Tékozló Homár

Saját seggel tesztel széket a webáruház, de meddig?

2019.07.26. 10:00 | Homár Rezső | 57 komment

via GIPHY

Az ülőmunka jó szék nélkül öngyilkosság, jól tudja ezt Viktor gondoskodó barátnője is. Épp ezért meglepte Viktort egy jó kis irodaszékkel, ami sajnos pár hét után magától leliftezett. Szerviz széket rendbe hoz, szék hazakerül, Viktor örül. Szék újra leereszt. A sztori végén meg kiderül, hogy a robotok nem is veszik el a munkánkat.

Párom 2018. augusztus végén úgy döntött a névnapomra egy székkel lep meg. Sajnálatos módon úgy döntött, ezt a PCX webáruházából fogja megvásárolni. Egy RAIDMAX DRAKON széket választott, ami picit több mint 50 ezer forintba kerül. Szeptember elején meg is kaptam a széket nagyon szép, megbízhatónak tűnő darab. Itt megjegyzem az összeszereléshez semmilyen útmutatást nem kaptunk, egy YouTube videó alapján raktuk össze.

Ennek ellenére szék jól működött egészen október közepéig, amikor is a szék elkezdett magától lesüllyedni. Ezt jeleztük a Webáruház felé, ahol közölték, hogy szállítsuk be csak az alját, ők majd megjavítják. Be is vittük, rövid idő múlva jött is az email, hogy mehetünk érte. Elhoztok, örülünk. Kb. 3 hónap múlva ismét előjött a probléma. Sajnos ekkor nem tudtuk bevinni ezért kértük, hogy oldják meg. (Egy 1,5 méter magas, legalább 20kg-os székről beszélünk)

Jött a válasz, küldik a futárt, csomagoljuk be szállításra alkalmas állapotba. A gázrugós székekről tudni kell, hogy sajnos az összeszerelés után házilag nem szétszedhető, így jött a kérdés, hogy azt hogyan. Posta jön érte, posta felhív, alaposan csomagoljuk be, tekerjük körbe fóliával. Fóliával körbetekertük, jött a futár, ezt ő nem veszi át mert nem szabályos az alakja és egyébként is túl nagy.

Jó akkor valahogy megoldjuk, bevittük bérelt kocsival, eléggé drágán. Kb. két hét után érdeklődtünk, hogy mikorra várható a javítás. Alkatrészre várnak, sajnos ez típushiba ennél a széknél. Újabb két hét, mehetünk érte. Elhozzuk, működik, kb. megint 1 hét, újra leenged. Újra pcx szervíz, bevisszük, szeretnénk visszakérni az árát (vagy mint személyesen mondtam levásárolnák egy másik székre).

1 hónap után, javítva, kicserélték a gázrugót (jegyzőkönyvet ekkor kaptunk először). Nem baj, próbáljuk meg. Boltban közlik: Egy nehéz szünetmentes tápegységet tároltak benne egy hétig és jó. (Ez aztán a szakszerű tesztelés) Elhozzuk, 1 hét, megint leenged. Kész elég volt, írjunk email-t, nem jó, nem kérünk javítást, kérjük vissza az árát.

Most (1,5 hét után) felhívtam őket, mi a helyzet, ha levásárolhatjuk még a héten, akkor szívesen vesszük tőlük a másikat, egyébként kérjük vissza az árát. A szék nem is hibás, a kolléga 1 hete használja. Tehát az a “teszt”, hogy az általunk vásárolt széket a "kolléga" használja. Most itt tartunk, a székemet egy idegen használja (teszteli) és szerinte jó. Mi pedig várjuk a szék árát.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

temprasordog 2019.07.26. 10:31:50

Vettetek a kollégának egy széket.

ROTFL Manó 2019.07.26. 10:31:52

Menyasszonyt hogy tesztelik, mielőtt átadják a vőlegénynek?

Hamburgert a Mekiben? Az eladósrác beleharap és közli: teszteltem, ez még finom!

:-D

body_andras 2019.07.26. 10:45:05

Ez a jelenség régi magyar szokás, másféle termékek és boltok esetében is klasszikus mondás, hogy "nekem jó volt, működött, tehát a vevő hazudik".

T7 2019.07.26. 11:15:39

Nyáron élvezetes lesz a kolléga után üldögélni benne. Reméljük alsót azért hordott és nem csak úgy csupaszon tesztelt a hátsó szobában. :P

Terézágyú 2019.07.26. 11:27:22

@T7:
Nem ez a lényeg, hogy ráülnek a szervízben, hanem az, hogy már x-edik alkalommal kell javítani, és még most sem jó...

Egyébként az a magányvéleményem, hogy "ezek az irodali székek" is ott vannak a modern ember "fogyassz, herdálj, szenvedj, dobd ki, vegyél másikat stb." kategóriában...
A székek nagy része ilyen gagyi - de sebaj majd beírja valaki, hogy "irodai széket csak 500.000 fölött érdemes venni"...

Darth Revan 2019.07.26. 11:50:46

@Terézágyú: irodai szeket csak 500 001 Ft folott erdemes venni.

juhaszvik 2019.07.26. 12:24:16

@Terézágyú: @Darth Revan: láttam én már 499 999 Ft-ért is használhatót, bár ott azért néhány kompromisszumot meg kell hozni...

Terézágyú 2019.07.26. 12:27:08

@Darth Revan: @juhaszvik1:
Elviccoljátok a dógot itten, szegény pószter meg azóta állva dolgozik, vagy felhozta a pincéből a néhai nagymama házából elhozott hatvanéves tonettszéket...

juhaszvik 2019.07.26. 12:46:24

@Terézágyú: vagy egy hokedlin gubbaszt, esetleg egy sámlin. Netalán egy zsámolyon. Mondjuk állva dolgozni biztos egészségesebb, ráadásul a szeme sem folyik ki a monitor előtt... mivel állva túl messze van...

ekat 2019.07.26. 12:55:34

@Terézágyú:
Meg azt is le fogja írni valaki, hogy:
-no name webáruházból csak loser vásárol (a winnerek bezzeg a Tékozló Homárra járnak loser-ezni)
-hányszor mondtam már, hogy ezt-meg-azt nem csinálunk (a világ mérvadó közepe személyesen)
:)

gdobo76 2019.07.26. 13:22:38

Kellett is ilyen "gémer" széket venni :) Én egy IKEA-s Markus széket használok, (az "csak" 39990 most ) több éve gond nélkül... Ja és nem vagyok pehelysúlyú :)

ekat 2019.07.26. 13:31:53

@gdobo76: Nekünk is az van otthon több éve, csak szövetes (30.000 volt), és alig várom, hogy elromoljon, mert utálom. :) Nekem kényelmetlen, eleinte minden bajom volt rajta.

Terézágyú 2019.07.26. 13:36:10

@ekat:
"és alig várom, hogy elromoljon, mert utálom"

Ajánld fel ingyen annak kommenttársadnak, aki a legszimpatikusabb neked, és a neve T-vel kezdődik :)

Terézágyú 2019.07.26. 13:44:46

Kellemes nyarat mindenkinek (én most egy hónapig nem leszek: lehet pözsgőt bontani :)

Im just here for the comments 2019.07.26. 15:33:19

má' majdnem úgy néz ki ez a szék, mint egy clutch szék

Xezs7 2019.07.26. 16:06:49

@gdobo76: Azt hiszem nekem is olyan van, de az biztos, hogy IKEA-s.

Más: mint informatikában jártas ember, azt javaslom mindenkinek, hogy kerüljön mindent, amire rá van írva, hogy gamer. Az esetek legnagyobb (nem 100!) százalékában ez csak egy jól hangzó vevőcsalogató, amiről tudható, hogy sok vevőt be fog vonzani, mert hát gémer. Jómagam játszok, de semmim sem gamer, és köszönöm szépen, nagyon jól elfutnak a játékok a nem gamer cuccaimon. A Logitech G5-ös egerem pl már több mint 10 éves, mégis bírja. Az IKEA szék vagy 4 éves, az is jól van. Egy igazi gamer csak röhög az ilyen gamer szarokon.

2019.07.26. 16:13:27

@Xezs7:
Egyetértek, a legtöbb gamer cucc optikailag tuningolt vacak, vagy ergonómiailag túltolt használhatatlan foshalmaz.

Xezs7 2019.07.26. 16:24:52

@Zabalint: ezt gyönyörűen mondtad. Ha épp söröznénk, most koccintásra emelném korsómat :)

jakint 2019.07.26. 21:25:15

@Xezs7: G5 egér az nem gamer?

KaTe 2019.07.26. 21:26:02

Valamilyen papírt már az első szerelésnél is adniuk kellett, különben hogy vették be a széket javításra? Sajnálom a posztolót, ebbe jól belefutottak...

A posztoló megnyugtatására:
- a gázrugóra minden egyes javítás után újraindul a jótállási idő.
- 10 kg felett tartós fogyasztási cikk elszállításáról minden esetben az eladónak/márkaszerviznek kell gondoskodnia

"ezt ő nem veszi át mert nem szabályos az alakja és egyébként is túl nagy."
- Akkor szólni kell a PCX-nek, hogy oldják meg, mert ez az ő dolguk. Ha nem tudják, akkor szerződéstől elállás, írásban.

Off:
Hogy miért nincs a piacon normális irodaszék és miért nem szabad gamer székeket venni? Tök egyszerű: max. 160cm magas kínaiakra tervezik és gyártják, ennélfogva olyan is a kialakítása. Lehetetlen bennük kényelmesen, pláne ergonomikusan ülni.

Más. A tököm tele van már, hogy még mindig vannak, akik nyilvános forumon reklámozzák azt az IKEA Markus borzalmat. Még én is beleszaladtam a csapdába, bár csodával határos módon fél év múlva el is búcsúzhattam tőle, miután ugyanazt a hibát produkálta, amit a posztoló széke, az IKEA pedig volt olyan jó fej, hogy kártyára írta az összeget, mert hála istennek végre kivezették a piacról azt a hulladékot, cserébe már van Markus 2.0, kicsit drágább, kicsit gagyibb, remélem azt már senki sem fogja majd ajánlani, max. az ellenségeinek.

Ha már a reklámozunk és jó irodaszéket akarsz, akkor bátran ajánlom az Antares termékcsaládot, pl. Omnia, Oklahoma. Nem olcsó, ellenben egyes típusokra 3 év garanciát adnak.

ekat 2019.07.27. 08:58:47

@KaTe: Ha már így benne vagy, ajánlhatnál olyat is, aminek se nem műanyag, se nem króm(ozott) a 'lába', hozzám ugyanis ilyen alapon került a(z általam is utált) MARKUS... (Bár semmi baja évek óta.)

2019.07.27. 09:02:38

@KaTe:
Nekem volt anno egy Praktikerben (vagy Obiban) vett székem, ami azért volt viszonylag kényelmes, mert nem akart ergonómikus lenni, ezért nem számított, hogy nem vagyok max. 160 centi magas kínai. Mikor tönkrement, volt egy-két köröm, végül egyik webshopban találtam ugyanolyat. Mikor ez is tönkrement, vettem ismét ugyanolyat, erre basszák meg, úgy 30%-al csökkent az ülőfelülete...

2-More 2019.07.27. 10:07:03

1: a PCX-rol sok mindent el lehet ebben az esetben is mondani, csak azt nem, hogy trogerek voltak.
2: aki raidmax szeket vesz, es meg ossze sem tudja szerelni csak youtube tutorial alapjan, az megerett a taigetoszra. A berelt kocsi kerdes a pont az i-re.
3: a PCX egy kisker. Garis igenyed oda kerul, ha helyben megoldhato, van cserealkatresz, a szervizes megcsinalja. Ha nincs, nem tudja, megy a nagykerbe es/vagy importorhoz, itt mar siman beszelhetunk 2 hetrol is. Garis feltetelekben benne szokott lenni, ha nincs, akkor lehet ajvekolni.
Az egy plusz a reszukrol, hogy mielott kiadtak a usernek, le is teszteltek, elobb egy bohom ups-el, utana meg fizikailag beleult valaki. Sajnalatos, hogy nincs naluk egy pontosan a kedves vevo alkataval rendelkezo, szarbol es zsirbol kiontott test dummy.
Konkluzio: user vesz valami kinai gamer fost, gondolom alkata mint egy bojler, es csodalkozik hogy osszecsuklik alatta a technika, de a kisker a hulye hogy olcso szarokat tart, mert az kell a plebsnek. Ha annyi ezresem lenne, ahany ilyen vadparaszt jart hozzank szervizes koromban, megvennem a meszaros lorincet bejarononek.

Zuzer78 2019.07.27. 10:07:30

A felhasználó súlyáról nem volt szó. Nem lehet, hogy meghaladja a maximum értéket?

toreki 2019.07.27. 10:18:00

@2-More: Miért is nem? Csak a harmadik alkalommal adtak papírt a javításról, holott kötelező lenne. A szállítást jótállás esetén a boltnak kell biztosítania nehéz, vagy nagy kieterjegésű tárgyaknál.

Nem kötelezhetik levásárlásra. Jegyzőkönyvet kell felvenni, leírni, hogy többször javították ugyanazzal a hibával és még mindig nem jó, nem tudja rendeltetés szerűen használni, eláll a szerződéstől. Pénz visszajár. Ennyi

2-More 2019.07.27. 10:31:00

@toreki: minden alkalommal adnak papirt, ne viccelj. Vagy te otthagyod barmidet barhol papir nelkul? Olyan szerviz a vilagon nincs ami pofara atvesz barmit, ez suket duma.
A szallitas mas teszta, ott a futarral kell leboxolni, de ha olyan seggbuta valaki hogy csak osszeszerelni tud, szet nem, a futar nem koteles felvenni. Tudod, a gorcsos szabalykovetes az egy ketiranyu utca.
Ha van papir, es jogos hogy 3x benn jart ugyanazzal a hibaval, jogos a levasarlas/love vissza. De ha nem, mert per pillanat ul rajta a szervizes, es teszt OK a cucc, akkor van meg egy kor.

Xezs7 2019.07.27. 10:42:41

@jakint: Gamerek veszik, mert rohadt jó. De nem úgy van eladva, hogy gamer, emlékeim szerint ez a szó nem is szerepel a dobozán. A gamer alatt én azt értem, amikor már eleve úgy hirdetik a cuccot hogy gamer és tele van csicsázva az egész fényekkel meg rajzokkal. Igen, a G5 nagyon jó játékra, de egyáltalán nem ez a gamer parasztvakítás, mint amikor világít a cucc, mint a karácsonyfa.

Xezs7 2019.07.27. 10:46:26

@KaTe: Lehet nekem a 2.0 van, kb 3-4 eve5 vettem. Nekem semmi baja.

Xezs7 2019.07.27. 10:55:29

@Xezs7: persze rajta van kicsivel hogy gaming de nem gamer és nem hatszázas betűmérettel, mint a parasztvakító termékeken. Szóval látszik hogy nem az átverés a cél.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.07.27. 11:10:50

@Xezs7: az is rajta van hogy gamer :) es tele van rajzolva :)

Xezs7 2019.07.27. 12:13:13

@droid_: Hasonlítsd össze más "gamer" cuccokkal. Lehet nem tudtam jól elmagyarázni, de van különbség.

Tisztességes Természettudomány 2019.07.27. 12:19:56

Azon röhögtem, hogy a tudományos teszt egy "nehéz" szünetmentes táp (20 kg lehet) és a tesztelő kolléga (lehet 60 kg vasággyal) használatával valósul meg. Lehet, hogy a posztoló 80+ kg-ot nyom, és őt is el kellene bírnia a széknek...

Következő lépcső:
"A golyóálló mellény nem hibás, uram, megdobáltuk gemkapoccsal, és szépen lepattan a mellényről"
"A hidat 100 matchbox-szal terheltük meg építés után, a tesztelés során nem szakadt le, nem hibás"

Xezs7 2019.07.27. 12:25:10

@droid_: Itt van pl. ez pont most került elém. Csiricsáré parasztvakítás az egész, színes szagos, épp hogy csak a seggedbe nem világít be. Egy ilyen tudású laptopot töredékéből megveszel, csak nem lesz ráírva hogy gamer. edigital.hu/asus-gaming-bundle

KaTe 2019.07.27. 12:32:32

@2-More:

"minden alkalommal adnak papirt, ne viccelj."
- Az átvételről igen, de vajon az elvégzett javításról is kapott? A jótállási idő miatt nem mindegy, ugyanis az átvétel önmagában nem bizonyítja, hogy valóban hibás is volt a termék.

"ott a futarral kell leboxolni"
- Igen, az eladónak.

"hogy csak osszeszerelni tud, szet nem, "
- A PCX kötelessége gondoskodni az elszállításról, ha máshogy nem megy, akkor kiküld valakit, aki szakszerűen szétszedi/elszállítja a terméket. A csillagtalp leszedése egyáltalán nem egyszerű, ha már napokon keresztül használtad a széket...

@Xezs7: A gamer szék nem irodai munkára, hanem néhány órás laza terpeszkedésre való, ahol a lehető legegészségtelenebb pózban csak a játékra tudsz koncentrálni.

2-More 2019.07.27. 13:13:46

@KaTe: az atvetelrol is, az atadasrol is, rajta a hiba megnevezesevel. Eleg nagy a forgalmuk, maskepp ez nem mukodik.
A futarral a vevo boxol. Az elado felelossege odaig terjed, hogy kikuldi a szerzodott futart. A hutodet, mosogatogepedet sem szereli ki neked a futar a beepitett szekrenybol, sot, a lakasbol kivinni, behozni sem koteles, csak ha ez irasban ki van kotve.
Ha valaki egy szeket nem tud szet/osszerakni, arra sajnos jobbat nem tudok, egyszeruen olje meg magat. Nem fogja az egesz bolygo az ilyen ostoba papucsallatkak gyamolitasanak szentelni magat. Johogy a Fovarosi Szennyvizmuvektol ne jarjon ki hozza egy munkas a szaros WC papirt kiskezebol atvenni.

Etniez 2019.07.27. 13:41:39

@ekat: majdnem vettem Markust tegnap, végül egy Nitro e220 lett a befutó, hétfőn jön. Titeket olvasva jó döntés volt :)

qwertzu 2019.07.27. 15:14:26

@Xezs7: Értjük mire akarsz kilyukadni, de a logitech esetében a G a gaming-et jelöli minden esetben. És igen a logitech nem attól gamer hogy színesen világít, hanem hogy rohadt jó egér, nagyon jó sensorral.

www.logitechg.com/en-roeu/products/gaming-mice.html

Mondjuk inkább, hogy inflálódott a dolog, manapság minden szarra rányomják hogy gamer, aztán rádobnak pár ledet és jónapot.

toreki 2019.07.27. 16:11:41

@2-More: Nem náluk, de jártam már úgy, hogy a javítás után csak egy post-it volt a tableten, hogy alaplapot cseréltek. Ezzel a hajamra kenhetem a jótállás meghosszabbodást. Úgyhogy két heti levelezgetés után végre kinyomtatták a papírt, hogy mit cseréltek benne. Mert hogy ők úgyis tudják...

2-More 2019.07.27. 17:31:11

@toreki: akkor nem ertrm, ez hogy jon ide. Azon kivul, egy alaplapcseretol nem indul automatikusan elolrol a jotallas, vagy hosszabbodik meg a teljes eszkoz jotallasa az uj alkatreszevel, maximum a szervizben toltott idovel szoktak meghosszabbitani, azt is csak a kulonlegesen kotekedo, hulye vasarlo kedveert. Ennek orven kvazi orokjotallast is adhatnanak barmilyen szarra, amit,meg a 3-5-10 evet pont az eztel ugyeskedo seggfaszok miatt nem lehet itthon csomo esetben ervenyesiteni az amugy korrekt vasarlonak.

Xezs7 2019.07.27. 19:33:05

@qwertzu: "manapság minden szarra rányomják hogy gamer, aztán rádobnak pár ledet és jónapot" köszönöm, pont erről beszéltem.

2019.07.27. 20:41:57

@qwertzu:
"Mondjuk inkább, hogy inflálódott a dolog, manapság minden szarra rányomják hogy gamer, aztán rádobnak pár ledet és jónapot."

Nem pusztán inflálódott, korábban is amit gamernek címkéztek drágáb és csicsább volt a hasonló képességű nem gamer cuccoknál.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.07.29. 08:52:35

Viszonylag egyszerű eset... Cserét kérni, kötelesek kicserélni. Púposkodás esetén rájuk küldeni ügyvéd, stb, költségek megtérítésével...

toreki 2019.07.29. 09:20:08

@2-More: Nem mondtam, hogy a teljes eszköz jótállása meghosszabbodik. A kicserélt alkatrészé viszont igen. Ami a készülék árának több, mint a fele. Feltéve, ha van róla papírod, hogy kicserélték.

Tikakukac 2019.07.29. 11:23:14

A hiba a "gémer" székben volt. 50-60k között már pont kapni szinte minden irányban állítható, mesh borítású széket, amibe nem döglik bele az ember teste. De. ugye, az nem színes, világít meg raj.

Tikakukac 2019.07.29. 11:23:15

A hiba a "gémer" székben volt. 50-60k között már pont kapni szinte minden irányban állítható, mesh borítású széket, amibe nem döglik bele az ember teste. De. ugye, az nem színes, világít meg raj.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.07.29. 19:57:37

@2-More: arra szeretnélek kérni, hogy ne foglalkozz emberekkel!
Egész jó állások vannak, ahol nem kell ostoba papucsállatkák taigetoszra kívánásával tölteni a munkaidőt.

GhostBusters 2019.07.30. 22:41:47

@2-More: Mester! A kicserelt alkatresz jotallasa nem meghosszabbodik, hanem ujraindul! Sok mindenben igazad van, de ebben nem tudod jol a jogszabalyt.

nagyonköcsögduda 2019.07.31. 18:33:04

@KaTe: "
- 10 kg felett tartós fogyasztási cikk elszállításáról minden esetben az eladónak/márkaszerviznek kell gondoskodnia"

És ezt hol álmodtad tündérke? Azt úgy hívják, hogy helyszíni garancia és általában feláras.

PartyMikee 2019.08.02. 06:46:43

Atyaég megint micsoda kommentek. A PCX kivételesen egy jó bolt, egyáltalán nem érdemelt homar posztot, ellenben 50k-ért NINCS jó gamer szék. A probléma itt is az, hogy a gamer cucc eredetileg a high-end kategóriát jelentette, de ismét megjelent a tipikus emberi hülyeség: igaz nincs rá pénzem, de nekem is az kell. Ezt a keresletet kiszolgálandó, ma már fos termékekre is ráírják, hogy gamer, hogy vigye az idióta. Ez pont olyan, mint az autóknàl a panel előtt ácsorgó behozott, 500-ról 180-ra visszacsavart, lefingott BMW 320D. Az sem BMW, hanem egy bontóba való szar, de a panelprolinak az kell,mert ezzel ő valaki. Aztán telesírja a fórumokat, hogy már BMW sem a régi,mert folyton elbaszódik. Vicc.

Pink Pancser 2019.08.13. 17:48:27

Na majd a cégnél én is tesztelem a székemet szünetmentessel! Csak segítsen valaki mert gizda vagyok, hogy a 12kVA-s 260 kilós UPS-t emelgessem :) Egyébként évek óta használok IKEA Markus-t és ennyi pénzért még nem láttam jobbat (bár tökéletesnek se mondanám)!

Kimblee 2019.09.13. 01:15:47

A szék vásárlásakor megnézte a kedves vásárló a szék maximum teherbírását? Mert ha egy max 100kg teherbírású szekbe bele ül egy 120 kgos muksó persze hogy tönkremegy.
süti beállítások módosítása