Tékozló Homár

Hogyan bukta egy család a CSOK-ot a bank miatt, és te hogy kerülheted el ez?

2017.12.04. 12:12 | Homár Hilda | komment

3800878_1.jpg

Írtó nehéz minden szempontból megfelelő lakást találni, így, ha végre megvan a megfelelő otthon, az ember semmit nem akar, mint baromi gyorsan aláírni a szerződést, és letudni a fizetést. Utóbbinál általában az ingatlanbizniszbe keveredőket - legalább is az átlagot - várja egy embert-, házasságot- és idegrendszerpróbáló feladat: a hitelügyintézés. Nem csodálom, ha padlóra visz valakit, ha itt bukik az egész, pláne, ha úgy érzi, nem az ő hibájából.

Kedves Homár!

Történtünket mások okulására jegyzem le, ugyanis szó szerint milliókat bukhat bárki aki ERSTE Bankos ügyfélnek adja el az ingatlanát. Különösen ha ezt a győri ERSTE fiók "hathatós" közreműködésével teszi.

Ez év júniusában eladtuk családi házunkat egy olyan házaspárnak akik az ERSTE Banktól vettek fel lakáskölcsönt. Mivel a vevőink jelezték, hogy az előzetes hitelelbírálat rendben volt, júliusban szerződtünk mi is új otthonunk eladóival. Nagycsaládosok vagyunk, ezért úgy kalkuláltunk, hogy a vételár kiegyenlítéséhez CSOK-ot is veszünk fel. A CSOK feltételeinek megfeleltünk.

Számunkra a rémálom, amit az ERSTE okozott augusztusban kezdődött. Akkor szembesültünk azzal, hogy vevőink papírjait (júniusban szerződtünk) ilyen-olyan ok  miatt még a győri ERSTE fiók be sem fogadta. Mint utóbb kiderült számunkra, a dilettáns ügyintézés kedves bók ahhoz képest amit a győri fiókban művelnek. Gyakorlatilag képtelen volt az ügyintéző és később a fiók vezető is előadni, hogy milyen papírok is kellenek egy hitel igényléséhez. (Végülis nem ezzel a foglalkozik a bank napi szinten). Ezért aztán miután végre szeptember 7-én minden irat amit (egyesével) kértek beérkezett hozzájuk, kitalálták, hogy tőlünk is kell még ilyen-olyan igazolás a mi bankunktól. Minden kérést teljesítettünk beadtuk mi is a kért irományokat. (Bár nem is vagyunk ügyfelük, mi csak eladtuk a házunkat egy ERSTE ügyfélnek).

Mivel a CSOK igénylésnek van egy olyan szabálya, hogy az Adásvételi szerződéstől számított 120 napon belül be kell adni, s mivel a vevőinktől várt összegből tudtuk volna végtörleszteni korábbi hitelünket (ami szintén feltétele volt a CSOK-nak) ezért erősen kezdtünk aggódni, hogy belefér-e mindez 120 napba. Ekkor már személyesen beszéltem a győri ERSTE fiók vezetővel aki ekkor még készségesnek mutatkozott s bár saját ügyfeléről értelemszerűen nem adhat ki felvilágosítást, megnyugtatott, hogy bele férünk a határidőbe.

Október 19-én ezzel szemben azzal hívtak, hogy baj van! Lejárt az a papír amit szeptember 7-én adtunk be, ráadásul formailag sem találták helyesnek. (hivatalos banki igazolás volt, kötött formátummal) Hurrá! Erre kellett várni több mint egy hónapot hogy ez kiderüljön? (Nyilván lejárt hiszen, egy ilyen igazolás 30 napig érvényes és nem mellékesen 5000 Ft darabja).

Ekkor újra kikértem az igazolást a bankomtól, olyan formátumban csak nekem és csak most amiben az ERSTE kérte és bevittem újra a győri fiókba. Ekkor azt jónak találták és azt ígérték, hogy 10.30-31-én vevőink közjegyző előtt aláírnak és utána végre utalnak nekünk is. Nem említettem, de nekünk nov 10-én telt le a 120 napunk arra, hogy ingatlanunkat tehermentesítsük és az igazolással a CSOK igényünket beadjuk.

November 6-án kaptam egy továbbított email-t amiből kiderült számomra, hogy a CSOK-ot elbuktuk hála az ERSTE Banknak. Ugyanis megcsúsztak az ügyintézéssel (jééé? nemááá!), és csak nov.10-én tudnak közjegyző előtt aláírni. Tehát ebből nov 10-ig nem lesz utalás. Több mint 150 nap telt el az Adásvételi Szerződés aláírásától és mi még mindig várjuk az utalást. Csak azért mert azt sem tudja az ügyintéző (és a főnöke sem), hogy egy hitel igényléshez milyen papírokat kell beadni. Akkor minek ül ott?

Ne add el az ingatlanodat olyan személynek aki ERSTE hitelből akar kifizetni Téged.

Üdvözlettel:

Nagycsaládos apuka

Egy ideje már kerestük a lehetőséget arra, hogy az általános fogyasztóvédelmi tanácsok mellett a tudatos pénzügyi döntésekhez szükséges ismeretekkel is segítsük a Homár olvasóit. Ennek a törekvésnek az eredménye a poszt következő része, ahol a nagymúltú és szuperhasznos, pénzügyekre szakosodott Kiszámoló blog gazdájának véleményét olvashatjátok az esetről. Reméljük, egy csodálatos, nekünk, és nektek, olvasóknak is hasznos, szép barátság kezdete ez!

A fenti történet elég hajmeresztő, de szerencsére ritka. A blogunk hitelügyintézőjével még nem történt ilyen 12 éve alatt, bár ügyfelektől hallott néha ilyen rémtörténeteket.

Amit tudni kell, hogy lakáshitelt SOHA nem viszünk kis fiókba. Kis bankfiókoknak van évi egy-két lakáshitel ügylete, ennek megfelelően nem is értenek hozzá. Ha a legegyszerűbb dolgoknál komplikáltabb ügyünk van (mint például a lakáshitel), mindig a legközelebbi nagyváros legnagyobb fiókjába menjünk, ahol legalább hetente csinálnak egy ilyen ügyletet. Ők már rutinból csinálják ezt, tudják milyen papírra van szükség, képesek ellenőrizni, minden szükséges papír ott van-e és jól van-e kitöltve. Kis fióknál jellemzően beküldik a központba a köteg iratot, ahogy van, aztán a központ jelez vissza, hogy ez hiányzik, az egy helyen nincs aláírva, nem írta be a foglalkozását és a többi. Ezekkel a hiánypótlásokkal hetek is elmehetnek.

Az időcsúszás azért is kellemetlen, mert ahogy a történet főszereplője (elszenvedője) is írta, vannak papírok, amik 30 nap alatt lejárnak, ezért ezeket újra be kell szerezni.

Hitelügyintézőnk szerint az Erste bank ügymenete akkor lassul le (a kis fióki hozzánemértésen kívül, ami viszont minden banknál sajnos fellelhető), ha valami rendkívüli van az ügymenetben, amihez egyedi engedélyek kellenek, ilyenkor 3-4 osztályt is megjárnak a papírok és mindenkinek engedélyezni kell. Azonban normál esetben az információ szerint az Erste gyorsan dolgozik.

Kiszámoló blog

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyúúlacska 2017.12.04. 12:20:40

Az egész CSOK egy nagy átverés.

Terézágyú 2017.12.04. 12:34:07

Én nagyon sajnálom a pósztert, jóllehet fogalmam sincs, hogy mit csinátltak, mit akartak csinálni, hogy jön a képbe egy másik ember bankja stb... :-/

FDToth 2017.12.04. 12:47:36

En karteriteskeooen nem kaphat az erstetol olyan lakahitekt, melynek feltetelei a csok-evak egyenloek? Egsertelmu h itt eleg durvan hibazott vki...

.Manyecska 2017.12.04. 12:57:46

@Terézágyú: én cseles voltam ingatlannak nem minősülőt vettünk!! Majd aztán jön a feketeleves de eddig tökéletes kiadni pláne..egy színes kis kuckó - javasoltam melegbárként kiadni-..:) ...hihetetlen poszter 120 nap alatt nem tudta elintézni, már-már szabotázsnak minősül a sztori:(

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.12.04. 13:24:16

@Terézágyú: nagycsaládosék jó nagyot merítettek az egyszerélünk levesből. Ha jól értem volt egy ingatlanuk, amin még hitel volt. Azt el adták valakinek, aki szintén hitelből vette volna meg, a poszterék pedig csok-ból vettek volna egy másik ingatlant. Ráadásul úgy nekikezdtek a hercehurcának, hogy a reménybeli vevőnek csak egy előzetes hitelbírálata volt. Minden szimpátiám az övék, de ebbe így beleugrani egyszerre őrületes nagy felelőtlenség. Elég a sok hitellel kapcsolatos dologból egynek beborulni (mint ahogy be is borult) és minden dominó lefekszik.

Nem értem miért nem lehet ezt szépen, lépésről-lépésre csinálni a dolgokat? Lehet akkor is ez lesz a vége, de az esély nagyságrendekkel kisebb.

Terézágyú 2017.12.04. 13:25:55

@onlajnok:
"volt egy ingatlanuk, amin még hitel volt. Azt el adták valakinek, aki szintén hitelből vette volna meg, a poszterék pedig csok-ból vettek volna egy másik ingatlant."

Jaaaaaaaa........ akkor nem sajnálom őket...

Laredo 2017.12.04. 13:32:43

Mi is anno CSOK-kal vettük a lakásunkat a két gyerkőc miatt, és minden simán-rendben ment (OTP). Igaz, mi egy elég forgalmas és frekventált fiókban intéztettünk mindent, ahol gondolom napi szinten van lakáshitel vagy 3-4. Egy Canossa volt később: a lakásbiztosítást rosszul kötötték meg, amiatt a Groupama és az OTP vagy 3 hónapig mutogatott egymásra, és ment a ping-pong ide-oda. Némi balhéba került, de mostmár az is rendben van.

Terézágyú 2017.12.04. 13:41:03

@Doryyka:
"Minden bank minden fiókjában szakemberek kell üljenek, nem? Ez nem kifogás"

Tulajdonképpen igazad van, de azért ahhoz képest, hogy Doktor Jogvégzett visszadob valamit, mondván, hogy neki ehhez nem kell értenie, mert ő Egyvalamire-szakosodott-jogász; vagy éppenséggel, hogy a minisztériumok hány milliót kiadnak "szaktanácsadásra" - szóval ehhez képest kicsiség, hogy egy kis település bankosa lassabban csinál meg egy (mindenki által túlbonyolítottnak tartott) folyamatot, mert évente egyszer kap ilyet....

metal · http://electric.blog.hu 2017.12.04. 13:51:01

Mivel a vevő nem tartotta be a szerződést, nála kell reklamálni. Nem is értem a poszter miért akart belefolyni (egyáltalán miért engedte bárki is) egy olyan ügyletbe, amihez neki jogilag semmi köze?

Dark Declan 2017.12.04. 13:52:08

Olyan, hogy ügyvéd, közjegyző, szerződés mondanak valamit?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.12.04. 14:07:35

@metal: na ja, az az üzlet így bukta, gondolom csak szabtak valami határidőt a fizetésre. Foglalót megtartani, másik vevő után nézni. Az, hogy a poszter CSOK igénylése is megborult ettől, az már más kérdés. Azt el se lett volna szabad addig indítani, míg az eladás, hitel végtörlesztés le nem zárult.

.Manyecska 2017.12.04. 15:03:07

@Dark Declan: ..sola scriptura!
Hát röhej hogy mit művelnek egyes ügyintézők munka címszó alatt..

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.12.04. 16:53:55

@Los Alamuszi: ez rendben is volna, de én pont ugyanúgy felháborodtam a tanácson, mint Doryyka. Ezzel a hozzáállással konzerváljuk a helyzetet, marad az, hogy a kisfiók szart sem ér, úgy meg inkább akkor zárják is be. Gyakorlatilag az ilyen tanácsok ölik folyamatosan a vidéki életet.
Én jobban szerettem volna egy olyan választ, hogy
a) érvényesítse a beküldő a szerződés nem teljesítésére vonatkozó részét a meghiúsított vevővel szemben
b) ha nem írt ilyet, akkor kurvára keressen másik ügyvédet

c) a csok ügyintézést hogyan lehet újraindítani egy másik vevővel
d) miképpen jelentse fel a vevője a bankot a megfelelő hivatalnál a szakmaiatlan ügyintézésért

De nem bazmeg, ha ügye van, inkább mindenki utazzon a fővárosi egyes számú bankfiókba, 10 és 11 között kedden a hármas pultba, mert ott ül a hozzáértő és hétfőn még a töke kivan, 10 előtt még álmos, 11 után meg már az ebéd foglalkoztatja. Ebéd után meg használhatatlan.

hir6kommentár 2017.12.04. 17:26:58

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: elég lett volna a győri fiókban egy "elnézést, mi nem értünk hozzá, XY fiókban kellene intézni" - és máris egy gigantikus pirospont lett volna a történet vége.

Indriq 2017.12.04. 21:40:25

Nem értek a hitelekhez, de hol írja,hogy neki hitel volt az ingatlanán? Nem az újat akarja csokkal venni?

Doryyka 2017.12.04. 23:13:15

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Na, te meg is tudtad rendesen magyarázni, mi ezen a felháboritó... Apropo, az első kommentemet KIMODERÁLTÁK??? EZ KOMOLY?

fakkjú 2017.12.04. 23:39:46

háén ehhő nemtok hozzászólni
a lakásom kápéra vettem meg 32 millióért de csak azért hogy elkerüljem az ilyen hercehurcákat
CSOK mi?...uri huncutság

SenkiAkiAlfonz 2017.12.05. 00:05:59

@nyúúlacska: atveres.... Jaja... Az az atveres amikor anyukad azt mondogatta, hogy okos vagy kisfiam mikozben egy igazi idiota vagy....

Jóska Pista 2017.12.05. 02:58:07

@Indriq:
>>> hol írja,hogy
>>> neki hitel volt
>>> az ingatlanán?

"mivel a vevőinktől várt összegből tudtuk volna végtörleszteni korábbi hitelünket"

MrZed001 2017.12.05. 03:13:41

Ó az Erste hitelezéséről én is tudok mesélni. Megyeszékhely, központi fiók (tehát nem kicsi).
Hitelhez 2 ingatlanon a jelzálog, hitel aránylag pici, a kisebb is bőven fedezi.
A kisebb értékűt el akartuk adni. Előtte persze áttenni fedezet egy 3x akkora értékűre (ennek azért legtöbb hitelintézet örülne, na Erste nem).

Vevő megvan, be Erste, hogy mégis mi kell hozzá. Megvan pár nap alatt. Mármint a mi részünk, kész, beadva. Két hétig semmi, majd jön a nyár, és áll minden náluk.
Az egy szál hiteles nyaral. Központtal nem lehet beszélni (sehogy, senkivel, semmiképp).
Vége a nyárnak (végignyaralta ?!??). Továbbra sem történik semmi. Hetente a nyakukra járunk. Már 2 írásos panaszt beadtunk. Semmi.
Vevőt hitegetjük, mindjárt meglesz.
Eltelik még 1,5 hónap, ekkor kinyögi Erste, hogy fizessünk be egy misit (a hitel tőketartozás 4 misi, tehát negyedét), akkor hajlandó lesz (3x akkora értékű fedezetre ) áttenni (tisztára, mint a maffia). Befizetjük, ők elkönyvelik mint előtörlesztés (és valami 4-6 %-ot el is lopnak belőle előtörlesztési díj gyanánt ... mintha én akartam volna előtörleszteni ... 50 ezer ugrik ).
Na most már csak meglesz, hitegetjük a vevőt.
Hát nem. További majd 2 hónap múlva hívnak, hogy akkor most lehet menni közjegyzőhöz. Elmentünk, 15 perc volt az egész.
Vevő természetesen így 7-8 hónap várakozás után már árkon-bokron túl van.
Időközben megvolt az ingatlanpiac összeomlása is.
Újabb vevőre 2 évet kellett várni, és 2 millióval olcsóbban ment el az ingatlan. A CHF is szépen kúszott fel az alatt a 7 hónap alatt. Azon is buktunk még legalább egy fél misit. Meg hitel részleteit is kellett tovább törleszteni, kamatostul, kezelési költségestül (még fél misi).
Szóval köszönjük, Erste-től SOHA A BÜDÖS ÉLETBE TÖBBET SEMMIT SE !

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.05. 06:22:33

@nyúúlacska:

Átverés Sorosék és Brüsszelék számára, de a nép számára jó dolog.

jandera 2017.12.05. 07:42:10

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Már megint a Soros! Miért kell reklámozni???
Melyik nép számára jó dolog?

Terézágyú 2017.12.05. 07:42:48

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
"De nem bazmeg, ha ügye van, inkább mindenki utazzon a fővárosi egyes számú bankfiókba, 10 és 11 között kedden a hármas pultba, mert ott ül a hozzáértő és hétfőn még a töke kivan, 10 előtt még álmos, 11 után meg már az ebéd foglalkoztatja. Ebéd után meg használhatatlan. "

Nocsak, valami gyerekkori trauma miatt szidod ennyire az ügyintézőket/bankosokat?

Terézágyú 2017.12.05. 07:44:22

@MrZed001:
"Eltelik még 1,5 hónap, ekkor kinyögi Erste, hogy fizessünk be egy misit (a hitel tőketartozás 4 misi, tehát negyedét), akkor hajlandó lesz (3x akkora értékű fedezetre ) áttenni (tisztára, mint a maffia)"

Hát, tudtommal nem tartottak pisztolyt a homlokodhoz, amikor felvetted a hitelt...

Terézágyú 2017.12.05. 07:52:35

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
"ez rendben is volna, de én pont ugyanúgy felháborodtam a tanácson, mint Doryyka. Ezzel a hozzáállással konzerváljuk a helyzetet, marad az, hogy a kisfiók szart sem ér, úgy meg inkább akkor zárják is be. Gyakorlatilag az ilyen tanácsok ölik folyamatosan a vidéki életet."

Hát, te mint vidéki fel vagy háborodva, hogy a szintén vidéki bankosGizike nincs a helyzet magaslatán?... Hát evvan, el lehet menni a vidékieknek is bankos tanfolyamra, lehet jobban dolgozni mint ő, és akkor majd kirúgják Gizikét, és felveszik helyette a másik vidékit, aki flottul megoldja a hitelügyeket...

.Manyecska 2017.12.05. 08:35:23

@fakkjú: az b+ de legalább lesz aki elkaparja idős korában. @Terézágyú: programozókat kéne oda! de most nem viccelek! :DD

.Manyecska 2017.12.05. 08:43:16

@Terézágyú: nekem van még ezer évről banki ügyintézői képesítésem de sosem akartam használni.főleg nem a mérlegképes könyvelői után:D..most megkérdeztem egy ügyintézőt mondja hogy nagyon könnyen ki lehet kerülni hát gondoltam...így nem is csodálkozom hogy sz.rnak a melóra ha utál bejárni, retteg folyton mikor rakják ki..Komolyan nem értem egy pénzügyi intézetben ez egyáltalán hogy merülhet fel....! Na ezért tart itt a zórszág!! :(

kékmosoly 2017.12.05. 08:44:34

Azt írta már valaki, hogy a Csok az uj devizahitel?

Kotit 2017.12.05. 08:49:16

@Terézágyú: Látom több a pénzed, mint az eszed, gondolom ezért vagy kiakadva a hitelt felvevőkön...

Kotit 2017.12.05. 08:51:00

@kékmosoly: Miért kérded, nem tudsz olvasni?
Ha mégis tudnál (meg írni is), kifejthetnéd, hogy miért is!

Kotit 2017.12.05. 08:53:05

@hir6kommentár: "elnézést, mi nem értünk hozzá, XY fiókban kellene intézni"
A második felét hallottam már ügyintézőtöl, de az első felét szerintem nem mondhatja. Akkor sem, ha igaz. És általában igaz...

Mr. Rocketfinger 2017.12.05. 08:58:28

CSOK-ot, de még a régit vettük fel. (szocpol, CSOK néven). az Erstében érdeklődtem, majd hívnak... ez olyan 3 éve volt. másik nagy bank nagy fiókjában voltunk. előzmény, a 120 nap legutolsó napján kaptuk meg a használatbavételit, úgy, hogy már a foglalózás, előszerződés során jeleztük, hogy csokot veszünk fel. csúszott az építkezés, az önkori éppen ideiglenes helyen volt és ezért nem tudtak használatbavételivel foglalkozni (wtf?), rossz volt a bolygók állása. a 119. napon felhívtam az építtetőt, hogy akkor délután szeretnék aláírni egy szerződés módosítást, hogy ennyivel, meg ennyivel csökkentik a vételárat, mert az ő hibájukból nem kapok csokot. másnap reggel megvolt a használatbavételi. irány a bank, minden zsír, doksik stimmelnek, patent. még egyszer, nagy bank, nagy fiók. pár nap múlva telefon, hogy valami nem stimmel az adás-vételivel. a kibaszott ügyintéző (akivel előtte n+1 alkalommal találkoztunk, papíroztunk, stb) nekiállt jogászkodni, persze, hogy baromságokat hordott össze. pedig ő lakáshiteles volt...

Kondom Keselyű 2017.12.05. 09:00:20

vegre egy hiteles "szakerto". a kiszamolos fickot nagyon birom.

Kondom Keselyű 2017.12.05. 09:05:22

egyebkent ilyenkor datumokkal,dokumentumokkal stb ... irni kell egy meltanyossagi kerelmet a CSOK-ra. nem hiszem,hogy van ugyintezo,aki elkaszalja a kerelmet.

.Manyecska 2017.12.05. 09:06:02

@kékmosoly: én kaptam csókot maratoni "tematikus est" keretében /is/ vagy ez miről szól, nem olvastam még a posztot...? ON

Terézágyú 2017.12.05. 09:10:58

@Kotit:
"gondolom ezért vagy kiakadva a hitelt felvevőkön... "

Bocs, nem tudtam, hogy már ezt sem szabad...

.Manyecska 2017.12.05. 09:13:10

@Kotit: ....tudtad amúgy mit csinál a plüssmedve ha elveszti a karját...?? ...
felvesz egy takarék-szövetkezet..!

hir6kommentár 2017.12.05. 09:53:14

@Kotit: tehát inkább hazudnak, mint elégedett ügyfeleket tartsanak meg?

Terézágyú 2017.12.05. 09:57:41

@hir6kommentár:
"tehát inkább hazudnak, mint elégedett ügyfeleket tartsanak meg? "

Egyrészt igen, hazudniuk KELL.
Másrészt, ha bevallják, hogy nem értenek hozzá, abból sem lesz elégedett ügyfél.

(Magyar ember különben se mond olyat, hogy "nem értek hozzá" - kivéve akkor, amikor ezzel azt hangsúlyozza, hogy "én sokkal okosabb vagyok, mintsem hogy ilyen kis dolgokkal foglalkozzak")...

GMS 2017.12.05. 10:04:44

szegények. mondjuk én nem vártam volna ennyit, az első hónapot sem, tokon ragadtam volna a ERSTE-s fiókvezetőt és ha kell, addig fenyegetem, amíg be nem tolja a megoldásokat. ERSTE-vel normális ember nem kezd. szarrágó banda. tudom, mert használom őket. hála isten, nem privátban. már tökön szúrtam volna magam. :))

otgorbebogre 2017.12.05. 10:13:27

szomoru amit ir az ugyfel de ez valoszinuleg nem a bank hibaja. amit a nagykozonseg nem tud az az hogy szeretett kormanyunk mindent megtesz hogy a nem csokosok ne kaphassanak CSOKot. csaladban van banki dolgozo es ugy szaladgalnak mint pok a falon mert mindent kb visszadobnak. szoval lehet a bankokat szidni de inkabb a kormanyt kene, es nem erre a maffia kormanyra szavazni legkozelebb.
csok.

LKerekes 2017.12.05. 10:19:15

@Indriq:
Írja, hogy a korábbi hitelüket a vételárból akarták kifizetni.

LKerekes 2017.12.05. 10:22:31

@kékmosoly:
Nem írta senki, mertr nem igaz. MI a probléma azzal, hogy van 3 gyermeked és ezért kapsz VISSZANEMFIZETENDŐ azaz AJÁNDÉK 10 millát?
Ha meg kapcsolódik hozzá még hitel is, az csupán annyira necces, mint minden más hitel a világon.
Szóval ne kezdj el senkit hülyiteni.

LKerekes 2017.12.05. 10:26:40

@otgorbebogre:
Ostoba vagy és hazug. Miért kell ebbe politikát vinni, pláne, ha nem valós?
És miért baj, ha a "nem csokos" nem kap csokot? Elvégre nem is jár neki.

Terézágyú 2017.12.05. 10:37:38

@LKerekes:
"Ostoba vagy és hazug"

Te meg szűrt.

otgorbebogre 2017.12.05. 10:46:43

@LKerekes: nem kell bele politikat vinni. de ez van. kerdezz korbe a banki dolgozok koreben. mondvacsinalt indokokkal utasitanak el CSOK kerelmeket, a papirok amiket be kell adni valtoznak stb. az ami a bekuldovel tortent inkabb az alap nem a kivetel (es egy masik bankban dolgozik akirol tudok) vagy altalaban meggondolta magat a kormany vagy eleve csak bizonyos embereknek akart CSOKot utalni. mas magyarazat nagyon nincs.

kékmosoly 2017.12.05. 10:47:46

@LKerekes: Ó, bocsáss meg nekem, hogy kételkedni merészelek, nagyszerű kormányunk, nagyszerű adományában. Szórom mindjárt a hamut a fejemre, csak keresnem kell.

otgorbebogre 2017.12.05. 10:48:48

@LKerekes: ez persze nem azt jelenti feltetlenul ogy a kormany gonosz vagy ilyesmi de lehet hogy beutott a penzugyi realitas. (mellesleg a jo ugyintezo azert eleg komolyan harcol a cuccert mert neki is csurran-cseppen valami, szoval lehet egy kicsit szdni az ERSTE-seket, de komolyan lejt a palya)

ferand1979 2017.12.05. 10:49:09

Korábbi rendszer, vissza nem térítendő támogatásban részesültünk (szocpol...), 2008-ban, még az utolsók között utaltak nekünk 2,4 milliót. Otp bankban intéztük, nem mellékesen egy 4 milliós építési lakáshitel mellé.. Így a folyósítást szakaszosan kaptuk, a bank szakértőket küldözgetett ki, felmérvén, hogy az építés hogy halad (előzetes kalkulációt kellett beadni az építési költségekre!)
Nem fogadtunk hitel ügyintézőt, mi ügyintéztünk közvetlen a bank fiókban. Így amit csak lehetett, elírtak, eltájékoztattak. Alapból a közjegyzői aláírásnál majdnem kihagyták a szocpol papírok aláírattatását.. Ott helyben azon nyombak kellett lakás biztosítást kötnünk. Emellett egy LTP-t nyitottunk, amit elírtak, 4 évesre (50hó) iratták alá, de valahol 8 évesre (100hó) állították be... Így emiatt 5 év után át kellett írni a hitel szerződést, újabb tortúra, újabb közjegyzői okirat... (még az árfolyam gátas szerződés előtt, és a ksőbbi forintosítás előtt...)
Az egyik ügyintéző a Banknál valami valaki fia-lánya, tehát nem az eszéért tartották odabent... Nem állt ott a feje, amikor kérdeztünk... Alapból bekérték az előzetes kalkulációt az építési költségekre... De arról nem szólt, hogy 3-400 ezres levonások lesznek ebből, kvázi ez nekünk meg kéne legyen előre... (keretbeállítási jutalék 70 ezer, utalási jutalék 130 ezer, szakértői, állapotfelmérői jutalék 4-5-ször 25 ezer, földhivatali papírok, stb...)
Aztán a hitel miatt is és a szocpol miatt is a "széljegy" a földhivatali papírokra sem volt inygenes..
Így tudom, minden azon múlik, hogy az ügyintéző a helyzet magaslatán van-e...
Pár év után, a forintosítás után pont az Erstebe küldtek, hogy próbáljuk kiváltani a közben nagyra megugrott hitelünk... Mondanom sem kell, hogy olyan megoldásokat vázoltak fel (2 hitel egybe gyúrása, kiváltás, kivásárlás, stb... + munkáltatónál kérvényezni pár hónapra hamis adatok kiadását, vagy papíron fizetés megduplázását), hogy megfeleljünk a feltételeknek... mindezt csupán havi pár ezres megtakarítás miatt. Ami ugye hosszú távon nem látszott, hogy tartható, ill nem volt garantált, hogy összességében jól járunk... Csak az ügyfél megkaparintása volt a cél...Persze egyik bank sem jó, az biztos, mert kereskedelmi hajhászók mind...

ferand1979 2017.12.05. 11:03:31

Ami az akkori 2,4 millás vissza nem térítendő támogatást illeti... Érdekes módon megszüntették kis időre.. Pedig az államnak nagy üzlet volt.
Kapok 2,4 millát. Megkötik a kezem, nem adhatom el vagy 10 évig. Közben kell teljesítenem két utódot... mert miattuk adják. 1. NÉPESSÉGNÖVEKEDÉS
Az építéskor mindenről számlát kellett beadnom. Akkor még 25%-os áfával... 12,5 millióról beadtam számlát, így közvetlenül az állam kasszába befizettem 2,5 milliót, többet mint amit kaptam. 2. KÖZVETLEN VISSZAFIZETÉS
Ráadásul a 2007 utáni hitelesek még a személyi jövedelemből sem csökkenthették a hitelüket... 3. NINCS LEVONÁS utólag!!!
A számlák 60-70%-a anyag volt, a többi munkadíj.. A cégek akik dolgoztak, iparűzést fizettek... 4. ÉPÍTŐIPAR TÁMOGATÁSA
Nem mellesleg a banki dolgozók és a bank is profitált 5. BANKRENDSZER fenttartása...

És sorolhatnám... De nincs más helyzet most sem. a CSOK is valahol visszafolyik az államnak, és hosszú távon, összességben úgyis az államnak jó. Persze valahol doppingszer a lakosságnak... Aki épp gyereket szeretne, lakást szeretne stb...
Aki ki tudja használni, nosza!!!!

naugyemegmondtam 2017.12.05. 11:19:12

@Terézágyú: Mert úgye mindenki vérfideszes mint te lehetsz és otthon hegyekben áll a pénz, amiből bármilyen kastélyt kp-re megvehetsz. Az átlagembernek a lakás a legnagyobb értéke amit jó esetben hitelből tud megvenni és ha eladja mert kinövi stb, akkor amit vesz helyette azon is lehet hitel mint az átlagembereknél jellemző.

Terézágyú 2017.12.05. 11:24:16

@naugyemegmondtam:
"Mert úgye mindenki vérfideszes mint te lehetsz"

Ezt nem tudom miből szűrted le, de nagyon nem igaz :))))))))))))))))))))))))))))))))))

metal · http://electric.blog.hu 2017.12.05. 11:28:12

@otgorbebogre: szövegértés! Nem az Erste intézte neki a Csokot, sőt el sem indította a Csok igénylést.

MrZed001 2017.12.05. 11:42:40

@Terézágyú:

"Hát, tudtommal nem tartottak pisztolyt a homlokodhoz, amikor felvetted a hitelt... "

Hogy te mekkora egy ta.. par...t vagy.

Na csak gyere ide panaszkodni, hogy karcos árut kaptál, meg 1 hét után bedöglött és nem cserélik, úgy a fejedhez vágom a
"Hát, tudtommal nem tartottak pisztolyt a homlokodhoz, amikor megvetted ... "
mondatot, hogy arról koldulsz.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.12.05. 11:50:31

@metal: az ugye nem derül ki a szövegből, hogy a panaszos hol igényelte a csokot. Csak annyi, hogy a vevő vette volna fel a hitelt az Erste-nél, amiből a panaszos ingatlanát megvásárolták volna. Igazából a vevő gondja csak azért okozott problémát, mert a panaszos a csok ügyintézést idejekorán indította el, arra számítva, hogy minden azt megelőző dolog flottul megy. De neki alapvetően az Erste-hez semmi köze nem volt, szóval ez az egész 'az erste lebaszta a csok-unkat' dolog erősen közvetett a panaszos szempontjából.

Terézágyú 2017.12.05. 11:50:52

@MrZed001:
Te maffiáztad le a hitelt adó bankokat.
Én csak erre reagáltam.

"Na csak gyere ide panaszkodni, hogy karcos árut kaptál, meg 1 hét után bedöglött és nem cserélik, úgy a fejedhez vágom a
"Hát, tudtommal nem tartottak pisztolyt a homlokodhoz, amikor megvetted ... "
mondatot, hogy arról koldulsz. "

Tedd meg, szabad ember vagy.

(Egyébként vedd észre, hogy mások tényleg szoktak ilyesmit írni :))) Előbb az ő fejükhöz vágd :)

Doryyka 2017.12.05. 12:57:47

@LKerekes: “nem csókos” akart az lenni... igy mar erted?

Doryyka 2017.12.05. 12:59:42

@ferand1979: az nem lehet, mert mi még 2014 végén is kaptunk...

metal · http://electric.blog.hu 2017.12.05. 13:28:36

@onlajnok: "Mivel a CSOK igénylésnek van egy olyan szabálya, hogy az Adásvételi szerződéstől számított 120 napon belül be kell adni, s mivel a vevőinktől várt összegből tudtuk volna végtörleszteni korábbi hitelünket"

Nem intézte senki neki a CSOK-ot, mert el sem indította. Csak aláírta az új ház adásvételijét. És ezzel elindult a 120 nap.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.12.05. 13:31:16

@metal: na, hát ez is csak azt bizonyítja, hogy ez egy elég kacifántos történet, amiben igen jelentős kockázat volt már a legelején is.

2017.12.05. 16:56:23

@otgorbebogre: a bankos családtagod valószínűleg nem mondott igazat... a bankokon kívül senki másnak nem érdeke, hogy az ügyfél ne kapja meg a csok-ot

LKerekes 2017.12.05. 22:29:50

@aleksz róz:
A banknak is érdeke a csok. Az ügyfél kap támogatást. Az állam fizeti, de a bankon keresztül. Ott meg lecsapódik egy munkadíj., amit szintén az állam fizet. Akkor miért lenne gond?
Más a kölcsön. Ott az állam csak kamattámogatást ad. Ha bedöl a hitel a bank a tőkét elveszti. Ezért ugyanolyan szigorú a csokos hitelnél ( nem a támogatásnál! ) , mint más hiteleknél. És ehhez semmi köze Orbánnak és a kormánynak. Pl. a 3 gyerekre kapsz grátisz 10 millát. Ugyan jogot is kapsz rá, hogy kesebb kamatra még hozzávehess 10 millát. De ez csak egy lehetőség és nem kötelezettség! Ha bizonyítani tudod a hitelképességedet megkapod, ha nem tudod, akkor nem kapod. És ha megkapod mégis csak nyersz a kisebb kamattal. Akkor mi a probléma ?
A támogatás meg más tészta. Ha van 3 gyerek és megfelel a veendő vagy építendő ingatlan akkor , igaz elég sok papírt kell kitölteni, de meg lehet csinálni és bizonyos rend szerint (építkezésnél készültségi fok pl, de vételnél egyben ) utalják a pénzt és itt nem számít a hitelképesség, sőt még barlista sem.
MIért lenne szemfényvesztés? Mert tényleg igyekeznek kiszürni az ügyeskedőket vagy a hivatásos gyerekgyártókat? Vagy azt, hogy túlértékelt ingatlannal vagy nagyon túlárazott építkezéssel ne lehessen csalni? Nagyon sok sumák kérelmet utasítank vissza, mert próbálkoznai is szépszámmal, de a környezetemben , aki jogosult volt a gyerekek után a max 10 millára az meg is kapta. Én a tavasszal akarom intézni.
Sajnálom a panaszost, de hát tényleg ahhoz nem kell sok ész, hogy előbb jöjjön be fizikailag a pénz és akkor veszek belöle másik házat. A boltba is akkor mész be vásárolni, ha a kártyádon van a pénz és nem úgy, hogy nincs rajta semmi, de majd csak megérkezik, mert ígérték.

commentes nikk 2017.12.06. 07:31:21

Ev elejen vettunk hazat, a hitelugyintezonk elsokent zarta ki az Erste-t, azt mondta, hogy jellemzoen 3 honap a hitelkerelem atfutasi ideje, nincs az az elado, aki ezt kivarja. A kozelebe ne menjen senki ennek a szar banknak.

Kotit 2017.12.06. 09:11:30

@hir6kommentár: Igen. Ahogy Terézágyú is írta, az "elégedett ügyfél" akkor is máshova megy, ha beismerik, hogy nem értenek hozzá. Ezért inkább elkezdenek vele töketlenkedni, lesz, ami lesz.

Kotit 2017.12.06. 09:15:23

@ferand1979: Amit írsz abban van igazság: az állam nem jár rosszul az ilyenfajta támogatással, még az is lehet, hogy több folyik be adóként, mint amennyit kiad támogatásként. De állampolgárként te a másik oldalon vagy: adózni így is úgy is fogsz, CSOK-kal kapsz némi pénzt, anélkül nem.

"Megkötik a kezem, nem adhatom el vagy 10 évig. "
Eladhatod.

2017.12.06. 10:50:17

@LKerekes: azért nem érdeke, mert abból neki nincs haszon. ha az ingyenpénz helyett banki hitelt veszel fel, abból meg van haszon.
ha meg bedől a hitel, nem a tőkét veszti el a bank, hanem a hasznot. a bank nem a saját tőkéjét adja nekem, hogy házat vegyek belőle, hanem hitelpénzt teremt (ami a számlámon való jóváírással keletkezik).

nincs baj azzal, hogy vannak feltételek és megpróbálják kiszűrni az ügyeskedőket, a baj az abszurd szintű bürokratizmussal van

otgorbebogre 2017.12.06. 13:26:36

@aleksz róz: miert ne lenne erdeke? szepen kaszalnak belole, rajtuk folyik at. pont ezert nem kerek a tortenet. pont ezert szaladgal minden ugyintezo a CSOK utan de a kormany nem nagyon akar sok penztol megvalni.

encir 2017.12.06. 16:13:32

@MrZed001: +1+1+1+1 már hányok ettől a toposztól

Ze79 2018.02.21. 22:58:02

@MrZed001: Megyeszékhely - központi? Nekünk Debrecenben a Vár utcaiban segitettek elbukni majdnem egy adásvételt. A 15 napos fogyasztóbarát hitelünkön addig ültek, hogy kénytelenek voltunk más forrásból összeszedni a pénzt, sokkal rosszabb feltételekkel, mert ha tovább várunk a foglalót is elbuktuk volna (két hónapunk volt kifizetni). Hivatalos panaszra a válasz: "többszörös adminisztrációs hiba történt", mehetünk, amerre látunk.

Tood 2018.04.26. 20:05:15

@nyúúlacska:

Aztán meg is tudod indokolni, hogy miért vagy csak beszélsz a levegőbe?

Érdekes, hogy átverésnek tartod, idén két munkatársam is megigényelte. Nem emlékszem, hogy a számlájukon megjelenő sok millió forint, amiből nagyobb házat tudtak venni átverés lett volna..
süti beállítások módosítása