Márta és a két tűzhely, na meg a címirat mind mind egy kommunikációs fekete lyukban keringenek hetek óta. A Posta és az Euronics nem tudja megoldani a helyzetet, szóval nem tudni, min rotyog majd a karácsonyi töltött káposzta, de a jelenlegi állás nem biztató.
Szükségünk volt egy kombinált tűzhelyre. Az Euronicstól rendeltem meg, mert 2-4 munkanapos ingyenes házhozszállítást és a régi tűzhely elszállítását is vállalták. Október 31-én küldtem el a rendelést, ki is fizettem és jeleztem, hogy kérjük a régi készülék elszállítását is. Válaszoltak, hogy rendben van.
November 12-én reggel küldött SMS-t a Posta, hogy aznap szállítják a csomagot. (Ez azért nem 2-4 nap). Gyors telefon a Postának: legalább annyit mondjanak, melyik napszakban várható a szállítás vagy adják meg a kézbesítő számát, hogy egyeztethessünk. Válasz: nem. Annyit tudnak tenni, hogy az érkezés előtt egy órával fölhívnak.
A honlapjuk szerint 17 óráig szállítanak, ezért miután addig nem jelentkeztek, gondoltuk, ebből ma már nem lesz semmi. Végül 17.40-kor hívtak, hogy nemsokára érkeznek a tűzhellyel, de akkor már nem tudtuk fogadni. A kézbesítő azt is mondta, hogy a használt készülék elszállításával gond lesz, mert hiányzik egy ún. címirat, ami ehhez szükséges.
Másnap reggel hívott a Posta ügyfélszolgálata, hogy kérjek egy ilyen címiratot az Euronicstól (miért én??). Telefon az Euronicshoz: kérek címiratot. Válasz: ja, ez lemaradt, de akkor inkább ők megoldják a régi tűzhely elszállítását (ez pár napon belül meg is történt), az újat meg kihozza a posta. De csak nem hozta, ezért újabb telefon a Postának: kiderült, hogy ők még mindig a címiratot várják.
Mondtam, hogy az Euronics már megoldotta a használt tűzhely elszállítását, erre azt válaszolta a postai ügyintéző, hogy rendben, akkor 1-2 napon belül szállítják az újat.
Ennek kb két hete. Azóta hívogatom mindkét céget, mindennap megígérik, hogy utánanéznek, visszahívnak, de ez még egyszer sem történt meg. Az Euronics azt mondja, a Postától nem kapnak választ, a Posta azt mondja, a Bázisról nem kap választ.
Mondtam az Euronicsnak, hogy utalják vissza a pénzt, és veszek egy másik tűzhelyet, de azt válaszolták, hogy csak akkor utalhatják vissza a vételárat, ha visszaküldöm a készüléket. Amivel az a legnagyobb probléma, hogy még nem érkezett meg.
Igazán nem tudom, mit tehetnék még, kb. két hete semmilyen tűzhelyünk nincs, kifizettünk kb. 80000 Ft-ot, eltelefonáltam a havi keretemet, és semmi sem történik.
UPDATE dec.5.
A posztra az alábbi reakció érkezett az Euronics-tól.
Az Euronics évről-évre azon dolgozik, hogy szolgáltatásait folyamatosan fejlessze, és a témaindító bejegyzésben olvasható kellemetlenségektől mentesítse a fogyasztókat. Több futárszolgálattal is dolgozunk, sajnálatos módon néha előfordul, hogy hiba csúszik a gépezetbe. A helyzet azóta szerencsésen megoldódott, a vásárló megkapta a kiválasztott tűzhelyt. A kellemetlenségekért alvállalkozónk nevében is elnézését kérjük, és mindenkit arra biztatunk, hogy bármilyen rendellenességet tapasztal a vásárlási folyamat, vagy a kiszállítás során, vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot, hogy segíthessünk mielőbb megoldani a felmerült nehézségeket.
Euronics
Rejtélyes 2019.12.04. 13:30:10
Vercsi V 2019.12.04. 13:38:48
Jó meglátják mit tehetnek, mindenesetre visszatérítik a posta költséget.
És láss csodát, egy óra múlva az asztalomon volt a csomag!! Kétlem, hogy teleport is játszik már a futárszolgálatoknál. Mindenesetre a csomagstátuszom a rendszerben még mindig az, hogy december 12-ig kapom meg :-)
KaTe 2019.12.04. 16:11:17
Amúgy, ez pont olyan szituáció, hogy egyesek egyik (hó)napról a másikra élnek. Tudom, én könnyen beszélek, de nehogy már ne legyen legalább 1-2 hónapra elegendő megtakarítása valakinek.
Ha van pénzed, akkor köhögd ki az új tüzhely árát egy másik kereskedőnél, az euronicsnak pedig írásban jelezd, hogy nem tartasz igényt a tüzhelyre a késedelmes szállítás miatt. (elállsz a vásárlástól) A pénzedet pedig maximum 30 napon belül várod vissza, különben felnyomod őket az illetékes hatóságnál, plusz a bankodon keresztül elindítasz egy követelést ellenük.
Ha nincs pénzed, akkor marad a fenyegetőzés. Sokat segít és a telefonszámlád is csökkenti, ha bemész valamelyik euronics üzletbe (már ha van a közelben) és ott adod elő a problémád.
juhaszvik 2019.12.04. 16:25:14
Nick-son 2019.12.04. 17:23:23
Terézágyú 2019.12.04. 17:25:23
Itt rontottad el... :(
Ha már kijönnek hogy leszerelik és elszállítsák a régit, akkor hozzák ők az újat és szereljék is be.
Péter 2 2019.12.04. 17:57:43
FDToth 2019.12.04. 18:20:30
meg postával küdnei tűzhelyet??? azt meg h???
Opportunista mikroba 2019.12.04. 18:32:17
KaTe 2019.12.04. 18:36:33
Homo Homini Lupus 2019.12.04. 18:51:30
Homo Homini Lupus 2019.12.04. 18:55:55
kopaszsop 2019.12.04. 19:00:39
ekat 2019.12.04. 19:02:02
Szintén egyszer csak jött egy mail, hogy másnap jönnek mondjuk 8 és 17 h között (na szuper!), 7:15.kor hívtak, hogy lent állnak az ajtó előtt a tévével.....
ekat 2019.12.04. 19:06:35
Opportunista mikroba 2019.12.04. 19:14:39
FDToth 2019.12.04. 19:21:44
ekat 2019.12.04. 19:46:56
Nem, nem szívesen engedtem volna be se termetes roma asszonyságot, se félanalfabéta plázacica-kinézetű lányt, se hivatásos lomist a lakásba. :) Amúgy ez is lift nélküli 3.
havrilla 2019.12.05. 05:38:43
A Rózsadombról ritkán jönnek jómegjelenésű főorvosok ingyen matracért.
Amúgy jelentkeznek telefonon pl, hogy jön , akkor kirakod az ajtód elé. 20 perc alatt csak nem fázik meg az a matrac.
ekat 2019.12.05. 09:12:13
kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.12.05. 09:17:54
CCnick 2019.12.05. 09:22:26
Ezen egy picit elmosolyodtam azért. Nagyon bezárhattad magad egy buborékba :)
CCnick 2019.12.05. 09:28:55
euronics.hu/aszf
"A szerződés hatálybalépésétől számított 2-30 munkanapon belül vállaljuk a termék kiszállítását. (A szállítási határidő a magyarországi márkaforgalmazók készletétől és saját raktárkészlettől függően változhat.)"
KaTe 2019.12.05. 10:00:00
@Homo Homini Lupus: Oké, akkor fizessen utánvéttel.
ekat 2019.12.05. 11:05:11
Opportunista mikroba 2019.12.05. 11:55:17
kétszerkettes 2019.12.05. 12:07:59
ekat 2019.12.05. 12:42:11
KisIst 2019.12.05. 12:54:48
KisIst 2019.12.05. 12:57:34
FDToth 2019.12.05. 13:08:03
Opportunista mikroba 2019.12.05. 14:04:58
hir6kommentár 2019.12.05. 14:50:48
GatyaPityu 2019.12.05. 14:51:56
Az ilyen adok-veszek fészbúk csoportokban a legalja (általában kisebbségi) emberek szoktak seftelni. Apróhirdetéses oldalak (Jófogás, Startapró) általában célravezetőbb.
GatyaPityu 2019.12.05. 14:56:26
Vagy ahogy fentebb is írta valaki, kártyás fizetés esetén chargeback - csak ennek a módját én nem ismerem, szerencsére nem volt még rá eddig sosem szükségem.
Aki meg azon rugózik, hogy miért vitette el előbb a régi tűzhelyet mielőtt megjön az új, azoknak azt mondanám, mert nyilván jóhiszemű volt a vásárló és alapból nem ezt a lehetetlen szituációt vizionálta előre, mert az ember abból indul ki, hogy az Euronics egy komoly(nak tűnő) cég, ahol ilyen nem fordul(hatna) elő. Ja, és az is lehet, hogy kis garzonlakásban lakik, ahol nem tudna tárolni egy rossz tűhelyet napokig, illetve nyilván nincs saját fuvareszköze sem, amivel ezt a problémát már régen át lehetett volna hidalni.
ekat 2019.12.05. 15:17:05
Opportunista mikroba 2019.12.05. 15:20:10
ekat 2019.12.05. 15:21:36
Opportunista mikroba 2019.12.05. 15:22:02
FDToth 2019.12.05. 20:27:53
CCnick 2019.12.06. 07:24:21
Egri2 2019.12.06. 09:32:08
Permetező 2019.12.06. 10:57:25
ekat 2019.12.06. 13:49:48
:D
Bevallom, igen nehezen viselem a rossz szagokat, az igénytelen megjelenést és a kb. 115 IQ alattiakkal folytatott eszmecserét. Hogy a pozítiv oldalt is nézzük: bőrszín, felekezet, nemzeti hovatartozás viszont abszolút nem érdekel. :)
Opportunista mikroba 2019.12.06. 13:54:57
ekat 2019.12.06. 14:40:45
Nem tartom, hanem tudom, hogy legalábbis 15-20 éve 128 körül volt. Ami amúgy nem egy nagy etwas, csak egy normálisan értelmes ember. De nem ez a lényeg, a 115-öt csak úgy saccoltam az alapján, hogy ugye az átlag 100-ról azt mondják / írják, hogy az még nagyon nem egy észlény, úgyhogy csak hasraütve megemeltem.
Opportunista mikroba 2019.12.06. 17:48:47
ekat 2019.12.06. 18:26:39
CCnick 2019.12.07. 08:06:19
naggy 2019.12.07. 11:11:00
szappanfőző 2019.12.07. 15:14:59
PartyMikee 2019.12.08. 18:45:14
CCnick 2019.12.13. 08:49:34
Szubrina 2020.02.10. 00:50:06
A Gls legalább ad egy 3 órás időintervallumot és egy telszámot, a posta semmit, csak, h a nap folyamán valamikor...
Rohadt kényelmes rendelni, csak aztán az ember úgy érzi, mintha szobafogságban lenne.