Tékozló Homár

150 ezer forintos közel 400 literes szemétkupac a konyhában, mi az?

2018.09.18. 12:43 | Homár Hilda | 187 komment

screenshot_2018-09-17_14_58_45.png

"Töltött káposzta a kesztyűtartóban, fasírozott a kecses ujjak között, kétkazettás magnó a Nagyi ölében, itt egy Grundig, ott egy kis hazai, fent meg az elmaradhatatlan Gorenje, az örök jólét biztosítéka." - írta az Index tavaly ősszel, a világútlevél bevezetésének 30-dik évfordulójára készült cikkében. Ugyanitt derült ki az is, hogy "Bár a magyarok valójában Grundig videóból hoztak be a legtöbbet (egy év alatt 200 ezret egy 10 milliós országba), a szimbólum a szlovén fagyasztóláda lett, annyira, hogy az egész jelenséget még ma is Gorenje-turizmusként emlegetik." A Gorenje egy gyors guglizás alapján sokaknál azóta is a megbízhatóság és a minőség jelképe. Talán nem is alaptalanul, de az biztos, hogy mostantól Balázs nem tartozik közéjük. 

Kedves Homár!

2014 végén lecseréltük a tizenéves 200 literes hűtőnket a Háztartási Gépcsere Program keretében egy új Gorenje hűtőre. Nem alapmodellt választottunk, hanem egy közel 400 literes digitális kijelzős INOX gépet, mivel négy gyerekkel nincs az a méretű hűtő amit ne tudnánk kihasználni, illetve gondoltuk, hogy a korszerűbbre cseréléssel tényleg meg tudunk spórolni némi energiát és pénzt.

A hűtővel a viszonyunk a kezdetektől nem volt felhőtlen, javíttatni is kellett, aztán most július közepén elkezdett furcsa hangokat kiadni és teljesen megszűnt hűteni. A szerelő több hét várakoztatás után (mindez persze nyár közepén) kijött megnézni, és megállapította, hogy egyáltalán nem javítható, de javasolta, hogy írjunk a Gorenjének, és méltányossági alapon kérjünk tőlük cserét vagy esetleg kedvezményt egy új hűtő vásárlásához. Ezt augusztus 7-én meg is tettem e-mailben:

Címzett: Gorenje Magyarország Kft.
Tárgy: méltányossági kérelem

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A következő kéréssel fordulunk Önökhöz:

2015 februárjában a Media Marktban a Háztartási Gépcsere program keretében (nagycsaládosok vagyunk négy gyermekkel) lecseréltük a kb. 16 éves, megbízhatóan
működő szintén Gorenje márkájú hűtőszekrényünket egy Gorenje R6192SX típusú, 50230037
szériaszámú hűtőszekrényre. Tettük mindezt azért, hogy a csere következtében megtakarítsunk a villanyszámlából, négygyermekes családként ez fontos számunkra. A Gorenje márkát pedig azért választottuk mert ahogy említettem, a korábbi hűtőszekrényünk is Gorenje volt, illetve a fagyasztószekrényünk is az, mindkettőt nagy megelégedéssel használtuk 16 illetve 10 éve.

Az új hűtőszekrény sosem volt hibátlan, a kezdetektől fogva a polcok alja a hátsó részen penészedett, de úgy gondoltuk, hogy ez esetleg a nagy belső tér következménye lehet. Egy év sem telt el és a hűtőszekrény elromlott, az ajtóhoz vezető elektromos kábel ment tönkre, ezt akkor még garanciában cserélték. A cserét végző markaszervízes szerelő szerint ezek a kábelek sajnos nagyon gyenge minőségűek, sűrűn előfordul hasonló probléma.

Most nem egész négy héttel ezelőtt a hűtőszekrény elkezdett furcsa, sóhajtozó hangokat kiadni és néhány nap alatt teljesen megszűnt hűteni; a kompresszor folyamatos járása mellett sem hűtött. A hűtőszekrényt kikapcsoltuk és bejelentettem Önöknek a hibát (2018. 07. 18-án) illetve kértem segítségüket a hiba kijavításában. A szerelő nem jelentkezett, így ismét kértem Önöket, hogy küldjenek szerelőt, ekkor kaptam egy telefonszámot amin a szerelőt elérni többszöri próbálkozásra sem tudtam.

Múlt héten (2018. 08. 03-án) ismét felhívtam Önöket és kértem segítségüket, ezután a szerelő
jelentkezett tegnap és nem egész három hét várakozás után ki is jött a hűtőszekrényt megnézni. Itt azt a megállapítást tette, hogy a hűtőszekrény belsejében futó, habbal kifújt csőrendszer kilyukadt és a gázt kiengedte, ez olyan részen található ami nem hozzáférhető és így a hűtőszekrény egyáltalán nem javítható.

Arra fel voltunk készülve, hogy mivel már nem garanciális a hűtőszekrény, várhatóan több tízezer forintot el kell költenünk a javításra, azonban hidegzuhanyként ért, hogy a nagycsaládosként 3.5 éve vásárolt 150.000 Ft-os hűtőszekrény egyáltalán nem is javítható, ezzel így nem, hogy megtakarítást nem értünk el, hanem jelentős anyagi veszteség érte családunkat.

Úgy gondolom, hogy egy hűtőszekrény várható élettartama jelentősen 10 év feletti, ezért szeretnénk arra kérni Önöket, hogy segítsenek a probléma megoldásában és a minket ért komoly anyagi veszteség jelentős enyhítésében akár a hűtőszekrény javításával, akár egy másik, hasonló Gorenje hűtőszekrényre való cseréjével, esetleg egy ilyen hűtőszekrényre adott jelentős kedvezménnyel.

xxxxx, 2018. 08. 07.

Köszönettel,

...... Balázs

Szeptember 4-én, majdnem egy hónapra rá ezt a választ kaptam az ügyfélszolgálattól:

Tisztelt ...... Balázs,
Sajnáljuk, hogy készüléke meghibásodott!
Készülékét sajnos nincs lehetőségünk lecserélni mert a 3 év jótállás már lejárt.
A kedvezménnyel kapcsolatos kérelmét javasoljuk márkaboltunknak elküldeni.

Márkaboltunk elérhetősége:
2045 Törökbálint, Dulácska utca 1/b
E-mail: markabolt@gorenje.hu
Tel: (+36 23) 511-813
Fax: (+36 23) 511-814

Üdvözlettel:
Gorenje Group

Felhívtuk a márkaboltot, itt gyakorlatilag kiröhögtek, hogy ők csak egy márkabolt, miért adnának bármilyen kedvezményt, de azért adtak egy központi titkársági telefonszámot, hogy ott esetleg tudnak segíteni. A kapott számot napokig hívogattuk, soha nem vette fel senki...

A kör itt nagyjából bezárult. Nem az háborít fel, hogy nem adnak ingyen vagy jelentős kedvezménnyel egy hűtőt, hanem az egész hozzáállásuk, a folyamatos várakoztatás, ide-oda passzolgatás, illetve az, hogy egy általuk tervezett és gyártott, hűtő életkorban nézve fiatal gép nem javítható. Most van egy 150e Ft-os közel 400 literes szemétkupac a konyhában, ennyit a spórolásról meg a környezetvédelemről. Az egészet csak tanulságképp írom le, hogy mire lehet számítani nem sokkal a garanciaidő lejárta után a Gorenjétől. 

Nagyon megköszönöm, ha megjelentetik, a címem és telefonszámom kérem szépen ez esetben kitakarni.

Köszönettel,

Balázs

UPDATE szept. 21.

Tegnap hirtelen 2 új információ is érkezett az ügyhöz kapcsolódóan. Balázs egy jó hírrel jelentkezett, tanácsadóink pedig az ügy jogszabályi hátterét viágították meg kicsit. 

Szia!

A posthoz esetleg érdekes lehet, hogy nem várt fordulatot vett az ügy. Az egyik kommentben egy felhasználó azt állította, hogy ő Füle Norbert a Gorenje magyarországi ügyvezetője, sajnálja a történteket és felajánl 50% kedvezményt egy új hűtő árából, írjak neki egy e-mailt. Ezt tegnap késő este megtettem, ma reggel 9 előtt már választ is kaptam, hogy természetesen tartják az ígéretet, írjam meg az elérhetőségem és hogy milyen hűtőt szeretnék.

Üdv,

Balázs

 

Kedves Homár olvasók!

Az esettel kapcsolatban a rövid válasz sajnos elég egyértelmű: műszaki cikkek esetén ha letelt a 2 éves szavatossági idő (vagy ha a jótállás ennél hosszabb volt, akkor az), azt követően elenyészik a fogyasztó joga arra vonatkozóan, hogy a hibás teljesítésre hivatkozással bárminemű igényt érvényesítsen a forgalmazóval szemben.

Ahogy a cipők esetében is említettük korábban, az ár vagy a márkajelzés semmilyen többletinformációt nem tartalmaz a termék várható élettartamával kapcsolatban. Olyat legalább is semmi esetre sem, amire hivatkozhatunk probléma esetén. Kizárólag akkor lehetünk biztosak a dolgunkban, ha olyan terméket vásárolunk, amire a gyártó a jogszabályi minimumot meghaladó jótállást vállal. Ennek hiányában bármennyire márkás, vagy drága egy termék, a határidők letelte után elutasíthatják a minőségi kifogásunkat.

Van néhány ellenpélda, cégek, amelyek üzletpolitikai megfontolásból tesznek egyedi engedményeket, de ez nem kikényszeríthető. Nem véletlen, hogy egyre több cég vállal a minimálisnál (Magyarországon 10 ezer forintnál drágább műszaki cikkek esetén 1 év jótállás jogszabály alapján kötelező) több jótállást, ez ugyanis a fogyasztói döntések során egyre hangsúlyosabb.

Sok évvel ezelőtt volt itthon olyan jogszabály, amely az új műszaki cikket értékesítő vállalatok számára kötelezően előírta az alkatrész-utánpótlás biztosítását 8 évig (!), ez azonban ma már csak jogtörténeti érdekesség.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

werinter 2018.09.19. 12:15:28

@Secnir: Aha, akkor miért van ez, hogy egy 30 éves (vagy inkább 40?) Minszk hűtő a mai napig tökéletesen működik úgy, hogy évekig egy borospincében üzemelt!
De helyesbítek akkor: nem azt számolják ki, hogy mikor menjen tönkre az adott eszköz, hanem azt, hogy mi az az anyagmennyiség, minőség és összeszerelési mód, amellyel a legolcsóbb legyártani a gépet és pont a garanciaidőt "túlélje".

Basz-ommm 2018.09.19. 12:29:10

A poszttoló vegyen Samsungot, 10 év alatt már eltörtük az összes fiókját -a mi hibánkból- már nagyon várom hogy megreccsenjen, de NEM, a végén még úgy kell agyonverni, ha le akarom cserélni :D

Xezs7 2018.09.19. 12:32:09

@werinter: Azt is nézd, hogy 30 év alatt mennyit kellett költeni rá. Anyám volt mindig odáig a Hajdu mosógépéért, aztán mikor szembesítettem azzal, hogy a 30 év alatt annyit költött rá, hogy abból már kétszer cserélt volna mosógépet valami sokkal energiatakarékosabbra, akkor gyorsan vett egyet magának.

A te hűtődet nem ismerem, de lehet hogy az is elromlott már párszor, csak nem emlékszel rá. Továbbá a szovjet ipar minden volt, csak nem gazdaságos. Lehetséges, hogy túlméreteztek benne sokmindent, de nem annyiért adták, amennyi még profitot is termelt volna. A szocialista ipar termékeit sosem szabad összehasonlítani a piacgazdasági termékekkel, mert a szoc. ipar masszívan veszteséges volt. Továbbá abba gondolj bele, hogy egy hűtőnél nem csak az számít, hogy mennyiért veszed és javítod, hanem az is, hogy a 30 év alatt mennyivel fogyaszt több áramot, mint egy energiatakarékos. Az emberek hajlamosak csak az egyszeri nagy költségeket nézni, de kifelejtik a havi kisebb költségeket, amit az ilyen gépek generálnak.

Xezs7 2018.09.19. 12:33:38

@Basz-ommm: Fiókot általában lehet venni. Igaz én más típushoz, de találtam a hqelektronikánál.

Manna51 2018.09.19. 12:38:52

Kedves Balázs,
Nincs türelmem végigolvasni az összes hozzászólást, így lehet, hogy már más is javasolta azt, hogy kiterjesztett garanciát kellett volna venni hozzá. Kell érte fizetni a termék értékétől függően. Én már kétszer is kihasználtam, egyszer egy laptop meghibásodásnál, ott kétszer megjavították a garanciális időn túl és olyan hibával, amire a garancia ki sem terjedt.
A másik egy mélyhűtőszekrény volt, amikoris a fiókokat nem lehetett már használni, mert a mélyhűtőszekrény oldala kipúposodott. Ez nem volt egyébként látható.
Emiatt ennek a biztosításnak a keretében az egész hűtőszekrényt kicserélték újra.
Megjegyzem, hogy ettől még lehetett használni, mert a fiókok alatt volt üvegpolc is, de kicserélték.

Az a javaslatom, hogy a következő vásárlásnál ezt nem szabad megspórolni...

Nancsibacsi 2018.09.19. 12:43:35

@Xezs7: "a 30 év alatt annyit költött rá, hogy abból már kétszer cserélt volna mosógépet valami sokkal energiatakarékosabbra"
Amelyek 3 év garisak - mint a fenti ábra mutatja :-D
Figy, ami működik, megfelelő, azt nem cseréljük le a fogyasztás miatt csak akkor, ha az az új termék gariideje alatt behozza az új termék vételárát. Ez ökölszabály - aki ettől eltér, úgy jár mint a poszter
Vannak olyan dolgok, amik meglepően tartósak - mi 10 éve vettük ezt a lakást, és még SEMMI se ment tönkre - LG hűtő, mosógép, Candy mosogatóval kombinált tűzhely, de még az előzőből áthozott cuccok - pl. +5 éves Daewoo mikró, +3 éves Saeco automata kávéfőző, +5 éves Samsung porszívó - is működnek, mint a svájci óra. De ettől még amit nem kellett - mert mondjuk az előző lakásban be volt építve -, azt nem cseréltem, mert a cserében kódolva van a sz.pás lehetősége. Ha ezek közül tönkremegy valami (főleg a mikró), akkor borzasztóan fogok örülni, mert végre lesz okom valami újat kipróbálni. Utána se fogok rettegni, mert a vételárat én szétosztom a gariidő éveire, és ha egy évre nem ér meg nekem egy hűtő 50 ezret csak 25-öt, akkor én nem fogok 150 ezrest venni csak 75 ezrest. A fogyasztást meg pont lesz.rom, mert az jellemzően nem jelentős tényező.

Balages74 2018.09.19. 12:48:06

@Nancsibacsi: én 12e/év megtakarítással számoltam, a hűtőre pedig 110e-t költöttünk (40e állambácsi). A másik pedig, hogy az előtte lévő 200l-es kombi hűtő hat emberre szerintem kevés akárhogy pakolsz.

MagyarPéter 2018.09.19. 12:58:43

@Rekcsek: Számomra a "nagycsaládos" egy szitokszó. Azt jelenti, képtelen volt védekezni és hiába túlnépesedett a föld, ő ennek ellenére tovább növeli az amúgy is magas lélekszámot úgy, hogy a gyerekek eltartására a mi adónkból igen tisztességes összegű támogatást kap. Nekem is van két gyerekem, de szerintem már ez is sok.
Szóval ezzel, hogy azt hangoztatja, hogy nagycsaládos, nem mindenkinél lopja be magát a szívébe.

Xezs7 2018.09.19. 13:02:48

@Nancsibacsi: Ácsi, anyukám nem csak a villanyt és a vizet költötte erre a mosógépre, hanem rengetegszer javíttatta olyan hibákkal, hogy már rég ki kellett volna dobni. Tehát mikor azt írom hogy sokat költött rá akkor a 30 év alatt előforduló hibák javítását is vedd bele.

Nálad meg persze hogy 10 év alatt még semmi sem ment tönkre, mert a tervezett elavulás egy baromság. A te példád a bizonyíték rá. De hidd el, 10 éve ugyanígy megvolt ez a konteózás az akkori dolgokkal kapcsolatban. Valahogy az emberek számára mindig a negatív dolgok maradnak meg jobban (pl valami 3 év alatt tönkremegy), a pozitív dolgokat meg valahogy elfelejtik.

Energiatakarékosság szempontjából egy 10 éves cucc szerintem teljesen megfelelő, így a te helyedben én sem cserélnék le semmit se. Viszont én a szovjet 30 éves szarokról beszéltem.

Xezs7 2018.09.19. 13:04:48

És épp ezért nem fair azt mondani hogy a 30 éves cucc bezzeg ma is működik. Persze hogy működik, mert az is elromlott már, csak meg lett javíttatva. Sokszor épp azért, mert az illető érzelmileg ragaszkodik hozzá, vagy azt gondolja, ha most megjavíttatja 20 ezerért, akkor nem kell újat vennie 80 ezerért. Csak aztán 2 hét múlva megint rákölt 20 ezret, aztán reménykedik.

Semmi sem tart örökké, még a szovjet dolgok se.

werinter 2018.09.19. 13:10:54

@Xezs7: Javítani soha nem kellett. Szóval ez a költség kereken 0. Az energiatakarékosságról meg annyit, hogy a "nyugati" hasonló korú gépek is ugyanennyit, de legalábbis közel ennyit fogyasztottak. Egy mai szerkezettel ilyen téren soha nem szabad összehasonlítani egy 30-40 éves technológiát.
Az viszont tény, hogy masszívabbak, strapabíróbbak és jóval megbízhatóbbak, mint a manapság legyártott kapitalista ipari hulladékok.

Xezs7 2018.09.19. 13:18:39

@werinter: Van erre a régenmindenjobbvót életérzésre egy angol kifejezés, amit sajnos nem igazán tudom, hogy magyarul hogy mondják: survivorship bias. en.wikipedia.org/wiki/Survivorship_bias

A lényege annyi, hogy egy adott populációból az emberek hajlamosak csak a sikeres egyedeket figyelembe venni, és elfelejteni a nem sikeresebbeket, leginkább azért, mert a sikeres egyedek láthatósága sokkal magasabb, mint a nem sikereseké.

A te példádból kiindulva, te részrehajló vagy a Minszk hűtőgéppel szemben, mert te csak azt az egy túlélőt veszed figyelembe, ami nálad van. Azt már nem látod, és emiatt nem veszed figyelembe, hogy hány Minszk hűtőgép ment tönkre és lett kidobva az elmúlt 40 év alatt. Nem véletlen, hogy manapság nem egy elterjedt dolog a Minszk hűtőgép, nem gondolod?

Balages74 2018.09.19. 13:22:27

@Zoltán Árvai
"Még egészen méltányos volt a cég, hogy nem fizettették ki a szerelő kiszállási díját. Másnál akár 10est is elkérnek azért, hogy kimenjenek és személyesen közöljék, hogy a háztartási eszköz nem javítható (gyári megoldással)." - kifizettették.

Azoknak pedig akik a nagycsaládos szón rugóznak folyamatosan: nem ide jöttem sírni, hogy hogy kibasztak velem mint nagycsaládossal, ha nem tűnt volna fel, hanem a Gorenjére próbáltam hatni a kérelem formájában amit a Gorenjés szerelő tanácsára írtam. Ha ti írtatok volna egy ilyet, ti is beleírtátok volna. Ide csak azért került ki a szó, mert természetesen szó szerint lett bemásolva az eredeti levél.

Xezs7 2018.09.19. 13:42:39

@Balages74: Már el is felejtettem, hány gyereked is van?

Balages74 2018.09.19. 13:47:36

@Xezs7: látom beakadt a tű :) a választ megtalálod fent a Gorenjének (nem neked és az internet népének) írt levélben. És ha véletlen te is a zsebemben szeretnél kotorászni mint egy másik kolléga, akkor jelzem, hogy mind a családi adókedv. előtt születtek, nem abból cseréltük kolbászra a kerítést :)

2018.09.19. 14:00:17

@Balages74: el kell fogadnod, hogy nem mindenki esik hasra a négy gyerektől. Garancián túli ügyintézésnél érvként meg egyszerűen érvénytelen, de azt is mondhatnám, hogy kínos. Koldulás light. Eleve a fele hűtődet az állam fizette, szóval a rinyát is meg lehet felezni.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 14:01:51

Ez két éve történt, nekünk lejárt garanciával kicserélték, illetve ráfizetéssel egy másikra cseréltük. A homárnak is megírtam, nem tudom közzé tették-e.

"Liebherr Központi Szervíz és ügyfélszolgálat részére ....

Tárgy: Rejtett gyári hibás Liebherr CUPSL 3221 hűtőfagyasztó szekrény. Mit lehet tenni?

Az adott hűtőszekrényt édesanyánknak (81 éves) vásárolta a testvérem veresegyházi családi házba, ahol egyedül él. Édesanyánk állandóan panaszkodott, hogy kattog ropog a hűtőszekrény. Többször kijöttek kivizsgálni, beállítgatták, gondolkoztak a cserén is, valami panelrepedést emlegettek, de végül csak a kompresszormotor lett benne kicserélve. Azt mondták többet nem tehetnek. Édesanyánk, édesapánk halála utáni egyedüllét érzékenységének véltük az esetet és nem is foglalkoztunk a hűtő esetleges hiba felderítésével, hanem vettünk neki egy új a Bosch hűtőt, ami a Liebherr 41 dB helyett 34 dB-en működött. Ezzel a mai napig meg van elégedve, csendes, nem kattog. (Pontos típusa: Bosch KGE49BI40 ~240.000 Ft)

A Liebherr CUPSL 3221 hűtőt áthoztuk a gödöllői családi házunkba és sokáig csak állt használatlanul. Néhány, 3-4 hónapja fogtuk használatba és eleinte nem, de aztán egyre hangosabban és gyakrabban mi is tapasztaltuk a kattogó, pattogó hangokat. Vártunk vele, hogy meg lehet-e szokni, vagy nagyon zavaró és nem használjuk. Nem tudtuk megszokni.

A mai napon egy erős penészillatot éreztem és kihúztam a helyéről, hogy nem esett-e mögé valami élelmiszer és az okozza. Nem az volt, hanem a hűtőszekrény hátuljánál, a jobb felső sarkánál található szivacsos anyag telítődött penésszel és nedvességgel. Ezt kissé lebontva eléggé csúnya kép fogadott. Amit a csatolt fotón tudok bemutatni. Az adott külső burkolaton végeztem néhány lézeres hőmérséklet mérést és az az adott hibás helyen 10 c fok körülire adódott. Szintén készítettem róla egy képet. A messzebbi felületeken viszont 21-+22 c fok. Ami számomra belső szigetelési, szerelési hiányosság, tehát gyártási hiba diagnózisa egyértelműen. (műszaki euromérnöki végzettségem van, minőségbiztosításból is van oklevelem)
.....

Kérdezni és kérni szeretném, hogy méltányosságból és a termék jó hírnevének megőrzése miatt, az adott hibát vizsgálják ki és tegyenek kompromisszumos javaslatot (ami számomra csak minimális anyagi áldozatot jelentene) az így már két okból is használhatatlan és egészségveszélyes termék javítására, vagy teljes, vagy részleges cseréjére. "

Mint írtam, teljes egészében beszámították az újkori árát egy másik hűtő vásárlásába.

Balages74 2018.09.19. 14:11:48

@Kolompár Magneto: nincs szó erről. Csak azt is el kéne fogadni, hogy nem azért jöttem ide, hogy sírjak, hogy kiszúrtak velem, mint nagycsaládossal hanem azért, hogy ezt a márkát érdemes kerülni, vagy csak soksoksok garanciával megvenni. Nem is ezt írtam meg a Homárra, a szerkesztő viszont elkérte az eredeti levelet amit a cégnek küldtem és változtatás nélkül betette. Ez így szerintem teljesen rendben van, viszont azon rugózni, hogy mit írtam bele egy kérelembe amit nem nektek szántam, eléggé inkorrekt és felesleges. És mégegyszer, hasonló körülmények között az aki most ezen rugózik is beírta volna...

Balages74 2018.09.19. 14:14:04

Egyébként meg nem koldulás light. Mondd azt, hogy ugyanannyi 1-2 ember étel logisztikáját megoldani, mint 2 felnőtt + 4 gyerekét.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 14:18:08

Aki esetleg nem értené. Az adott hűtőből egy jó nagy helyen hiányzott a falból belülről a szigetelő anyag. Ez lehetett levegő buborék ok szigetelő habbal való feltöltéskor, vagy más is. Ilyenkor az nem szigetel és a belső kb 4 celsius fok bizonyos veszteséggel átmegy a külső részre is. Ahol van szigetelés ott gyakorlatilag a külső konyhahőmérséklet mérhető, a hiányos helyen viszont hidegebb. Sokkal hidegebb. nálunk az 9-10 fok volt. Ez páralecsapódást okoz, ami adott esetben ha nem tud lefolyni, elpárologni penészesedést is. Továbbá a hiányos hőszigetelés miatti egyenetlen hőtágulások miatt pattogások is jelentkeznek az anyagban és illesztéseknél.

Musha Kage 2018.09.19. 14:20:52

Bár nem hűtő, de a 3 éves garancia engem is kellemetlenül érintett anno: 3 év és 2 naposan kigyulladt a TV-m, nem sokon múlt, hogy nem egy halott feleséghez kellett hazamennem éjszakai ügyeletből...

Balages74 2018.09.19. 14:23:40

@TanNé: érdekes, hogy ezt írod; a penészedés nálunk is megjelent, a kattogás-ropogás szintén volt, bár azt nem írtam meg, lehet, hogy hasonló hiba (is) fennállt.

Majmász Gedeon 2018.09.19. 14:24:43

Hilda: Nem a 30-dik (harmincdik) évfordulójára, hanem a 30. (harmincadik) évfordulójára készült cikkében!

Segna 2018.09.19. 14:24:45

@Terézágyú: "1. Nem, akkor nem vagyok értelmes ember. Ha te, és a pószter azok vagytok."
Ilyen szó, hogy pószter nincs. Még a word is aláhúzza. Ha már a szőrnek a szálánál tartunk.
posztoló - már ha kérhetünk egy ilyen tüchtig pontos és vesszős embert...
;-)

jandera 2018.09.19. 14:30:22

@Balages74: Akinek van pénze majomra, legyen banánra is...

Balages74 2018.09.19. 14:32:09

@jandera: van, köszi. Te se értetted meg a posztot?

Segna 2018.09.19. 14:34:24

@Kolompár Magneto: Bunkó vagy és nem kicsit.
Nyilván nem jókedvében száll bele ilyen dolgokba az ember, és ha nem muszáj nem kér. Ha muszáj, akkor muszáj, és pont azt utálja az ember benne, hogy a hozzád hasonló empatikus és sok tapasztalattal rendelkezők megítélik, hogy mi a koldulás, mi a rinya és mi a kínos.
Neked. Neked, aki a dumádból ítélve otthon lakik, vagy albiban, amit anyáék fizetnek neki, és legfeljebb a sörre meg a bulira valót kell beosztania. Ami ha elfogy 10-re tényleg égő kérni. Sőt rinya.
Látod ítélkezni bárki tud, néhány sorod alapján.
Remélem hamarosan te is boldog családos ember leszel, és aztán pontos fogalmaid lesznek a rezsiről, beosztásról több gyerek iskoláztatási költségeiről, és a váratlan 150eFt.-s kiadások jólesőségől.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 14:35:15

@Balages74:

Igen, de nálunk hűtő funkciók azért még működtek. Különben észlelni sem tudtam volna a hibát, hőméréssel és penészesedés észleléssel, csak ha szétverem a hűtő falát. Nálatok lehet, hogy több hiba is volt, van egyszerre és egyikből következett a másik. Engem persze bosszantanak az ilyen dolgok, mert ha le is járt valaminek a garanciája, az csak azt jelenti, hogy ingyen már nem javítják, de javíthatónak kellene azért még lennie. (szavatosság)

Ha már úgy sem tudjátok és akarjátok használni, javaslom hatóságilag tárjátok fel a hibát roncsolással. Tehát jegyzőkönyvezve és róla filmet forgatva. Ha vállalja valamilyen fogyasztóvédelmi szerv, akkor náluk, vagy jelenlétükben. Mert ha ott is buborék volt a szigetelésben, tehát szigetelési, azaz gyártási hiba, akkor más ám a "gyerek fekvése" .... van és kell is tenni. pölö perel fenyegetőzni .... mert a szigetelési hiba miatt (fokozott hőtágulások és összemenések) bezony a hűtőközeget szállító cső is szépen idő előtt elrepedhet. Mert az már ott úgy és annak a helynek megfelelően van méretezve.

Balages74 2018.09.19. 14:37:09

@TanNé: igen, valószínűleg itt több hiba állhat fenn egyidejűleg/komoly gyártási problémák miatt. Köszi az ötletet, utánanézek.

Segna 2018.09.19. 14:38:25

@Xezs7: A Minsz hűtőgép forgalmazása megszűnt Mo-n, csak ezért nem veszi a nép, különben a relatív olcsósága és az elképesztő teherbírása miatt, biztos lenne piaca.
A mienk vagy 25 évet bírt, csak azt kellett megszokni hozzá, hogy amikor beindult, egy halkabb helikopter hangerejét produkálta. ;-)

Balages74 2018.09.19. 14:41:40

@Segna: Minszk hűtőnk nekünk is volt. De azt nem kidobtuk, hanem elajándékoztuk valamikor amikor már erősen nagykorú volt :)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 14:43:27

Agyaltam a szakmai dolgokon és .... Elvileg és gyakorlatilag is, szigetelési anyaghibát ki lehet mutatni roncsolás nélkül is. Hűtőszekrényeknél is. Nem biztos, hogy mind jó, de az egyik biztosan:

1. Nagyon erős lámpával való átvilágítással lehet, hogy észlelhető, lehet, hogy nem (falvastagságok és anyagfüggő dolog)

2. Elvileg orvosokhoz hasonlóan sztetoszkóppal és kopogtatással is észlelhető lehet.

3. Vannak erre különféle rezonancia és akár hőképes vizsgálatok is. Vagy még az is jó lehet rá, amit én csináltam. Csak ha a hűtő nem működik, akkor egyszerűbb fűteni. Jó melegre fűtsétek fel a belsejét például egy kisebb elektromos rezsóval és kivül méregessetek, főként a hátulján hőmérsékleteket. Itt persze ott lesz a bibi, ahol melegebb és nem ahol hidegebb.

Dr. Tom 2018.09.19. 14:49:58

Ennek hatására megrendeltem most egy Gorenje hűtőt, úgyis megérett a cserére a régi, 1,5 éves Gorenje hűtőnk.

norton76 2018.09.19. 15:18:59

@Balages74:
Kedves Balázs !
Nem ismerjük egymást , most olvastam a posztot és sajnálom a történteket.
Füle Norbert vagyok a Gorenje ügyvezetője , próbálok segíteni . Nem jutott hozzam az Ön panasza , az ügyfélszolgálatunk külföldön van és szabályok között dolgoznak . A márkabolt ot üzleti partnerünk üzemelteti .
Évente eladunk csak itthon kb 250e db készüléket , sajnos van olyan ami nem bír 10 évet . Az energia csökkentési szabályok és a folyamatos ár/fejlesztési kényszer + rengeteg elektronika miatt nem is fognak sajnos elmenni. Mi 3 év teljeskörű garanciát adunk , legtöbb versenytársunk 1 évet .
Summa summárum ha segítség , 50%-on vehet egy új hűtőt , ingyenes szállítva , régit visszahozva. Kérem írjon egy e-mailt a norbert.fule@gorenje.hu címre !
Üdvözlettel : Norbert

Sluck Ödön 2018.09.19. 15:21:38

@Musha Kage: Ejha! Ha a TV volt a tűz oka bizonyíthatóan, akkor ez termékfelelősségi ügy. És az bizony kínos tud lenni a gyártónak garancia ide vagy oda.

BéLóg 2018.09.19. 15:24:21

@flint: Dear Fasz! Nem is akarok többet mondani...

Sluck Ödön 2018.09.19. 15:25:02

@TanNé: +1 Eddig ez a legjobb ötlet. Legyen csak minél kínosabb a goranyónak.

werinter 2018.09.19. 15:55:46

@Xezs7: "Nem véletlen, hogy manapság nem egy elterjedt dolog a Minszk hűtőgép, nem gondolod?"
Azért nem elterjedt mert már nem gyártják, 30-40 év alatt meg minden elöregszik és használhatatlanná válik.
Egyébként a legelső hozzászólásomban írtam, hogy nem Minszk hűtőm van. Ez csak egy kiragadott példa volt arra, hogy a szocialista ipar még sokkal strapabíróbb termékeket gyártott. Lehet, hogy fejletlenebbek, nehezebbek voltak, többet fogyasztottak és gyártani sem volt őket költséghatékony, tehát nem lehetett haszonnal csinálni (bár akkoriban a profit is lényegtelen volt igazából) őket, de mindenképpen tartósabbnak bizonyultak, mint pl.: a mai tömegtermékek.
Nem vagyok "bezzeg régen minden jobb volt" embertípus! Vannak dolgok amik régen jobbak voltak, de nagyon sok minden most az. Én a fejlődés híve vagyok, de a silány minőségű, azonnal szemétbe kerülő, pazarló gyártásnak nem! Pontosan ez a szemlélet teszi tönkre a bolygót, hogy mindenkinek csak a profit a lényeg és a véges rendszerben történő végtelen fogyasztás paradoxona...
Érdekes módon PÉLDÁUL a cserélhető modulokból álló okostelefon projektje is hogy eltűnt a süllyesztőben...

PepeXVI 2018.09.19. 16:32:55

@killerkaller: Lehet ezen a gyártási megoldáson viccelődni, én sem azt mondom, hogy nem létezik jobb műszaki megoldás, de a mai olcsó tömeggyártással ez az eljárás honosodott meg, minden hűtőgyártó így csinálja. Ez a gyors, olcsó, és a statisztika alapján megbízható megoldás. (Ha nem így csinálnák meg, nem is ennyibe kerülne a hűtő, hanem sokkal többe.)

Mint mondtam, a "palástszivárgás" jelenség tényleg nagyon ritkán fordul elő, hiszen a gyártók is tudják, hogy ha ilyen helyen történik szivárgás, kuka lesz a gép. Azt senki ne gondolja hogy direkt elromlósra tervezik a gyárban. Csak a statisztika kidobja, hogy 1 millió legyártott hűtőből 3-nak lesz palástszivárgása, az meg a gyártó szerint "belefér".

Egyébként kérdésedre válaszolva egy hűtőkörben a nyomás például a külső hőmérséklet függvényében is változik. Elég egy nem tökéletes forrasztás a csövön, ami 20°C-on (és az ehhez tartozó nyomáson) még jól tartja magát, viszont amint 30°C lesz a konyhában a hűtő körül, megnő a csőben a nyomás annyira, hogy a nem tökéletes forrasztás máris elenged. Talán pont a palástban, ahol be van habozva és javíthatatlan.
Ehhez elég az, hogy nem fut körbe rendesen a forrasz a cső keresztmetszetén, mert épp lejárt a műszakja a forrasztónak a gyárban, és sietett haza. Persze van nyomáspróbázás általában minden gyártási folyamatban, de a legtökéletesebb rendszerben is előfordulhat hiba, vagy nem szándékos hanyagság.

Olyat már biztos láttatok, hogy a hűtőt kinyitva belül a hátfalon elkezd púposodni a műanyag belső borítás, befelé a hűtő belseje felé. Na az is palástszivárgás, a hátul a csőből kijutó hűtőközeg "fújja fel" a puha műanyag burkolatot befelé.

Ettől függetlenül szar dolog ilyenbe belefutni, átérzem a posztoló mérgét, és nem a gyártót akarom védeni, csupán azt akartam egyértelművé tenni, hogy létezik (bár nagyon ritka) a hűtőknél egy olyan meghibásodás, ami nem javítható.

Xezs7 2018.09.19. 16:55:58

@Balages74: Én nem kotorászok a zsebedben :) A családosokat támogatni kell, és ezt komolyan is gondolom.

Xezs7 2018.09.19. 16:59:04

@Segna: Ha ez egy akkora szuper cucc lenne, mint itt a fórumtárs állítja, már rég jött volna valami vállalkozó és elárasztotta volna vele a piacot. Nekem ne mondja senki se, hogy egy csúcsszuper terméket nem lehetne tömegével eladni. De valahogy mégsem hozza be senki se, na vajon miért?

Xezs7 2018.09.19. 17:02:18

@norton76: Ha te tényleg a cég képviseletében írsz ilyen borzalmas helyesírással és tagolással, akkor már értem, hogy a hűtő miért csak ennyit bírt. Most komolyan: tényleg így kell megírni egy hivatalosnak szánt üzenetet? Láttam már a Homáron nem egy ilyet, pl. UPC-től, messze nem ilyen silány volt. Bocs, de ez van. Ez nagyon béna így.

Xezs7 2018.09.19. 17:08:37

@werinter: Persze hogy eltűnt a cserélhető modulos telefon, én már az elején tudtam hogy ez lesz belőle. Nem lehet gazdaságosan legyártani, ennyi, kész. Mellé szerintem nem is lenne annyira strapabíró. Előbb-utóbb kikopnának az illesztések.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 17:24:51

@Balages74: és @norton76:

Ez a probléma szerintem így korrektül megoldódik. Elfogadható és jó kompromisszum a 3,5 éves hűtőnél az 50% beszámítási ár egy újba.

Egyébként még lett volna egy javaslatom, amit mások is javasoltak már. Valóban a szakszervizeket komoly előírások kötik és nem tehetnek meg olyanokat, amit egy egyszerű mezei szerelő megtehet. Tehát nagyon is elképzelhető, hogy egy külsős szerelő megjavítja, megjavíthatja viszonylag kedvező áron. De ebben az esetben nem érdemes visszautasítani a központ felajánlását és kísérletezgetni. Ez így az előzmények alapján és ide is beírva, nagyon is korrekt ajánlat.

(Nekünk a Skoda Superbünkben másodjára akartak 180-200 e Ft-ért klíma kompresszort szereli, amikor az előzővel alig futott 30 ezer kilométert. Addig jártam a dolgok után, ameddig kiderült, hogy egy 15-17 ezres alkatrész cseréje bőven elég. Amikor ezzel szembesítettem a szakszervizt, akkor azzal magyarázkodtak, hogy előírás és nem lehet másként)

>8] 2018.09.19. 17:25:57

@norton76:
Nem értem, hogy jött ki az 50%?
Valószínűleg az lehet a nagyker-ár? :-)
Figyelembe véve a poszter posztját, miszerint korábban penészesedett az új hűtője fentáll a hibás teljesítés vélelme.
Ennek fényében én az ön helyében egy szakértői véleményezést -már ha még van egyáltalán ilyen- követően,ha jogos a követelés ingyen rendelkezésre bocsájtanám a hűtőt a károsultnak, továbbá tennék egy nagyvonalú gesztust is némi PR keretében.
Merthogy a jó reklám mimdig kell , a röhejes 150000 meg semmi ahhoz képest,ha kiderülne ,hogy tipushibás a széria, amit forgalmaznak a gyermekek idelent... ;-)

norton76 2018.09.19. 17:40:35

@Xezs7:
Kedves ismeretlen !
Remélem jól telnek napjai ! Nem hivatalos levélnek szántam , segíteni akarok ! Autóban írtam , telefon predektív szöveg bevitele sokszor automatikusan felajánlja a szavakat ! Egyébként nem túlzottan érdekel a véleménye , stílusáról nem is beszélve ! Így az ismeretlen homályából büszke lehet magára ! Hála Istennek nem egy helyre járunk barátkozni ! Jó estét ! Norbert

norton76 2018.09.19. 17:43:21

@>8]: Jó napot !
Az 50%-ot én határoztam meg , a történtek kellemetlenségei és az amortizáció függvényében . A tiszta árrés egy ilyen készüléken kb. 10% .
Üdvözlettel !

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.19. 17:47:18

@>8]:

Ez is igaz, vagy részben igaz.... de a mai világban, főként hogy a jogállamiság is sok esetben kérdéses és nem csak az erkölcs és a korrekt viselkedés, nem követelőznék senki helyében többért. Nem is rónék fel semmit sem az itt megjelent márkaképviselőnek sem, hanem megdicsérném. Miért.... mert a legtöbb esetben nem lehet már ilyet sem látni.

Egy vállalat működése eléggé bonyolult. Hiába lelkiismeretes valaki, köthetik szabályok előírások, másik terület ellenérdekeltsége. A mérnök, ami én is vagyok jót és hosszú élettartalmút tervezne, de ott a marketing és a pénzügy, meg az értékesítés, akik azt mondják, hogy azt úgy és annyiért nem lehetne eladni. Tudja ezt mindenki. A szervizvezető meg ott őrlődhet az álláspontok és ellenérdekeltségek kereszt tűzében.

Tehát több megértést. Ott is emberek vannak.

norton76 2018.09.19. 18:15:21

@TanNé:
Köszönöm a pozitív visszajelzést ! Sajnos sok embernek az ad bodogságot , ha beleköthetnek az élő fába is ! Holott érdemes lenne saját házuk körül szétnézni ! Szép estét !

CCnick 2018.09.19. 18:16:02

@Balages74: "a választ megtalálod fent a Gorenjének (nem neked és az internet népének) írt levélben."

Bárhogy is nézem, ez it nem a gorenje online ügyfélszolgálat belső felülete hanem a Homár az internet népének és nem a gorenje ügyfélszolgálata posztolta a leveled hanem te.

CCnick 2018.09.19. 18:40:49

A "bezzeg a szocializmusban milyen tartósak voltak"-on nosztalgiázók ne felejtsék el beleszámolni, hogy akkoriban egy (az épp kapható) nagy háztartási gép egy átlagdolgozó jómunkásember féléves fizetésébe került, ma meg egy havi minimálbérből válogatni lehet a tucatnyi lehetőség között. Háromaviból meg Mielét lehet venni.

killerkaller 2018.09.19. 19:35:02

@PepeXVI: "Mint mondtam, a "palástszivárgás" jelenség tényleg nagyon ritkán fordul elő, hiszen a gyártók is tudják, hogy ha ilyen helyen történik szivárgás, kuka lesz a gép."

"Csak a statisztika kidobja, hogy 1 millió legyártott hűtőből 3-nak lesz palástszivárgása, az meg a gyártó szerint "belefér".

Ezek megerősítik, hogy poszterünk problémáját gondolkodás nélkül meg kell oldani.

werinter 2018.09.19. 20:02:17

@Xezs7: Látod erről beszéltem: "nem lehet gazdaságosan legyártani, ennyi, kész." Gazdaságos = pazarló, silány minőségű. Nem véletlenül keletkezik ennyi hulladék napjainkban...

Xezs7 2018.09.19. 20:34:51

@norton76: Mondat végi írásjel elé nem teszünk szóközt. Hova jártál te iskolába Norbert? Hogy lett így belőled ügyvezető? Benyomott a sógor?

Xezs7 2018.09.19. 20:36:19

@TanNé: Mondjuk a szakszerviznek igaza van. Ők nem fognak neked kókányolni, hanem a biztosra mennek. Ha kókányt akarsz, akkor azt nem ők fogják csinálni.

Xezs7 2018.09.19. 20:42:30

@killerkaller: Na az ilyen típusú cikkeket hívják corporate bullshitnek :)

Xezs7 2018.09.19. 20:43:33

@werinter: Te sem vennéd meg annyiért, amennyiért adnának egy ilyet. Húznád a szád, hogy ez túl drága, te nem ilyen árszintre gondoltál, aztán hirtelen már nem is tetszene annyira.

Secnir 2018.09.19. 22:25:11

@PepeXVI:
"egy hűtőkörben a nyomás például a külső hőmérséklet függvényében is változik. Elég egy nem tökéletes forrasztás a csövön, ami 20°C-on (és az ehhez tartozó nyomáson) még jól tartja magát, viszont amint 30°C lesz a konyhában a hűtő körül, megnő a csőben a nyomás annyira, hogy a nem tökéletes forrasztás máris elenged. Talán pont a palástban, ahol be van habozva és javíthatatlan.
Ehhez elég az, hogy nem fut körbe rendesen a forrasz a cső keresztmetszetén, mert épp lejárt a műszakja a forrasztónak a gyárban, és sietett haza. Persze van nyomáspróbázás általában minden gyártási folyamatban, de a legtökéletesebb rendszerben is előfordulhat hiba, vagy nem szándékos hanyagság.

Olyat már biztos láttatok, hogy a hűtőt kinyitva belül a hátfalon elkezd púposodni a műanyag belső borítás, befelé a hűtő belseje felé. Na az is palástszivárgás, a hátul a csőből kijutó hűtőközeg "fújja fel" a puha műanyag burkolatot befelé."

bocs, ne haragudj, ennyi butaság mellett nem tudok elmenni.

a csöveket forrasztják, keményforrasszal. körbe. az nem enged el, és nem szivárog. az nem 30 fok körül enged el, hanem 1200 fokon.
a csövekben kétfajta nyomás van: kompresszor előtt és után. előtte körülbelül 0,5-1 bar, utána 4-8 bar. és nem, nem nő meg a külső hő hatására. amúgy egy ilyen rendszer csövei akár 50 bar nyomást is kibírnak.
van nyomáspróba. és vákuumozás is. és kétszer. és az üzemi nyomás másfélszeresen. és tizedes nyomásesés esetén megy a kukába
a csőből, ha kijut a hűtőközeg (valamilyen furcsa módon), az nem fúj fel semmit, hanem szépen elillan. pláne nem a műanyagot hátul, mivel az a műanyag egyúttal a hőcserélő is. csak hogy értsd: a hűtőgép belseje az három dupla lemez, acél (nem, nem csövek futnak körbe-körbe). az oldalfalak (palást) úgy készülnek, hogy finoman megnyomják a két lemezt (mintát) raknak bel, ez a cikk-cakk, amit látsz, ha belenézel), rászórnak grafitot, majd a két lemezt egymásra rakják, felforrósítják, és összeolvad. a grafit persze nem, ott nem sül össze, ott befújnak 200 bart, és felpúposodik a lemez. na ott fog menni a hűtőközeg. ott a hűtőközeg csak max 1 baron megy. nem fog felpúposodni.
ezeket a palástokat körbeállítják, ezüsttel összeforrasztják (ezüsttel, mert rézzel nem lehet), és kész. a másik, amin nem szivárog, az a körbeolvadt ezüst.

röviden ennyi. a "purhab" a tartás és a teherhordás miatt van benne. a rendesen legyártott hűtőnek önálló szerkezete van.

Balages74 2018.09.20. 09:29:31

@norton76: nagyon szépen köszönöm a felajánlott lehetőséget!

@"internet népe": a felajánlás valós, a tegnap késő este írt e-mailre ma reggel már választ is kaptam. El kellene gondolkozni azon, hogy minek jártok ide. Belém köttök mert írtam, Norbertbe a felajánlásért, azért, hogy menet közben hogy gépel. Arc nélkül gondolom könnyű...

Kotit 2018.09.20. 09:56:47

@Balages74: "El kellene gondolkozni azon, hogy minek jártok ide. "
Változó. Van, aki kötözködik a pószterrral (dafke), van, aki kötözködik a kötözködőkkel.
Aztán lehet még gyűjteni az elrettentő példákat (mobilosból, bankból pl. mind az).

"Arc nélkül gondolom könnyű..."
Mert, ha a gorenje ügyfélszolgálatos kötözködik veled arccal, az sokkal jobb?

Kotit 2018.09.20. 09:59:20

@>8]: "Nem értem, hogy jött ki az 50%?
Valószínűleg az lehet a nagyker-ár? :-) "

Egyrészt szép kerek szám. Másrészt gondolom 75.000-et bőven megér, amit presztízsben ment a gorenjének...

Balages74 2018.09.20. 10:24:21

@Kotit: az eltérő vélemény önmagában nem kötözködés. De jópáran csak azért írnak, hogy éreztessék mekkora trollok, és olyan stílusban amit szemtől-szembe biztosan nem lenne bátorságuk megtenni.
Nem tudom ez hogy megy presztízsben, egyelőre Norbert egy sima kommentben válaszolt ami felett simán át lehet siklani ha nem olvasod el az összeset.

BéLóg 2018.09.20. 12:17:05

@Balages74: Ja, ez így van. itt mindenki egy fasz, kivéve aki nem. Ennyi.

BéLóg 2018.09.20. 12:21:39

@norton76: Te egy okos Gorenje ember vagy, ÉN biztosan hálás lennék neked egy ilyen után, szerintem ezt így illik csinálni.
Pont.
Utóirat, Gorenje hűtőnk azt hiszem +15 éve működik, bár már kivettük a "napi" forgalomból, a garászban tesz jó szolgálatot. A nyári hideg dinnyékért (+15 kg-os monstrumok) pl. ez felel, vagy a nagy társaságos partik italaiért is.

Xezs7 2018.09.20. 12:34:09

Továbbra is úgy gondolom, hogy egy cégnek nem szabadna ilyen alapvető szinten lejáratnia magát. Az nem indok, hogy telefonról ír. Szerintem az itteni kommentek legalább 60%-a telefonról jön, mégis az ügyvezető kommentjei lógnak ki a sorból. De mindegy, a probléma meg van oldva, örülünk, hallelujja, miegymás.

PepeXVI 2018.09.20. 13:35:26

@Secnir: egyáltalán nem haragszom, de nincs teljesen igazad.

Szerinted a külső hőmérséklet nem befolyásolja pl. a kondenzátornál lévő nyomást? Meg egyáltalán, a hűtőkörben nem minden arról szól, hogy a hőmérséklet/nyomás párokkal játszunk, hogy hűteni tudjunk?

Miért van az, hogy a bikább hűtőköröknél ventilátorral hűtjük a kondenzátort? Vagy miért van az, hogy extrém melegben már nem elég a ventilátor által szolgáltatott hűtés a kondinak, és annyira felszalad a nyomás a nyomóoldalon, hogy a (védelmi célt szolgáló) túlnyomáskapcsoló lelövi a kompresszort és hibakóddal (vagy nélküle) megáll a hűtőkör? Ezek nem a külső hőmérsékleten múlnak?
A számok amit írtam, természetesen nem pontosak, ezt elfogadom, csak az érthetőség kedvéért írtam a 20/30°C-ot. Azt is elfogadom, hogy az elpár lemezből sajtolt, az általad leírt módon készül, de az érthetőség szempontjából tök mindegy hogy cső vagy lemezből sajtolt alkatrész. Az olvasók nagy része nem hűtőszerelő szaki, ezért valóban helyenként pontatlan a megfogalmazásom.

Én nem vagyok sem gyártó, sem hivatásos szerelő, csak egy lelkes amatőr, de tudok neked mutatni olyan hűtőt, aminek a belső műa. borítása hátul felfújódott a hátfalban szivárgó hűtőközeg miatt. A hűtőt nem tudták megjavítani, kuka lett.
Szintén tudok mutatni olyan hűtőt, aminek olyan helyen lyukadt ki a hűtőköre, hogy nem lehetett javítani, ezt is ki kellett dobni végül.

A hab pedig igenis ellát hőszigetelő feladatot, nem csak teherhordó.

Kérlek írd meg nekünk, hogy te mivel magyarázod a palástszivárgás jelenségét?

Secnir 2018.09.20. 15:02:24

@PepeXVI:
Miért van az, hogy a bikább hűtőköröknél ventilátorral hűtjük a kondenzátort?
-írtam fentebb: elégtelen a külső hőmérséklet.

Vagy miért van az, hogy extrém melegben már nem elég a ventilátor által szolgáltatott hűtés a kondinak, és annyira felszalad a nyomás a nyomóoldalon, hogy a (védelmi célt szolgáló) túlnyomáskapcsoló lelövi a kompresszort és hibakóddal (vagy nélküle) megáll a hűtőkör?
-azért, mert elégtelen a külső hőmérséklet, és a hűtő valószínűleg mérsékelt égövi hűtő, nem trópusi hűtő. ha a hűtőkört nézem, akkor rossz volt a kondenzátor méretezése/teljesítményválasztása.

Ezek nem a külső hőmérsékleten múlnak?
-igen, de te azt próbáltad meg párba állítani, hogy a külső hőmérséklet közvetlen kapcsolatban áll a hűtőközeg nyomásával, ami nem igaz.

de tudok neked mutatni olyan hűtőt, aminek a belső műa. borítása hátul felfújódott a hátfalban szivárgó hűtőközeg miatt.
-nem tudsz. ha a párologtató oldalon szivárgás van, akkor ott kifolyik a hűtőfolyadék (mert a párologtató kisnyomású oldalán folyadék állapotban van), és a környezeti hő hatására elillan. és mondom: kisnyomású gáz, tehát ha befolyik a hab és a palást közé, a környezeti nyomás nagyobb, tehát nem tudja szétnyomni a palástot. ott valami tök más történt. elvált a hab például a párologtatól, kicsapódott a pára (lederesedett), és elkezdett nőni. na az el tudja feszíteni a habot a lemeztől.

amindenes.blog.hu 2018.09.20. 15:53:08

google:
Gorenje KT 05 W kitchen scale SUCKS !! - YouTube

norton76 2018.09.20. 16:37:35

@Balages74:
Kedves Balázs !
Nagyon szívesen! Örülök ,hogy sikerült valahogy megoldást találni a problémára. A rosszindulatú fotelkommentelőknek is hagyni kell valami témát, különben mit is kezdenének a való világban, kutya nem kíváncsi a mondanivalójukra . Az életük úgy is komoly mederben van, kisebbségi komplexusaik vezérlik mindennapjaikat, holott ha megpróbálnának egy picit is tudatosabban élni, még el is érhetnének valamit. Azon ugrálnak, ha valaki szóközt hagy a mondatvégi írásjel után, hát igen szánalmas. Gondolom sem a munkahelyén, sem a magánéletben nem sikerült elérni semmit, de az online világban olyan bátor és sikeres. Részemről befejeztem a fórumon való "szereplést", meghagyom a terepet a géniuszoknak :), bár voltak igen szórakoztató figurák. A célt elértük, megoldást találtunk egy problémára. Arc nélküli, rosszindulatú megnyilvánulásokra meg meg nincs szükségem, annál értékesebb az időm.
Balázs! Amennyiben elakadna a folyamat kérem keressen, de nagyon kérem privát úton :).
Mindenkinek további szép napot ! (na basszus megint egy fránya szóköz, be is adom a felmondásomat)

Balfredo Alfredo 2018.09.20. 18:49:07

@Nancsibacsi: "A mérnöknek nem az a cél, hogy 3.5 év után menjen tönkre, hanem az, hogy 3 évig kibírja, és OLCSÓBB legyen az előállítása."
Nem annyira mérnöknek, inkább a tulajdonosnak/részvényesnek/menedzsernek.
A mérnök csak végrehajt, és vagy egyetért vele vagy nem; az egyet nem értés súlyosabb esetben munkahelyváltozás formájában nyilvánul meg. Mindez persze a végkimenetelen, azaz a készülék milyenségén nem változtat.

Balfredo Alfredo 2018.09.20. 18:51:56

@TanNé: "A szervizvezető meg ott őrlődhet az álláspontok és ellenérdekeltségek kereszt tűzében."
Ebben igazad van, ugyanakkor vegyük figyelembe, hogy a szervízvezető nem jótékonyságból dolgozik, hanem fizetésért, amely fizetés bizonyára a munkaköre sajátosságainak megfelelő szintű (ha nem így lenne, akkor felmondana, mert általános munkaerőhiány van, tehát akárhol máshol is el tudna helyezkedni). Továbbá amikor elvállalta, tudta, hogy mi vár rá: az ügyfélszolgálat egy nehéz munkakör, mivel minden elégedtlen vevő rázúdítja a jogos vagy nem jogos panaszát.

Innen kezdve felesleges őt védeni. Valahol persze megértem a helyzetét, de amikor a 150 000 Ft-os hűtőd tönkremegy, akkor valahogy nem tudsz a szervízvezető lelkivilágával foglalkozni. Már csak azért sem, mert az élet minden területén naponta látod, hogy nem működnek a dolgok rendesen és valahogy mindíg te húzod a rövidebbet, mindíg lesz@rnak (vagy épp le sem sz@rnak), mindíg lerázni próbálnak és valahogy mindíg tőled várják, hogy lágy belátó és fogadd el, hogy a másik félnek milyen nehézségei vannak.

Nylul 2018.09.21. 02:40:03

@norton76: Teljesen korrekt! Én pont telibe szarom, hogy milyen helyesírással oldódik meg egy probléma, ha megoldódik. Respect, hogy így kiálltál a homár zombik elé.

Xezs7 2018.09.21. 08:55:09

@norton76: Itt neked vannak komoly komplexusaid, ha képes vagy hisztizni pár komment miatt.

Kotit 2018.09.21. 09:00:40

@norton76: Na most jól összezavartál! Nem miattunk, fotelkommentelők miatt (mint leendő gorenje vásárlók), kapott a pószter kedvezményt?

Permetező 2018.09.21. 10:20:11

Fagyasztói társadalomban minél tovább működik az eszköz annál nagyobb kár éri a gyártókat az elmaradó bevételek miatt.

Xezs7 2018.09.21. 13:11:39

@Permetező: Persze, mert ha idejekorán tönkrement valamid X gyártótól, akkor a következőt is tőlük veszed, mi? Nem ám, hogy nézel másik gyártótól ugyanolyan terméket, dehogy.

szmoker (Homo Trollicus) 2018.09.21. 13:18:43

Használt hűtőt kell venni 30 ezerért, aztán amikor 4-5 év múlva beszarik, másik használt hűtőt megint 30 ezerért. Sokkal jobban megéri.
Mosógép is.

Megveszed harmad-negyed áron, aztán amikor beszarik és cseréled (mert mondjuk nem javítható), még mindig feleannyiban vagy mintha újat veszel :)

FDToth 2018.09.21. 14:46:03

ez egy elég jó hozzáállás a Gorenje részéről. Lehet, hoyg bukik most egy hűtőn egy 100-ast, de hosszú távpn rengetekl vásrolót nyer ilyen frlfogással. Ez az ami nagyon hiányzik itthonról, sok a kicsinyes vállakozás, akik képesek harcba menni 2-3 eFt-ért...

Permetező 2018.09.21. 15:44:46

@Xezs7: Én ugyan biztos nem vennék tőlük, nem is ezt írtam, ha jobban megnézed... Direkt általánosítottam és használtam a "gyártókat" többes szót.
De!
Létezik ilyen amit mondasz hohooo nagyon is. Úgy hívják Apple vásárló....

Xezs7 2018.09.21. 19:52:14

@Permetező: Apple az már régóta nem a racionalitásra épít.

Permetező 2018.09.21. 20:39:17

@Xezs7: Ahogy a vásárlói sem...

LKerekes 2018.09.21. 23:57:17

@MagyarPéter:
Biztos, hogy normális ember vagy?

Balages74 2018.09.22. 08:23:13

@LKerekes: egy mondatával egyetértek; két gyereke van, de neki az is sok. Mondjuk azt nem tudom, hogy akkor minek kellett vállalni.

MagyarPéter 2018.09.22. 11:39:01

@LKerekes:
Én igen. De úgy látszik hogy te meg sokan mások nem.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.22. 12:07:21

@Xezs7:

Ezt nem tudhatjuk. Mindig az adott esettől függ. Mint írtam a Skoda Superbünket már másodszor szerették volna teljesen újra kicserélni a teljes klíma kompresszort és nem hagytam. ( kb 200 e Ft-os, vagy magasabb árú móka) Elég volt a nagynyomású szelep kicserélése. Ami tizede árban és 2-3 perc a ki és beszerelése. Először azt hazudták, hogy az autó klíma kompresszorra, ami ebben van nem szétszerelhető és nincs is külön megvásárolható alkatrésze. Aztán még is volt és csak egy zégergyűrű rögzítette.

Xezs7 2018.09.22. 13:49:27

@TanNé: Szerintem inkább csak balfasz a szerelő, és nem tudja. Egy márkaszervizben nem hiszem, hogy a melósnak érdeke a drágább munkát rád sózni. Mi haszna lenne belőle?

Balages74 2018.09.22. 14:43:41

@Xezs7: de te egy márkaszervizben soha nem beszélsz a melóssal. Megkapod esetleg az árajánlatot az ügyintézőtől.

Xezs7 2018.09.23. 11:17:30

@Balages74: Az ügyintézőnek se érdeke.

Balages74 2018.09.23. 11:42:37

@Xezs7: ezzel nem (feltétlen) értek egyet. Nem igazán a melós és az ügyintéző dönti el. A melós nem neked jelzi, hogy mi a gond és mennyiből oldható meg, és nem az ügyintéző hozza meg a döntést. Nem akarok összeesküvés elémeleteket gyártani, de ha le akarnak húzni, le is fognak. És nem azért mert a sima alkalmazottaknak haszna lenne rajta, hanem mert megmondják nekik, hogy mit adjanak el. Motiváció pedig az állásuk.

Secnir 2018.09.23. 13:24:25

@TanNé:
csak jelzem: egy új klimakompresszor a skodába 48e-nél kezdődik, plusz két óra szerelés munkadíj, plusz gázfeltöltés.
amit nálad cserélhettek, az az expanziós szelep (bár azt sem értem, miért romlana el?), ami 8-10e huf (plusz egy óra szerelés plusz gázfeltöltés. bár egy superb nem olyan öreg, abban sem a szelepnek sem a kompresszornak nem illik bedöglenie. és a komprsszor javítható, csak nem feltétlenül fogok nekiállni, amikor egy javítókészlet ~30e forint. az inkább a drágább autók drágább kompresszorainál éri meg...

Balfredo Alfredo 2018.09.24. 19:12:12

Az egész történet, illetve a garancia-jótállás mechanizmus is antagonisztikus ellentmondást rejt magában.
A fogyasztó érdeke az, hogy egy terméket minél olcsóbban vegyen meg és a termék minél tovább tartson, akár örökké is.
A gyártó viszont a profitban érdekelt, amely profit érdekében termékeket állít elő és ad el a fogyasztónak. Célja tehát, hogy minél több terméket adjon el. Mivel a fogyasztók száma véges, ezt úgy tudja elérni, hogy a fogyasztókat egynél több terméke megvételére, azaz a meglévő termékek minél gyakoribb lecserélésére próbálja rávenni.

A két érdek közti ellentétet a törvények oldják fel a jótállás révén: a vásárlástól számított bizonyos ideig a rendeltetésszerűen használt terméknek működnie kell illetve ha meghibásodik, a gyártó kötelessége azt közvetlenül vagy megbízottja (az értékesítő) révén működőképes állapotba visszaállítani. Ezen időn túl a termékkel a fogyasztó azt csinál, amit akar: kidobja, javítja/javíttatja a saját k
öltségén, esetleg csak őrízgeti a hibás példányt.

A fenti bizonyos idő minimumát a törvények rögzítik, illetve attól a gyártó eltérhet felfelé. Utóbbit marketing és önreklám céljából nemegyszer meg is teszi.Elvileg tehát a fogyasztó védve van. A csapda az, hogy ha megnézzük, mennyi egy-egy termék életszerűen és ésszerűen elvárható élettartama (nem a fenti 'örökké'-re gondolok, hanem józan ész alapján elvárható, a technikai elavulást is figyelembe vevő időre) és mennyi a jótállás ideje, akkor egyértelműen az utóbbi sokkal rövidebb. Szabad értelmezésben ez azt jelenti, hogy a fogyasztó ki van szolgáltatva a gyártóknak mivel a termék a 'bizonyos idő' után lehet, hogy még sokáig rendben működik, de az is lehet, hogy pár héten belül megadja magát. Nincs kizárva, hogy ez a pár hét csak nagyon kevés termék esetében fordul elő (mondjuk egymillióból két ilyen lesz), de az illető termékpéldányok tulajdonosát e tény aligha fogja megvigasztalni.

Az időt illetően pár példa:
Az eredeti posztban szereplő hűtőszekrényre három év jótállás van. De hűtőt nem három évre veszünk, hanem legalább tízre.
Személyautók esetében egyetlenegy márkára emlékszem, ami hét év garanciával hirdette magát. Egy autó bekerülési költségét figyelembe véve ez a hét év sem valami sok.
Építőanyagok esetében rémlik harminc év garancia, ami lényegesen több, min más termékeknél. Házat viszont egészen hosszú időre, több emberöltőre építünk.

(Természetesen a gyártóknak is megvan a maguk problémája, mivel különféle, egyre szigorodó előírásoknak kell megfelelniük. Például a hagyományos izzókat betiltották vagy éppen a hűtőszekrény esetében az energiafogyasztást szabályozzák. Így gyakorlatilag folyamatosan új és új termékeket kell tervezni, ha tetszik, ha nem, mivel a korábbiakat egyszerűen tilos forgalmazni.)

Összeségében a konkrét esetben nem nagyon volt mit tenni. Tiszta szerencse, hogy a gyártó hazai képviselője pozitívan állt hozzá a dologhoz. Reméljük, hogy más termékek más gyártói közül egyre többen tesznek így a jövőben.

>8] 2018.09.25. 19:49:31

@killerkaller: azokban nem volt kompresszor. Abszorpciós hűtők voltak... ;-)

Secnir 2018.09.27. 13:10:00

@>8]: neked is, és @killerkaller: -nek is igaza van. a szaratovból volt abszorpciós is és kompressziós is. az abszorpciósnak elöl/alul volt egy szellőzője, míg a kompresszorosnak nincs...

Beer Monster 2018.10.27. 22:50:58

"kötelezően előírta az alkatrész-utánpótlás biztosítását 8 évig (!), ez azonban ma már csak jogtörténeti érdekesség"

Mégis ki szüntetett meg egy ilyen jogszabályt?
Miért?
És legfőképpen milyen felelősséget vállalt miatta?

Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.11.28. 16:30:45

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Call / WhatsApp: +16626183756
Webhely: progresivefunding.wordpress.com

Josef Lewis · https://progresivefunding.wordpress.com 2018.11.28. 16:32:13

Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

E-mail: progresiveloan@yahoo.com
Call / WhatsApp: +16626183756
Webhely: progresivefunding.wordpress.com
süti beállítások módosítása