Tékozló Homár

"Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén."

2018.07.24. 11:50 | Homár Hilda | 29 komment

screenshot_2018-06-04_10_51_54.png

"Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén."  Na, ebből már lehet tippelni, jártak-e a cég szakijai olvasónk háza felé az elmúlt 2 évben. Ami talán nem is lenne akkora probléma, ha az általuk beszerelt kapu büszkén állná az időjárás által rámért terheket. De nem.

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Sajnálatos módon egy újabb , de annál súlyosabb kérdeéssel vagyis problémával fordulok Önökhöz.

Tavaly nyáron megrendeltünk egy egyedi kivitelezesű, fából keszült kerítést. Augusztusban szerelték fel egy nap alatt. Számlát nem kaptunk róla, mondván, majd még erre járnak, majd akkor. Mi Pakson lakunk, a cég a Pilis környékén.

Nem is foglalkoztunk vele, mert szép volt, de aztán 2 hónap elteltével, ahogy esett párszor eső, foltokban elkezdett penészesedni a fa.

Férjem felvette velük a kapcsolatot, és nagy nehezen megígérték, hogy orvosolják a problémát, ugyanis kiderült, hogy valamilyen védőréteget lehagytak róla, emiatt kezdte ki az időjárás ...

Febuárban! Jöttek, leszedték a léceket, kaptunk ígéretet, hogy újból lecsiszolják, festik, stb.

A férjem napi szinten hívja a "szerelőembert", az üzletvezetőt, amikor felvették, csak halogatták a dolgot, de érdemben  nem reagáltak, ugyanis azóta sincs kerítésünk...

Mit lehet ilyenkor tenni? Közel fél millió forint volt.

Válaszukat előre is köszönjük.

Üdvüzlettel,

L. Éva

 

Kedves Olvasó!

A számla valóban szükséges a jogviszony igazolásához, illetve az írásbeliség is megkönnyítette volna a probléma orvoslását különösen, ha abban határidő is szerepel, de a leírtak alapján úgy tűnik, hogy a vállalkozás a jogviszonyt nem is vitatja, így számla hiányában sincs veszve a dolog.

A hat hónapon belül jelentkező hiba esetén a vélelmezzük, hogy a hiba oka teljesítéskor is megvolt, csak rejtve maradt, ennek következményeként kérheted kellékszavatosság keretén belül a javítást.

Ezt a leírtak alapján vállalja is a kereskedő, a probléma a teljesítés határidejével van.

Ebben az esetben a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló rendeletet kell figyelembe venni, amely szerint

a vállalkozásnak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

Ez tehát egy nem szigorúan meghatározott határidő, eseti mérlegelést tesz szükségessé.

A több hónapos késedelem miatt álláspontunk szerint nehezen bizonyítható, hogy a vállalkozás törekedett a 15 napon belüli javításra. Erre érdemes felhívni írásban is a figyelmüket, jelölj meg a panaszlevelében egy póthatáridőt, vagy kérj egyet a vállalkozástól és ezt már írásban rögzítsék. Fontos, hogy a panasz bejelentése írásban történjen, a kellékszavatosság ugyan két év, de a javított részekre minden határidő újraindul. Erre viszont csak akkor tudsz hivatkozni, ha írásban rögzítitek, mikor mi történt.

Ha a póthatáridő is eredménytelenül telik el, akkor áttérhetsz egy másik kellékszavatossági jogra, például a kerítést mással megjavíthatod és a számlával igazolt költséged megfizetését kérheted a vállalkozástól.

Együttműködés hiányában a békéltető testületek eljárását kezdeményezheted vagy közjegyző előtti fizetési meghagyásos eljárásban érvényesítheted igényedet.

Alkalmazott jogszabályok: 2
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól: 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2018.07.24. 12:03:46

azert nagyon naiv valaki, hogy egy felmillios munkat kifizet papirmunka nelkul

230e 2018.07.24. 12:26:18

Mit lehet tenni? Leírni a nevét.

Drago Brutic1 2018.07.24. 12:48:58

Kedves, feudális történet: "Majd ha a környéken jár a számtartó úr a négyökrös szekérrel, béviszi magácskának a kontraktust!"

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2018.07.24. 12:53:02

egy normális világban:
-Számlát majd hozunk, ha legközelebb erre járunk
-OK, ha legközelebb erre járnak, és hozzák a számlát, majd akkor adom a pénzt

egyébként, amikor elvitték a léceket, akkor jártak arra legközelebb. hozták a számlát?

neet 2018.07.24. 12:55:48

Nem egy fakerítést (hintaágyat, egyebet) festettem már a nullláról színre, max egy alapozót, de gombaölő vackokat sose használtam, penészt ezeken még sosem láttam. Szőkített bölcsész vagyok, de tényleg! Fenti cég mivel foglalkozik?

Terézágyú 2018.07.24. 12:55:50

@Hurrá Torpedó:
majd ha visszahozzák a léceket...

Terézágyú 2018.07.24. 12:57:41

@neet:
Raklapdeszkából összeállított festetlen tyúkkerítés - két éve ázik, és nincs rajta penész... szóval én sem értem...

KaTe 2018.07.24. 12:59:06

"Mit lehet ilyenkor tenni?"

- kedves férj vesz festéket, meg kölcsönkér egy csiszológépet valamelyik barkácsbuzi haverjától és megcsinálja magának

- keresztet vet a pénzének miközben minden nap mérgelődik egy sort a rohadó kapu látványán

- küzdhet a fogyasztói jogaiért, de mivel számlát se kapott, az állítólagos cég meg valószínűleg már rég temetőbe került, így idegeskedhet rajta mégtöbbet, a pénzét úgy se kapja vissza

- keres egy másik, lehetőleg min. 10 éve a szakmában működő, referenciákkal rendelkező céget, akik megcsinálják még egyszer min. ugyanannyiért amennyit kifizetett a kontároknak. Ez alkalommal azért a számlát előbb kérje el már ha ismét kp-vel óhajtana fizetni.

...

neet 2018.07.24. 13:02:17

@KaTe: "- kedves férj vesz festéket, meg kölcsönkér egy csiszológépet valamelyik barkácsbuzi haverjától és megcsinálja magának"
sírok XDXDXD
de szó szerint így megy ez! vagyis így lenne a normális

neet 2018.07.24. 13:03:33

@Terézágyú: lehet, h alapból egy szétázott, belülről már rohadó anyagot használtak, amúgy elképzelni nem tudom!
cserépléctörés sípcsonttal... bocsi, eláztak a lécek... :D

Terézágyú 2018.07.24. 13:06:45

@neet:
Leet, hogy valami kis sötétedést tapasztalt a pószter??

killerkaller 2018.07.24. 13:45:52

Előpenészített dizájnkerítés lesz az, nedvesség hatására változó motívumokkal. Olyasmi, mint a szaggatott, koptatott nadrág, ezért drága is.

Egyébként a barkácsboltokban látható lamellás kerítésen lévő "penész" a zöldes színű gombaölő szer, ami a fa alapvető védelmét adja. Esetleg nem erről lehet szó?

Jake Peralta 2018.07.24. 14:40:30

@KaTe: Osztán mi a faszt fessen le a férj ha elvitték a kerítést?

KaTe 2018.07.24. 14:55:49

@Jake Peralta: Hát az nem volt benne a történetben, hogy el is vitték, csak hogy leszedték.

Akkor tegyen feljelentést lopásért.

FDToth 2018.07.24. 15:03:22

Ha a fogyaszto tudatosan szamlat szeretne, akkor ennek hianyaban nem fizetunk.
Megvan a szamla, es annak alapjan mehet a fizetes.

Amit nrm ertek: rengeteg vallalkozas (foleg epitoipar) a weboldalan csak netto arakat hirdet. Van aki odairja h ezek nettok, van akik nem.
Ha ajanlatot kersz, akkor is x ft + afa az ajanlat, de brutto osszeget nem tudod, max ha kiszamolod.

Ez a nav szerint nem aggalyos? Vagy nav elkonyveli h ilyen az epitoipar, normalisak a netto arak?

szmoker (Homo Trollicus) 2018.07.24. 16:06:07

@FDToth: "Ha ajanlatot kersz, akkor is x ft + afa az ajanlat"
Ez mindenhol így van nem csak az építőiparban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.07.24. 17:26:34

@KaTe: Oké, de ha jól értem, akkor lecet is kell vennie hozzá, mert azt is elvitték. Ez egy valódi vesztes situáció, mégsem írja le a cég nevét.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.07.24. 17:40:27

@KaTe: Akkor viszont annyival könnyebb dolga van, leszedni már nem kell.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.07.24. 18:05:23

@FDToth: Már bocs, de ez teljesen normális eljárás... az hogy te nem tudsz számolni, az a te szegénységi bizonyítványod! Ha feltüntetik, hogy nettó árak vannak feltűntetve, akkor jogilag OK! Ki kellírni, hogy nettó / bruttó árak és kész! A tescoba alapból nagybetűvel a bruttó árakat látod, de kicsivel a nettót is... egy METRO-ba meg pont fordítva ugyebár, a nettó árak naggyal és a bruttók kicsivel... meg aki vállalkozik, neki a nettó a mérvadó!

Navarone 2018.07.24. 19:17:09

Nincs számla? Jó, akkor fogok fizetni, ha megkapom a számlát. Semmi baj, én ráérek.

FDToth 2018.07.24. 20:01:07

@JunkieeeBoy: nane hulyuljunk meg! A metroban van mindketto, kereskedelemben az befizetes es kifizetes miatt netto, na de pl ha en kontenert rendelek, akkor csak netto arakat latok, mintha azt kene kifizetni, pedig bruttot kell?
Inkabb a szamla nelkuli arak a hettok, nem?

heidt 2018.07.24. 20:19:26

Se pénz, se léc.
Hiába írja azt a GVTI, hogy "de a leírtak alapján úgy tűnik, hogy a vállalkozás a jogviszonyt nem is vitatja, így számla hiányában sincs veszve a dolog".
Mivel elvitte a kerítést, most már bizonyíték sincs! Nyugodtan mondhatják, hogy ott sem voltak.

Im just here for the comments 2018.07.25. 06:25:16

A cég neve engem is érdekelne...

csiri bá 2018.07.25. 18:36:03

@heidt: Igazi win-win szituáció. A cégnek van fél millája pár tyúklécért, a pószternek meg a tapasztalat a saját kárán, hogy számla nélkül nem fizetünk...

szipipeti 2018.07.26. 07:44:27

@FDToth: A "fizetendő összeg"-et kell kiírni... Egyéb esetben tételes összegszerű kiírás kell. Ennek elmaradása esetén fennáll a "szándékos megtévesztés" gyanúja..
Értsd: Balatonszelet a CBA_ban... a boltban a polcon a nettó, vagy a bruttó összeggel szerepel?
pl.: METRO nagykerben ugyan ez "netto ár" + "Áfa mértéke" + a kettő összege is szerepel...

FDToth 2018.07.26. 09:57:35

@szipipeti: így van, fizetendő összeget kell kiírni.
ne a metrool meg hansolokról beszéljünk, mert ptt ott a bruttó nettó, láthatod.
Itt most arról van szó h flemész egy honlapra, mondjuk keresen egy e,ber, ai lekaszálja a telkedet. Oda van írva h négyzetméeternként menyni. Kérsz egy ajánlatot, azátn kapsz egyet + ÁFAval, végösszeg nélkül. Aztán kdirül h a honlapon található néygzetméter-ár az nettó...
Vagy kijön a szaki villanyt szerelni. mondja a végén h 15. mondot számla, erre ok, de akkor 15+ ÁFA-t is ki kell fieztni. Ha meg AAM-eset hívsz az nem 15-öt kér alapból, hanem 15+ÁFA-t nettóban.
Ez itt a probléma.
Sőt: múlt fővárosi csatornázási műket küdlöt egy levelt (építkezls) h fizessek 43.565 + ÁFA-t semmi végösszeg. Ki tudom számolni persze, de miért nme burttóban írják le?

killerkaller 2018.07.27. 10:23:34

@FDToth: "...ne a metrool meg hansolokról beszéljünk, ......"
A csubakkákról és vukikról már nem is beszélve:))

Péter 2 2018.08.16. 23:21:59

@JunkieeeBoy: Ahogy te tévedsz. A törvény szerint a ténylegesen fizetendő, összes vonatkozó adót és egyebet tartalmazó (tehát ebben az esetben bruttó) árat kell feltünteni. A nettó cégek egymás közötti forgalmában előfodulhat, de a magánszemélyeknek, vásárlóközönségnek szánt összes dokumentációra, weboldalra, akármifenére ez kötelezően vonatkozik.
süti beállítások módosítása