Tékozló Homár

A Felhévízi utca az új pénznyelő a rutinból vezető sofőröknek

2018.02.14. 11:01 | Homár Hilda | 130 komment

screenshot_2018-02-14_09_17_41.png

Amikor tavaly májusban a fonódó villamos átadásának melléktermékeként megtiltották a Bécsi útról a Szépvölgyire való jobbrakanyarodást Óbudán, elég sokak pénztárcája bánta a rutinból autózást. Most a környék egy sokkal kisebb forgalmú utcája elé került ki a kötelező haladási irányt jelző tábla. Olvasónk szerint éjszaka, reggelre ott termő bírságoló gárdával.  

A Felhévizi utca az új pénzforrása az állampolgárbarát II. kerületi Önkormányzatnak

Újlakiaknak lassan meg kell szokniuk, hogy bármelyik pillanatban lecsaphat rájuk a városrendészet. A Szépvölgyi úthoz hasonlóan ismét az éj leple alatt módosították a kötelező haladási irányt egy, a helyi rutinsofőrök számára rendszeresen használt utcában, majd minden figyelmeztetés nélkül kivonult a közlekedési kommandó, hogy a „Szolgálunk és védünk” szlogenjük szerint korrekt módon segítse eligazodni a helyi lakosokat a közlekedési változásokban, ja nem, hogy vegzálja és megbírságolja az gyanútlan autóvezetőket.

A Kolosy téri Újlaki templom oldalán található Felhévízi utcába a Bécsi útról sokáig, minden következmény nélkül fel lehetett hajtani. Ezt pár éve szigorították, és már csak célforgalom számára volt engedélyezett. Ez a korlátozás, miután tavaly megtiltották a Bécsi útról a Szépvölgyi útra történő felkanyarodást, sok autós számára egy alternatívát jelentett, hogy visszajuthasson az Ürömi út érintésével a Szépvölgyi útra, ami természetesen erősen vitatható megoldásnak számított, de még mindig időhatékonyabb volt, mint elmenni a Zsigmond térig és onnan visszafordulni az Ürömire. Voltak persze olyanok is, amilyennek most én is számítottam, akik szigorúan megfeleltek a célforgalom definíciójának, azaz helyben volt dolguk, és a templom melletti parkolót használták. Ennek az aranykornak most vége! A templom elé a Bécsi útra kikerült titokban, újonnan, földbuckásítva a „Kötelező haladási irány egyenesen”, és a sarokra a régi helyett a „Behajtani tilos” tábla, így a rutinból jobbra kanyarodók bármikor számíthatnak egy 30 ezres csekkre.

A múltról már csak egy aprócska jel árulkodik, mégpedig egy tábla, 50 méterre a Felhévízi utcában, ami a Bécsi útról érkezőket arra figyelmezteti, hogy honnantól tilos megállni. Most akkor ez kiknek is szól, ha ebbe az irányba senki sem halad?

Az egész ügy nagyon magyarosra és gyanúsan koncepciózusra sikerült. Sem a táblák kicserélésének módja, sem az új kötelező haladási irányra való figyelmeztetés, sem az illetékesek fellépése nem felel meg azon humánus normáknak, amelyeket célszerű és ajánlott lenne követni. Ellenben lehet a polgárokat feljelentéssel fenyegetni, akadályozni a hétköznapjaikban, és büntetni, hogy tudják, hol lakik a magyarok istene. Mennyivel könnyebb lenne egyértelmű és jól látható táblákkal, valamint udvarias és profi városrendészekkel figyelmeztetni a közlekedőket a változásokra. A végén még Európában hinnénk magunkat… Egyértelmű, hogy az Önkormányzat a kommandó kivonulásával és a tömeges „tettenéréssel” csakis a kincstár alattomos felhízlalására és a polgárok karhatalommal történő megfélemlítésére koncentrált.

Ami meg a „segítő és szolgáló” csapatot illeti, eléggé diszkriminatívan végezték a munkájukat. Amíg tömegesen leállítottak bekanyarodókat, én pedig arról győzködtem őket, hogy gyakoroljanak méltányosságot, ők meg arról, hogy nincs mérlegelési jogkörük, ami persze egy szemenszedett hazugság, volt olyan bűnös polgár is, aki behajtott, figyelmeztették és kitolatott, továbbá volt, aki gond nélkül elhajtott mellettünk, pedig az intézkedő rendészek simán megállíthatták volna. Semmilyen magyarázatot nem találtam és nem kaptam arra, milyen elvek mentén szelektáltak, ki kap csekket, ki nem.

És hogy a ma reggeli eset még pikánsabb legyen, a szolgálat- és segítőkész közalkalmazottak a helyszínen erélyesen felszólítottak azon, az eset során készült képek telefonomból történő törlésére, amelyeken ők is szerepelnek…

2018, Magyarország, Budapest, II. kerület, Felhévízi utca.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CID 2018.02.14. 11:04:59

Hát igen, a rutinból vezetés, sajna én is futottam már bele.

Darth Revan 2018.02.14. 11:08:12

1) ez nem fogyasztovedelmi problema
2) kint vannak a tablak, tessek oket minden alkalommal figyelni es ne "rutinbol" vezess, mert annak egyenes kovetkezmenye - jobb esetben - egy tobb tizezres birsag, rosszabb esetben nehany halott az úton...

CID 2018.02.14. 11:15:24

Azért az érdekes, hogy a közteres is megszexualizálhat, ha rossz irányba kocsikázok... Lassan már a házmester is megbüntethet, ha rossz helyen parkolok.

Jake Peralta 2018.02.14. 11:29:57

@Darth Revan: Te biztos soha sehol nem vezetsz rutinból....

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.02.14. 11:30:56

Leszarjuk az átmenő forgalom tilos táblát, aztán amikor bekeményítenek, akkor sírunk, mit az a bizonyos fürdős kisasszony?

Darth Revan 2018.02.14. 11:36:29

@Jake Peralta:
en nem.
mondjuk en azon keves ember koze tartozom, aki mindenben tokeletes

Terézágyú 2018.02.14. 11:48:20

"A Szépvölgyi úthoz hasonlóan ismét az éj leple alatt módosították a kötelező haladási irányt"

Háááááttöööööö... az ilyen dolgokat pontosan éjjel szokták csinálni, nem???
Legalábbis, gondolom nem nappal a csúcsforgalom idején...

Terézágyú 2018.02.14. 11:51:20

"Mennyivel könnyebb lenne egyértelmű és jól látható táblákkal, valamint udvarias és profi városrendészekkel figyelmeztetni a közlekedőket a változásokra. A végén még Európában hinnénk magunkat… Egyértelmű, hogy az Önkormányzat a kommandó kivonulásával és a tömeges „tettenéréssel” csakis a kincstár alattomos felhízlalására és a polgárok karhatalommal történő megfélemlítésére koncentrált."

Itt lehet panaszt tenni: "Dr. Láng Zsolt a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt II. kerületi polgármestere."

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2018.02.14. 11:53:50

@Darth Revan: Egyetlen rossz tulajdonságod a túlzott szerénység, igaz? ;-)

xoxoxo 2018.02.14. 11:59:35

Attól mert mindenki szokott rutinból vezetni, nem jogos az ilyen esetben kapott büntetéssel szembeni puffogás.

Tehetséges ugandai buzi 2018.02.14. 12:03:09

Én még emlékszem a múlt évből erre a sztorira, még a főpolgi Tarlós sem akarta befizteni a Bécsi út-Szépvölgyi út sarkán történő befordulásért kapott bírságot:

magyarugyved.blog.hu/2017/03/27/tarlos_elveszett_a_jogszabalyok_dzsungeleben

Mondjuk télleg nem volt bevezető időszak, hanem szerdán kitették a táblát meg a kamerát, csütörtöktől meg büntettek.

Én úgy gondolom, hogy 2018-ban miért ne lehetne a változatosság kedvéért humánus a hatalom és miért ne lehetne beszokási időszak?

.Manyecska 2018.02.14. 12:03:30

Jól van én itt bringával szoktam felhajtani ..:D
Azért szívás ez mert itt lehet felhajtani az általános iskolához reggel rengetegen választják ezt az útvonalat...

Tehetséges ugandai buzi 2018.02.14. 12:05:34

Á, megvan az ok is, hogy miért tilos befordulni a Bécsi út - Szépvölgyi út sarkán:

kozlekedotomeg.blog.hu/2017/04/02/szukseg_van_a_kolosy_teri_buntetokamerara

.Manyecska 2018.02.14. 12:06:48

@Tehetséges ugandai buzi: le is került a kamera!!! Azóta sincs ott. @Csokis: :))))) ...mondjuk elég szűkös lefelé régen a suliból rendszerint keresztbe álltunk a villamossínen...oda már rég nem lehet kifordulni .. viszont rengeteg hajléktalan csövezik a templom kertjénél... kíváncsi vagyok eltűnnek-e onnan hamár a közteresek szorgoskodnak..mondjuk jó tudni mert én erre szoktam feltekerni a sportpályához..

Tehetséges ugandai buzi 2018.02.14. 12:10:01

@Tehetséges ugandai buzi: Illetve nem is! A postban szereplő Felhévizi utat nem ajánlják, DE A ZSIGMOND TÉRIG SE KELL ELMENNI!

A Cserfa utca pont a kettő közt van!

.Manyecska 2018.02.14. 12:10:15

@Tehetséges ugandai buzi: nem, a Cserfa utca eggyel arrébb van. Ott lehet felkanyarodni még...meg le..

.Manyecska 2018.02.14. 12:12:00

@Tehetséges ugandai buzi: szerintem nem is lehet jobbra kanyarodni máshol csak 90 fokos szögben az meg ugye..nem én írtam a posztot amúgy!!:)

Terézágyú 2018.02.14. 12:12:59

"lecsaphat rájuk a városrendészet ...kivonult a közlekedési kommandó... az intézkedő rendészek ...szolgálat- és segítőkész közalkalmazottak"

??????? Most akkor kik voltak ezek pontosan, kedves pószter??????

.Manyecska 2018.02.14. 12:17:11

@Csokis: célforgalom = ott az iskola...aki a Bécsi út felől jön nem tud másfelé menni mivel a hegyRE megy fel a Szépvölgyi út elég nagy sz..pás ott lakni olyan meredek utcák vannak a busz sem járt amikor jegesedés volt. Én meg visszacsúsztam a kocsival viszont bringával hamar leérek :DDD

.Manyecska 2018.02.14. 12:18:18

@Terézágyú: csövesek, papok, meg a pincérek a szemközti pizzériából :D

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.14. 12:20:35

@Terézágyú: pedig akkor kéne, amikor autók villamosok állnak épp ott a dugóban, kitenni szépen megfordítani mindenkit. Had tudják meg hol lakik a magyarok istene.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.14. 12:23:27

@stakeholder Manyecs: de az iskola nem abban az utcában van, szóval eddig se lehetett volna ezzel az indokkal behajtani.

.Manyecska 2018.02.14. 12:25:39

@onlajnok: hát közben imádkoztunk! :D

.Manyecska 2018.02.14. 12:30:34

@onlajnok: azt a táblát is csak pár éve b..szták oda.

FDToth 2018.02.14. 12:32:06

itt a rutinból vezetés nem érv. de! a táblákat simán kirkaják, egy ideig ezzel párhuzamosan ki lehetne rakni (és az aszfaltra ideglenesen) vmi figyelmefelkepltő jelzést. Vagy 12- hónapig csak figyelmeztetni.
Az a baj, hogy gondolnak egyet a hivatalban, megváltozutatnka vmit, de erről nem kommunikálnak jól. Hiába teszik ki a táblákat, meg azt alá, hoyg forgalmi redn változás, ha nem jól látható. Nem azt mondom h díszítsék fel a könyéket, de lehetne vmi rikitó sárga figyelmeztetést is ideigelensen 1-2 hónapig kirakni.
Ez a méltányosság odlog mert annyira visszataszító. Minidg ezzel jönnek, hoyg nem gyakrolthatnak méltányosságot. Ha egy nem állami szolálgtató megteheti, akkor eg yállami miért nem? Egyszeűen nem a pénznek kellene lennie a legfontosabbank...

Terézágyú 2018.02.14. 12:36:07

@FDToth:
"Ez a méltányosság odlog mert annyira visszataszító. Minidg ezzel jönnek, hoyg nem gyakrolthatnak méltányosságot. Ha egy nem állami szolálgtató megteheti, akkor eg yállami miért nem? Egyszeűen nem a pénznek kellene lennie a legfontosabbank... "

Te szoktál méltányosságot gyakorolni...?

.Manyecska 2018.02.14. 12:36:55

Legyenek kedvek a rekortán futópályára! is behajtani tilos táblát az elektromos tolószékeseknek :D, walking dead-eseknek izé nordic walkingosoknak továbbá a kerékpárosoknak, babakocsisoknak. a farkaskutya maradhat iramfutó vagyok nem tötymörgő atléta.:D:D

FDToth 2018.02.14. 12:43:54

@Terézágyú: nem értem a kérdést, mivel mindenki szokott, nem egyénfüggő.

Terézágyú 2018.02.14. 12:46:11

@FDToth:
Ja, hogy mindenki szokott ("én" pláne), csak "ezek" nem...

KaTe 2018.02.14. 12:46:20

@Tehetséges ugandai buzi: BESZOKÁSI IDŐSZAK :D:D HÁT ez hatalmas!!!

Nézzünk is pár példát:
- egyirányúsítanak egy utat. Semmi gond, 1-2 hétig legyen egy és kétirányú
- lámpás kereszteződést építenek. Semmi gond, 1-2 hétig még át lehet menni a piroson
- gyalogátkelőhelyet festenek fel. Semmi gond. 1-2 hétig még nem kell lassítani a zebránál, akkor se, ha épp gyalogos akar átkelni, amúgy is minek pofátlankodik az autós elé, úgyis ő húzza a rövidebbet.
-stb.

Azt írja a posztoló: Az ÉJSZAKA LEPLE ALATT - Mégis MIKOR helyezzék ki azt a szerencsétlen táblát? És ha kora délelőtt helyezik ki, az miért jó a posztolónak? Másnap ugyanúgy nem veszi észre.

Mellesleg, nem csak egy táblát, hanem kapásból kettőt helyeztek ki (kötelező haladási irány, behajtani tilos) tehát a posztoló kétszeresen is lesz**ta a szabályokat. (amúgy szoktak kitenni forgalmi rend változás táblát is szóval lehet három táblát is sikerült figyelmen kívül hagyni)

A posztoló nagyon is tudja hogy sáros, ezért is kezdett rögtön más autósokra, az önkormányzatra meg úgy kb. mindenkire mutogatni, csak magában nem találja a hibát. Pedig ez egyértelműen baromi rossz helyzetfelismerő képességre utal, ráadásul egyértelműsíti, hogy alkalmatlan a vezetésre. Tegye le szépen a jogosítványát és üljön tömegközlekedésre. A Bécsi úton amúgy is jár villamos.

.Manyecska 2018.02.14. 12:48:45

@KaTe: Szoptatási időszak. Az köll nekik. Ja. :DDD meg Valentin-nap meg apámf...sza ehhh:(

káposzta 2018.02.14. 12:48:56

És akkor mi van, ha megállítanak, te meg kitolatsz? Eléugranak a kocsidnak? Csicska közteresek, ha fénykép sincs, majd biztos be tudják bizonyítani, hogy te arra jártál.

.Manyecska 2018.02.14. 12:54:05

@káposzta: mi "Biológiailag aktív terület" lettünk táblával hirdetve most a bokrokban gubbasztanak, eskü!!!:DD Remélem majd a két vadkan akik múltkor itt taposták szét a bokrokat 0,1111 mp alatt csak annyit hallottam hogy reccsreccs, két bokornak annyi + kerítés! szóval hátulról jóóól megbarátkoznak velük!!! :D

KaTe 2018.02.14. 12:54:05

@káposzta: Pontosan az így gondolkodó emberek miatt van első és hátsó kamera is az autómon. Esküszöm, ha meglátnám hogy valaki épp a közteresek elől menekül, simán odaadom a felvételeket nekik.

Nick-son 2018.02.14. 12:56:38

Most füzetitek a legújabb stadiont, meg a plakátokat.

Tehetséges ugandai buzi 2018.02.14. 12:57:58

@KaTe: Nem értem, hogy mi ezzel a gondod? Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban igenis van ilyen. Kitesznek egy KRESZ táblát egy sarokra, ami megtiltja a jobbra fordulást, de előtte hetven évig lehetett. Talán elvárható, hogy a következő napon ne mindjárt lefejezés legyen a bünti, ha valaki netántalán mégis. Talán állítsanak oda egy udvarias (Hö-hö-hö!) közterület-felügyelőt egy hétig, aki kedvesen mosolyogva odamutat a friss tiltóbálára. Miért ne lehetne ilyen egy haladó demokráciában? Olyan baszott nagy elvárás Krisztus után 2018 évvel, hogy a változatosság kedvéért legyünk mondjuk kedvesek egymással?

.Manyecska 2018.02.14. 12:59:47

@Tehetséges ugandai buzi: majd Teri megmondja milyen ország ez :P tök igazad van amúgy.
Az Isten pénze nem elég pedig a mohóság a hét főbűnök egyike pont egy templom mellett elég pikáns:)

Terézágyú 2018.02.14. 13:04:26

@Tehetséges ugandai buzi:

- Nédd mán, az istenbarma belémjött a kocsijával, pedig ott van kint neki a tábla, hogy tilos erre kanyarodnia!
- Persze, mert tegnap tették ki, és egy darabig még nem büntetnek!
- Milyen tegnap vazze, már egy hete kint van!
- Jó, de én kéthetente járok erre, nekem még új ez a tábla!
...

Éhes_ló 2018.02.14. 13:05:39

Remélem amikor majd szavazni kell rá sokan emlékeznek erre a polgira (is) meg a bandájára (is).
Tarlósnak is kinéz egy nagy zakó a 7 éves ámokfutását követően, nem baj, ha a fidesz sameszai máshol is buknak.
Talán a sokadik bukásuk után majd tanulnak abból bármely párt sameszai, hogy ne a választóikat szopassák, hanem a feleségüket, szeretőjüket.

KaTe 2018.02.14. 13:05:55

@Tehetséges ugandai buzi: Tőlünk nyugatabbra nyilván megvan a megfelelő közlekedési kultúra is ahhoz, hogy egy (amúgy kettőt raktak ki, olvasd el a posztot) frissen kihelyezett tiltó tábla ellenére ne kezdjenek az autósok rutinból, tömegével behajtani az adott útszakaszra. Mellesleg, ha nem büntetnének tudod hány ember sz**ná telibe azt a táblát? 10-ből 8 biztosan, függetlenül attól, hogy észrevette, vagy sem. JA igen, a kedves mosolygós mutogatós embert is, amennyiben nem kamerával a kezében, vagy rendőri egyenruhában mutogat. Szokd meg, ez egy ilyen ország. Itt ne várjál nyugati közlekedési morált.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.14. 13:07:13

@FDToth: métányosságból évekig elnézték, hogy mindenki ott járt keresztül. Eddig tartott.

KaTe 2018.02.14. 13:09:16

@Éhes_ló: Pedig Tarlós pont azt szorgalmazta, hogy ne fizessék be be a büntetést szegény ártatlan autósok, hiszen csak 1 csúnya kresz tábla volt. Persze ha ugyanez egy híd felhajtónál van kihelyezve és valaki pont az ellentétes irányból hajt fel, emiatt telibe kapja a szemből érkező teherautó és három társa az autóban hal meg, akkor meg nem érti a nép hogy HÁT HOGY LEHETETT BENÉZNI A TÁBLÁT, meg követeli, hogy legyen minimum 3 kirakva. Miért nem inkább 10?!

Tehetséges ugandai buzi 2018.02.14. 13:13:42

@Terézágyú: Van az közkedvelt rovat, hogy "nép ajkán a bölcsesség", ahol még egy közmondást is kitaláltak ilyen esetre.

Bámul, mint bornyú az új kapura.

Mert isten barma hazatalál este, amikor behajtják a csordát a mezőről. Tudja hol lakik, melyik kapun köll bemennie. De ha a gazdája nap közben egy új kaput ácsolt a telekhatárra, akkor a növendékmarha azt nem ismeri meg.

Szélsőségesen átesel a ló túloldalára. Én csak annyit óhajtok, hogy legyen ott egy kihelyezett közterület-felügyelő, aki a befizetett adómból kapja a fizetését, de az első héten még ne büntessen, hanem kedvesen terelje tovább a bekanyarodni vágyókat. Esetleg egy huncut mosollyal az arcán tiltólag rázza meg a felemelt mutatóujját. Vagy ilyesmi. Akármi.

De ne mindjárt agyonbírságolás!

Ez lenne a szerény elvárásom.

.Manyecska 2018.02.14. 13:15:55

@Éhes_ló: Tarlós mérnök volt, és Óbuda polgármestere együtt fikáztuk a muskátliárusokat a piacon:DDDD.. hol érdekli..még kamerát is felszereltek basszus de aki ezerrel jön le a hegyről a piroson át azokat valahogy nem büntették pedig simán lendületből jönnek. Igaz én is három perc alatt értem le a Szemlőhegyi barlangtól bringával legutóbb, felfelé harminc perc. Tolva.:DD

Éhes_ló 2018.02.14. 13:18:05

@KaTe: nincs vitánk a konkrét eset kapcsán.
A kommentem arról szólt, hogy az olyan gazemberek, akik választott politikai vezetőként a sameszaikkal együtt abban élik ki haladárságukat, hogy szétszopatják a társdalmat hátukon cipelő gépjárművezetőket, tulajdonosokat menjenek a fenébe és bukjanakl olyan nagyot, amilyen nagyot csak lehet.

Emlékeznünk kellene a piroshullámokra, az értelmetléen sávlezárásokra, korlátozásokra, az elmebeteg által engedélyezett és kivitelezett forgalmi változásokra, a tankcsapdákat megszégyenítő közműfedelekre az évek alatt csilliárdokért feltúrt és szarul "helyreállított" közutakon, a fél év alatt szétdőlő dilatációs fedésekre és a többi polgik és sameszaik által vidáman megtűrt, támogatott útlezárásra, hídlezárásra, masírozásra, no meg persze a pénzbehajtóik sunyi akcióira.

Ha pár választáson el lennének hajtva a büdös picsába, talán megértenék, kik azok, akiket szolgálniuk kell a csókosaik, csókos cégeik és a barom méregzöldek, no meg a várost megbénító futkározók, vonulgatók, tüntikézők helyett.
Rajtam nem múlik, hogy el legyenek hajtva a fenébe.

.Manyecska 2018.02.14. 13:18:27

@Tehetséges ugandai buzi: őszintén te nézed a táblákat vezetés közben, én nem. :DDDDDD
Mellesleg ha ráfordulsz derékszögben a Bécsi útról és OTT a tábla tolassak rá a mögöttem ezerrel nyomulónak? :D Amúgy meg beszakadt a buszmeg-ben az úttest a busz alatt nemrég azt javítgatnák inkább! Jelzésértékben kirakta egy libafos táblát de simán hirdetésnek olvashatod.. ja és kameráááááát mindig bemutattam mikor arra jártam :D

Toxic Waste 2018.02.14. 13:21:08

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: dehogyis, nekem máris sikerült. A közszolgáltatások (mint a közlekedésszervezés) fogyasztása során tapasztalt anomáliák fogyasztóvédelmi problémák. Az pedig szerintem rendellenesség, hogy a változásokat nem kommunikálják megfelelően, és azonnal büntetnek.

Egyébként el tudom képzelni, hogy az utca lakói hangot adtak nemtetszésüknek (a legutóbbi változás, és persze a "behajtani tilos" táblát figyelmen kívül hagyó szabálytalankodók miatt) a megnövekedett forgalom miatt, ezért a "hatóság" úgy döntött, hogy márpedig büntetni fog (nagyon szeretik, ha kvázi lakossági nyomásra lehet pénzt beszedni, lásd még parkolási zónák egyre kijjebb tolása). És azt ugye nehezebb igazolni, hogy a behajtó célja nem is az adott utca maga, ezért inkább levették a "kivéve célforgalom" kitételt. Kik szívták meg? Akik valóban az utcába igyekeztek, csak kicsit figyelmetlenek voltak. A poszter közéjük tartozik? Ki tudja.

Terézágyú 2018.02.14. 13:22:13

@Tehetséges ugandai buzi:
"Szélsőségesen átesel a ló túloldalára."

Mámé esnék?
Hoztam egy példát, hogy a táblaészrenemvevésből akár ütközés is lehet.
És ha te vagy a károsult, akibe belehajtott az illető, aki nem vette észre a "frissen" kirakott kanyarodni tilos táblát, akkor gondolom te sem gyakorolnál "méltányosságot" :)

"legyen ott egy kihelyezett közterület-felügyelő, aki a befizetett adómból kapja a fizetését, de az első héten még ne büntessen, hanem kedvesen terelje tovább a bekanyarodni vágyókat."

Egy teljes hétig ácsorogjon ott valaki?

Minden egyes forgalmiváltozáshoz állítsunk egy embert egy hétig, aki nem csinálhat semmit, nem büntethet, de ott kell állnia az úttesten (tehát nem a járdán, mert akkor ugyan hiába mutogatna a táblára)....?.........
Nyugaton már így csinálják?

Terézágyú 2018.02.14. 13:25:15

@Toxic Waste:
"A poszter közéjük tartozik? Ki tudja."

Mondjuk én azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy bizony azokat a táblákat nem aznap éjjel tették ki, hanem már korábban, csak a pószter se vette észre eddig, vagy nem is mindennap járt arra...

Nick-son 2018.02.14. 13:26:33

Győrben is lesben állnak a praktiker mellett a sínek után nem lehet balra befordulni. Behajtani tilos nincs, még a vasúti átkelő előtt van balra kanyarodni tilos. 50 ezerreé kezdik, de tízről írják a csekket, hogy csak záróvonal átlépés. Érzik ők is, hogy ez nem korrekt amit csinálnak.

.Manyecska 2018.02.14. 13:30:51

@Toxic Waste: én inkább arra tippelek- ott kevés a lakóépület, sőt.. hogy a templom mellett ácsorgó nagyszámú tömeg amibe múltkor belehajtottam ..okozott másnak is problémát :D
T.i. nem látni be, lendületből kanyarodsz, és k...vára nem érdekli az úri közönséget hogy az úttest közepén áll...órákig..hát engem sem hatott meg volt beszólogatás is. :D

.Manyecska 2018.02.14. 13:32:45

@Terézágyú: most nőttek ki a héten esik az eső. mint a gomba HUSSSSS :dd Nyugaton ott kezdődik hogy nem dobálják el a szemetet stb. na jah...!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.14. 13:44:16

@Tehetséges ugandai buzi: legalább 3,5 éve egy behajtani tilos tábla volt ott....

Terézágyú 2018.02.14. 13:48:34

bpiautosok.hu/vigyazz-itt-is-draga-am-a-szepvolgyi-utra-kanyarodni/

"Mi egyébként úgy tudjuk, hogy már egy ideje egyirányú ez a bizonyos utca, tehát tilos a Bécsi útról rákanyarodni!"

Zirowe 2018.02.14. 13:56:31

"a Bécsi útra kikerült titokban, újonnan"

Nem értem, hogy lehet egy forgalmi táblát titokba kirakni?
Le van takarva nap közben?
Nem.
Látható?
Igen.

Problem?!

"a rutinból jobbra kanyarodók bármikor számíthatnak egy 30 ezres csekkre"
Nem rutinból kell vezetni, hanem nyitott szemmel.

A többire már nem is írok semmit..

Tikakukac 2018.02.14. 13:59:14

Vannak amikor kikerülnek meg eltűnnek táblák, meg olyan is van, hogy bírságolgatnak is véletlenül pont ott. Nem ott, ahol kéne a gyökereket kiszedni, hanem valamiért inkább mégis ilyen helyeken. Meg olyan is van, amikor kiderül, hogy még a barom rendőrök jegyzőkönyvezik is, hogy tudnak az anomáliákról mégis megy a bírsággyár. Amikor a köcsög sajtó lehozza akkor meg megy a pingvinezés.
Rendőr barátom akad meg azon még mindig, hogy miért olyan ellenszenvesek a rendőrökkel úgy általában. Szoktam mutogatni a kocsira, hogy mi van ráírva az oldalára. Na, ha az menni fog, minden tutiság lesz.

Zirowe 2018.02.14. 13:59:39

De bíró úr, az elmúlt egy hétben minden nap pontban 18:35-kor üres volt a zebra, rutinból vezetek, nem nézem az utat, nem tehetek róla, hogy pont tegnap odaraktak egy gyalogost én meg elgázoltam.
Tessék méltányosságot gyakorolni!

Terézágyú 2018.02.14. 14:04:40

@Tikakukac:

A pósztban nem rendőrök vannak hanem közterületfelügyelők... legalábbis asszem, mert a pószter ezt a szót nem képes leírni...

Tikakukac 2018.02.14. 14:14:42

@Terézágyú: Same shit, ha cinkos kacsintás megvan a 2 állatfaj között, akkor simaliba.

@Zirowe: Volt egy érdekes táblakirakás szülőfalumban is. Volt több fokozat. Szóltak, bírságoltak, szemeteszsákot raktak a táblára, kirakták egy oszlopra a fal helyett. Ezt úgy játszották 2 évig. Majd utána már annyira tele lett a tökük az emberek vinnyogásával, hogy leszedték.
A kérdés viszont így sok-sok év után is megmaradt: mi a tökért rakták egyáltalán ki, ha semmi sem indokolta? Na erre egyetlen szerv sem tudott választ adni. Az ilyen kényszertevékenységek akkor a legjobbak amikor látványosan magas a bünti tétel is és nem merül fel, hogy talán meg kéne vizsgálni a helyzetet, hanem még többet büntetünk. Üdv itthon :)

Terézágyú 2018.02.14. 14:18:58

@Tikakukac:
"Same shit, ha cinkos kacsintás megvan a 2 állatfaj között, akkor simaliba."

Ja éééértem. Akkor én is jogosan mondom cigánynak azokat, akik úgy viselkednek mint a cigányok, vagyis még ők pampognak, amikor megsértenek valami szabályt...

Tikakukac 2018.02.14. 14:25:52

@Terézágyú: Kicsit szezonban és fazonban vagy, de mindegy, nyilván nem akarod megérteni és bites üzemmódban gondolkozol. Ez általában addig tart, amíg nem utasítanak el fellebbezést a -200-al való tolatásodra amit lekapott a trafi :DD

Amúgy ja. A cigánykodás kifejezés nem véletlenül él, felénk pölö bőrszíntől függetlenül csont fehérre is simán mondhatod. Úgyhogy nyugodtan mondhatod bárkire akire szerinted igaz. Mint ahogy én is idiótázhatok, ha épp n+1 alkalommal erőből oldunk meg valamit, nem agymunkából.

Terézágyú 2018.02.14. 14:26:58

@Tikakukac:
"Kicsit szezonban és fazonban vagy, de mindegy, nyilván nem akarod megérteni és bites üzemmódban gondolkozol. "

Ahogy például anyád szokta.

.Manyecska 2018.02.14. 14:31:09

@Zirowe: bebaszna ha én is a táblákat nézném miközben vezetek.
Ja, kisrepülő..:DDD

Tikakukac 2018.02.14. 14:34:30

@Terézágyú: Az "anyád" témakör köré épített visszacsattogások már 15 éve sem keltettek különösebb érdeklődést igen lecsúszott keleti népek körében sem, pedig aztán az a koli ahol gimiben voltam gyűjtötte a szemetet. Erőltesd meg magad, adj bele kicsit többet, tudsz te ennél szofisztikáltabb is lenni.

csomagos 2018.02.14. 14:46:58

@Zirowe: "Nem értem, hogy lehet egy forgalmi táblát titokba kirakni?"... Elmondom. Jó pár éve történt. A település utcájában megszokott volt, hogy a lakók a házuk előtt parkolnak. Ez működött évekig. Egyik napon péntek estétől szombat reggelig kikerült egy várakozni tilos tábla. Szombat reggel fél hétkor ott volt két rendőr, és a hivatal alkalmazottja, sorban bírságolták az ott parkoló autósokat. Pl. így.

.Manyecska 2018.02.14. 14:58:27

@Tikakukac: Valentin-napi frusztráció. Mi sem jutottunk el a fürdőbe. Már a szolgáltató egységbe. :ON igaz dögrovás van. hideg volt a konyhaasztal.:P :P

Im just here for the comments 2018.02.14. 15:03:02

Valaki tegye már ki a jobb sarokba, h "NEM CSAK fogyasztóvédelmi blog", mert már unom az "ez nem fogyasztóvédelmi ügy blabla" kommenteket.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.14. 15:11:52

@csomagos: ez teljesen irreleváns példa, itt a tábla nem akkor került ki, mikor a poszter épp ott elhaladt. Ami te írtál az nyilvánvaló kibaszás, ami itt történt az meg szimpla nyavalygás. De nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ebbe az utcába ebből az irányból már évek óta tilos volt behajtani. A másik végéről is csak a célforgalom hajthatott be, de a Bécsi út felől senki.

Baluci 2018.02.14. 15:17:34

Nekem örök kedvenc a "célforgalom" tábla, amit általában csak azért raknak ki, hogy a polgár ne menekülőútvonalnak használja!... Na, én bevallom ezen mindig jót röhögök, de legfőképp azon akit ezért már meg tudtak büntetni. Vazze, nekem az a célom, hogy átmenjek rajta. Az is egy cél, nem?... :))

KaTe 2018.02.14. 15:30:53

Amúgy a posztoló honnan tudja, hogy a közteresek nem voltak méltányosak? Mondjuk azzal az első 100 idiótával, akik megpróbáltak behajtani a tilos jelzés ellenére? Aztán lejárt a türelmi idő és elkezdtek büntetni. Ennyi.

Navarone 2018.02.14. 15:34:44

@Tehetséges ugandai buzi: Ha a poszter halálra gázolná a gyereked egy új tábla miatt, hány napig ne lehessen büntetni?

Sluck Ödön 2018.02.14. 16:14:03

@Terézágyú: A helyi gestapo. Esetleg munkanélküli programozók :)

Praedikator 2018.02.14. 18:04:40

1. A szolgálunk és védünk a Magyar Királyi Rendőrség szlogene és nem az Önkormányzati rendészeté..
2. Nem az éj leple alatt lett kihelyezve, hanem a posztoló részére kizárólag, azóta már az összes tábla le van szedve és mehet minden a régiben. Az önkormányzat kizárólag a posztolót bünteti, mindenki másnak lehet arra menni! :D
3. A homar blogon eddig lehetett olvasni valóban olvasásra érdemes cikkeket, de mostanság mintha egyes emberek láthatóan egyéni sérelmeire korlátozódna ez a poszt, amelyből kiviláglik, hogy anyuci kedvenc kisfia-kislánya nyomja ki vélt sérelmeit, mert: Egyest adott a tanár, megbüntetett az ellenőr, elkapott a rendőr, elkapott a security lopáson....Kérem maradjon a homar.blog.hu a régieknek megfelelő fogyasztóvédelmi blognál és mellőzzük az egyéni szociális meglátások posztolását, amelyben "csak engem büntettek", "Az éj leple alatt helyezték ki a táblát, sunyiba", "volt jegyem, de megbüntettek", " a szabályoknak megfelelően vezettem, de indokolatlanul megbüntettek" féle -sajnálatosan egyre több és nevetséges- beírások közzétételét.
Ha az iskolában egyest kapunk, az nem a tanár hibája és ha tovább tanulunk, biztos lehet empátiát és közösségi szabályokat is tanulni, amelyben nem az ego a fontos, hanem a közösség és egyben a közösség írott és íratlan szabályai. A szabályok betartása nem az egyén meglátása szerint betartandó és azok ellenőrzése nem "vegzálás". Elgondolkozott már azon, hogy mi lenne ha a szabályoknak megfelelően vezetne és nem adná az áldozat szerepet, amelyben mindenki hibás kivéve ön..Bocsánat..ÖN! :D

M. Péter 2018.02.14. 18:55:20

Aki nem veszi észre a behajtani tilos táblát, és bemegy egy egyirányú utcába a forgalommal szemben, az ne vezessen. Az önkormányzat kirakhatott volna egy figyelmeztetést, hogy változás történt, de ettől még a sofőr a felelős.

pengusz 2018.02.14. 19:04:40

"Mivan köcsög? Hogy képzeled, hogy csak úgy megállítasz? Milyen tábláról beszél bameg? Tudod ki vagyok én? Nekem ne magyarázz, minden nap erre járok. Persze mert csak a pénzt tudjátok beszedni a g*cinek mi?"

fifibá55 2018.02.14. 21:44:57

Nem túl rég volt szerencsém ott ácsorogni, páromat várván. Unalmamban figyeltem: húszból húsz autó tűzött át megállás nélkül az Ürömire. Aztán már nem figyeltem tovább.
Furcsa hozzáállás, hogy a szabálytalankodó még fel is háborodik, ha számonkérik rajta, mit tett.

Navarone 2018.02.14. 22:57:35

És ahogy nézem, nem ez volt az első, hogy a KRESZ-t nem tartotta be a posztoló, mert már van négy előéleti pontja....

brand_boy 2018.02.15. 05:51:35

"Ön szerint jó irányba mennek a dolgok ?" közvèlemèny-kutatási sablont előszedve az egèsz bírságolósdira, parkolásra, fővárosi autózásra az egyèrtelmű válasz, hogy nem.
A látóhatárig kiterjesztett parkolási zónával.
A 0-24 működő " közteresekkel".
Emlèkeim szerint ezeknek règen volt " "munkaidejük".
Most èjjel-nappal tolják a kretènt.
Miliárdok mennek el valakik zsebèbe, de soha nem tudjuk meg, hogy mi lesz belőle. Ugye mibdenku emlèkszik, akkor "einstandolták " a parkolást, amikor kiderült, hogy a Centrum Kft. egyik sameszènek Ferrarija van a sok összesíbolt pènzből !
El akarok menni gyalogos remetènek.

Bombaló 2018.02.15. 07:02:04

@Nick-son: "Győrben is lesben állnak a praktiker mellett a sínek után nem lehet balra befordulni. Behajtani tilos nincs, még a vasúti átkelő előtt van balra kanyarodni tilos. 50 ezerreé kezdik, de tízről írják a csekket, hogy csak záróvonal átlépés."
Szóval záróvonal is van? Azért azt benézni már művészet. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2018.02.15. 11:55:03

@stakeholder Manyecs: kutyának semmi dolga egy futópályán,meg a parkokbanh sem póráz nélkül

Muad\\\'Dib 2018.02.15. 12:21:38

Hát b+ akinek nem tűnik fel egy kötelező haladási irány tábla - pláne egy behajtani tilos tábla -, mer'rutííínbóóó 'mögy, azt nem hogy megbüntetni kellene, hanem kb. egyenesen seggbebas*ni egy gumibottal.

KaTe 2018.02.15. 12:23:36

@Bombaló: Záróvonal, kötelező haladási irány, behajtani tilos.. Ilyen alsóbbrendű táblákat ki nem sz*r le jó magasról. A lényeg, hogy a piroson ne menjek át és az adott sebességlimitet ne lépjem túl csak max. 40%-kal, mert különben sokba fog kerülni.

Na, ez a magyar autósok minimum 30%-nak a közlekedéshez való hozzáállása. És akkor egyesek nyugati mentalitásra várnak a törvényhozók, illetve annak betartói oldaláról.

KaTe 2018.02.15. 12:29:14

@Muad\\\'Dib: A kedvencem, amikor hasonló gondolkodású emberek VASÚTI kereszteződésen hajtanak keresztül - megszokásból - a TILTÓ jelzés ellenére, mert "úgy is még minimum fél perc míg odaér a vonat" - na a tűzoltók aztán meg szedegethetik össze a darabjaikat.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.02.15. 12:47:24

Egy "Figyelem, forgalmi rend változás!" tábla azért kijárt volna a bevezetéssel párhuzamosan, nem?

FayRodisz 2018.02.15. 12:48:11

Teljesen jogos. Felháborító, hogy ilyenért büntetnek.

Én azonnal elvenném örökre a hőbörgő állat jogosítványát, autóját bezúzni, oszt jónapot. Ha máshogy nem megy, akkor erőszakkal kell kiszedni ezeket a férgeket a forgalomból, akik bevallottan veszélyeztetik a biztonságomat a nem figyelésükkel.

FayRodisz 2018.02.15. 12:50:16

@városjáró:

Nem. Vezetni mindig az aktuális forgalmi jelzések szerint kell. Aki életében először jár arra annak IS kell figyelni, és annak semmit nem jelent, hogy előtte 3 hétig kint volt egy figyelmeztető tábla.

.Manyecska 2018.02.15. 13:05:55

Itt mindenki bdsm-hívő? :DD

MEDVE1978 2018.02.15. 13:49:26

Szoktam arra járni. Az utóbbi pár évben gyakorlatilag parkoló autóval tömött a Felhévízi utca a Bécsi-Felhévízi saroktól egészen az Ürömi-Felhévízi sarokig. Gondolom a lakók unták meg, hogy az egyébként elég szűk utcán próbál mindenki kerülni...
Most néztem meg Bécsi-Felhévízi sarok és Ürömi-Bécsi sarok (Zsigmond tér) kb. 400 m egyenes út. Ehhez még jön a plusz, amit az Ürömin (3-400 m szintén) kell menni. Bizony kellemetlen, de azért messze van a kibírhatatlantól.

Xezs6 2018.02.15. 16:20:06

Ha már témánál vagyunk: a kivéve célforgalom táblától milyen távolságra lévő célforgalom az, ahova szabályosan el lehet menni ilyen tábla hatálya alatt? Erre sehol sem találtam választ a neten, mikor kerestem. Pl vegyünk egy ilyen táblát és egy ugyanazon az úton lévő célforgalmat. A tábla és a celforgalom között van 2 kereszteződés. Be lehet menni a tábla alatt az utcába, vagy az az elvárás hogy kerüljék ki azt a szakaszt és valamelyik kereszteződésben forduljon rá az utcára újra az autós? Meddig tart egy ilyen tábla hatálya?

Xezs6 2018.02.15. 16:30:38

Ja, kedves poszter, a mindkét irányból behajtani tilos tábla a google maps tanúsága szerint már 2014ben is kint bolt a Bécsi út felől. Semmi célforgalomra utaló kiegészítés, csak a tiltás. Ha te több mint 4 évig jártál így arra, akkor örülj hogy csak most büntettek meg.

elvis56 2018.02.15. 16:54:11

Már csak 1 éve van ennek a G.ECI polgármesternek mert tuti hogy csere lessz .

Duplaxiii 2018.02.15. 17:24:08

Csak eljutottunk a trendi aktivista életszemlélet következő pontjára!
Miről is szól a panaszlevél?
Arról, hogy van egy érvényes jogszabály (KRESZ) és van egy mindenre szaró panaszos.
Nem az előírt szabályrendszer szerint autózik (egyetlen pont sincs a KRESZ-ben, de a ptk/btk-ban sem, hogy a szabály nem ismerése, annak elfelejtése vagy egyszerűen a zsigeri leszarása mentesítene a következmények alól!) és amikor beszopja, akkor ír egy panaszlevelet.
De nem egy bosszúsat, hogy a fene egye meg, ezt benéztem és ti figyeljetek!
Hanem ő ártatlan és a világ a szemét, ellene összeesküvő.
Mert szankcionálták az ő önkéntes, mindent és mindenki magasról leszaró életmódját.
Sokszor írtam már, ezek a panaszok nem kellenek a Homárba, mert se nem fogyasztói problémák, se nem valós problémák.
Holnap akkor lehet napi 500 poszt azokról, akik blicceltek a villamoson és a mocskos ellenőrök megbüntették őket.
(ahogy a bulvár is a nemierőszakoló, pedofil, gyilkos aljadékokat szrárolja, menti fel...)

Goyo 2018.02.15. 20:33:27

@Xezs6: Behajtani tilos kivéve célforgalom volt tegnapig kint.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.02.15. 22:30:11

@FayRodisz: Nem védem én a posztert, de ebben sajnos rossz mentailáts védesz. Radikális változtatás esetén minimum illene (ha épp nem lenne kötelező is) kitenni ilyen táblát. Ne nyisuunk róla vitát.

Capt. Hindsight 2018.02.15. 23:33:27

Nekem a második kerületben a rózsakertnél azok a luxusautós arcok a kedvenceim, akik simán leparkolnak az útra, ha nincs parkolóhely (meg ugye annyira szegények, hogy a bevásárlóközpont parkolójára nincs lóvé) és csak úgy lehet kikerülni őket, ha átmész a szembe sávba a záróvonalon keresztül.
Arra közterest még nem láttak, vagy vak volt. A fidesznyik polgármestert meg ugye elvből nem érdekli az ilyen, a haverjait csak nem fogja megbüntettetni, mert ugye, ha valaki szándékosan balesetveszélyes helyzetet idéz elő, az nem gond.

Sztavrosz7 (törölt) 2018.02.16. 08:17:17

@Capt. Hindsight: Azért ez a mentalitás mert pontosan úgy lettek gazdagok hogy mindenkit le***rnak, nem érdekli őket ha másolknak kellemetlenséget okoznak. A záróvonal miatt szoktam nekik jelezni a balesetveszélyt, jellemzően még nekik áll feljebb...

Terézágyú 2018.02.16. 08:31:31

@városjáró:
"Radikális változtatás esetén minimum illene (ha épp nem lenne kötelező is) kitenni ilyen táblát."

Csakhogy ez NEM radikális változtatás.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2018.02.16. 08:38:18

Jól mondják előttem, a Cserfa u-n kell és lehet felmenni.

Azért ne nézzük hülyének egymást, évek óta célforgalmas, megszokásból átsunnyogtunk a célforgalmon, ja.

fifibá55 2018.02.16. 08:43:19

@Capt. Hindsight: + sztori: mivel lefelé állt a sor, és nem akartam nagyon átlógni a szembe sávba, a megállni tilos tábla alá parkoló mellé olyan közel álltam, hogy nem tudott kiszállni. Hát nem elkezdte felháborodva nyomogatni a dudáját?

CCnick 2018.02.16. 08:48:38

a 2014-es streetview képen ott van egy mindkétiránybólbehajtanitilos tábla. Elég lassan szokja meg a beküldő a dolgokat

CCnick 2018.02.16. 08:49:50

@CCnick: ja közben olvasom, hogy már volt

CCnick 2018.02.16. 08:51:13

@városjáró: "Radikális változtatás esetén minimum illene"

sok éve behajtani tilos.

Hol van itt a radikális változás?

FayRodisz 2018.02.16. 09:39:25

@városjáró:

Nem. Vezetni mindig az aktuális forgalmi jelzések szerint kell. Aki életében először jár arra annak IS kell figyelni, és annak semmit nem jelent, hogy előtte 3 hétig kint volt egy figyelmeztető tábla.

(Amúgy ott bukod a partit, hogy ha a faszfejek nem figyelik a kötelezően figyelendő táblákat, akkor mennyi esély van arra, hogy az agyhalott foglalkozik a figyelmeztető táblával)

Capt. Hindsight 2018.02.16. 10:56:15

@fifibá55: Ha rájuk dudál az ember, akkor meg néznek, mint az ökör. Egyszer még beszórok valamelyiknek egy marék ötforintost. :-D

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.02.16. 11:10:35

FIGYELEM, KÉPZAVAR!
Egy behajtani tilos tábla felbukkanása természetesen akkor is vészcsengőként kellene hogy az agyban jelezzen, ha előtte nem volt ott - ez igaz. De feleim, ide akkor is kellett volna egy figyelemfelhívó tábla. És a poszter hülyesége nem mentesíti a kezelőt a hanyagsága alól. Egyébként foglakozzunk inkább a háttérrel. Miért kényszerítik az autóforglmat kerülőutakra, többszöröa károsanyagkibocsájtásra, és olyan utcák megterhelésére, amiket az eredeti sima jobbkanyar fonódós megtiltása okozott? Számomra évek óta ez itt a legalapvetőbb kérdés.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.02.16. 11:16:32

@Modor Tibi: A beküldő állítása szerint ő eddig is célforgalomra használta, mert oda járt az utcába.

"Voltak persze olyanok is, amilyennek most én is számítottam, akik szigorúan megfeleltek a célforgalom definíciójának, azaz helyben volt dolguk, és a templom melletti parkolót használták."

Terézágyú 2018.02.16. 11:35:18

@városjáró:
És azt is írta:
"Amíg tömegesen leállítottak bekanyarodókat, én pedig arról győzködtem őket"

Tömegesen??? És mindegyik célforgalom miatt?? Bisztoss...
Tömegesen pár perc alatt, amíg a pószter ott volt? vagy ott volt órákig?

Terézágyú 2018.02.16. 11:38:13

@városjáró:
" Egyébként foglakozzunk inkább a háttérrel. Miért kényszerítik az autóforglmat kerülőutakra, többszöröa károsanyagkibocsájtásra, és olyan utcák megterhelésére, amiket az eredeti sima jobbkanyar fonódós megtiltása okozott? Számomra évek óta ez itt a legalapvetőbb kérdés. "

Számodra.
Számomra meg az, hogy megint valaki, aki megszegi a szabályokat és még neki áll feljebb. És mindig vannak akik védik.

CCnick 2018.02.16. 11:43:57

@városjáró: "Egy behajtani tilos tábla felbukkanása természetesen akkor is vészcsengőként kellene hogy az agyban jelezzen, ha előtte nem volt ott - ez igaz"

bazdmeg legalább 4 éve ott van a behajtani tilos tábla, nem tegnap éjjel "bukkant fel".

"De feleim, ide akkor is kellett volna egy figyelemfelhívó tábla. "

Figyelmeztetni a soföröket, hogy ahova legalább 4 éve behajtottak a tiltótábla ellenére oda ezután is tilos behajtani? Esetleg mégtilosabb?

KaTe 2018.02.16. 12:05:22

@városjáró: Ha engem akarnának megbüntetni, nyilván én is célforgalmat emlegetnék a többi száz autóssal együtt, amúgy simán keresztülhajtanak az adott útszakaszon.

Forgalomtechnikai kérdésekben laikusként minek vitázni? Szerintem a közútkezelők nem viccből rakják ki azokat a táblákat és nem is a posztoló által vizionált szívassuk az autósokat mentalitásból.

Figyelemfelhívó tábla eddig is volt: úgy hívják, behajtani tilos. Még szerencse, hogy a Google segít eldönteni ilyen helyzeteket (ahogyan már többen is említették) így a posztolónak pont semmiben sincs igaza.

Mester.Tamás 2018.02.16. 12:17:08

Azért az nagyon érdekes, hogy ilyen helyzetekre azonnal jut 10 mihaszna egyenruhás, de amikor beparkolják a villamost a Frankel Leó úton, akkor valahogy soha nem kerülnek elő időben. Na ja, akkor dolgozni kell.

Amúgy meg célforgalom -- spec. én is leszarom, pár unatkozó kisnyugdíjas vagy éppen valami fejes főfasz kiharcolta, hogy az ő utcájába már pedig ne hajtson be senki. Kit érdekel? Nekem ott van dolgom, nem tetszik, vigye perre. Ilyenkor a rendőr is inkább elenged, neki sincs kedve egy ilyen miatt másfél évig bíróságra járni. :)

CID 2018.02.16. 12:17:25

@városjáró: Azért kíváncsi lennék egész konkrétan abban az utcában volt e dolga, azt nem hiszem, hogy célforgalomnak minősül, ha a templomnál lévő parkolót akarja használni. Másrészt így a képet nézve elég kecskenyke ez az utca, sem kétirányú, sem ármenő forgalomra nem alkalmas igazándiból.

@Xezs6: A kereszteződés feloldja a behajtani tilos táblát, az átmenő forgalom pedig nem célforgalom, szerintem.

CID 2018.02.16. 12:21:50

@Mester.Tamás: nem értem miért háborogsz, ha ott van dolgod, akkor szerintem megfelelsz a célforgalom definíciójának.

Xezs6 2018.02.16. 13:08:03

@Sztavrosz7: hogy szoktad jelezni? Én rá szoktam dudálni az ilyen veszvillogós kreténekre, de nem mind veszi a lapot. Ráadásul egyszer pont én voltam a paraszt, mert egy veszvillogózóra reflexből rádudáltam, közben meg épp a vontatókötelet készítette ki. Na de ez 100ból 1, a többi leszaromságból villog. Kiszállni nem szoktam mert nem érek rá, meg ha megállok mögötte akkor ugyanolyan barom vagyok mint ő. Sokszor a rendőrök is tojnak rá, pedig ott mennek el mellettük.

Sztavrosz7 (törölt) 2018.02.16. 13:20:37

@Xezs6: Úgy ahogy mondod. Balesetveszély elkerülése érdekében nem tilos dudálni lakott területen sem. Ha egy ilyen önző lusta barom miatt át kell lépnem a záróvonalat, az balesetveszélyes.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.02.16. 15:39:05

A célforgalomban használható kétirányú utca azért nem egyenlő a full behajtani tilossal. De nekem mindegy. Vajthó viszont addig is szopjon le bátran egy lovat.

Bombaló 2018.02.17. 10:38:16

@CID: A célforgalom egy gumiszabály. Annak idején az oktatóm azt mondta, az a célom, hogy áthajtsak vagy megnézzem milyen a ház festése, stb. Ez mind cél. A másik fele, hogy az értelmesebbje nem fog sportot űzni a keresztülhajtásból... Kivéve a posztert ugye.

CID 2018.02.17. 17:33:36

@Bombaló: azért ezt a "az a célom, hogy áthajtsak" poént, nem biztos érdemes lenne előadni egy rendőrnek :D

Péter 2 2018.02.17. 17:50:45

@xoxoxo: Dehogynem. Itt már mindenki elhülyült hivatalnok? Amikor ilyet bevezetünk, akkor először: kiteszünk egy vagy több "Forgalmi rend változás" figyelmeztető táblát, másodszor: egy ideig csak szólunk, nem bírságolunk.

Nem, nem jártam arra, nem büntettek meg, nem vagyok érintett.

InTheGajd 2018.02.18. 09:58:56

Mi itt a baj? Nem rutinból kell vezetni. Csak sajnos 100-ból 90 (hobbi)sofőr úgy vezet. Megy egyenesen, meg tud kanyarodni.

InTheGajd 2018.02.18. 10:00:34

@InTheGajd: Az, hogy ha fordul be valahová szét is kellene nézni, hogy esetleg a kijelölt gy. helyen nem-e mennek gyalogosok, az már túl komplex. Aztán jön a satu fék. De a telefon ott van a balfasz fülén.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.02.22. 00:24:45

ez eggyel zavaróbb. mégse tesz ellene semmit a 2. kerületi közterfőfütyület
jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/27537/megszunt-jarda
süti beállítások módosítása