Múlt héten váltott nevet az FHB, immár TKB vagyis Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. néven fut. Reménykedjünk, hogy ez a szolgáltatásokban is változást hoz. Talán. Esetleg. Ha lehetne.
Tisztelt Homár!
2002 óta folyamatosan elmaradás és probléma nélkül fizetem lakáshitelemet, mellyel probléma eddig sosem volt! Idén sajnos a Magyar Posta jóvoltából nem kaptam meg egy értesítő levelet, amiben a Bank értesített, hogy változik a törlesztőrészletem, így én nyugalommal a beállított értéknek megfelelő összeget utaltam minden hónapban.
2 hónap (kb. 10.000 Ft) hiány után a Bank felszólított, hogy pótoljam a hiányt, amit később a Bank által már valóban elküldött és általam megkapott levél alapján én meg is tettem, azonban a bank felszólítási díjként kb. 2.000 Ft összeget szeretne tőlem behajtani a kialakult helyzet okán.
A probléma az, hogy a bank igazolni nem tudja, hogy valóban kiküldte a levelet, elmondása szerint nem az ő felelőssége ha nem kaptam meg, viszont a 2.000 Ft-os összeget elengedni nem hajlandó. Én meg elvből sem vagyok hajlandó más cég trehánysága végett kifizetni ezt az összeget.
Már kb. 10 panaszt nyújtottam be az FHB Bankhoz, aminek a postázási költsége kb. duplája az általuk követelt tartozásnak, azonban nincs érdemben kivel beszélnem erről az ügyről. Ha ezt így csináljuk még kb. vagy 2 évg, akkor már a költségül eléri a 20-30 eFt-ot, egy 2.000 Ft-os követeléshez képest.
Zoltán
- Hol van itt a felelős gazdálkodás?
- Miért vagyok felelős egy ki nem küldött levélért?
- Ha ki küldték, akkor miért vagyok felelős egy meg nem kapott levélért?
- Egy felszólító SMS-ben mi a fene kerül 2.000 Ft-ba?
- Miért nem lehet a Banknál beszélni a kialakult helyzetről valakivel?
Ha a kedves levélíró szükségesnek érzi, akár jogi útra is terelheti az ügyet, előtte azonban érdemes megpróbálkoznia a Pénzügyi Békéltető Testülettel, amit pont az ilyen vitás esetek eldöntésére hoztak létre. A Testület honlapja: https://www.mnb.hu/ bekeltetes
Bármilyen komolyabb panaszunk van a bankunkkal, érdemes a levél másolatát elküldeni az ugyfelszolgalat@mnb.hu címre is úgy, hogy ezt a bank is lássa, hogy megtettük. A banknak 30 napja van érdemben reagálni a panaszra. Sokat tud javulni a bank hozzáállása, ha tudja, hogy az MNB is tud a konkrét esetről.
Vegyük sorra a kérdéseket is:
- Ha nem ajánlva adta fel a bank a levelet, valószínűleg nem fogja tudni bizonyítani a levél kiküldésének tényét.
- A felszólításnak egyrészt nem csak annyi a költsége, hogy küldenek egy SMS-t vagy egy ajánlott levelet, hiszen azt az osztályok között át kell adni, embereknek kell vele foglalkoznia, meg kell írni, ki kell nyomtatni, postázni és iktatni kell és sok hasonló dolgot kell megtennie a banknak. A jelenlegi munkabérek mellett valószínűleg nem is fedezi a kétezer forint a bank valódi költségét. Másrészt ez egy olyan büntetés is, hogy az ügyfél figyeljen oda, hogy a bank ne kényszerüljön ilyenre pazarolni a humán erőforrásait. Ha semmi anyagi következménye nem lenne, az ügyfelek sokkal trehányabbak lennének, hiszen miért ne, nem kerül pénzbe a késedelem.
- Ha egy banknak finoman szólva is nem kiforrott az ügyfélpanasz-kezelése, az nem vet jó fényt rá, de csak reménykedni lehet benne, hogy a nyilvánosság ereje rákényszeríti, hogy ezen változtasson a saját pénzügyi érdekében.
Csernok Miklós
Kiszamolo.hu
Sluck Ödön 2018.04.23. 11:09:40
Ez meg igazi gyöngyszem:
"de csak reménykedni lehet benne, hogy a nyilvánosság ereje rákényszeríti, hogy ezen változtasson a saját pénzügyi érdekében."
Egy haveri tulajdonban levő bank? Még az elvileg versenyző keresekedelmi bankok is gyakorta szemétkednek az ügyfeleikkel, majd pont egy olyat fog érdekelni a nyilvánosság akinek nem kell versenyeznie, és az üzleti veszteséget kipótolja a kormányzat?
Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! 2018.04.23. 11:31:07
Darth Revan 2018.04.23. 11:54:49
szerintem:
levelben ertesitettek a torlesztoreszlet valtozasrol (amit nem kapott meg)
smsben ertesiettek a tartozasrol (amit megkapott)
Dezsike 2018.04.23. 13:03:58
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.23. 13:07:39
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.23. 13:11:32
juhaszvik 2018.04.23. 13:18:49
1. "klingon altatódal cumisüveggel a háttérben" valamelyik lehúzott cég marketingese, akinek egy egy cikk miatt 15%-ot vontak a karácsonyi bónuszából
2. "klingon altatódal cumisüveggel a háttérben" valójában szerelmes Hildába, látja is a buszon, de nem meri megszólítani
3. "klingon altatódal cumisüveggel a háttérben" maga Hilda, és bevezettek egy trollkodási limitet, amit ha elérnek, akkor betiltják a kommentszekciót
4. "klingon altatódal cumisüveggel a háttérben" a csaj, aki leesik a Cliffhanger című film elején, de hogy miért, arra még nem jöttem rá
a témához: kezelési költség miatt reklamálni elég értelmetlen, kivéve ha az nem vagy nem úgy szerepel az adott vállalkozás szabályzatában. na most kérdés, annak utána nézett-e valaki. a törvényesség számonkérése során érdemes tisztában lenni a hatályos szabályozással.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.23. 13:23:50
A Telekom küld SMS-t, hogy ha változik az ÁSZF, igaz ingyen, szóval a bank is küldhet.
dafke csakazértis tizen4edik crazy one 2018.04.23. 13:30:38
el a kezekkel!
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.23. 13:33:15
juhaszvik 2018.04.23. 14:05:27
Nick-son 2018.04.23. 14:11:06
Mindez olyan körülmények között, amikor komoly cégek napokra bezárnak ember hiány miatt. Az fhb -nál meg rohangálnak az osztályok között a papírokkal meg mappákkal, na persze.
Ha ez mégis így van akkor ez a bank meg is érett a pusztulásra.
Szerintem ez inkább egy olyan tétel amit ki tudnak terhelni és maximálisan kihasználják. Viszont a marketing anyagokban ilyenek nem szerepelnek, az ügyfél döntését nem befolyásolja bank választáskor.
Ettől még jogos lehet.
Terézágyú 2018.04.23. 14:17:31
"Mondjuk kiszámolóval nem értek egyet, mert én kizártnak tartom, hogy manuálisan egyesével foglalkozzanak egy ekkora banknál pár ezer forintos késedelemmel."
Igen, nyilván nem kell szószerint értenünk azokat a dolgokat, amikből kijön a 2000 forint...
Viszont ha nem fogadjuk el, hogy "manuálisan egyesével" foglalkoztak a levelekkel, akkor bizonyosra vehetjük, hogy a bank bizony kiküldte a pószternek is azt az automatikus szabványlevelet, amelyben közölték, hogy változott a törlesztőrészlete...
Nick-son 2018.04.23. 14:26:21
Egyébként szerintem épp ez az, hogy nem jön ki 2000 Ft, ezt csak kiszámlázzák, de tényleg fölösleges fillérezni.
Terézágyú 2018.04.23. 14:35:23
"miért, ha valami automatikus akkor az tévedhetetlen és garantált?"
Hát, a számítógép ritkábban téved az ilyen dolgokban, nem?
eleszoltan 2018.04.23. 15:02:45
Nick-son 2018.04.23. 15:10:41
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.23. 15:12:46
eleszoltan 2018.04.23. 15:16:06
eleszoltan 2018.04.23. 15:17:18
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.23. 15:18:43
eleszoltan 2018.04.23. 15:23:41
FDToth 2018.04.23. 15:49:02
Anno lakasbiztositasnal votl az alabbi eset: aegontol nem erkezett dojertesito, ajanlat, igy fordulokor masnal kotottem meg. Na de ok koveteltek h fizessek, mert nem mondtam fel. Mondtam h ne: kaptam dijertesitot, higyan is tudnam mennyi es mikor kell fizetni? Postan kukdtek, ez volt a valasz. Kertem ennek a bizonyitasat, erre lezartak a szetzodest, nem kellett fizetni semmit.
Telekom kuldi a fizetei felszolitasokat (jogtalanul, kb 2 eve), de egyiket sem ajanlva, igy nem is kuldik...
Terézágyú 2018.04.23. 16:10:24
"Telekom kuldi a fizetei felszolitasokat (jogtalanul, kb 2 eve), de egyiket sem ajanlva, igy nem is kuldik... "
Magyarul, ha kérdezik, akkor te szemrebbenés nélkül letagadod...
Nagyon derék.
FDToth 2018.04.23. 16:19:38
naty77 2018.04.23. 20:24:09
MrZed001 2018.04.23. 20:24:21
Amit azok műveltek az elmúlt 10 évben, az tuti hogy a közelükbe nem megyek többet.
A fiókban ülő hitel ügyintéző = írógép. Leírja mit akarsz, és ennyi. Érdemi infóval nem rendelkezik.
Megkérdezni sem tud senkit érdemi infóról. Felveszi amit akarsz, aztán megy be a rendszerbe, és bentről majd felhívnak téged mi van (aha, soha napján kiskedden).
A központban ülőket elérni L.E.H.E.T.E.T.L.E.N. (PONT). Márpedig érdemben csak velük lehet beszélni. Telefonos rendszer kb a lerázás kategória (direkt vonal nincs, csak call center). Majd visszahívnak.
Aha, amikor már 3 hét után NAPONTA hívtam őket, és már feljelentéssel fenyegetőztem, akkor végre volt kegyes valaki átszólni, és egy benti munkatársuk visszahívni.
Hát, ERSTE sem volt egy élmény, de az FHB(éééna), na az kb minden biztosítékot kivert.
KaTe 2018.04.23. 22:08:11
eleszoltan 2018.04.23. 22:12:38
KaTe 2018.04.23. 22:21:59
Mondjuk azt azért megjegyezném, hogy elsősorban nem a kamatok miatt lesz magas a behajtási díj.
Galaxiscsirke 2018.04.23. 23:20:46
Amúgy a felszólítási díj vicc. Érdekes módon egy T-betűs telefonos társaság apámon akart 600 forintos felszólítási díjat követelni, mert ő valamiért elcsúszott az egyik számla befizetésével. Erre rájuk borította az asztalt azzal, hogy igen, tudja, hogy csúszott, be fogja fizetni a számlát, ezért nem kell, hogy külön "felszólítsák", és ha nem törlik azonnal a "felszólítási díjat", másnap már vált is szolgáltatót. Minő meglepetés: a következő számlán kérdés nélkül jóvá volt írva a 600 pénz... (itt nyilván nem a 600 pénz volt a lényeg, hanem az elv).
ptspts 2018.04.24. 00:49:13
Ha ezért a szolgáltatásért a bank kiszámlázna hitelenként összesen 2000 Ft-ot, akkor én valószínűleg igénybe venném.
Bombaló 2018.04.24. 06:49:55
Terézágyú 2018.04.24. 07:45:25
"Erre rájuk borította az asztalt azzal, hogy igen, tudja, hogy csúszott, be fogja fizetni a számlát, ezért nem kell, hogy külön "felszólítsák", és ha nem törlik azonnal a "felszólítási díjat", "
Ezzel csak az a baj, hogy egy csomó olyan ügyfél van, aki viszont ELVÁRJA, hogy ilyenkor szóljanak, és éppen azért HŐZÖNG, mert nem kapott értesítést arról, hogy csúszásban van...
És akkor még nem beszéltünk azokról az ügyfelekről, akik pofátlanul hazudnak arról, hogy nem kapták meg a levelet - lásd fentebb.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.24. 08:45:11
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.24. 08:47:49
uns97 2018.04.24. 09:09:30
"...A jelenlegi munkabérek mellett valószínűleg nem is fedezi a kétezer forint a bank valódi költségét..."
A JELENLEGI munkabérek. :) Valaki le tudná írni, hány kézen megy keresztül ilyenkor egy felszólítás, valamint MENNYI munkaórát tölt el ezzel a bank az indulástól a postázásig ? Komolyan érdekel, mennyi időt szán a bank egy-egy ilyen esetre... (elképzeléseim szerint kb 10 perc lehetne MAX, "papírkeresgetéssel, nyomtatóval való pöcsöléssel" együtt... persze ha itt is úgy megy, hogy az asztal egyik oldaláról a másikra fél nap alatt vánszorog át a dokumentum, s ezt mind "munkaidőnek" óhajtják elszámolni, akkor ELHISZEM, hogy kevés 2000 Ft egy felszólításra. Amúgy, épésszel belegondolva erősen kétségbevonható, hogy ennek a számnak bármi köze is lenne a dolgozók munkabéréhezhoz. Ahogy a jegybanki alapkamathoz se.
2018.04.24. 09:44:03
Ehhez képest simán kiküldik a számlakivonatot a bankok és a bróker cégek, ha így kéred. Állami fostalicskától persze ezt nem várhatjuk el...
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.24. 09:45:40
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.04.24. 09:46:51
Nick-son 2018.04.24. 10:43:34
CCnick 2018.04.24. 12:52:04
majd ha te küldesz felszólito sms-t akkor te határozod meg, hogy ezért mekkora összeget számolsz fel.
CCnick 2018.04.24. 13:01:04
egyáltalán nem egyértelmű
vernon 2018.04.24. 13:02:11
eleszoltan 2018.04.24. 13:11:30
CCnick 2018.04.24. 13:33:18
encir 2018.04.24. 16:16:10
vernon 2018.04.24. 17:42:47
Xezs7 2018.04.25. 09:33:38
Xezs7 2018.04.25. 09:36:58
CCnick 2018.04.25. 16:10:59
Ezt mivel tudod alátámasztani?
Tony Almeida 2018.05.02. 09:59:40