Gigantikus méreteket öltött itthon a szakihiány, valószínűleg ennek a nyomai fedezhetőek fel az alábbi IKEÁ-s sztoriban is, ahol a bútorbolt termékeivel semmi baj sincs, az extra szolgáltatásként választható összeszerelés, háztartási gép bekötés kivitelezésével viszont már annál több. Elég már csak a kiemelt dátumokat nézni, pedig a sztori többi eleme is tartogat meglepetéseket.
Kedves Tékozló Homár!
Azért írom az alábbi levelet, ha az Ikeába vásárolna konyhát valakit, SZERELÉST NE kérjen hozzá, az biztos hogy nem lesz kész időben vagy soha. Ne essen a mi hibánkba.
Két kisebb konyhát vásároltuk az Ikeában júniusban mindennel együtt ( háztartási gépek, mosdók). Az Ikeában vásárolt háztartási gépekhez úgy biztosítják a garanciát ha ők is kötik be szakszerűen , ezért esélyed nincs mástól kérni a szerelés e részét. Mi is úgy voltunk vele akkor csinálják meg ők az egészet, így biztosabb a garancia a termékekre. Illetve pár tétel akkor nem volt kapható ezért ezeket később vásároltuk meg és ekkor rendeltük meg az összeszerelést is.
Az első időpont július 24-e volt. 2 teljes konyha összeszerelése gépekkel, bekötéssel.
Reggel 8 kor megjelent 1 fő elkezdeni a szerelést. Nem haladt túl gyorsan. Közölte, hogy 2 fiókos szekrény nem jól lett kiszállítva 40cm széles helyett 60cm széles érkezett. Én mondtam, hogy rendben ha az jó nekik akkor én ezt a mai napon is ki tudom cserélni és így be tudják fejezni a konyhákat. Erre a válasz, hogy hát... ezt ilyenkor nekik le kell jelenteniük, az Ikea az multi, és azonnal abba kell hagyniuk a munkát másik címre küldik őket. Mivel ez a két szekrény az egyik konyhához kellett, ezért a másikat be tudták volna fejezni, de ez sem történt meg akárhogy kértem őt, hogy haladjon valamit a munkával.
Nem történt meg. Délután 2-ig tartózkodott ott 1 fő aki összeszerelte a bútorokat és fél2kor megjelent még 2 ember akik ugye már nem csináltak semmit. Jól leléptek. Elég egyértelmű volt, hogy más saját fusi munkájuk van... engem meg jól lepattintottak. Azzal nyugtatgattak, hogy ilyen esetben 4-5 nap múlva kijön egy másik brigád és befejezi.
Ők lejelentették az Ikea felé, hogy mi az, ami maradt mit kell még csinálni. Az Ikea (még itt) felhívott, hogy megbeszéljünk egy új időpontot, a hölgy felvett minden adatott tőlem és többször is jeleztem neki hogy végül is semmit nem csináltak, két teljes konyhát kell megcsinálni újra. A válasz, ha egész konyha van csak augusztus 15-ére tud adni időpontot.
Kérleltem a hölgyet hogy mivel reklamációs eset ezért vegyék előre, próbáljanak egy előbbi időpontot adni. A hölgy mondta, hogy ezt az információt is felvette és megpróbálják, ha tudnak adnak előbbi időpontot. Illetve hogy augusztus 15-én akkor egész napra beírt minket.
A következő időpont augusztus 15. volt. 14-én felhív a szerelő, hogy miről is lenne pontosan szó, mert az Ikea össze-vissza szokta tájékoztatni őket. Mondtam neki, hogy két kisebb teljes konyha van. A válasz rendben akkor 8 ra ott lesznek. Később visszahív, hogy mégsem tudnak jönni 8-ra csak 11-re. Rendben, de nekem kész kell lenni a konyhámnak, válasz: estig is tudnak maradni befejezik ne aggódjak.
15-én 11 óra körül felhív az Ikea ügyfélszolgálata, hogy ma mégsem tud jönni a szerelő... TESSÉK??
Mondtam, hogy ezt nem fogadom el ez már a 2. időpont. Ezután a szerelővel beszélt az Ikea, rendben oda megy, de csak fél5 ig tud maradni.... neki addig tart a munkaideje. ( nekem még estét mondott) Amit tud megcsinál.Megjelent 13:30-kor, természetesen minimálisan tudott haladni, 1 fő volt megint itt és fél5-kor elhagyta a terepet. Mossa kezeit, ő dolgozott 3 órát.
Ezek után persze hívogattam az Ikea ügyfélszolgálatát, ezt még is hogy gondolják amikor én fizetek a szolgáltatásért. Még a héten jöjjenek ki befejezni a konyhákat.Azzal érveltek, hogy rosszul lett leadva a szerelő cég felé az adatlap, mit is kell pontosan befejezni. A szereléseket egy alvállalkozó cég a CARGO Morawa PGV végzi.
Ezt végképp nem értem mivel az ő munkatársaik adtak le egy jelentés július 24-én és én is jeleztem telefonon mikor megkaptuk augusztus 15-i időpontot, pontosan miről is van szó.
15-én még este fél9kor is az Ikea ügyfélszolgálattal beszéltem nem kaptam új időpontot.16-án reggel hívtam őket: még mindig nem tudtak adni új időpontot... Ők hívni fognak még aznap amint lesz időpont. Délután 4-ig ez nem történt meg. Személyesen bementem az Örs vezér téri Ikeába.
Ahol felhívták nekem az ügyfélszolgálatot. Egy hölggyel fél órán keresztül beszéltem. Azt mondta az volt a gond, hogy 6 tétel egy külön vásárláson van... igen mivel mikor megvásároltam a konyhákat ezek a tételek hiányoztak , nem voltak raktáron. De az összeszerelést csak akkor rendeltem meg amikor megvásároltam a hiányzó termékeket is. Az összes tételre kértem az összeszerelést. Nem értem ez mért az én hibám.. ? :/ miattuk nem tudtam megvenni egyszerre az összes terméket.
A következő időpont szeptember 10. amit tud adni.... Közöltem, hogy ez lehetetlen én nem fogok várni szeptember 10-ig ( az se biztos, hogy akkor befejeznék). Abban maradtam vele, hogy ezt az időpontot csak felveszi a rendszerben , de ahogy az alvállalkozó lát szabad kapacitást küldi az emberit befejezni.
Ezek után kéretem egy vezetőt, vagy akihez tartozik a szerelés. Pont ott volt a CARGO Morawa cég alkalmazottja aki intézi a szerelőket beosztja őket stb... Ő azzal érvelt, hogy az Ikeától ő egy olyan munkalapot kapott amin csak pár tétel szerepelt ( fiókok és ajtók) és hogy nagyon sajnálja ... de ezzel ő nem tud mit tenni. Én nem hinném, hogy bármelyik szerelő is otthagyna 3 fiók és pár ajtó nélküli szekrényt mikor beszerelnek egy konyhát, de azt még én is be tudtam volna befejezni.
Az alvállalkozó nem vállal felelőséget, mert részéről az Ikea hibája. Az Ikea is törli le magáról a problémát, a szerelőket nem ő össze be. Akkor még is kinek a felelőssége??
Még júliusban írtam egy panaszt az online felületükön. A 30 napban még benne vannak, pár nap múlva lejár és válasz még nem érkezett. Ennyire foglalkoznak a vásárlóikkal. Ma délelőtt hívnia kellett volna az ügyfélszolgálatnak, ez már megint nem történt meg. Az ügyfélszolgálat munkája is kritikán aluli.
Az is elfogadhatatlan, hogy ennek nekem kellett utána járni (az egy éves gyerekemmel), és persze mindig tegyem szabaddá magam mikor jönnek szerelni.
Köszönöm,
Zsófi
A posztot elküldtük az IKEÁ-nak, amint megkapjuk a választ, kikerül.
UPDATE aug.27.
Az IKEA kivizsgálja az ügyet, közben Zsófitól jött kiegészítés:
Van update.
A panasz levélre nem érkezett még válasz.
Múlt hét vasárnap hívtak, hogy e hét kedden tudnak jönni befejezni a konyhát vagyis 21-én. Reggel 8 kor jött is 1 fő elkezdte és szerdán befejezték a konyhát. A személyes panasztétel sikeres volt. De azért igy sem gondolom hogy nekem ezeken mind át kellett volna mennem, illetve hogy csak azt "asztalra ütésből" értenek.
Amit ki tudtam szűrni, hogy az Ikea valóban nem adja át jól az információt a vállakozó felé, mivel a mostani szerelő is mondta hogy neki egyáltalán nem ennyi munka van megjelölve, ő pár órás munkára számított. De rendes volt megcsinálta, mivel már ez a 3. alkalmunk volt.
Azt is vegyük figyelembe, hogy nekem erre mennyi időm men elt. Kedden is, a férjem ki vett egy szabadnapot, hogy ott legyen egész nap mellette, ne hogy aztán elmenjen. Az előzményekből tanulva.
Köszönöm,
Zsófi
UPDATE 2.
Az IKEA vizsgálata is végetért. Az okozott kellemetlenségekért elnézést kértek, és többek közt ezt írták a nekünk küldött válaszukban: "azon dolgozunk, hogy hasonló más vásárlónkkal ne forduljon elő, és mindenki elégedett legyen szolgáltatásaink színvonalával."
Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.24. 13:02:07
Darth Revan 2018.08.24. 13:20:27
Mivel az IKEAtol rendelte a szolgaltatast, az IKEA nem hivatkozhat az alvallalkozora, en a helyeben elallnek a vasarlastol es megvennem mashol a konyhabutorokat.
AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2018.08.24. 15:11:15
Szerintem a kedves poszter szóljon pár ismerősének és egy láda sörért megcsinálják, meg egy ebédért.
Xezs7 2018.08.24. 15:21:20
chili wili 2018.08.24. 15:40:21
Carlson302 2018.08.24. 16:00:17
A rendelési papíron az összes tétel szerepelt amit össze akartál szereltetni vagy csak a hiányzó termékek?
Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.24. 17:48:39
KaTe 2018.08.24. 18:02:23
Darth Revan 2018.08.24. 18:38:58
Leszarom.
Baluci 2018.08.24. 19:39:16
Minek valakinek két konyha????????????....
Én az enyémbe is szökőévente teszem a lábam, mit csinál valaki KETTŐVEL???
SzabadSzellem 2018.08.24. 23:06:20
gabardin 2018.08.25. 07:50:31
Fel sem merült garancia és egyéb finomságok, mint korlátozás.
Egy brigád három nap alatt összedobta,
amiben benne volt a mosogató beszerelés (nem Ikea-s) és a sütő elektromos bekötése villanyos szaki által.
Mivel kimondottan szeretek Ikea bútort szerelni, ebből a mosogató, a sütő és a felső elemek falra szerelése nem ment volna.
Utólag könnyű okosnak lenni, de...
szállitáskor tételesen le kell ellenőrizni, hogy mit hoztak ki
zrx_xzr 2018.08.25. 10:21:45
tomcsicsi 2018.08.25. 10:50:13
A magyar ikeja szolgáltatásait a Balkánon is megmosolyogják: kritikán aluli.
Ha gondod van, akkor jönnek a jogszabályban rögzített harminc, kilencven, ki tudja hány nappal meg a kettes betűvel szedett üzletszabályzattal. A kasszánál valahogy nem kerülnek ezek szóba, amikor százezreket csengetsz ki.
tomcsicsi 2018.08.25. 10:55:01
“Szorul!
Mi ilyen megtervezősök vagyunk. Ami nem azt jelenti, hogy órára lebontott, A3 méretű falinaptárba irogatjuk az eljövendő szép napok teendőit. Mégis, szeretünk felkészültek lenni és ütemesen csinálgatni a dolgainkat. Szokták volt mondani Isten tevez, ember (Ikea) végez. Ez alól mi sem vagyunk kivételek, hiszen nem vagyunk Isten és még Istent sem tudunk játszani: nincs annyi pénzünk, hatalmunk, apró betűs üzletszabályzatunk stb. Sokat filózom, ha lenne, akkor ugyanúgy visszaélnék vele, mint akinek egy csepp hatalom is kiosztatott, valakinek vagy valaminek a jóvoltából. Legyen az buszsofőr vagy Ikea középvezető. Például.
Költözésre adtuk a fejünk. Új ház, új élet, új szekrény. Jobban mondva csak simán szekrény, mivel eddig nem volt olyanunk. Igazi gardrób: magasfényű, fehér tolóajtókkal, ami úgy gördül mint a vaj, mint a berendezett áruházi bemutatószobában. Csendesen, mint az éj, halkan, mint a hibrid autók. Mértünk, számolgattunk, tervezgettünk, végül megvettük. Méghozzá házhozszállítással. Egyre nagyobb lett az a láb, amin élünk, de azért a realitások talaján maradva. Hiszen kisteherautót bérelve sem jöttünk volna ki jobban. Szóval, tök büszkék voltunk magunkra: ment minden, mint a karikacsapás. Ahogy aladdig minden - még ha kisebb döccenőkkel is.
Aztán eljött a nap, amikor a redőny résein beszűrődő hajnali napsugár jelezte: ma érkezik a szekrény. A reggeli kávé is mintha egy olasz amerikánó lett volna, az elhagyhatatlan kaláccsal, amin a vaj tökéletes harmóniában simogatta az ízlelőbimbóim.
A fentiekkel nem ellentmondásban, az improvizáció sem áll messze tőlünk. Ezt a képességünk elő is kellett kapnunk a farzsebből, hiszen csörgött a telefon, hogy fél óra múlva ott a kocsi: benne a magasfényű tolóajtós Pax szekrényekkel. Ott, hiszen nekünk is kb. annyi az út az új házhoz. Gyorsan túltettük magunkat azon a tényen, hogy jó pár órával azelőtt csörögtek, mint ami a szállítás időpontja gyanánt volt vagyon leírva. Úgy néz ki ez csak tájékoztató jellegű: plusz-mínusz pár óra: mi az? Persze, rendelkezzenek az időnkkel, hiszen megszoktuk. Furcsa is lett volna, ha ez kimarad. Pontosan érkezni már-már gyanús. Szóval kocsiba be. Nem, nem csak az idő hiányában hagytam ki a fésülködést. Gondoltam a magasfényű Hasvik ajtó előtt belövöm a séróm.
A ház előtt keresgéltük a kisteherautót. Igaz, volt ott egy: koszos, szakadt. Körbe is jártam, azon morfondírozva, hogy a két házzal arrébb lakó András bácsi hagyta ott, aki építőipari vállalkozóként, bontott téglát, sittet, falazó- és egyéb építési anyagot fuvaroz a járgánnyal. De nem. Ez az IKEA házhozszállítmányozó autója volt. Hiányoltam a patent, kékben és sárgában pompázó autófestést. A két ifjú titán sem vasaltatta ki reggel az asszonnyal a koszos atlétát és a sortot. - Ne ítélj elsőre - mondogatta mindig a nagyim. Másodjára viszont kénytelen voltam, amikor feltárult az autó gyomra. A cuccok mérettől, súlytól függetlenül, a gól utáni örömkupachoz hasonlóan voltak egymásra hányva. Az egyik fiatalka mondta, hogy ugyan nézzem má’ meg a lámpát mer’ valahogy a közel 200 kiló alá került. Ha vm. baja lett, semmi gond. Nem kell átvenni. Csak beautózunk és kicserélik. Végül is jogos: időnk, mint a tenger, nem dolgozunk soha, a benzint is ingyen adják. Keresgélés közben úgy dobálták a dobozokat, mint a habszivacsot. Mint a kisbaba, aki a kerekded porcelánról is azt hiszi, hogy visszapattan.
Mindezért tíz forint híján 22 ezer forintot fizettünk. Természetesen nem a két fiatal a felelős a cég imázsát romba döntő szolgáltatás minőségéért, hanem az Őket foglalkoztatóé illetve azon vezetőé, aki a szállítmányozást ilyen “nívós” cég kezébe volt képes kiszervezni. Ha értékelnem kéne, akkor: 10-ből 1-es.
Mindezen sokkon túllépve, a nap továbbra is lágyan simogatta az arcom, egy kis lágy szellő társaságában, mivel a lelki szemeim előtt láttam a selymesen gördülő magasfényű Hasvik ajtókkal rendelt Pax gardróbunkat. A felhők is csak akkor tolakodtak ezen idill elé, amikor az összeszerelés után jött a felismerés, hogy az egyik tolóajtópár szorul. Úgy ragaszkodnak egymáshoz, mint egy sziámi ikerpár. Kézenfekvő lépésnek tűnt, hogy hívjuk az ügyfélszolgálatot, akik azzal nyugtatnak meg, hogy ha aznap már nem is, de legkésőbb másnap kihoznak egy új szekrényt, a hozzá rendelt Hasvik tolóajtókkal, amit két kolléga összeszerel, sűrű bocsánatkérés közepette. Ehelyett azonnal elhangzott a törvény által előírt harminc nap, meg hogy fotózzam ugyan már le és küldjem el. Köszönöm, hogy tudatlanságomra rávilágítottak. Eszerint: Záhonytól, Sopronig mindenkinek olyan természetes egy fényképezésre alkalmas eszköz megléte, internetkapcsolattal együtt, mint a levegővétel. Nem folytatom, hiszen kismilliószor alkalmazták az ide vonatkozó protokollt.
Most ott tartunk, hogy talán valamikor lesz szekrényünk, amibe pakolhatunk. Addig is - a mi kis tervünknek keresztbetéve - zsákokból ruházkodunk.”
Navarone 2018.08.25. 11:30:27
arabok balrol 2018.08.25. 11:59:08
Különben én örülök a levélnek, mert azt mutatja, hogy Magyarország már nem fejlődő, hanem végre fejlett ország lett. Olyan first word problémáink vannak, hogy szaki kell az IKEA összeszereléshez, amit úgy terveztek hogy a lakosság 90%-a /leszámítva a rokkantakat és a debileket/ egyetlen csavarhúzóval össze tudja rakni.
KissGecihuszár 2018.08.25. 13:03:12
KissGecihuszár 2018.08.25. 13:06:05
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.08.25. 13:23:15
Mutatom:
Tisztelt IKEA!
Kiszállítójuk a megbeszélt időpontnál három órával korábban érkezett. A másik és nagyobb problémám viszont az, hogy az x lámpát összenyomták a szakszerűtlen rakodás miatt, valamint hogy az összeszerelt x ajtó szorul.
Emiatt panasszal élek és kérem a garanciális javítást.
Regényt az irodalmi körbe kell küldeni...
lobster thermidor 2018.08.25. 14:44:14
Nyugi öreg!
Vannak itt olyanok is, akiknek nem okoz problémát kettőnél több tőmondat elolvasása. :)
zrx_xzr 2018.08.25. 16:12:17
arabok balrol 2018.08.25. 17:13:39
Ha a nettó jövedelmed kisebb 480ezernél, akkor még 1000 ft órabért sem tudsz adni feketén, adók és ktgek és kiszállás nélkül, hogy az összevethető legyen a saját időd értékével.
zrx_xzr 2018.08.25. 19:20:03
Lószerafin 2018.08.26. 01:17:02
Most vettem IKEA-s konyhat gepekkel es en is kertem osszeszerelest, mert gondoltam tokoljon vele 3 napot, akinek sok ideje van. Meretek: 3x4m - U alaku konyha, gepek: mikro, fozolap, suto, mosogatogep.
Ket ember hozott nekem 64 dobozt es a gepeket. Masik ketto jott es osszesen 10-12 orai munkaval raktak ossze ketten - akik napi szinten csak IKEA-s butorokat szerelnek - legtobbszor konyhakat. Nem mellesleg munkalapot is helyben vagtak meretre pluszba mosogato es dugaljak helye a takarolapon, szigeteles es bekotes. Akkor mennyi idobe telt volna nekem es masik havernak?! 3an mar tul sokan lettunk volna a konyha meretebol adodoan.
Garanciarol pedig csak annyit, hogy 25ev a butorra es 5ev a gepekre - berlakasba tokeletes.
Nem mellesleg a gyerekes resz miert lehet emlitesre melto?! Ha kisgyereked van tudod jol miert kell a konyha, a huto es a mosogep surgosen. Nem gondolnam, hogy a posztolo ezzel szanalmat akart ebreszteni.
2018.08.26. 08:51:49
2018.08.26. 08:53:35
Lószerafin 2018.08.26. 13:27:28
Lazy Bones 2018.08.26. 21:01:24
Terézágyú 2018.08.27. 08:27:09
Ki vásárolna konyhát az ikeába? Legfeljebb egy ikeás.
Persze a lakásomBA vehetek egy konyhát az ikeáBAN...
Terézágyú 2018.08.27. 08:28:58
"Nem mellesleg a gyerekes resz miert lehet emlitesre melto?! Ha kisgyereked van tudod jol miert kell a konyha, a huto es a mosogep surgosen. Nem gondolnam, hogy a posztolo ezzel szanalmat akart ebreszteni. "
Ezek szerint ha valakinek nincs kisgyereke, akkor neki nem is lehet sürgős???
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.08.27. 09:34:56
herk 2018.08.27. 10:23:25
Nagyon sürgős, de nem csinálják meg már 1 hónapja.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.08.27. 10:26:20
Terézágyú 2018.08.27. 10:31:19
Nagyon úgy tűnik, hogy az ikeja meg a magyarországi szerelők (vagy a magyarországi diszpécserek) is olyan odafigyeléssel végzik a dolgukat, amennyire a pószter odafigyel a levele helyesírására, elgépelésekre stb.
Kétségkívül fontosabb az odafigyelés egy konyha beszerelésénél illetve egy munka megszervezésénél mint egy levél megírásánál - de azért az utóbbinál se ártana...
Fausto(tm) 2018.08.27. 12:04:54
killerkaller 2018.08.27. 12:13:48
Tudjuk be ezt helyzetéből adódó zaklatott, feldúlt lelki állapotnak.
Nancsibacsi 2018.08.28. 14:23:09
mrperfect 2018.08.28. 15:56:03
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2018.08.28. 16:26:53
És nem bírom ki: ha az igekötő az ige előtt áll... Általános iskolás tananyag. Nincs neki helyesírás-ellenőrzője?!
Permetező 2018.08.28. 18:31:40
Életerő: 17
Ügyesség: 12
Gyorsaság: 11
Mágia: 8
Nyelvtannáci: 19
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2018.08.28. 19:17:25
Permetező 2018.08.28. 19:46:25
Lószerafin 2018.08.29. 13:00:51
Eleg ha a gyerek elkap vmi gyomorbajt es naponta 2-3 alkalommal osszecsinalja a ruhajat...
Lószerafin 2018.08.29. 13:04:41
Permetező 2018.08.29. 15:50:53
Lószerafin 2018.08.29. 18:07:11
Permetező 2018.08.30. 17:01:59
DarkWolf 2018.09.03. 10:01:51
@Lószerafin: neten mindenki mindennek a szakértője, homár blogon főleg
Meridian74 2018.09.12. 00:08:16
A tiéd, kisbarátom, a tiéd!
Minek állsz le okoskodni és szervezkedni? Megrendeled egyben a konyhaBÚTORT, és akár van vagy akár nincs minden meg, kivárod amíg azt leszállítja _egyben_ az IKEA a _szerelőivel együtt_!
De te ebben a folyamatba beleokoskodtál és beleszerveztél. Mert nagyon okosnak hitted magadat. És lám, mivel fingod nincs a belső folyamatokról, így el is basztad azt - de ez nem is lehetett volna másképp. Jól bekavartál saját magadnak.
LOÁL! Muhahahhaa!
Xezs7 2018.09.12. 12:57:32