Tékozló Homár

Havi 500 euró helyett 700 euró mínusszal végződött a nyári munka - UPDATE!

2019.07.18. 11:00 | Homár Rezső | 123 komment

 gorogszallas1.jpg

N. már nagyon várta, hogy a magyar közvetítő cégen keresztül talált animátori munkába belekezdhessen, ám Görögországban a második nekifutásra is olyan állapotok és feltételek várták, amikkel ő nem tudott kiegyezni.  Koszos, lerobbant, látványosan magára hagyott szellemszállások és vállvonogatás. Amikor reklamált, a válasz annyi volt: ne várjon luxust. A magyar cég nem tudott segíteni, a helyi pedig nem akart. Pedig N. igazán nem vágyott sokra: csak élhető állapotokra és egy felmosóvödörre, de utóbbira is hiába. A havi 500 Euró bevétel helyett 700 Euró mínusszal zárta a kalandot, amit megírt nekünk azért, hogy más ne járjon így. Ti mit tettetek volna?


Görögország, Kos szigetén animátor munka a hotelanimation.hu közvetítésével. A kinti, Görög cég a Remarc, velük kötöttem a szerződést. A szerződésem eredetileg június 1-től október 31-ig szólt volna, heti 6 munkanap és 1 szabadnap. A fizetés havi 600 €, melyből minden hónapban 500 €-t  fizetnek ki és az 5 hónap elteltével a maradék havi 100 €-kat oda adják egy összegben hazainduláskor, tehát 500 € / 5 hónap. Plusz hozzájárulnak a repjegyhez 200 €-val, ami az oda-vissza útra vonatkozik. Ingyen reggeli, ebed, vacsora az adott hotelben, illetve normális szállás a hotel közelében, ahol az animátor dolgozik. Ez volt az eredeti terv. 

Ami történt:

Érkezesemkor, május 29-én, szerda délután betettek egy patkányfészekbe, majd adtak egy rozoga biciklit, hogy azzal fogok közlekedni a hotel és a szállás között, ami 20 perc távolság. Amikor közöltem, hogy nem maradok azon a szálláson, 31-én pénteken átvittek egy másik szállásra, a sziget másik felébe, így másik hotelbe is kellett volna dolgozni, ami ahhoz a szálláshoz tartozott. Ez egy meg ocsmányabb putri volt: penészes falak, a lefolyóból omlott fel a víz, pókok, kígyók, skorpiók, minden volt ott.

 

Mint kiderült, a szobákat nekünk kell takarítani magunk után, amivel semmi probléma nem lett volna, de mindent nekünk kellett megvenni hozza: seprűt, felmosót, semmit nem adtak. Úgy gondolom, hogy a szálloda takarító szertárából lett volna erre lehetőségük. A legközelebbi falu, ahol bolt található ebben a térségben 30 perc gyalog, vagy 10 € taxival oda, majd 10 € vissza, amit szinten nekünk kell fizetni. A busz óránként jár és 5 €-ba kerül. 

 

Az ágy leszakadva, az ágyrács és az ágykeret összetörve, a matrac beszakadva és poloskásan, dohosan. Ezeket a szálloda szelektálta és dobta ki.

Ekkor határoztam úgy, hogy hiába raknak át bárhová, valószínűleg minden szállás katasztrofális állapotban van és nem higiénikus. Mindent videóra vettem és június 1-én, szombat reggel hazarepültem.

Egy percet nem dolgoztam, 700 € mínusszal tértem haza: az oda és a haza utat a saját pénzemből álltam ás amíg kint voltam, vettem magamnak enni-inni.

Nagyon nagyot csalódtam, nem ezt ígérték és a szerződésben sem ez állt! Nagy reményekkel vágtam bele ebbe a munkába, illetve az 5 hónapba. Szomorú vagyok, de nekem nem ér meg havi 600 €-t, hogy ilyen körülmények között legyek, kiszolgáltatva, akár egy percig is.

 

A posztunkat, illetve N. levelét elküldtük a magyar munkaközvetítő cégnek is, akik reagáltak az esetre. A Hotelanimation megpróbált segíteni és sajnálja, hogy N. nem tudott az ottani tempóhoz igazodni, pedig idővel lett volna vödör is.

A szállodai animátori munkáról már biztosan sokan hallottak és Görögországot is ismerik, de érdemes pár részletet tudni ezért kezdjük az elején! A szállodai animáció szállodai programszervezést jelent. Az animátorok feladata a hotelen belüli napi programok és események szervezése és vezetése, minden olyan program, amire a hotel felszereltsége lehetőséget ad. Ilyen programok a sportesemények, mint a strandröplabda, vízilabda, foci, darts, íjászat, jóga, víziaerobic… vagy vicces játékok és vetélkedők a medencében, a hotel színpadán vagy a strandon. Az animátor csapat a szálloda házigazdája és a hotel életének szervezője. Mivel az animátorok a munka legnagyobb részében a hotelben a vendégekkel vannak, ezért a legtöbb esetben ugyanazt az ellátást is kapják, mint a szálloda vendégei: svédasztalos reggeli, ebéd és vacsora, üdítők a bárból napközben. Az animátorok szállásáról is a hotel gondoskodik. Vagy a hotelen belül helyezik el őket vagy apartman házakban a hotel környékén. Az animátorok ezekben a szobákban főleg csak alszanak, mivel a nap legnagyobb részét a hotelben töltik a vendégekkel vagy a strandon vannak a szabadnapokon. Maga az animátori munka egy kivételes lehetőség a turizmusban. Rengeteg pozitív oldala van és a legtöbb fiatal életre szóló élménnyel tér haza. Ezekről a kalandokról, több mint kétszázan írtak fényképes élménybeszámolót is, amiket feltettünk a weboldalunkra, ott olvashatóak. A havi 600 vagy akár 950 Eurós fizetést az adott kondíciók miatt szinte teljes egészében félre lehet tenni, mivel nincsenek havi számlák, albérleti díj és ennivalóra és innivalóra sem kell költeni.

Sajnos N. esetében egy régi apartman házban kapott szobát. Rengeteget emaileztünk és beszéltünk telefonon a kiutazása előtt és a megérkezése után is. Próbáltuk orvosolni a helyzetet, azonban sajnos mire tudtunk volna tenni valamit, már haza is jött. Amikor N. megérkezett a nyári szezon épp elkezdődött, a hotelek megteltek vendégekkel és a görög szigeteken elindult a nyári menetrend: a téli pihenés után minden épkézláb ember beállt dolgozni a vendéglátásba és a szállodaiparba és próbálták fogadóképessé varázsolni a hoteleket, a szigetet. Görögországban a nyári szezon fél évig tart, május elejétől október végéig vannak nyitva a szállodák, a téli időszakra teljesen bezárnak. Talán ebből a munkaritmusból adódik, talán abból, hogy Görögország nagyon délen van, de a görög mentalitás más, mint a magyar. Tapasztalatból mondhatom, mert ezen sorok írója is több szezont dolgozott animátorként Görögországban, a saját bőrömön tapasztaltam meg ezt a különbséget. Görögországban nagyon lassan történnek a dolgok. Ha valamit el akarunk intézni türelemmel kell lenni, főleg ha nyár van, mivel akkor mindenkinek bőven van munkája.

N. hatalmas bőrönddel érkezett így nyilván kimerült volt az utazástól, megérkezése után azonnal ingerülten telefonált és képeket és videókat küldött, hogy így néz ki a szállás, ő amúgy is úgy jött, hogy a hotelben fog lakni. Itt a blogon olvasható leírásában szereplő többi dolog valószínűleg az ingerültségéből adódik, ezeket akkor nem említette, ezek valóságtartalma kétes. Mindkét szálláson volt szobatársa, aki már ott lakott és használta a szállást. A görög cég és mi is rögtön intézkedtünk, hogy találjunk megoldást N. számára, kerestek neki egy másik szállást. Sajnos az sem felelt meg neki, így ahelyett, hogy megvárta volna, hogy segíteni tudjunk, a költségeket nem mérlegelve azonnal haza is utazott. A telefonban elmondta, hogy látja, hogy a szobát ki kéne takarítani, de ő nem takarítani jött. Ebben igaza is volt, elvárható lett volna, hogy aki kiköltözik korábban a szobából, tisztán hagyja ott, azonban sajnos ez nem így történt, erről a görög cég nem tehet. Délután, amikor N. megérkezett épp mindenki dolgozott, így sajnos valóban nem tudott neki segíteni senki, hogy honnan kérhetne tisztítószereket. Az épületen látható, hogy korábban szálláshely volt, most ráférne egy takarítás és néhány javítás. Itt az épület üzemeltetője a felelős, a görög cég az eset után felelősségre vonta. A második szálláson szintén ráférne a közös használatú folyosókra egy seprés és rendrakás, a szobában a dugulást el kell hárítani. Ezek a problémák is megoldhatóak, de nem egyik pillanatról a másikra, Magyarországon sem jön ki azonnal a vízszerelő. Aki már járt Görögországban láthatta, hogy más a kultúra és a szokások, a mediterrán táj és építészeti szokások a magyar szemnek elhanyagoltnak tűnhetnek.

Minden évben érkezik egy-két panasz a kiadott szállásokra, amelyeket a görög cég bevonásával próbálunk mi is orvosolni. N. esetében is a legjobb tudásunk szerint intézkedtünk és kerestük a megoldást. Az animátori munkához szükség van rugalmasságra és türelemre és nem árt, ha az ember kellően talpraesett. Személy szerint magam is váltottam szállást, amikor Görögországban animátorként dolgoztam és az is megtörtént, hogy kértem festéket a szállodától és magam festettem ki a szobámat. Fontos azonban, hogy magyarként Görögországban vendégek vagyunk, akkor is ha turistaként érkezünk és akkor is ha dolgozni megyünk. A görögök tisztelik azt, aki tud és szeretne dolgozni és ha látják ezt, akkor máshogy állnak hozzá. N. többször is beszéltünk telefonon, hogy kezdjen el dolgozni, menjen be a szállodába és ismerkedjen meg az ott dolgozókkal és előbb fog megoldást találni a problémára, mint mi innen Magyarországról vagy a görög cég az athéni irodából, bármennyire is szeretnénk neki segíteni. Végül leírta, hogy ez nem ő, ő erre nem alkalmas és már megvette a repjegyet másnap reggelre haza, miután két napot töltött a szigeten. Egy másik magyar lány tavaly két nap helyett két hónapot töltött ugyan ezen a szigeten és ő is készített videót, itt elérhető.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DarkWolf 2019.07.18. 11:07:49

Kedves posztoló, ha szabad érdeklődnöm: utánanéztél a közvetítő irodának, a helyszínnek? informálódtál egyáltalán vagy gondolkodás nélkül hagytad hogy palira vegyenek?

Mert erősen vadász szagú a poszt

Xezs7 2019.07.18. 11:14:52

A leszakadt ágy meg a poloska melyik videón látszik? Amúgy elhiszem hogy szar volt, a feljövő víz elég szarul nézett ki. Mit csinál egy animátor?

DarkWolf 2019.07.18. 11:15:40

Tisztelt posztoló!

Biztos vagy benne hogy a közvetítő iroda nem tudott volna segíteni?

Mert azzal így sokra mentél hogy saját költségedre hamarabb visszamentél se szó, se beszéd.

Értem én, vannak olyan helyzetek amikor nincs más opció de így meg jó eséllyel szerződésszegést követtél el.

Lalikám 2019.07.18. 11:19:09

Én sem hallottam ilyen foglalkozásról, hogy animátor. Ezt hol tanítják?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.18. 11:25:40

Ezek azok a szállodák lehetnek, amikről a vendégek szoktak a Homárra horrorsztorikat írni... :D

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.18. 11:27:17

@Lalikám: Rendezvényeket vezet , szórakoztatja a közönséget, stb.

2019.07.18. 11:29:11

Én is most hallottam először, mi az az animátor:
hu.m.wikipedia.org/wiki/Turisztikai_anim%C3%A1ci%C3%B3

Viszont nem szeretnék szállodában ilyen, gyakorlatilag sales-es baszogató emberrel találkozni.

Darth Revan 2019.07.18. 11:34:41

heti 6 nap munka, havi 600 euroert?!
En miert nem talalok ilyen alkalmazottakat?! :)

2019.07.18. 11:39:07

@Darth Revan:
Képzettséget nem igénylő munka, szállást is biztosítanak hozzá, és gondolom nettó/zsebbe, ilyen feltételekkel tömött sorokban állnának hozzád a jelentkezők, más kérdés hogy ez esetben görögországi szezonmunkáról volt szó, így már csak a nevetséges bérnél feltűnőnek kellett volna lennie, hogy rabszolgát keresnek.

2019.07.18. 11:40:19

Én mondjuk azt a részét nem értem, hogy napi 30 perc gyaloglás munkába/munkából mióta durva?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.18. 11:58:12

@Zabalint: Van, aki kisebb távra is autóval jár... Meló után 10 percre levő konditetem szintén autóval...
Gyász,hallod.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.18. 12:14:05

@Xezs7:

Az animátor olyan, aki mondjuk beöltözik leopárdnak, majd artikulálatlan hangon üvölt, táncolva, fetrengve, ezzel elfoglalva a szállodavendégek kisgyerekeit, hogy addig a szülők nyugalomban tudjanak vacsorázni, ebédelni, táncolni, szexelni, stb. Éneklés, mesemondás, bármilyen értelmes beszéd kizárt, mert a gyerekek sokféle nemzetiségűek, nincs közös nyelvük.

Baromi szar munka, diákok se bírják 3 hétnél tovább. Aki hosszabb ideig csinálja, az mind keménydrogos lesz a munka miatt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.07.18. 12:17:53

@Zabalint:

Az eladós animátor az egész más, az sokkal jobb munka az igazi animátorhoz képest, mert legalább nem kell hülyének tettetnie magát.

Terézágyú 2019.07.18. 12:33:48

Az animátor nem az, aki a rajzfilmkészítéskor megrajzolja a fázisokat????

2019.07.18. 12:43:20

@Terézágyú:
Nem, ez az, aki hullákat támaszt fel (animate dead).

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2019.07.18. 12:44:35

@Terézágyú: Először én is erre asszociáltam én is. Gondolkoztam is aztán hogy szállodában mit lehet animátorkodni? De így már világos.

Nick-son 2019.07.18. 13:05:25

El nem tudtam volna képzelni, hogy itt is valaki a posztolót vonja kérdőre... és lám, ha nem tudta előre azért, ha nem segítettek neki azért és alig pár komment és már szerződésszegéssel vádolják

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.07.18. 13:28:13

@Prof. William: hát azért nem egészen ezt csinálja. Persze van ilyen beöltözött hülyegyerek is, jellemzően vidámparkokban, strandokon, hasonló helyeken, hogy szórakoztassa a sorban álló gyerekeket, hogy ne üvöltsenek, mint az állat. A szállodai egy fokkal kultiuráltabb, ott is általában aza cél, hogy lefoglalják a gyereket, de ők szerveznek nekik programokat, vagy csak felügyelnek egy kisebb-nagyobb csoporta a parton, medence mellett, hogy a szülőknek legyen egy kis nyugtuk.

ekat 2019.07.18. 13:33:18

@Zabalint: A nettó/zsebbe olyan feltétel, ami pl. engem nemhogy nem vonzana, ámde ki van csukva. Részben is. 2008-ban is inkább munkanélküli voltam 20 napot, mintsem másnap elmentem volna részben zsebbe-fizetésért.
Ezen a pénzen viszont én is fennakadtam, ez heti 6 napra nagyon kevés. Bár igazából 5-re is. :)

Büszke_troll__ 2019.07.18. 13:37:14

Még ennyi fogalmatlan hülyét. Holt éltetek eddig, barlangban?
Végül is nincs azzal baj, hogy olyan csóró vagy, hogy életedben nem voltál még szállodás nyaraláson, de akkor minek szólsz hozzá?

ekat 2019.07.18. 13:44:00

Ami a posztolót illeti, az egész nagyon gáz, és én is hazajöttem volna a helyében. Nem néztem utána, (és nem is akarok,) de az olvasottak alapján - hotelanimation.hu, görög cég - nem tűnhetett neki gyanúsnak a dolog. A baj nem vele van, hanem azzal, hogy itthon a vállalkozók egy jó része hajlamos átbaszni az ügyfeleket. Nem rosszindulatból, ez nekik csak ügyeskedés, mint az adócsalás, meg a nembejelentés, meg ezek. Sajnálja, de ha nem lopna-csalna-hazudna-vágná át az ügyfelet, nem tudna (úgy) megélni (ahogy akar). Jó logika, nem?

ekat 2019.07.18. 13:53:40

@Büszke_troll__: Én is meglepődtem azon, hogy ennyien nem tudják, mi az az animátor, de ezzel az égvilágon semmi baj nincsen. És nem tudom, milyen szállodára gondolsz, szerintem animátor csak nagy tengerparti üdülős szállodákban / üdülőfalukban van. De én pl. ilyenekben sem láttam egy élő darabot sem, mivel nincs gyerekem és minden műsort utálok.
Szóval ők egy szót nem tudtak, te meg magas lóról, visszataszító stílussal vered a melled a fensőbbrendűségedre. Hát nem könnyű választani....:D

rarabel 2019.07.18. 14:04:15

@Xezs7: Az animátor animál.
Olykor reanimál, azt hívják mentőtisztnek.

KaTe 2019.07.18. 14:05:10

Akkor kezdem a sort:
- Aki képtelen a telefonját elfordítani miközben felvételeket készít, az meg is érdemli...

KaTe 2019.07.18. 14:10:52

A második szállás valóban gáz, bár a macskákon nem lepődnék meg, a településeken nyüzsgő kóbor állatok a görög kultúra része, illetve a rozogának vélt bicikliről se gondolnám elsőre, hogy közlekedésre alkalmatlan lenne, számtalan -magyar- vidéki településen használnak ilyen rozogának titulált bicikliket közlekedésre, munkába járásra. Tudom, hogy a hölgy (hölgyek?) fejecskéjében valószínűleg ennyi elég is volt, hogy elfogja a harctéri idegesség, de azért jó lenne tudni, hogy konkrétan mire is szerződtek le, abból mi az, ami teljesült és mi az, ami nem. Mellesleg, ha az előző szállás jobb volt, akkor miért nem kérette vissza magát?

Terézágyú 2019.07.18. 14:16:58

A munkásszállás jobb vóna???

Szarazkoro 2019.07.18. 14:58:49

Hol kezdjem. EUR600/ho igen karcsu meg bentlakassal is, 10 eve lehetett ennyiket keresni. Ez a melo szerintem inkabb Albanoknak van.....
Posztolo lehetett volna ovatosabb is, es utanna nezhetett volna a dolgoknak, az internet nem csak szelfi megosztasra valo!

Xezs7 2019.07.18. 15:22:33

@Büszke_troll__: bocs, nekem van annyi eszem, hogy szervezek magamnak programot, illetve eszem ágában sincs egy szállodában rohadni, mikor annyi látnivaló van azon kívül. Ne haragudj, amiért mások az üdülési szokásaim, mint a tiéd, de ígérem, igyekszem felzárkózni hozzád Mester.

2019.07.18. 16:15:50

@ekat:
Egyetértek, ami a feketét illeti, azt akartam csak írni, hogy gondolom ez vagy nettó, vagy fekete, nem pedig bruttó.

Magyarországon mindenesetre ezért az összegért + szállasért tolonganának a képzetlen jelentkezők, ha szezonmunka, akkor kevésbé. A posztoló meg gondolom azt gondolta, összeköti egy nyaralással, aztán ott szembesült vele, hogy rabszolgamunkához rabszolgaszállást adnak, és még gyalogolnia is kell...

2019.07.18. 16:18:40

@KaTe:
Ennél durvább a helyzet, mert itt a szélét kitölti az az elforgatott, elhomályosított basz, így teljesen nézhetetlen. Egyedül az utolsó videón tudtam kiszúrni a gebaszt.

2019.07.18. 16:22:36

@Xezs7:
Gondolom az a "szállodás nyaralás" valami olyasmi lehet, hogy elrepül Egyiptomba vagy Tunéziába, majd a teljes hetet jobb esetben a szálloda tengerpartján, rosszabb esetben a medencéjénél tölti, zabál az all-inclusive-ban, majd kiposztolja / elmondja a többi prolinak, hogy ő bizony Egyiptomban/Tunéziában volt.

KaTe 2019.07.18. 16:24:51

De legalább a wifi jelerősség jó volt? Ez egy tengerparti nyaralás... izé.. munkánál nagyon fontos!

Xezs7 2019.07.18. 16:39:20

@Zabalint: és hány ilyen van :)

Snagal 2019.07.18. 16:48:09

"Ti mit tettetek volna?"

én pl nem vállaltam volna heti 6 nap melót ennyi pénzért. (persze ha csak napi 1 órát kell animátorkodni akkor talán de gondolom nem ez volt a deal)

Nem csodálom, hogy a posztolónak nem vette be a gyomra ezeket a szállás körülményeket és az is jogos, hogy ne kelljen már semennyit bicikliznie a munkvégzéshez, mivel az ilyen alkalmazottakat jobb helyeken abban a hotelban szállásolják el amelyikben a munkát is végezni kell. (az persze megint más kérdés, hogy ez tisztázva volt-e mielőtt belevágott vagy sem)
Viszont a fizetés alapján már gyanusnak kellett volna lennie, hogy ez nem egy luxus hely lesz.

Azt monjduk nem értem, hogy ha ennyire dokumentálva van minden akkor pont a leglátványosabb problémák miért nem látszódnak a videón? Gondolok itt a összetört, ágyakra, dohos, szakadt matrac, poloska és kígyók bogarak mindenhol...

DarkWolf 2019.07.18. 16:54:14

@Nick-son: Legtöbb helyen nem egészen úgy megy hogy gondolsz egyet és szó nélkül lelépsz a munkahelyedről mert olyan hepped van.

ekat 2019.07.18. 17:06:06

@DarkWolf: Azonnali felmondás létezik, és ha nem is létezne, hogy akarna bárki tenni ellene?

KaTe 2019.07.18. 17:20:20

@Snagal: A sok kamerarángatás miatt nem vehető ki egy sem. Pedig nagyon vártam már a skorpiós / kígyós részt.

"Érkezesemkor, május 29-én, szerda délután"
- arra nyilván nem gondolt a kedves posztoló, hogy a szálloda fél évig üresen állt, valószínű az elkövetkező napokban végezték volna el a szezon előtti nagytakarítást, karbantartást. A harmadik videón látni a karbantartó csókát egy létrán, még integet is szegény! Tök happy környék. Se zaj, se légszennyezés.

vizsla_barat 2019.07.18. 17:32:25

az animator minden este meghuzza 11 orakor a tuzjelzot es akkor fut az egesz szalloda. Sajnos csak 2-3 napig mukodik utana vagy uj vendeg kell vagy tenyleg kell egy igazi műtűz.

Snagal 2019.07.18. 17:34:36

@KaTe: simán lehet.

az állatokat illetően én arra gondoltam, hogy mivel a szálloda nem egy metropolisz közepén fekszik így csak simán a szálloda területén találkozott a helyi faunával és meglepődött, hogy ott nem csak poloska van.

Szerintem a posztert bepalizták az animátorkodás helyszínén lőtt, fasza szállodai fotókkal de azt nem reklámozták, hogy ő nem abban a szállodában fog lakni, így minden patkánylyuknak tűnt az elvárásai után ... hozzá teszem ettől még nem lesz jobb a szállás, csak gondolom a költői tulzások amik a videon nem látszanak lehet már ennek a lelki állapotnak a szüleményei. (bár fura, hogy a leírás nem tér ki arra, hogy milyen előzetes feltételekben állapodtak meg pontosan, csak hogy "mi volt a terv". Le volt írva konkrétan? volt fotó a szállásról, vagy tényszerűen a színvonalról leírás?)

Nálam továbbra is a heti 6 nap / havi 600 euro -nál megáll a sztori, és őszintén sajnálom a posztert ha olyan háttérrel rendelkezik, hogy ez neki jól hangzott :(

KaTe 2019.07.18. 17:50:40

@Snagal: Szerintem meg a posztoló ajánlás alapján ment ki, gondolom valakitől fülest kapott, hogy mekkora királyság az egész nyarat kint tölteni Görögországban. Napi néhány óra meló, mellette pasizás, fürdés, lazítás mehet egész nap. Kap szállást, kaját és még fizetnek is neki ezért. Feltételezem, valakivel közösen mentek ki. Ha csak nyár végéig maradnak, úgy is simán jó egy itthoni diákmunkához képest. :)

spulni 2019.07.18. 19:04:58

@Zabalint: Legalább fekete lenne a széle. De mindig ez a hülye homályos pacni.

VRRRT 2019.07.18. 19:30:07

Évekkel ezelőtt találkoztam olyan álláshirdetéssel, ami spanyol tengerparti szállóba keresett embereket több hónapra, 90k HUF nettóért havonta, és retorzióval arra az esetre, ha nem töltenéd ki a szerződésben vállalt időt.

Im just here for the comments 2019.07.18. 19:52:49

F@szér nem lehet elforditani azt a telefont?

user friendly 2019.07.18. 20:03:28

Aki függőlegesen tartja a telefont videózásnál, az bármit megérdemel.
Kb kifolyt a szemem, de az első szállás még ezzel együtt sem tűnt olyan rémesnek, pláne hogy rengeteg jófej macska is volt. Ott legalább nincs egér. A második a szutyok zuhannyal, meg a feltörő szennyvízzel tényleg nagyon gáz.
Különben a 600 eur/hó + szállás, ellátás egy laza tengerparti nyaralással egybekötött diákmunkának szerintem simán elmegy. Még nyelvgyakorlásnak is jó.
Az nem egészen értem, hogy miután a poszternek az első szállás nem felelt meg, miért vitték át egy még gányabba? Talán arra számítottak, hogy akkor mégis inkább az elsőt választja? :)

beste 2019.07.18. 21:31:11

@Zabalint: bakker, a 16 éves lányom diákmunkát vállal nálunk, és ennél többet kap fizetésnek (diákszövetkezeten keresztül)..... cserébe hordozva van otthon - melóhely - otthon távon, normálisak a munkakörülmények, és végigröhögi a napot a munkatársaim humorának köszönhetően. Miközben hasznos munkát végez.

Xezs7 2019.07.18. 21:33:51

@KaTe: Na azért ne már. Jön fel a víz a padlóból annyitól, hogy épp csak kinyitotta a csaj a csapot. Ez nem csak annyi, hogy fél évig nem járt ott vendég. Persze a leszakadt ágyakat én is hiányoltam. Meg persze az oldalt fordított videót.

beste 2019.07.18. 21:36:11

@user friendly: nem megy el heti 6 nap 600 eur-ért. Itthon is simán meg lehet keresni ennyit diákmunkával heti 5 napban és napi 8 órában, és a nyelvet is lehet gyakorolni közben. Csak jól kell választani munkahelyet, minimális odafigyeléssel.

Xezs7 2019.07.18. 21:38:27

@ekat: Munkáltatói részről igen. Te munkavállalóként nem mondhatsz fel azonnal, mert a szerződésben van egy olyan, hogy felmondási idő. Ez lehet 1 hónap, vagy 2 is. Az azt jelenti, hogy a felmondásod napjától kezdve annyit még köteles vagy dolgozni, hacsak a munkáltató el nem tekint ettől. Ha te mégsem mész be dolgozni, akkor számíthatsz egy fasza kis perre. Viszont ha a munkáltató mond fel azonnal, ott fizeti neked a felmondási időre való bért anélkül, hogy dolgoznál.

2019.07.18. 22:32:57

Havi 600 euro, hahaha, fél faluval odébb nem mennék annyiért, nem hogy a görögökhöz, akikről egyébként mindenki tudja, hogy sz@rf@szú népség, azt se kell elhinni, amit kérdeznek. 600 eurónál többet lehet keresni a nyomorult Balatonon is, aztán onnan két óra hazamenni, meg leugorhatnak a haverok, stb. Eleve rém hülye ötlet volt ez az egész.

KaTe 2019.07.18. 22:33:19

@Xezs7: A lefolyó probléma az megszokott a görögöknél. A legtöbb szálláson külön kuka van a használt wc papírnak... Klímát mondjuk nem láttam egyik szálláson sem, ettől függetlenül szerintem ezeket simán kiadják néhányszáz euroért/hét. Arról se feledkezz meg, hogy Kos szigete nem egy csúnya hely. Nyilvánvaló, hogy nem ezeket a szállásokat választanám amennyiben oda készülnék hosszabb pihenésre.

Nick-son 2019.07.18. 22:36:36

@DarkWolf: én már csak tudom. Lassan 10 éve minden munkanapon dolgozok. Se szabadságon, se betegszabadságon nem voltam...

ptspts 2019.07.18. 23:44:01

Nem közvetlenül a poszthoz, hanem egy kommenthez kapcsolódik: elmondom, mit lehet élvezni a 1 héten át egy szállodában, ki sem mozdulva a szálloda épületeiből és a szálloda strandjáról: pipás úszkálást és könnyűbúvárkodást (tanfolyammal) a szálloda saját korallzátonya fölött. Gyönyörű a sok hal és egyéb állat, ahogy a korall közelében össze-vissza úsznak, vagy épp meglapulnak.

Xezs7 2019.07.18. 23:45:09

@KaTe: Hát basszus lehet hogy ők megszokták, de ez egy igényesebb magyar szemével putri. Én se laknék ott, pedig a leszakadt poloskás ágyat még nem is láttam. Amúgy meg a görög az egy leszarom maffia népség, nem véletlen, hogy az EU-nak számtalanszor kellett kihúznia őket a szarból. A lefolyójuk is azért dugul, mert szarnak bele. Szó szerint :)

Xezs7 2019.07.18. 23:46:38

@Nick-son: Hagyd ott a fenébe, mi tart vissza? Tudod mikor csinálnám. Ezt semennyi pénz sem ellentételezi.

Xezs7 2019.07.18. 23:47:59

@ptspts: Hát ha téged ez egy hétig lefoglal, te dolgod. 1-2 nap még oké.

Mysterious Thinker 2019.07.19. 03:16:19

@Zabalint: Ez ugyan olyan általánosítás,mint az övé volt...

Egyébként, aki még nem volt olyan szállodában, ahol van animátor, az is gondolom él, járkál a világban ,akarva és akaratlanul is záporoznak rá az információk, de úgy látom sokaknak az információ olyan, mint a rádióhullám....átmegy rajta csak és nem hagy nyomot. És még vagánynak érzi magát, hogy reklámozza a tudatlanságát és a lustaságát, hogy nem tud felütni egy wikipédiát és nem is akar. Már nagyon régen sem volt menő ez a "Miért, ki az? én sosem hallottam..." hozzáállás.

2019.07.19. 08:11:25

@Mysterious Thinker:
Általánosítás azokra, akik attól érzik magukat többnek, hogy milyen szállodában voltak.

2019.07.19. 08:25:17

@Mysterious Thinker:
Egyébként az első dolgom volt rákeresni mi az, de had lepődjek már meg, ha valami olyanról beszélnek teljes természetességgel, amiről soha nem hallottam. Nyilván te mindent helyből tudsz a világról, neked nem lehet semmi újat mondani, meghajolok tudásod előtt, mester.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.07.19. 08:33:26

Az animátorkodáshoz:
Néhány éve voltam Máltán, minden nap elmentünk valamerre megnézni valamit, egy nap volt csak, amikor tengerparti fetrengés volt. Viszont nap végén, mikor visszatértünk, leültünk a kis aréna szélére és - annak ellenére, hogy rühellem a gyerekeket, - élvezettel néztük, ahogy a szálloda animátorai kiütik a gyerekekben még megmaradt energiát. Énekeltetik, táncoltatják őket, kb. bújj-bújj zöldág jellegű játékokat csináltatnak velük, esetenként a néhány jelenlévő szülőt is bevonják a buliba. Az egyik srác angol, német, francia, olasz és orosz nyelven is tudta az összes számára szükséges szövegelemet (átkötések, foglalkoztató mondatok).
Napi 3-4 órát dolgoztak, ráadásul mindig akad néhány házasságban megfáradt anyuka, aki nyitott a további privát animációs foglalkozásokra, khm...
Szóval ki lehet bírni, ha nem egy pöcegödör a szállásod, vagy ha az igényszintedet eleve úgy lövöd be, hogy tudod, mire számíthatsz.

Vertical Video Syndrome:
www.youtube.com/watch?v=f2picMQC-9E

2019.07.19. 08:36:41

@ptspts:
Ez teljesen jó, bár erősen kétlem, hogy a szállodában döglők többsége néhány óra szervezett korallzátonyozáson túl ezt csinálnák folyton.

Terézágyú 2019.07.19. 09:10:16

Nyilván az lett volna ebben a poén, hogy ő mindet GÖRÖGORSZÁGBAN teszi...

Van egy felmérés, mely szerint pl. egy postás, aki kimegy pl. Japánba, és egy hétig egy japcsi kollégájával viszi ki a leveleket, ugyanúgy felfrissül, feltöltődik, mintha tengerparton ücsörgött volna egy hétig...

Szóval lehet hogy jó buli lett volna a pószternek ha legyint az első szállásra, és beleveti magát a kószi életbe :)

szvsz 2019.07.19. 09:32:55

@Zabalint: " napi 30 perc gyaloglás munkába/munkából mióta durva?"
Mióta a görög 40 fokban kell megtenned és reggel korán büdösre rohadva kell bemenned egy csomó ember közé és foglalkoznod kell velük. Visszafele persze nem gond.

Terézágyú 2019.07.19. 09:39:33

Valójában a "30 perc gyalogutat" nem a munkahelyre, hanem a legközelebbi falura értette a pószter.
A munkábajárás ez volt: "adtak egy rozoga biciklit, hogy azzal fogok közlekedni a hotel és a szállás között, ami 20 perc távolság"

Hogy mennyire lehetett rozoga a bicikli azt fentebb már írták, hogy napi 2x20 perc biciklizés egy görög szigeten mennyire buli, azt meg mindenki maga dönti el :)

Büszke_troll__ 2019.07.19. 09:46:47

@ekat: bameg, ilyen nickkel mit vársz tőlem? Hogy vigyázzak, meg ne sértsem a tudatlan, infónak utána nézni képtelen idiótákat?
Animátor egyébként minden olyan helyen van (pl. üdülő hajó), ahol egész nap csak döglenének az emberek, és nem csak gyerekeket, hanem felnőtteket is próbálnak közös mozgásra bírni.
@Xezs7: te féleszű, hány olyan szállást mondjak neked, ahova saját szervezésben mentem és volt animáció? Arra meg nagyon büszke ne legyél, hogy nem bírtál még összehozni pár gyereket (mi hiányzik hozzá? Partner, pénz, vagy az önzőséged akadályoz?)
Gyerekkel nem fogsz egész nap látnivalók után szaladgálni, garantálom.

Xezs7 2019.07.19. 10:00:04

@Büszke_troll__: Bumm, kapufa, mellé. Van gyerek, és volt program, nem is kevés, amit az asszonnyal szerveztünk. És képzeld, a gyerekem élvezte, sőt baze, még én is. Ez hogy sikerülhetett animátor nélkül? Lehet egy FÉLISTEN vagyok? Ja nem, csak nem derogál foglalkoznom a saját gyerekemmel.

Terézágyú 2019.07.19. 10:02:37

@Xezs7:
"Lehet egy FÉLISTEN vagyok? Ja nem"

De, deeeee......

:D

duplasuzy 2019.07.19. 10:04:19

@ekat: A nagyobb, magyar, balatoni szállodákban legalább 10 éve vannak animátorok. Kenesén 4-14 évesig rajzoltatják a gyerekeket csoportosan, báboznak, versenyeket rendeznek. Ez még a Telekom idejében volt.
Balatonfüred, Annabella: valami sárkányos tematikájú Bubble programok sok éve futnak.

Sztem aki a medencében tornáztatja a néniket, azt is animátornak sorolják be.

chrisred 2019.07.19. 10:06:05

@Xezs7: Csak határozatlan időtartamú munkaviszonynál van felmondási idő. Rendkívüli felmondásra viszont mindkét félnek joga van a másik súlyos szerződésszegése esetén. De ha nem bejelentett feketemunka, akkor nyilvánvalóan addig tart, amíg mindkettőjüknek érdekében áll.

acycloren 2019.07.19. 10:06:52

Ennyi pénzért már az albán meg a román se megy dolgozni Görögországba. A görögök meg végképp nem. Eleve egy olyan országban, ami állami szinten sportot űz a kötelezettségei teljesítésének megtagadásából, nem lenne szabad elmenni dolgozni. Ez mondjuk Magyarországra is vonatkozik.

Azt azért hozzátenném, hogy volt már ilyen szar szállásom külföldi munkán, amiért még fizettem is. Napi pár száz forintnyi fabatkát vontak a fizetésemből rá. Hárman voltunk a szobában és a fürdőszobával egy másik 3 fős szobával osztoztunk.
Munka után túrázás volt, majd szex, drogozás és alvás. Valahogy nem tudott sírásra fakasztani, hogy egér rágta meg a fiókban a ruháimat, hogy sokat dolgoztam, amikor közben vidám társaságban lehettem, pénzt kerestem, fiatal voltam, egy gyönyörű természeti szépségű helyen élhettem és összejöttem egy csajjal.
Persze akkor még fiatal voltam.

2019.07.19. 10:28:23

@Büszke_troll__:
"Animátor egyébként minden olyan helyen van (pl. üdülő hajó), ahol egész nap csak döglenének az emberek, és nem csak gyerekeket, hanem felnőtteket is próbálnak közös mozgásra bírni. "

Valószínűleg az egész nap csak döglenének a kulcs...

zserzsenne 2019.07.19. 11:35:55

Lehet, hogy a pocsék, álló videók miatt, de én semmit nem láttam az első szálláson, ami patkánylyuk, vagy ultragáz lett volna. Aki sokat jár ilyen helyekre, nem lepődik meg semmin, ilyen egy 5 csillagosnak mondott szállodában is előfordulhat a délebbi részeken. Ezek a szállások, egy 500 eurót fizető nyári munkához képest még luxuskörülmények, láttam épp elég lenézett albán, görög, magyar stb. kulimunkást tényleges putrikban elszállásolva.

Macropus Rufus 2019.07.19. 11:56:08

@Xezs7: a mtk ismeri a munkavállaló azonnali hatájjal való felmondását is, nem csak a munkáltatónak van meg a privilégiuma erre. Ebben az esetben a munkavállaló nem kötelezhető a felmondási idő kitöltésére.
www.cvshark.hu/munkajog-gyorstalpalo

"Radikális munkaviszony megszüntetési forma, amit a munkavállaló és a munkáltató is gyakorolhat. Jellemzően akkor van lehetőség erre a felmondási formára, amikor valamelyik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Feltétele, hogy az adott magatartás gyakorlását követő 15 napon belül megtörténjen. Fontos, hogy a felmondást kötelező megfelelő indokolással alátámasztani. Az indokolásnak alaposnak és részletesnek kell lennie, amely egyértelmű és pontos magyarázatot ad (pontosabban: valós, világos és okszerű legyen az indokolás).

A munkaviszony az azonnali hatályú felmondás esetén azonnal megszűnik.

Végkielégítés abban az esetben jár, ha a munkavállaló mond fel jogszerűen. Hivatalos elnevezése “rendkívüli felmondás”-ról “azonnali hatályú felmondás”-ra változott.
"

Tikakukac 2019.07.19. 11:58:22

Posztoló ekézése megtörtént már? Ja, igen. Akkor probléma megoldva. Minek született meg a poszter egyáltalán? Ez a releváns kérdés, meg, hogy volt-e prizma a bringán.

Macropus Rufus 2019.07.19. 12:00:58

@VAG.: az ilyen állóképes hülyék miatt jön a Samsung ide vágó tévéje!

sg.hu/cikkek/it-tech/136221/teve-fuggoleges-okostelefonos-videokhoz

user friendly 2019.07.19. 12:17:37

@beste: nem azt mondtam, hogy ez húdefasza korrekt fizetés, de Görögország és a tengerpart sokaknak vonzóbb, mint pl a Balatonon keccsölni. + nem mindenkinek a pénz az elsőrendű szempont, csak ennyi. Keres valamit, közben azért nem kell halálra dolgoznia magát és addig sem itthon van. Nyilván aki arra utazik, hogy sokat keressen, annak nem ez a munka való.

2019.07.19. 13:06:47

@acycloren: akkor németországba se jöjjön senki dolgozni, fizetni itt se szeretnek a munkád utan

élhetetlen 2019.07.19. 13:29:15

@Zabalint: Kicsit félreérted. Nem baszogatnak, programokat szerveznek, amire vagy odamész, vagy nem. Nagyon kellemes tunéziai nyaralás volt, igaz, régebben, semmi luxus, két szintes épületek a tengerparton, központi etető és egy bár. És este hattól hétig gyerekdiszkó. Ugyanazok a számok, az animátornak kidolgozott koreográfiája a számokra, előtáncolt a színpadon (nem bonyolult, tudod, kéz előre, hátra, oldalra lép, pördülünk ritmusra, stb). Harmadik estére a gyerekek (és a csatlakozó szülők) pontosan tudták a mozdulatokat, és nagyon élvezték az egészet. Állni ott oldalt, és nézni őket, már az is élmény volt. Tini lányokból összeszedtek egy csapatot, ülni kellett egy szörfdeszkán, feltérdelni, visszaülni, karral körözni, az animátor srácok meg úszva tologatták őket. (Medencében, tehát nincsenek hullámok). Összeálltak az egyforma mozdulatok, és utolsó este, már sötétben, ugyanez fáklyákkal. Látványos volt, és a “szereplők” kaptak egy-egy felvételt. Gondolom, lelkesen mutogatták itthon. Lehet ezt jól csinálni.
És lehet nagyon rosszul is, Horvátország, este a színpadon karaoke, (az ablakunk alatt), ami már magában is szörnyű, és az animátor csaj visított, mint egy malac. Úgy gondolta, hogy attól lesz jó a hangulat, ha ő hangos. Nem segített a csukott ablak sem, és mivel ez egy szigeten volt (Szent András), nem lehetett menekülni sem.

élhetetlen 2019.07.19. 13:40:28

@ekat: “ez heti 6 napra nagyon kevés”. Ha rendes szállást és szállodai étkeztetést kapott volna, akkor nem kevés. És a tengerparton van, reggel lemehet úszni, éjszaka is, talán nappal is. Mennyit fizetsz ha nyaralni mész a szállásért, kajáért?

2019.07.19. 13:43:33

@élhetetlen:
Lehet nem a baszogatás, hanem a produkáltatás a helyes szó.

ekat 2019.07.19. 13:46:57

@Büszke_troll__: :D Ez az első mondatodra vonatkozik.

ekat 2019.07.19. 13:51:40

@Büszke_troll__: Á, látom, a gyerektelenség akkor rám vonatkozott. Képzeld, sosem volt rá vágyásom, bár igazából nem zártam ki, hogy a dolgok normális menetében azért lesz(nek), csak 41éves lettem, mire megtaláltam azt, akivel le tudom élni az életemet. És mivel továbbra sem hallottam óraketyegést, és teherbe sem estem, így aztán nincs.

ekat 2019.07.19. 13:56:35

@duplasuzy: Nem jártam nagy balatoni szállodában tíz éve, de végülis akkor nem tengerparti, hanem vízparti szállodákra vonatkozik, amit írtam. Ahol döglenek az emberek, hogy idézzek egy hozzászólásból.

élhetetlen 2019.07.19. 14:06:45

@ekat: @Büszke_troll__: Neked sincs teljesen igazad. Büszke trollnak abban van igaza, hogy, ha valaki ott ül a gép előtt, és fogalma sincs, miről van szó, akár meg is nézhetné a szó több jelentését is, mielőtt azt írja, hogy nem szeretnék szállodában ilyen, gyakorlatilag sales-es baszogató emberrel találkozni. Ez egy egyszerű elvárás, nem mellveregetés. Az hogy neked nem tetszik a stílusa, az más dolog.

ekat 2019.07.19. 14:07:17

@élhetetlen: Nem igazán akarnék összehasonlítani egy nyaralást egy tengerparti munkával.

2019.07.19. 14:16:23

@élhetetlen:
Azt én írtam, és ahogy körbeírtad, nevezzük is bárminek, még inkább meggyőztél arról, hogy menekülnék az olyan szállodából, ahol ilyen van.

Metálvörös 2019.07.19. 14:18:40

Az animátorkodás pont olyan, mint a kommentelés, lehet jól is csinálni, meg nagyon szarul is. Én eddig inkább jókat láttam, bel- és külföldön is. A külföldieknél sosem volt probléma, hogy a gyerekek nem beszélnek magyaron kívül mást, mert türelmes, figyelmes animátorok voltak (többnyire lányok), általában mutogatással célt értek. És nem kötelező a dolog, csak egy lehetőség, de akinek van gyereke, az tudja, hogy egy óra, amit kevesebb (vagy akár zéró) gyerekfigyeléssel kell tölteni, igencsak pihentető tud lenni.
A poszter meg talán oldalt fekve nézi a TV-t, hogy jó legyen a kép, mert a forgatható TV már drága játék :)

luis5 2019.07.19. 14:23:58

Ennyit már Mon is simán keresel....

élhetetlen 2019.07.19. 14:27:19

@ekat: “Nem igazán akarnék összehasonlítani egy nyaralást egy tengerparti munkával.”. Pedig érdemes.Ha mindent megkapsz, amit ígértek, van szállás, kaja, tenger, a szabadnapodon kirándulhatsz, és mivel dolgozol is, nem költeni kell rá, ez azért nem rossz megoldás annak, akinek még nincs több százezer forintja nyaralásra. Vagy üljön itthon, amíg elég pénze nem lesz a nyaralásra? Kicsit más. Több fiatal zenész ismerősöm elment hajóra dolgozni. Nagyon kötött, nagyon strapás, de kikötésnél kijutnak adott helyekre, és pénzt is hoz. Itthon kéne gyűjtögetniük, míg össze nem jön egy pár hónapos tengeri útra való?

ekat 2019.07.19. 14:47:16

@élhetetlen: Te a poszter oldaláról közelítesz, én viszont (meg szerintem többen itt) a munkaadóéról. Heti 6 napért (ami az én olvasatomban heti 48 óra, vagy legalábbis nem írt mást, de az sem lepne meg, ha több lenne,) havi 600 eurót fizetni az szállással és étkezéssel együtt sem egy buli sehol. És olyan tételről még sosem hallottam a fizetéseknél, hogy plusz tengerpart jelenléte.
Meg ugye a repülőjegyek is részben lejönnek az akárhányhavi bérből.

ekat 2019.07.19. 14:50:05

@ekat: Bár persze nem tudjuk, a hotelanimation.hu mennyit kap....

élhetetlen 2019.07.19. 15:00:22

@Zabalint: “Gondolom az a "szállodás nyaralás" valami olyasmi lehet…”. Igen, van aki a tengerparton tölti a hetet, mert azért ment oda. Mert ott van tenger, itthon nincs. Most már, hogy nem tudok utazni, még mindig rendszeresen a tengerrel álmodok. És a szálloda azt jelenti, hogy egy kirándulás után is van hol aludnod. Igen, találkoztam már olyan családdal, akik lejöttek Spanyolországba, és a tengert még meg sem nézték, elvoltak a szállodában, ezt én sem értem. De a legtöbb ember nem azért megy Krétára, vagy a Nílusra, hogy egy szállodában töltse az időt. Te hogyan nyaralsz? Ülsz itthon, és elképzeled, hogy mások milyen hülyén csinálják?

élhetetlen 2019.07.19. 15:22:12

@Zabalint: “Lehet nem a baszogatás, hanem a produkáltatás a helyes szó.”. Mire is? Mert. mint mondtam, általában hozzád sem szólnak, csak kiírnak egy programot, amire vagy elmész, vagy nem. Miért csámcsogsz szavakon a tények figyelmen kívül hagyásával?

2019.07.19. 15:23:41

@élhetetlen:
Úgy nyaralok, hogy a szállás funkciója szállás, nem pedig szórakoztató központ vagy punnyadó központ, ahol a felnőtteknek programokat szerveznek, a gyerekeket meg produkáltatják.

2019.07.19. 15:30:20

@élhetetlen:
Te csámcsogtál a szavakon, én szimplán leírtam a véleményemet erről.

szarnak ganynak nincs gazdaja 2019.07.19. 15:32:18

A posztoló még nem bérelt sosem shared room-ot Londonban, ha ilyentől leesett a bugyikája és haza szaladt.

élhetetlen 2019.07.19. 15:46:47

@ekat: “havi 600 eurót fizetni az szállással és étkezéssel együtt sem egy buli sehol.”. Kivéve, ha esélyed sem lenne fél évet Görögországban tölteni, az egyik felkapott szigeten. Te biztosan megengedheted magadnak, hogy nyaralni menj oda fél évre. “És olyan tételről még sosem hallottam a fizetéseknél, hogy plusz tengerpart jelenléte.”. Nincs, de van, akinek számít. Tegyük fel vidéki vagy, és ennyi fizut kapnál egy körúti mekiben, Szállás az általad fizetett albérlet, stb. Melyik ajánlat a vonzóbb, függetlenül attól, hogy ez nem jött be? Nincs több kérdésem.

szelidorzo 2019.07.19. 15:50:02

@élhetetlen: Tunéziában a helyieknek külön szakma az animátorság. Nem abból áll, hogy valakit színpadra küldünk bohóckodni

2019.07.19. 15:53:19

@élhetetlen:
Egyetértek, valószínűleg az lehetett a motiváció, hogy ingyen + kis pénzért melózik, cserébe a tengerparton töltheti a munkán kívül szabadidejét.

Ellenben azzal az elvvel nem értek egyet, hogy egy budapesti állandó munkával veted össze. Ez egy szezonális munka olyanoknak, akiknek amúgy van állandó lakhelyük. Ha nincs elég munkaerő helyben szezonális munkára, alap hogy biztosítsák a szállást, ha munkaerőt akarnak.

élhetetlen 2019.07.19. 16:13:14

@Zabalint: “Lehet nem a baszogatás, hanem a produkáltatás a helyes szó.”. Miért, ez mi volt? Én csámcsotam a szavakon, nem te? Na hagyjál!
Persze, úgy nyaralsz, ahogy akarsz, Olaszországban, Horvátországban van egy csomó tengerparti apartman. Hurghadán is van apartman, de, hogy csobbanj egyet, gyalogolj egy-két kilométert, mert a tengerpartot elfoglalták a szállodák. Gyalogolj, érezd jól magad, én meg elviseltem még a giccset is, azaz jött a Mikikulás karácsonykor tevén, annak fejében, hogy karácsonykor is lehetett fürödni a tengerben, és csak 100 méterre volt (a szálloda kertjének hossza).

élhetetlen 2019.07.19. 16:34:46

@szelidorzo: Ezt próbálom magyarázni.

élhetetlen 2019.07.19. 16:56:06

@Zabalint: Ne zagyválj már. Hol, mikor vetettem össze az idénymunkát egy budapesti állandó munkával?
“Ha nincs elég munkaerő helyben szezonális munkára, alap hogy biztosítsák a szállást, ha munkaerőt akarnak.”. Hogyne, a meki a nyári turista szezonra fizeti a szezonális munkavállalók (pl. diákok) szállását, ellátását. Jól vagy egyébként?

2019.07.19. 17:25:59

@élhetetlen:
Egyrészt vegyél vissza, ha valamiről vitatkozni szeretnél, érvelj, cáfold meg amit írok, de ezt a faszkalap stílust kikérem magamnak.

Teljesen más a kettő, a budapesti meki egy nagyvárosban van, ahol hemzseg a munkaerő, a nyári diákmunkás is, így jó eséllyel elvállalja valaki, ha valaki vidéki, az meg mérlegeli, megéri-e szállást keresnie, vagy inkább otthona környékén keres, esetleg elmegy nyaralóövezetbe, amit mondtál.

Ezzel szemben a görög sziget egy nyaralóövezet, ahol kis létszámú az állandó helyi lakosság, ezért főszezonban szükségük van vendégmunkasokra, akik nyilván nem ott élnek. Úgyhogy alap, hogy biztosítanak nekik szállást, ezt a költséget be kell vállalniuk, mert különben nem lesz elég munkaerő nyárra. Mellesleg így megy ez a Balatonon, csak jellemzően sokkal gányabb szállasokkal (a posztban csak a másodikkal voltak gondok a videók alapján).

2019.07.19. 17:29:30

@élhetetlen:
Én írtam azokat szavakat, te csámcsogtal rajta.

A nyaralás meg nem csak tengerparton döglést jelent nekem, ezért nem kedvelem az ezen közönségnek szóló dolgokat, illetve nyaraláskor az ilyen típusú közönséget sem.

élhetetlen 2019.07.19. 18:32:18

@Zabalint: “de ezt a faszkalap stílust kikérem magamnak.“. Átnéztem, mit írtam neked. Amit zokon vehettél, hogy megjegyeztem , hogy a szócserélgetéstől “Lehet nem a baszogatás, hanem a produkáltatás a helyes szó.”, azaz szavakon csámcsogsz, még nem lesz igazad. Ezt megjegyezni biztosan faszkalap stílus. A másik, mikor azt írtam, “Ne zagyválj már. Hol. mikor vetettem össze az idénymunkát egy budapesti állandó munkával?“, mert sehol nem vetettem össze, de ezt megjegyezni is faszkalap stílus. Érveltem, pl. amellett, hogy, ha ez bejött volna, mennyivel jobb lett volna, mint egy itthoni idénymunka, de ez nem számít, csak a te érveid. Pl. “a posztban csak a másodikkal voltak gondok a videók alapján”. Logikus, azért ment el az első helyről a másodikra, mert az első tökéletesen megfelelő volt. Ugye? Így gondolod? És most újra faszkalap a stílusom, ha ezt a kérdést felvetem. Erről ennyit.
A másik kommentedhez. “A nyaralás meg nem csak tengerparton döglést jelent nekem”. Akkor még egy faszkalap stílusú megjegyzés. Amelyik család kirándult és este még elmegy a gyerekdiszkóba, az rosszabb minőségben nyaral, mint te? Biztos? Megmutatsz egy hatévesnek három romot, biztosan nagyon értékeli, mert úgy nevelted, Esetleg bemehet a tengerbe, de semmi közösségi kaland.

Head Honcho 2019.07.19. 19:56:48

Mégis mit kell minden egyes hotelben animálni?

Head Honcho 2019.07.19. 20:03:10

Ja, kommenteket kellett olvasni. Elég hülye név ennek a munkának. Az ember tényleg rajzfilmes melóra gondol elsőre ilyet olvasván.

ekat 2019.07.19. 20:32:59

@Head Honcho:
francia animer < latin animare = élettel / lélekkel megtölteni
(tudtam, hogy valami szórakoztatással kapcsolatos, de kíváncsiságból most utánanéztem, hogy honnan ered)

Xezs7 2019.07.19. 20:38:46

@Head Honcho: Tulajdonképpen azért csinálják, hogy a pénzedet a szállodában verd el, és ne azon kívül.

Head Honcho 2019.07.20. 20:54:14

@ekat: Hümm, így már látni az összefüggést, köszi.

@Xezs7: Engem ez ugyan nem fenyeget, de még ha meg is engedhetném magamnak a külföldön nyaralást, biztos nem a szálláson rohadnék.

enipeni 2019.07.21. 04:43:36

az egeszben azt nem ertem hogy vegyunk egy nagyon draga repjegyet oda-vissza (200 euro)... hogy sikerult a posztolonak elvernie nehany nap alatt 500 eurot etere italra??
max 50 euro lenne realis.

beste 2019.07.21. 18:11:04

@user friendly: légkondis irodában, jó társaságban adminisztrátorkodik a gyermek, ahol az idegen nyelvtudását is tudja gyakorolni. Nem utolsósorban olyan cégnél, amilyennél a jövőjét tervezi.

szombi 2019.07.22. 21:52:37

Gondolom az "egy másik magyar lány" a főnök barátnője lehetett, azért is vigyáztak rá odaát. Vödröt ő sem kapott, de minden patikatiszta, kicsi hátsója fényesre nyalva, ja és nem is dolgoztatták agyon. Ez jó lesz reklámvideónak, már csak egy b*zi zene kell a háttérbe. A sok gyökér meg benyalja és már veszi is a repjegyet.

Xezs7 2019.07.23. 09:47:49

Szóval megtudtuk, hogy a görögök igénytelen trógerek. Ezt eddig is tudtuk.

Tikakukac 2019.07.24. 13:31:18

Ilyenkor szoktam feldobni a kérdést: és mégis ki a f@szt érdekelnek a kifogásaid? Tökre komolyan. Ez nem a nyári tábor, ahol ivás van és herevere, hanem dolgozol, utána emberi körülmények között szeretnél pihenni és a fennmaradó időt eltölteni. Nem takarítószolgálatot játszani vagy villanyt szerelni vagy vizet vagy kaksipumpát ütögetni, bármit. Az, hogy majd lesz felmosó 2 hét múlva, meg majd lesz takarítás a következő szezonban/évtizedben/évezredben az ki a túróst érdekel? Ha ilyen alapvető dolgokat nem sikerül összehozni, akkor irány kapálni.

user friendly 2019.07.27. 15:02:11

@beste: és? most ezzel mit mondtál? sokféle munka van, nyilván mindenkinek más az ideális. a te gyerekednek ez, másnak meg az. és akkor?

user friendly 2019.07.27. 15:12:45

az update-re:

"'A telefonban elmondta, hogy látja, hogy a szobát ki kéne takarítani, de ő nem takarítani jött. Ebben igaza is volt, elvárható lett volna, hogy aki kiköltözik korábban a szobából, tisztán hagyja ott, azonban sajnos ez nem így történt, erről a görög cég nem tehet."

nem a lófaszt nem tehet. az azért a legminimálisabban is elvárható, hogy egy tiszta szobát kapjon. a szutykot az előző lakóra/munkavállalóra kenni a pofátlanság netovábbja. úgy hogy közben leírja, hogy a szezon október végéig tart, onnantól májusig üres a szálloda és nyilván a személyzeti szállások is. 6 hónap pauza után azért illene kitakarítani, tiszta ágyneműt húzni, stb.
mekkora kamu duma ez az egész!

Xezs7 2019.07.28. 18:42:50

@user friendly: Persze, hogy kamu. Ne mondja már nekem senki se, hogy nem lehet egy olyan rendszert csinálni, ahol a cégtől valaki megnézi, hogy kitakarított-e az utolsó maga után, és ha nem, akkor ugrott az utolsó heti fizu takarítási díj jogcímen. De persze mi higgyük el, hogy a cég nem tehet semmiről se. Azt nem értem, hogy minek nekik külföldi animátor, ha még egy szaros szállást is képtelenek adni nekik. Érjék be akkor a helyi erőkkel, azoknak nem kell ellátás, ott vannak helyben.

plümpike 2019.08.08. 15:14:38

Mivel a hölgy dolgozni ment ki, nem szállodai szobát foglalt, ezért a szállását munkásszállásként kell értékelni, nem pedig a hotel kategóriában.

A videók alapján annak teljesen rendben van.
süti beállítások módosítása