Tékozló Homár

Az öntudatos viselkedés és a tájékozottság nem mindig jár kéz a kézben

2019.04.03. 10:33 | Homár Hilda | 160 komment

1.png"A vásárlónak mindig igaza van!" - mondja az ősi kereskedőparancsolat, amit a vevők egy része előszeretettel értelmez úgy, hogy az eladónak a deal érdekében mindig, mindenhez jó képet kell vágnia. Pedig nem. Persze az abszolút elvárható, hogy a kereskedő vagy szolgáltató  udvariasan és megoldáscentrikusan foglalkozzon az ügyfele igényeivel és problémáival. De a nehezen ellenőrizhető valóságtartalmú Fb-posztok és Foursquare-értékelések korában még inkább érdemes észben tartani, hogy a vevőnek egyáltalán nincs mindig igaza, mert az öntudatos viselkedés és a tájékozottság nem mindig jár kéz a kézben.

Kedves Tékozló Homár!

Adott egy peches nap! Anyósomnak szülinapjára elhatároztuk, hogy veszünk egy tv-t. Ki is szemeltünk egyet a Media Marktban, amit meg is vettünk. Tudni kell, hogy a Digivel új szerződéskötés is történt, amivel azt mondták, adnak majd egy kártyát... mondván, a tvbe kell bedugni, csak kell hozzá vennünk egy adaptert. A tv vásárlásakor megkérdeztük az eladót, hogy ez a tv alkalmas-e egy ilyen kártya fogadására, és ha igen, akkor adaptert lehet -e kapni hozzá. Válasz, igen, alkalmas. Viszont ilyen adapter az üzeltben jelenleg nincs. Semmi gond! Megvettük a tv-t, felcsaptuk az internetet, hol lehet ilyet kapni. Ki is dobdta, hogy Euronics (a soroksári Auchan -bevásárló kupacban jártunk, onnan egy köpés a Buy Way üzletsoron lévő Euronics) 

Betértünk az üzletbe, kértük az eladót, hogy kérnénk egy ilyen adaptert. Kézségesen oda is adta, ki is fizettük 11 000 Ft-ért, majd átmentünk a Digi ügyfélszolgálatra megkötni a szerződést. 

Adott a kedves digis ügyintéző, aki az ominózus kártyát végül adapterrel együtt adta oda! Semmi gond, nevettünk egy jót, és irány vissza az Euronics, hogy visszavisszük a terméket, hiszen nincs rá szükség. 
Igen ám, de az üzletvezető nem volt hajlandó visszaáruzni az adaptert, amit kb 20 perccel azelött vásároltunk. Elmeséltem, hogy igen, tudom, ez pech, a Digiben kaptuk a pontos infót, hogy vásároljunk ilyen adaptert, ami itt van a kezemben! Viszont lássunk csodát, adapterrel együtt kaptuk meg a kártyát. 
Tehát nincs szükségem a termékre. Szeretném visszakapni a pénzem! A válasz még mindig erős tiltakozás volt, mondván, az ő üzleteikben tilos a visszavétel hibátlan termék esetén. Maximum egy ajándékulvány formájában adhatja vissza a pénzt, amelyet később levásárolhatok. 

Tudni kell, hogy amúgy soha nem járok az Euronics üzletbe, tehát mindenképp a kézpénzt szerettem volna visszakapni.  Addig ment az ellenállás, míg az üzletvezető egy finom lendülettel megfordult, és otthagyott minket! 

Az egy dolog, hogy a bunkóság, pofátlanság és a lekezelés felső fokát mutatta az úr, de az, hogy ő is, és az eladó is onnantól kezdve nem szólt hozzánk, az már kiverte a biztosítékot. Még egy papírt is a kezembe nyomott, amin az állt, hogy az üzletvezető nem visszaáruzhat!

Fél óra "pihenés és ácsorgás" után az üzletben, hátra mentem, megkerestem ismét az üzletvezetőt. A lehető legkedvesebb hangommal és mosolyommal, hogy tényleg, ez egy peches helyzet, nem értek ehhez az adapteres témához, ugyan segítsen már mit lehet tenni! Nagy nehezen közölte, hogy a visszaáruzást csak a központban fogadhatják el! Tehát írtunk egy emailt a központba, "méltányosságból történő visszaáru elfogadása" címen. Mondván, nekik kell eldönteni, hogy egyáltalán jogosan kérjük-e vissza a pénzünket. Egyenlőre még várok. 5 munkanapot ígértek hogy visszahívnak. 

Azért írtam, hogy megtudjam, tényleg nincs jogom az új jogszabályok értelmében elállni a vásárlástól? 
Internetes vásárlás esetén 14 napon belül visszaküldhetem a terméket ha nem teszik, de személyes vásárlásnál nem! - Ezt mondta a kedves úr az üzletben! Mire számítsak, ha hív az ügyfélszolgálat? Tényleg mondhatja hogy nem kaphatom vissza a pénzem? Kötelezhetnek arra, hogy visszamenjek az üzletükbe, hogy levásároljam a pénzt, amit ezek után tuti nem náluk akarnék elkölteni??

Köszönöm a segítséget,

Üvözlettel:

 

Kedves olvasó!

Még mindig erősen él a köztudatban az a hit, hogy ha üzletben vásárolunk, és később meggondoljuk magunkat, akkor bizonyos időn belül visszavihetjük az árut, és a kereskedő köteles ezt elfogadni, pedig már 20 éve nincs olyan szabály, ami arra kötelezné az üzleteket Magyarországon, hogy az egyébként hibátlan árut visszavegyék.

Ez azt jelenti, hogy ha az üzletben megvásárolt termék nem hibás, egyszerűen nem tetszik, nem megfelelő a mérete, vagy csak meggondoltuk magunkat, akkor a vállalkozás nem köteles ezt a terméket cserélni vagy visszaadni a vételárat.

Azonban egyre több vállalkozás dönt úgy, hogy bár jogszabály nem kötelezi, mégis önkéntesen vállalja, hogy cseréli, visszaveszi a terméket, vagy biztosítja a vételár levásárlását. Amennyiben a vállalkozás ilyen vállalást tesz, annak feltételeit is ő határozza meg, például a határidőt, a címke, a blokk meglétét stb. És azt is a vállalkozás dönti el, hogy hogyan oldja meg a helyzetet, cserét vagy csak levásárlást ajánl fel.  Érdemes vásárlás előtt érdeklődni afelől, hogy a kereskedő biztosít-e ilyen lehetőséget, és ha igen, milyen feltételekkel. Általában a nyugta hátulján vagy az üzletben valamilyen írásos formában hívják fel erre a vásárlók figyelmét. Amennyiben a vállalkozás tesz ilyen önkéntes vállalást, köteles azt betartania.

Esetedben, ha a vállalkozás az üzletben vásárolt, nem hibás termékre nem tett önkéntes vállalást a termék cseréjére vagy vételár visszafizetésre, akkor nem követelhető tőle, hogy ezt mégis megtegye. Ha nem vállalt ilyen kötelezettséget, de a te egyedi esetben mégis méltányosságot, fogyasztóbarát üzletpolitikát gyakorol, akkor saját belátása szerint ajánlhat fel neked megoldási lehetőséget például levásárlást is. Mivel nem a jogszabály írja elő ezt, hanem önkéntességen alapul, azért dönthetsz úgy, hogy nem fogadod el a pl. a levásárlást, de a vállalkozás is mondhatja, hogy ennél többet nem tud segíteni.

Ha a vállalkozás előre vállalt önkéntes helytállást a nem hibás, üzletben vásárolt termékre, akkor az üzletszabályzatában meghatározottakat köteles betartani. Tehát ha cserét ígért, cserélnie kell, ha a feltételek is fennállnak.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2019.04.03. 10:49:19

Akkor most mi lesz....?

escaper215 2019.04.03. 11:09:52

"egy ajándékulvány formájában adhatja vissza a pénzt, amelyet később levásárolhatok"

"bunkóság, pofátlanság és a lekezelés felső fokát mutatta az úr"

Hát, valahogy nekem ez a kettő nem jön össze. Szerintem igenis korrektek voltak.
Egy ilyen ajándékkártyának az érvényessége 1 év, ha jól tudom. Ha más nem, egy rokonnak / barátnak születésnapi ajándékként is jó lett volna, ha már a posztoló "soha nem jár" az Euronics-ba.

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2019.04.03. 11:12:40

Szóval veszel vmit, majd nem kell és ennek a következményét, anyagi terhét pedig viselje az eladó? Ezt a Digivel kellett volna elrendezned...

GiaMarie 2019.04.03. 11:22:59

Posztoló gondolkodhatna! Az az ügyfél, akinek nem felel meg az ajándék utalvány, az nem ügyfél, abból is a problémás (először vásárolt, soha többet nem szeretne, és olyan jogot kíván gyakorolni, ami nem létezik). Innentől meg valóban legalább annyira jogos hátat fordítani, és a potenciális ügyfelekkel foglalkozni helyettük, mint ott patáliázni fél órát. Valóság 2.0.

Snagal 2019.04.03. 11:33:06

Érdekes, hogy a Digi b*szta el, mégis a Juronicsnak panaszkodik.
Persze meg lehet próbálni, hogy hát ha győz a jóindulat, de ha valaki ragaszkodik a szabályokhoz azért még nem nevezném pofátlannak. (ráadásul jelezted nekik, hogy sosem vásárolsz náluk, de azért legyenek jófejek - mit nyertek volna ebből? mert új vásárlót biztos nem, amit közöltél is velük)

ps: off, mert nem tudjuk, hogyan zajlott a beszélgetés, de dolgoztam én is hasonló munkakörben, nem ritka az olyan hangnem vagy hozzáállás ahol nem csodálkozom, hogy egyszerűen hátat fordítanak a vásárlónak - sajnos még mindnig sok ember a munkahelyi és otthoni stresszt szeretné kiélni a közértben és az egyszeri eladón próbál egy kis hatalmat gyakorolni, hogy végre valahol ő is megmutathassa "ki a főnök" ... elfelejtik, hogy attól még, hogy ott költi el a pénzét még nem lesz a cég minden alkalmazottja az ő BDSM rabszolgája.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.03. 11:38:41

Megvetted, használtad, most vissza akarod adni? Nem fog menni.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.03. 11:40:31

@Snagal:

"nem ritka az olyan hangnem vagy hozzáállás ahol nem csodálkozom, hogy egyszerűen hátat fordítanak a vásárlónak"

Nekünk ezt egy NYUGATI oktató tanította.

Azzal kezdte "hallottátok azt, hogy a vevőnek mindig igaza van?". Majd mikor többent igent mondtak, folytatta "nos, ezt felejtsétek el, ez scak a hollywwoodi filmeben igaz".

Terézágyú 2019.04.03. 12:07:46

"Adott a kedves digis ügyintéző, aki az ominózus kártyát végül adapterrel együtt adta oda! Semmi gond, nevettünk egy jót"

Szóval a digis ügyintéző hazudott, vagyis a digi átvert titeket - ti meg nevettetek egy jót...????
Ja, hát csak nevessetek.

juhaszvik 2019.04.03. 12:11:50

Mint tudatos homárkommentelő, mindig felmerül bennem, hogy mikor jön el az a pont, amikortól lehet a posztoló fogyasztóvédelmi és egyéb preferenciáit firtatni. De mivel ez már a poszt címében megtörténik (köszi, Hilda), ezért szinte okafogyottá vált a kommentelés is. De csak "szinte" :)

A problémának egyébként két forrása van, az egyik az amerikai filmek/sorozatok világában megjelenő, karácsony másnapján az ajándékokat visszaváltó személyek eljárása, másrészről pedig az internetes vásárlásra vonatkozó információk hibás átültetése az offline gyakorlatba.
Javaslat: tessék online vásárolni, ha más nem az adott üzletbe kérve a terméket.

A digis vonallal kapcsolatban pedig élek a gyanúperrel, hogy a posztoló hallott valamit félre. Vagy van ilyen gyakorlat a diginél, hogy magad szerzed be az adaptert?

Terézágyú 2019.04.03. 12:16:39

"Még egy papírt is a kezembe nyomott, amin az állt, hogy az üzletvezető nem visszaáruzhat!

Fél óra "pihenés és ácsorgás" után az üzletben, hátra mentem, megkerestem ismét az üzletvezetőt. ... közölte, hogy a visszaáruzást csak a központban fogadhatják el!"

Szóval az eladó is mondta, hogy náluk nincs "visszaáruzás", de azért egy félóráig ott tipródtatok az üzletben, hogy az üzletvezetőtől is halljátok, hogy nincs visszaáruzás...
Ügyes.

Mellesleg (ha már mindezt egyetlen napon intéztétek el) ez jó tanulság arra, hogy legközelebb érdemes előbb a digihez menni, akik adnak kártyát (adapterrel, vagy anélkül) és AZTÁN menni a boltba, és úgy venni tévét, hogy abba jó legyen a kártya... Ilyen egyszerű.

Zabalint 2019.04.03. 12:31:29

Én sokszor azért rendelek akkor is online, akár a sarkon lévő üzletből is, mert ez esetben ha valamiért kiderül, hogy mégsem kell, vagy nem a megfelelő terméket választottam, élhetek az elállási jogommal. Amivel egyébként ezidáig összesen egyetlen alkalommal éltem átvétel után, illetve 2 alkalom volt, mikor átvételcelőtt mondtam le. És tudom, hogy az ilyen elállás a webshopoknak szívás, csak a másik oldalon meg az van, hogy amelyik boltnak nincs webshopa, onnan kevesebben is vásárolnak épp emiatt.

Tikakukac 2019.04.03. 13:56:23

@MAXVAL bircaman közíró: Akkor a megbecsült boltok totál hülyék és inkább úgy kéne csinálni, mint a többiek? Basszus, ez a NYUGATI ember igazán okos volt.
Mondjuk adott a kérdés ki a tökömet érdekel, hogy milyen égtájról jött be a vonata és ezt miért kell caps-ra húzni. Bár van sejtésem.

Snagal 2019.04.03. 14:13:38

@Tikakukac:
feltételezem a "bezzeg nyugaton..." kezdetű frázisok miatt ill. a balkán vs nyugat analógia is népszerű hivatkozás ilyenkor így nem teljesen mindegy, hogy a példa egy középafrikai falu piaci szokásaihoz szokott trénerből indul ki vagy a nagyra (túl?) értékelt nyugateurópai kultúrsznobizmus bölcsőjéből :)
de persze ez csak az én tippem

Tikakukac 2019.04.03. 14:16:09

@Snagal: Láttam már pár megnyilvánulását a kollégának, ebből kiindulva erősebb a dolog sajnos.

GatyaPityu 2019.04.03. 14:31:14

El kellett volna fogadni azt az ajándékutalványt! Ha később még ugyanezt felajánlja a központ, akkor mindenképp fogadja el a post-oló! Biztosan el lehetett volna költeni erre vagy arra egy év alatt, ha máskor nem, hát karácsony előtt.
A másik dolog, hogy amit előttem is említett valaki, rossz volt a sorrend is, mert előbb a szolgáltatóhoz kellett volna menni a kártyáért, és utána kártyával a kézben menni a műszaki boltba - amire ugye nem is lett volna szükség. Ettől függetlenül tény, hogy a Digi rosszul tájékoztatott ha azt közölték, hogy nincs kártyafoglalat.

KaTe 2019.04.03. 14:57:07

1.) Miért szerepel a Media Markt és a megvásárolt tévé a történetben?
2.) Miért az Euronicsen veri le a posztoló, hogy a Digis ügyfélkezelő félretájékoztatta?
3.) Miért nem fogadta el a posztoló az ajándékutalványt, ha az Euronics nem köteles visszavenni a hibátlan terméket?
4.) Miért kellett fél órát ácsorogni és pihenni az üzletben?
5.) Miért született ebből homár poszt?

Zuzer78 2019.04.03. 15:10:24

Posztoló benézte. Jöhet a következő!

CsakLajosAz 2019.04.03. 15:12:41

A poszt toló nem okos. És finom vagyok.

A Digit nem akarom védeni, nem az én dolgom. De az ügyintéző kizárt, hogy azt mondta, menjen szerződéskötés előtt CI modulért, mert a digi alap esetben analóg, és mpeg2 SD műsorai nem kódoltak. Vagyis bedugod, nézed. Ami plusz pénz, az a hbo, és társai. Ahhoz meg adják az olvasót, vagy boxot, ga kérsz, plusz a kártyát. Ez mindig így volt... (Ez az oka, hogy kapni se lehet sok helyen, mert minek....)

CsakLajosAz 2019.04.03. 15:24:24

@CsakLajosAz: és akkor még fel sem háborodtam, hogy alapvető fogyasztói jogokkal/kötelezettséggel sincs tisztába.

Tipikusan az a vásárló, aki az ügyféltér közepén hisztériázik.

Azért annak kellett, hogy legyen előzménye, hogy a góré faképnél hagyta...

CsakLajosAz 2019.04.03. 15:26:31

@KaTe: homár post azért született, mert joga van hozzá.. kb, mint hülyének lenni :-)

Volt egy film... Hülyék paradicsoma. Nagy trash movie, de illik ide :-)

Permetező 2019.04.03. 15:28:52

@KaTe: 6. miért nem az emagon vásárolta a terméket újracsomagolva?

KaTe 2019.04.03. 15:50:23

@Permetező: Mert akkor elállhatott volna a vásárlástól 14 napon belül?

Permetező 2019.04.03. 15:52:26

@KaTe: kivéve ha cégnévre veszi akkor nem

fingcsavar 2019.04.03. 16:03:40

Hihetetlen,hogy az orszagban meg mindig ez a proli utszeli ciganykodo hozzaallas van az embereknel, hogy "hat minek viszi vissza,ha megvette" meg "mit hisztizik"...vajon mikor jutunk el oda,ami az egesz vilagon mukodik, hogy ha vissza akarom vinni, akkor visszaviszem es szo nelkul refundoljak az arat...nem hogy jelen esetben, amikor 20 perc telt el, es nyomos erve van a vasarlonak, hogy visszavigye. Nem tokmindegy egyebkent, miert akarom visszavinni? Meggondoltam magam, rajottem, hogy van otthon, nem engedi az asszony, tokmindegy...normalis helyeken szo es kerdes nelkul visszaadjak egybol a vetelarat. Vajon milyen anyagi kar eri az eladot, ahogy fentebb irtak...?

Terézágyú 2019.04.03. 16:13:14

@fingcsavar:
" akkor visszaviszem es szo nelkul refundoljak az arat..."

Nyugodtan mondhatom, hogy a nénikéd, te ökör, úgysem fogod érteni, mert nem ismered az ékezeteket.

2019.04.03. 16:14:40

Uramisten,végre van ilyen poszt is!Mennyi de mennyi ilyen agyhalott ember van,aki azt hiszi mindent megtehet mert ő a vevő!Nem a kereskedőket védem,de rá kell végre döbbenie mindenkinek arra,hogy az önként vállalt "kereskedői jóindulat" nem kötelező!Ráadásul a legszebb az,hogy ezt 10-ből 9-en úgy veszik,igenis él és minden kereskedőre kötelező érvényű.

Emmett Brown 2019.04.03. 16:18:12

Kézpénz. Ez mindent elárul.

fingcsavar 2019.04.03. 16:18:32

@Terézágyú: mondhatnam en is hogy te szerencsetlen buta fasz, hogy az ekezetekbe kotsz angol billentyuzet eseten, de nem teszem, mert evolucios szakadek tatong koztunk.

fingcsavar 2019.04.03. 16:24:22

@a lekvár neve puffin: mit bukik az elado azzal, ha joindulatu? Anyagi kar nem eri, plusz szerez a vevonek egy kellemes tapasztalatot. Nem hiszem el, hogy nem lehet ezt megerteni...ha normalis vagy a vevovel, nalad fog vasarolni, ha nem, be se teszi a labat hozzad.

Im just here for the comments 2019.04.03. 16:28:06

Hogy is volt az a media marktos reklám? Mert hülye azért nem vagyok? Rossz üzletben teccettek vásárolni.

GatyaPityu 2019.04.03. 16:32:38

"A vevőnek mindig igaza van..."
youtu.be/QjwmXPNEAMY

(Látom, hogy nem mai, de még nekem új volt).

Nick-son 2019.04.03. 16:44:56

Ez tényleg így van, sokan tévesen hiszik, hogy bármi amit egy boltban megvesznek bizonyos ideig visszavihető, pedig alap esetben nem.

Arra van az eladótér, hogy a vevő ott nézelődjön, érdeklődjön, válogasson gyakorlatilag szinte bármeddig mielőtt megvesz valamit.

Ennek ellenére a legtöbb helyen mégis van valamilyen belső szabályzat ami alapján visszaveszik, alapvetően egy levásárolható utalvány is elég gesztus ahhoz képest, hogy egyáltalán nincs törvényi kötelem.

A tapasztalatom nekem azt mutatja, hogy bármi amit visszaveszünk legalább az árát visszahozza a vevőhöz köthető következő vásárlásokon. Átlagban. Meg olcsóbb mint vitatkozni (munkaidő elmegy), pereskedni, csak ne csapjon át visszaélésbe.

Meg azon is sok múlik, ha már önkéntes a dolog, hogy a vevő hogy adja elő a gondját baját, mert igen sokan szidnak mindent és mindenkit már azelőtt, hogy az eladó egyáltalán reagálhatna bármit... vannak személyiségek akik nem is a problémát akarják megoldani, csak cirkuszolni akarnak, mert valahogy az a lételemük.

Velem már történt olyan, hogy valaki vissza akart hozni valamit, amire mondtam semmi akadálya. Fura, de vett egy másik terméket amit visszahozott annak meg nem kérte vissza az árát, itt hagyta borravalónak, vagy ajándékba. Épp onnantól fogva nem kellett már neki a pénz, hogy kiderült minden feltétel nélkül visszakaphatja.

Permetező 2019.04.03. 17:29:54

@Emmett Brown: Én a lábpénzben jobban bízok az legalább nem árul el semmit.

GatyaPityu 2019.04.03. 17:44:08

@Nick-son:

"Arra van az eladótér, hogy a vevő ott nézelődjön, érdeklődjön, válogasson gyakorlatilag szinte bármeddig mielőtt megvesz valamit."

- Ez azért nem minden termékre érvényesíthető.
Pl. ha egy mosogatógépet vagy éppen szobai termosztátot akarsz venni az otthoni gázkazánhoz, akkor arra nem lesz mód, hogy kipróbált, letesztelt, megismerd a készüléket.

vizsla_barat 2019.04.03. 18:04:19

Először tájékozódni kell de aztán futás. Fejlettebb országban mindent vissza lehet vinni. Általában 90 nap. Az amazon most vette vissza a teli csimmat. Volt rajta varrasi hiba. Kiküldi a ups taget e-mailben. Aztán dtop off at ups. Kész. 116 dollár vissza a kártyán. Az egész 4 nap volt.

gurigapapa 2019.04.03. 18:44:53

@fingcsavar: Kis hazánkban is viszonylag ritkán van probléma ha a termék sértetlen csomagolásban vagy legalább újra eladható állapotban jön vissza. De sokszor jó, ha épp nincs lehányva...

Amúgy a posztban is visszavették volna, csak ajándékutalványban adták volna az ellenértékét. Szerintem ez abszolút méltányos.

zsurzsenka 2019.04.03. 19:15:37

Karen. Így hívják a posztolót.

ember100 2019.04.03. 19:28:48

@MAXVAL bircaman közíró:
Helló

Birka , birka azt magyarul értesz-é ?
Megvette nem is bontotta ki (mert ugye kapott a Digitől )
20 perc és visszavitte .
Ponyemájes ? :)

Zabalint 2019.04.03. 19:59:15

@gurigapapa:
Nyilván ez az adott bolt üzletpolitikai döntése, de pl. barkácsáruházakban nem problémáznak, ha otthon derül ki, hogy rossz méretű csavart vettél, és visszavinnéd, akkor sem, ha az árát kéred. Bár szerintem az utalvány is korrekt.

Lator1 2019.04.03. 20:06:04

Azért azt sem árt tisztázni, hogy a Digi kábel tv vételéhez elég egy DVB-C tunerral rendelkező tv. (a ma kapható tévék 99%-a ilyen)
A kártyát Conax modullal, amit a tv Ci+ foglalatába kell betenni, csak és kizárólag akkor szükséges, ha a prémium csatornákra is elő akarunk fizetni.
Ilyenek az HBO-k, Cinemax, Digi Now, és egy felnőtt csatorna.
Ha a fentiek nem kellenek és elég az a több mint 100 csatorna ami benne van az előfizetésben, akkor nem kell semmit venni hozzá!

KaTe 2019.04.03. 20:16:34

A Media Marktban is utalványt (ajándékkártyát) adnak, ha bontatlan terméket viszel vissza. Akkor a Media Markt is rohadjon meg? (csak mert az is szerepel a posztban)

Permetező 2019.04.03. 20:53:11

@KaTe: Felőlem Média Márk is beleolvadhat az emagba...

2019.04.03. 21:10:15

@fingcsavar: Egyszerű.Sok külföldi tulajdonú cégnél l. Rossman,Decathlon etc. a végletekig le van szabályozva minden.Hiába cirkuszol bárki,fenyegetőzik mindennel és mindenkivel,a boltvezető,helyettes úgy járhat el,ahogy neki le van írva.Ahhoz nem tehet hozzá,nem vehet el.Másrészt olyan elképesztő dumákkal tudnak visszahozni termékeket,hogy csak sírva röhögni lehet rajta.Félelmetes a magyar leleményesség,mindennel próbálkoznak.A legrosszabbak azok,akik ténylegesen csak a hiszti,a cirkusz miatt nem hajlandók megérteni,mi miért van.Ez a lételemük,hogy rájuk kell figyelni,nekik kell lenni a középpontban,ettől érzik magukat valakinek.Aztán jön az,hogy viszontlátásra és nézheti a főnök hátát...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.04.03. 21:34:11

@fingcsavar: " mondhatnam en is hogy te szerencsetlen buta fasz, hogy az ekezetekbe kotsz angol billentyuzet eseten, de nem teszem, mert evolucios szakadek tatong koztunk."
Valószínűleg teljesen igaz az evolúciós szakadék. Csak nem olyan relációban, ahogy gondolod. Egy esetben lehet mentséged arra, hogy ostoba gyökér módon nem vagy képes billentyűzetkiosztást telepíteni (függetlenül a használt eszköztől), ez pedig az, ha nincs jogod hozzá.

FDToth 2019.04.03. 22:43:25

1. Siman el lehet fogadni az utalvany, korrekt ajanlat.
2. Sosem ertettem az ilyen kereskedoi hozzaallast: visszaveszi, a vasarlonak oromet okoz, a vasarlo meg elmeseli h milyen rendesek a boltban, stb. Nem ad vissza penzt (pedig baromi egyszeru tranakcio, kamu h nem lehet meg h vezetoi engedely kell hozza), akkor hosszu tavon vasarlokat veszit. De hat sokan rovid tavon gondolkodnak, es tobbet er neki h eladott vmi 10 rongyert (ezen a haszon minimalis), mintsem visszavegyens hosszu tavon myerjen vele.

Nick-son 2019.04.04. 04:09:13

@Keményen Trollkodó Kisember: Igaz, de kereskedőként te ezt biztosítani tudnád? Minden típussal ott mossanak, mosogassanak amíg meg nem ismerik? Vagy megvennél újnak egy mosogatógépet amit valaki otthon kipróbált és visszavitte? Ha meg bontatlanul viszi vissza akkor meg otthon se ismerkedett a termékkel...

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 05:21:56

@ember100:

Na és? Nem lehet csak úgy visszavinni terméket.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 05:30:45

@FDToth:

A kereskedő pénzt akar keresni, nem örömet okozni.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 05:32:40

@vizsla_barat:

Más szabályok vannak az onlájn cégekre, mivel ott a vevő nem érintkezett a termékkel fizikaival.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 05:35:28

@Nick-son:

Volt boltom pár évig, biobolt.

Olyan is volt, hogy kibontott aloe-italt hoztak vissza, azaz próbáktak visszahozni, azzal, hogy "csak egy kanállal ittam meg belőle, s nem tetszett".

gurigapapa 2019.04.04. 06:48:31

"Még egy papírt is a kezembe nyomott, amin az állt, hogy az üzletvezető nem visszaáruzhat!"

Amúgy ez árulkodó mondat, nem semmi hisztit levághatott a vásárló, ha már ilyet is kapott :-)

gkc 2019.04.04. 06:58:15

Ez sima magyar pitiánerkedés a bolt részéről. Ha bontatlan volt a cucc, akkor vissza lehetett volna venni egy mosoly kíséretében. Épp a ilyenek miatt nem szívesen megyek az Euronicsba. Amikor majd nem lesz több vásárlójuk és be kell zárni, akkor is azt mondogatják majd, hogy csak ez a sok problémás vevő ne lett volna...

vodicska úr 2019.04.04. 07:44:16

@MAXVAL bircaman közíró: megvette de nem használta. Amúgy egyetértünk...

Zabalint 2019.04.04. 08:34:57

@Nick-son:
Szerintem rossz példa a mosogatógép, mert nyilván nem reális, hogy kipróbálod, majd visszaviszed.

Ugyanakkor az adapter éppen jó példa, hiszen kiderülhet otthon, hogy mégsem olyan kell, anélkül hogy használva lett volna. Vagy pl. csavarok, csatlakozók.

CsakLajosAz 2019.04.04. 08:35:34

@Lator1: ezt írtam fent...

Egyszerűen nem értem, mit tudtak ezen félretájékoztatni... Nyuszómuszó vélhetően erős konzimidiotizmus áldozata...

Zabalint 2019.04.04. 08:38:05

@MAXVAL bircaman közíró:
Nyilván pénzt akar keresni, az hogy arra alapozik, a vásárlói legyenek elégedettek, és akkor visszajárnak, üzletpolitika. Az az elmaradt haszon sokszorosan megtérül, amikor egy vevő bontatlan (!) terméket hoz vissza

ekat 2019.04.04. 08:38:53

@fingcsavar:
Oké, értjük az igazi mondandódat, ami: "Én sikerember vagyok, és kint élek, prolik.". Csak a sikeremberséget kicsit hiteltelenné teszi az, hogy haza, a prolik közé kell járnod észtjátszani.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 08:39:04

@Zabalint:

A sok elégedett ügyfél eredménye a csőd. Az ügyfél akkor elégedett, ha ingyen megkap mindent.

ekat 2019.04.04. 08:45:21

@KaTe: Az Extreme Digital meg akkor is csak és kizárólag ajándékkártyát hajlandó adni, (másik ugyanolyan termék híján,) ha úgy viszel vissza két nap múlva egy nála vett monitort, hogy időnként rózsaszínné válik a kép. Úgyhogy húszezerrel többet kellett költenünk, mert csak egy olyan másik monitor felelt meg a kívánalmainknak. És azóta a lábam sem teszem be oda.
Mondjuk most az EMAG-os egyesülés hírére amúgy sem tettem volna többé, az EMAG nálam tiltólistás.

ekat 2019.04.04. 08:50:37

@MAXVAL bircaman közíró: Mondok egy meglepőt: a német drogériák visszaveszik pl. a kibontott és kipróbált krémet, ha nem vált be. Persze nem 4/5-ig elhasználtat, gondolom én. :) Ott az a cél, hogy megtartsák a vevőt. Bár persze gondolom az illető bolt nyereségszintjétől is függ, hogy mi fér neki bele. Ja és a németeknek nem él akkora része ezzel vissza, mint amekkora itthon tenné.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 08:55:26

@ekat:

Ha nagy a forgalmad és a haszon is magas, ezt megengedheted magadnak.

Egy átlag magyar bolt csődbe menne, ha követné ezt.

Hiába tartod meg a vevőt, ha az nem költ pénzt, nem termel neked hasznot. Ebből lehet persze egy jó barátság, de nem sikeres vállalkozás.

ekat 2019.04.04. 09:03:20

@gkc: Amúgy én se megyek oda, illetve nem vásárolok tőlük, mióta kinyitottam náluk egy kiállított hűtőt a polcokat megnézni, és erős kolbászszag áradt belőle. :)
Részemről nagy műszaki/háztartási cuccok Media Markt, vagy márkabolt, kisebbek kintről. (Amazon.de)

juhaszvik 2019.04.04. 09:09:43

@MAXVAL bircaman közíró: ez mekkora ócska duma :)

Akkor nem számít a kereskedőnek az ügyfél elégedettsége, ha az amit árul egy hulladék, ahogy árulja az gyenge színvonalú és ahogy bánik a dolgozóival az balkáni. Nem attól lesz valaki jó kereskedő, hogy egy fillérb*szó, hanem ha van értelme annak, amit csinál.
Ha valakit frusztrál a vásárlók viselkedése, az ne menjen kereskedőnek. Kapáljon a kertben, vagy menjen le egy bányába dolgozni, de legalább is lássa be, hogy ha valami nem az ő asztala, akkor az egész világnak jobb, ha ne erőlteti.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 09:13:40

@juhaszvik1:

A kereskedelem miről szól szerinted?

Arról, hogy megveszem a bármit a nagykerben, majd eladom drágábban.

Szerzek elég vevőt, hogy ez fedezze a költségeimet, plusz legyen hasznom.

Ha ez nincs meg, nincs miről beszélni.

Kondom Keselyű 2019.04.04. 09:15:09

@fingcsavar: igen.
Teljesen szabalyosan,torvenyesen jart el a Euronics,csak eppen nem megfelelo uzleti szemlelettel.
Kinai piacon szokas az,hogy amig erdeklodo vagy,csorog a nyal a valagadrol,amint atvette a penzt,mar kutyanak sem nez.

Zabalint 2019.04.04. 09:23:47

@MAXVAL bircaman közíró:
Nyilván a kommunista gondolkodásmóddal, amit te képviselsz, ez teljesen igaz. Ám nem csak ez létezik, én ügyfélként akkor vagyok elégedett, ha a pénzemért azt kapom, amit szeretnék.

juhaszvik 2019.04.04. 09:24:22

@MAXVAL bircaman közíró: és a tanár feladata miről szól? Ami le van írva a könyvben, azt felolvassa? A tűzoltó vizet locsol a tűzre? A sofőr forgatja a kormányt?

Aki sikeres a munkájában, az hivatásként gondol rá, legyen szó parkgondozásról, vízvezetészerelésről, vagy kereskedelemről.
Te most a pénz irányából közelíted meg az egészet, miközben az egy olyan triviális dolog, amin azért illene túllátni.

KaTe 2019.04.04. 09:26:55

@Kondom Keselyű: "csak eppen nem megfelelo uzleti szemlelettel."
- Felajánlották, hogy az összeget jóváírják egy levásárolható ajándékkártyán!

Tehát az euronics kompromisszumra törekedett, míg a posztoló olyasvalamihez ragaszkodott, ami nem jár neki.

Pedig az egész történetben a Digi volt az egyetlen szemét multi, ahol képtelenek voltak megfelelően tájékoztatni a posztolót, hogy nem kell neki semmilyen modult vennie. Miért nem a Digiről született a poszt? Ja, hogy rajtuk nem lehet leverni a kárt... értem...

"Adott a kedves digis ügyintéző, aki az ominózus kártyát végül adapterrel együtt adta oda! Semmi gond, nevettünk egy jót, és irány vissza az Euronics"
- Talán nem nevetni kellett volna, hanem panaszt tenni, hogy nem megfelelően tájékoztatták és emaitt tök feleslegesen rohangált és költött el 11E forintot.

CsakLajosAz 2019.04.04. 09:27:23

@ekat: rosszul látod. :-)

Régen, volt olyan, hogy evolúció. Vagyis a hülyék, gyengék elhullottak, a kevésbé félkegyelműek meg tovább éltek. Vagyis aki a mamut elé állt, és ordított, hogy márpedig a mamut azonnal, és önszántából dögöljön, és sütôdjön meg, azt a mamut agyontaposta, aki meg csapdába csalta a mamutot, és megette, az tovább szaporodott, és fejlődött.

Namost... Ez a fejlődési stratégia megállt, mert az értelmeseket lehúzzák a hülyék, akik nem megfelelő pozicióba kerültek, és elvárás... Vagy még inkább megkövetelt, hogy az értelmes a hülyét eltartsa. Ez az úgynevezett jóléti társadalom.

Probléma: én utállom a hülyéket, és szerencsére kishazánk még nem USA, és társai, mások, jelenleg remélhetőleg a többség is utállja a hülyéket.

Ebből van a konfliktus.

Mert a hülye az hülye, és nem látja ezt be.

Lehet, én csinálom rosszul, de sosem bánom meg, amit megveszek. Mert körbejárom a dolgokat, olvasok, kérdezek. És ott veszem meg, és azt, amire szükségem van. 40 év alatt még SOSEM vittem vissza terméket, hogy meggondoltam magam. Sem online, sem bótba...

De tudom.. én csinálom rosszul...

A baj az, ha a hülyeség határtalan önbizalom mellé párosul.

KaTe 2019.04.04. 09:28:10

@Zabalint: Talán a Diginél kellene panaszkodni, hiszen ők tájékoztatták félre a posztolót, nem az EURONICS!

Zabalint 2019.04.04. 09:29:42

@ekat:
Ha online rendelsz, akkor 14 napon belül elálhatsz. Edigitaltól is úgy vásárolok, hogy megrendelem azt is, ami üzletbe van készleten, aztán értemegyek.

Az Emag egyesüléssel persze nekem is vége. Nemrég volt az Indexen, hogy ez az egyesülés mekkora buli az Edigitalnak. Hát szerintem nem, mert az Edigital gyártói garanciás termékeket árul, az Emag meg szürkeimportos webshop garanciásakat. Ha az egyesüléssel az utóbbi irányba mennek el, akkor bukják az Edigital vásárlóinak nagy részét. Ha a másik irányba akkor az Emagon vásárló olcsójánosokat bukják. Ezzel az egésszel a MM, Euronics, Ipon és a többi konkirens fog jól járni.

Kondom Keselyű 2019.04.04. 09:31:28

@KaTe: Nyugodtan visszaadhattak volna a penzt,ha nem bontotta meg a csomagolast.
Meg magyarorszagon is sok helyen alap ez,hiaba nem kotelezo

Zabalint 2019.04.04. 09:32:00

@juhaszvik1:
Igazából vannak vallalkozás típusok, amelyiknél nem számít, és ezt ki is használják. Pl. a tipikus turista kopasztó helyek ilyenek. Persze lehet, hogy rábasznak az online értékelés megjelenése óta, de a frekventáltabb helyeken még így is beesnek a random balekok.

KaTe 2019.04.04. 09:36:27

@Kondom Keselyű: Mármint a Digire gondolsz? Igen! Hiszen ők tájékoztatták félre a posztolót! A Digi hibájából vette meg a szükségtelen eszközt, nem az Euronics hibájából! Az Euronicsban jófejek voltak, mert visszavették (volna) a terméket és jóváírták (volna) ajándékkártyán. Lehet, hogy bizonyos multiknál, illetve az építőiparban simán visszavesznek ezt-azt, de ez nincs kőbe vésve. Az viszont igen, hogy egy szolgáltató ne tájékzotassa félre az ügyfelét!

CsakLajosAz 2019.04.04. 09:37:52

@KaTe: biztos? Nem tudjuk, mit mondott a digi... De vélelmezhetően nem ezt, mert sosem kellett senkinek külön venni... Vagy 5 perce kezdett ügyfelezni az ügyintéző, vagy a post toló azt hallotta, amit hallani akart...

Mellesleg nem bölcs előre venni semmit. Mert mi van, ha a diginek a szolgáltatási területen nem lett volna szabad port.. mert akkor bukta... Hiába szolgáltat a címen, ha fizikailag minden port foglalat a szomszédok által .

:-)

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 09:40:43

@Zabalint:

Ezzel semmi gond. De ha elkezdik az emberek tömegesen visszavinni az árut, s azt a bolt vssza is veszi kedvességből, akkor az a bolt csőbde fog menni.

Kondom Keselyű 2019.04.04. 09:41:35

@KaTe: Ne legyel mar fogyatekos!
Van egy uzlet,amelyik par kattintassal elegedette tudna tenni egy ugyfelet,es semmibe nem kerulne nekik.
Senkit nem erdel.miert alakult ki a helyzet,,a digi nem fogja tudni visszaadni a penzet neki.
En biztosan szo nelkul visszavettem volna, mert akkor azt meseli az ismeroseinek, hogy ilyen jofej a euronics,nem pedig azt, hogy elegedetlen.

KaTe 2019.04.04. 09:43:06

"Tudni kell, hogy a Digivel új szerződéskötés is történt, amivel azt mondták, adnak majd egy kártyát... mondván, a tvbe kell bedugni, csak kell hozzá vennünk egy adaptert."

- Nem tudom, hogy a szerződéskötés milyen módon történt (telefonon, online, vagy személyesen) de pl. UPC esetében még a boltban az ügyintézővel történő beszélgetésről is hangfelvétel készül. Viszonylag könnyű ellenőrizni, hogy ki mit értett félre...

Kondom Keselyű 2019.04.04. 09:45:47

@MAXVAL bircaman közíró:
Szerinted mennyire gyakori az,hogy valaki kifzeti a termeket,majd bontatlan csomagolasban meg aznap visszaviszi ?
500-1000 ugyfelbol egy?
Attol menne csodbe?

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 09:52:15

@juhaszvik1:

A liberális társadalomban a foglalkozás a legritkább esetben hivatás.

Hiába látsz túl a pénzen, ha aztán mindenért pénzzel kell fizetned.

Zabalint 2019.04.04. 09:53:16

@KaTe:
Egyetértek, sőt a Euronics teljesen korrekt volt az ajándékutalvánnyal. Csak nem tudom, miért nekem írod.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 09:54:08

@Kondom Keselyű:

Amint elterjed a híre, hogy a boltos balek, majd megjelennek a tömeges áruvisszavivők is.

Zabalint 2019.04.04. 09:57:24

@MAXVAL bircaman közíró:
Ha bontatlan csomagolásban, vagy legalább használatlanul viszik vissza, és csak ekkor veszi vissza az üzlet, akkor nem fog csődbe menni, mert az emberek ebben nem motiváltak, inkább csak hibás döntés esetén teszik ezt meg.
Máskoe meg szívesen vásárolnak ugyanott, látva az üzlet hozzáállását.

Nyilván ha X napon belül visszavihetik egy alkalmi ruhákat áruló boltba az árut, akkor az valóban csődbe megy, mert vásárlás helyett csak elviszik az alkalom előtt, majd visszaviszik.

Zabalint 2019.04.04. 09:58:55

@Kondom Keselyű:
A probléma itt az volt, hogy a Euronics helyből pozitívan állt hozzá, hiszen felajánlották az utalványt, ám a vásárló ekkor a vélt jogaira hivatkozva követelte a pénzt. Teljesen más, ha valaki kér, meg ha valaki követel.

Zabalint 2019.04.04. 10:01:06

@MAXVAL bircaman közíró:
Ez akkor lenne igaz, ha a vásárlóknak ebből haszna lenne, lásd alkalmi ruhás példa. Ha elterjed, hogy bontatlan csomagolásban szó nélkül visszaveszik az árut, akkor sokkal többen vásárolnak majd ott, és lehet, hogy a visszaviteli ráta kicsit magasabb lesz, de így is alacsony marad, mivel semmi motiváció nincs abban hogy így tegyenek.

Zabalint 2019.04.04. 10:02:36

@MAXVAL bircaman közíró:
Egyébként Obiban és Praktikerben szó nélkül visszaveszik az árut, de nem látom, hogy csődbe mentek volna (a Praktiker globálisan mondjuk igen, de a hazai lancot más vette át, de ennek köze nincs a hazai üzletpolitikájukhoz).

juhaszvik 2019.04.04. 10:06:26

@MAXVAL bircaman közíró: a liberális társadalom az első olyan berendezkedés, ahol az embereket érdekli, hogy mit csinálnak, és nem azzal vannak elfoglalva, hogy a nagyvezírnek éppen milyen kedve van. de persze ez nálad szitokszó (és teljes képzavar), szóval teljesen felesleges erről vitázni.

"Hiába látsz túl a pénzen, ha aztán mindenért pénzzel kell fizetned."

A pénz egy eszköz, semmi több. Ha túl sok jelentőséget tulajdonítasz neki, akkor ne lepődj meg, ha feléd kerekedik.
Nekem van pénzügyi tervem, vannak céljaim, amihez megtakarításra, esetleg kölcsönre van szükségem, de ennyi. Nem akarom bármi áron, főleg nem mások kárára elérni.

Kondom Keselyű 2019.04.04. 10:12:01

@MAXVAL bircaman közíró:
Nem ertem,mirol beszelsz.
Itt nem arrol van szo,hogy hazaviszi az ember a cuccot,kibontja,szettepdesi a nejlonokat,majd viszi,hogy nem megy a butor szinehez a tv.
Az olyat en meg utalvanyra se vennem vissza.
Azokbol talan tobb lenne,de meg az sem okozna erezheto kart egy cegnek.

Olyanbol aki kifizeti,bontatlanul visszaviszi evente par eset lesz,es eladjak masnak teljesen aron.
Baleknek azt nevezem, aki tok feleslegesen huz fel valakit,es semmi emberseg nincs benne.
Sok embernek 11k igenis hianyzik a koltsegvetesbol,es nem szeretne utalvanyt,mert nem akar olyanra kolteni,amire nincs szuksege.

ekat 2019.04.04. 10:12:39

@CsakLajosAz: Biztos én is hülye vagyok, mert nem tudok rájönni, mire reagáltál. :) De mindegy, amúgy nagyjából mindenben egyetértek. És én sem vittem vissza még soha semmit azért, mert mégsem kellett, a nagyobb vásárlásaimat meg minimum egyhónapos kutatás előzi meg. :) Német-angol tesztek és vélemények, stb. (Azért nem magyar, mert úgy sokkal kevesebbet találnék csak.)

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 10:17:50

@juhaszvik1:

"a liberális társadalom az első olyan berendezkedés, ahol az embereket érdekli, hogy mit csinálnak"

Ellenkezőleg. A liberális tásradalom az első, ahol az elidegenedés totális. Ez korábban csak a rabszolgáknál jelent meg.

ekat 2019.04.04. 10:17:55

@Zabalint: Én is mindent neten veszek, még ha érte is kell menni, az említett monitort viszont pont a férjem vette meg, és ő meg nem vásárol neten. :(
De egy rossz monitor árát akkor is vissza kellett volna térítenie az Extreme Digital-nak, ha személyesen vásároltuk - csak nem volt kedvünk balhézni.
Az említett Index-es hírt én is láttam, és nagyon csodálkoztam rajta, mert ugye én is az ellenkezőjét gondolom.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 10:19:57

@juhaszvik1:

"A pénz egy eszköz, semmi több."

Így igaz, de nem a liberalizmus szerint, ahol a pénz a fő vezérlőelv és a fő cél.

ekat 2019.04.04. 10:22:29

@MAXVAL bircaman közíró: De mi a fenéért lenne az bárkinek jó, hogy bontatlan termékeket visz vissza? És miért lenne balek, aki fair?

ekat 2019.04.04. 10:32:11

@Zabalint: Így van, én például azért merek bármit a német Amazonról rendelni, mert legendásan jó az ügyfélkezelésük. (Meg már az is legendás, hogy ezzel mennyi német - tanuló, pénzt nem kereső - fiatal él vissza...)
Mikor múltkor írtam nekik egy szombaton, hogy még nem kaptam meg valamit, amit már rég meg kellett volna, azonnal jött a válasz, hogy jóváírták a késés miatt. Még csak nem is azt írta, hogy azért, mert nem kaptam meg. (Bár amúgy nem jött meg utána sem.) Persze balhés lenne, ha vissza kellene küldeni neki valamit, de erre 2012 óta nem volt még szükség.

vodicska úr 2019.04.04. 10:38:08

@MAXVAL bircaman közíró: a liberalizmus rossz, ééértem?!

Sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy a kereskedelem alapvetően liberális dolog, ezért rossz.
Marx írja a komenista kiáltványba' az alábbiakat erről:
Das Geschaft ist gut, die Menschheit muss eliminiert werden.
Ez tény. Nem én találtam ki, és nem beszélek franciául.

ekat 2019.04.04. 10:41:57

@MAXVAL bircaman közíró: Nem, hanem a szabadságjogok és a törvény előtti egyenlőség. De itt az Euronics-ról és társairól van szó, nem politikáról, nem kellene idekeverni.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 10:45:31

@ekat:

Mármint a szabadságjogok liberális értelmezése.

ze11 2019.04.04. 10:55:03

@Snagal: A Digi? Érdekes, de a DVB-C vételhez nem kell semmi extra, csak olyan TV, ami arra képes. Ha meg HBO vagy más külön fizetős csatornát óhajt nézni az üf. akkor ahhoz a ci+ slotba dugható komplett motyót a Digi adja. Szóval valaki, valamit k.ra félreértett...

Navarone 2019.04.04. 11:24:56

@fingcsavar: húha, van baj, nem kicsi.
Amerikában egyre több helyen szüntetik be az ilyen visszaváltásokat, miután sokan megvesznek egy irtó drága, nagy tévét a sportközvetítés két napjára, aztán visszaviszik, hogy mégsem kell. A tinilányok az iskolabál idejére megveszik a drága ruhát, majd visszaviszik hétfőn.

Dániában sincs ám olyan, hogy visszavihetsz bármit a boltba.

juhaszvik 2019.04.04. 11:46:08

@MAXVAL bircaman közíró: "A liberális tásradalom az első, ahol az elidegenedés totális. Ez korábban csak a rabszolgáknál jelent meg. "

És ezt milyen tapasztalatok alapján mondod? Idehaza tényleg rabszolgaság van, de annak semmi köze nincs ahhoz, amiről beszélünk, mivel itt az emberek többsége birka, és fingjuk nincs a liberalizmusról.
Sokat járok tőlünk nyugatabbra, és teljesen jól megvannak az emberek. Törődnek egymással, kiállnak magukért és tisztelik az embert, bárhonnan jött. Persze általánosítok, de konkrétabban közepes méretű francia és német városokról beszélek.

De persze mindenkinek mások az elképzelései. És viccet félretéve, kíváncsi vagyok, hogy szerinted melyik volt az a történelmi berendezkedés, amely a liberalizmusnál jobb volt, már persze ha van valódi összehasonlítási alapod.

Zabalint 2019.04.04. 12:04:58

@MAXVAL bircaman közíró:
Nem a mérettől, hanem az arányoktól függ. Attól, hogy megengedhetik maguknak, még nem csinálnák, ha nem érné meg nekik.

koprofágia 2019.04.04. 12:21:54

@MAXVAL bircaman közíró:
liberalis - nem pofazunk bele mas maganugyeibe
konzervativ - kukucskalunk a valasztok haloszoba ablakan.

nalam nem is kerdes, hogy mit preferalok.
szerintem aki nem beteg mentalisan,ugyanigy latja

Navarone 2019.04.04. 12:22:48

@juhaszvik1: mekkora általánosítás a külföldet és az itthon illetően :D :D :D

Zuzer78 2019.04.04. 12:23:10

Gondolom teljesen félreértette az egészet a DIGI-nél a szerző és utána feltehetően emelt hangon reklamált az EURONICS-ban is. Ott is és itt is hülyét csinált magából.

Navarone 2019.04.04. 12:24:45

@koprofágia: de jó is lenne, ha ezt jelentené a liberális! Sajnos azonban köze nincs ehhez a liberalizmushoz.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 12:29:19

@juhaszvik1:

Nyilván könnyebben viselhető el az elidegenedés, ha több a pénz.

juhaszvik 2019.04.04. 12:32:28

@Navarone: jogos, de ez egy teljesen perifériális téma az eredeti ügyhöz képest, ezért nem szeretném részletesen, mindenre kirterjedően leírni a véleményem.
És csak egy vélemény.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 12:33:58

@Zabalint:

Csakis ettől függ.

Én voltam boltos, 2001-2006 közt. Napi 50-100 ezer forintos forgalommal már napi 1 hasonló eset is elvisz minden hasznot.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 12:36:00

@koprofágia:

A konzervatívizmus a liberalizmus mérsékelt verziója, nem önálló eszme. Azaz eleve értelmetlen ez az összehasonlításod.

juhaszvik 2019.04.04. 12:39:56

@MAXVAL bircaman közíró: nyílván. Kínában, ahol sz*rt sem keresnek az emberek, ott aztán nincs elidegenedés meg rabszolgamunka.
De ez így nem teljes. Észak-Koreában, ahol tombol a liberalizmus, vagy az araboknál, ahol mindenki liberális, ott aztán csupa követendő példát látsz.
Amúgy még mindig várom a példádat, hogy hogyan is kellene működnie a dolgoknak.

Snagal 2019.04.04. 12:43:24

Tök jó, hogy ekézitek a műszakit , miért is? Csak mert a felajánlott kompromisszum nem volt elég kellemes a vásárlónak?
A vásárló elbaszta, a euronics ajánlott egy megoldást, a vásárló meg kötötte az ebet a nem létező karóhoz (nem létező jogaihoz).
Miért is a vállalkozás a hülye itt?
Nem kerül nekik semmibe? Faszt nem, adminisztráció, papírmunka sem magától készül el, ami alatt mondjuk lehet valóban vásárló vásárlóval foglalkozni. És persze a negatív előjelű bizonylat általában nem bevételt szokott jelenteni. Továbbá a hazai "mutyi" miatt szokták az egyszeri alkalmazottakat letiltani, hogy csak úgy minden félét ide oda visszavehessenek, szóval bőven lehet erre is racionális indok (az más kérdés, hogy lehet-e ezt ügyesebben is csinálni, de nehogy már a vállalkozás azért legyen köcsög mert nem abban a valutában ad vissza pénzt gesztus jelleggel ami a vásárló óhaja... én majd külföldi nyaralásom során vásárlok valamit aztán vissza viszem, hogy meggondoltam magam de picsogok, hogy ne kamodzsai buznánykba adja vissza, hanem forintba mert én azt szoktam költeni szivesebben.... )

Lehet jönni persze vevőelégedettséggel is - csak kérdés érdemes-e ezt belekeverni mikor a poszter maga mondta, hogy közölte az üzletben dolgozóval, hogy ő aztán itt nem szokott és a jövőben sem fog vásárolni, úgyhogy pénzt kér utalvány helyett. Segítek, nem, nem ezt hívják törzsvásárlónak.
Sőt nem tudok "anti Homár blogról" sem ahol arról születnének posztok, hogy melyik kereskedelmi vállalkozás tett valami fantasztikusan jót ezért ajánljuk, hogy oda menjál vásárolni... szóval ez a picsafüst-értékű elégedett vevő (vevő? aki nem evsz semmit) mennyi pluszt jelent szerintetek a vállalkozásnak (igen, 0-t)

Aztán a használt kenőcsös német példa is szuper - mert valóban az, tök jó lenne ha működne, de hasonló vitánál már leírtam, ahoz vásálrói oldalról is kellene egy bizonyos kultúra, hogy nálunk a "leleményes" vevő ne balekot lássa az adott vállalkozásba aki ezt csinálja hanem a helyén kezelve értékelje - na ez nálunk nem fog működni amíg pl egy reptéri vip váróban addig kell a kaját "olcsósítani" és immobilissá tenni, hogy ne érje meg kivinni az ottani cuccot a kint várakozó "kiccsaládnak" akinek nem fizetet meg a belépőt, mert minek ha apa bemegy 'oszt kicsempészi az ingyen motyót okosba... )

Szerintem ha vásárlóként elbaszok valamit (vagy egy 3. fél elbassza nekem, lényegtelen) és vissza megyek (a vétlen félhez), hogy ugyan már segítsenek a helyzet megoldásában akkor ha ajánlanak egy lehetőséget nem visszadobom, hogy erőltessék már meg magukat hanem igyekszem magamra is kompromisszumkészséget erőltetni.

Szóval az, hogy egy általános szituációban mi az elvárható mentalitás árucsere/visszavét esetben itt nem túl releváns.

MAXVAL birсaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.04. 12:45:07

@juhaszvik1:

Kína jó irányba halad, de nem lép ki a liberális modellből, csak annak egy reformverziója. Mindenképpen jobb a nyugati verziónál.

Zabalint 2019.04.04. 13:34:30

@koprofágia:
Szerintem nincs igazad, a konzervatív is arról szól, hogy nem kukucskálunk be mások hálószobájába, ugyanakkor határozottan magánügyként tekint arra abban az értelemben is, hogy nem engedi, hogy a hálószobán kívül akár szó essen róla. Nem vagyok konzervatív, ezért nem vallom ezt, de ez az értékrend vallalható, következetes.

Mondanom sem kell, hogy a most regnáló hatalom és a hívei legalább annyira szembemennek a konzervativizmussal is, nem csak a liberalizmussal. Nem konzervatívok ezek, hanem a kommunista és a feudalista egy fajta kombinációi.

Zabalint 2019.04.04. 13:35:35

@Navarone:
Hanem mit? Komolyan kérdezem, mert a liberalizmust szitokszóként használók jellemzően nem tudnak semmit a liberalizmusról.

Zabalint 2019.04.04. 13:38:39

@MAXVAL bircaman közíró:
10-szer akkora forgalomnál 10 ilyen eset miért nem nagyobb probléma? Ráadásul ha bontatlan csomagolásban visszahozza, akkor azt újra eladhatod, amit buksz az az, hogy mégsem vette meg. De ha odaszokik hozzád, akkor simán lehet, hogy 10-szer annyit vásárol a következő időszakban, mint amit visszahozott.

SZIGMA 2019.04.04. 13:45:01

@MAXVAL bircaman közíró:
"Én voltam boltos, 2001-2006 közt. Napi 50-100 ezer forintos forgalommal már napi 1 hasonló eset is elvisz minden hasznot. "

A jelen példánál maradva, a bontatlan eszköz visszavétele nem érinti a hasznot. A sztornózással járó idő és papírmunka a "veszteség", ami itt még nem is lett volna sok, mivel még aznap történt volna, nincs másik napra átvezetés meg ilyenek.

ekat 2019.04.04. 14:12:11

@SZIGMA: Mert gondolod nem keresett volna rajta, ámde merő jószívűségből annyiért árulta, amennyiért beszerezte? A kérdés persze az, hogy mennyire gyorsan fogyó dologról van szó.

SZIGMA 2019.04.04. 14:45:20

@ekat: eladta X Ft-ért, visszavette X Ft-ért és megmaradt a termék,amit el tud később adni másnak X Ft-ért. A két tranzakció egyenlege 0 azaz nulla Forint. Lekerült a raktárkészletről és visszakerült a raktárkészletre. Vissza a polcra, ahonnan elviszi más,akinek tényleg kell.
Hogy hogyan került ide a beszerzési ár, azt nem értem. A haszon ugyanúgy meglesz rajta, amikor megveszi más, ez lehet 2 nap vagy 1 év is.

ekat 2019.04.04. 15:19:29

@SZIGMA: Igen, ezért írtam, hogy nem mindegy, hogy mennyire fogyó dologról van szó. Mert lehet, hogy a haszon valamikor (elvileg) meglesz rajta, de abból, hogy ül valaki a boltjában 10.000 részben el nem adott, részben visszahozott izével, nem fog megélni.

fingcsavar 2019.04.04. 15:46:07

@Navarone: ha nem tudsz kulonbseget tenni egy 10 ezer forintos bontatlan aprosag szuksegtelensege, valamint tudatosan csalasra jatszo tevekenysegek kozott, akkor valoban eleg nagy a baj.

Permetező 2019.04.04. 16:15:41

Mikor jön már újabb poszt, ez itt dögunalom... Hilda dú szomfing!!

SZIGMA 2019.04.04. 16:57:03

@ekat: "Igen, ezért írtam, hogy nem mindegy, hogy mennyire fogyó dologról van szó. Mert lehet, hogy a haszon valamikor (elvileg) meglesz rajta, de abból, hogy ül valaki a boltjában 10.000 részben el nem adott, részben visszahozott izével, nem fog megélni. "

Amelyik céget, vállalkozót CSAK AZ tart életben, hogy egy bontatlan, aznap vásárolt terméket nem vesz vissza, mert az elvinné a napi hasznot, az zárjon be azonnal. Tiszta szerencse, hogy nem kötelezik vásárlásra a betévedőket.
Amúgy a kereskedelem ilyen, mindig lesznek olyan termékek, amiket visznek, és lesznek, amik ott rohadnak meg a polcon. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.

btprg 2019.04.04. 20:34:14

@fingcsavar:
Ezt az "angol billentyűzet" dolgot sose értettem... A Windows-ban van kiválasztható beviteli nyelv, az angol billentyűzeten is ugyanott lesznek az ékezetes betűk. A taperolós eszközökön szintén lehet ékezetes betűt bevinni. Vagy külföldön dolgozol valami céges gépen, ahol nem telepíthetsz, és nem is kérheted meg a rendszergazdát, hogy telepítse a magyar billentyűkiosztást?

lobster thermidor 2019.04.04. 22:18:37

@Snagal:
Jövőre meg is szüntetik az egyre szarabb ingyenkaját, és piát a MasterCard longueban, az Unicredit már jelezte az aranykártya tulajdonosoknak, hogy 2500 forintért mehetnek majd be. Ezzel jól kib@sztak a lejmos wizz kártyások a normál aranykártyásokkal, mert attól kezdve szaródott el minden, amikor ezt a fapados fillérbaszó csürhét beengedték a longueba.

lobster thermidor 2019.04.04. 22:20:34

@MAXVAL bircaman közíró:
Na akkor usgyi, szaladj Kínába, ha ott annyira fasza minden.

Xezs7 2019.04.04. 23:21:13

@fingcsavar: Persze, és te meg elvárod, hogy a cég a sok tahó visszárujával foglalkozzon. Vegyenek fel rá még két embert, de persze az árakat tartsák a mostani szinten, sőt, legyen minden féláron. Egy nagy lószart. Gondolkozzanak az emberek. Amúgy meg minek használsz angol billentyűzetet, ha magyarul írsz?

Xezs7 2019.04.04. 23:27:19

@ekat: " németeknek nem él akkora része ezzel vissza, mint amekkora itthon tenné" ez a kulcsszó. Épp ezért van ennyivel több szabályozás itthon, és épp ezért nem lesz itthon soha olyan szabály mint a németeknél, hogy az autópályán nincs felső sebességkorlát. Sajnos a magyarok nagy része sunyi.

Xezs7 2019.04.04. 23:31:25

@juhaszvik1: LOL engem tökre nem érdekel, hogy mit csinálok, csak fizessék meg. Még ifjú titánként érdekelt is, azóta tökre leszarom. Minden multinál ugyanaz a szarlapátolás megy, a világot meg úgysem váltjuk meg.

Xezs7 2019.04.04. 23:33:24

@Kondom Keselyű: Bakker, ha a poszternek hiányozna az a 11k, akkor megkérdezte volna az ügyintézőtől, hogy meg lehetne-e úszni ezt a tételt, az meg felajánlotta volna neki a set-top-boxot. Aztán persze az irodában meg kiderült volna úgyis, hogy adaptert is kaphat ingyen. Akinek 11k hiányzik, az nem fog csak úgy besétálni és venni egy adaptert ennyiért.

Xezs7 2019.04.04. 23:37:10

@juhaszvik1: Miben nyilvánul meg az egymással törődés? Merthogy a nyugati világban lassan a szomszédait sem ismeri az ember, nemhogy még más idegenekkel törődjön. Az nem számít törődésnek, hogy adakoznak valami szeretetszolgálatnak, mert az maximum csak a lelkiismeret megnyugtatására jó.

Navarone 2019.04.05. 07:03:14

@fingcsavar: de, én igen. Az elv viszont általánosan érvényes. Gondolkozz, amikor vásárolsz.

Navarone 2019.04.05. 07:05:53

@Xezs7: hol van erről kimutatás, hogy melyik országban hány százalék él vissza?

Vagy csak tippeltek, mert a nyugatiak mennyivel klasszabb emberek?

Navarone 2019.04.05. 07:10:27

@Zabalint: olvasd el az értelmező kéziszótárban. De elég ránézni bármelyik liberális országra Európaban, hogy hálát adjunk, hogy nálunk ilyen nincs. Évekig éltem az agyondicsért, mintának kiállított nyugat egyik országában. Néhány hónapja ismét Magyarországon élek és örülök hogy eljöttünk onnan.

Navarone 2019.04.05. 07:13:03

@Xezs7: továbbá mosolygós lenézéssel kezelik a náluk dolgozó kelet-európaiakat, akik azt hiszik, hogy valaha is hozzájuk fognak tartozni :D Soha nem fogadják be őket.

juhaszvik 2019.04.05. 07:35:06

@Xezs7: természetesen ha nincs rá hatásod, hogy hogyan menjenek a dolgok, akkor nincs hová ugrálni, nem is erre az esetre gondoltam, hanem arra, amikor te döntesz arról, hogy pl. miként vezeted az üzleted, miként bánsz az ügyfeleiddel.

"a szomszédait sem ismeri az ember" - ezt most komolyan honnan veszed? magadból indulsz ki? mit tudsz te arról, hogy nyugaton hogy bánnak egymással az emberek?
A kormánypropagandát meg már tényleg el lehetne felejteni, de komolyan. Mintha az átkosban lennék: "hanyatló nyugat, imperialista söpredék". A probléma, hogy a saját szánalmasságunkat akarjuk jobb fényben feltüntetni úgy, hogy másokat bemocskolunk.

Arisha77 2019.04.05. 08:05:18

Ha jól értem, a posztoló megkapta a lehetőséget a levásárlásra.
Ez az üzlettől nettó jófejség.
A bolt, ahol dolgozom, egy hetes cserelehetőséget kínál. Főnök kitalálta, mi meg szívunk.
Hogy a legdurvábbat említsem: olasz kiskosztüm, 12ezerért. Elvitte pénteken, felvette szalagavatóra(találkoztam ott a hölggyel) hétfőn meg ramplizott a pénzért. (Tudtam jelezni a boltvezetőnek, míg a hölgy levásárolt: deófoltos volt hónaljban, cigiszagú az ujja, és borcseppet is találtunk rajta) felajánlottuk, hogy vegytisztítás után visszavesszük, két nap múlva hozta, egyértelműen mosógépben kimosott, gyűrött kosztümöt...

Xezs7 2019.04.05. 08:57:23

@Navarone: Nem klasszabbak, csak ott nincs meg ez a komcsi beidegződés, hogy ügyeskedni kell. A magyarok nagy részében még benne maradt ez a csökevény.

Xezs7 2019.04.05. 08:59:10

@juhaszvik1: mesélj akkor, miben nyilvánul meg a törődés.

Terézágyú 2019.04.05. 09:10:37

@Navarone:
"hol van erről kimutatás, hogy melyik országban hány százalék él vissza?
Vagy csak tippeltek, mert a nyugatiak mennyivel klasszabb emberek?"

Kimutatás??? Ilyenkor hol az a jobber szöveg, hogy "a statisztika mind hazugság, má Csörcsill is megmonta"?????

Egyébként én nem tudom, hogy milyenek a nyugatiak, mert sosem voltam nyugaton - de azt saját tapasztalatból tudom, hogy ha Magyarországon szólsz valakinek, hogy itt a buszmegállóban tilos a dohányzás, akkor 10 esetből 10-szer elküld az anyádba...

És véleményem szerint ezek a dolgok összefüggnek egymással, például azzal is, ahogy a magyar vásárlók és a magyar cégek egymással törődnek...

Nancsibacsi 2019.04.05. 12:16:15

Ez nem alap, de pl. az OBI-ba 30 napig vissza lehet vinni a bontatlan terméket - szóval nem is kirívóan extra szolgáltatás. Ma is tanultunk valamit: Euronicsban nincs ilyen. Ettől függetlenül persze az ügyfél a balf.sz, mert nem tájékozódik, hanem vásárol fölösleges dolgokat.
Az Euronics meg valószínűleg azért nem vette vissza, mert a digi adja a tv-hez az adaptert, más meg nem sugároz olyan formátumban Magyarországon mint a digi, szóval gondolom az elmúlt 10 évben nem adtak el ilyen adapterből egy darabot sem, és várhatóan nem is fognak :-)

Zabalint 2019.04.05. 14:13:32

@Navarone:
Oké, tehát nem tudod, csak szitokszóként használod. Sejtettem :-)

Zabalint 2019.04.05. 14:14:45

@Xezs7:
Tudod, én jobban örülök annak, hogy a szomszédaim nem akarnak velem törődni...

Zabalint 2019.04.05. 14:16:04

@Xezs7:
A probléma az, hogy ez öngerjesztő folyamat. Ennek a mentalitásnak megfelelően alkotjuk a szabályainkat, ezzel ezt a mentalitást erősítjük.

Navarone 2019.04.05. 17:32:45

@ekat: látod, ha a vevő megtartása fontos lenne nekik, a négyötödig elhasznált krémet is visszavennék a németek.

Navarone 2019.04.05. 17:43:50

@Zabalint: te nem tudod, hisz rákérdeztél :D

Navarone 2019.04.05. 17:45:31

@telkoe: fejlett :D épp fejlődik vissza. London egyes részein már szépen működik a sharia.

Navarone 2019.04.05. 17:46:30

@juhaszvik1: én évekig éltem nyugaton, onnan veszem, amit tudok. Nem voltam akkor sem elájulva. El kéne felejteni már ezt az ellenzéki propagandát, hogy itthon minden rosszabb, bezzeg kint...!

Navarone 2019.04.05. 17:48:35

@juhaszvik1: én évekig éltem nyugaton, onnan veszem, amit tudok. Nem voltam akkor sem elájulva. El kéne felejteni már ezt az ellenzéki propagandát, hogy itthon minden rosszabb, bezzeg kint...!

Az, hogy sokat jársz tőlünk nyugatabbra, nem egyenlő azzal, ha köztük laksz. Nyilván ezért vannak idealista gondolataid és sejtéseid a nyugati emberekről.

Nemmindigmásahibás 2019.04.05. 21:25:57

@Nancsibacsi: "de pl. az OBI-ba 30 napig vissza lehet vinni a bontatlan terméket - szóval nem is kirívóan extra szolgáltatás" Szóval ha egy cég csinálja, akkor nem kirívó...de, ha egy cég csak, akkor az. "Ma is tanultunk valamit: Euronicsban nincs ilyen." - ha olvastad a többi hozzászólást, akkor értelmezés utén rájönnél, hogy a többi műszakis cégnél sincs. MM, E-digitál stb. Szóval ez tényleg nem kirívó. "Ettől függetlenül persze az ügyfél a balf.sz" - ott a pont.
"Az Euronics meg valószínűleg azért nem vette vissza, mert a digi adja a tv-hez az adaptert, más meg nem sugároz olyan formátumban Magyarországon mint a digi, szóval gondolom az elmúlt 10 évben nem adtak el ilyen adapterből egy darabot sem, és várhatóan nem is fognak :-) " Hááát, ennek utána kéne olvasnod. DBV-C,S,T ennyi a formátum. Nincs több. Ha olyan lenne ami csak Digis, már nem lenne egy boltban se. Egész egyszerüen azt nem érted meg, hogy egy kisebb boltban, naponta 10-15 terméket visznek vissza, hogy mégsem kell. Vedd vissza, ide a pénzt. Ez mind munka. Nyilván te szeretsz ingyen dolgozni. Tudnék neked ügyfélszolis állást. Fizu az csak annyi amit ezek a visszahozós ügyfelek adnak neked jattot. Ha már az utalvány se jó egy ilyen nagyon törzsvásárlónak.

gurigapapa 2019.04.06. 08:23:27

@Nancsibacsi: "de pl. az OBI-ba 30 napig vissza lehet vinni a bontatlan terméket - szóval nem is kirívóan extra szolgáltatás. Ma is tanultunk valamit: Euronicsban nincs ilyen."

De az Euronics is visszavette volna... csak a kedves vásárlónak nem felelt meg az ajándékutalvány.

Xezs7 2019.04.08. 10:05:10

Még mindig várom, hogy külföldön hogyan törődnek egymással az emberek. Roppantul kíváncsi vagyok.

Taxomükke (UK) 2019.04.08. 20:46:27

Ezert hanyatlik a Nyugat, mert itt altalaban kerdes nelkul visszavesznek minden szart, es visszaadjak a penzt. Robogunk is a szakadek fele.
Raadasul tele vagyunk migranccsal is.
Magyarorszag sokkal jobb hely.

Majmász Gedeon 2019.04.10. 11:00:35

Egyenlőre még várok. -> Egyelőre még várok.
5 munkanapot ígértek hogy visszahívnak. -> 5 munkanapot ígértek, hogy visszahívnak.
Stb.

enipeni 2019.04.12. 13:04:01

amerikaban minden visszaviheto ket harom honapig. egyszer elottem bontott ki egy ragot valaki a sorban majd "vissza adta" hogy nem izlik neki. szo nelkul stornoztak. igy is lehet. vettem egy csomo mindent azzal a felkialtassal hogyha megse tetszik visszaviszem (nagyon megnyugtato) es olyan 70%-a nalam maradt vegul. szerintem jo boltot csinalnak ezzel.

Xezs7 2019.04.13. 12:56:34

@enipeni: Én meg azt gondolom, hogy egy felnőtt embernek tudnia kéne, hogy mit akar. Ez a mai módi, hogy kapkodunk bele mindenbe és azt se tudjuk hogy mit akarunk, egyfajta visszafejlődés a gyerekkorba. A gyerekek olyanok, hogy minden kéne nekik, aztán a fele cucc csak ott rohad a szekrényen, mert hozzá se nyúlnak soha többé. Az általad vázolt üzleti gyakorlat csak a céltalan vásárolgatást hivatott erősíteni és természetesen az üzleteknek ez így jó. Csak ott a másik oldal, a birka tömegek, akik a hatalmas jólétben már azt sem tudják, hogy melyik kezükkel vakarják meg a seggüket, hogy minél feltűnőbb legyen. Tényleg ilyen kretén társadalmat kell építeni?