A futár is ember. Ez egy nehéz nap volt, sok csomag, kilométerek, dugó, türelmetlen ügyfelek, ez meg itt folyamatosan hívogat? Hát kiszakadt belőle, na. Tamás meg hiába várta a csomagját, az csak nem akart megérkezni. Az Express One futárszolgálatnak küldött panaszlevele következik, alatta pedig a fejlemények.
Tisztelt Express One!
Reményem egy szál sem, hogy érdemben foglalkoznak az esettel, de a későbbi lépések érdekében muszáj először itt próbálkoznom.
Tárgyilagos leszek.
1. Rendeltem egy fél millió forint értékű telefont a Vodafonetól.
2. Önök 2019.szept.20-án próbálták először kézbesíteni a csomagot. A futár egész nap elérhetetlen volt telefonon, a kiszállítást meg sem próbálta (tartózkodott otthon családtag), mégis a rendszerükben az az üzenet szerepelt, hogy nem vagyok a címen, ami nettó hazugság.
3. A futár végül felvette a telefont, annyit üvöltött bele, hogy “ha mégegyszer felhívsz, megkereslek és kettétéplek”, majd letette a telefont.
4. Az esetet a Vodafonenak is jeleztem azonnal, valamint Önöknek is telefonon.
5. A hétfői nap megpróbálták újra a kiszállítást, természetesen otthon voltam de nem jött a futár, megint “címen nem elérhető” az üzenet, felhívtam Önöket, hogy ez nem igaz, a kollegájuk szerint a futár csengetett, de nem volt válasz ami nonszensz, mert itthon voltam.
6. Az ablakom az utcára néz, tehát pont látom, ha jön futár és ha véletlenül rossz helyre csengetne is le tudnék menni. Az ajtóval szemben egyébként kamera található, aminek a felvételei bizonyítják, hogy senki nem jött sem pénteken sem hétfőn.
7. Mind pénteken mind hétfőn felajánlottam, hogy kimegyek a telephelyükre a csomagért, vagy a futárral a városban találkozok bárhol ami neki útba esik, akár felár ellenében is, ezt megtagadták tőlem, mert “nem lehetséges”.
8. A csomag nagy értékű, két nap szabadságot kellett kivennem emiatt, a cégük hozzáállása az ügyhöz minősíthetetlen.A Google értékeléseiket olvasva a probléma Önöknél rendszerszintű, a panaszok 99%-a ugyanerről számol be, futár meg sem próbálja, elérhetetlen, ügyfélszolgálat nem segít. Azt figyelembe véve, hogy a futárjuk halálos fenyegetést tett irányomba, illetve kamerafelvétellel is bizonyítható, hogy nem járt a címen, mérlegelem az ügyvédemmel a jogi lehetőségeimet, illetve a Tékozló Homár nevű híres fogyasztóvédelmi blog számára is megküldöm a történetet, úgy érzem 2019-ben Európában ez a fajta hozzáállás megengedhetetlen, másolatként küldöm nekik. A Vodafone újra megpróbálja majd Önökkel a kézbesítést, de semmi bizalmam nincs, hogy ez sikerülni fog, főleg, hogy több szabadságot erre már nem tudok intézni. Arról nem is beszélve, hogy komoly aggályaim vannak, hogy a halálos fenyegetés után a futár milyen magatartást is folytatna irányomba, előre jelzem, hogy a párom mindent videóra fog venni, ha esetleg a kézbesítés megvalósul.
Mind anyagilag, mind “lelki” értelemben megkárosítottak, ezért ahogy jeleztem, a jogi lehetőségeket mérlegeljük, halálos fenyegetés és bizonyítható hazudozás a futár részéről, és ez úgy látszik rendszerszintű.
Válaszukat várom, persze a szokásos “kivizsgáljuk, sajnáljuk”-on kívül semmit nem remélek.
Mi is felvettük a kapcsolatot az Express One futárszolgálattal, akik kivizsgálták az ügyet és küldtek egy választ Tamásnak, amiről Tamás azt írta nekünk, hogy egész korrekt volt.
Másnap válaszoltak, hosszasan, teljesen korrekt stílusban, az esetleges hibákat elismerve. Jeleztem is válaszomban feléjük, hogy ha a cégük többi egysége is ilyen stílusban és felfogásban dolgozna, nem lenne a világon semmi problémájuk az életben.
A mai napon újra megpróbálták a kiszállítást, érdekes módon reggel 8-kor mar címen volt a futár.
Szóval az ügyfélszolgálati vezetőnek tisztelet és köszönet jár a munkájáért, a többi egységük (ügyfélszolgálat és futárok) pedig a két végletet hozták.
De jeleztem is neki, hogy nem az a probléma, ha késnek/nem sikerül valami, csak az hibázik aki dolgozik is, az egész hibázáshoz kapcsolódó stílus az, ami ijesztő volt, az egész rendszerük tűnt/tűnik rossznak.
Terézágyú 2019.09.27. 10:32:09
Rúgják ki és vegyenek fel olyat, aki alkalmas rá.
A futár meg menjen el mondjuk programozónak, beültetik egy sarokba egy gép mellé és naphosszat senkihez sem kell szólnia, csak a gépen dolgoznia.
2019.09.27. 10:37:34
Egyébként a Vodafone üzletileg csak jól járt. Az ügyfél, miután a sok szívatás után megoldódott a gondja, továbbra ia jól fizető ügyfél maradt, szóval a Vodafone-nak nem kell semmit sem tennie, nem kell változtatnia azon, hogy tróger futárszolgálatot bíz meg.
Antalbaba 2019.09.27. 10:45:47
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.09.27. 11:11:53
spulni 2019.09.27. 11:32:16
Terézágyú 2019.09.27. 11:36:13
Megéri az online vásárlás. Az ember tud spórolni az idejével.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.09.27. 11:37:20
Majmász Gedeon 2019.09.27. 12:49:05
Snagal 2019.09.27. 13:12:31
Gondolom komoly kutató munka lett volna a keresés, tekintettel arra, hogy a csomag miatt meg volt a poszter lakcíme (elvileg).
Miért nem hívta fel a poszter mégegyszer? Pár megtermett ismerőssel fogadni az ilyen kemény futárt és talán a telefon is meglett volna.
6 a bejárat előtti teret megfigyelő privát(?) kamera egyébként mennyire szabályos? (ez off topik, csak érdekel a jogi háttere a saját lakásom körül mit figyelhetek meg a jelen jogszabályok alapjn?)
A cég válaszát miért nem lehet elolvasni csak azt ahogyan a poszter véleményezi?
A poszter egyébként hányszor hívta a futárt, miután megkapta az ominózus reakciót? (mentség nincs ugyan egy ilyen viselkedésre egy szolgáltatóttól de azért ha 5 percenként hívogatnak azon a számon amivel az aktuális kiszállásnál szeretném a vásárlóval a helyszínnel, bejutással kapcsolatos extra infókat leegyeztetni és folyamatosan hivogat valaki azért az kurva idegesítő)
Terézágyú 2019.09.27. 13:30:32
"“ha mégegyszer felhívsz, megkereslek és kettétéplek”, majd letette a telefont."
Gondolom komoly kutató munka lett volna a keresés, tekintettel arra, hogy a csomag miatt meg volt a poszter lakcíme (elvileg)."
De talán éppen az volt a baj, hogy a futár nem találta meg a cím alapján a pósztert... Talán ha meg akarja keresni, akkor sikerült volna megtalálni, és kivinni a kütyüt :)
Egyébként ehhez is készség kell, hogy valaki megtaláljon egy címet, és erre nem mindenki képes (manapság az xzxalfa-generáció képviselői pláne). És ezt komolyan mondom.
Majmász Gedeon 2019.09.27. 13:41:23
Úgy tudom, hogy privát területet megfigyelhet, de akkor is ki kell tenni egy, a kamerára figyelmeztető feliratot/táblát, és közterületet nem vehet.
ui.: a még egyszer különírandó.
Snagal 2019.09.27. 13:48:05
És vajon akkor sem ha nem rögzít, csak képet közvetít?
Snagal 2019.09.27. 13:54:11
Bár ha kutatok az emlékeim között 5-6 éve ültem olyan taxiba ahol a sofőr tőlem kérdezte, hogy merre is kéne menni...
(és nem, nem bivajbasznádról mentem egy tanyára a bekötőúttól 15km-re. Kolosy tértől a Stadionok metrómegállóhoz kellett eljutni, azért azt gondolom egy budapesti taxisnak ezekről a helyszínekről nagyjából illene tudni merre vannak de még itt is talán a Kolosy a kevésbé frekventált helyszín de a sofőr ezen a téren állt a droszton, tehát ide nem kellett eltalálnia, csak onnen a Stadionokig :)))
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.09.27. 13:54:39
Snagal 2019.09.27. 13:58:18
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.09.27. 14:02:49
ekat 2019.09.27. 14:20:11
MagyarPéter 2019.09.27. 15:00:54
chili wili 2019.09.27. 15:09:23
ekat 2019.09.27. 15:20:39
Darth Revan 2019.09.27. 15:36:47
Tikakukac 2019.09.27. 16:02:39
A csomagpontok a legjobbak. Postapont, automaták és ilyesmik. Ott eggyel kevesebb a buktalehetőség.
Darth Revan 2019.09.27. 16:25:46
Tikakukac 2019.09.27. 17:32:45
aefzuj 2019.09.27. 20:18:01
A futarnak az ugyfel csak nyűg, a munka pedig csak egy penzforras a hitelek torlesztoinek fedezesere. Tultereltek, egesz nap rohannak, 12 oranyi munkat kell elvegezniuk 8 ora alatt, kozben az ugyfelek meg a Sofitel spa reszlegen szokasos elbanast varjak el toluk. Igy nem csoda, ha ilyen a futar stilus.
Rendszerhiba ez a javabol, aminek okai kozott ott van a rendszer minden egyes osszetevoje, mint allampolgar.
Aki meg normalitasra vagyik, annak vernie kell az asztalt es a palavert egyszerre, akkor esetleg foglalkoznak a jogos panaszaval/igenyevel erdemben is.
Sajnalatos teny ez, de valahol meg is dolgozott erte az egesz nemzet. Tetszettek volna forradalmat....
aefzuj 2019.09.27. 20:24:35
Ez sem veletlen egybeeses.
Geopolitikailag meghatarozott a szitu, rovid idon belul rendezodik majd ez is, jonnek helyettuk olyanok, akiknek ez maga a kanaan ahhoz kepest, ahonnan szarmaznak.
Nagyon jol latszik ez az OIF-hez beerkezo vizunkerelmek szambeli es minosegbeli alakulasan az elmult 5 evet vizsgalva. Erdemes utana olvasni, hogy hany magyarajku ment a terkepen balra es hany jott a helyukre a terkepen jobbrol. Legalis migracio, miegymas.
Mert ugye Agyarorszagnak csak az illegál nem pálya, a legál adósrabszolga egyenesen kivanatos.
Ezeken a körökon szamos EU tagallam tul van mar, nekik mukodott, Agyarorszagnak is fog.
aefzuj 2019.09.27. 20:32:43
"Megéri az online vásárlás. Az ember tud spórolni az idejével."
Jaja. Aki sporol az vegul tobbet kolt. Ki van am ez talalva a nyugati mintaju rablokapitalizmusban.
Szemelyes atvetel 1 szabadnap, futarozas 2 szabadnap kezbesites nelkul. LOL.
Jol mukodik a rendszer, csak az a kerdes, hogy kinek jo es mi a jo pontos definicioja. Hihi.
CoolKoon 2019.09.27. 22:41:57
Krisz101 2019.09.28. 00:08:56
DarkWolf 2019.09.28. 05:18:03
AKKOR MI A KESERVES FASZÉRT RENDELSZ ONNAN?!
Not sure if vadász vagy szimplán mazovista
Tueno 2019.09.28. 07:47:39
Nekem a ház sarkain van három, mindegyik kizárólag közterületet vesz a bejáratit leszámítva. Jött is a Rendőrség a telepítés után pár hónappal... na nem lefoglalni, hanem kérni a felvételt, mert a közelben bűncselekmény történt. Örültek neki.
Ha viszont jönne a szomszéd, hogy őt zavarja a tudat, hogy a kamerám rálát a 30 méterre lévő kocsibeállójára, akkor nekem kellene alkalmazkodnom, talán az egészet leszereltetnem. Szerencsére a szomszédom inkább örül a kamerának, mert biztonságérzetet ad neki is, de bármi megváltozhat az évek során.
Egy biztos: én még nem láttam olyan kamerát épületen, ami szigorúan csak a magánterületre irányult volna és máshova egy kicsit sem. Mégis ott vannak évek óta, kutyát nem érdekli.
A betörésekről szóló felvételeknél sem firtatja senki, hogy miért vett fel másokat is a kamera pl az utcán, mert fos környékeken az emberek felfogják, hogy ez a védelem része.
KaTe 2019.09.28. 09:08:13
Valaki említette itt az új GDPR-t. Érdekelne, hogy mi a helyzet az autós menetrögzítő kamerákkal? Változott valami a GDPR hatályba lépése óta?
KaTe 2019.09.28. 09:13:55
Ez pont olyan, mint amikor a telefonos csaló próbál rászedni téged, te pedig rögzíted a hívást az ő beleegyezése nélkül. Az egy dolog, hogy ő át akar verni, te viszont nem rögzíthetnéd a beszélgetést az ő tudta nélkül. Gyakorlatilag mindketten törvénysértést követtek el.
Tueno 2019.09.28. 11:34:25
Egyszer talán megbasz valami hatóság és úgy jártam. Ennek ellenére 8 éve nincs problémám ezzel, pedig én is belengettem a helyi postavezetőnek a felvételt, mert az aktuális postás még a kézbesítőket se dobta be, aztán mindent letagadott.
De nem baj, jelentsenek fel. És jó, hogy felvetetted a hangrögzítést is mert a telefonomon állandóan fut az automatic call recorder. Bizony keményen sértem a törvényt és telibe is szarom. Ugyanis a naiv kis törvénytisztelőket lehet a legjobban átkúrni bármivel. Sőt, annyira terroristáskodom, hogy a postán maradó cuccaimnál kapásból előveszem a mobilt és a pulton nyitom ki a csomagot, pedig ott a táblácska, hogy kamerázni a postán tilos! És még az engedéllyel viselt gázpisztolyt se hagyom otthon, csak mert a tábla tiltja! Hallatlan viselkedés!
havrilla 2019.09.28. 11:41:48
Hülye módra ne vigyél politikát a történésbe. Ostoba beteges vagy .
Én évtizede igen sokat rendelek házhozszállítással, mert legtöbbször olcsóbban jön ki, mint ha én mennék autóval érte innen vidéki otthonomból. Mondjuk 10 év alatt egyszer volt problémám a futárral, de abba az én rossz hangulatom is hibás volt, de megbeszéltük aztán egymással.
Szóval az élet minden területén becsúszik problém vagy nem megfelelő ügyintézés, nem megfelelő ember. Ha megnézed a neten találsz olyan felvételeket, mely az amerikai futárkézbesítés problémás eseteit mutatják. Pl. bedobja messziről a csomagot, stb. Még a német ismerőseim is pamaszkodtak már ottani kézbesítési problémáról.
És akkor mi van? Sokezer vagy milliónyi esetre jut egy vagy kettő rossz eset. Nem kell ebből egy országra levetíteni a beteges rosszindulatú politikai gyűlöletedet.
havrilla 2019.09.28. 11:43:20
Tényleg hülye vagy.
havrilla 2019.09.28. 11:49:40
Ne legyél már ennyire hülye! Szerinted egy túrista nem fotózhatna egy városi sétán ? Vagy nem fényképezheti a Parlamentet, mert közben a képeb adott esetben látható 200 ember nem egyezett bele egyenként?
A jogsértéshez jogsértő "rossz" szándék/akarat is kell. Addig nem követsz el jogsértést a házadon lévő kamerával ( veszi az utcát, de egy jobb cél érdekében, a vagyonvédelemért ), amíg pl. a szomszéd nem smárolja rajta a szomszédasszonyt mellyel megzsarolod őt.
Nagyon túl van lihegve ez az un. személyiségi jog .
havrilla 2019.09.28. 11:51:11
Ne aggódj, nem követsz el jogsértést, csak van kötözködő ember.
SZIGMA 2019.09.28. 12:10:32
"Az a vicc, hogy ha valakit bűncselekmény elkövetése közben tetten érsz a kamerával, majd a rendőrség bekéri a felvételeket, akkor az elkövető -bosszúból- simán felnyomhat téged, amiért felvételeket készítettél róla az ő tudta és belegyezése nélkül. Te fizetni fogod a büntetést, persze a felvétel ettől még bizonyíték."
Ez baromság, egyrészt magánszemélyként nem vonatkozik rád a GDPR, másrészt saját területen vagyonvédelmi okokból készíthetsz felvételeket (közterületet viszont nem vehetnek a kamerák). Ha elő is fordulna ilyen eset, hogy az elkövető beperelne a felvétel miatt és kifognál egy tényleg inkompetens bíróságot,aki ezt egy percig is komolyan venné, akkor csak lefotózod a kapudat, amire rá van ragasztva a "kamerás megfigyelés működik" matrica. (Lényegtelen, hogy a felvétel idején kint volt-e, azt kell mondani, hogy már akkor is kint volt)
"Ez pont olyan, mint amikor a telefonos csaló próbál rászedni téged, te pedig rögzíted a hívást az ő beleegyezése nélkül. Az egy dolog, hogy ő át akar verni, te viszont nem rögzíthetnéd a beszélgetést az ő tudta nélkül. Gyakorlatilag mindketten törvénysértést követtek el. "
Viszont ha jön a szop@s és bizonyítékot kell felmutatni a bíróságon, akkor a bírói gyakorlat többnyire elfogadja bizonyítékként, annak ellenére, hogy a rögzítés jogtalan volt.
Tueno 2019.09.28. 12:43:17
Ugyanez a hangrögzítés. Valaki átver szóban és ezt nem lehet rögzíteni, hogy később a fejére olvassuk a hazugságot? Hazudott vagy nem? Hazudott. Akkor bűnös. Így viszont ki nyer? A hazug. Még kocsit is úgy adok és veszek, hogy megy a diktafon, hogy utólag ne tudjon kamu dumát nyomni, hogy ez-az nem is úgy volt és nem is mondott vagy hallott olyat.
De már ott bukott az egész, hogy menetrögzítőt lehet használni. Az nem közterületet vesz? Vagy azt a felvételt se lehet használni, ha épp belédszáll egy piroson átszáguldó marha? Megnézik a felvételt, aztán eldobják mert nem volt szabályos, majd lezárják az ügyet? És a térfigyelőkkel mi van? Nem hallok perek tucatjairól, amit a lefülelt bűnözők indítottak itthon.
Ez nagyjából olyan szabályozás lehet, amit csak akkor tartanak be betű szerint, ha éppen a rossz emberre lenne terhelő bizonyíték.
havrilla 2019.09.28. 15:49:06
Igazad van. Az ilyen "filozófálgatás" a személyes jogokról általában nem állja meg a helyét a valóságban. Ezt a túllihegés csupán a fotelhuszárok játéka.
A hangfelvétellel a gyakorlatban nincs probléma, ha normális és elfogadható cél érdekében készül. A gyakorlatban, ha a telefonos csaló elleni bizonyítékod a hangfelvétel, akkor az bizonyíték és nem jogsértő. A jogsértés pl. akkor lehet ha nem történik csalás, a beszélgetésben nincs fenyegető, azaz normális beszélgetés és azt te nyílvánosságra hozod a másik fél engedélye nélkül, mert te így akarsz szórakozni.
Visszatérve a sok hülyeségre, gondold el, hogy egy turista nem videózhatna a városban, mert minden utcán haladó ember jogát sértené. Kabaré. És ha egy ilyen turistavideon felismernének egy kőrözött bűnözőt, akkor az beperelhetné a turistát? Na ne!
Úgy hogy mindenki nyugodtan védheti az ingatlanát kamerával és adott esetben a csalásgyanus telefonálást is rögzítheti és bizonyítékként előadhatja.
KaTe 2019.09.28. 16:18:35
A városban videózást azért hülyeség példaként felhozni ugyanis ott a cél nem az ott jelen lévő személyek megfigyelése. Mert mondjuk ha te a Kossuth tér közepén BEAZONOSÍTHATÓ MÓDON levideozol egy dekoratív hölgyet - annak tudta és beleegyezése nélkül, mondjuk abból a célból, hogy majd otthon *** közben nézegesd, akkor az máris nem frankó.
havrilla 2019.09.28. 17:17:55
Nagyon zavaros vagy.
pl. A hangfelvételt titokban készíteni általánosságban(!) tíltja a törvény,de önmagad vagy anyagi javaid védelme érdekében megteheted.
A második ostobaságod, hogy egy városi fénykép nem "megfigyelési" célzattal készül. A házadon a kamera sem valaki vagy valakik megfigyelésére van, hanem önmagad vagy javaid védelme érdekében. Ha ezt a feladatát teljesíti és betörőt rögzit, akkor sem lesz jogsértő. Ha én lefotózok egy dekoratív hölgyet és otthon nézegetem az sem jogsértő. Sőt továbbmegyek. Vannak fotoművészek, akik az életben pillanatfelvételeket készítenek művészeti célzattal. Vagy vannak riporterek, akik tudatosan ilyet csinálnak. Gondolod, hogy pl. egy harctéri fotós megszerzi a harcoló katonák, sebesültek, halottak belegyezését a harctéri kép újságbeli közlésére?
A Google utcaképein látszó emberektől megszerezték a beleegyezésüket vagy jogsértőek?
Ne kötözködj, főleg azért mert nagyon eröltetett és nem is mondasz ellent. Jogérzéked is hiányos kissé.
Ashariell 2019.09.28. 17:36:54
Gyere csak. Várlak nyuszifül.
Aztán 2 percenként hívogattam volna.
Ha letiltja, másik számról.
Ha azt letiltja megibt másik számról.
Ha meg találkozok vele, na azt nem teszi zsebre...
KaTe 2019.09.28. 17:40:13
Permetező 2019.09.28. 18:47:17
Ashariell 2019.09.28. 18:49:30
Azt is le..rom.
Aztán ne csodálkozz, hogy ha valaki neked esik, akkor elvernek mint annó az álltalánosban.
Permetező 2019.09.28. 19:54:42
Yossarian_M 2019.09.28. 20:35:54
Permetező 2019.09.28. 20:47:58
sóhegy049 2019.09.28. 21:14:09
Félmillás csomag... Jaaaa…. Volt 2 nap szabija az embernek, de egy üzletükbe meg nem volt 20 perce bemenni a szaráért? Na hagyjuk már... )))LOL(((
tfin 2019.09.28. 21:50:09
en irtam a panaszlevelet, csak ket felvetesre reagalnek:
1. “miert nem mesz be a boltba erte”
mert a vodafonenal nem lehet ilyet, ha neten rendeled a cuccot.
2. “miert ezzel a ceggel szallitatsz”
mert a vodafone csak veluk szallit...:)
probaltam en mindket cegnel elerni, hogy szemelyesen atvegyem valahol a csomagot, egyikuknel sincs erre lehetoseg, par telefont megeresztettem az ugyben........ (mikozben a google szerint is lehet, de esetemben “technikai okokbol” nincs erre mod..)
Im just here for the comments 2019.09.28. 22:23:00
Már ezért az egy mondatért megérte.
haXXor 2019.09.28. 22:46:52
Általánosan: :DDDD Nem lehet erre mit írni. Egyszerűen vannak faszfejek mindenhol, aminél csak abban bízhat az ember, hogy a vonal másik végén nem egy józsefvárosi egybenyakú próbálja utolérni a csomagját. Minden esetre a futárnak sok "ilyen" ügyfelet kívánok. Remélem az első tasli helyreteszi a mi kis világunkban és megérti, hogy ő miért is dolgozhat CSAK futárként!
havrilla 2019.09.28. 22:47:08
Igazad van. Nem lógok amnnyit a neten és rég láttam Google utcaképet.
A törvény betűjét a lehető legszűkebben értelmezni ostobaság és nem a valóságnak megfelelő. Valóban nem vagyok jogász, nem is mondtam, de technikailag ismerem egy kicsit. Vagyonvédelmi kamerát ( és ezzel együtt felvételt rögzíteni ) nem lehet gyakorlatilag megvalósítani anélkül, hogy közterület ne lógna be a képbe. Ha nem figyeled a kapu/ajtó előtti közterületet megfelelő szögben úgy soha nem lesz olyan felvétel, ahol felismerhető a tulajdonod ellen vétkező. A városok tele vannak olyan védelmi kamerákkal melyek egész járdaszakaszokat lefednek és a nagyrészük nem hatósági vagy állami. Gondolj az üzletekre, melyek szinte teljes egészében magántulajdonban vannak. És gyakorlatilag nincs ebből jogi probléma, mert hiányzik a bűnelkövetés szándékaa rendszer telepítésénél. A körúti robbantót anno végog tudták követni Budapesten az ilyen rendszerek felvételeivel és a nagy többsége magántulajdonban volt és közterületet is "figyelt", de azért nem sértett ezzel jogot, mert nem az volt a célja.
Egyszerűen bosszant ez a betegesen túltólt személyes jogok védelme. Lassan már a történelemkönyvekben is a történelmi személyiségeket csak betűvel lehet megnevezni.
Lezárva az egészet. Önmagamat és a javaimat megvédeni alkotmányos jogom. Ha ez ütközik másik joggal, akkor nem az általánosság a mérvadó, hanem mérlegelés és sorbaállítás történik. A kamera és a képrögzítés jogszerű, de ha más is belekerül az csupán "járulékos" dolog. Technikailag nem lehet kivédeni, mert azzal együtt használhatatlan lenne a védelmi rendszer. Tehát nem követhetek el törvénysértést, mert nem arra irányul a cselekvés ebben az esetben. Egy törvénysértés a felhasználással jöhet létre, ha a rögzített felvételt másra, pl. zsarolásra, lejáratásra használnák fel.
A Döntvénytárban nem tudok olyan esetet( a gyakorlatban sem ), ahol abból lett volna a jogeset, hogy egy "önvédelmi" rendszer/technika használata történt. Nevetséges is lenne. Menj el egy bank előtt a járdán és biztos, hogy rákerülsz egy rögzítőre. Állj meg egy menő kirakat előtt és biztos, hogy rákerülsz egy rögzítőre felismerhetően. Akkor most az egész világ törvénytsért? Na ne.
Amúgy nálunk az európai normák élnek, tehát a magyar jog nem egyedi.
wadcutter 2019.09.28. 23:00:25
Koshinae 2019.09.28. 23:01:26
élhetetlen 2019.09.28. 23:19:54
élhetetlen 2019.09.28. 23:28:39
sóhegy049 2019.09.28. 23:38:33
Vicc...
élhetetlen 2019.09.28. 23:38:45
btprg 2019.09.28. 23:48:30
Velünk már az UPS-nél is előfordult ez a "címzett nem volt elérhető" kamu, szóval nem hiszem hogy egy kisebb futárcég esetén csak lejáratás céljából találták volna ki. Volt is itt valami futár csóka, aki leírta, hogy ha túl sok csomag van, akkor párat direkt nem visznek ki, hogy beleférjenek az időbe...
Ajtony 2019.09.29. 00:05:49
(1) Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges.
(2) Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.
Az (1) leírja, hogy az egy személyre irányuló felvétel engedélyköteles. A joggyakorlat ebben a kérdésben használja a ráutaló magatartás fogalmát, miszerint a beállás, pózolás ráutaló magatartásként értelmezhető. Ez úgynevezett partifotók miatt indított pereknél volt perdöntő, hiszen látta a felvétel készítését és magával a kamera előtti pózolással - mint ráutaló magatartással - hozzájárult a kép elkészítéséhez.
A (2) leírja, hogy tömegfelvétel készíthető, a tömegfelvétel egy nagyobb területet érintő kép készítése - pl: utcarészlet, épület, tájkép, stb. belátható, hogy a szabályzás engedékenysége teszi lehetővé a turisták fotózását, és a képen szereplőktől (mellékszereplők) nem kell engedély. A biztonsági rendszereket üzemeltető cégek kameráiról nem a PTK, hanem a 2005. évi CXXXIII. törvény rendelkezik, azaz megfelelés esetén nem tiltott a felszerelésük magánterületen úgy, hogy a képen közterület is rajta legyen - maga a törvény nem csak annyit, magánterületen szerelhető fel. A felvétel letöltése más kérdés, azt általában a rendőrség, vagy más állami szerv(honvédség, katasztrófavédelem) számára teszik lehetővé hivatalos kikérővel. Mivel a biztonsági rendszerek idővel felülírják a felvételeiket, a törvényben megadott, legfeljebb 30 nap tárolásnak megfelelnek.
A menetrögzítő kamera nem telepített, hanem általában személyhez köthető - azaz a jogállása megegyezik a kézi kamera, telefonos kamera, fényképezőével. Tömegfelvétel készíthetőm - így nem tiltott. Közlekedési szabálysértés, bűncselekmény esetén bizonyítékként felhasználható.
Érdekes maga az a joggyakorlat is, hogy az elvileg tiltott felvétel is felhasználható büntetőperben, legyen az hang, kép, vagy mozgókép. Elvileg a PTK szerint tiltott felvétel megfelel alkotmányban rögzített állampolgári kötelesség ellentétének. Egy jogesetről hallottam, ahol a PTK szerint tiltott felvétel miatt polgári per indult, abban a bíróság a magánérdek - közérdek szembeállításával elutasította a keresetet. Bűncselekmény esetén nem tilos a kép és a hang rögzítése.
Dyra-Papa 2019.09.29. 07:03:06
theman 2019.09.29. 07:06:46
A magyar webshop vásárló meg kötelességének érzi hogy percenként felhívjon valakit, a boltott legalább 5x, a futárt 2x.
Így mindenkit akadályozva a normál munkavégzést.
WiZZu 2019.09.29. 08:11:47
orient 2019.09.29. 08:14:15
CCnick 2019.09.29. 08:18:48
Helyilakos Béla nem vállalat.
CCnick 2019.09.29. 08:21:27
enrikokaruszo 2019.09.29. 08:22:07
ö...mikó? 2019.09.29. 08:49:44
John Brennan 2019.09.29. 09:34:55
John Brennan 2019.09.29. 09:40:49
havrilla 2019.09.29. 09:54:30
Amíg te itt vagy, addig tényxleg nem sok jót lehet elvárni. Ostoba barom vagy.
ö...mikó? 2019.09.29. 10:31:56
ö...mikó? 2019.09.29. 10:31:56
ö...mikó? 2019.09.29. 10:38:20
Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.
Menjünk vissza, szeretett úri véreim.
Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…"
_Neville 2019.09.29. 10:54:30
enrikokaruszo 2019.09.29. 12:09:58
halaloszto 2019.09.29. 13:07:27
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2019.09.29. 13:21:34
(Ha igen, dobd el, krupmli az, nem telefon.)
ételizésítő 2019.09.29. 15:16:30
Permetező 2019.09.29. 15:26:31
ételizésítő 2019.09.29. 15:34:49
Magyarországon nem tudom, hogy van, Amerikában pl. nem fogadja el a bíróság a jogellenesen szerzett bizonyítékot, még gyilkosság esetén sem. A 100%-osan egyértelműt sem, ahol mondjuk látszik az arcod a felvételen, miközben épp tömeggyikolod a járókelőket.
Nem mondom, hogy ez jó gyakorlat, de ez van.
Fotósképző · fotoskepzo.hu 2019.09.29. 16:30:54
Szóval összetett a dolog és adott esetekre értelmezve a törvényeket lehet igazából dűlőre jutni minden egyes esetben.
(Ha esetleg ismersz a témában jártas jogi szakértőt, el tudnád küldeni az elérhetőségét? Cikket szeretnék írni a témáról, mivel elég aktuális és közben összetett a helyzet.)
A poszthoz: sok csomagot kapunk és más futárcéggel is volt már hasonló élményünk. A GLS volt az, aki renszeresen "Meghíúsult kézbesítési kísérlet" címmel jelölte az ügyet, miközben mi folyamatosan a kaputelefont lesve és fülelve vártuk a csomagot. Aztán már előre betelefonáltam, hogy otthon vagyunk ám, így mindjárt megtalálta a csengőt a futár.
A tapasztalatunk az, hogy nem a cég, hanem az adott futár a felelős az ilyen ügyekért. Más címeken más céggel van a gond...
Gábor Balás 2019.09.29. 17:11:04
SZIGMA 2019.09.29. 17:11:53
"Magyarországon nem tudom, hogy van, Amerikában pl. nem fogadja el a bíróság a jogellenesen szerzett bizonyítékot, még gyilkosság esetén sem. "
Ne keverjük ide az amerikai jogrendszert, a jogellenesen szerzett bizonyítékok a mérgezett fa gyümölcse vagy hogyis hívják alapján kerülnek kizárásra. Nálunk is van hasonló, de a legtöbbször bírói mérlegelés vagy ügyvédi tehetség kérdése, hogy elfogadják-e.
Leginkább akkor van jelentősége,ha két állítás áll egymással szemben és a helyzet csak így feloldható.
"A 100%-osan egyértelműt sem, ahol mondjuk látszik az arcod a felvételen, miközben épp tömeggyikolod a járókelőket."
Nem jó példa, mert pont ebben az esetben nem igazán tudom elképzelni, hogyan készülhetne jogellenesen felvétel. (térfigyelők-jogszerű, szemtanúk-jogszerű, elkövető go-pro felvétele-jogszerű, rendőrautó fedélzeti kamerája-jogszerű)
"Nem mondom, hogy ez jó gyakorlat, de ez van. "
Egyetértek, ott egy kicsit túl van tolva, de ott ez van.
Gábor Balás 2019.09.29. 17:13:46
Gábor Balás 2019.09.29. 17:18:05
apro_marosan_petergabor 2019.09.29. 19:20:32
Nyilván a futár nem alkalmas az ilyen munkára, ahol emberekkel kell dolgozni.
Rúgják ki és vegyenek fel olyat, aki alkalmas rá.
Kiegészítem:
A futár pedig gondolja át a dolgait, és változtasson a hozzáállásán, ha nem akar akövetkező munkahelyén is így járni.
sóhegy049 2019.09.29. 19:36:19
Nekem a következők szállítanak az ország több pontjáról, nem kicsi csomagokat. GLS, Express One, DPD és a Sprinter, na meg az állami MPL.
A feladó dob egy e-mail-t, hogy feladta/átvették. Dobnak a cégek, hogy náluk van, kövessem nyomon. Nos itt az MPL-es történetnél szokott 50%-ban "error" lenni, inkább postán maradóra kérem, de az is akadozik. :-) A többivel, mint írtam soha és semmi gondom. Igaz, reggel jön az SMS, hogy elindult a csomag és ott a futár száma, 8 után hívom, hogy valahol koccanjunk, mert itthon soha nem vagyok és így is működik a dolog.
Lehet ismernek már és kapnak egy kis aprót...
sóhegy049 2019.09.29. 19:39:18
Értelek, túliskolázottkám... :-P
Six 2019.09.29. 19:55:28
Cnere 2019.09.29. 21:38:58
Gyúrótermi BUNKÓ 2019.09.29. 22:18:06
Hat itt lett volna a megoldas. Azt kellett volna neki valaszolni, "Na gyere te kis kocsog, itt es itt talalkozunk." Talalkozunk, kiverem bellole a csomagot, es meg van oldva a kezbesites.
kolompar lole 1116 2019.09.29. 22:46:00
kolompar lole 1116 2019.09.29. 22:50:59
Cnere 2019.09.29. 22:51:56
kolompar lole 1116 2019.09.29. 22:52:10
kolompar lole 1116 2019.09.29. 22:53:12
Ajtony 2019.09.29. 22:55:25
kolompar lole 1116 2019.09.29. 22:56:52
élhetetlen 2019.09.29. 23:24:36
blasiusii 2019.09.30. 08:40:20
ekat 2019.09.30. 09:05:50
Nick-son 2019.09.30. 12:45:50
A futárok alvállalkozók alkalmazottai felcímkézett autókkal, logós munkaruhákkal. Anyacég cseszteti a depót, depó a futárt, ha nem gondolják hogy nekik van igazuk.
Az elmúlt 2-3 évben egyébként szerintem fejlődtek, de még így is azt mondom náluk vannak a legjobban elkapatva a futárok amit még jó pár éve elrontottak, hogy nem fogalmaztak meg komolyabb követelményeket (amikor még volt aki örült, hogy van munkája) és ez a mentalitás öröklődött az új emberekre is.
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.09.30. 17:19:26
Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.09.30. 18:43:09
Mondjuk szabit kivenni futár miatt, az szar. Kevés olyan cég van, ahol ne lehet átvenni csomagot...
]{udarauszkasz 2019.10.01. 05:56:05
Mysterious Thinker 2019.10.01. 06:39:56
Csak nyilvánosságra hozni tilos az ilyesmit magánszemélyként. Én annak a hívását rögzítem saját célra,akiét akarom,főként ha nem rendelek hozzá telefonszámot,egyéb adatot. Pl. tetszik a telefonos ügyintéző hangja és arra szeretek elaludni,akkor felveszem és kész.
Ha már ennyire belementél a szándék kérdésébe....Ha kamerázom a magánterületemet vagyonvédelmi céllal és a 75 %-án a területem látszik, a kamera szögéből kifolyólag meg a 25%-án a közterület, az sem jogsértő, hiszen nyilvánvaló,hogy a szándékom nem a közterület megfigyelése, rögzítése.
SZIGMA 2019.10.01. 08:38:54
"Ha már ennyire belementél a szándék kérdésébe....Ha kamerázom a magánterületemet vagyonvédelmi céllal és a 75 %-án a területem látszik, a kamera szögéből kifolyólag meg a 25%-án a közterület, az sem jogsértő, hiszen nyilvánvaló,hogy a szándékom nem a közterület megfigyelése, rögzítése. "
Beszéltem régebben egy emberrel, aki ilyen rendszereket telepít, azt mondta, ilyen esetben ki kellene maszkolni a közterületet vagy vannak esetek,amikor regisztráció után veheti a közterületet, de akkor a hatóságok bármikor kikérhetik a felvételeket illetve onnantól komolyabb szabályok vonatkoznak rá (jegyzőkönyv, GDPR, stb...)
Hogy ez valójában hogy van, nem tudom, a lényeg, hogy mindenki védje a saját értékeit, ahogy tudja, mert más nem fogja. Ezek a szabályok meg gumiszabályok, jóban kell lenni a szomszédokkal, hogy ők ne nyomjanak fel ezért és akkor nincs gond.
Terézágyú 2019.10.01. 09:36:44
"Pl. tetszik a telefonos ügyintéző hangja és arra szeretek elaludni,akkor felveszem és kész."
Tudtad, hogy pár kisköcsög otthon az a hugod/feleséged/anyád titkon felvett fotójára veri ki magának?
Hát felvették és kész.
Kotit 2019.10.01. 09:46:55
Kotit 2019.10.01. 09:51:09
Az más kérdés, hogy a futár is beperelheti a posztert az illegális hangfelvételért...
Kotit 2019.10.01. 09:54:07
A régi postás, rendőr, vasutas lecserélhető futár, programozó, tanár(?)-ra...
Terézágyú 2019.10.01. 10:00:03
Hogy ténylegesen mennyire realizálható? Hogy a futár tahó volt az nem kérdés - de ez tényleg "fenyegetés"? Tényleg félnie kell a pószternek ettől?
Ha valaki azt mondja, hogy "megkereslek és kilőlek az űrbe", akkor ez szintén "halálos fenyegetés"? Hiszen az űrben nincs levegő, ugyebár...
Esetleg ha az illető, akinek ezt mondták szeretné, ha kilőnék az űrbe, akkor feljelentést tehet "be nem váltott igéret" miatt? Esetleg "kötelezettség elmulasztása" miatt? Kérem szépen, az illető vállalta (erről hangfelvétel van), hogy engem kilő az űrbe, és ezt nem tette meg!!!
2019.10.01. 15:11:57
Akkor hol húzod meg a határt? Mikortól számít valami komoly fenyegetésnek, és mikor csak indulat?
Permetező 2019.10.01. 15:31:25
Zsoltbacsi 2019.10.01. 22:31:58
"Nem hiszem el, hogy a szállítás előtti napon nem tudják, mit adnak ki holnapra. Ha kapok délután, vagy este egy értesítést"
Akár hiszed akár nem, még a futárszolgálat se tudja előző délután, hogy mit fognak másnap kivinni. Általában úgy működik, hogy délután érkezik be a másnapi áru*, és kb 17 óra körül indul a szortírozó futószalag, és akkor kezdik szétválogatni a másnapi adagot. A vidéki csomagoknak elsőbbségük van (mert ugye azoknak hajnalra oda kell érniük a vidéki depókba), tehát ha te pesti vagy, akkor legjobb esetben is minimum éjfél, mire a futárcég egyáltalán tudomást szerez a te csomagodról. Ilyen szempontból szerintem tök mindegy, hogy hajnal 3kor vagy reggel 8kor kapod az értesítést.
"ha reggel nyolckor kapok egy emailt, hogy ma 9-kor, azzal nem tudok mit kezdeni, mert akkor még alszom, mint egy cica. "
Ez azért van. mert a futárok állítják össze az útvonalat, és a rendszer abból számolja ki a várható érkezési időt**.
Nincs a világon olyan szoftver, ami pótolni tudná a (jobb) futárok helyismeretét. A tervezésnél olyan dolgokat is számításba kell venni, mint pl X cég csak délelőtt vesz át árut, Y csak délután van otthon, Z úgyis telefonálni fog, hogy nem oda kéri a csomagot, hanem a kerület túlfelére (de még a futár körzetébe), irodaházban csomagot átadni ebédidőben kb esélytelen stb-stb.
Lehet mondani, hogy ez szar rendszer, de ha ezt a lépést kiiktatjuk (mondjuk automata GPS legenerál minden futárnak egy útvonalat) akkor 2 következmény lehet: vagy megszaporodnak a kézbesítetlen csomagok (a fent említett helyismeret hiánya miatt) vagy ezentúl mindenki intervallum nélküli értesítést kap (csomag fog érkezni 8-17 óra között valamikor). Így jobb lenne?
* A futárok reggeltől kora délutánig kiszállítják a csomagokat, és aztán mennek még egy kört, és összeszedik a cégektől/boltokból/webshopoktól a feladandó árut, amit másnap fognak kiszállítani.
** A futár bemegy dolgozni fél6-6ra, átveszi az aznapi csomagokat, beszkenneli az összes vonalkódot, sorbarakja a csomagokat, hogy kb olyan sorrendbe kerüljenek a kocsiba, ahogy kiviszi, hogy ne a címen (esetleg esőben, nyáron 40 fokban, vagy télen már 3kor is sötétben) kelljen keresgélni, aztán bepakol, és utána tervezi meg az útvonalat, amit te megkapsz 7-8 körül.
Reactor 2019.10.02. 04:29:37
Kíváncsi vagyok, mi lesz akkor, ha megejtené a kettétépést, becsönget, és egy hegyomlásnyi melák tipeg elő a házból...
Érdekes egy cég lehet, ahol ilyen rejtett erősembereket alkalmaznak futárnak. Mindenesetre a következő encounter menne egyenest szalagra.
@Derontulon: Egyetértek. Érdemes mérlegelni, mi ér többet: egy nyomorult papírfecni, rajta betarthatatlan rendelkezésekkel, vagy a vagyonod/életed?
Egyvalamit biztosan tudok: a törvényhozók a becses rendelkezéseiket mindig a kényelmes, klimatizált irodáikból hozzák meg, az ötszázezer fős testőrgárda fedezéke mögül, nem pedig kint a kemény terepen, ahol azokat alkalmazni kell. Következésképpen nem kell csodálkozni rajta,hogy ennyire életképtelen szarság minden törvényünk.
@ételizésítő: Ámeriká. A lehetőségek és idióták földje. 'Nuff said.
Mysterious Thinker 2019.10.02. 05:21:43
Bár erősen kétlem, olyan szintű védelemmel,amilyen nálunk van:)
WLaci 2019.10.02. 21:42:39
élhetetlen 2019.10.02. 23:43:15
Zsoltbacsi 2019.10.03. 16:41:18
"Sok áruküldő dob egy levelet, hogy csomagját átadtuk a futárcégnek, és még egyszer sem fordult elő, hogy másnap itt lett volna a csomag. "
Ennek több oka lehet: 1: túl van terhelve a rendszer/ nincs elég ember (főleg a futószalagoknál), és nem tudják az összes beérkező árut feldolgozni. 2: olyan szerződése van a feladónak a futárcéggel, hogy nem kötelesek másnap kivinni a csomagot. Amúgy nálunk kb 90 százalékban kiszállításra kerül a csomag 24 órán belül (kivéve november-december).
"Úgy tűnik, legalább két részre osztják a területet, erre utal “a mai napon kézbesítésre kerül a következő időintervallumban: 09:00 - 12:00”, a másik terület a délutános. A futárok ezen belül tervezhetik az útvonalukat."
Nem, ez teljesen a futárra van bízva, de mindenkinek van egy jól bejáratott útvonala, ami hónapok alatt alakul ki. Általában mindenki az ipartelepen szokott kezdeni (már ahol van), mert általában azok a sürgős csomagok+ ott a cégek mindig kasszáből fizetnek, tehát a kör végére lesz annyi apró mindenkinél, hogy a váltópénz egész napra kitart. Utána jönnek az irodaházak/"üzleti negyed"/plázák, mert oda is a legjobb délelőtt/ebéd előtt menni, és utána jön a lakótelep/kertváros/egyéb (ott meg általában a többség minél később szeretné megkapni a csomagot).
"És szó nincs arról, hogy a futár, miután megtervezte az útvonalat, besaccolta, hogy mikor ér hozzám, azt írja meg 7:26-kor"
Még egyszer megpróbálom. A futár sorbarakja a címeket (sima drag and drop), és aztán a rendszer magától kiküldi az értesítéseket. Tehát pl az első 3 cím 8-11ig a következő 3 8:15-11:15ig, aztán 8:30-11:30, stb...
"mert “Ez egy automatikusan generált e-mail, kérjük, ne válaszoljon rá”,"
Ez annyit jelent, hogy az emailt nyilván nem a futár gépelte be kézzel, hanem a rendszer generálta. Magyarul: NE válaszolj rá paraszt, mert a kutya se olvassa el.
Most hosszú lenne begépelni, hogy mi miért történik, de hidd el nekem, hogy mindennek megvan az oka. Ráadásul sok olyan dolog is történhet, amiről neked ügyfélként nincs tudomásod. Olyan eseményekre gondolok, amik napi több100 esetben előfordulnak, például eltörik/megsérül/elkallódik egy csomag. Vagy a másik, hogy rendelsz valahonnan 2 terméket, a feladó felviszi a futárszolgálat rendszerébe hogy lesz 2 csomag, aztán végül egybe csomagolja (vagy belerakja egy nagyobb dobozba, vagy ragasztószalaggal összeragasztja, és természetesen nem szól nekünk erről). Ilyenkor ha előző este kimenne az értesítés, másnap a címzett jogosan verné a tamtamot, hogy hol van a csomagja? Gondolom azt elhiszed nekem, hogy csomag hiányosan nem kézbesíthető
"aztán tervez, de nem indul el, mert még beprüntyögi a tervezett útvonalát utca bontásban a rendszerbe, és az általa saccolt érkezési időt, és a rendszer ebből generál egy levelet. Ez viccnek is rossz."
Ha nem így lenne, mivel tudod magyarázni, hogy a DHLnél például online tudod követni a sofőrt, és realtime-ban látod, hogy még hány címe van hátra, mig hozzád ér? Ezt előre leegyeztetett útvonal nélkül nem lehet megcsinálni, márpedig abban már megegyeztünk, hogy a különböző területek sajátosságai (helyismeret!) miatt ez csak a futár lehet.
"Tehát ez a délután felszedik, éjjel szortírozzák, reggel hozzák, egy kicsit sántít. "
Ha te futárszolgálatot működtetnél, és mondjuk Debrecenben lenne a keleti depód, akkor a például Nyíregyházán feladandó csomagokért kiküldenél egy üres kocsit (+embert!), vagy elhozatnád azokkal a futárokkal, akik amúgy egész nap ott vannak, és úgyis visszajönnek a nap végén elszámolni?
10+ éve dolgozok (most épp) fuvarszervezőként, illetve néha besegítek a futároknak, ha nagy szar van, szóval ismerem mindkét oldalt.
Ha van még kétely, szólj
élhetetlen 2019.10.03. 17:52:09
Zsoltbacsi 2019.10.03. 18:30:00
"Ezt kérdeztem, hogy mi alapján, ha a sofőr csak bepakolt, megtervezte az útját, de nem kellett az útvonalát bepötyögni. Érted a kételyemet?"
Miért kellene bármit is bepötyögnie?
Reggel 6kor beérkezik a futár a depóba, a szokott helyén van mondjuk 10 raklap áru, amivel osztozik mondjuk 3 másik futárral. Ezt szétválogatják egymás között. Ezután fogja a saját csomagjait, és csinál belőle egy hosszú kígyót amilyen sorrendben be fogja pakolni a kocsiba (szépen lerakja a földre egymás mellé). Ezután a pdaval végiglövi az összes csomagot (azzal a pdaval, amit az orrod alá dug, amikor aláírod az átvételt). Innen tudja a rendszer, hogy melyik csomagok vannak nála, és este ezeket fogják számonkérni rajta. Ezután leül egy szabad géphez, ahol bejelentkezés után megjelennek azok a címek, amiket pár perce fellőtt magának. Ezekett kell egérrel sorrendbe húzkodni (drag and drop). Ez max 10-15 perc, de akkor már 100+ csomagról beszélünk. Ezután, megkérdezi a rendszer, hogy lezárja-e a futárlistát, és ha igen, akkor a gép kinyomtatja a listát, és kimennek az smsek/emailek. Ezután a futár bepakol a kocsiba, és indul az első címre
A többire kb 1 óra múlva reagálok, csak el kell mennem.
Zsoltbacsi 2019.10.03. 20:30:56
Folytatom
"Azt mondod, hogy legyen csak tíz sofőr, aki indulás előtt ott ül tíz terminálnál, rögzít, és ez alapján készül a rendszer által generált értesítés? Na, ne."
Pontosan ezt mondom. Mondjuk 10 futárnak elég 3 gép is, mert tényleg nem tart sokáig, plusz vannak akiknek kevés a csomagjuk, tehát ök előbb fognak a gép elé ülni, szinte nincs is fennakadás. Ezenkívül vannak olyan cégek is, ahol ezt a lépést is meg lehet csinálni a PDAn, tehát még pc se kell hozzá.
"Ja, és hogy ezt a pár esetet ne kelljen elmondani egyenként az ügyfélnek, ezért csak reggel küldenek értesítést, mikor elindult a szállítmány? Ez a cég részéről a kényelmi szempont. "
Mint írtam, nem pár esetről van szó, hanem alsóhangon napi 3-400ról. Ha sokallanád ezt a számot, gondolj bele, hogy a nagyobb cégek feldolgoznak napi 50-100k csomagot, szóval ez a 3-400 kevesebb mint 1 százaléka az összesnek. Számold ki, hogy hány ügyfélszolgálatos kell ennyi ember/cég kiértesítéséhez*.
Szerintem logikusan belegondolva érthető, hogy a futárcég próbálja minél később kiértesíteni az ügyfelet, mert minél távolabb van időben a kiértesítés és a futár indulása, annál nagyobb a vis major esélye. Amúgy meg minden webshop felhívja a figyelmet (általában vastag betükkel, vagy más módon szembetűnően) hogy lehetőleg olyan helyre rendelj, ahol biztosított a csomag munkaidőben való átvétele.
Ha sorban állnának a jelentkezők a toborzóknál, hogy feltétlen ügyfélszolgálatosok szeretnének lenni, akkor érthető lenne a gondolatmeneted, így viszont inkább kényszermegoldásnak írnám, nem kényelemnek.
És akkor az olyan eseteket még meg sem említettem, amikor a webshop sumákol/hazudik, ami szintén nem ritka eset (főleg a kis családi cégeknél). Például szőnyegkereskedő megrendel egy normál fuvart, és éjjel a raktárban derül ki, hogy a tekercsek mondjuk 3 méter hosszúak, amik nem férnek be a szabvány kisfurgonba. Ilyenkor csomag marad, és másnap felveszi a cég a kapcsolatot a feladóval, hogy vállalja-e a többletköltséget. Az ügyfél meg anyázna, ha előző este megkapja az értesítést, hogy csomagja jön. Vagy amikor a kutyakajás összecsomagol 2 db 25 kilós száraztápot, és ráírja, hogy 38 kg. (a futár 40 kilóig köteles kivinni a csomagot, felette 2 emberes mutatvány, nyilván más díjon) Vagy eheti történet, hogy az egyik piacvezető vitamin/táplálékkiegészítő forgalmazó cég kitalálja , hogy az összes kinntlevő csomagot visszakéri, mert elfelejtettek szólni, hogy negyedéves leltár van, és az összes kinntlevőségüket vissza kell vinni (ez majdnem ezer csomagot érintett).
* Ha számolunk egy átlagos 15 telefon/óra sebességgel, akkor kb 20-25 munkaóra lenne ez egy embernek. De ha azt szeretnéd, hogy mondjuk délig mindenki ki legyen értesítve a késésről (hogy pl sürgős csomag esetén bejöhessenek érte a depóba személyesen átvenni) akkor 6-8 ember csak ezzel foglalkozhatna egész délelőtt. Így is rohadt nehéz embert találni ilyen munkára, képzeld el, milyen lehet, ha az a feladat, hogy egész munkaidőben csak rossz híreket kell tálalni.... :)
"Mert a címlistát rögzíthették már előző nap, a többi a GPS dolga, és egy szoftveré, hogy ha elért egy pontot, akkor eggyel kevesebb hátralevő cím van. "
Abban már megegyeztünk, hogy a sorrendet a sofőr állítja össze, mert csak neki van helyismerete. Szerinted ő benn fog maradni este 7-8-9ig, vagy ameddig akarod csak azért, hogy téged (és a többieket) kiértesítse? (ne feledjük, hogy a munkanapja 5:30-6:00kor kezdődik, hogy lehetőleg 8ra kiérjen az első címre)
De ha tudsz jobb megoldást szivesen olvasom. Csak a GPS alapú címlistát hagyjuk, főleg most, hogy a választások miatt rengeteg a külvárosi útépítés/csatornázás, amivel a google maps se tud mit kezdeni. Ahogy azzal se tud mit kezdeni a gps, ha vannak olyan címek, amik közel vannak egymáshoz (rendszerint másik utcában), és egyszerűbb letenni a kocsit valami központi helyen, és gyalog leadni azt a 3-4 csomagot, mint kocsival járkálni a címek között, és mindenhol parkolóhelyet keresni. Ilyen pl a lakótelepek, ahol néha a 10 emeletesek között/alatt át lehet sétálni. Vagy belvárosban, ahol sok az egyirányú utca. Ilyen helyeken lehet 5 perc extra sétával fél órákat spórolni.
Szóval a nagy kérdés, hogy hogy csinálnád meg a sorrendet úgy, hogy időben is kész legyen és reális is legyen (és a futárt se kényszeríted napi 14-16 órás munkaidőre)?
élhetetlen 2019.10.03. 23:00:19
Zsoltbacsi 2019.10.04. 15:37:12
Csak egy utolsó rövid írás, mert a legfőbb érvet még ki se játszottam.
Írásaidból arra következtetek, hogy te is az a tipus vagy, aki fel van háborodva a taxisnál, hogy micsoda szemétség, hogy nem visz el téged mondjuk kelenfőldről újpalotára egy buszjegy áráért. Ezt csak azért írom, mert te olyan szolgáltatásokat kérsz számon a cégeken, amiket 1: ők sose ígértek meg neked, 2: a világon mindenhol masszívan felárasak. Mégis mit akarsz 1000-1200ért? De ha nem tetszik a rendszer, akkor ezentúl csak olyan helyről rendelj (UPS, Ikea), ahol előlről-hátulról kinyalják a fenekedet. Csak aztán ne csodálkozz, hogy 6-7000 a fuvardíj.....
A másik, hogy szerinted kamuzok, ok, legyen. Szerinted a (majdnem) összes futárcég, közte a nagy német/osztrák/amerikai multik is mind hülyék, és mind egymástól függetlenül balfaszságból/kényelemből küldi reggel az értesítést? Itt vagy te, jól megmondod a frankót, aztán lehet kaszálni.
Mindenki szembe jön az autópályán.....
Szóval fogadd el, hogy pontosan olyan szolgáltatást kapsz, amit kifizettél!
élhetetlen 2019.10.04. 18:29:53
ö...mikó? 2020.04.24. 12:14:33
Egyszer már regeltem 2020.05.07. 14:14:23
Én 1x vérremenő vitát folytattam az egyik családtagommal, aki szintén nem tudta elfogadni, hogy így működik ez, pedig én volnék logisztikus - bár tény, nem fuvarszervező vagyok, de szerves része a munkámnak az is, hogy a gyüjtőfuvarok működési mechanizmusát ismerjem.
A kedvencem az az értetlenkedés, hogy miért nem telefonál a futár... Addig már nem jutnak el az emberek, hogy végiggondolják: kismillió kézbesitési cím van, ha mindet végighívná a futár, nemhogy másnapra, de 4nap múlva sem érne oda a csomag...