A tömegközlekedési eszközökön az ajtók közelében kijelült elsődleges ülőhelyek megléte irtó nagy segítség a speciális igényekkel utazóknak: mozgássérülteknek, kisgyerekeseknek, terhes nőknek, időseknek. Gáz, ha az Elvira nem bírja kezelni ezeket a helyeket a helyjegyvásárlásnál, nem beszélve arról, hogy egy ilyen húzással sikerül alaposan kitolni minimum azzal a felnőttel, akinek ezt sorsolja a rendszer. Persze lehet, hogy ez egy egyszeri anomália volt csak, de akárhogy is, a kalauztól elvárható lett volna némi empátia és segítőkészség a kialakult abszurd helyzet megoldásában.
Szisztok!
Egy vonatról írok, az imént történteket osztanám meg veletek. Sajnos nincs benne semmi szokatlan, ezért is olyan felháborító.
Barátnőm vett neten két jegyet (az elvirán, ahogy kell). Kiderült, hogy olyan helyre szól az egyik, ami nincs. 41 és 43 a két szám, amiből a 41 egy spéci, kis piros kereszttel ellátott hely (de legalább normális méretű), a 43 mellette viszont valami gyerekülő lehet maximum.
Amikor jelezte a kalauznak, hogy sikerült olyan helyre kapni jegyet, ami nincs, a következőt felelte a hatvan felé járó úriember:
Így járt. Legközelebb olyan helyre vegyen, ami van.
Ez ma a MÁV szolgáltatási színvonala ~3500 Ft/db-os jegyáron. Persze, ha távolabb mennénk, akkor is ez lenne. A legszomorúbb, hogy ezen már meg sem lepődünk. Vajon mi kéne ahhoz, hogy a pénzünkért végre emberként kezeljenek? Tudom, másik ország.
Ha gondoljátok, osszátok meg a story-t, hátha történik valami csoda. Bár ennyi idősen én már nem hiszek a mesében.
UPDATE szept. 19.
A posztot elküldtük a MÁV-nak, megjött a válaszuk:
Tisztlet Homár!
A posztban sajnos nem található információ arról, hogy melyik járatunkon készült a felvétel, így konkrét állásfoglalást – tekintve, hogy a halberstadti személykocsiknak számos, belső elosztásában is eltérő típusa van – ennyi adatból nem állt módunkban kialakítani.
Az utas által készített fotón ugyanakkor jól látszik, hogy csak a 41-es hely van felszámozva, a másik nincsen. A helybiztosítási rendszerbe kizárólag a felszámozott helyek kerülnek felvételre, azaz a gyermekülés helye valójában nem kerül értékesítésre.
Amennyiben a panaszos pontosítja részünkre, hogy melyik járaton utazott, illetve csatolja a felhasznált menetjegye és a felárak jól olvasható másolatát, úgy módunkban áll érdemben vizsgálni, hogy esetlegesen volt-e eltérés a helybiztosítási rendszerben felvett számozás és a ténylegesen közlekedett kocsitípus elosztása között. Amennyiben a helyjegyének megfelelő ülőhely valóban nem volt a személykocsiban, úgy az ügyfélszolgálat a kompenzáció lehetőségét megvizsgálja. Azt azonban kijelenthetjük, hogy nem a képen szereplő gyermekülés került részére értékesítésre.
Amennyiben a helyjegyen feltüntetett ülőhely valamely okból valóban nem lelhető fel a vonaton, úgy a jegyvizsgáló feladata, hogy másik, azonos minőségű szabad ülőhelyet biztosítson a helyjegy tulajdonosa részére. A fent hivatkozott hiányzó információk megléte esetén természetesen érintett munkatársunk is beazonosítható lesz, és szükség esetén megtesszük az arányos intézkedéseket, amennyiben e kötelezettségének esetleg nem tett eleget.
Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.
Üdvözlettel:
MÁV-Start ügyfélszolgálat
UPDATE 2. okt. 25.
Elküldtük a MÁV-nak a kért kiegészítő információkat (járat, menetjegy), és íme, eljutottunk az ügy végére:
Tisztelt Homár Hilda!
Köszönettel megkaptuk a 2018. szeptember 26-án megküldött információkat.
Az érintett járat beazonosítását követően vizsgálatot kezdeményeztünk, melynek eredményeképpen megerősítjük, hogy a gyermek pótülés valóban nem került értékesítésre. Sajnálatos módon azonban az európai vasutak egységes helynyilvántartó rendszerébe (EPA) a 1204 sz. járatunk esetében az 1. sz. kocsi jellegrajzaként a halberstadt-i személykocsik egy olyan altípusa került felvételre, mely a 2018. szeptember 7-én közlekedett járat tényleges kocsitípusától részben eltért. Az eltérés miatt a 43-as ülőhely a járaton valóban nem volt megtalálható.
Fentiek okán a CIV 9817014602 2 sz. e-Vonatjegyen elszámolt 270 Ft-os felár visszajár a tulajdonosa részére.
Felülvizsgálatunk részeként ellenőriztük, hogy jelenleg az EPA rendszerben nincs olyan vonat felvéve, amelyikhez ilyen jellegrajz tartozna, így a panasz ismételt előfordulása nem várható. A belföldi helyfoglaló rendszer továbbra is a megfelelő helyszámokat tartalmazza.
Az Önök által rendelkezésünkre bocsájtott jegymásolatok alapján azt is megállapítottuk, hogy a rajtuk feltüntetett utasadatokkal Társaságunkhoz a 2018. szeptember 7-ei eset kapcsán közvetlenül még nem fordultak panasszal. Ezúton javasoljuk, hogy az utasok ezt pótlólag tegyék meg a 116/32109/2018/START iktatószámra hivatkozva, mert a fent részletezett kompenzáció rendezésére az Önök blogján keresztül sajnos nem lesz lehetőség.
Tájékoztatásunk szíves elfogadását kérve, az eset tisztázásához nyújtott közreműködését nagyon köszönjük, egyúttal kérjük, hogy a fentiekről értesítsék utasunkat.
Üdvözlettel:
MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Ügyfélszolgálat
nyúúlacska 2018.09.10. 13:18:20
230e 2018.09.10. 13:26:57
Alf56 2018.09.10. 13:39:08
Alaposan.
Pl máig magyarázzák, mért nem lehet egymás MELLÉ kérni helyjegyet.
Mondván automatikusan úgy ad.
Hát nem.
Kaptunk már
- 6 üléses fülkébe 7-es jegyet
- egymással szembe
- duplán adták el a helyjegyet
- egymás mellé ugyan, de a közlekedő két oldalára
És millió más.
Vasárnap délután pl a (Székesfehérvár - ) Velence - Budapest útvonalon tökéletesen felesleges a dupla flirt, hiszen benne van a naptárban: NINCS NYÁR.
temprasordog 2018.09.10. 13:43:13
Terézágyú 2018.09.10. 14:05:39
Most volt alkalmam két hónapig volánbusszal menni vonat helyett...
hááááttt.... semmi különbség.
Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.09.10. 14:09:24
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2018.09.10. 14:51:36
Amúgy nyilván az IT rendszer a hibás, csak akkor kellene kiadni ezeket a helyjegyeket ha valami speciális igény utas jelentkezik. Bár ez meg lehet pazarlás, mert szerintem ebből kevés van. Egyszerűbb lenne valamiféle lenyitható ülőke pl. mint ami a buszon is van a kerekesszék/babakocsi helyén. A kisded meg vagy babakocsiba, vagy nevelője ölébe, vagy vegye meg a teljes helyjegyet. Ez a kis fakk meg legyen csomagtároló, ha már a lelkes poszter nem találta meg a feje felettit
Terézágyú 2018.09.10. 15:01:46
"még nem láttam ilyet, persze nem zárom ki, hogy fotóshopp. :)"
Tényleg van ilyen, én is láttam már. Nyilván nem volt ott hely két normál ülésnek, ezért valami nagyokos tervező kitalálta (és felvette érte a prémiumot), hogy legyen ott babaülés. És be is számozták, mert rendnek köll lenni.
A jegykezelő SZOFTVER meg persze nem tudja kezelni ezt, mert miért is tudná.
A kalauznak (illetve bármilyen magyar állampolgárnak) meg be lehet verni a pofáját, ha ilyesmit mond, hogy "így járt" vagy esetleg "az már a maga baja"...
CorsairS 2018.09.10. 15:08:20
Jobb leghátsó ülés ez a borzadály, szerintem elfért volna oda egy normál ülés is. Lehet a németeknél volt valami előírás ilyen ülésre, azért került a kocsiba ez a valami. (Használtan vettük Németországból ezeket a kocsikat)
@Csokis: én már úgy közlekedem vasúton, saját kocsival :)
killerkaller 2018.09.10. 15:20:59
A szoftver from BKV
"A kalauznak (illetve bármilyen magyar állampolgárnak) meg be lehet verni a pofáját, ha ilyesmit mond, hogy "így járt" vagy esetleg "az már a maga baja"..."
Régóta ismeretes, hogy jegyet csak a kalauznál, kártyát is elfogad. Adott testtájékon lehúzható, ott ahol spiccel meg is támasztanád a türhő modora miatt.
Dezsike 2018.09.10. 15:35:01
Baluci 2018.09.10. 17:39:50
kondi2005 2018.09.10. 20:53:26
A képen is látszik, hogy a kereszttel jelölt széknek nincsen sorszáma. A 41 valószínűleg kissé logikátlanul a túloldalon van, de nem reménytelen megtalálni...
kondi2005 2018.09.10. 20:54:51
2018.09.10. 21:20:03
2018.09.10. 21:22:57
Kivéve ha eleve rosszul van a rendszerben, mert azon a vonalon korábban termes kocsi volt, de fülkés lett, a mávnál ennek az átfutási ideje meg 3+ év.
2018.09.10. 21:27:42
A volánbusz azért mávot is übereli. Eleve csak Népligeten meg talán még 3 kiemelt vidéki buszpun lehet elővételben vett helyjegyel felszállni, az online jegyvásárlás meg úgy néz ki, hogy semmi qr kód vagy vonalkód, kinyomtathatsz egy papírt, amin csak annyi van, hogy foglaltál, a sofőr meg egy kinyomtatott listával érkezik, amin kikeresi a neved. Az meg hogy konfliktusok nélkül a foglalt helyre ülhess le, esélytelen, mivel az utazóközönség 95%-a még sosem hallott helyjegyről.
2018.09.10. 21:28:02
Én nem használom a mávot, mégis az én adómat k*rják el mások vonatozására?
HOGY IS VAN EZ???
A posztoló a siralmai végén köszönetet mondhatna azoknak a magyar állampolgároknak, akinek ez adóját az ő úri-muri utazására herdálják, amiért gombokat fizet!
SZÍVESEN!!!
Sir Gombóc 2018.09.10. 22:33:08
Sir Gombóc 2018.09.10. 22:36:49
totii 2018.09.10. 23:49:43
A kalauz meg kapja be. Vagy üljön ott végig egy Déli-Pécs utat mondjuk. Esetleg legközelebb adjanak el olyan helyet, ami van.
totii 2018.09.10. 23:51:52
Meridian74 2018.09.11. 00:10:21
Komolyan, mi a faszom ez a leépülés a MÁV-nál???!!
Ma reggel derült szinte felhőtlen napsütéses délelőtt, egy kis szellő fújdogált, de se meleg se hideg nem volt, nem esett az eső, nem volt fronthatás semmi, mire a hangosbemondó bemondja: S42-es járat elmarad, felsővezeték szakadás miatt. Előreláthatólag 60 perc késés... MI A FASZOM??! Hát baszki, nem esik, nem fúj a szél se, nincs se fagy, nincs se őrületes hőguta, meg semmi. CSAK SÜT A NAP és EMIATT GONDOLOM SZAKADNAK A VEZETÉKEK. Hát ez hihetetlen!
Fj0d0r 2018.09.11. 08:20:32
tof 2018.09.11. 09:04:37
A négy évszak és az utas.
Terézágyú 2018.09.11. 10:04:50
Ahogy a volánnak is.
Important roll 2018.09.11. 10:16:07
zaffarano 2018.09.11. 11:51:48
Remol 2018.09.11. 12:15:45
Az fel sem merült az agyadban, hogy elhasználódás, műszaki hiba (hibás áramszedő), vagy mert Géza bácsi billentett platóval ment át a sineken, és vitte magával az egész vezetéket stb stb stb...
Örülj annak hogy nem esett az eső, fújt a szél. Így legalább kellemes időben várhattál a késő vonatra.
Drago Brutic1 2018.09.11. 12:31:22
Legközelebb olyan helyre vegyen, ami van. "
Ilyen párbeszédet még Rejtő sem tudott írni. A kalauzt szívesen olvasnám
Lószerafin 2018.09.11. 12:40:00
Kicsit gondolkozz mielott baromsagokat irsz!
no.nick.today 2018.09.11. 12:44:00
A helyjegyet valószínűleg más típusú kocsi elrendezés alapján adta a rendszer, ami jól működik, csak a közbeiktatott humán elemek beviszik a málnásba.
Terézágyú 2018.09.11. 12:55:33
"Ilyen párbeszédet még Rejtő sem tudott írni. A kalauzt szívesen olvasnám"
:D
Xezs7 2018.09.11. 14:35:03
haXXXor 2018.09.11. 14:39:47
Amugy meg teljesen jogos. Szeretek vonatozni de ez a helyjegy akkora lutri... Szoval en mondjuk pont leszarom h hova szol mivel csak Railjetezek, igy oda ulok ami szimpi (amugy ir Railjeten mindenki oda ul ahova akar szoval ertelme sem sok van)
haXXXor 2018.09.11. 14:47:26
Nyáron elindultam, hogy bicajozok egyet a Velencei tó körül. Ehhez vonattal akartam lemenni mert az trendi/menő/hipszter meg minden (plusz fröccsözhetek is ugye). Mivel nem vágom ezeket a vonatokat fejből így kis keresgélés után megtudtam, hogy a Déliből indulnak. Ezzel nincs is baj, odamentem és mivel annyira fiatal és trendi vagyok, ezért vettem egy jegyet az automatából. Indulás előtt voltam, olyan negyed órával így már a táblán is kint volt az indulás + valami rövidítés meg, hogy Kelenföld (hol megy át, vagy milyen oszlopban...). Nos, mivel nem vagyok nagy szakértője ezeknek a vasutas szlengeknek, gondoltam rákérdezek, hogy honnét indul mivel a vágányszám nem szerepelt. Ekkor közölték, hogy 'ja, az a vonat nem indul innét, csak Kelenföldről.. de ez ki is van írva, de busszal(! úgy, hogy közben a bicó kormányát szorongattam) át tudok menni (indulás előtt kb 10 perccel voltunk)'. Én azért rákérdeztem, hogy nem kéne ezt bemondani, esetleg letiltani a jegyvásárlásnál a Déli opciót? Vagy csak kiírni az átlag emberek számára is (vagyis, inkább NEM kiírni - mégis wtf, hogy nem indul a vonat de kiteszem, hogy mikor NEM indul). Persze ilyenkor a jegyed 100%-át nem kapod vissza ami külön viccessé teszi az ilyen lemondásokat... Azóta amúgy nem vonatoztam, talán érthető okokból :D
Terézágyú 2018.09.11. 14:48:12
"Mitől olyan biztos az, hogy a 43-as ülés az, amire a poszter gondol? Nem lehet, hogy a 43-as valahol máshol volt, a nyomi szék meg valami spéci cucc? Én azért megnézném magam ezt a szerelvényt, mielőtt igazat adok a poszternek."
Főleg, hogy eszébe se jutott szólni a kalauznak, aki ugyebár segített volna neki.
Ja, de szólt neki, az meg elküldte a ....
Xezs7 2018.09.11. 16:27:05
Sir Gombóc 2018.09.11. 16:33:27
kondi2005 2018.09.11. 19:13:21
Ettől függetlenül a kalauznak
- azzal kellett volna kezdenie, hogy elkéri a jegyet és megnézi hová szól,
- ismernie kellett volna a kocsi székkiosztását, és tájékoztatnia kellett volna az utast, hogy oda nem szólhat helyjegye, és
- meg kellett volna mutatnia az utasnak, hogy hol találja azt a helyet, amit lefoglalt.
A kaller ehelyett lepattintotta, szóval egy büdös paraszt volt.
2018.09.11. 20:30:24
Hálás lennék, ha a gondozódat traktálnád ilyen hülyeségekkel.
Meridian74 2018.09.11. 21:31:02
Ja ma is 35 perc késé volt, majd mikor megjött a vonat, felszálltunk, elindultunk majd 3 km-rel odéb a vágányopn megállt, és a bemondó azt mondta: előttünk lévő forgalmi torlódás miatt várakozunk. aztán vártunk 15 percet. Baszki!!! Azon a vonalon ahol 50 perccel előtte haladt el az utolsó vonat! Mivelhoyg minden más késettt!!!!!!!!!
Meridian74 2018.09.11. 21:32:47
Amúgy akkor kocsiba ültem volna és azzal bepöffögtem volna Budapestre. Ülj le fiam, hülye vagy, ez dupla egyes.
Meridian74 2018.09.11. 21:36:14
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2018.09.11. 22:45:04
Az, hogy oda kapott helyjegyet, annak mindössze annyi a magyarázata, hogy eredetileg más típusú kocsi lett volna a vonaton, csak valamiért ki kellett cserélni.
azbest 2018.09.11. 23:21:38
Mayerling 2018.09.12. 06:08:07
ptspts 2018.09.12. 18:41:34
en.wikipedia.org/wiki/Shinkansen
> The maximum operating speed is 320 km/h (200 mph) (on a 387.5 km section of the Tōhoku Shinkansen).[6] Test runs have reached 443 km/h (275 mph) for conventional rail in 1996, and up to a world record 603 km/h (375 mph) for SCMaglev trains in April 2015.[7]
heidt 2018.09.12. 23:11:02
Ausztriában az egy hónapos bérlet Krems-Bécs útvonalon (78 km): 189,60 euró (62 000,- Ft)
(Van éves bérlet is 1.751,- euróért ami 47.800,- forint lenne havonta)
Szerelvény: alacsony padlós + emelet, kerekesszékkel megközelíthető WC, klíma, wifi, kerékpártároló. A bérlet árában benne van a bécsi tömegközlekedés is!!! Az elmúlt 4 hónapban egyszer sem késett!
Magyarországon 80 km-re a havi bérlet 57.100,- Ft. A szolgáltatás pedig olyan, amilyen.
herk 2018.09.13. 08:52:25
Jegkoko 2018.09.13. 11:48:28
2018.09.13. 13:11:33
Évi 280 ezerért (máv vip kártya) bárhová korlátlanul mehetsz belföldön vonattal, az havi 23333 Ft. Amelyik cég pedig az alkalmazottjának fizeti, vehet prémium kártyát, ami 375 ezer, de bármikor átadható másik alkalmazottnak. Úgyhogy semmi értelme egész évben havi bérlettel utazni 80 km-re Magyarországon. Csak ezt sokan nem tudják, meg vannak cégek ahol macera.
2018.09.13. 13:21:24
A vonat igen, a busz nem minden esetben, eleve a flixbus is magánvállalkozás, még ha egyes alvállalkozói magyarok is. De voltak próbálkozások belföldön menetrendszerinti egyetemista járatokra, de akik nyíltan csinálták, azokat megbüntették, mert nem lehet csak úgy belföldi menetrendszerinti járatokat indítani, a volánoknak monopóliumuk van, fű alatt viszont ma is akadnak ilyenek.
Meridian74 2018.09.13. 21:27:47
Jegkoko 2018.09.13. 23:48:24
heidt 2018.09.14. 00:41:24
Akkor az havonta összesen 45 116,- Ft.
Teljesen igazad van, hogy a vonatjegy valóban olcsóbb, mint az osztrákoknál (a jövedelmekről inkább ne beszéljünk), de azért gomboknak nem nevezném.
Meridian74 2018.09.14. 21:01:25
Meridian74 2018.09.14. 21:02:35
Jegkoko 2018.09.16. 18:47:59
Balfredo Alfredo 2018.09.16. 19:07:25
Nem ez van!
Társadalomban élünk, amit a verseny (=profitmaximalizálás) működtet alapvetően. De nem mindig!
Vannak olyan szolgáltatások, amiket nem lehet verseny alapon bonyolítani, mert nem termel profitot. Ilyenkor lép be az állam, meg a befizetett adó: az állam az adókból tart fenn olyasmiket, amiket a piaci versenyzők nem vállalnak fel.
Persze az államnak sem muszáj fenntartania, de akkor érdemben csökkentse az adókat. Az íly módon megmaradó pénzből pedig az emberek autót vehetnek és akkor nem kell vonatozniuk.
Meridian74 2018.09.16. 19:17:22
Ez így nem igaz. Mivel a 30 percenként közlekedő Z30-as most óránként megy, és a kieső helyett egy másik vonatot állítottak be. Aztán ez a vonat amikor késett 35 percet, miközben másik vonat nem haladt el ezen a szakaszon a Déli irányába, képes volt megállni félúton kinn a picsába a pályászakaszon, hoyg forgalmi torlódás van előttünk... MILYEN FORGALOM? Nem volt vonat 40 percig abban az irányban, azon a sínpáron!!!
2018.09.16. 21:32:53
Érdekes, én napi szinten nem vonatozok, viszont sokféle vonalon, és épp a Budapest-Székesfehérváron vonalon fogom ki messze a legtöbb késést. Az elmúlt években nem is emlékszek késésmentes útra azon a vonalon, a rekord pedig 3 óra volt. Eleve gyakori, hogy Budapest felől már a déliből kifelé 20 perc feletti késéssel indulnak a vonatok.
Jegkoko 2018.09.16. 22:15:54
Jegkoko 2018.09.16. 22:18:13
Balfredo Alfredo 2018.09.17. 17:17:29
Ez ugyan az eredeti poszt szempontjából off, de rámutat, hogy milyen súlyos gondok vannak a MÁV-nál és hogy ezeket mennyire nem tudja (vagy nem akarja) kezelni :-(
Meridian74 2018.09.17. 18:13:16
Toxic Waste 2018.09.18. 08:34:41
Szerintem meg 43-as ebben a kocsiban nincs. Van helyette egy gyerekszék szám nélkül.
Jegkoko 2018.09.18. 21:59:41
zaffarano 2018.09.19. 22:47:55
Balfredo Alfredo 2018.09.20. 18:40:39
Igen.
Nem lehet nem észrevenni, hogy a MÁV illetve utódjai még valahol a szocializmus világában élnek, ahol monopólium van, az utasok nem ügyfelek, hanem problémát jelentenek. Ha jobban meggondoljuk, a helyzet még rosszabb is, mint volt annakidején. Nincs büfékocsi, megszünt az Utasellátó.
A menetrendi csúszások meg egyenesen félelmetes mértékűek. A tájékoztatás meg úgy történhet, hogy kockát dobnak: 1 = vezetékszakadás, 2 = műszaki okok, 3 = rongálás és így tovább.
Napi friss hír, hogy néhány jegykiadó automata nem működik.
"Langyos a sör, de nekünk így is jó." (Zorán)
FDToth 2018.09.20. 18:51:53
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.09.20. 21:53:26
kolomparlole1114 2018.09.23. 16:37:13
Így járt. Legközelebb olyan helyre vegyen, ami van. "
Én simán átültem volna egy másikba, aztán amikor jön a tulaja, akkor meg ő járt így, panaszkodjon a MÁVnál... Apjuk faszával szórakozzanak.
Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.11.28. 16:58:39
Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.
Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.
E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Call / WhatsApp: +16626183756
Webhely: progresivefunding.wordpress.com
Anita12-3 2019.07.09. 09:47:22
Anita12-3 2019.07.09. 09:51:14