Tékozló Homár

Irgalmatlanul nehezen megy a szurkolók kompenzálása

2017.11.10. 13:04 | Homár Hilda | komment

16786562_d8a9d1b0f72fd8e620b6d99b3a2a2737_wm.jpg

A magyar fociválogatott szereplése nem a mi dolgunk - ezzel kapcsolatban legyen elég annyi, hogy egyáltalán nem méltó a hunarikumnak tekithető "Minden Sarokra Stadiont!" mozgalom szülőhazájában -, de a szurkolók fogyasztóvédelmi szempontból való kínzása mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Talán mostanság több dolog miatt is rivalda fénybe került az MLSZ és sokszor az ilyen-olyan látszat intézkedései is. Engedjék meg, hogy röviden bemutassam kálváriámat a magyar labdarúgó válogatott kudarcos szereplésével kapcsolatos jegyvisszatérítésről. Ami szintén kudarcosra sikerült szövetség részről is.

Az MLSZ a csúfos vb-selejtező után döntött, hogy kompenzálja a szurkolókat, így a  a válogatott hátralévő három vb-selejtező mérkőzésére egységesen 1000 forintért lehet jegyeket venni, a bérletesek pedig visszakapják a különbözetet. A pénz visszatérítése nem automatikus, levélben kellett jelezni, hogy élnénk vele. Meg is tettük.

Szeptember 5 -én levél az MLSZ-nek, pontosabban a bérleteket árusító Ticket Expressznek:

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Hivatkozva az MLSZ felajánlására igényt tartanánk a általunk megvásárolt bérletek három mérkőzésre történő arányosított árkülönbözetének visszatérítésére.
A vásárlások azonosítója:
Eng. sz.xy  5db bérlet
és
Eng.sz.: xy 1db bérlet
Ez összesen 6db bérlet ami 3 meccset érint az 18 mérkőzés tekintetében kérném a kompenzációt.
A különbözetet kérem ide utalják: 121....

Üdvözlettel:

XY

Szeptember 8-án válasz a TEX.hu-tól:

Tisztelt Bérletvásárló!

Köszönjük jelentkezését!

A megvásárolt bérletek három mérkőzésre történő arányosított árkülönbözetének visszatérítéséhez kérjük, az alábbi sablont válaszlevelébe másolja be és az adatokat kitöltve visszaküldeni szíveskedjék az mlsz@tex.hu  e-mail címre.

Felhívjuk figyelmét, hogy kizárólag a bérlet(ek) megvásárlójának nyilatkozatát tudjuk elfogadni.  Minden bérletvásárlónak, külön-külön, saját e-mail címéről szükséges válaszolnia, ugyanis a jogszabályok értelmében csak ebben az esetben fogadható el a visszaküldendő nyilatkozat az érintett hivatalos nyilatkozataként. Amennyiben egy vásárlás alkalmával több bérlet került megvételre, a visszatérítés minden esetben a bérleteket megvásárló személy (Bérletvásárló) részére történik!

A kitöltendő sablon: screenshot_2017-11-10_12_34_18.png 

A válasz email megküldésével:

  • egyértelmű hozzájárulásomat adom az MLSZ, mint adatkezelő részére,
    • hogy a megadott személyes adataimat kezelje és továbbítsa jegyértékesítő partnere, a TEX Hungary Kft., valamint a Jegymester Kft. részére,
    • azokat összevesse a bérletvásárlások során rögzített személyes adatokkal a visszatérítésre vonatkozó jogosultság ellenőrzése céljából,
    • hogy az adatokat a továbbiakban kezelje a visszatérítés(ek) érdekében”

Egyebekben a https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Show/mlsz_adatvedelem/Adatvedelem címen elérhető adatkezelési tájékoztatóban foglaltak az irányadók.

A megadott személyes adatokat a bérletben foglalt utolsó hazai világbajnoki selejtezőt  követő 3. munkanapig tároljuk, ezután törlésre kerülnek.

A válasz e-mail beérkezésének határideje: 2017. október 10.

A visszatérítéseket a jogosultság ellenőrzését követően, minden hónap 15. napján kezdi meg, az arra jogosultaknak (Bérletvásárlók) az MLSZ jegyértékesítő partnere, az adott hónap 10.-éig beérkezett igények figyelembe vételével. Az utolsó határidő a visszatérítésekre 2017. október 31.

Felhívjuk figyelmét, hogy a visszatérítés teljesítését követően az MLSZ nem vállal felelősséget az egyes bérlettulajdonosok egyedi visszatérítési igényeinek kezelésével, vagy ennek esetlegesen elmaradásából fakadó vagyoni vagy erkölcsi kárával kapcsolatban. Amennyiben a Bérletvásárló harmadik személyek részére is vásárolt bérletet, az MLSZ-t semmilyen felelősség nem terheli a  Bérletvásárló  és a bérlettulajdonosok közötti elszámolásokkal kapcsolatosan.

A visszatérítésekkel kapcsolatos kérdésekben az alábbi elérhetőségeken lehet további információkhoz jutni: ..

Ügyfélszolgálat
Telefon: +36-30-508-0999
E-mail: mlsz@tex.hu 
Az ügyfélszolgálat munkanapokon 9 és 17 óra között, szombaton 10 és 15 óra között fogadja szurkolóink kérdéseit.

2017. szeptember 8-án levélben elküldtem a kért adatokat, külön kiemelve amit kértek, azt a számlaszámot, ahová a visszautalást kérem. Még aznap ezt a választ kaptam:

Tisztelt XY!

Megkaptuk az adatokat. Köszönjük! Az ellenőrzések és a kifizetések folyamatosan zajlanak. Nyilván elolvasta a táblázat melletti levelünket, ennek megfelelően történik a feldolgozás. Az igények júliustól érkeznek. Az első igénylők kerültek az 1. csoportba. Ön a beküldők 2. csoportjába került (szept. 8-i beküldéssel), ami azt jelenti, hogy ennek a csoportnak, az utalás szept. 15-től kezdődött el. A visszatérítéseket október 31-ig kell lebonyolítanunk.

Türelmét kérjük, megértését köszönjük!

Tisztelettel:

TEX

Aztán nem  október 31-éig nem történt semmi, így levelet írta a TEX-nek:

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az ígért kifizetés a mai napig sem történt meg a határidő pedig lejárt. Mi ennek az oka?

Üdvözlettel:

XY

November 2-án jött válasz tőlük:

Tisztelt XY!

Még nem kaptunk visszajelzést a Jegymestertől, de lehet, hogy 2 vásárlást összevont és úgy adta le az igénylését. Ettől még nem veszítik el a jogosultságukat. Csak ki kell deríteni, hogy hány tranzakcióval történt a vásárlás. Vagy az is lehetséges, hogy az Önök pénzének, a kompenzációs összegnek a számláján kellene lennie. Kérjük, hogy ellenőriztesse számláját azzal a bankkal, amelyik által kibocsájtott kártyával vásárolt. Vannak bankok akik a visszafordítással érkező pénzeket a fizetés napjára könyvelik le. Erre érdemes figyelni. Ön 2016. augusztus 15-én vásárolt.

Tisztelettel:

TEX

Még aznap írtam nekik:

Tisztelt TEX!

Engedjék meg, hogy röviden kifejtsem véleményem válaszlevelükre és eddig tett(nemlétező) intézkedésükre:

  • Ezidáig a "Jegymester" szóba sem került, három szereplő volt : az MLSZ, a TEX és én. Nem látom fair-nek egy negyedik szereplőt is bevonni, de ha mégis ez rám vonatkozóan nem releváns, ezt intézzék egymás között, engem csak az érdekel, hogy a pénzt mielőbb visszakapjam.
  • A pénz nem volt és nincs is a számlámon!
  • Nem azzal a kártyával vásároltam, ahová a pénzem visszakérem, mivel az az AXA bank ami időközben megszűnt(amivel vásároltam)! Gyorsan megjegyezném, a táblázat amit ki kellett tölteni, csak azt tartalmazza, hogy milyen számlaszámra kérem a pénzt!

Az első levelem 2017. szeptember 5-én küldtem el, lassan már 2 hónapja húzódik az ügy, nem létezik, hogy ennyi idő alatt ezt nem sikerült megoldani, ezt nem akarom és nem is tudom elfogadni.

Kérem, hogy a kompenzációt a héten mindenképp rendezzék el, ellenkező esetben minden lehetséges fórumon nyilvánosságra fogom hozni a panaszom és, hogy ezidáig semmi nem történt.

Megjegyezném a táblázatba kitöltött számlaszámot is meg fogom szüntetni, csak az Önök utalására várnék, így gyakorlatilag ez is plusz költséget jelent nekem!

Még egyszer és utoljára emlékeztetném levelük egy fontos mondatára:  Az utolsó határidő a visszatérítésekre 2017. október 31.

Mindenképp kérem, hogy nézzenek utána és jelezzenek vissza, hol tart a folyamat.

Üdvözlettel:

XY

Összegezve:

  • A mai napig (nov.4.) nem eszközölték a visszautalást, ezt 2  hónap alatt sem sikerült megoldani.
  • Az adatkérés során azt a számlaszámot kérték, ahová az utalást küldhetik, most pedig arra hivatkoznak, hogy honnan vásároltam (AXA bank volt, de közben megszűnt).
  • Már a Jegymester is szóba került, mint negyedik szereplő (valakit azért hibáztatni kell).
  • MLSZ a mai napig egyetlen szóval nem reagált a levelezésre, pedig minden levélben másolatban volt, csak a TEX írt.

Ez a pökhendi ügyfél(le) kezelés továbbra is az eljárási rend az MLSZ és Partnerei részéről.

Üdvözlettel:

János

UPDATE nov. 9.

Kedves Homár, 

Megoldódott ma utaltak.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crazy 1zenkáttű 2017.11.10. 13:06:58

ezt ténlyeg érdemes volt kitenni.

rarabel 2017.11.10. 13:19:05

Valamennyi magyar fogyasztót alapvetően érintő, igen fontos kérdés ez!
Hiszen milliónyi futballrajongó és rajongónként 3 stadion van szerény honunkban, a magyar labdarúgás pedig világszínvonalú!
Kíváncsiak vagyunk a fogyasztóvédők állásfoglalására: mi a teendő ebben az esetben?
Békéltető testület a Groupama Arénában?

cmx85s 2017.11.10. 13:26:16

@rarabel: Jaj, de ironikus tetszik lenni! Ha a foci nem is, a stadionok mindenképpen világszínvonal felettiek: átlagosan kb. 800 ezer Ft egy szék, de van olyan stadion is (három), ahol kétmillió feletti ez az ár.
Épp most olvastam ezeket a megdöbbentő számokat, azóta az államat keresgélem.
És nem lenne ezzel baj, ha jutna ennyi egy kórházi ágyra mondjuk.

rarabel 2017.11.10. 13:27:50

@cmx85s: állítólag a jövő hét végétől nemcsak a kötszert, gyógyszert, ebédet, hanem az ágyat is a betegeknek kell bevinniük a kórházba....

Terézágyú 2017.11.10. 13:46:05

"Ez a pökhendi ügyfél(le) kezelés továbbra is az eljárási rend az MLSZ és Partnerei részéről."

Államosítani mindegyiket!!!!!

cmx85s 2017.11.10. 13:50:20

@rarabel: és mindenki vigyen magával még egy orvost!

Baluci 2017.11.10. 14:01:29

Mi július végén/!/ küldtük be a négy személyre szóló kérelmet és megkaptuk a visszaigazolást is a befogadásról!... Azt írták minden hónap 10-én utalnak, aki előző hónapban kéri!
UGYANCSAK NEM KAPTUNK MÉG SEMMIT PÉNZT három és fél hónap után se!!!
Tényleg elmennek ezek a jó édes repedt sarkú édesanyjukba!!!

Im just here for the comments 2017.11.10. 15:52:37

Ha valaki önként magyar focit néz, ráadásul a helyszínen és ezt nem valamiféle önkínzásnak szánja, akkor arról már alapban megvan a véleményem.

KaTe 2017.11.10. 17:57:29

Tehát az önkéntes MLSZ kompenzáció lassan érkezett meg a poszterhez? És ezért kellett ekkora hisztit levágni? Az MLSZ-et se értem, minek állítanak határidőket, ha nem tartják be. Egyszerűbb lett volna azt írni, hogy legkésőbb év végén megkapja. Persze az lehet idén, jövőre, esetleg 2019-ben, stb.

Az volt már, hogy ha az MLSZ előre kifizetné a teljes jegyárat, akkor se mennék el élőben megnézni a magyar válogatott bohóc.. izé, játékát?

Artie 2017.11.10. 18:47:34

Tanulság: amíg nem vagy paraszt, leszarnak.

Én átszoktam, ha Magyarországon van gondom, rögtön paraszt vagyok. Milyen érdekes, amazonon, e-bayen még sosem volt ilyenre szükség.

Kotit 2017.11.10. 20:27:35

Vajon az LLSZ (luxembourgi Labdarúgó Szövetség) is fizet kártérítést azoknak a nézőknek, akik kimentek a meccsre? Szegények azt hitték valami nívós csapat jön (Puszkász ugye!)...

KaTe 2017.11.10. 23:13:56

@Kotit: Na és a tévénézőket ki fogja kártalanítani?

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.11.11. 02:40:40

Általánosan használt "Tisztelt Hölgyem/Uram!" megszólításért faszkorbács.

fakkjú 2017.11.11. 11:34:14

tényleg van még olyan barom aki meccsre megy???oké,nem a bandázsolt kezű faszkalapokra gondolok akik késsel a seggükben(farpofa) érkeznek "szurkolni"...ezek dögöljenek meg

Erőlködj csak 2017.11.12. 15:55:22

Kompenzalni a szurkolot? Meg a lonak a fa..at! Duplan fizettetni azzal az idiotaval aki jegyet vesz ezeknek a nyomorultaknak "produkciojara"

Nouby 2017.11.13. 08:26:26

Magyar focit néz. Önként. A poszter bizony szarember.

Xezs6 2017.11.13. 23:16:40

Van aki magyar válogatottra önszántából vesz bérletet? Én eddig azt hittem, hogy ezt ilyen szülinapi szopatásként veszik egymásnak az emberek. Mégis mit várt az, aki megvette? Csodát? Fogjátok már fel basszus, hogy Magyarországon már rég nincs igazi foci és nem is lesz. Találj más sportot amin szotyizhatsz meg zsidózhatsz kedvedre, ott még talán történik is valami a pályán.
süti beállítások módosítása