeltet, amit illene evente atvizsgaltatni. Atvizsgalasnal nemcsak kitakaritjak a koszt es a vizkovet es kicserelik az anodot, de feltunt volna ha a bojler kilukadni keszul es hogy nem mukodik a keszulek elotti elzaroszelep (es a kerti foelzaro), igy lett volna ido az elzaroszelepeket rendberakatni es bojlert idoben idoben megjavittatni vagy cserelni.

Misi szeret kalandosan elni, ezert inkabb megvarta amig omlik a bojlerbol a viz es kiderul hogy nem tudja a vizet elzarni, es a Nemetorszagbol hazautazott rokonsag is tudta elvezni a dolgot.

Misi csalhatatlanul megmondta hogy javithatatlan a bojler es hogy kerek legyen a kalandelmeny, kihivta a Misikre szakosodott kalandszerelo kisiparost. Az igazi kaland meglepetesekkel teli, es sokkal kalandosabb ha megrendelolap nelkul Misinek fogalma sincs arrol mit rendelt es meg Misi neni is telefonon beszervez egy kis meglepetes arduplazot a kalandba.

Oszinten szolva ennyi kalandert es szorakozasaert nem is sok amit fizettek, es meg egy bojlert is kaptak. Meleg viz is lesz hacsak le nem eg a vezetek, ami uj erdekes kaland lesz Misinek es nepes haztartasanak, csak le ne kessen rola a rokonsag nemetbol. Ja ha Misi valamit negyszer alairt az biztos nem fogja kivagni a szemetbe a kedves megbizhato mester ur. Kiteszik a falra es jovo ilyenkor is konnyesre rohogik magukat rajta.

Legkozelebb mehetnek bevasarolni a bojlerboltba is, ahol az elado szerint 6 ev utan cserelni kell egy bojlert az is Misi fele kalandkedvelo ugyfelekre szakosodott uzlet lehet.
De vehet ingatlant az oszinte ingatlanostol, megvalaszthatja a becsuletes politikust es felvehet ingyenhitelt is, mind mind sok szep kalandot hoz majd a szurke hetkoznapjaiba.

metal · http://electric.blog.hu 2017.11.03. 12:54:33

Aki ilyen hülye, azt át fogják verni! Sajnálom, de egy minimális életösztön se a poszternek, se a feleségnek nem ártana. Amúgy meg fenyegesd meg a NAV-al, mindjárt máshogy fog állni a dologhoz a jó ember.

Xezs6 2017.11.03. 15:03:00

@Brion: arra valami egyéni vállalkozó oldala jön be, nem Kft-é

Xezs6 2017.11.03. 15:05:33

@telkoe: ezt gyönyörűen megfogalmaztad :) Misi kétségkívül szart a korábbi kazán állapotára, aztán most meg megy a fejfájás

amindenes.blog.hu 2017.11.04. 09:03:37

A kolléga megkapta a jutalékot utánad, és ebből ment szabira.

Aztmondokamitakarok 2017.11.09. 13:47:01

itt van a delikvens:
hu-hu.facebook.com/EuroGazHungaria/posts/890014261040982

De rengeteg aloldaluk van, más - más néven.

Jessybátsi 2017.11.13. 14:17:49

Van legalább 2-3 tanúd, hogy nem adtak számlát? Közöld velük, hogy NAV-hoz kívánsz fordulni és az sokkal drágább mulatság lesz nekik, mint a szaros 200 ezer, amivel lehúztak.

Praedikator 2017.11.22. 11:08:30

Hibáztathatunk mindenkit, jogos a felháborodás..Túlszámláztak! DE! A kedves feleség mit szól ehhez? Lényegében ő itt a gyújtópont.
18 életévét betöltött személyről beszélünk gondolom, aki teljesen cselekvőképes, ezáltal közvetve bár, de ő -intézte- a "remek" üzletet, így én rajta vasalnám be...

Xezs6 2017.11.22. 12:04:09

@Brokkoládé: Jogos a meglátás, de a valóság az, hogy túl sok olyan család van, ahol az van, hogy az egyik fél intéz mindent, mert a másik csak jogilag cselekvőképes, egyébként meg egy nagy mulya. "Jaj hát az ilyesmit az uram szokta intézni, nem értek én ehhez" és hasonlók.
süti beállítások módosítása