Tékozló Homár

A refurbizált cucc vajon mi, és mi van, ha bekrepál?

2018.05.04. 10:20 | Homár Hilda | komment

94c1a022c5b28e9bd26ef99155dd0d1d--animals-dog-funny-animals.jpg

Nóráék különösen szerencsétlenül jártak egy alapvetően technológiai ugrásnak szánt Asus laptoppal. Az eset szerencsétlen voltát pedig egyáltalán nem kompenzálja, hogy ennek kapcsán az egész család megismerkedhetett a refurbizált kifejezéssel, ami azon túl, hogy ritka szép bizonyítéka annak, ahogy a magyar lazán magáévá teszi az idegen szavakat, az angol refurbished szóból ered és felújítottat jelent. Nóráék ettől még tök kivannak, a kérdés, hogy jogosan-e. 

Kedves Homárok!

A segítségeteket szeretném kérni! Röviden összefoglalnám a Húgom hogy járt egy elvileg újonnan vett Asus laptoppal:

A géppel a kezdetektől fogva elégedetlenek voltunk, mert annak ellenére, hogy újabb, modernebb, lassabb volt, mint a 7 éves laptop, amit erre cseréltünk. De nem is ez az, ami miatt panaszt szeretnék tenni.  A panasztételnek három pontja van, azaz három cég:

- A Laptopszalon Kft (eladó)
- a FixDirect Kft. (szerviz)
- és az ASUS Magyarország Kft.

A Laptopszalon Kft. nem tájékoztatta megfelelően a vevőt! A lentebb leírt folyamatban többször figyelmeztettek, hogy a gép „refurbizált”. Amikor a boltban (1024. Bp. Lövőház utca 12.) átvettük a gépet az eladó közölte, hogy a gép „újracsomagolt”. Az átvevő megkérdezte, hogy ez pontosan mit jelent, mire a válasz az volt, hogy semmi különöset, csupán, hogy ki volt már bontva, és újracsomagolták. Majd ezután teljes áron eladták nekünk. Utóbb kiderült a szervizelések során, hogy ez a gép már volt valakinél használatban, aki azonnal visszavitte valamilyen hibával, és a hiba szervizelése után újracsomagolták, és teljes áron eladták nekünk. Ha erről az eladó tájékoztat, akkor bizonyára nem vásároltuk volna meg ezt a gépet. Legalábbis biztos nem a teljes áron!

A gép 2017. augusztusi vétele óta már 5-ször volt szervizben. Mikor első alkalommal visszavittük, azt az információt kaptuk, hogy 4. szerviz után már jóváírást kapunk. Ez azóta sem történt meg. A FixDirekt Kft. 2018. 03.23-án átadta a gépet azzal, hogy megvizsgálták, és az általunk leírt hiba (az usb csatlakozó hibája) nem áll fenn. Azonnal kipróbáltam, és fennállt a hiba! Tehát nyilvánvaló, hogy a vizsgálat nem volt alapos, emiatt pazaroltam nem kevés időt, és üzemanyagot, hogy a gépért menjek. Eddig is kételkedtem a megfelelő szervizelésben, de most már meg is bizonyosodtam, hogy mit várhatok ettől a cégtől.

Az ASUS Magyarország Kft-hez többször intéztünk kérést/kérvényt, hogy a folyton meghibásodó, munkavégzésre alkalmatlan laptopot vegyék vissza, és az eladó boltban levásárolható jóváírást adjanak helyette, hogy vehessünk egy másik gépet e helyett, anélkül, hogy a silány minőségű gyártmányuk miatt további anyagi károk érjenek minket, azaz közvetve fizessék vissza a vételárat. Erre az Ő üzletszabályzatuk lehetőséget ad, ám annak ellenére folyamatosan elutasítottak minket, hogy a laptop 2017 augusztus óta egy percig sem üzemelt hibátlanul, és összesen több hónapot töltött szervizben. Azt mondták, hogy amíg nekik megéri szervizelni a gépet, addig biztos nem fognak jóváírást adni. Arra azonban nem gondolnak, hogy mi nem azért vettük ezt a gépet, hogy többet legyen szervizben, mint nálunk, nagyjából egy havi fizetésből.

A panasztétellel egyetlen célom van csupán: El szeretnénk érni, hogy ez a számunkra használhatatlan, többször is hiába „javított” laptop eltűnjön az asztalunkról, megkapjuk a jóváírást, és vehessünk egy gépet, amivel dolgozhatunk.

Kérem, segítsetek ebben!

Köszönettel:
Nóra

 

Kedves Nóra!

Műszaki cikkek webáruházas vásárlása esetén előfordul, hogy az új termékek mellett értékesítenek „újracsomagolt” készüléket is. Ezzel addig nincs is probléma, amíg erről a tényről korrektül tájékoztatják a vásárolót. Ezeknek a termékeknek a megvásárlása a meghibásodásuk szempontjából kockázatosabb lehet, hiszen nem ismert, hogy mi volt pontosan az újracsomagolás oka. Természetesen a kereskedő felelőssége minden olyan hiba vonatkozásában fenn áll a refurbizált termékek esetében is, amelyről előzetesen (a vásárlás előtt) nem kapott a fogyasztó megfelelő tájékoztatást. 

A levélben vázolt esetben az állapítható meg, hogy a vállalkozás a készülék kijavítási kötelezettségének nem tud eleget tenni, mert a többszöri javítási kísérletet követően továbbra is hibás a laptop. A törvény a fogyasztó számára ilyenkor lehetőséget biztosít a kijavításhoz képest másik szavatossági igényre történő áttérésre (kicserélés hibátlan új termékre, vagy a vételár visszafizetése).

A levélben jelzett vételár jóváírása tartalmilag a szerződéstől történő elállásra vonatkozó igénynek felel meg. Az elállási jog gyakorlására akkor van lehetőség, ha az eladó a kijavítási kötelezettségének nem tud eleget tenni, illetve akkor is, ha a sorozatos javítások ellenére a hiba hosszabb időn keresztül fenn áll, ismétlődik, és ez a fogyasztó számára aránytalan kényelmetlenséget okoz.

Az elállást írásban, igazolható módon kell megtenni az eladónak címezve, amelyet indokolással kell ellátni. Az elállás a szerződést felbontja, amelynek alapján az eladó köteles a vételárat visszafizetni és a fogyasztó pedig köteles a terméket visszaadni az eladónak.

Ha a vállalkozás az elállási nyilatkozatban foglaltakat nem fogadja el, akkor a fogyasztónak választása szerint lehetősége van a céggel szemben az illetékes békéltető testülethez fordulni vagy peres eljárást indítani.

Felhasznált jogszabály: 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről  

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2018.05.04. 10:44:04

Refurbizált.
Nagyon jó.

Brokkoládé 2018.05.04. 10:49:18

Üdv! Nekem is Asus gépem van és azért vettem mert hirdetik a ASUS profizmusát. Előtte Acer gépem volt. ŐSzintén én is jobban meg voltam elégedve a régi gépemmel, hiába volt lassabb és "gyengébb" videókártyája..Nem a legolcsóbbat vettem olyan erős középkategória, de úgy érzem , hogy az Acer összeszerelése klasszisokkal jobb mint a agyonhirdetett ASUS-é...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.05.04. 10:50:50

Ez a járni jár, csak nem jut klasszikus esete. Azaz lehet a fogyasztónak igaza, de nehéz lesz átvernie.

Terézágyú 2018.05.04. 10:57:19

Most akkor az usb miatt volt javítva x alkalommal a gép? Legutóbb a pószter eleve a szervízben kipróbálta az usb-t és mivel nem működött, ezért át se vette???

Vagy különböző hibái voltak?

Ugye a szabály szerint: " Az elállási jog gyakorlására akkor van lehetőség, ha az eladó a kijavítási kötelezettségének nem tud eleget tenni, illetve akkor is, ha a sorozatos javítások ellenére a hiba hosszabb időn keresztül fenn áll, ismétlődik"

FDToth 2018.05.04. 11:01:45

Asus felejtős márka, főként a hazai képviselet hozzáállása miatt.
Leírják, hogy addig javítják ameddig akarják. És le is írhatják, mert fogyasztóvédelem híján azt tesznek amit akarnak, senki sem fogja őket ejnyebejnyézni. ha lenne olyan, hogy százezres büntetési tételek szándékos félrevezetés miatt, akkor kevesebb lenne a fogyasztói panasz.
De addig, amíg bejelentezs vmi jpgsértést, majd jön az adott jrási hivatal (vagy nem tudom mi) válaszsa h ők nem kompegtensek, stb, stb, addig jobb nem lesz aheéyzet.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2018.05.04. 11:28:48

az összesen több hónapot, az mennyi?

KaTe 2018.05.04. 11:41:37

Nem teljes áron adták el, kedves posztoló, hanem "fillérbaszó kompatibilis" áron, ugyanis teljes áron még kb. 5-10%-ot rá kellett volna fizetned.

Mellesleg, amikor kiderült, hogy a szerviz korábban már javította a terméket és ezt így adták el neked "újracsomagoltként", abban a pillanatban kellett volna visszavinni a bolthoz és elállni a vásárlástól hibás teljesítésre hivatkozva.

KaTe 2018.05.04. 11:48:07

@FDToth: Még szerencse, hogy azért a legpitiánerebb cégvezetők is egyből gyomorgörcsöt kapnak, ha kicsit erőszakosabban, bírósággal fenyegetőzve vázolod a szitut. Persze csak akkor, ha nem az elkövetkező fél évben tervezi a tisztelt tulajdonos eltemetni az adott céget. Lehet, hogy kényelmetlen bíróságra járni egy százezres laptop miatt, de hidd el, a cégtulaj se örül neki, ráadásul ilyen egyértelmű szituációban lesz abból a százezres laptopból 500.000 is, ha a tulaj nagyon ragaszkodik a refurbizált f**sághoz.

A fogyasztóvédelem meg nem arra van kitalálva, hogy az ügyfelek problémás ügyeit az ügyfelek helyett oldja meg. Oda azt kell bejelenteni, ha jogszabályellenes magatartást tapasztalsz egy cég részéről, ők pedig majd kézbesítik a több százezres bírságot a megfelelő helyre.

Terézágyú 2018.05.04. 12:19:20

"Utóbb kiderült a szervizelések során, hogy ez a gép már volt valakinél használatban, aki azonnal visszavitte valamilyen hibával"

Eztet honnan lehet tudni? A szervíz konkrétan elismerte?

1gazsagos1 2018.05.04. 12:22:55

Ajjaj

Asusról köztudott hogy a legxarabb tisztelet a kivételnek

dell, hp esetleg macbook

ja minden winfosos terméket tud vezérelni Orbán, en rájöttem hogy csinalja

@KaTe: csak akkor tud elallni ha a neten rendelte volna, nem!?

én vettem a laptopszalonból dellt semmi gond vele

a refurbished azt jelenti hogy volt már előző tulaj és a gép javítva volt felújítva

szóval winfos kizárva itthon sajna én is csak játszok vele

a gond meg az hogy a mackkel is csinálja Viktor csak ahhoz több tudás kell meg hát ott vannak az amcsik akik nem nézik ezt jó szemmel

1gazsagos1 2018.05.04. 12:26:51

@Terézágyú: általában ezt jelzik is meg hát az ár is kevesebb

igy adjak el a refurbished iphoneokat is rendes áron na ott nem jelzik

de egy ilyet a bolt meg nem kockáztatna

furcsa egy ügy

az usb hiba miatt meg a teljes alaplapot cserélni kell, nem!?

egyszer én legalabbis jartam igy h minden usb elromlott

Terézágyú 2018.05.04. 12:29:07

@1gazsagos1:
"a refurbished azt jelenti hogy volt már előző tulaj és a gép javítva volt felújítva"

Magyarul: használt
Akkor hogy merte a bolt teljesáron eladni?

1gazsagos1 2018.05.04. 12:30:54

@Terézágyú: furcsa ügy de fentebb említették h nem annyi volt az ára hanem 5-10%al olcsóbb volt

Pappcs 2018.05.04. 12:33:32

"nem lehet dolgozni vele". Aha... Tehát nem vègfelhasználókènt, nem fogyasztókènt használja a gèpet, hanem dolgozik rajta, tehát üzleti haszonszerzèsre. Innentől kezdve nem számit fogyasztónak.

1gazsagos1 2018.05.04. 12:34:52

@Pappcs: akkor el is szãmolná cégesre, nem?

itt a poszter kihagy fontos dolgokat

Sluck Ödön 2018.05.04. 12:38:33

@1gazsagos1: Az az újracsomagolt miatti engedmény. A javított/felújított kb 50%.

Sluck Ödön 2018.05.04. 12:39:38

@Pappcs: És akkor nyilván el lehet adni neki a szemetet.

1gazsagos1 2018.05.04. 12:42:06

@Sluck Ödön: aha

rendes bolt mindenesetre külön menüt csinál ezeknek vagy legalábbis jelzi

én a compkerrel jártam így ahogy a poszter mikor alaplapot vettem náluk

persze teljes áron

de azt se felejtsük el h a poszter CSERÉLT laptopot

vagyis kellett kapjon jelentős árengedményt

1gazsagos1 2018.05.04. 12:44:50

különben nem véletlenül nem ïrja le a pontos típust meg az árat

nehogy rá lehessen keresni még a végén kiderülne pár dolog

KaTe 2018.05.04. 12:52:21

@Pappcs: "Innentől kezdve nem számit fogyasztónak."

- és a jótállási jegyen mi szerepel? Szerinted ha egy cég vásárol egy IT terméket, arra nem adnak jótállást? Honnan tudod, hogy a posztoló nem cégként vette a terméket? Mellesleg a történet szempontjából totálisan lényegtelen, hogy ki vette a laptopot. Eladtak "újracsomagoltként" valamit, amit egyébként javítottak, maximum használtként adhatták volna el. Nem tudom, mi az újracsomagolt definíciója, de csodálkoznék ha a magyar jogszabályokban lenne erre külön paragrafus. Egy termék lehet új, vagy használt, az átmenet maximum a cég marketingesei fejében létezik.

Nick-son 2018.05.04. 12:57:06

Rengetegen kicserélik a pár éves laptopokat, hogy belassultak meg nem jók, viszont nem tudják, hogy illene évente legalább kipucoltatni, mert ezeknek a hibáknak az oka 99% -ban az elégtelen hűtés. Laptop szervize van egy ismerősömnek, szinte minden belassult gépnek ez a baja, persze azzal a felütéssel adják be az ügyfelek, hogy biztos vírusos vagy kevés a memória, de szinte mindet csak ki kell pucolni. Minden nap ezt csinálják.

A másik dolog, hogy az új laptopok nem feltétlen jobbak a régieknél. Én egy toshiba laptopot használok munkára napi 10 órában 2009 óta minden munkanap legalább ennyit. Egyszer lett bővítve. Hiába nézem az újakat, ebben az alja 100-150ezres kategóriában még most se találok olyat mint az én lassan tíz éves gépem. Szerviz szerint értelme nincs lecserélni.

Terézágyú 2018.05.04. 13:10:46

@1gazsagos1:
"de azt se felejtsük el h a poszter CSERÉLT laptopot"

Márminthogy ennél a cégnél, ahonnan vette az újat?
Én nem így értelmeztem - de lehet hogy csak a pószter képtelen fogalmazni...

"vagyis kellett kapjon jelentős árengedményt "

Hát, egyértelműen "teljes ár"-ról ír... Szóval akkor hazunemmondigazat (?)

temprasordog 2018.05.04. 13:11:14

@Pappcs: Hanem minek számít? Szerinted a cégek a rossz eszközeiket kidobálják jogorvoslat nélkül? Az elállás nem vonatkozik rá, a garancia/jótállás igen. Sőt, normális gyártóknál vannak olyan garanciák amiket csak cégek kapnak és 5+ évesek (persze nyilván pénzért).

temprasordog 2018.05.04. 13:13:33

@Terézágyú: Igen. Van "szervizkönyve" a gépnek, akár az autónak. Nem kockás füzetbe húzzák a hibákat...

Terézágyú 2018.05.04. 13:17:52

@temprasordog:
Aham.

Szóval az egészről papír van.
És akkor lehet tudni, hogy ugyanaz a hiba jelentkezett-e a pószternél, ami korábban is...

pume 2018.05.04. 13:19:36

Kedves posztoló!
Az én gépem is refurbizált, szintén Asus, négyszer szervizelt ( 3*alaplap csere ) Más üzlet adta el , de a másik két szereplő ugyanaz. A hozzáállás is. Májusban megyünk a Békéltető Testület elé.

Xezs7 2018.05.04. 18:57:10

Én évek óta használt Dell-t veszek mindenkinek, aki megkér arra, hogy intézzek neki gépet. Van néhány cég, aki Németországból hozza be ezeket, ad rá fél év garanciát. Nyilvánvalóan lutri a dolog, nem is azt mondom, hogy mostantól mindenki ezt csinálja. De eddig még sosem volt bajunk ezekkel. Persze jól meg kell nézni, hogy nincs-e törés rajta, meg a billentyűzet sem magyar lesz, de azt át lehet matricázni, meg egyébként is, tanulja meg a user, hogy melyik betű hol van, ne legyen digitális analfabéta.

@KaTe: Tudtommal cégeknek nem jár jótállás, de lehet tévedek.

Pappcs 2018.05.04. 19:54:36

@temprasordog: Nem számit fogyasztónak, nem jár neki garancia. Persze van jogorvoslati lehetősèg válalkozások esetèn is: polgári per. Az hogy egyes cègek üzleti okokból adnak különfèle vállalt jótálást az egy dolog, de jogszabály nem kötelezi őket. Ez a tipikus magyar stilus, a cègre, vállalkozásra veszik a cuccokat, hogy leköltsègeljèk, aztán sírnak, ha nem tudják a magánszemèlyeknek járó jótállást èrvènyesiteni cègkènt vagy vállalkozókènt.

Pappcs 2018.05.04. 19:56:41

@Nick-son: így van. De ez a sok kètharmad agymosott birka veszi az újat a plázában, mert az a jó... Javitani?.. ááá nem... Inkább újat... Meg is èrdemli ha szart vesz.

b-max 2018.05.04. 21:11:31

Laptop - DELL, HP, LENOVO - ezeket szabad csak venni szvsz.... Amúgy ha valaki él az elállási jogával, de a terméket használta, (pl. 13 napig) majd visszaküldi, jogilag újnak minősül továbbra is szerintem. Ha százszor küldik vissza akkor is . Eleve hogy oldanád meg az ÁFÁ-ját, egy szélsőséges (az összes laptopodat eladod, és mindet visszaküldik 100-szor) esetben kereskedőként ?

MrZed001 2018.05.04. 21:45:18

Csak az én igazságérzetem diktálja az, hogy az ASUS-nak a teljes vételár megtérítésén felül még KÖTBÉRT is kellene fizetnie a használhatatlan laptopja miatt a vevőnek ?
- Hisz a vevő hónapokon át nem használhatta a terméküket.
- Ráadásul pénzt ölt bele, helyettesítő terméket pedig nem kapott, így NEM VOLT gépe.
Mit is szólnánk ugyan, ha ez a gép mondjuk egy LÉLEGEZTETŐ gép lett volna ?!?!!!
Mami, vegyen nagy levegőt, 4-5 hét múlva talán jön vissza a lélegeztetőgéped !
- Valamint az idő pénz. Az ügyfél szaladgálása, benzinpénze, órabére amikor ezzel kellett foglalkoznia is az ASUS terhére írható.
Legalább a laptop árával megegyező kötbért tartok elfogadhatónak ! (+ a laptop árának visszafizetése mellett term.)

ember100 2018.05.04. 21:56:33

@Sluck Ödön:
Helló !

Egy ismerősöm vett egy kapszulás kávégépet 48.000 Ft helyett 13.000 Ft ért és adtak rá 12 garanciát :)
A gép új csak ki volt bontva.

Alick 2018.05.04. 22:35:36

Jópárszor vettem már business kategóriás, T és X osztályú néhány éves, használt ThinkPad-eket, mind évek óta kifogástalanul működik és mechanikailag igen jó állapotban vannak.

tokÁtól iZéig 2018.05.04. 22:42:39

Azt már tudom, hogy egy analfabéta ügyféltől sokminden kitellik. Főleg, ha valaki a húgomat nagybetűvel írja. Attól mászok a falra, amikor az ügyfelem azzal érvel a szóbeli, majd írásbeli tájékoztatás után (fél A/4-es oldalnyi), hogy írásban nem olvasta el, szóban meg nem lett elmondva. Amire azt mondtam, hogy írásban elküldök minden konkrétumot. Kurva okos mindegyik, de olvasni lusta...

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.04. 23:39:12

@Terézágyú: ... és mert érdekmúlás miatt a Fogyasztónak r nem érdeke fenntartani a fogyasztói szerződést (ha az x-edik hiba miatt kerül újra szervizbe a berendezés), vagy mert a termékben/gyártóban/forgalmazóban a bizalma jelentősen megrendült (és ehhez még hibásnak sem feltétlenül kell lennie a készüléknek, elég, ha nem azt nyújtja, amit a kereskedő/gyártó nyilvánosan a készülékről előzetesen a megvásárlás érdekében nyilatkozott), és a fent taglalt "olvasat" szerint is, amikor a fogyasztót a vásárláskor már eleve megtévesztették és becsapták . . . szeretettel: Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.04. 23:42:42

@KaTe: az első bekezdésed egy nem túl felelős vélelem . . . a mit mikor kellett volna már közelít a realitásokhoz, de álláspontom szerint a fogyasztó megtévesztésével kötött fogyasztói szerződés nem (nem feltétlenül) a hibás teljesítés miatt, hanem amiatt lesz érvénytelen, mert nem a megfizetett terméket szolgálták ki a részére ... szeretettel: Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.04. 23:47:19

@Pappcs: . . bocs, de ez nagyon buta beleszólás lett: a fogyasztói körbe évek óta beletartozik a kisvállalkozói kör is, és amúgy pedig semmi köze nincs senkinek ahhoz, hogy a természetes személy magánszemély a megvett fogyasztási cikket - amúgy rendeltetésszerűen - haszonszerzésre, vagy jövedelemszerzésre használja ... szeretettel: Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.04. 23:53:21

@Terézágyú: .. bocs, de a TE szövegértelmezéseddel lesz a gond, mert a posztban tisztán az szerepel, hogy "mint a 7 éves laptop, amit erre cseréltünk", azaz nem "kicseréltünk", nem "ezt cseréltük a másikra [a boltban]" . . ehhez képest tökéletesen irreleváns volna az is, ha valóban egy cserekészüléket leadott volna (nota bene: a használt készüléket a kereskedőnek kutyakötelessége díjmentesen átvenni megsemmisítésre a Fogyasztótól annak kérésére), mert az újnak eladott készülékről szól(t) a fogyasztói szerződés és így a fogyasztói jogvita is erről szólhat csak, azaz a kettőnek egymáshoz semmi köze . . szeretettel: Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.04. 23:58:47

@Xezs7: .. no, azért ennyire ne keverjük a dogokat: amin én dolgozom, most is, egy 1999-ben használtan megvett asztali P4-es 2,8 GHz-es gép (teljes szett nagy "szerverházban"), amit a - BKK-s e-jegy ügyben elhíresült - T-Systems németországi eredetije "dobott ki", csillogóan vadonatúj gép volt a valóságban, de az ára az akkor piaci áron újként értékesített gépekhez képest a maga 18.000 forintos árával (szállítással együtt) töredékár volt... itt egy picit másról van szó a jelen ügyben.. szeretettel: Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 00:07:01

@Pappcs: . . . ejnye... az Fgytv. 2. § a)pontja szerint, már legalább 2017 óta, bizony a fogyasztói körbe a "mikro, kis- és középvállalkozás is, amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje" ugyancsak beletartozik... bár ettől még a poszt-toló nem feltétlenül volt nem természetes személy, lásd erről korábbi megszólalásom... szeretettel: Robi

Fgytv. 2. § 5 E törvény alkalmazásában:
a)6 fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje. A békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában – a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásának kivételével – fogyasztónak minősül a fentieken túlmenően az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezet, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, mikro, kis- és középvállalkozás is, amely árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

forrás:
Fgyttv. (1997. évi CLV. törvény)
Hatályos: 2018.01.01. - [hatályban]
njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.338589
Hatályos: 2017.01.01. - 2017.08.31.
njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.330258
Hatályos: 2017.09.01. - 2017.12.31.
njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.331692

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 00:12:47

@b-max: ... az áfa-kérdést ne keverjük ide, mert nem a kereskedő és forgalmazó vállalkozások érdekképviselete a TH blog célja 8-) . . . az a szó, hogy a jogszabályok keretei között kötelezően ismert (piaci) kockázat az mond neked valamit?értem és néha meg is értem a kereskedőket, persze, de ebből még nem az következik, hogy csak mert nem éri meg, megszegjük a kötelező jogszabályokat . . . a már egyszer kibontott és főleg ha használt egy termék, azt új áruként többet nem adhatják el, mert az a Btk.-ba ütközően is (csalás) tiltott magatartás . . . van az a mondás, mikor megkérdezik a folyton a kisboltja veszteségeiről panaszkodó Grűn-t, hogy "- És akkor miből élsz?!", amire jön is a frappáns válasz: "- Nű, hát szombaton nem nyitok ki!" ... ez valahol ide is igaz, szerintem 8-) ... szeretettel: Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 00:16:33

@MrZed001: nem a megérzésed jó.. de nem kötbérről van szó, mert kötbért csak a szerződésben kikötött esetben, avagy jogszabály által kikötött (kötelező, előírt) esetben lehet követelni . . de KÁRtérítést természetesen: a BKK vonaljegytől a - sajnos a hazai bírói gyakorlatban mind ez idáig 2014 márciusa óta még mindig messze sem túl vegytiszta - ún. "sérelemdíjig", közben a kiesett munkabér (szabadság) és más a ténylegesen okozott kér megtérítése követelhető . . . szeretettel: Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 00:25:41

@ember100: és ez ÍGY korrekt, mert nem vontál el a fogyasztói jogokat, de érvényesítették (előre kárpótolták) a kibontással járó kockázatokat a Fogyasztó előnyére a jelentős (80%?) árcsökkentéssel . . . én meg direkt hibás termékeket nézek már évtized(ek) óta pl. a Vaterán és 1...1000 forint közötti töredékáron még akkor sem lesz rossz érzésem, ha mégsem tudom megjavítani (alkatrésznek akkor is jó), de én ezt önként nemhogy vállalom, de egyenesen keresem (néha már betegesem is 8-) ), talán mert a 15-16 éves koromban megvett Unitra orsós nagy böhöm magnyó' mint új áru nem felelt meg a már akkor is "hülyén túl jó" fülezetemnek', és azóta is ez kísért: a legutóbb a HGCS csereprogramban 45 ezres állami támogatással és rokoni segítséggel megvett - 30 éve első nem használt! - Electrolux felültöltős 1000-es centifugálású mosógép felfüggesztése naná, hogy nyekereg, de a jótállási idő végéig nem szólok erről hivatalosan, mert sem kedvem, sem időm szórakázni a cserélgetéssel, de a 11. hónapban új gépet, ill. terveim szerint ráfizetéssel 1200-as vagy még jobb gépre cseréltetem . . és mielőtt valaki rosszhiszeműnek vél: nem én tehetek róla, hogy már a mosógépekben a Hajdú utódja sem képes jól és jót előállítani.. nekik az az érdekük, nekem meg ez :) . . . szeretettel: Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 00:27:13

@Alick: irreleváns és figyelmetlen szerintem e hozzászólásod: új áron vetted meg ezeket? nem hiszem.. akkor miért kellett ezt ide felvésni? ezt meg nem értem 8-) . . . szeretettel: Robi

Xezs7 2018.05.05. 00:37:57

@Pappcs: Júj, úgy örülök, mikor az egysíkú politizálhatnék felüti a fejét egy totálisan nem politikai poszt alatt. Nem lehetett volna ezt kihagyni, most komolyan? Szerinted egy <insert noname political party voter> nem vesz új cuccot? Szánalmas ez az állandó politizálhatnék. Csípi a feneked, vagy mi bajod van?

Xezs7 2018.05.05. 00:42:34

@Nick-son: Néha csak a felhasználói szokások rontják az élményt. Pl. sosem kapcsolja ki, csak hibernálja, vagy a böngészőben a tabokat nem zárja be, hanem újat nyit. A saját családomban szoktam felbaszni magam, mikor megy a rinya hogy lassú a gép, és látom hogy a böngészőben vagy 15 tab van nyitva, meg a gép amúgy 1 hónapja csak lecsukva (hibernálva) volt de nem újraindítva. Mikor elmondom a hegyibeszédet akkor hirtelen megint megtáltosodik a laptop újabb 1 hónapra.

Az egy utópista lázálom, hogy a felhasználónak nem kell értenie semmihez sem, csak nyomogatni mindenhova. Igenis tisztában kellene lennie minden számítógép (és okoskütyü) használónak azzal, hogy mi az a CPU, mi az a RAM, meg hogy egyáltalán ezek a szarok milyen alapvető elvek alapján működnek. Nem atomfizika ez, még egyelőre nem arról beszélek, hogy fejben kéne 2-es számrendszerből 10-esbe váltani számokat. Csak az alapokkal úgy tisztában lenni.

Sokan addig nem jutnak el, hogy ha valami szar, akkor kezdjenek egy újraindítással. Ez tényleg nem bonyolult. Sokan még ezt se tudják. Tapasztalat.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 00:45:36

@tokÁtól iZéig: Nű, jó estét Bagoly úr, és a Verébbel mi van? Pedig az is egy madár :-)))

szóval a nyelvtan:
- "sok minden" - külön szó
- "kitelik" - egy L
akkor már inkább az, hogy megbecsüli a Húgát, ahogy én meg a Fogyasztót . . .

érdemben-1: az A/4-es (szerintem A4-es, bár én sem mindig így írom) lap felére (Sic!) nem mindegy, hogy hány leütés kerül . . . sajnos (!) láttam én már olyan A5-ös méretű valamit, amin 5 db olvasható A4-esnek megfelelő szöveget 3-4 pontos betűmérettel összegyúrtak olvashatatlanná.. ez a jó erkölcsbe ütköző magatartás egyik lehetséges esete

érdemben-2: túl azon, hogy hazánkban a funkcionális (!) analfabéták aránya (diplomásokkal együtt) cca. 70%-ra becsülhető, azért van olyan Telekomos ÁSZF amely cca. 1.000 oldalas . . . az pedig még nekem is sok, noha jól érzékeled, hogy a magyar nyelv értése és alkalmazása terén azért az átlagosnál (legalább mennyiségben 8-) ) egy kicsit felfelé térek el :-)

érdemben-3: szerintem a szóbeli tájékoztatás csak akkor fejthet ki joghatást, ha arról (és megértéséről) az ügyfél egyértelműen és kifejezetten (tehát nem opt-out!) nyilatkozott

érdemben-4: a kereskedő tehetsége szerintem nyilván nem a magabiztos és felkészült fogyasztók (ügyfelek) kifogástalan és eredményes kiszolgálásában teljesedik ki, hanem az Általad felemlegetett félmajmok' vagy Moncsicsik' (vö. Csurka: Döglött aknák 8-) ) olyan türelmes és békességre törekvő kiszolgálásakor, amikor mindkét fél, Te is és ő is csak jó emlékeket őriz meg . . . bár kétségen kívül el kel ismerjem, hogy a jelentős kitettség (beszállítók) miatt a hazai (kis)kereskedők és szolgáltatók dolga e téren sem től könnyű . . .

végezetül ha szabad egy anekdotával zárjam: a Gulágot megjárt Miklósi Károly nekem rel. közvetlen hozzátartóm (nagynéném férje) volt, nos ő mesélte, azaz a családban köztudomású volt, hogy az átkos 50-es években (amikor már itthon volt a 4 vagy 5 évnyi [helyesen] málenykaja rábótá-ból) visszavitte a boltosnak [Köz-ért Vállalat, a mai CBA "jog"elődje] az ehetetlen zsemlyét, mire az visszapofázott, hogy már pedig az friss, erre Karcsi ráparancsolt, hogy " - Akkor zabáld meg!" és a boltos az első két falat után elvörösödve a megaláztatás után visszaadta a péksütemények árát . . . persze ezt manapság már garázdaságnak tekintené egy boltos és a biztonsági úr úgy baszná' szájba a T. Fogyasztót, hogy annak az orra vére eredne el . . de attól még a kettő között lenne az européer' megoldás .. szerintem . . .

szeretettel:
Robi

"Azt már tudom, hogy egy analfabéta ügyféltől sokminden kitellik. Főleg, ha valaki a húgomat nagybetűvel írja. Attól mászok a falra, amikor az ügyfelem azzal érvel a szóbeli, majd írásbeli tájékoztatás után (fél A/4-es oldalnyi), hogy írásban nem olvasta el, szóban meg nem lett elmondva. Amire azt mondtam, hogy írásban elküldök minden konkrétumot. Kurva okos mindegyik, de olvasni lusta..."

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 01:09:45

@Xezs7: szia! bocs, de ketté vagyok szakadva (a röhögéstől is Đ), mert az egyik és a másik szituációba (a tiédbe, és a családtag. vagy átlag használó helyébe is) bele tudom érezni magam . . . az alap hiba tézisedben (szerintem!), hogy a saját filozófiád (és szakmai affinitásaid) kiterjesztően alkalmazod, holott azok biza' nem kötik a többi emberkét, csak (saját döntésed alapján) a te viselkedésedre hatnak ki . . . azért ehhez képest hadd jegyezzem meg, hogy bő 20 évnyi fejlesztői előzménnyel (BHG FI és más hírközlős és automatizálási témák, sw fejlesztéssel együtt) a hátam megett (aminek bizony sajnos már majd' 20 éve, ez is tény!), azt kell megtapasztaljam, hogy az ennpluszegyedik' ketyere, ami a látókörömbe kerül, agy ahogy szoktam fogalmazni: a nálam is okosabb telefontól a mg okosabb tévén át a win7/10 és társai általam gyűlölt (mert nem értett, nem meglátott)ikonok/logók/jelek (ez 51 éves eddigi életem egészének legnagyobb érzékelési hibája!) megoldásai mellett már nem lehet ésszerű és életszerű elvárás még a képzett fogyasztóktól sem az a szakmai ismeret és - általam értett és megértett, elértett és támogatott! - affinitás-kényszer, amit felhoztál . . .

engedelmeddel itt is előadnék egy rövid anekdotát a dolgok értelmezéséhez: még 1991 karácsonya előtt pár nappal MOCKBA Seremetyevo II-ről indultunk haza a Malév akkor új B-767-es gépével.. a pilótafülkébe(n) a látogatás majdnem kötelező volt... Veres András kapitány nagyon jó fej volt és amikor arról érdeklődtem - a műszaki, elektronikai és hírközlési fejlesztésektől még hiperaktivált' ifjú titánként 8-) -, hogy ismeri-e az egyes "gombok" mögötti elektronikát, ill. a gépészeti berendezéseket, ős nagyon aranyosan válaszolt:
~ "a gombok nyomogatására egy majom is képes lenne . . . nekem azonban az a feladatom repülőgép-vezetőként, hogy egy adott szituációra a lehető leggyorsabban és a lehető legjobb válaszreakciót adjam . . és ehhez nemcsak nem szükséges, de kifejezetten nem fér bele, hogy a mögöttes működésekről egyáltalán érdemi fogalmam legyen, mert azzal a válaszreakciót erősen lerontanám és ezzel az utasaim életét vagy biztonságát veszélyeztetném..."
persze nyilván a repülési (al)rendszerek alapvető összefüggéseivel egy-egy (Maléves) pilóta azért tisztában volt, különösen mert akkoriban mg jellemzően gépész(mérnök, közlekedés-mérnök) alapvégzettségük volt, de azért a közforgalmi pilótáknál is az eltelt közel 30 év során kialakult követendő gyakorlat, elvárás az, hogy elsősorban a check-list-ekre támaszkodjanak, legyen szó annak papíros-füzetes -hajtogatós vagy a fy-by-wire korától PC-s vagy egységesített megjelenítőkön alkalmazott "digitális" kiviteleitől is . . .

tehát az átlagember felhasználótól ahhoz, hogy a műszaki (és jellemzően közszükségleti) eszközöket a megfelelő élménnyel (eredménnyel) használhassa, nemcsak nem volna szabad rájuk terhelni a "Windows licensze hamarosan lejár, további információkért keresse fel a Gépházat!" jellegű, ép ésszel fel sem fogható közlemények nemhogy megértésére, de ezek kezelésére sem . . . szerintem . . .

szeretettel:
Robi

Xezs7 2018.05.05. 01:50:45

@Tele Maus Nonprofit Consulting: Szándékosan platformfüggetlen dolgokat említettem: RAM, CPU, újraindítás. Nem az egyes platformok különböző ikonjait, képességeit. Az már a közepes felhasználói szint lenne. Én azt szeretném, ha alapszinten mindenki képben lenne annyira, hogy felfogja, ezek az eszközök nem valami isteni csoda mentén működnek örökre, hanem néha gondoskodni is kell róluk. Akár egy újraindítással.

kugel2 2018.05.05. 05:56:23

USA-ban lakom es gyakran veszek refurb dolgokat. Nehany cegnek (Canon, Black&Decker, Dell, stb) hiresen jo minoseguek a refurb dolgai. Mindig jok voltak a tapasztalataim.

Az egyetlen dolog, amit megszivtam, egy ASUS laptop volt. Nem volt draga, de a nehany honapos garancia utan elromlott, megjavittattam penzert az ASUSsal, nehany honap utan megint elromlott ugyanazzal a hibaval. Vegul annyiba kerult, mint egy kozepesen draga laptop, de kevesebb mint egy evig tartott.

ASUS nemcsak otthon szar. Mas ceg elismeri a tipushibakat, es a garancian tul is sokszor javitja meltanyossagbol.

Amusing 2018.05.05. 06:21:48

máskor is keresd meg a legolcsóbbat!
mégis mit gondolnak sokan, mi történik a 14 napon belül visszavett gépekkel???? megsemmisítik? vagy bukik a bolt 50-et és eladja olcsóbban? esetleg megpróbálja visszacsomagolni és újra eladni?

whatisevenworse 2018.05.05. 06:29:21

Én elégedett voltam/vagyok az Anu.s lapival (igaz az aksija az harmatgyenge). Történt, hogy 3 éve vettem 1-et ASUS hűségprogramra (ha 1 éven belül elromlik, akkor megcsinálják és a vételárat is visszakapom). Mit ad Isten 3 hónapra bekrepált az aksi. 4 nap alatt megcsinálták és tényleg visszakaptam a vételárat :). Ez egy happy ending story.

RHalacska 2018.05.05. 09:58:59

Vannak gépek, meg annak látszó tárgyak. ASUS, ACER ilyen. Egy használt DELL vagy HP ezerszer jobb vétel.

MEDVE1978 2018.05.05. 10:07:48

Amit én tennék:
1. Haveri ügyvéd megkeresni (nekünk több van, a gáz ha nincs a társaságban).
2. Ő ingyen vagy minimális költségért megteszi, hogy udvarias levelet ír. főbb pontok: 1. Tényállás leírása, leírja, hogy működésképtelen x időn át, folyamatos hibajelenség stb. 2. Teljes ár visszatérítést kér. 3. Megfenyegetni, hogy jelenleg még csak az árat kéred, egyébként itt egy szerény kalkuláció, hogy mennyit vesztettél azon, hogy működésképtelen terméket adtak el neked. Amennyiben bírósági eljárásra kerülne a sor, akkor természetesen ezt is behajtod rajta + a teljes ügyvédi költséget. 4. Becsatolni arról egy levelet, hogy az ASUS-nak is írtál egy levelet, miszerint a forgalmazójuk álláspontod szerint etikátlanul járt el és lejáratja a márkát. (minél magasabbra, annál jobb).

Az eredmény persze a tulajdonos egojától és intelligenciájától függ, de nagy százalékban valószínű, hogy az eredeti beszerzési árat vissza fogja fizetni. Ha nem rábasztál, akkor meg kell vizsgálni, hogy milyen esélyed lenne a perben (a leírtak alapján, ha dokumentálva is vannak az egyes lépések, szerintem jó). Ha tényleg jó esély, akkor perelni a webáruházat. Egy pereskedés sohasem jó egy ilyen cégnek (jelentős plusz költséggel jár stb.). Ahogy valaki írta, az egyetlen ciki, hogy ha éppen fel akarja számolni a céget, mert akkor szarni fog bármibe, amit írsz.

ASUS-ról nem tudok nyilatkozni: SAMSUNG laptopom volt 5 évig, tökéletesen ment, sohasem kellett szervizbe vinni, szegény fizikai károsodást követően halt meg. Munkahelyim meg egy 6 éves TOSHIBA volt, amit idén nyugdíjaztam és hazahoztam. Az máig kiválóan működik, szintén sohasem kellett szervizelni. Cserébe már anno is kurva drága volt.

DeerPapa 2018.05.05. 10:15:09

@Pappcs: Én nem így tudom. A gyakorlat az (talán egy bírói kommentárban is van erről szó), hogy ha
- bizonyíthatóan nem továbbértékesítésre, hanem saját részre vásárol a vállalkozó, és
- nagy különbség van a felek érdekérvényesítő képessége között,

akkor vonatkoznak a vásárlóra a fogyasztóvédelmi törvények.
Vagyis nem várható el egy kis egyéni vállalkozótól, hogy egy multival szemben polgári peres eljárásban kelljen megvédenie az érdekeit, hiszen sem anyagi, sem jogi értelemben nincsenek meg hozzá az erőforrásai, óriási hátrányban van.
Pont ennek az aránytalanságnak a kivédésére való a “fogyasztóvédelem”
Vagy rosszul tudom?

2018.05.05. 10:23:45

@KaTe: „Még szerencse, hogy azért a legpitiánerebb cégvezetők is egyből gyomorgörcsöt kapnak, ha kicsit erőszakosabban, bírósággal fenyegetőzve vázolod a szitut.”

Szerintem meg a világ szégyene, hogy ebben a tetves országban mindent csak izomból lehet elintézni. A garancia érvényesítés a „kifárasztásos technikán” alapul, aminek az a lényege, hogy a fogyasztónak a garancia érvényesítéséhez dolgoznia, idegelnie kell, és a siker azon múlik, hogy a pszichológiai hadviselést meddig bírja, és mikor dobja be a törölközőt. Van ahol asztalcsapkodással hőzöngéssel megoldódik a probléma, van ahol addig fülük botját sem mozdítják, amíg ügyvéd nem kerül a képbe. Ergo a garancia itt nálunk a balkánon csak egy hangzatos dolog, általában szart sem ér. A fogyasztóvédelem, pedig egyike azoknak a tipikus impotens állami szervezeteknek, ami csak azért van, hogy néhány aktatologatónak legyen munkája. Én frankón el vagyok keseredve hogy ez így működik.

Medgar 2018.05.05. 11:24:58

@KaTe: A garancia csakis cég -> magánszemély vásárló viszonyban áll fenn, céges vásárlóként némiképp más feltételek vonazkoznak a szavatosságra. (pl. nincs 1 éves bizonyítási kényszer)

Andy73 2018.05.05. 11:30:31

Ezek szerint én mázlista vagyok az Asusommal, mert eddig semmi gond nem volt vele. Igaz, én újat vettem.
A refurbish-sal eddig csak az angolban találkoztam, ott is ingatlanokkal kapcsolatban, a használt, felújítottat jelenti. Magyarban és műszaki cikkel kapcsolatban még nem, de itt nyilván az újrahasznosított selejtet jelenti.
Műszaki cikkből nem javaslok használtat senkinek. Ha valakinek nincs annyi kp-ja, akkor a legtöbb helyen részletre is lehet venni, nulla THM-mel. Egy 100 ezres alap laptopnál ez havi 10 ezret jelent. Persze az ilyen gépek csak alap dolgokra jók, nagy kapacitást igénylő internetes játékokra nem.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 11:35:34

@Xezs7: Szia! Értelek én, persze, írtam is, hogy az egyik felem Veled azonosul.. de a másik felem (a realistább?) meg azt mondja, hogy attól, ha mi szeretjük (netán értjük is) a műszaki dolgokat, attól ezt az elvárást még nem életszerű kiterjeszteni mindenki másra . . . Egyrészt ehhez a műszaki affinitáson túl egy olyan látásmód is szükséges (lenne), szerintem, amely a belső folyamatok tudásának az igényét "okozza" . . de mi a fontosabb: az, hogy tudd, miért megy a habverő, és azzal jó süteményeket készíts, vagy az, hogy a habverő működését ugyan ismered, de ettől még baromi szar lesz a vizes-piskótád és lemegy az aljára a meggy és ott randán összeég.. nem?
A modern eszközök - legalábbis ha rendesen meg volnának alkotva - nem kellene igényeljék a fogyasztói (használói) szakértelmet. Más kérdés, hogy a fosógépektől' kezdve a winfosokon' át a dolog természetéből adódóan 'hevenyészetten' (*) összetákolt - amúgy k..a bonyolult, istentelenül feltuningolt, és megdöbbentően modern mind a hardver-technológiákat, utasításidőket, mind a mag-applikációkat nézve - akár mobilnak is használható "játékgépek", sajnos, a valóságban ezt az idilli állapotot nem, vagy nem feltétlenül nyújtják vagy alapozzák meg.
Vannak közszükségleti eszközök: tévé, dvd-lejátszó, házimozi erősítő, vezetékes telefonkészülék, fax (még van Đ), a nem nóném' rúterek és/vagy switch-ek, hogy a LED-izzókat vagy a kisebb háztartási gépek jelentős részét, és a kommersz középszintű és afeletti önálló fotómasinákat, és mozgókép-kamerákat, vagy a lézer és tintasugaras nyomtatókat ne is soroljam, amelyek azért már túlnyomó részben megvalósítják ezt a műszaki függetlenséget. Pedig majd mindenikben' van cpu (vagy uC), ram (sőt: flash eprom, memóriakártya, ad absurdum már akár ssd meghajtó is), és mégsem várjuk el [sem a szakma, sem a gyártó nem feltételezi], hogy pl. a fogyasztó majd ápgrédeli' a mikrosütője förmverjét' :)
Na most akkor a táblagépek, mobilok, és különösen az Általad felemlegetett - és a témában ide vágó egyetlen - hordozható számítógépek, legyen szó akár nótbúkról', akár laptopról (bár sosem értettem mi a különbség 8-) ), akkor most ezek azok, amelyek nem felelnek meg a nagy tömegű fogyasztói elvérásoknak (szerintem: igen!), vagy a fogyasztóknak meg kel mindenképp tanulni ezek működését ahhoz, hogy működtessék ezeket?
Ilyen alapon az ATM pénzkivételhez a kártyatulajdonosnak ismernie kell a teljes adatkapcsolati hátteret, a pénzkiadó mechanikát, és minden hasonlórészletet? Szerintem nem.

[folyt.köv.]

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 11:36:50

@Xezs7:

[ez a folyt..]
Természetesen Neked a gyakorlatban (de: sajnos!) igazad van!

Én abban vitázom, ezért tehát szerintem nem is Veled, hanem a technológiával, ill. azokkal, akik ezeket a technológiákat "hajtják" az ülteti oldalról, hogy el kellene kezdeni komolyan venni a tervezési minimumokat, a biztonsági ráhagyásokat (worst case, állítom: a u-elektronikai fejlesztők már talán nem is ismerik ezt a kifejezés 8-) ), az ember-gép kapcsolat önműködő (adaptív) jellegét, és úgy általában a hülyeségbiztos számítógépek kialakítását.

Ja, hogy azt élő ember nem tudja kifizetni? Akkor nem baj, jöhet ki tonna számra a gyakorlatilag szemét technológia! sőt, a iparágnak ez a közvetlen érdeke is: minél gyorsabban avuljon el műszakilag a berendezés! Sőt, ezt már évek óta azzal segítik, hogy a normál üzem (rendeltetésszerű használat) során már a jótállási idő kellős közepére az összes a testtel érintkező felület lehetőleg kezdjen el kopni. Amire aztán a többszörösen közbeékelt vállalkozásokkal távol tartott végfelhasználói "támogató csapat" [tisztelet a kivételnek, pl. Samsung Mo. és LG Mo. hála nekik!!!] rámondhatja a szokásos mantrát, hogy az nem jótállási esemény, holott éppen, hogy az!

És hiszem, hogy abban is neked LESZ igazad, hogy eljön a fogyasztói-technológiai kiszolgáltatottságnak az a foka-oka-kora, amikor majd imára kulcsoljuk kezeinket, és hálát adunk az Összes Jó Édes Istenkéknek, meg saját akaratosságunknak, hogy legalábbis mi vagyunk olyan multilaterális' elmék, interdiszciplináris affinitással megáldott lelkek, hogy nemcsak magunkon, de a környezetünkön is tudunk segíteni . . vagy nem, mert már minket is meghalad a kor, a tekknológia' : és akkor ott állunk mint a tót' letolt gatyával és kinyalt seggel 8-)

Ja és még egy: a hazai elvetélt, lexikális tudás alapú, a kognitív és vitakészségen és megismerni vágyáson alapuló tudást és tudás-szerzést üldöző oktatási rendszer egyik legnagyobb hibája, hogy nem a készséget építi fel a gyermek 3 éves (!) korától arra, hogy önmaga fejlődjön, érdeklődjön, a nem annyira menő tárgyak (matematika, fizika) létjogosultságát önmaguktól felismerjék, a tárgyalási, kutatási, felfedezési, ad absurdum: könyvtárazási (vö. gugli) módszertant életelemükként fejlesszék (fejlesztessék) velük és bennük, és ne a probléma megoldására, hanem analízisére irányítsák figyelmüket, hiszen egy probléma gondos és pontos feltárása már önmagában akár 80%-ban adja annak megoldását is....

My Sir, egy élmény volt!

Szeretettel:
Robi

(*) by piaci verseny; már a 90-es években hallottam vezető szoftvermérnökünktől, hogy ha 75-80%-ban kész van, az neki már elég, majd kiforr . . pedig az még ipari technológia volt, TPV alközponti rendszer , több tízezer órás együttes mtbf-fel ...

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 11:40:01

@Amusing: amiket feltételezel, az mind jogellenes magatartás a "bukik 50 ezret"-en kívül :/

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 11:44:32

@Jankove: én azt gondolom, hogy a fogyvéd hatóság (*) mindenkivel korrektül bánik és nem aktatologatók... persze ha guardedamot' akarsz, akkro nem ők kellenek és verőemberekként sem alkalmazandóak, de tanácsot adnak, és ha írsz egy értelmes (nem jogászi szintű!) korrekt és lényegre törő bejelentést, akkor el fognak járni még az egyéni érdekeket is segítve . . .

(*) ami maradt belőle, a korábbi igazgatóknak jelenleg osztály(!)vezetői szinten sül ki a szeme attól, ahogy elintézték őket és még így is teszik adolgukat

Xezs7 2018.05.05. 11:46:15

@Tele Maus Nonprofit Consulting: Én azt gondolom, hogy az ember ha használ valamit, akkor alapszinten legyen tisztában a működésével. Most egy nagyon egyszerű példa, hogy ha kilóg egy csupasz vezeték a falból, akkor a user ne markoljon már rá, mert lehet, hogy pont a 230V-os fázisra markol rá. Nem úszhatjuk meg azt, hogy legalább minimálisan értsünk a dolgainkhoz. Autó? Legalább annyi, hogy a hűtővizet meg az ablakmosót után tudd tölteni. Van, aki még erre sem képes. Számítógép, okosteló? Igen, ahhoz is illenék érteni egy kicsit. Én azt gondolom, hogy a jelenleg számítógépet és okostelót használó embereknek egy jó hányada meg sem érdemli, hogy ilyen technikákat használjon, mert tök hülye hozzá.

Nem mellesleg a minimálisan hozzáértés meghozza a gyümölcsét, mert nem kell szervizre költened tök alap hibák esetén.

Én azt látom, hogy a modern társadalom elindult egy olyan irányba, ahol "szarni bele, csak működjön" felkiáltással már senki semmihez nem akar érteni, semmiért nem akar felelősséget vállalni, csak használni akarja. Mindenki a másét akarja bérelni, mert akkor nem kell vesződni vele, nem kell felelősséget vállalni érte. És ezért inkább laknak egy lepukkant szar albérletben, de legalább nem kell vele foglalkozni.

Alick 2018.05.05. 12:07:41

@Tele Maus Nonprofit Consulting: A jelen ügy jogi és fogyasztóvédelmi vonatkozásai mellett érdemes felhívni a potenciális fogyasztók figyelmét, hogy a pár éves business minőségű gépek még használtan (és olcsóbban) is tovább fogják bírni a strapát, mint az olcsó consumer kategória újonnan, különösen refurbished-ként hirdetve.
Vészjósló jelként kiemelve: "...annak ellenére, hogy újabb, modernebb, lassabb volt, mint a 7 éves laptop, amit erre cseréltünk."

Alick 2018.05.05. 12:13:59

@Xezs7: A fogyasztó esete a "költségcsökkentett" termékekkel. :)

www.youtube.com/watch?v=YbKZ3JaL4ww

RHalacska 2018.05.05. 13:35:18

@Alick: Ez így van. Sokat adunk el prémium használt gépeket, erősek, gyorsak, és olcsóbbak. Ja és sokszor hosszú évekig bírják.

CCnick 2018.05.05. 13:56:23

@Qrva anyad hilda: A szavatosság nem jótállás

CCnick 2018.05.05. 14:02:58

@Tele Maus Nonprofit Consulting: "a fogyasztói körbe évek óta beletartozik a kisvállalkozói kör is,"

Ez Biztos? Mert a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2 éve még másképp tudta:

fogyasztovedelmi.blog.hu/2016/04/29/nemfogyaszto

"Lényeges momentum tehát, hogy csak fogyasztói szerződésekre vonatkozik a jogszabály kiemelt védelme, vagyis az átlagfogyasztóknak biztosít többletjogosítványokat. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1.§ 3. pontja alapján fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy. Vagyis gazdálkodó szervezet, egyéni vállalkozó, egyéni cég jogilag nem természetes személy, így fogyasztónak sem minősülhet."

Héda László 2018.05.05. 14:04:08

@Brokkoládé: Vagy tíz éve tartózkodom az asus márkától mert a szervizelése itthon kritikán aluli.

kontár lajos 2018.05.05. 18:25:31

@Tele Maus Nonprofit Consulting:
nekem ez nagyon nem világos. Miért definiálnák a fogyasztót két definícióval? Illetve kicsit utána olvasva annak, amit írtál:
a)6 fogyasztó: az önálló... stb. - ahol a "6" felső index "6" - magyarázata:
A 2. § a) pontja a 2015: CCXXV. törvény 27. §-ával megállapított szöveg. (njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.338589#foot6) - itt pedig jön a csavar, a 2015. évi CCXXV. törvény nem hatályos (njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=193176.331191). Tehát elméletileg ez a definíció, amit idéztél nem érvényes.
Továbbá Az Európai Parlament és a Tanács 524/2013/EU rendelete (2013. május 21.) a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online vitarendezési irányelv) kimondja (eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32013R0524):
"4. cikk
Fogalommeghatározások
(1) E rendelet alkalmazásában:
a) „fogyasztó”: a 2013/11/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott fogyasztó;"
ha megkeresem a "AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/11/EU IRÁNYELVE (2013. május 21.) - t" (eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32013L0011&from=EN) abban a 4. cikk, ami a 524/2013/EU rendelet szerint a „fogyasztó” fogalmát meghatározza, azt írja:
"4. cikk
Fogalommeghatározások
(1) Ezen irányelv alkalmazásában:
a) „fogyasztó”: bármely természetes személy, aki nem kereskedelmi, üzleti vagy szakmai célból jár el;" - tehát nem jogi személy, vagy bármilyen vállalkozás, társasház.

Hogy van ez?

kontár lajos 2018.05.05. 18:28:13

Még egyszer, mert a zárójelek a linkek végén zavart okoznak a téridő kontinuumban:

@Tele Maus Nonprofit Consulting:
nekem ez nagyon nem világos. Miért definiálnák a fogyasztót két definícióval? Illetve kicsit utána olvasva annak, amit írtál:
a)6 fogyasztó: az önálló... stb. - ahol a "6" felső index "6" - magyarázata:
A 2. § a) pontja a 2015: CCXXV. törvény 27. §-ával megállapított szöveg. (njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=30909.338589#foot6 ) - itt pedig jön a csavar, a 2015. évi CCXXV. törvény nem hatályos (njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=193176.331191 ). Tehát elméletileg ez a definíció, amit idéztél nem érvényes.
Továbbá Az Európai Parlament és a Tanács 524/2013/EU rendelete (2013. május 21.) a fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról (fogyasztói online vitarendezési irányelv) kimondja (eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32013R0524 ):
"4. cikk
Fogalommeghatározások
(1) E rendelet alkalmazásában:
a) „fogyasztó”: a 2013/11/EU irányelv 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott fogyasztó;"
ha megkeresem a "AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/11/EU IRÁNYELVE (2013. május 21.) - t" (eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:32013L0011&from=EN ) abban a 4. cikk, ami a 524/2013/EU rendelet szerint a „fogyasztó” fogalmát meghatározza, azt írja:
"4. cikk
Fogalommeghatározások
(1) Ezen irányelv alkalmazásában:
a) „fogyasztó”: bármely természetes személy, aki nem kereskedelmi, üzleti vagy szakmai célból jár el;" - tehát nem jogi személy, vagy bármilyen vállalkozás, társasház.
Hogy van ez?

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 19:04:29

@CCnick:

Szebusz' !

Én beidéztem az Fgytv. erre vonatkozó szövegét és a 2017 januártól hatályos (egyező szövegű) jogforrás-linkeket is, a békéltetőtestületi eljárásnak alanyai az ott megjelölt vállalkozói szintek és körök, tehát a hatósági eljárásról nem nyilatkoztam, csak arról, hogy a fogyasztói körbe egyes vállalkozási csoportok beletartoznak . . . ehhez képest ha pl. az egyéni vállalkozó természetes személykén vásárol - de attól még a cégében is alkalmazhatja a terméket, ad absurdum kölcsönzi magánszemélyként, az csak könyvelési, adószakmai kérdés, hogy így tesz-e vagy mint cég vásárol -, akkor fogyasztó "marad" . . . és még ehhez képestebben' a jelen poszt-toló esetélen semmi nem utal arra, hogy vállalkozóról vagy vállalkozásról volna szó . . .

Amúgy szerintem a fogyasztó versus nem-fogyasztó különbsége nem feltétlenül a kellékszavatossági vagy

A Ptk. szerint pl. az ÁSZF (6:77.-6:81.§) szakaszban általánosságban nem a fogyasztó és vállalkozás, hanem a szerződő felek (amelyek közül az egyik egy vállalkozás) közötti [fogyasztói] szerződésről tartalmaz kikötéseket. Ebben két helyen a fogyasztó félnek előnyt biztosít (6:79.§).
Az e-szerződéskötés (6:82-6:85.§) körében is csak egyetlen (bár tény: nem lényegtelen) kikötés utal külön a fogyasztói minőségű félre (6:85.§ (2) bek.), egyébként a szabályozás a szerződéskötési szabadságot meghagyja a feleknek.
A szerződés értelmezésekor (6:86-6:87.§) ugyancsak erősíti a fogyasztói kör pozícióját (6:86 § (2) bek. utolsó fordulata), de a nem-fogyasztó szerződő felet ettől még jellemzően ugyanúgy megvédik e szabályok is, szerintem.
Nem külön és nem kizárólag csak a fogyasztói kört védi a tilos, a jóerkölcsbe ütköző, az uzsorás szerződésektől a Ptk. (6:95-97.§), ahogy a feltűnő értékaránytalanság esetén sem csak a fogyasztói minőségű fél védett (6:98.§). Alapvetően a tisztességtelen ÁSZF körében sem kizárólag a fogyasztói kört, hanem minden az ÁSZF-et alkalmazó vállalkozással szerződő felet védi Ptk. (6:102.§). Persze a fogyasztói szerződésekre erősebb szabályokat alkalmaz a Ptk. (6:99-101.§, 6:103-105.§).

A Hibás teljesítés fejezetben az általános szabályok rögzítésekor eleve úgy indít a Ptk. a 6:157.§ (1) bek. során, hogy

"(1) A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a kötelezett, ha a jogosult a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett."

Ehhez képest ugyanitt a (2) bek. "csak" annyiban erősíti a fogyasztói pozíciót a hibás teljesítés körében, hogy míg a nem.-fogyasztó esetében (a szerződéses szabadság alapján) akár el is lehet tárni a jogosult hátrányára a kellékszavatosság és a jótállás kötelezettségeitől, ezt egy fogyasztóval szemben nem lehet megtenni.

További eltérő és előnyös fogyasztói jog a Ptk. 6:158. § szerinti hathavi vélelmezés szabálya.

A kellékszavatosság körében a hiba közlése és az elévülés tekintetében tartalmaz diszpozitív szabályt a fogyasztó előnyére (6.162. § (2) bek.; 6:163.§ (2) bek.).
Itt a "használt dolog" megvásárlására ugyancsak a fogyasztónak előnyös korlát, hogy bár lehet csökkentett kellékszavatossági (elévülési) időt kikötni - de csak közös akarattal! -, de egy (1) évesnél rövidebb elévülési időről érvényesen nem állapodhatnak meg.

[folyt. köv. - és elnézést!]

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 19:06:37

@CCnick:

[a folytatás itt]
További speciális esetben (elévülés nyugvása) a fogyasztóhoz képest egyébként a jogosultnál felmerült jelentős értéknövekedésre megengedi, hogy a kötelezett azt visszakövetelhesse (6:167.§ (1) bek.).

A termékszavatosság (Ptk. 6:168-170.§) esetében csak a fogyasztói minőségű vevők érintettek.

Ehhez képest a jótállás (Ptk. 6:171-173.§) nem tesz különbséget a fogyasztó és a nem-fogyasztó jogosult között. Ugyanígy nincs különbség a [kellékhibás] kártérítési igény kógens kikötése során (6:175.§).

No most még nekem is fejtörésre ad okot a nevezetes, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet), amely a jelenlegi: 2014.09.15. naptól (!) hatályos szövegében azzal kezdi, hogy "1959. évi IV. törvény (Ptk.) 248. §-ában foglaltakra figyelemmel"... :-)

OK, akkor nézzek ehhez a "régi" Ptk.-t is. A 248. § ezt tartalmazta:
"A jótállás

Ptk.248. §294 (1) Aki a szerződés hibátlan teljesítéséért szerződés vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, ennek időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállás a jogosultnak a törvényből eredő jogait nem érinti.
(2) A jótállás a kötelezettet a jótállási kötelezettséget keletkeztető szerződésben vagy jogszabályban295, továbbá a szolgáltatásra vonatkozó reklámban foglalt feltételek szerint terheli.
(3) Fogyasztói szerződés esetében a jótállási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a jótállás kötelezettjének nevét és címét, a jótállás tartalmát, időtartamát, területi hatályát és a belőle eredő jogok érvényesítésének módját; utalnia kell továbbá arra, hogy a jótállás a fogyasztónak a törvényből eredő jogait nem érinti. A jótállási nyilatkozatot a fogyasztó kérésére írásban vagy más maradandó eszközzel rögzíteni kell, és a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. Jótállást kötelezően előíró jogszabály a jótállási nyilatkozatra vonatkozóan további követelményeket állapíthat meg. Az e bekezdésben meghatározott feltételek nemteljesülése nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét.
(4) A jogosult a jótállási határidő alatt bármikor közölheti kifogását a kötelezettel.
(5) A törvénynek a szavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályait a jótállási jogok gyakorlásánál megfelelően alkalmazni kell."

és

"Ptk. 685. § E törvény alkalmazásában
[..]
d) fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy;
e) fogyasztói szerződés: az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti; a törvény jótállásra és kellékszavatosságra vonatkozó szabályai alkalmazásában az a szerződés minősül fogyasztói szerződésnek, amelynek tárgya ingó dolog, kivéve a villamos energiát, a – tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal ki nem szerelt – vizet és gázt, továbbá a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolgot, valamint az olyan árverésen eladott használt dolgot, amelyen a fogyasztó személyesen részt vehet (fogyasztási cikk);"

Tehát amint írtam az elején: ha nem a vállalkozás veszi meg a fogyasztási cikket (de ettől még használhatja, az nem tilos magatartás), akkor a vevő fogyasztó.

Ehhez képest az Fgytv. korábban beidézett része alapján egyes vállalkozási szinteknek és köröknek a relatív fogyasztói státust úgy biztosítják, hogy ők (azok) a békéltetőtestületi eljárásokban is érvényesíthetik a fentiekben sorolt fennálló "kvázi fogyasztói" jogaikat és így a peres eljárás előtt van olcsóbb és célravezetőbb módjuk a jogérvényesítésre.

De még egyszer kiemelem: sem a (szerződéses) jótállás, sem különösen a kellékszavatosság egyaránt vonatkozik mindegyik szerződő félre és az ÁSZF szerinti szerződéskötésben is érdemben jogi védelem illeti meg a vásárlókat fogyasztói minőségüktől vagy annak hiányától függetlenül is.

Szeretettel:
Robi

források:
A jelenlegi Ptk.:
njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.338799
Az utolsó "régi" Ptk.:
njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=481.255464
A Rendelet:
njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=76566.261676

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 19:16:09

@kontár lajos:
Szervusz!

Köszönöm!

A módosító már nem hatályos, de a módosítás megtörtént, ennyi az egész szerintem :-)

Én az aktuális szövegállapotokat idézem, a kihirdetett jogi szöveg a követendő, nem az, hogy a kodifikálás milyen hibákat tartalmaz, az utóbbi az Ab. hatásköre és illetékessége ;)))

Az ez előtti terjengésemben levezettem, hogy a nem-fogyasztó vásárlónak is gyakorlatilag ugyanazok a jogai, a fogyasztókat védő speciális részletszabályok a jog érvényesítésében ütköznek ki jellemzően.

Ehhez képest lényeges (szerintem), amit az Fgytv. fogalommeghatározása tartalmaz, a kiemelt és beidézett rész a békéltetőtestületek igénybevételét teszi nekik is, a nem fogyasztói minőségű egyes (típusú, körű) vállalkozások számára is lehetővé.

És ezt is levezettem, hogy - ahhoz képest is, hogy a poszt-toló erősen vélelmezhetően fogyasztó, minden szempontból - még egy nem-fogyasztó vásárló sem köteles maga (üzletszerűen) vásárolni, hanem pl. az ügyvezető, de fogyasztóként, természetes személyként megveszi, majd bérbe adja sajt magának mint nem-fogyasztónak, szóval szerintem irreleváns ez a "kötözködésünk" itt erről a nem is ide tartozó és nem is feltétlenül életszerű és fontos jogi szakkérdésről :-)

Szeretettel:
Maus Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 19:30:49

@kontár lajos:

PS: az EP irányelvekre szokták itthon (is) azt mondani, hogy az irányelv és az adott EU-s tagállam szuverén joga annak kiteljesítése (kikristályosítása) a nemzet jogalkotás során...

mondom a példát: én úgy értelmezem az arra vonatkozó EP irányelvet, hogy az e-mail forgalmazás (az e-mail adatok küldése) elektronikus hírközlési szolgáltatás - ehhez képest a jogalkotó és az NMHH pedig köti az ebet a karóhoz, hogy az e-mail szolgáltatás (igen, így, a küldés nélkül, tehát a tárhellyel!) pedig szerintk akkor sem e-hírközlési szolgáltatás, ha belekékülök is (vagy ad absurdum ápr. 8. után belesárgulok is 8-) )...

ennek az volt az előzménye, hogy a nemzetközi Telekomtól a Magyar Telekom Nyrt. (MT) megvásárolta a GTS-t még 2015 áprilisában (a GVH jóváhagyásával, csókoltatom a drágáimat Đ) majd minden DSL előfizetőt átcsábított saját magához (MT), amikor is bizonyíthatóan megígérte, hogy az elkötelezettség (2 év határozottidejű elektronikus hírközlésre vonatkozó előfizetői szerződés) tartama és hatálya alatt, meg különben is, a GTS e-mail címeket biztosítják (ezeket 2001 óta, azaz tavaly volt 17 éve, hogy használtam, gondolhatod, mekkora tömeget kellene értesítenem . . . )
Erre a Telekom 2016 decemberében kiad egy nyilvános közleményt, hogy átvette a GTS-tól egyebek mellett az e-mail (hoszting) szolgáltatást (is), és ez után már a MT elektronikus hírközlésről (!) szóló ÁSZF-e szerint nyújtják az e-mail szolgáltatásokat is.
Majd erre fel 2017. február elsejével kiküldenek mindenkinek egy a GTS-től (amely már nem szolgáltat december óta, ugye!) egy felmondásnak létszó valamit, amely viszont nem 60 napra (elektronikus hírközlési szabály), hanem csak 30 napra mondja fel az e-mail hozzáférés szolgáltatás nyújtását.
Azóta még arra sem hajlandóak, hogy egy tetves átirányítást bekapcsoljanak ezekre a címekre, de oda címezve e-mail-t, nem az a válasz jön, hogy a cím (fiók) nem létezik, hanem az, hogy a fogadás tiltott. És a GTS web-mail a mai napig működik (meglepetésemre!) és lehet e-mail-t küldeni ezekről a címeimről - vélhetően mindenkiéről!
Na mindezek fényében nem mellékes, hogy az e-mail az micsoda. . . és ha az SMS elektronikus hírközlési szolgáltatás, akkor az e-mail meg miért nem az :)

Szeretettel:
Robi

kontár lajos 2018.05.05. 21:08:46

@Tele Maus Nonprofit Consulting: Köszi a választ! Azért érdekel ennyire, mert ilyesmivel foglalkozok jómagam is. Online kis- és nagykereskedelemmel, hogy finomabb legyen, határokon átnyúlóval is. Ezért érdekel a téma, mert a mi vásárlóink legalább 97,5 % - ának jogász a családjának legalább a 75%-a és a vásárlóink mintegy 95% ő maga a jogász.

Nálunk a "rend" az, hogy ha a számlán jogi személy a vevő (Kis Pista EV, Bt, Kft, xRt) nincsenek fogyasztói jogok. Ami sok esetben fáj nekik, mert megveszi cégre - akár ÁFA nélkül is, ha ÁFA fizető akkor ugye tőlünk nettó áron kapja, az ÁFA-t intézi a vevő - de saját maga használja. A rendeléskor azért sír, mert szerinte magas a szállítási díjunk, de ha már reklamációra kell küldenie valamit, tud sírni, ha kiderül mennyiért hoznák el tőle hozzánk, és csodálkozik, hogy tudjuk mi megoldani olyan olcsón, amit még korábban soknak tartott.

Ha Kis Pista a számlán a vevő, de ő a Kis Pista Kft. tulajdonosa/ügyvezetője és kölcsönadja a Kft.-jének, nálunk ő még mindig Kis Pista fogyasztó.

Fogyasztó/nem fogyasztóra szép példa 2018 januárjából, ami még 2017 karácsonya előtt kezdődött. Csókát megjegyeztük, majdnem meg is sajnáltuk, de balek és igazi seggfej volt. Kellett neki 3 db Samsung tablet, darabja nettó 550+ EUR volt (kb. 150 EUR az utána fizetendő ÁFA – így kiszámolta, hogy egy tablet majdnem ingyen lesz). Legalább 9-10 alkalommal hívott. Nettó számlát akart, rendben lesz-e, mehet-e nettó áron. Tuti annyi lesz, stb.? Megadta egy Zrt. számlázási adatait, adószám stimmelt, mehetett nettó áron. El is jutott hozzá. Minden simán ment. Majd január végén hív, hogy küldené vissza a tableteteket. Elállási jogra hivatkozva. Mondtuk neki, írja meg, ahogy kell. Itt még nem tudtuk, ki az emberünk, mert olyankor viszonylag sok elállás van. Nagy nehezen megértette, hogy szóban nem ér el semmit, írásban jelezze elállási szándékát. Jön a mail. Láss csodát! Zrt. akar elállni a szerződéstől. Megírtuk neki, ez nem fog menni. Nincs elállási joga, és ha lenne is, már túl vagyunk a 14 napon. Elutasítottuk. Aztán jöttek a hívások. Kiderült ők is ügyvédek a családban, szinte mindnyájan, szerintük 30 nap van elállni a szerződéstől, bárkinek. A 30 napon szintén túl voltunk, de ha ha 30, akkor 30. Csak azt tudtuk mondani, amit korábban is. Aztán jöttek a fenyegetések. Majd ő eljön és azt is megbánjuk, hogy megszülettünk, ilyen-olyan laposra ver, stb. Voltunk mindenféle szarháziak. Jó magyar szokás szerint ő feljelent, mindenkit. Aztán jött a következő fázis, sírt a telefonba, hogy most mi lesz vele? Neki erre nincs pénze. Kiderült, hogy a Zrt. – nél valami „országos cimborája” dolgozott, aki „okosba” intézte neki, valami kollégájával, de a Zrt. nem tudott róla, a könyvelés a számlát visszadobta, mert hozzájuk tablet nem került, és nem is volt ennyire egyáltalán szükségük. Madarunk pedig még két haverjának is intézett 1-1 darabot, mert ha már lúd, akkor az legyen kövér. A tabletek hozzánk vissza nem kerültek. A koma felől nem hallottunk azóta sem, sajnos nem tudjuk mi lett a mese vége…. Volt 3 szép napjuk a kollégáknak és nekem is. Csak azt nem értjük miért nem 10 - t vett?

dr. vuvuzelafan 2018.05.05. 21:12:22

@Xezs7: őőőőő, 15 tab? Akkor valszeg szívinfarktust kapnál a kb. 150, több ablakra elosztott, folyamatosan nyitott böngészőoldalamat látva. Ja és ez az "asztali" gépem már jó ideje egy dokkolón csücsülő Thinkpad, ami egy idő után elmegy alvásba, kikapcsolni sosem szoktam, néha, kritikus kernelfrissítések után megy neki egy reboot (és persze a böngésző már állítja is vissza a korábban nyitva lévő tabokat). Köszöni szépen, jól elvan, nem igazán szokása használhatatlanná válni. Mellesleg ez a Thinkpad is "refurbished"-ként került hozzám kb. harmadáron ahhoz képest, amennyiért egy áruházi szappantartót tudtam volna venni, mégis sokkal többet ér bármelyik szappantartónál. A szűk családban van vagy 10 "refurbished"-ként megvett laptop, egyikkel sincs semmi baj, igaz, hogy ezek mind Dell-ek, HP-k és Lenovo-k, meg van egy Toshiba is, de az sem az áruházi vonalból való. A flotta kb. 2 átlagos, áruházi szappantartó árából állt össze az elmúlt években.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.05. 21:40:55

@kontár lajos:

Szia!

Sőt, én köszönöm Neked a történetet, tanulságos. Az jut eszembe róla, ami akár a Questor-ügyről, vagy a sub rosa befektető néniről' odale' vidéken az utazásszervezős bolt hátsó szobájában, vagy a KésH Equities közismert ügyeiről, de ad abusrdum az is, amikor a híres szakember eladta pár gojnak' a Lánc-hidat, Alagutastól :-) Tehét az, hogy azt lehet és alkalmasint kell is rászedni, aki eleve üzérkedni (jól járni a szó rossz értelmében) akar.

No most a "rászedni" részt ne magatokra vedd, de a másik felére értem.

Őszinte leszek, nekem rel. könnyű dolgom van egyébként, mert az esetek 99,99%-ában (lakossági) fogyasztóknak (kisembereknek) segítek - ezért itt most meg is izzadtam egy picit (a 29,9 fokos lakásbelsőn túl is 8-) ), mert ez a fogyasztó / nem-fogyasztó kérdés nekem eddig nem is volt érdekes (már az Đ).

A konkrét esetről - akár jog-ász ott bárki a vevőnél, akár nem - nekem az nem jön össze, hogy annak a számlának miért is kellett egyáltalán bejutni a Zrt,-hez? Jó, amit most elő fogok adni, az veszélyes terep, de: fogom magam, a Zrt.-re kiállított számlát minden kötöttség nélkül saját számlaszámomról teljesítem (nettóban) és aztán az, hogy az áfával ki és mit tesz vagy nem tesz, engem már mit érdekel :)
A számla ki lesz fizetve, jó esetben a NAV észre sem veszi az áfa-elszámolásban ezt a pár tízeres különbséget, a ti oldalatokról sem látok reális kockázatot. Az úriember vagy úri hölgy, ki így járt el, ő persze alkalmasint elkövette volna ezzel a megoldással a magánokirat hamisítást: magával azzal, hogy olyan számlát kért kiállítani, amelyhez joga nem nagyon volt; legalább az álképviselet bűnébe belesétált volna (de ezt mindenképp megtette persze), hiszen nem volt jogosultsága a Zrt. nevében rendelni (ezért ha a Zrt.-t emiatt kár éri, azt rajta/tőle perrel bevasalhatták volna), és ha szigorúan nézem, akkor a számviteli fegyelem és a Számviteli tv. megsértése is felmerült, sőt, ha a NAV nagyon kiakad, akkor a költségvetési csalás (az fa miatt) is bejöhetett volna a képbe. Szerintem. És itt teszem hozzá?: hogy ezek többsége már akkor is beállhatott volna, ha a Zrt. befogadja a számlát - csak nem annyira evidens, hogy ki is bukik.

Ja: mea maxima culpa, én egy mesűge (teljes kifejezéssel egy ~ zsidó), azaz a kereskedelemhez nem értő, különösen annak eladási oldalához (is? 8-) ) hülye emberke vagyok.
Ahogy ezt szoktam mondani, mikor erősen invitálnak biztosítási üzletkötőnek (igen változatos elnevezésekkel csalogatva (miken én átlátok, mert kiszagolom, igen: mesűgeként Đ), akkor azt szoktam mondani, elhárítandó a kedves invitálást, hogy
"- Még azt sem tudom másnak eladni, amivel egyébként tudok is azonosulni, hát még egy biztosítás jellegű terméket :-) "
És érdekes módon eddig még egyik [zömmel] csajszi' sem sértődött ezen meg, sőt jellemzően el is röhögték magukat . .
No, de ezt is csak azért mondtam el, mert az Áfa tv. emiatt is távol áll tőlem. Praktikus megközelítései meg végképp, így ha hülyeséget írtam az áfa el- vagy el nem számolásáról a fentiekben, akkor ez ismert és kényszerűen fel is vállalt hibám.
Nota bene: nem is szervezek 1 db céget sem, nemhogy céghálót, pedig ha nem is II. hanem a X. kerületben (leh'ánykori nevén: Lóbányán Đ), de lenne is hozzá, ha nem is akkora, de saját tulajdonú lakásom 8-)

Szeretettel:
Robi

kajo 2018.05.06. 12:14:43

@Tele Maus Nonprofit Consulting: a könyvelési oldal számomra kicsit kínai, csak az egyszerűbb dolgokat értem. A lányok a könyvelésről azonban tudják, mit miért csináltatnak velünk. Csak a fontos nagyon fontos dolgokkal fárasztanak.

Visszatérve a történethez, csak feltételezés következik, mert nem ismerem a történet végét. A két jóember szerintem nem gondolta végig, és feltételezték, hogy a Zrt-nél ez "elveszhet" a számlák sokasága között, de nem így lett. Ha így volt igencsak naivak, mert akkor összegű fizetnivaló (450 eurónyi befizetendő ÁFA bárhol feltűnik. Kis és nagy végeknél is). A társaságnak a NAV felé bejelentési kötelezettsége van, nekik ezt a beszerzést a NAV - nak jelenteniük kellett, és a beszerzés utáni ÁFA - val is el kellett számolniuk, de ezt nyilván nem szerették volna, mert ők nem vásároltak tableteket. Azt gondolom, hogy valahogy sikerülhetett megegyezniük az embereinknek és a Zrt - nek, ami minden bizonnyal bevasalta az ÁFA - t az embereinken, és azzal a NAV felé el is számolt. Ilyen "piti" ügy miatt ők nem akarnak problémát maguknak. Embereink így azonban lehet, még drágábban jutottak hozzá a tabletekhez, mintha megvették volna rögtön otthon, ÁFA - val, és ráadásul nem lett az egyik majdnem ingyen. Plusz nem kevés kellemetlenséggel járt az ügy számukra. Esetleges garanciális igény esetén sem lesz nekik egyszerű. Kollégák és én is emlékszünk még a fenyegetésekre, mi sem fogunk kedvesek lenni. Tudom ez kicsinyes, de ez van. Az ilyenek megmaradnak, és néha sajnos más ügyfelek sem azt a bánásmódot kapják, ami megilletné őket az ilyenek miatt. De sajnos emberek vagyunk, és nem lehet ezen egyik pillanatról a másikra csak úgy tovább lépni. Ha sor kerülne garanciális ügyintézésre csak azt fogjuk megtenni, amit a törvények előírnak. Egy picivel sem többet.

Reactor 2018.05.06. 17:39:33

Refurbizált = a szeméttelepről kikukázott, többé-kevésbé helyrepofozott cumó.
Ha bekrepál, ugyanaz van, mint a használt cuccoknál: nincs garancia, nem cserélik vissza.
SZVSZ annak a laptopnak csak a külsejét hozták rendbe.

Refurbished cuccot vegyen az, akinek nem kedves a gépe és az adatai. Manapság már a vaci új cuccok is csapnivaló szar minőségűek jórészt, hála a fogyasztói társadalmi felfogásnak, jóformán csak szemetet árulnak. Most el lehet képzelni, a refurbished selejt ezekhez viszonyítva akkor milyen lehet...

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.06. 17:57:22

@kajo:
Szia!

Köszönöm további bizalmad (jól tud esni!).

Azért a "mindig a vevőnek van igaza" alapon nem kellene berágni' egyikre sem, hidd el, mindenki megszívta mér a - magyar! - kereskedőktől, sajnos attól, hogy te, ti rendesek vagytok, mások még pitiáner szemetek bírnak' lenni kereskedők (főleg vállalkozások), és bár messze megértelek (tényleg!), én annak örülnék, ha mindenkivel (még velük is) nagyvonalúan, méltányosan, ha kell: erőtökön felül foglalkoznátok...

Elmesélem miért gondolom így (túl azon,hogy ez egy általános érvényű előremutató elvárásom minden kereskedő, vállalkozás felé, bő 15 éves fogy.véd. és tanácsadói, elemzői praxisommal a hátam megett):
- ha ismered a DIGI Kft. nevet (esetleg magát a véget is, vagy korábban az EMKTV Kft.-t), akkor arra is emlékezhetsz, hogy 1999-2002 között milyen ámokfutást rendeztek a sokszoros díjemeléssel, majd 2004 körül a Filmmúzeum pereskedésig fajult (az EMKTV volt az alperes) jogvitájakor a FM kikapcsolásával . . .
- no, én mint előfizetőjük, de nem utolsó sorban (mindig hangsúlyozva) a többi előfizető érdekvédelmét is fog(ad)atlan prókátorként felvállalva, az évek során 2-3 esetben, amikor fél éven át, akár egy éven át esztek érdemben válaszolni, kénytelen voltam az NHH-hoz (Nemzeti Hírközlési Hatóság, a mostani NMHH jogelődje) mint felügyeleti hatósághoz fordulni
- aztán 2010-ben megjelelt itt egy Gyuricza József nevű szakember mint területi vezető (az UPC-től igazolt át), aki egyik este 8-9 magasságában otthonából megtelefonozott, hogy mi bajom is van aktuálisan . .
- talán rájöhettél, én egy végletekig átlátható, közvetlen és nyitott (túlságosan is őszinte) faszkalap' vagyok, ezért elmeséltem neki, hogy nyilván az ember akiket a legjobban szeret, azokat "baszogatja" sokkal többet, hiszen fontosak neki (*)
- beszélgetésünkkor még el is dicsekedett, hogy az UPC-nél ők hogyan "baszták ki" a nemkívánatos előfizetőket . . .
- majd e [magán]beszélgetést követő 6 hónapon belül a DIGI felmondott azzal az ürüggyel, hogy (ezt figyeld!) mivel én nem vagyok elégedett velük (!) ezért nem éri meg a megfizetett havidíjért (**) szolgáltatniuk [ez amúgy nyilvánvalóan a jogszabályok által tiltott megkülönböztetésnek minősül eleve)
- aztán a későbbi levelezésben már azt írták, hogy velem nem is kívánnak (soha?!) szerződést kötni . . .
- az eltelt 5 évben 2015-ig kötöttem velük ennek ellenére is hűségszerződét, amitől [jogsértően] "elálltak"
- aztán 2015-ben új szerződést, amit "műszaki okra" hivatkozva felmondtak [műszaki ok: 82 lakásos társasházamban egyedül nekem a "csillagpontos" analóg (koaxos) kábeltévét nem bírják nyújtani, ami nyilvánvaló hazugság, miután a műszaki alapja sem valós, a dolog eleve és fogalmilag kizárt)
- azóta zajlik a per, amit először a KKB-ról az ÁSZF-ben kikötött IV. és XV. kerületi bírósághoz átettek (ez olt egy év)
- közben az első tárgyalás után, ahol ott is voltam, a DIGI megváltoztatja az ÁSZF-et és kiveszi a bírósági kikötést (persze, mivel értesültek róla, hogy megpanaszoltam, mert az EK irányelvekkel ütközik, hiszen országos szolgáltató és ha őket perelik be, a felperes székhelye szerinti bíróság lenne az illetékes a Pp. szerint)
- aztán azon a tárgyalási napon vagy annak nyomán sajnos leesett (nálam), hogy én meg elbasztam' a keresetem (túlbonyolítottam - látod: ehhez értek Đ) és ezért egy nagyon aranyos, jó fej csaj' jelent meg ügyvédemként
- de mégis a DIGI [jogi képviselője] akkora baromságokat bír' leírni a bíróságnak, miszerint szerintük üzleti titok annak bizonyítás, miért ne mérte meg engem a havi (akkor) 3.000 forintos egységáron kiszolgálni :)

És miért meséltem el ezt itt Neked? (Már persze túl azon, hogy szeretem elmesélni, mert tanulságos.)
Hát' mert még egy hülyének is nyilvánvaló, hogy nincs szó itt másról, mint, hogy valakinek a személyes gőgje, bosszúja, kereskedelmi rövidlátása (önteltsége) és a kifejezett (személyes, személyeskedő, sötét és szánalmas) bosszújáról van szó, hát persze!

No, mivel tehát én ezt az oldalt is megéltem, ezért óva intek mindenkit, hogy azokat, akikből é(nek), azaz az összes fogyasztót, vagy nem-fogyasztót, de vásárlót, potenciális vevőt akármilyen tapasztalatok alapján elkezdje megbosszulni. A bosszú ugyanis egy veszélyes dolog, mert Isten sokszor nem bottal ver, de megver :)

Kívánom a legjobbakat, és ha valamiben mégis tudok segélni', szívesen veszem, ha megkeresel (inkább e-mail-ben, neked jobb Đ)!

Szeretettel:
Maus Robi
www.tele-maus.hu

(*) nota bene: a Telekom addigra már saját hibájuk miatt cca. 20.000.000 forintot bukott azon, hogy messze segítő, messze türelmes és messze mindenben figyelmes és figyelemfelhívó megkereséseim ellenére, de még csak nem is miattam a hatósági utóellenőrzéseknél rábaszajtottak', a DIGI ehhez képest sehol sem járt

(**) ezt a havidíjat országosan [közel] egységesen az ÁSZF-ben, egyoldalúan és önkényesen és szabad akaratával a DIGI határozza meg, tehát az ár letárgyalásáról szó sem volt

CCnick 2018.05.07. 10:28:33

@Tele Maus Nonprofit Consulting: "Én beidéztem az Fgytv. erre vonatkozó szövegét" nem idéztél semmit korábban és azt írtad, hogy "sok éve" mikozben 2016ban garantáltan azt irta a fogyasztóvédelem amit én idéztem.

Egyxébként komolyannem értemmit akarsz mondani, idézted, hogy a ptk szerint a fogyasztó az nem válalkozás-vállalkozó és azt is, hogy a jótállás fogyasztó-vállalkozás viszonylatban létező fogalom.

Szóval a létező valóság az az, hogy aki vállalkozóként vásárol annak nem jár a törvényi kötelező jótállás.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.07. 12:03:41

@CCnick:

No, jól lebasztál, köszönöm.

1. beidéztem, de az a békéltetőtestületi eljárásban (a jog érvényesítésének a peres eljárást előtti lehetőségét) érintette,

2. szerintem összességben a jótállásról, és (nemcsak) a kötelező jótállásról volt szó

3. a Ptk. minden jogosultra érti a jótállást (lásd alább)

4. ehhez képest majdnem lepkefingnyi a fogyasztó különleges védelme

5. a konkrét poszt-toló a bizonyossághoz közeli valószínűséggel egyébként is fogyasztó (sőt: maga a Homár blog eleve a fogyasztói jogokról szól), így irreleváns ezt a kérdést itt boncolgatni

6. a kötelező jótálláshoz képest van a szerződéses (önkéntes) jótállás, ahol nem a fogyasztókra szűkül a jótállás fogalomköre . . .

7. nem azt írtam, amit kiolvastál, tanulj meg szöveget értelmezni (vagy engem Đ)

de egyébként egészségedre, és légy jó :)

szeretettel:
Maus Robi

[Ptk.] 6:171. § [Jótállás]
(1) Aki a szerződés teljesítéséért jótállást vállal vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, a jótállás időtartama alatt a jótállást keletkeztető jognyilatkozatban vagy jogszabályban foglalt feltételek szerint köteles helytállni a hibás teljesítésért. Mentesül a jótállási kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
(2) A jótállás a jogosultnak jogszabályból eredő jogait nem érinti.
6:172. § [Jótállási jogosultság tulajdonosváltozás esetén]
A jótállásból eredő jogokat a dolog tulajdonjogának átruházása esetén az új tulajdonos érvényesítheti a jótállást vállaló kötelezettel szemben.
6:173. § [A jótállási igény érvényesítése]
(1) A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
(2) A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

2018.05.07. 20:36:52

@Tele Maus Nonprofit Consulting: Felindultságban lehet hogy kissé erősen fogalmaztam, nem volt szándékomban, de fogyasztóként egyre elveszettebbnek, és védtelenebbnek érzem magam. Tanácsot én is kaptam tőlük, sokra nem mentem vele. Az utóbbi időben egyre több esetben kellett különböző területeken garanciát intéznem, és egyre nehezebbnek érzem az érvényesítést, sőt egy esetben nem tudtam érvényesíteni a jogosnak vélt garanciámat. Én erősen hiányolom a prevenciót a szervezet működéséből.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.05.07. 22:19:53

@Jankove: Én tökre ugyanazt élem, amit te. A fogyasztóvédelem mai formájához még nem fordultam, de ami előtte volt, semmire sem jó. Legkevesebb három vállalkozással kapcsolatban tettem olyan bejelentést, ahol fel volt sorolva a jogsértés és mellékelve volt a bizonyíték. Semmi mást nem kellett volna, mint kiállítani a bírságról szóló határozatot. Ehelyett két esetben figyelmeztették a vállalkozást (pedig mindkettő notórius vétkező), a harmadik esetében meg sem mondták, mire jutottak. És azóta sem hajlandók.
Ebben az országban semmi nem működik úgy, ahogy a játékszabályokban le van írva.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.08. 02:38:28

@Jankove:

Szia!

Semmi gond, én sem azt mondom, minden tökéletes (ebben az országban: SEMMI, még a szín sem, pedig még külön narancsfacsaróm is van a Vateráról 1 Ft-ért :-8 ) de én azért a gyakorlatban elég jó arányban lenyomom közvetlenül (s.k.) a Deichman és néha-néha szegény Moebelix torkán a gombócot . . Van ebben az országban olyan egykor volt Bt.- ma Kft.-s "szakértői cég", amely (aki) nomen est omen: egy KAPTAFÁRA készíti a szagvéleményeket.. és eddig minden esetben miszlikre tudtam szedni . . nem a cipőt.. az ment magától.. a szakértőinek sugalmazott (kilóra megvett) véleményt.

De az is igaz, hogy a korabeli NFH-val nem a hozzá nem értő ügyfelek ügyeinek elintézése volt lehetséges (erre ott vagyok 2005 óta én Đ bár egyre kevesebb fajlagos agyi és fizikai erővel sajnos) és a jelenlegi: államilag igen-igen deklasszáltatódtatott' orrmányhivatali' jogutódok az osztályvezetői szintekre letöpörített' egykori igazgatókkal, számomra elismerést kivívó, elismerésre méltó egyáltalán az is, hogy még léteznek és megküszködnek a mindennapi ügyekkel...

Az ország pedig - ahogy dübörög előre felfelé a lejtőn lefelé a gödörbe a hegyre fel alulra ugye - egy tömegként frusztrált (már-már kórosan), és amikor a sok paraszt (mert abból van ám rengeteg) után, akinek nem volt igaza, odamész te a munkanap 9-11. órájában, lehet neked igazad ezerrel, nem adják meg a zöldkártyát'

Na ezért pofázom én mindig: mindent és kizárólag csak írásban! Írásban mindent úgy adsz elő, ahogy te szeretnéd, nem tudják kiforgatni, visszakövethető, bizonyítható, tudod dokumentálni képekkel, és egyáltalán: sem te nem vagy falhoz szegezve a helyszínen, sem te nem szögezel falhoz senkit otthonodtól (a tárgyalási pozíció értelmében [is] a legbiztonságosabb helytől) távol . . szóval érted!

Nekem sokkal fájóbb, ha már fogy.véd, szervezetek, ez a GVTV nevű ilyenállatpedignincs, amely itt előad akkora blamázsokat, hogy néha szipogok (hol a röhögéstől, hol a sírástól, hol a kifejezett fizikai agyfájdalomtól Đ), amelyet amúgy az NFM vagy melyik műminisztérium gründolt össze és számomra olyanok mint a TV2 meg az összes hírportál ahol nincs impresszum :)

Aztán nagyon tud fájni a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara - ez az a képződmény, amely még a Wolf Flóriánnál is többet lopott el milliárdokat, ha igaz! - által "gondozott" BBT, amelynek honlapját kb. az NMHH-t követve a használhatatlanságig átdolgozták, így aztán már k...isten (már bocsánat!), hogy még véletlenül sem tudsz egy adott cégre precedenseket keresni . . .

Hogy aztán a gyakorlatban meg hogyan működnek (legalábbis egyes tagjai), arról inkább kussolok mélyen, elég a dologhoz annyi: ügyvéd ügyvédnek még a világon sehol nem tartott be, itt aztán meg pláne . . . de persze az is lehet, csak nekem nem volt szerencsém, vagy én érkeztem oda felkészületlenül a 10-30 oldalas, BH-kkal tematizált indokolással :)
(Adat: 4-ből 4 alkalommal egyetlen esetben sem hoztak döntést!)

A MédiaMarkt meg mindig is átbaszta' a vásárlókat, de nem is nagyon tagadják: "Mert hülye azért nem vagyok!" . . és amikor előadták a t. vevőnek, hogy a 3 napon belül is elvárják a szervizes csereigazolást, ráadásul egy hűtőnél (is), akkor a 10 soros, telefonon bediktált panaszlevél zárómondata ez volt: Mert hülyék aztán mi sem vagyunk!" és "meglepetésre" máris nem volt vita, és ha jól emlékszem, másnapra már a nagy táblinyica' sem volt kint az Árkád első szintjén az akkor még az érkező mozgólépcső menetirány szerinti balján a külön ficakban (üveg) berendezett vevőszolgálat előtt, amin szerepeltek a jogkorlátozó kikötések . . .

@Jankove: abban a "mai napig sem sikerült" ügyben szerintem keress meg e-mail-ben (lásd www.tele-maus.hu)

Szeretettel:
Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2018.05.08. 02:40:01

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Elnézést, az előbb félrenéztem ki kicsoda is odafenn, szóval ez ide, neked szólt:

abban a "mai napig sem sikerült" ügyben szerintem keress meg e-mail-ben (lásd www.tele-maus.hu)

Szeretettel:
Robi

Kondom Keselyű 2018.05.16. 14:15:27

@1gazsagos1: igen,az asus gepek valoban a legszarabbak,ezert szerepelnek minden tesztben az Asus Rog notik kategoria ellovasakent.

Xezs7 2018.05.16. 15:26:51

@Kondom Keselyű: *a teszt az ASUS szponzorálásával készült

Péter454 2018.08.01. 00:51:48

A másik fél mit mond, és mit tud bizonyítani?
Menyi volt a termék vételi ára, és mi a pontos megnevezése?
Amíg ezek nincsenek meg addig, csak egy olvasmány tények nélkül.
süti beállítások módosítása