"Töltött káposzta a kesztyűtartóban, fasírozott a kecses ujjak között, kétkazettás magnó a Nagyi ölében, itt egy Grundig, ott egy kis hazai, fent meg az elmaradhatatlan Gorenje, az örök jólét biztosítéka." - írta az Index tavaly ősszel, a világútlevél bevezetésének 30-dik évfordulójára készült cikkében. Ugyanitt derült ki az is, hogy "Bár a magyarok valójában Grundig videóból hoztak be a legtöbbet (egy év alatt 200 ezret egy 10 milliós országba), a szimbólum a szlovén fagyasztóláda lett, annyira, hogy az egész jelenséget még ma is Gorenje-turizmusként emlegetik." A Gorenje egy gyors guglizás alapján sokaknál azóta is a megbízhatóság és a minőség jelképe. Talán nem is alaptalanul, de az biztos, hogy mostantól Balázs nem tartozik közéjük.
Kedves Homár!
2014 végén lecseréltük a tizenéves 200 literes hűtőnket a Háztartási Gépcsere Program keretében egy új Gorenje hűtőre. Nem alapmodellt választottunk, hanem egy közel 400 literes digitális kijelzős INOX gépet, mivel négy gyerekkel nincs az a méretű hűtő amit ne tudnánk kihasználni, illetve gondoltuk, hogy a korszerűbbre cseréléssel tényleg meg tudunk spórolni némi energiát és pénzt.
A hűtővel a viszonyunk a kezdetektől nem volt felhőtlen, javíttatni is kellett, aztán most július közepén elkezdett furcsa hangokat kiadni és teljesen megszűnt hűteni. A szerelő több hét várakoztatás után (mindez persze nyár közepén) kijött megnézni, és megállapította, hogy egyáltalán nem javítható, de javasolta, hogy írjunk a Gorenjének, és méltányossági alapon kérjünk tőlük cserét vagy esetleg kedvezményt egy új hűtő vásárlásához. Ezt augusztus 7-én meg is tettem e-mailben:
Címzett: Gorenje Magyarország Kft.
Tárgy: méltányossági kérelemTisztelt Hölgyem/Uram!
A következő kéréssel fordulunk Önökhöz:
2015 februárjában a Media Marktban a Háztartási Gépcsere program keretében (nagycsaládosok vagyunk négy gyermekkel) lecseréltük a kb. 16 éves, megbízhatóan
működő szintén Gorenje márkájú hűtőszekrényünket egy Gorenje R6192SX típusú, 50230037
szériaszámú hűtőszekrényre. Tettük mindezt azért, hogy a csere következtében megtakarítsunk a villanyszámlából, négygyermekes családként ez fontos számunkra. A Gorenje márkát pedig azért választottuk mert ahogy említettem, a korábbi hűtőszekrényünk is Gorenje volt, illetve a fagyasztószekrényünk is az, mindkettőt nagy megelégedéssel használtuk 16 illetve 10 éve.Az új hűtőszekrény sosem volt hibátlan, a kezdetektől fogva a polcok alja a hátsó részen penészedett, de úgy gondoltuk, hogy ez esetleg a nagy belső tér következménye lehet. Egy év sem telt el és a hűtőszekrény elromlott, az ajtóhoz vezető elektromos kábel ment tönkre, ezt akkor még garanciában cserélték. A cserét végző markaszervízes szerelő szerint ezek a kábelek sajnos nagyon gyenge minőségűek, sűrűn előfordul hasonló probléma.
Most nem egész négy héttel ezelőtt a hűtőszekrény elkezdett furcsa, sóhajtozó hangokat kiadni és néhány nap alatt teljesen megszűnt hűteni; a kompresszor folyamatos járása mellett sem hűtött. A hűtőszekrényt kikapcsoltuk és bejelentettem Önöknek a hibát (2018. 07. 18-án) illetve kértem segítségüket a hiba kijavításában. A szerelő nem jelentkezett, így ismét kértem Önöket, hogy küldjenek szerelőt, ekkor kaptam egy telefonszámot amin a szerelőt elérni többszöri próbálkozásra sem tudtam.
Múlt héten (2018. 08. 03-án) ismét felhívtam Önöket és kértem segítségüket, ezután a szerelő
jelentkezett tegnap és nem egész három hét várakozás után ki is jött a hűtőszekrényt megnézni. Itt azt a megállapítást tette, hogy a hűtőszekrény belsejében futó, habbal kifújt csőrendszer kilyukadt és a gázt kiengedte, ez olyan részen található ami nem hozzáférhető és így a hűtőszekrény egyáltalán nem javítható.Arra fel voltunk készülve, hogy mivel már nem garanciális a hűtőszekrény, várhatóan több tízezer forintot el kell költenünk a javításra, azonban hidegzuhanyként ért, hogy a nagycsaládosként 3.5 éve vásárolt 150.000 Ft-os hűtőszekrény egyáltalán nem is javítható, ezzel így nem, hogy megtakarítást nem értünk el, hanem jelentős anyagi veszteség érte családunkat.
Úgy gondolom, hogy egy hűtőszekrény várható élettartama jelentősen 10 év feletti, ezért szeretnénk arra kérni Önöket, hogy segítsenek a probléma megoldásában és a minket ért komoly anyagi veszteség jelentős enyhítésében akár a hűtőszekrény javításával, akár egy másik, hasonló Gorenje hűtőszekrényre való cseréjével, esetleg egy ilyen hűtőszekrényre adott jelentős kedvezménnyel.
xxxxx, 2018. 08. 07.
Köszönettel,
...... Balázs
Szeptember 4-én, majdnem egy hónapra rá ezt a választ kaptam az ügyfélszolgálattól:
Tisztelt ...... Balázs,
Sajnáljuk, hogy készüléke meghibásodott!
Készülékét sajnos nincs lehetőségünk lecserélni mert a 3 év jótállás már lejárt.
A kedvezménnyel kapcsolatos kérelmét javasoljuk márkaboltunknak elküldeni.Márkaboltunk elérhetősége:
2045 Törökbálint, Dulácska utca 1/b
E-mail: markabolt@gorenje.hu
Tel: (+36 23) 511-813
Fax: (+36 23) 511-814Üdvözlettel:
Gorenje GroupFelhívtuk a márkaboltot, itt gyakorlatilag kiröhögtek, hogy ők csak egy márkabolt, miért adnának bármilyen kedvezményt, de azért adtak egy központi titkársági telefonszámot, hogy ott esetleg tudnak segíteni. A kapott számot napokig hívogattuk, soha nem vette fel senki...
A kör itt nagyjából bezárult. Nem az háborít fel, hogy nem adnak ingyen vagy jelentős kedvezménnyel egy hűtőt, hanem az egész hozzáállásuk, a folyamatos várakoztatás, ide-oda passzolgatás, illetve az, hogy egy általuk tervezett és gyártott, hűtő életkorban nézve fiatal gép nem javítható. Most van egy 150e Ft-os közel 400 literes szemétkupac a konyhában, ennyit a spórolásról meg a környezetvédelemről. Az egészet csak tanulságképp írom le, hogy mire lehet számítani nem sokkal a garanciaidő lejárta után a Gorenjétől.
Nagyon megköszönöm, ha megjelentetik, a címem és telefonszámom kérem szépen ez esetben kitakarni.
Köszönettel,
Balázs
UPDATE szept. 21.
Tegnap hirtelen 2 új információ is érkezett az ügyhöz kapcsolódóan. Balázs egy jó hírrel jelentkezett, tanácsadóink pedig az ügy jogszabályi hátterét viágították meg kicsit.
Szia!
A posthoz esetleg érdekes lehet, hogy nem várt fordulatot vett az ügy. Az egyik kommentben egy felhasználó azt állította, hogy ő Füle Norbert a Gorenje magyarországi ügyvezetője, sajnálja a történteket és felajánl 50% kedvezményt egy új hűtő árából, írjak neki egy e-mailt. Ezt tegnap késő este megtettem, ma reggel 9 előtt már választ is kaptam, hogy természetesen tartják az ígéretet, írjam meg az elérhetőségem és hogy milyen hűtőt szeretnék.
Üdv,
Balázs
Kedves Homár olvasók!
Az esettel kapcsolatban a rövid válasz sajnos elég egyértelmű: műszaki cikkek esetén ha letelt a 2 éves szavatossági idő (vagy ha a jótállás ennél hosszabb volt, akkor az), azt követően elenyészik a fogyasztó joga arra vonatkozóan, hogy a hibás teljesítésre hivatkozással bárminemű igényt érvényesítsen a forgalmazóval szemben.
Ahogy a cipők esetében is említettük korábban, az ár vagy a márkajelzés semmilyen többletinformációt nem tartalmaz a termék várható élettartamával kapcsolatban. Olyat legalább is semmi esetre sem, amire hivatkozhatunk probléma esetén. Kizárólag akkor lehetünk biztosak a dolgunkban, ha olyan terméket vásárolunk, amire a gyártó a jogszabályi minimumot meghaladó jótállást vállal. Ennek hiányában bármennyire márkás, vagy drága egy termék, a határidők letelte után elutasíthatják a minőségi kifogásunkat.
Van néhány ellenpélda, cégek, amelyek üzletpolitikai megfontolásból tesznek egyedi engedményeket, de ez nem kikényszeríthető. Nem véletlen, hogy egyre több cég vállal a minimálisnál (Magyarországon 10 ezer forintnál drágább műszaki cikkek esetén 1 év jótállás jogszabály alapján kötelező) több jótállást, ez ugyanis a fogyasztói döntések során egyre hangsúlyosabb.
Sok évvel ezelőtt volt itthon olyan jogszabály, amely az új műszaki cikket értékesítő vállalatok számára kötelezően előírta az alkatrész-utánpótlás biztosítását 8 évig (!), ez azonban ma már csak jogtörténeti érdekesség.
Rejtélyes 2018.09.18. 12:54:08
Venned kell ujat.
Darth Revan 2018.09.18. 13:07:56
Szivas. Sajnalom.
Tanulsag: amig valami mukodik le ne csereld!
FDToth 2018.09.18. 13:08:53
Rekcsek 2018.09.18. 13:41:10
Ez olyan ultimate ütőkártya, mint amikor a facebookos megosztós nyereményjátékok alá beírják a nagyik, hogy "B, a helyes válasz, én szeretném megnyerni, az unokámnak lenne, nagyon örülne neki!!!"
2018.09.18. 13:41:19
Im just here for the comments 2018.09.18. 13:43:58
Igazából a cég viselkedése érthető, elvégre hülye lenne cserélni, ha el is adhat egy másikat, még ha a vásárló jobban is örülne valami kedvezménynek.
Sajnálom a posztolót, én sem örülnék a helyében.
Esetleg valami közeli MekkElekkel megnézetni, hátha mégis tudnak kezdeni vele valamit?
Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2018.09.18. 13:52:37
Amint lejár a jótállás az már nem a Gorenje problémája. Szerencsétlen, hogy így alakult de nincs mit tenni.
herk 2018.09.18. 14:00:48
Mégis miből áll egy hűtő? Nem egy űrtechnológia.
Javíthatóra kéne tervezni, és akkor nem lenne gond.
Méghogy nem hozzáférhető helyen van !!
Csak egy csavarhúzó kell hozzá, meg egy emlelő, és mindjárt hozzáférhető.
herk 2018.09.18. 14:03:15
"Onnantól mindenki azt csinál a hűtőjével amit akar. Amint lejár a jótállás az már nem a Gorenje problémája."
Azért ez nem olyan biztos. Van olyan, hogy adott évig még köteles a gyártó alkatrésszel ellátni a terméket. Az meg hogy javíthatatlan, az nem igaz. Gazdaságosan nem javitható. Mert nem adnak hozzá alkatrészt.
Modulárisra kéne tervezni a hűtőt, akkor nem lenne gond.
crazyone asszem 1zen7ét 2018.09.18. 14:05:29
nincs olyan.
230e 2018.09.18. 14:17:48
Sajnos a mai eszközöknél ez úgy tűnik tényleg lutri, és azt kell venni amelyiknél a leghosszabb a jótállás. (Mondjuk a BEKO által adott 5 évre kíváncsi lennék).
A Gorenje mosógépünk dobja 3 év 2 hónapig bírta. Nagy mázli hogy éppen 5 éves jótállási akcióban lett véve, így ingyenesen javították.
vizsla_barat 2018.09.18. 14:41:31
bounty112 2018.09.18. 14:42:31
PepeXVI 2018.09.18. 14:48:23
A hűtő belső és külső (műanyag/fém, tök mindegy) burkolata között futnak a hűtőkör (réz)csövei. Mondjuk a hűtőgép hátulján. Ezt utána gyártáskor kinyomják hőszigetelő habbal, ami hasonlít a PUR habhoz. Mindenhez odaköt, és lehetetlen lerobbantani bármiről.
Ha történetesen ott kezd el szivárogni a hűtőcső a burkolaton belül, akkor nem javítható a készülék.
Gondold át: kivágni egy nagyméretű (mert a szivárgás helyét nem ismered pontosan) nyílást a hűtő palástján, onnan négyzetcentinként kikaparászni a habanyagot, majd tegyük fel megtalálod a szivárgást a csövön, de hogy forrasztod meg a csövet? Hozzá se férsz a szerszámmal. A csövet pedig nem tudod kifűzni a helyéről, mert máshol is fogja a hab.
Mindezek után még vissza kéne tenned a kivágott "szerelőnyílást" úgy, hogy ne legyen ocsmány amit az ügyfél lát belőle.
Ezt sajnos nem lehet megcsinálni. Ha a csőtörés elérhető helyen van, természetesen javítható, csakúgy, mint egy meghalt kompresszor vagy elektronika is cserélhető.
Terézágyú 2018.09.18. 14:50:46
Most akkor háromésfél és százötvenegésznulla???
Vagy harmincöt és százötvenezer???
Laredo 2018.09.18. 15:25:05
Tanulság: tévéből és hűtőből csak LG-t! (Ez itt a reklám helye, én jönni szépséged Dél-Kaurea.)
mikimackó 2018.09.18. 15:29:33
mikimackó 2018.09.18. 15:31:30
Nick-son 2018.09.18. 15:49:11
Im just here for the comments 2018.09.18. 16:14:07
Im just here for the comments 2018.09.18. 16:17:52
szekertabor · provo.blog.hu 2018.09.18. 16:18:12
- az elnyert pályázati összeget csak méregdrága (korszerű) eszközre költheted,
- az elnyert összeget ki kell pótolnod a vételár 25-50%-ával
- nem bízhatsz abban, hogy egy átlagos készülék élettartamával rendelkezik.
Bár elsőre talán ostobaságnak tűnik, de inkább veszek egy 5-6 éves használt eszközt az új árának töredékéért, mert kevesebbe kerül, mint az újon az önrész, bizonyítottan jó konstrukció, ha már kétszeresen túlélte a garanciaidőt, és még a környezetet is jobban védem vele, mint ha legyárttatok egy új készüléket, akármilyen is a környezetvédelmi besorolása.
Attila F 2018.09.18. 16:26:50
pannonpuma 2018.09.18. 18:00:06
cascade 2018.09.18. 18:00:13
koprofágia 2018.09.18. 18:06:07
Ha nincs penzed panasonicra,vagy sonyra,akkor jo az lg tv is.
hutobol sose vennek tevemarkat.
anyuek samsung hutojeben is rendszeresen all a viz a polcokon,az lg mosogepuk meg 3-4 ev utan lett gtk.
zuhanorepulesss 2018.09.18. 18:27:26
150 ezer forintot kiadni nem kellemes, de egy háztartási nagygép ennyibe kerül. Vagy inkább drágább.
A rövid időn belül tönkremenő készülékekhez meg..Minden gyártó próbálja maximalizálni a hasznát. Munkaerőn nem tud spórolni, alapanyagok árát szorítja lejjebb a beszállítóknál. Ők meg az alacsonyabb árért alacsonyabb minőséget szállítanak. Legtöbb esetben filléres összetevők mennek tönkre a berendezésekben, ha nem bontható és javítható..akkor meg így jártunk.
Laredo 2018.09.18. 19:19:43
Sony: Videojáték-konzol,asztali deck, fejhallgató.
Panasonic: dvd-lejátszó. A többi cuccukat hagyjuk.
Az LG Full HD tv-m (nem smart!) kb. 6 éve hibátlanul megy,szüleimnek 4K-s tévéjük van tőlük, az is megy mint a parancsolat, a hűtő is tökéletesen teszi a dolgát. Nem pénz kérdése, egyszerűen jó dolgokat árulnak a szórakoztató elektronika terén.
Samsung-tól valóban az ég mentsen meg.
goes 2018.09.18. 19:44:53
CCnick 2018.09.18. 19:54:19
olcsó neminox LG plazmánkon 4,5 éve nézzük a jobbnál jobb audiovizuális tartalmat.
naty77 2018.09.18. 20:20:30
tévéből van itthon lg és panasonic is szerintem sokkal jobb a panasonic. nagyjából egy időben vettük a kettőt és hasonló tudásúak is, viszont jobb a kép, a menü, és a gyorsasága a p-nek.
Nick-son 2018.09.18. 20:46:45
Nick-son 2018.09.18. 20:51:09
hátmármindennicknévfoglalt 2018.09.18. 20:51:43
230e 2018.09.18. 21:29:46
@Nick-son: Akkor ez jó hír, azt hittem nem húzzák addig.
holdlányka 2018.09.18. 21:36:15
Érdemes eleve 5 év kiterjesztett garival megvenni random bármelyik hűtőt, ha lehetőség van rá.
IT_mgr 2018.09.18. 21:44:55
"Kijelzőhiba, gazdaságosan nem javítható".
Nem volt szarráhajtva, nem ugráltunk rajta. Félve mertem másik tv-t venni... Egyszerűen mindent 3-5 évre terveznek, a paraszt majd vesz újat. Drágán.
Wahooka, the great 2018.09.18. 21:56:08
Az LG tényleg jól bírja, volt 7 évig ilyen hideg ládánk, mert nem volt pénzünk hűtőre. Hibátlanul passzoltam el, tényleg jó. Jut eszembe, volt második gépnek Gorenje is. Két év alatt tropa lett: szivárgott a gáz, volt valami kompresszor nyűg, összehasadozott a gumi az ajtón. Minősíthetetlen.
Tudok én is gyökér kommentet írni (még ha igaz is).
Osztja itt mindenki az eszet (én is, ebből a kevésből), de egy 4 (!) gyermekes családnak ez igazi tragédia lehet, ott minden ezresnek van helye, nem 150-nek. Gondolom, hogy nem lehetett kellemes hozzájuk fordulni és kérni, de nagy családdal meg kell próbálnod mindent. Kicsit több tiszteletet!
Xezs7 2018.09.18. 22:12:33
Ilyen helyzetben egyetlen dolgot tehet az ember: jó messzire elkerüli a márkát. Én amúgy rendesen meglepődtem, hogy Gorenje még létezik. Számomra a Gorenje a szocializmus megtestesítője, így még akkor sem kéne Gorenje készülék, ha ingyen adnák. Lépjünk túl már az ilyen 30 éves beidegződéseken.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2018.09.18. 22:12:37
Lg mosogepunk 11 ev utan romlott el, csapagyas lett. Elajandekoztam, mert javithato, de nem volt kedvem szerelokkel szarakodni, nekem meg nincs ra idom. Vettem egy szaritosat helyette. Termeszetesen LG-t. Sogorek 1 honapja vettek AEG-t, mar volt naluk a szerelo...
Samu porszivonk 15 ev utan doglott be. Vettem egy masik Samut. Mondjuk ez szar vetel volt, de az EU tehet rola, mert az energiaszegeny 900W-os szarozas miatt eleve szar (gondolom mas markak se szivnak). Mondjuk a robot az LG, az jo, de sajna ok nem ismerik a virtualis falat, ami szivas.
ppppalika 2018.09.18. 22:19:58
Xezs7 2018.09.18. 22:23:18
Nokis 2018.09.18. 23:00:02
Nokis 2018.09.18. 23:03:13
AdmiralRobert 2018.09.19. 00:03:12
jjoey 2018.09.19. 00:49:53
Amugy meg amiota a toshiba chip made in taiwan, mindenbe onnan jon a lenyeg.
glad az egyetlen 2018.09.19. 03:24:04
Após néhány éve kért tanácsot mosógépre. Én azt mondtam kicsit drágább az átlagnál, de menjen turira és vegyen Bosch-t.
Na a szupi Bosch mosógép garancia+fél évig bírta aztán úgy megadta magát, hogy a szerelő azt mondta, hogy nincs értelme javítani, mert olcsóbb az új.
Na azóta az öreg nem kért tőlem műszaki tanácsot ,én meg más kárán tanultam meg, hogy a régi prémium márkák se azok már, amik voltak.
Mayerling 2018.09.19. 04:14:47
Fantomász 2018.09.19. 05:26:58
Nancsibacsi 2018.09.19. 07:10:10
CCnick 2018.09.19. 07:28:34
werinter 2018.09.19. 08:09:30
Ilyen világban élünk sajnos!
Egyébként nekünk már 14 éves a Whirlpool hűtőnk és tökéletesen működik azóta is. Igaz, hogy esztétikailag nagyon ramaty állapotban van, szinte minden műanyag alkatrész törött, de hűt és lehet bele pakolni amit csak akar az ember! Szintén ugyanettől a gyártótól lévő majdnem azonos korú mosógépünket nemrégen cseréltük le egy újabbra (márka ugyanaz), de annak is azon kívül, hogy brutális hangja lett az elmúlt 1-2 évben nem volt baja. A fagyasztóládánk szintén ettől a cégtől van és már az is van vagy 10-12 éves. Szóval lehet érdemes lenne másik márkára "esküdni"...
scavengario 2018.09.19. 08:19:11
killerkaller 2018.09.19. 08:33:09
Ha történetesen ott kezd el szivárogni a hűtőcső a burkolaton belül, akkor nem javítható a készülék."
Ha az általad leírt, már-már a repülőgépek fekete dobozai védelmével szinte megegyező technológiával védik le a hűtőközeg csövét, akkor a sarokba állított gép hogy a bánatba tud tönkremenni. Ha valóban ez volt a javíthatatlanság oka, szerintem az visszavezethető gyártási hibára.
Secnir 2018.09.19. 08:35:28
akkor most a hüvelygomba helyett beszélgessünk a háztartási kis- és nagygépekről.
Alapvetően kétfajta típus van: az olcsó és a drága. Az olcsóból kispórolnak alkatrészeket vagy gyengébb minőségűt tesznek bele, esetileg más technológiával rakják össze (értsd: bonthatatlan), akár egy adott cég egy adott márkáján belül is. mondok példát mindháromra, csak hogy értsétek:
-más összerakott technológia: beko oldatöltős mosógép. svájctól keletre és nyugatra ugyanazt a típust árulják, azonban a különbség belül rejtezik: az egyikben a műanyag külső dob nem két részből van összecsavarozva, hanem össze van forrasztva -> bonthatatlan -> csapágycsere esetén ki lehet dobni az egészet, mivel nem lehet kicserélni az amúgy 1200 forintos csapágyat és 450 forintos szimeringet. természetesen a kelet-európai piacra szánt van összeforrasztva.
-kispórolás: ugyanígy mosógép (többfajta), egy darab vízcsatlakozó van kettő helyett (hideg-meleg), és a nyákon is hiányzik a vezérlés (de a tokozás ott van!). fejlettebb országokban ugyanis hideg-meleg vizet kap a mosógép, hogy kevesebb áramot fogyasszon, és ne menjen olyan gyorsan tönkre a fűtőszál
-gyengébb minőség. két példám is van: az ALDI-ban most volt akciós fagyasztó, valami 39.999 forintért. vette boldog-boldogtalan, echte kínai, de még a kartondoboz is. megnéztem, R600-al van töltve (izobután). mondom nagyszerű, el lehet képzelni, hogy milyen minőségű lehet, amikor egy Danfoss vagy Aspera R600-as kompresszor (csak a kompresszor!) ~40.000 forint. és amikor tönkremegy, kihívják a szerelőt, az meg benyögi, hogy kompresszor+gáz+munkadíj 60e, akkor meg jönnek sírni a homárra.
másik példa, szintén hűtő (de láttam, fentebb már írták) kétfajta van: az egyik, amelyiket összeszerelik, majd kiöntik habbal. na az úgy marad, amíg egy barátságos vasas ember fel nem dobja a mercire, ahol a gyerekek szétbontják menet közben. a másik fajta szerelhető, tehát ha kilukad a cső, vagy az oldallemez, akkor kis bontás, szivárgáskeresés, forrasztás és feltöltés után tovább tud üzemelni a hűtő. nem tudom nyugodt szívvel azt mondani, hogy ezek a világ nyugati felére készültek, mert abszolúte ezt a könnyebb legyártani (szerintem), nem pedig a kipurhabozott kínai szart.
jelen esetben a posztoló egy olyat vett, ami ki van fújva -> szerelhetetlen. nem véletlen, hogy a szerelők, amikor bekukkantanak az aljába, már pakolják is össze a szerszámokat, hiszen a bontás-javítás költsége ~80e forint volna, amit a "nagycsaládos" nem fog kifizetni. Csak ezt nem mondják meg a usernek.
javaslatom az, hogy dobja fel facebookon/jófogáson a hűtőt, írja bele, hogy palásthibás, elszökött a gáz, 20.000 forint az ára (meg írja oda, hogy milyen gyártmányú kompresszor/gáztípus), és biztos lesz olyan hűtős, aki megveszi magának, mert elbarkácsol otthon vele...
Secnir 2018.09.19. 08:38:33
"akkor a sarokba állított gép hogy a bánatba tud tönkremenni. Ha valóban ez volt a javíthatatlanság oka, szerintem az visszavezethető gyártási hibára."
igénytelen anyagok felhasználása kategória. egy összeforrasztott hűtőkörből nem szivároghat a gáz, mert nincs hol. forrasztásnál nem, a rézcsöveken keresztül nem, marad a palást. én még azt is el tudom képzelni, hogy véletlenül valahol pakolás/takarítás közben megszúrták belül, és ott szivárog.
Nancsibacsi 2018.09.19. 08:40:31
Ezt minden cég így csinálja, csak van aki kevesebbet költ az ilyen "ráncfelvarrásokra", és többet az új funkció fejlesztésekre. Jelenleg az van, hogy egy újszerű termék lutri: tönkremehet gariidőn belül, de tarthat baromi sokáig is. Viszont az N. ráncfelvarrt, "evolúciós fázisa" már BIZTOSAN kevesebb ideig fog tartani a költségoptimalizációk miatt, mint az újszerű cucc - viszont gari időn belül előjövő típushibája meg nem lesz. Mivel azonban az új technológiás cuccok jellemzően menők, és drágábbak mint az N. evolúciós, 10 éve is ugyanez volt típusúak, ezért okosnak igazán nem lehet lenni. Mindenhogy ráb.szol - ne vegyél semmit :-D
Secnir 2018.09.19. 08:41:32
"Ti most pont megszívtátok, mert a tervező mérnökök pontosan számolták ki mikor menjen tönkre a hűtő."
nem, ez konteo.
Secnir 2018.09.19. 08:47:14
"A mérnöknek nem az a cél, hogy 3.5 év után menjen tönkre, hanem az, hogy 3 évig kibírja, és OLCSÓBB legyen az előállítása. Ha van egy működő konstrukció, minttomén 0.5 mm-es falvastagságú csövekkel hűtő, akkor ő nem azért cseréli ki 0.3-asra, hogy hátha így kilyukad, hanem azért, mert amiatt a teljes hűtő elállítása 10 eur-al kevesebbe kerül."
majdnem. a hűtőkörök szerelésének szigorú szabályozásai, szabványai vannak, nincs olyan, hogy 0,5 meg 0,3 falvastagságú cső, egyfajta van (1mm falvastagság). kizárt, hogy a cső kilyukadjon, itt vagy a forrasztás minősége hagy kihányni valót maga után, vagy a palást (0,1-es aluminum, kétrétegű, és a két préselt réteg között megy a hűtőközeg) lukadt ki mondjuk a préselésnél...
Balages74 2018.09.19. 08:47:49
2018.09.19. 08:48:46
Terézágyú 2018.09.19. 08:51:10
"értelmes ember vagy, ne hasogasd a szőrszálat. Úgyis tudod, mit írt és a pont beszirvágott már a mindennapokba a vessző helyett/mellett. "
1. Nem, akkor nem vagyok értelmes ember. Ha te, és a pószter azok vagytok.
2. A kurvanyázás is beszivárgott már a mindennapokba - akkor használom itt is, jó lesz úgy?
Attila F 2018.09.19. 08:55:01
flint 2018.09.19. 09:06:04
ahol 4 gyerek után kap havi 64 000 családi pótlékot + a gyerekek után még igénybe tudnak venni havi 132 000 családi adókedvezményt ami annyit jelent, hogy az átlag bruttó bért kb. megkapja levonás nélkül.
Ennyiből szerintem simán futnia kellene a médiamárktban egy másik, 20 havi 0% THM-ra vett hűtőre a hol a havi törlesztő 7500 forint.
Nyilván nem szép dolog más zsebében kotorászni, de ne legyen már ingyen minden amiért naccsaládos' az ember.
230e 2018.09.19. 09:20:37
@flint: négy gyereknél hacsak nincsen segítség, akkor általában kiesik egy kereső, az összeg az nagyjából az ő kieső jövedelmét pótolja. Egyébként meg valszeg írhattak volna annyit, hogy adnak kb. 10-20%ot a következő hűtő árából, és nem lesz belőle poszt.
JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2018.09.19. 09:21:53
Szerintem ez másokat is érdekel.
Köszönném
Xezs7 2018.09.19. 09:34:07
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ismerősöd debil, vagy nem takarít. Csak a kommentedről ezek jutottak még eszembe.
Xezs7 2018.09.19. 09:37:55
Xezs7 2018.09.19. 09:40:33
Xezs7 2018.09.19. 09:44:57
Balages74 2018.09.19. 09:45:00
@Nancsibacsi: a spórolni kell és lehet között van némi különbség.
@Kolompár Magneto: te biztos nem írtad volna bele a kérelembe a helyemben, ugye?
@scavengario: hát én se cserélném a helyedben amíg nem megy tönkre
Egyébként sajnos minden egyre silányabb minőségű. Mosógépből is volt Gorenjénk illetve más hasonló kategóriás márka, nemigen bírták a gyerekekkel járó terhelést 3 évnél tovább. Aztán amikor jött a szerelő és mondta, hogy ő ugyan megcsinálja ha gondoljuk, de belül ócska műanyag az egész, nem éri meg, vettünk inkább egy Miele-t. Na az nem véletlen 120kg, nem is volt vele gond pedig már a többszörösét kapta mint előtte a kommersz mosógépeink.
RTB 2018.09.19. 09:48:39
ez nem így volt, hanem így:
Háztartásunk szlogenje
legyen mindenütt Gorenje
Xezs7 2018.09.19. 09:57:02
De mondok egy extrém esetet, megtörtént: bérlő panaszkodik a tulajnak, hogy ugrál a mosógép. Tulaj leszarja, mossál vele. A gép ugrál még pár hónapig, majd megdöglik. Szerelő jön, röhög, mondja, hogy milyen idióta kötötte ezt be ide, hogy nem szedte ki belőle a rögzítőcsavarokat? A csavarok szétnyírták a dobot, kukázni kellett az egészet.
Az ilyen sztorik miatt nem vagyok hajlandó elhinni, hogy minden szar, amit ma gyártanak.
Blackmore 2018.09.19. 10:04:41
killerkaller 2018.09.19. 10:11:38
Azért a levegővételt ne hagyd ki :-))
Nancsibacsi 2018.09.19. 10:21:10
Na jó, de te mennyi idő alatt spóroltad volna meg a gép árát - vagy akár a rád eső részt? Spóroltál mondjuk 200 kWh/év, 50 forintjával ez 10eFt/év. Arra gondoltál mondjuk 50%-os önrész mellett, hogy 7.5 évig biztos kihúzza - ha 3 év a garija? Nem érzed magad picit naívnak?
Spórolni úgy lehet, hogy gariidőre számolunk megtérülést. Ha ez kevesebb mint a befektetés, simán nem éri meg. Ami a gari időn túl van, az ajándék, de arra számítani nem lehet. Világításnál se fogok a padlásra LED-es izzót rakni, mikor 1 évben használom kb 2 órát, így több 1000 év alatt térülne meg a befektetés. Nyilván a meglévő készülék is tönkre mehet, de ekkor se fogok mondjuk egy 20kWh/év spórolásért +100 ezret fizetni, hanem beérem a gyengébb energiahatékonyságúval. Meg a másik, hogy ami kisebb, az mindig kevesebbet fogyaszt. A legjobban azzal tudsz spórolni, amit nem veszel meg (pl. fölösleges plusz literek). Nekem is van ismerősöm, akinek 2 nagy bazi hűtője van, meg 2 fagyasztója, de ő nem csak a zsömlét meg a lisztet rakja hűtőbe, de még a papírtörlőt is. Neki aztán lehet A+++++ is a hűtője, akkor se spórol...
Nancsibacsi 2018.09.19. 10:24:27
Persze, és ilyenkor NYILVÁN az adott gyártó termékét fogod megvenni - nem ám a konkurenciáét. Brilliáns stratégia.
Secnir 2018.09.19. 10:27:05
"kérlek adj tanácsot KONKRÉTAN melyik tipust vegyem."
ez a kérdés szokott lenni nálam a hubazmeg kategória, ami után elszívok egy cigit, és azt mondom, nem tudom. de jó, legyen. konkrét típust nem fogok mondani, mert nem ismerem a világon kapható 2342341 típust. amire viszont ÉN figyelnék:
-a hűtőszekrénynek minél kevesebb elektronikája legyen. egy hőfokszabályzó és szevasz. semmi led-kijelző, wifi meg ilyenek, mert a hőfokszabályzó, ha meghal, az 1000 ft plusz csere, míg egy bosch (siemens stb) nyák használtan(!) is 40e körül mozog.
-ha látod a kompresszorát a boltban, hátul, alul kb focilabda méretű ülőgumó, nézd meg az adattábláját, papírját. ha a gyártó danfoss, aspera, acc, l'unite, akkor az megbízható, örökélet meg egy nap.
-purhabos-e vagy sem. ezt bontás nélkül nem tudod megnézni, és mint írtam, gyártónál adott típuson belül is függhet. ha viszont minőségi anyagokból van összerakva (lásd kompresszor), akkor máshol sem lesz baj.
-én nem vennék fagyasztós hűtőgépet, hanem csak külön fagyasztót ÉS hűtőgépet. tudom, nekem családi házban, pincében elfér, de van aki helyhiánnyal küszködik, ha nem muszáj, ne vegyél kombináltat. ennek az az oka, hogy a fagyasztó és a hűtő hűtéséhez szükséges közeg más. a kombináltban kurvára ki kell számolni, hogy ugyanaz a közeg először -10 fokon tartsa a hűtő egy részét, majd amikor felmelegszik a közeg, akkor meg 5 fokon tartsa a másik részét. ha túlmelegszik a közeg (mondjuk hirtelen telepakolják a fagyasztót, akkor elképzelhető, hogy a sima hűtőben ott, ahol távozik a felmelegedett gáz a kompressor felé, ott nem is hűt, és ott 20 fokos lesz a hűtő (posztolónál ezért penészedett a sarokban, mert ott jó volt az idő, amikor már elkezdett szivárogni a gáz, és nem hűtött).
-találd meg a hűtőd/fagyasztód helyét. ahhoz, hogy jól hűtsön, és ne fogyasszon sokat, és ne menjen 0-24-ben a kompressor, ahhoz az kell, hogy a hátsó lemezkondenzátor (girbegurba 6-os csőköteg feketére lefestve) jól szellőzzön, és ne érje meleg, ne süsse a napfény. ahhoz, hogy jól leadja a hőt (és ezáltal belül jól hűtsön) kb 20 fokkal kell hidegebbnek lennie, mint a lemeznek. ez sima hűtő esetén azt jelenti, hogy max 30 fok lehet (de te is meg tudod nézni, a kompresszorból kijön egy fekete cső, ami belemegy egyből ebbe a girbegurba csőkötegbe. követed az első kanyarig, és ott rámérsz egy hőmérővel. ez hűtőtől, nyomástól, gáztól függően más. mondjuk legyen 50 fok. akkor ott legfeljebb 30 fok lehet.). ezért nem építjük be, nem szorítjuk be két konyhaszekrény közé, és zárjuk le egy munkalappal. ha nagyon szar helyen van, akkor érdemes fölé hátulra egy kis tangenciális ventillátor beszerelni (5-10e ft) plusz egy hőmérős ki-be kapcsolót (4e ft).
-és, ha egy mód van rá, ne legyen kínai. hiába siemens, akármi, megnézed rajta a kompressort, és ha ott van rajta: Made in PRC, akkor lépj tovább, mert import, tömegáru.
ennyit tudok elmondani, kérem, kapcsojjaki
Xezs7 2018.09.19. 10:50:24
Blackmore 2018.09.19. 11:05:15
2018.09.19. 11:05:52
killerkaller 2018.09.19. 11:07:28
Ugye-ugye az a régi jól bevált Szaratov hűtőgép, ami évtizedekig bírta. Talán még napjainkban is duruzsol valahol. Egyetlen gond árnyalta a működését. Ha az éjszaka csendjében beindult a kompresszor, az kimerítette a csendháborítás fogalmát :-)
2018.09.19. 11:09:31
Secnir 2018.09.19. 11:20:31
koprofágia 2018.09.19. 11:47:28
ez amugy igy van. szomoru latni a sok korlatolt,gonosz embert,akikbe semmifele empatia nem szorult.
werinter 2018.09.19. 12:15:28
De helyesbítek akkor: nem azt számolják ki, hogy mikor menjen tönkre az adott eszköz, hanem azt, hogy mi az az anyagmennyiség, minőség és összeszerelési mód, amellyel a legolcsóbb legyártani a gépet és pont a garanciaidőt "túlélje".
Basz-ommm 2018.09.19. 12:29:10
Xezs7 2018.09.19. 12:32:09
A te hűtődet nem ismerem, de lehet hogy az is elromlott már párszor, csak nem emlékszel rá. Továbbá a szovjet ipar minden volt, csak nem gazdaságos. Lehetséges, hogy túlméreteztek benne sokmindent, de nem annyiért adták, amennyi még profitot is termelt volna. A szocialista ipar termékeit sosem szabad összehasonlítani a piacgazdasági termékekkel, mert a szoc. ipar masszívan veszteséges volt. Továbbá abba gondolj bele, hogy egy hűtőnél nem csak az számít, hogy mennyiért veszed és javítod, hanem az is, hogy a 30 év alatt mennyivel fogyaszt több áramot, mint egy energiatakarékos. Az emberek hajlamosak csak az egyszeri nagy költségeket nézni, de kifelejtik a havi kisebb költségeket, amit az ilyen gépek generálnak.
Xezs7 2018.09.19. 12:33:38
Manna51 2018.09.19. 12:38:52
Nincs türelmem végigolvasni az összes hozzászólást, így lehet, hogy már más is javasolta azt, hogy kiterjesztett garanciát kellett volna venni hozzá. Kell érte fizetni a termék értékétől függően. Én már kétszer is kihasználtam, egyszer egy laptop meghibásodásnál, ott kétszer megjavították a garanciális időn túl és olyan hibával, amire a garancia ki sem terjedt.
A másik egy mélyhűtőszekrény volt, amikoris a fiókokat nem lehetett már használni, mert a mélyhűtőszekrény oldala kipúposodott. Ez nem volt egyébként látható.
Emiatt ennek a biztosításnak a keretében az egész hűtőszekrényt kicserélték újra.
Megjegyzem, hogy ettől még lehetett használni, mert a fiókok alatt volt üvegpolc is, de kicserélték.
Az a javaslatom, hogy a következő vásárlásnál ezt nem szabad megspórolni...
Nancsibacsi 2018.09.19. 12:43:35
Amelyek 3 év garisak - mint a fenti ábra mutatja :-D
Figy, ami működik, megfelelő, azt nem cseréljük le a fogyasztás miatt csak akkor, ha az az új termék gariideje alatt behozza az új termék vételárát. Ez ökölszabály - aki ettől eltér, úgy jár mint a poszter
Vannak olyan dolgok, amik meglepően tartósak - mi 10 éve vettük ezt a lakást, és még SEMMI se ment tönkre - LG hűtő, mosógép, Candy mosogatóval kombinált tűzhely, de még az előzőből áthozott cuccok - pl. +5 éves Daewoo mikró, +3 éves Saeco automata kávéfőző, +5 éves Samsung porszívó - is működnek, mint a svájci óra. De ettől még amit nem kellett - mert mondjuk az előző lakásban be volt építve -, azt nem cseréltem, mert a cserében kódolva van a sz.pás lehetősége. Ha ezek közül tönkremegy valami (főleg a mikró), akkor borzasztóan fogok örülni, mert végre lesz okom valami újat kipróbálni. Utána se fogok rettegni, mert a vételárat én szétosztom a gariidő éveire, és ha egy évre nem ér meg nekem egy hűtő 50 ezret csak 25-öt, akkor én nem fogok 150 ezrest venni csak 75 ezrest. A fogyasztást meg pont lesz.rom, mert az jellemzően nem jelentős tényező.
Balages74 2018.09.19. 12:48:06
MagyarPéter 2018.09.19. 12:58:43
Szóval ezzel, hogy azt hangoztatja, hogy nagycsaládos, nem mindenkinél lopja be magát a szívébe.
Xezs7 2018.09.19. 13:02:48
Nálad meg persze hogy 10 év alatt még semmi sem ment tönkre, mert a tervezett elavulás egy baromság. A te példád a bizonyíték rá. De hidd el, 10 éve ugyanígy megvolt ez a konteózás az akkori dolgokkal kapcsolatban. Valahogy az emberek számára mindig a negatív dolgok maradnak meg jobban (pl valami 3 év alatt tönkremegy), a pozitív dolgokat meg valahogy elfelejtik.
Energiatakarékosság szempontjából egy 10 éves cucc szerintem teljesen megfelelő, így a te helyedben én sem cserélnék le semmit se. Viszont én a szovjet 30 éves szarokról beszéltem.
Xezs7 2018.09.19. 13:04:48
Semmi sem tart örökké, még a szovjet dolgok se.
werinter 2018.09.19. 13:10:54
Az viszont tény, hogy masszívabbak, strapabíróbbak és jóval megbízhatóbbak, mint a manapság legyártott kapitalista ipari hulladékok.
Xezs7 2018.09.19. 13:18:39
A lényege annyi, hogy egy adott populációból az emberek hajlamosak csak a sikeres egyedeket figyelembe venni, és elfelejteni a nem sikeresebbeket, leginkább azért, mert a sikeres egyedek láthatósága sokkal magasabb, mint a nem sikereseké.
A te példádból kiindulva, te részrehajló vagy a Minszk hűtőgéppel szemben, mert te csak azt az egy túlélőt veszed figyelembe, ami nálad van. Azt már nem látod, és emiatt nem veszed figyelembe, hogy hány Minszk hűtőgép ment tönkre és lett kidobva az elmúlt 40 év alatt. Nem véletlen, hogy manapság nem egy elterjedt dolog a Minszk hűtőgép, nem gondolod?
Balages74 2018.09.19. 13:22:27
"Még egészen méltányos volt a cég, hogy nem fizettették ki a szerelő kiszállási díját. Másnál akár 10est is elkérnek azért, hogy kimenjenek és személyesen közöljék, hogy a háztartási eszköz nem javítható (gyári megoldással)." - kifizettették.
Azoknak pedig akik a nagycsaládos szón rugóznak folyamatosan: nem ide jöttem sírni, hogy hogy kibasztak velem mint nagycsaládossal, ha nem tűnt volna fel, hanem a Gorenjére próbáltam hatni a kérelem formájában amit a Gorenjés szerelő tanácsára írtam. Ha ti írtatok volna egy ilyet, ti is beleírtátok volna. Ide csak azért került ki a szó, mert természetesen szó szerint lett bemásolva az eredeti levél.
Xezs7 2018.09.19. 13:42:39
Balages74 2018.09.19. 13:47:36
2018.09.19. 14:00:17
TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 14:01:51
"Liebherr Központi Szervíz és ügyfélszolgálat részére ....
Tárgy: Rejtett gyári hibás Liebherr CUPSL 3221 hűtőfagyasztó szekrény. Mit lehet tenni?
Az adott hűtőszekrényt édesanyánknak (81 éves) vásárolta a testvérem veresegyházi családi házba, ahol egyedül él. Édesanyánk állandóan panaszkodott, hogy kattog ropog a hűtőszekrény. Többször kijöttek kivizsgálni, beállítgatták, gondolkoztak a cserén is, valami panelrepedést emlegettek, de végül csak a kompresszormotor lett benne kicserélve. Azt mondták többet nem tehetnek. Édesanyánk, édesapánk halála utáni egyedüllét érzékenységének véltük az esetet és nem is foglalkoztunk a hűtő esetleges hiba felderítésével, hanem vettünk neki egy új a Bosch hűtőt, ami a Liebherr 41 dB helyett 34 dB-en működött. Ezzel a mai napig meg van elégedve, csendes, nem kattog. (Pontos típusa: Bosch KGE49BI40 ~240.000 Ft)
A Liebherr CUPSL 3221 hűtőt áthoztuk a gödöllői családi házunkba és sokáig csak állt használatlanul. Néhány, 3-4 hónapja fogtuk használatba és eleinte nem, de aztán egyre hangosabban és gyakrabban mi is tapasztaltuk a kattogó, pattogó hangokat. Vártunk vele, hogy meg lehet-e szokni, vagy nagyon zavaró és nem használjuk. Nem tudtuk megszokni.
A mai napon egy erős penészillatot éreztem és kihúztam a helyéről, hogy nem esett-e mögé valami élelmiszer és az okozza. Nem az volt, hanem a hűtőszekrény hátuljánál, a jobb felső sarkánál található szivacsos anyag telítődött penésszel és nedvességgel. Ezt kissé lebontva eléggé csúnya kép fogadott. Amit a csatolt fotón tudok bemutatni. Az adott külső burkolaton végeztem néhány lézeres hőmérséklet mérést és az az adott hibás helyen 10 c fok körülire adódott. Szintén készítettem róla egy képet. A messzebbi felületeken viszont 21-+22 c fok. Ami számomra belső szigetelési, szerelési hiányosság, tehát gyártási hiba diagnózisa egyértelműen. (műszaki euromérnöki végzettségem van, minőségbiztosításból is van oklevelem)
.....
Kérdezni és kérni szeretném, hogy méltányosságból és a termék jó hírnevének megőrzése miatt, az adott hibát vizsgálják ki és tegyenek kompromisszumos javaslatot (ami számomra csak minimális anyagi áldozatot jelentene) az így már két okból is használhatatlan és egészségveszélyes termék javítására, vagy teljes, vagy részleges cseréjére. "
Mint írtam, teljes egészében beszámították az újkori árát egy másik hűtő vásárlásába.
Balages74 2018.09.19. 14:11:48
Balages74 2018.09.19. 14:14:04
TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 14:18:08
Musha Kage 2018.09.19. 14:20:52
Balages74 2018.09.19. 14:23:40
Majmász Gedeon 2018.09.19. 14:24:43
Segna 2018.09.19. 14:24:45
Ilyen szó, hogy pószter nincs. Még a word is aláhúzza. Ha már a szőrnek a szálánál tartunk.
posztoló - már ha kérhetünk egy ilyen tüchtig pontos és vesszős embert...
;-)
jandera 2018.09.19. 14:30:22
Balages74 2018.09.19. 14:32:09
Segna 2018.09.19. 14:34:24
Nyilván nem jókedvében száll bele ilyen dolgokba az ember, és ha nem muszáj nem kér. Ha muszáj, akkor muszáj, és pont azt utálja az ember benne, hogy a hozzád hasonló empatikus és sok tapasztalattal rendelkezők megítélik, hogy mi a koldulás, mi a rinya és mi a kínos.
Neked. Neked, aki a dumádból ítélve otthon lakik, vagy albiban, amit anyáék fizetnek neki, és legfeljebb a sörre meg a bulira valót kell beosztania. Ami ha elfogy 10-re tényleg égő kérni. Sőt rinya.
Látod ítélkezni bárki tud, néhány sorod alapján.
Remélem hamarosan te is boldog családos ember leszel, és aztán pontos fogalmaid lesznek a rezsiről, beosztásról több gyerek iskoláztatási költségeiről, és a váratlan 150eFt.-s kiadások jólesőségől.
TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 14:35:15
Igen, de nálunk hűtő funkciók azért még működtek. Különben észlelni sem tudtam volna a hibát, hőméréssel és penészesedés észleléssel, csak ha szétverem a hűtő falát. Nálatok lehet, hogy több hiba is volt, van egyszerre és egyikből következett a másik. Engem persze bosszantanak az ilyen dolgok, mert ha le is járt valaminek a garanciája, az csak azt jelenti, hogy ingyen már nem javítják, de javíthatónak kellene azért még lennie. (szavatosság)
Ha már úgy sem tudjátok és akarjátok használni, javaslom hatóságilag tárjátok fel a hibát roncsolással. Tehát jegyzőkönyvezve és róla filmet forgatva. Ha vállalja valamilyen fogyasztóvédelmi szerv, akkor náluk, vagy jelenlétükben. Mert ha ott is buborék volt a szigetelésben, tehát szigetelési, azaz gyártási hiba, akkor más ám a "gyerek fekvése" .... van és kell is tenni. pölö perel fenyegetőzni .... mert a szigetelési hiba miatt (fokozott hőtágulások és összemenések) bezony a hűtőközeget szállító cső is szépen idő előtt elrepedhet. Mert az már ott úgy és annak a helynek megfelelően van méretezve.
Balages74 2018.09.19. 14:37:09
Segna 2018.09.19. 14:38:25
A mienk vagy 25 évet bírt, csak azt kellett megszokni hozzá, hogy amikor beindult, egy halkabb helikopter hangerejét produkálta. ;-)
Balages74 2018.09.19. 14:41:40
TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 14:43:27
1. Nagyon erős lámpával való átvilágítással lehet, hogy észlelhető, lehet, hogy nem (falvastagságok és anyagfüggő dolog)
2. Elvileg orvosokhoz hasonlóan sztetoszkóppal és kopogtatással is észlelhető lehet.
3. Vannak erre különféle rezonancia és akár hőképes vizsgálatok is. Vagy még az is jó lehet rá, amit én csináltam. Csak ha a hűtő nem működik, akkor egyszerűbb fűteni. Jó melegre fűtsétek fel a belsejét például egy kisebb elektromos rezsóval és kivül méregessetek, főként a hátulján hőmérsékleteket. Itt persze ott lesz a bibi, ahol melegebb és nem ahol hidegebb.
Dr. Tom 2018.09.19. 14:49:58
norton76 2018.09.19. 15:18:59
Kedves Balázs !
Nem ismerjük egymást , most olvastam a posztot és sajnálom a történteket.
Füle Norbert vagyok a Gorenje ügyvezetője , próbálok segíteni . Nem jutott hozzam az Ön panasza , az ügyfélszolgálatunk külföldön van és szabályok között dolgoznak . A márkabolt ot üzleti partnerünk üzemelteti .
Évente eladunk csak itthon kb 250e db készüléket , sajnos van olyan ami nem bír 10 évet . Az energia csökkentési szabályok és a folyamatos ár/fejlesztési kényszer + rengeteg elektronika miatt nem is fognak sajnos elmenni. Mi 3 év teljeskörű garanciát adunk , legtöbb versenytársunk 1 évet .
Summa summárum ha segítség , 50%-on vehet egy új hűtőt , ingyenes szállítva , régit visszahozva. Kérem írjon egy e-mailt a norbert.fule@gorenje.hu címre !
Üdvözlettel : Norbert
Sluck Ödön 2018.09.19. 15:21:38
BéLóg 2018.09.19. 15:24:21
Sluck Ödön 2018.09.19. 15:25:02
werinter 2018.09.19. 15:55:46
Azért nem elterjedt mert már nem gyártják, 30-40 év alatt meg minden elöregszik és használhatatlanná válik.
Egyébként a legelső hozzászólásomban írtam, hogy nem Minszk hűtőm van. Ez csak egy kiragadott példa volt arra, hogy a szocialista ipar még sokkal strapabíróbb termékeket gyártott. Lehet, hogy fejletlenebbek, nehezebbek voltak, többet fogyasztottak és gyártani sem volt őket költséghatékony, tehát nem lehetett haszonnal csinálni (bár akkoriban a profit is lényegtelen volt igazából) őket, de mindenképpen tartósabbnak bizonyultak, mint pl.: a mai tömegtermékek.
Nem vagyok "bezzeg régen minden jobb volt" embertípus! Vannak dolgok amik régen jobbak voltak, de nagyon sok minden most az. Én a fejlődés híve vagyok, de a silány minőségű, azonnal szemétbe kerülő, pazarló gyártásnak nem! Pontosan ez a szemlélet teszi tönkre a bolygót, hogy mindenkinek csak a profit a lényeg és a véges rendszerben történő végtelen fogyasztás paradoxona...
Érdekes módon PÉLDÁUL a cserélhető modulokból álló okostelefon projektje is hogy eltűnt a süllyesztőben...
jandera 2018.09.19. 16:21:45
PepeXVI 2018.09.19. 16:32:55
Mint mondtam, a "palástszivárgás" jelenség tényleg nagyon ritkán fordul elő, hiszen a gyártók is tudják, hogy ha ilyen helyen történik szivárgás, kuka lesz a gép. Azt senki ne gondolja hogy direkt elromlósra tervezik a gyárban. Csak a statisztika kidobja, hogy 1 millió legyártott hűtőből 3-nak lesz palástszivárgása, az meg a gyártó szerint "belefér".
Egyébként kérdésedre válaszolva egy hűtőkörben a nyomás például a külső hőmérséklet függvényében is változik. Elég egy nem tökéletes forrasztás a csövön, ami 20°C-on (és az ehhez tartozó nyomáson) még jól tartja magát, viszont amint 30°C lesz a konyhában a hűtő körül, megnő a csőben a nyomás annyira, hogy a nem tökéletes forrasztás máris elenged. Talán pont a palástban, ahol be van habozva és javíthatatlan.
Ehhez elég az, hogy nem fut körbe rendesen a forrasz a cső keresztmetszetén, mert épp lejárt a műszakja a forrasztónak a gyárban, és sietett haza. Persze van nyomáspróbázás általában minden gyártási folyamatban, de a legtökéletesebb rendszerben is előfordulhat hiba, vagy nem szándékos hanyagság.
Olyat már biztos láttatok, hogy a hűtőt kinyitva belül a hátfalon elkezd púposodni a műanyag belső borítás, befelé a hűtő belseje felé. Na az is palástszivárgás, a hátul a csőből kijutó hűtőközeg "fújja fel" a puha műanyag burkolatot befelé.
Ettől függetlenül szar dolog ilyenbe belefutni, átérzem a posztoló mérgét, és nem a gyártót akarom védeni, csupán azt akartam egyértelművé tenni, hogy létezik (bár nagyon ritka) a hűtőknél egy olyan meghibásodás, ami nem javítható.
Xezs7 2018.09.19. 16:55:58
Xezs7 2018.09.19. 16:59:04
Xezs7 2018.09.19. 17:02:18
Xezs7 2018.09.19. 17:08:37
TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 17:24:51
Ez a probléma szerintem így korrektül megoldódik. Elfogadható és jó kompromisszum a 3,5 éves hűtőnél az 50% beszámítási ár egy újba.
Egyébként még lett volna egy javaslatom, amit mások is javasoltak már. Valóban a szakszervizeket komoly előírások kötik és nem tehetnek meg olyanokat, amit egy egyszerű mezei szerelő megtehet. Tehát nagyon is elképzelhető, hogy egy külsős szerelő megjavítja, megjavíthatja viszonylag kedvező áron. De ebben az esetben nem érdemes visszautasítani a központ felajánlását és kísérletezgetni. Ez így az előzmények alapján és ide is beírva, nagyon is korrekt ajánlat.
(Nekünk a Skoda Superbünkben másodjára akartak 180-200 e Ft-ért klíma kompresszort szereli, amikor az előzővel alig futott 30 ezer kilométert. Addig jártam a dolgok után, ameddig kiderült, hogy egy 15-17 ezres alkatrész cseréje bőven elég. Amikor ezzel szembesítettem a szakszervizt, akkor azzal magyarázkodtak, hogy előírás és nem lehet másként)
>8] 2018.09.19. 17:25:57
Nem értem, hogy jött ki az 50%?
Valószínűleg az lehet a nagyker-ár? :-)
Figyelembe véve a poszter posztját, miszerint korábban penészesedett az új hűtője fentáll a hibás teljesítés vélelme.
Ennek fényében én az ön helyében egy szakértői véleményezést -már ha még van egyáltalán ilyen- követően,ha jogos a követelés ingyen rendelkezésre bocsájtanám a hűtőt a károsultnak, továbbá tennék egy nagyvonalú gesztust is némi PR keretében.
Merthogy a jó reklám mimdig kell , a röhejes 150000 meg semmi ahhoz képest,ha kiderülne ,hogy tipushibás a széria, amit forgalmaznak a gyermekek idelent... ;-)
norton76 2018.09.19. 17:40:35
Kedves ismeretlen !
Remélem jól telnek napjai ! Nem hivatalos levélnek szántam , segíteni akarok ! Autóban írtam , telefon predektív szöveg bevitele sokszor automatikusan felajánlja a szavakat ! Egyébként nem túlzottan érdekel a véleménye , stílusáról nem is beszélve ! Így az ismeretlen homályából büszke lehet magára ! Hála Istennek nem egy helyre járunk barátkozni ! Jó estét ! Norbert
norton76 2018.09.19. 17:43:21
Az 50%-ot én határoztam meg , a történtek kellemetlenségei és az amortizáció függvényében . A tiszta árrés egy ilyen készüléken kb. 10% .
Üdvözlettel !
TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 17:47:18
Ez is igaz, vagy részben igaz.... de a mai világban, főként hogy a jogállamiság is sok esetben kérdéses és nem csak az erkölcs és a korrekt viselkedés, nem követelőznék senki helyében többért. Nem is rónék fel semmit sem az itt megjelent márkaképviselőnek sem, hanem megdicsérném. Miért.... mert a legtöbb esetben nem lehet már ilyet sem látni.
Egy vállalat működése eléggé bonyolult. Hiába lelkiismeretes valaki, köthetik szabályok előírások, másik terület ellenérdekeltsége. A mérnök, ami én is vagyok jót és hosszú élettartalmút tervezne, de ott a marketing és a pénzügy, meg az értékesítés, akik azt mondják, hogy azt úgy és annyiért nem lehetne eladni. Tudja ezt mindenki. A szervizvezető meg ott őrlődhet az álláspontok és ellenérdekeltségek kereszt tűzében.
Tehát több megértést. Ott is emberek vannak.
norton76 2018.09.19. 18:15:21
Köszönöm a pozitív visszajelzést ! Sajnos sok embernek az ad bodogságot , ha beleköthetnek az élő fába is ! Holott érdemes lenne saját házuk körül szétnézni ! Szép estét !
CCnick 2018.09.19. 18:16:02
Bárhogy is nézem, ez it nem a gorenje online ügyfélszolgálat belső felülete hanem a Homár az internet népének és nem a gorenje ügyfélszolgálata posztolta a leveled hanem te.
CCnick 2018.09.19. 18:40:49
killerkaller 2018.09.19. 19:24:43
www.g-choice.hu/page/Eletmod/Interju-Fule-Norberttel--a-Gorenje-ugyvezetojevel
killerkaller 2018.09.19. 19:35:02
"Csak a statisztika kidobja, hogy 1 millió legyártott hűtőből 3-nak lesz palástszivárgása, az meg a gyártó szerint "belefér".
Ezek megerősítik, hogy poszterünk problémáját gondolkodás nélkül meg kell oldani.
werinter 2018.09.19. 20:02:17
Xezs7 2018.09.19. 20:34:51
Xezs7 2018.09.19. 20:36:19
Xezs7 2018.09.19. 20:42:30
Xezs7 2018.09.19. 20:43:33
killerkaller 2018.09.19. 21:40:26
Secnir 2018.09.19. 22:25:11
"egy hűtőkörben a nyomás például a külső hőmérséklet függvényében is változik. Elég egy nem tökéletes forrasztás a csövön, ami 20°C-on (és az ehhez tartozó nyomáson) még jól tartja magát, viszont amint 30°C lesz a konyhában a hűtő körül, megnő a csőben a nyomás annyira, hogy a nem tökéletes forrasztás máris elenged. Talán pont a palástban, ahol be van habozva és javíthatatlan.
Ehhez elég az, hogy nem fut körbe rendesen a forrasz a cső keresztmetszetén, mert épp lejárt a műszakja a forrasztónak a gyárban, és sietett haza. Persze van nyomáspróbázás általában minden gyártási folyamatban, de a legtökéletesebb rendszerben is előfordulhat hiba, vagy nem szándékos hanyagság.
Olyat már biztos láttatok, hogy a hűtőt kinyitva belül a hátfalon elkezd púposodni a műanyag belső borítás, befelé a hűtő belseje felé. Na az is palástszivárgás, a hátul a csőből kijutó hűtőközeg "fújja fel" a puha műanyag burkolatot befelé."
bocs, ne haragudj, ennyi butaság mellett nem tudok elmenni.
a csöveket forrasztják, keményforrasszal. körbe. az nem enged el, és nem szivárog. az nem 30 fok körül enged el, hanem 1200 fokon.
a csövekben kétfajta nyomás van: kompresszor előtt és után. előtte körülbelül 0,5-1 bar, utána 4-8 bar. és nem, nem nő meg a külső hő hatására. amúgy egy ilyen rendszer csövei akár 50 bar nyomást is kibírnak.
van nyomáspróba. és vákuumozás is. és kétszer. és az üzemi nyomás másfélszeresen. és tizedes nyomásesés esetén megy a kukába
a csőből, ha kijut a hűtőközeg (valamilyen furcsa módon), az nem fúj fel semmit, hanem szépen elillan. pláne nem a műanyagot hátul, mivel az a műanyag egyúttal a hőcserélő is. csak hogy értsd: a hűtőgép belseje az három dupla lemez, acél (nem, nem csövek futnak körbe-körbe). az oldalfalak (palást) úgy készülnek, hogy finoman megnyomják a két lemezt (mintát) raknak bel, ez a cikk-cakk, amit látsz, ha belenézel), rászórnak grafitot, majd a két lemezt egymásra rakják, felforrósítják, és összeolvad. a grafit persze nem, ott nem sül össze, ott befújnak 200 bart, és felpúposodik a lemez. na ott fog menni a hűtőközeg. ott a hűtőközeg csak max 1 baron megy. nem fog felpúposodni.
ezeket a palástokat körbeállítják, ezüsttel összeforrasztják (ezüsttel, mert rézzel nem lehet), és kész. a másik, amin nem szivárog, az a körbeolvadt ezüst.
röviden ennyi. a "purhab" a tartás és a teherhordás miatt van benne. a rendesen legyártott hűtőnek önálló szerkezete van.
Balages74 2018.09.20. 09:29:31
@"internet népe": a felajánlás valós, a tegnap késő este írt e-mailre ma reggel már választ is kaptam. El kellene gondolkozni azon, hogy minek jártok ide. Belém köttök mert írtam, Norbertbe a felajánlásért, azért, hogy menet közben hogy gépel. Arc nélkül gondolom könnyű...
Kotit 2018.09.20. 09:56:47
Változó. Van, aki kötözködik a pószterrral (dafke), van, aki kötözködik a kötözködőkkel.
Aztán lehet még gyűjteni az elrettentő példákat (mobilosból, bankból pl. mind az).
"Arc nélkül gondolom könnyű..."
Mert, ha a gorenje ügyfélszolgálatos kötözködik veled arccal, az sokkal jobb?
Kotit 2018.09.20. 09:59:20
Valószínűleg az lehet a nagyker-ár? :-) "
Egyrészt szép kerek szám. Másrészt gondolom 75.000-et bőven megér, amit presztízsben ment a gorenjének...
Balages74 2018.09.20. 10:24:21
Nem tudom ez hogy megy presztízsben, egyelőre Norbert egy sima kommentben válaszolt ami felett simán át lehet siklani ha nem olvasod el az összeset.
BéLóg 2018.09.20. 12:17:05
BéLóg 2018.09.20. 12:21:39
Pont.
Utóirat, Gorenje hűtőnk azt hiszem +15 éve működik, bár már kivettük a "napi" forgalomból, a garászban tesz jó szolgálatot. A nyári hideg dinnyékért (+15 kg-os monstrumok) pl. ez felel, vagy a nagy társaságos partik italaiért is.
Xezs7 2018.09.20. 12:34:09
PepeXVI 2018.09.20. 13:35:26
Szerinted a külső hőmérséklet nem befolyásolja pl. a kondenzátornál lévő nyomást? Meg egyáltalán, a hűtőkörben nem minden arról szól, hogy a hőmérséklet/nyomás párokkal játszunk, hogy hűteni tudjunk?
Miért van az, hogy a bikább hűtőköröknél ventilátorral hűtjük a kondenzátort? Vagy miért van az, hogy extrém melegben már nem elég a ventilátor által szolgáltatott hűtés a kondinak, és annyira felszalad a nyomás a nyomóoldalon, hogy a (védelmi célt szolgáló) túlnyomáskapcsoló lelövi a kompresszort és hibakóddal (vagy nélküle) megáll a hűtőkör? Ezek nem a külső hőmérsékleten múlnak?
A számok amit írtam, természetesen nem pontosak, ezt elfogadom, csak az érthetőség kedvéért írtam a 20/30°C-ot. Azt is elfogadom, hogy az elpár lemezből sajtolt, az általad leírt módon készül, de az érthetőség szempontjából tök mindegy hogy cső vagy lemezből sajtolt alkatrész. Az olvasók nagy része nem hűtőszerelő szaki, ezért valóban helyenként pontatlan a megfogalmazásom.
Én nem vagyok sem gyártó, sem hivatásos szerelő, csak egy lelkes amatőr, de tudok neked mutatni olyan hűtőt, aminek a belső műa. borítása hátul felfújódott a hátfalban szivárgó hűtőközeg miatt. A hűtőt nem tudták megjavítani, kuka lett.
Szintén tudok mutatni olyan hűtőt, aminek olyan helyen lyukadt ki a hűtőköre, hogy nem lehetett javítani, ezt is ki kellett dobni végül.
A hab pedig igenis ellát hőszigetelő feladatot, nem csak teherhordó.
Kérlek írd meg nekünk, hogy te mivel magyarázod a palástszivárgás jelenségét?
Secnir 2018.09.20. 15:02:24
Miért van az, hogy a bikább hűtőköröknél ventilátorral hűtjük a kondenzátort?
-írtam fentebb: elégtelen a külső hőmérséklet.
Vagy miért van az, hogy extrém melegben már nem elég a ventilátor által szolgáltatott hűtés a kondinak, és annyira felszalad a nyomás a nyomóoldalon, hogy a (védelmi célt szolgáló) túlnyomáskapcsoló lelövi a kompresszort és hibakóddal (vagy nélküle) megáll a hűtőkör?
-azért, mert elégtelen a külső hőmérséklet, és a hűtő valószínűleg mérsékelt égövi hűtő, nem trópusi hűtő. ha a hűtőkört nézem, akkor rossz volt a kondenzátor méretezése/teljesítményválasztása.
Ezek nem a külső hőmérsékleten múlnak?
-igen, de te azt próbáltad meg párba állítani, hogy a külső hőmérséklet közvetlen kapcsolatban áll a hűtőközeg nyomásával, ami nem igaz.
de tudok neked mutatni olyan hűtőt, aminek a belső műa. borítása hátul felfújódott a hátfalban szivárgó hűtőközeg miatt.
-nem tudsz. ha a párologtató oldalon szivárgás van, akkor ott kifolyik a hűtőfolyadék (mert a párologtató kisnyomású oldalán folyadék állapotban van), és a környezeti hő hatására elillan. és mondom: kisnyomású gáz, tehát ha befolyik a hab és a palást közé, a környezeti nyomás nagyobb, tehát nem tudja szétnyomni a palástot. ott valami tök más történt. elvált a hab például a párologtatól, kicsapódott a pára (lederesedett), és elkezdett nőni. na az el tudja feszíteni a habot a lemeztől.
PepeXVI 2018.09.20. 15:35:43
amindenes.blog.hu 2018.09.20. 15:53:08
Gorenje KT 05 W kitchen scale SUCKS !! - YouTube
norton76 2018.09.20. 16:37:35
Kedves Balázs !
Nagyon szívesen! Örülök ,hogy sikerült valahogy megoldást találni a problémára. A rosszindulatú fotelkommentelőknek is hagyni kell valami témát, különben mit is kezdenének a való világban, kutya nem kíváncsi a mondanivalójukra . Az életük úgy is komoly mederben van, kisebbségi komplexusaik vezérlik mindennapjaikat, holott ha megpróbálnának egy picit is tudatosabban élni, még el is érhetnének valamit. Azon ugrálnak, ha valaki szóközt hagy a mondatvégi írásjel után, hát igen szánalmas. Gondolom sem a munkahelyén, sem a magánéletben nem sikerült elérni semmit, de az online világban olyan bátor és sikeres. Részemről befejeztem a fórumon való "szereplést", meghagyom a terepet a géniuszoknak :), bár voltak igen szórakoztató figurák. A célt elértük, megoldást találtunk egy problémára. Arc nélküli, rosszindulatú megnyilvánulásokra meg meg nincs szükségem, annál értékesebb az időm.
Balázs! Amennyiben elakadna a folyamat kérem keressen, de nagyon kérem privát úton :).
Mindenkinek további szép napot ! (na basszus megint egy fránya szóköz, be is adom a felmondásomat)
Balfredo Alfredo 2018.09.20. 18:49:07
Nem annyira mérnöknek, inkább a tulajdonosnak/részvényesnek/menedzsernek.
A mérnök csak végrehajt, és vagy egyetért vele vagy nem; az egyet nem értés súlyosabb esetben munkahelyváltozás formájában nyilvánul meg. Mindez persze a végkimenetelen, azaz a készülék milyenségén nem változtat.
Balfredo Alfredo 2018.09.20. 18:51:56
Ebben igazad van, ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy a szervízvezető nem jótékonyságból dolgozik, hanem fizetésért, amely fizetés bizonyára a munkaköre sajátosságainak megfelelő szintű (ha nem így lenne, akkor felmondana, mert általános munkaerőhiány van, tehát akárhol máshol is el tudna helyezkedni). Továbbá amikor elvállalta, tudta, hogy mi vár rá: az ügyfélszolgálat egy nehéz munkakör, mivel minden elégedtlen vevő rázúdítja a jogos vagy nem jogos panaszát.
Innen kezdve felesleges őt védeni. Valahol persze megértem a helyzetét, de amikor a 150 000 Ft-os hűtőd tönkremegy, akkor valahogy nem tudsz a szervízvezető lelkivilágával foglalkozni. Már csak azért sem, mert az élet minden területén naponta látod, hogy nem működnek a dolgok rendesen és valahogy mindíg te húzod a rövidebbet, mindíg lesz@rnak (vagy épp le sem sz@rnak), mindíg lerázni próbálnak és valahogy mindíg tőled várják, hogy lágy belátó és fogadd el, hogy a másik félnek milyen nehézségei vannak.
Nylul 2018.09.21. 02:40:03
Xezs7 2018.09.21. 08:55:09
Kotit 2018.09.21. 09:00:40
Permetező 2018.09.21. 10:20:11
Xezs7 2018.09.21. 13:11:39
szmoker (Homo Trollicus) 2018.09.21. 13:18:43
Mosógép is.
Megveszed harmad-negyed áron, aztán amikor beszarik és cseréled (mert mondjuk nem javítható), még mindig feleannyiban vagy mintha újat veszel :)
FDToth 2018.09.21. 14:46:03
Permetező 2018.09.21. 15:44:46
De!
Létezik ilyen amit mondasz hohooo nagyon is. Úgy hívják Apple vásárló....
Xezs7 2018.09.21. 19:52:14
Permetező 2018.09.21. 20:39:17
LKerekes 2018.09.21. 23:57:17
Biztos, hogy normális ember vagy?
Balages74 2018.09.22. 08:23:13
MagyarPéter 2018.09.22. 11:39:01
Én igen. De úgy látszik hogy te meg sokan mások nem.
TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.22. 12:07:21
Ezt nem tudhatjuk. Mindig az adott esettől függ. Mint írtam a Skoda Superbünket már másodszor szerették volna teljesen újra kicserélni a teljes klíma kompresszort és nem hagytam. ( kb 200 e Ft-os, vagy magasabb árú móka) Elég volt a nagynyomású szelep kicserélése. Ami tizede árban és 2-3 perc a ki és beszerelése. Először azt hazudták, hogy az autó klíma kompresszorra, ami ebben van nem szétszerelhető és nincs is külön megvásárolható alkatrésze. Aztán még is volt és csak egy zégergyűrű rögzítette.
Xezs7 2018.09.22. 13:49:27
Balages74 2018.09.22. 14:43:41
Xezs7 2018.09.23. 11:17:30
Balages74 2018.09.23. 11:42:37
Secnir 2018.09.23. 13:24:25
csak jelzem: egy új klimakompresszor a skodába 48e-nél kezdődik, plusz két óra szerelés munkadíj, plusz gázfeltöltés.
amit nálad cserélhettek, az az expanziós szelep (bár azt sem értem, miért romlana el?), ami 8-10e huf (plusz egy óra szerelés plusz gázfeltöltés. bár egy superb nem olyan öreg, abban sem a szelepnek sem a kompresszornak nem illik bedöglenie. és a komprsszor javítható, csak nem feltétlenül fogok nekiállni, amikor egy javítókészlet ~30e forint. az inkább a drágább autók drágább kompresszorainál éri meg...
Balfredo Alfredo 2018.09.24. 19:12:12
A fogyasztó érdeke az, hogy egy terméket minél olcsóbban vegyen meg és a termék minél tovább tartson, akár örökké is.
A gyártó viszont a profitban érdekelt, amely profit érdekében termékeket állít elő és ad el a fogyasztónak. Célja tehát, hogy minél több terméket adjon el. Mivel a fogyasztók száma véges, ezt úgy tudja elérni, hogy a fogyasztókat egynél több terméke megvételére, azaz a meglévő termékek minél gyakoribb lecserélésére próbálja rávenni.
A két érdek közti ellentétet a törvények oldják fel a jótállás révén: a vásárlástól számított bizonyos ideig a rendeltetésszerűen használt terméknek működnie kell illetve ha meghibásodik, a gyártó kötelessége azt közvetlenül vagy megbízottja (az értékesítő) révén működőképes állapotba visszaállítani. Ezen időn túl a termékkel a fogyasztó azt csinál, amit akar: kidobja, javítja/javíttatja a saját k
öltségén, esetleg csak őrízgeti a hibás példányt.
A fenti bizonyos idő minimumát a törvények rögzítik, illetve attól a gyártó eltérhet felfelé. Utóbbit marketing és önreklám céljából nemegyszer meg is teszi.Elvileg tehát a fogyasztó védve van. A csapda az, hogy ha megnézzük, mennyi egy-egy termék életszerűen és ésszerűen elvárható élettartama (nem a fenti 'örökké'-re gondolok, hanem józan ész alapján elvárható, a technikai elavulást is figyelembe vevő időre) és mennyi a jótállás ideje, akkor egyértelműen az utóbbi sokkal rövidebb. Szabad értelmezésben ez azt jelenti, hogy a fogyasztó ki van szolgáltatva a gyártóknak mivel a termék a 'bizonyos idő' után lehet, hogy még sokáig rendben működik, de az is lehet, hogy pár héten belül megadja magát. Nincs kizárva, hogy ez a pár hét csak nagyon kevés termék esetében fordul elő (mondjuk egymillióból két ilyen lesz), de az illető termékpéldányok tulajdonosát e tény aligha fogja megvigasztalni.
Az időt illetően pár példa:
Az eredeti posztban szereplő hűtőszekrényre három év jótállás van. De hűtőt nem három évre veszünk, hanem legalább tízre.
Személyautók esetében egyetlenegy márkára emlékszem, ami hét év garanciával hirdette magát. Egy autó bekerülési költségét figyelembe véve ez a hét év sem valami sok.
Építőanyagok esetében rémlik harminc év garancia, ami lényegesen több, min más termékeknél. Házat viszont egészen hosszú időre, több emberöltőre építünk.
(Természetesen a gyártóknak is megvan a maguk problémája, mivel különféle, egyre szigorodó előírásoknak kell megfelelniük. Például a hagyományos izzókat betiltották vagy éppen a hűtőszekrény esetében az energiafogyasztást szabályozzák. Így gyakorlatilag folyamatosan új és új termékeket kell tervezni, ha tetszik, ha nem, mivel a korábbiakat egyszerűen tilos forgalmazni.)
Összeségében a konkrét esetben nem nagyon volt mit tenni. Tiszta szerencse, hogy a gyártó hazai képviselője pozitívan állt hozzá a dologhoz. Reméljük, hogy más termékek más gyártói közül egyre többen tesznek így a jövőben.
>8] 2018.09.25. 19:49:31
Secnir 2018.09.27. 13:10:00
Beer Monster 2018.10.27. 22:50:58
Mégis ki szüntetett meg egy ilyen jogszabályt?
Miért?
És legfőképpen milyen felelősséget vállalt miatta?
Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.11.28. 16:30:45
Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.
Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.
E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Call / WhatsApp: +16626183756
Webhely: progresivefunding.wordpress.com
Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.11.28. 16:32:13
Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.
Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.
E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Call / WhatsApp: +16626183756
Webhely: progresivefunding.wordpress.com