Tékozló Homár

Apróban akart fizetni, rendőrt hívott rá a pénztáros UPDATE

2020.02.07. 11:00 | Homár Rezső | 530 komment

coins-loose-change-euro-currency-specie-metal-money.jpg

Az otthon gyűlő fémpénzek a futárok borravalóját biztosítják, de ezen kívül nincs sok hasznuk. Épp így gondolta levélírónk is, aki egy kis tartozás miatt úgy döntött, itt az ideje egyenesen a bankba bevinni őket, ezzel elintézni a befizetést és megszabadulni a fölösleges aprótól is. Jó előre elolvasta a K&H szabályzatát, majd ennek ismeretében megpróbálkozott a befizetéssel. A pénztárban azonban nem volt lehetőség az aprópénzes fizetésre, amit az ügyfél nehezen tudott befogadni, míg végül a rendőrség is színre lépett. Bizarr komédia, a végén szakártői segítséggel. Update: a poszt végén a K&H válasza.

Két napja megkeresett telefonon a számlavezető bankom (K&H), hogy negatívba csúszott az egyenlegem mert megterhelték  az éves számlavezetési díjjal. Gondoltam rendezem a tartozásom és egyben megszabadulok egy csomó aprótól ami hosszú idő óta felhalmozódott háztartásunkban. Gondosan szétválogattam a forintokat, külön dobozkába tettem címletenként. Az egyes címleteket leszámoltam és összeszoroztam, majd minden dobozba betettem egy  cédulát a darabszám és a végösszeg feltüntetésével

Felkerestem a K&H bank honlapjátahol az első bekezdés rögtön tájékoztat arról, hogy mennyiségi korlát nélkül tehetem, ha az ügyfelük vagyok. Felkerestem hát a gödöllői fiókot ahol is megkérdeztem a biztonsági úrtól, hogy van e ma pénztár? A válasz az volt, hogy van. Erre én jól nevelt állampolgár módjára megnyomtam a szükséges gombokat és türelmesen vártam a soromat a kis papírkámmal.

Mikor sorra kerültem a pénztáros hölgynek elmondtam, hogy  a negatívba szaladt számlámra szeretnék pénzt feltenni. Mondta, hogy lehet. Erre elővettem a kis dobozkáimat és a bank honlapján erről szóló oldalt kinyomtatott formában.

A reakció az volt, hogy most ez vicc e? Mondtam a hölgynek, hogy nem, csak a bank által felkínált lehetőséget felhasználva törvényes magyar fizetőeszközzel szeretném rendezni az elmaradásom.

A pénztáros hölgy azt mondta, hogy ezt nem veszi át. Rövid beszélgetés után odahívta a fiókvezető hölgyet. Illedelmesen bemutatkoztunk és én elmondtam jövetelem okát. A fiókvezető is megerősítette, hogy nem hajlandók átvenni árva magyar forintkáimat, de ő már meg is indokolta. Január 01-el megszűnik itt a pénztár és ők már leszámoltak, ezért apró pénzt nem tud átvenni. Van addig még 10 nap de hát legyen.

Gondoltam csavarjunk egyet a dolgon. Megkérdeztem, hogy részben papírpénzben és kevés apróval rendezhetem e a pontos tartozásom. A fiókvezető azt mondta természetesen. Akkor vissza kérdeztem, hogy ha így vehet át aprót akkor az, hogy nem vehet át aprót az nem fedi a valóságot, ergó, átveheti az én apró pénzemet is.

Közölte, hogy vegyem tudomásul, hogy nem veszik át az aprómat és ha így viselkedek egy órán belül megszünteti a bankszámlámat. És üljek ki az ügyfél váró részbe, ha nem vagyok hajlandó elmenni. Azt kértem erre tőle, hogy adjon egy igazolást aláirva, hogy nem veszi át a pénzemet és már megyek is. Ezt megtagadta. Én közöltem, hogy rögtön megyek, ha az ügyemet sikerült elrendeznem. A fiókvezető oda hívta a biztonsági embert aki el akart tessékelni. Hát mit volt mit tenni annak a jóembernek is elmondtam a történetet és, hogy én csak be akarok fizetni mert tartozom a banknak. Hát ő is el akart tessékelni. Muszáj volt említeni, hogy ha hozzám ér beperelem hát ezt úgy tűnik megértette emberünk.

Erre  a fiókvezető, hölgy átvette az irányítást. Határozottan utasította biztonsági emberünket, hogy zárja be az ajtót és kihívták a biztonsági szolgálatot. Kijött két fekete ruhás ember, na nem a MIB típus inkább olyan mackónadrágos fiúk voltak. Beengedték őket a kulcsra zárt ajtón aztán határozottan körbeálltak. A biztonsági úr meg a két fekete mackós marcona. Mit volt mit tenni, hát nekik is elmeséltem, hogy csak be szeretnék fizetni a számlámra és addig nem kívánok elmenni, míg ezt meg nem tudom tenni Mondták, hogy üljek odébb és ott zárásig várhatok, hogy a pénztáros tudja a dolgát végezni. Mondtam, hogy itt vagyok én és előbb rendezném amiért jöttem Mármint befizetni a számlámra a tartozásom. A marcona urak láthatólag nem tudtak mit kezdeni a sok információval Minekutána közöltem velük is, hogy ha hozzám érnek leperelem a gatyájukat is, hát ismét kialakult a patt helyzet.

Ekkor ismét magához ragadta a kezdeményezést vezető szerepének teljes tudatában lévő fiókvezető hölgy és vélhetően az asztal alatt megnyomta a pánik gombot és közölte, hogy kihívta a rendőröket és azok majd jól kivezetnek engem innen. Én említettem neki, hogy ez szintén vidám pert fog eredményezni

Az ajtó már zárva, három marcona biztonságival körülfogva még mindig csak befizetni szerettem volna kicsivel több mint tizenkét ezer forintot.

Ekkor jött a gordiuszi megoldás a helyzet magaslatán álló főnökasszonynak, hogy a pénztár egyébként is be van zárva és ma már ki sem nyit. Kicsit furcsállottam, hogy egy banki alkalmazott inkább lemond a munkáltatójához befolyó délutáni bevételekről mint, hogy átvegye az én kis aprómat, de ezt beszéljék meg ők.

Mivel így már tényleg nem volt mit tennem felálltam és össze raktam a kis pénzecskémet. Ekkor futott be az erősítés két rendőr formájában. Kinyitották nekik az ajtót ami még mindig be volt zárva és persze én voltam bent a marcona biztonságiak gyűrűjében. A  rendőr férfi, mivel látta gondolom, hogy nem egy klasszikus bankrablás csak egy klasszikus befizetés tényállása forog fent, nem hívott erősítést, csak megkérdezte miben segíthet. Hát most nekik is elmondtam már sokadjára, hogy én csak befizetni szeretnék.

Érdekesen nézett rám és a történet megismerése után közölte, hogy neki itt nincs dolga és  fogadjam el a helyzetet, mert a sarki fűszeresnél van panaszkönyv, de egy bankban nincs.

Mivel a fiókvezető ismét közölte, hogy ma már nem nyit ki a pénztár, hát a rendőrrel beszélgetve elhagytam a bankot.

Természetesen a panaszomat benyújtottam a banknak, de nem sokat remélek tőle.

Most csak egy szubjektív összegzés vagy kérdés ha úgy tetszik: 

Milyen világ az ahol egy ember a fiókvezető bankjába  nem tudja betenni a kis pénzét, és a nagy bank embere kivezettetéssel fenyegeti és számlamegszüntetéssel, rendőrt hív rá és rabolja az ügyfelek idejét csak mert az egértologatás helyett tizenöt percet azzal kellett volna töltenie, hogy megszámol pár doboz aprót.

Pénzügyi szakértőink a fenti szituációban érthető módon konkrétan nem tudnak segíteni, ám az jó tudni, milyen szempontok alapján érdemes panaszt tenni, ha hasonló helyzetbe kerülünk.

Kedves Olvasó!

Nehéz objektíven rekonstruálni egy ilyen panaszos szituációt, valamint utólagosan orvosolni az ügyfél sérelmét. Fogyasztóvédelmi szempontból az mindenféleképpen fontos, hogy az ügyfél előzetesen megkapja a megfelelő tájékoztatást az adott fiók pénztári szolgáltatásaival kapcsolatosan.

Amennyiben ez hiányos vagy eltérő az ügyintéző tájékoztatásától, akkor a legcélravezetőbb az, ha helyben panaszt teszünk, amiről jegyzőkönyvet köteles felvenni az ügyintéző. A későbbiekben ezzel a jegyzőkönyvvel tudjuk igazolni azt a tényt, hogy panaszt tettünk. A panasztételnek egyéb módjai is vannak (telefonos, elektronikus), de a leghatásosabb a személyes panasztétel lehet egy ilyen esetben.

A panasz ügyintézést segíti, ha panaszunkat az alábbi szempontok szerint tesszük meg:
pontosan jelöljük meg a pénzügyi szolgáltató eljárásával/szolgáltatásával kapcsolatos kifogásainkat, és azokat az információkat (pl. a panasszal érintett szerződés száma stb.), amelyek panaszunk alapjául szolgálnak, vagy álláspontunkat igazolják;
amennyiben több kifogást is előterjesztünk a pénzügyi intézmény eljárása kapcsán, azokat elkülönítetten közöljük, lehetőség szerint felsorolásszerűen rögzítsük azokat;
fogalmazzunk meg konkrét kérést, amelyben javaslatot teszünk a panasz rendezésére, megoldására;
álláspontunkat támasszuk alá a rendelkezésre álló releváns dokumentációval.

Jogunkban áll teljes körű tájékoztatást kérni, a banknak pedig kötelessége megadnia azt. Amennyiben a pénzügyi szolgáltató nem ad teljes körű, érdemi választ a panaszra, úgy további jogorvoslatért fordulhat a fogyasztó. Ennek keretében a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Békéltető Testület eljárása kezdeményezhető. 

Megérkezett a bank válasza is, szerintük előre jelzett technikai akadálya volt az aprópénzes fizetésnek és egy kis rugalmasság segített volna a problémán.

Tisztelt Szerkesztőség, kedves Olvasók!

Kiemelten fontosnak tartjuk ügyfeleink elégedettségét, ezért rendszeresen keressük a bennünket érintő visszajelzéseket, így olvastuk a fenti bejegyzést is.

Kollégáink tájékoztatása alapján az érmék befizetését egy technikai probléma akadályozta meg, melyről a bankfiókban kihelyeztek egy tájékoztatást ügyfeleink számára, és amelyről befizetni szándékozó ügyfelünket is tájékoztatták. Hogy mégis teljesíteni tudják kérését, felajánlottak neki több olyan megoldást is, mellyel kivitelezhető lett volna a befizetés- de ügyfelünk sajnos ezekkel a megoldásokkal nem kívánt élni. Nagyon sajnáljuk, hogy ügyfelünk a számos felajánlott lehetőség közül egyik megoldást sem találta megfelelőnek arra, hogy befizetését rendezzük.

A beérkező panaszt törvényi kötelezettségeinknek megfelelően kivizsgáljuk és megválaszoljuk.

Üdvözlettel: K&H Csoport

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tikakukac 2020.02.07. 11:13:53

Azért hiszem el a sztorit, mert ezt kitalálni sem lehetne.

haXXor 2020.02.07. 11:16:19

Úgy érzem, a fiókvezető nem a legélesebb kés lehetett a fiókban :D Amúgy nem tudom, ott a leírás, hogy át kell vennie. Azt meg ki nem szarja le, hogy hány nap van még a pénztárból hátra. Boltba sem hisztizhet senki, ha 17:58-kor megyek be, a 18-as zárásnál. Max morcosan nézhetnek rám..

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2020.02.07. 11:16:56

Káendhá. Nincs több kérdésem.
Tőlem egy olyan igazolásért kértek 5 ezer forintot, amit véleményem szerint kutya kötelességük lett volna INGYEN biztosítaniuk, mivel ügyfelük vagyok. De ezt benyeltem. Mivel szándékosan nincs pénz a náluk vezetett számlámon, így egy másik bankhoz tartozó kártyával akartam kifizetni, AMIT NEM ENGDTEK. Ki kellett mennem az automatájukhoz, a másik banki kártyámmal készpénzt felvenni, és visszafáradni a pénztárhoz kifizetni az igazolás díját.
Beszántani az egészet és felhinteni a helyüket sóval.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2020.02.07. 11:20:00

máshogy nem tudott volna megszabadulni?

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2020.02.07. 11:20:25

"és ha így viselkedek egy órán belül megszünteti a bankszámlámat"

Na, én itt kezdtem gyanítani, hogy kamu a sztori.

connector 2020.02.07. 11:23:40

@Tikakukac: detto:) Ez olyan abszurd, hogy biztosan igaz.

2020.02.07. 11:29:15

Ez kurva jó sztori :-)

Opportunista mikroba 2020.02.07. 11:29:35

Vidd el a Nemzeti Bankba, ott beváltják, aztán a nagy pénzzel menj vissza, fizesd be nekik úgy, de egyúttal szüntesd is meg ott a számlád...

Opportunista mikroba 2020.02.07. 11:31:42

@connector: Nekem anno az OTP-nél volt olyan esetem, hogy egy rövid időre biztos voltam benne, hogy ez valami Kandi Kamera, de nem! Komolyan gondolták... Szóval én simán elhiszem, hogy ez a történet igaz.

ebella 2020.02.07. 11:50:08

Én biztosan megszüntetném a számlát, akármi is lesz a vége.

Darth Revan 2020.02.07. 12:02:37

@Opportunista mikroba:
A túrót. A jegyzőkönyvhoz kellett volna ragaszkodni, hogy megtagadják a pénz átvételét.

A banknak kutya kötelessége elfogadni az aprót is

peppe83 2020.02.07. 12:03:56

Igen, hibázott a poszter. Ott helyben panaszfelvétel jegyzőkönyvben plusz a kh ügyfélszolgálatát is ott helyben hívtam volna, bediktálva a neveket, fiókvezető, pénztáros stb. Sok évig megőrzik, nem lehet letagadni.
Az rtlklub/atv híradóba is egy jó sztori lenne!

Opportunista mikroba 2020.02.07. 12:13:02

@Darth Revan: Lehet, de látod, hiába erősködött, nem ment vele semmire.

juhaszvik 2020.02.07. 12:14:19

Szerintem érdemes kétfelé választani a történetet.

Az első része a dolognak, hogy nem vették be az aprópénzét, illetve az ezzel kapcsolatos panaszát nem kezelték megfelelően. A másik, hogy miután ez kiderült, a posztoló lényegében már csak feltartotta az ügymenetet, hiszen tudtára adták, hogy bár jogtalanul, de nem hajlandóak tenni semmit az ügyében.

Kérdés, hogy alkalmazhat-e olyan jellegű engedetlenséget valaki, mint amit a posztoló? A válasz: nem. Ettől függetlenül tökös volt, és remélem, hogy olyan vezetők fülébe is eljut a hír, akik megvizsgálják majd a fiókvezető olyan ellentmondásos állításait, mint "ők már leszámoltak" és " a pénztár egyébként is be van zárva".

Jake Peralta 2020.02.07. 12:18:49

A K&H Facebook oldalán megoszthatná valaki a story-t. Kíváncsi lennék a reakciókra.

killerkaller 2020.02.07. 12:24:54

Lehet, hogy rosszul tudom, de az "apró"-val való fizetésnek vannak szabályai. Maximum összeg, címletenkénti darabszám, rolnizni kell, stb.

Fakanál69 2020.02.07. 12:28:15

Fú,de utálom az ilyen kis sz@rkavarókat,látja h nem örülnek az aprójának de azért addig okoskodik h megakasztja a forgalmat is...A sztori egyszerű megoldása az lett volna, h ha nem fogadják el az aprót akkor kifizetem rendesen és utána nyavajgok a homáron meg küldözgetem a panaszt...Bírom amikor az ilyen irritáló emberek kapnak pár pofont aztán csodálkoznak.A" ne nyúljon hozzám mert beperelem" hülyeségre inkább nem mondok semmit...

További magyar hang 2020.02.07. 12:37:08

“Nehéz objektíven rekonstruálni egy ilyen panaszos szituációt…”
Miért is nehéz? Nem tudsz olvasni? Teljesen tisztán és világosan le van írva mi történt.
A bank szembe ment a saját szabályaival, ezzel hátrányos és kellemetlen helyzetbe hozta a saját ügyfelét, ráadásul megfenyegette, hogy megszünteti a számláját, biztonsági őrökkel és rendőrrel feltartotta az ügyfelet és saját ügymenetét, pusztán lustaságból, mert a banki alkalmazottak nem voltak hajlandóak a munkájukat végezni.

metartADMIN 2020.02.07. 12:40:44

a nagybetus szavak mit jelentenek?

WLaci 2020.02.07. 12:43:18

KHB mobilappja jó, de minden egyéb fronton borzalmas, attól meg mentsen meg az isten, hogy fiókban kelljen ügyintézni. Én is csak lustaságból vagyok még náluk.

cmx85s 2020.02.07. 12:44:52

Nem kéne lennie a bankfiókban egy érme-számlálónak? Ha nincs, sügősen beszerezni egyet, az ilyen esetekre.
Pont egy bank az, ahol korlátlanul el kéne fogadni az érméket is, azért vannak. A sarki közértben biztosan érvényes a fent említett limit, de nehogy már egy bankban ez problémát okozzon.
A K&H sajnos elég rugalmatlan, tán csak az OTP rosszabb náluk. Én is K&H ügyfél vagyok, mert nincs kedvem bebumlizni fél órát a legközelebbi Unicreditig, ha pénzt akarok felvenni, vagy egyéb ügyeket intézni. De nekem is van sztorim velük: megbeszélt időpontra megyek, elveszem a sorszámot az Időpontra érkeztem menüpontból. Eltelik negyed óra, semmi, a fiókban rajtam kívül lézeng a biztonsági őr meg egy darab ügyfél. Ügyfél távozik, eltelik fél óra, tekergetem a nyakam, de akkor is én vagyok az egyetlen ügyfél, de nem hívnak. Na, ekkor felálltam, széttéptem a sorszámot, meredt szemekkel néznek rám, h Valami probléma van? Mondom, á, semmi, azon kívül, h amíg itt ülök, az én munkaidőm nem ketyeg, de ha már időpontra hívtak, akkor ne várassanak fél órát a semmiért. Mindenesetre, az emberem nem került elő, úh távoztam a bankból.

norbert79 2020.02.07. 12:46:52

@Fakanál69: Gondolom ha pedig téged érintene hátrányosan egy ügy, akkor teli szájjal ordítanál, mert ez így működik, nemde? :)

ekat 2020.02.07. 12:47:20

@ebella: Nem valószínű, hogy megviselné őket egy 12.000 Ft alatti egyenlegű számla megszüntetése. :)

norbert79 2020.02.07. 12:49:02

@killerkaller: Most kíváncsiságból utánakerestem, s találtam egy ilyet:
"Nagyobb mennyiségű érme elfogadása

Amennyiben egy vevő a vásárlás során – akár több címletből, összesen - 50 darabnál több érmével szeretne fizetni, a kereskedő nem köteles azt elfogadni. Nagyobb mennyiségű, azaz 50 darabot meghaladó érmét csak a hitelintézetek és a posta kötelesek fizetésül elfogadni. A kereskedők saját üzletpolitikájuknak megfelelően dönthetnek arról, hogy vásárlóiktól elfogadják-e az 50 darabnál nagyobb mennyiségű érmével való fizetést."

Lehet itt is ez állt fenn, viszont ezt simán elmondhatta volna az ügyintéző is.
Forrás:
www.mnb.hu/archivum/Bankjegy_es_erme/informaciok-kereskedelmi-szervezetek-szamara/tajekoztato-a-bankjegyek-es-ermek-elfogadasi-szabalyairol

cmx85s 2020.02.07. 12:50:40

@norbert79: nem kereskedőnél, hanem banknál, azaz hitelintézetnél próbálta meg befizetni

borso 2020.02.07. 12:50:43

minden létező forumon felnyomni a köcsög bankot, köcsög pénztárost és köcsög fiókvezetőt, aztán majd kifizet a bank a jogsértésért 10 millát az MNB-nek és elgondolkodik rajta, megérte e.

norbert79 2020.02.07. 12:51:01

@killerkaller: U.I.: Tisztában vagyok, hogy a K&H alapvetően hitelintézet is, de lehetnek olyan belső szabályok, amik miatt az adott fiók nem tudja ezt érdemben kezelni, emiatt nem is tudja átvenni. Akármi is legyen abban egyetértek, hogy nem kapott megfelelő tájékoztatást, emiatt a panasz lehet jogos.

norbert79 2020.02.07. 12:52:58

@cmx85s: Persze, épp leírtam, hogy igen, stimmel, csak lehet az adott fiók nem volt erre felkészítve, viszont ennek közlését elintézni egy sima "húzz a faszba" stílussal erősen bicskanyitogató. Tessék szépen tájékoztatni az ügyfelet.

Fakanál69 2020.02.07. 12:56:53

@norbert79: nem ordítanék teli szájjal,mivel énnekem nem szokásom egy piti kétperces ügyletből többórás bohózatot csinálni,gondolom ha te lettél volna az utána következő ügyfél aki az aprós bohóckodásnál fontosabb ügyben vár a sorára,akkor tisztelegve kifizetted volna helyette...

norbert79 2020.02.07. 12:58:50

@Fakanál69: Ne feltételezzél, én csak arra reagáltam amit te írtál. És nem, nem fizettem volna... Szerintem abban igaza van, hogy faszparaszt módjára viselkedtek vele s nem kapott megfelelő tájékoztatást. Többi kérdéses.

Fakanál69 2020.02.07. 13:06:47

@norbert79: ne feltételezzek?ugyan ki kezdett itt feltételezni dolgokat?"Ezt ki írta rám?"Gondolom ha pedig téged érintene hátrányosan egy ügy, akkor teli szájjal ordítanál, mert ez így működik, nemde? "

Tikakukac 2020.02.07. 13:07:25

@Fakanál69: Ha én lettem volna a kövi ügyfél és egy ilyet látok tutira felveszem stikában, mert ez megérne egy forgatókönyv Oscart is. Utána meg mélyen elgondolkozom, hogy ha egy ilyen "bonyolult" eset megoldását sem sikerül megugrani néhány perc alatt, akkor akarok-e nemzetközi utalgatásokat, hitelt, bankkártyát és bármi mást tartani egy iylen cégnél.

Én ezt tettem volna.

Fakanál69 2020.02.07. 13:20:47

@Tikakukac: tévedés ne essék én nem a bankot védem,de szerintem ha mondjuk 22000forintot behoznak öt tíz húsz ötven száz forint apróban dobozkákban,és ott azt nem fogadják el(még ha szabálytalanul is)és ebből ilyen cirkuszt rendezünk azért ott gond van...Mellesleg szerintem nem sok helyen mosolyognak őszintén ha zacskó apróval fizetsz, legfeljebb a céllövöldében...Amúgy meg ha ez a sztori igaz szerintem azért ez a udvarias kultúrált társalgás lehet h nem teljesen így volt,az alkalmazottnak sem kell a balhé mindenáron csak úgy passzióból nem hívnak rendőrt/zárják be a pénztárt ,mert annak írásos nyoma marad...

Nick-son 2020.02.07. 13:30:25

Posztolónak maximálisan igaza van. Kit érdekel, hogy ők majd be akarják zárni a pénztárukat egyszer? Mit számolgatnak le meg mikor bankon belül? Ez nem az ügyfél dolga.

Egy bank vagy működik, vagy zárjanak be.

Győrben ugyanilyen bunkók, ez valami belső előírás lehet, hogy az ügyfelet ki kell utálni. Sikerült. Két számlám is volt, az egyiken csak a bankköltség havi 10, de mindegyiket megszüntettem.

Nick-son 2020.02.07. 13:34:52

@norbert79: Ha nincs felkészülve a bankfiók a banki szolgáltatásokra akkor be kell zárni. Mire van akkor felkészülve?

norbert79 2020.02.07. 13:39:47

@Nick-son: Ez pedig a vevő nézőpontja, s ezek jogos felvetések. Viszont ha megnézed, pont ez történik: zárják be a fiókjaikat... Lehet, hogy a hozzáállás miatt hagyják ott az ügyfelek, s az árak miatt, nem is értem... ;-)

Nick-son 2020.02.07. 13:42:08

@cmx85s: de hányszor jártam így... egyedül a fiókban, három ügyintéző bámul és nem húzzák a számot. Negyed órákat ücsörögtem magamban. Na ennek is vége.

hir6kommentár 2020.02.07. 13:48:34

www.kh.hu/cimletvaltas

A posztoló azt rontotta el, hogy nem címletváltást kért... ha azt megtagadják mehet a fiók ellen a feljelentés

ebella2 2020.02.07. 13:59:41

@Fakanál69: Sokan meg a te fajtádat utálják. Ha jogom van valamit megtenni, akkor abban nem akadályozhat senki. Ha mégis, akkor jogom van eljárni az ügyben, hogy helyreállítsák a jogaimat. Aki meg nem szereti, ha jogai vannak, az éljen diktatúrába, de úgy hogy legjobban őt szopassák és minden alkalommal még köszönje is meg!

ebella2 2020.02.07. 14:03:19

@ekat: Az mindegy, a jogsértést a gerinces ember megtorolja, ahogy tudja. Ráadásul egy ilyen hír miatt, annál sokkal többet veszthet a bank, mint az a pár ezer havonta, még akkor is, ha csak tíz ismerősének meséli el a delikvens. Annál sokkal többet.

ebella2 2020.02.07. 14:04:51

@norbert79: Hitelintézet az a bank. Vagyis nem jogos, ha nem engednek apróval fizetni, ha lemondják, ha nem.

ebella2 2020.02.07. 14:08:28

@norbert79: Olyan nincs, ha a törvény szerint kötelesek elfogadni. Megsajnálni, meg szegény bankot, hogy nincs pénze felkészülni, hát elég furcsa lenne.

ebella2 2020.02.07. 14:09:32

@Fakanál69: Mindenkinek a saját ügye fontos. Lám neked is.

ebella2 2020.02.07. 14:17:42

Most szórakoztok, Mi volt tiltott szó kétsorosban, káromkodás nélkül? Mert link az nem volt.

bertajancsika 2020.02.07. 14:31:15

@killerkaller:

Igen a kereskedői vásárlásnál. Itt a bank pénztárba való befizetés van.

Üdv:

bertajancsika 2020.02.07. 14:33:27

@killerkaller:

Igen, a kereskedői vásárlásnál. Itt a bank pénztárba való befizetés van.

Üdv:@norbert79:

bertajancsika 2020.02.07. 14:36:23

@norbert79:

Itt nem kereskedői vásárlás van, hanem a bankfióban a számlára való befizetés.

Etat szavszém drugóje gyéla.

Üdv:

encir 2020.02.07. 14:47:53

Amíg a paláver ment, 3x megszámolhatta volna a pénztáros a pénzt. Megy az gyorsan, egy képzett pénztáros pillanatok alatt végez...egy bankban különben is illene lennie pénzérme számlálónak.

Opportunista mikroba 2020.02.07. 14:55:40

@Nick-son: Nem némán, magadban fortyogva kell ücsörögni negyedórát, hanem 5 perc után rákérdezni, hogy miért nem szólítanak :)

ekat 2020.02.07. 15:14:09

@ebella2: Jogsértést? Meg a gerinces ember megtorol? Húha...:D

percsi 2020.02.07. 15:43:17

@Fakanál69: "addig okoskodik h megakasztja a forgalmat is.."
Tudsz gondolkodni is? A forgalmat a pénzintézet alkalmazottja és vezetője akasztotta meg!
A pénzintézetnek és postának át kell vennie az aprót, és itt már végére kellett volna érnie az ügynek. Pár perc alatt leszámolja a pénzt, átadja az igazolást és jó napot! Ha több millió értékű 20 ezreseket rakott volna be, akkor is hisztiztek volna? Azt is meg kell számolni, az is megakasztja a forgalmat.
Az ilyen emberek, mit te is, miatt tartunk itt, egy-két év és térden állva könyöröghetünk, hogy berakjuk a pénzt a számlánkra! És még azt is elérjük, hogy fejbe lőnek, ha merünk panaszt tenni!

heptakontanonaéder 2020.02.07. 15:44:46

@killerkaller:
A trafikban!
A BANK köteles átvenni egy teherautónyi ÉRVÉNYES magyar aprópént is!

heptakontanonaéder 2020.02.07. 15:47:27

@Fakanál69:
Igen, és még vazelint ia kell vinni a SZENTSÉGES BANKBA (mert hátha szükség lesz rá).

Nikolas Jr. 2020.02.07. 15:56:06

A K&H megerősíti a sztorit? Furcsállom, hogy nem lett megemlítve a konkrét bankfiók!

Cateran 2020.02.07. 15:59:34

Ha letezik a K&H-nal rosszabb bank, hat nem akarok tudni rola....Nemreg szuntettem meg a szamlamat naluk, vicces volt...
"- Nem tudjuk a szamlan levo osszeget kifizetni kp-ban, nincs penztar!
- Jo, akkor megadok 1 szamlaszamot, utaljak at oda.
- Azt sem lehet, mert az utalas extra terheles.
- Vonjak le es a maradekot utaljak....
- Azt nem tudjuk megcsinalni....de nem messze van 1 masik fiokunk penztarral..."

Hat bazz....

magánügy 2020.02.07. 16:07:27

@Fakanál69: Te vagy az a lúzer, aki mindenki alá besímul, " nehogy elakadjon az ügymenet". Hát igen, te a fakanál vagy, és nem éles kés a fiókban!

Reactor 2020.02.07. 16:09:20

Ez csúcsröhej, pláne amióta valami autista kitalálta ott fent a gyökkettes IQ-jával, hogy pénzváltást már kereskedelmi egység se végezhet, csak a bank (kb. minden boltban ki van írva, hogy pénzt nem váltanak, ahol meg nincs, ott csak simán közlik veled, hogy eredj a bankba).
Érvényes, valódi magyar fizetőeszköz? Igen. Akkor a banknak át kell vennie. Akkor is, ha cigánygyerekek potyorásznak az égből. Amennyiben nem teszi meg, szerződést szeg, és perelhető.
Valamiért tőlünk egy országhatárral sose volt probléma egy pénzintézetnél, hogy ha valaki csupa euró-centet vitt be hozzájuk, csak itt, Abszurdisztánban. Nem kell ezen csodálkozni, a Balkán közelebb van hozzánk, mint mondjuk London vagy Helsinki...

Zuzer78 2020.02.07. 16:19:45

Csak az ügyfél írta le a saját verzióját nyilván magát kedvező fényben feltüntetve. Könnyen lehet, hogy egy erőszakos és okoskodó gyökér.

Cateran 2020.02.07. 16:44:45

@Zuzer78: Lehet, de eddigi tapasztalataim alapjan a K&H fiokok tobzodnak a hozzanemerto, rugalmatlan hulyekkel....Egyszeruen SEMMI! pozitivat nem tudok roluk elmondani...Barmilyen kerdesre a valaszok:
A, Nem tudom, megkerdezek 1 kollegat (aki szinten nem tudja)
B, Ezt meg kell kerdeznunk a pesti kozponttol

Ugyintezes? "A pesti kozpont majd kikuldi emailben, 1,5-2 het alatt....postai uton 1-2 honap"! Majd leestem a szekrol amikor ezt meghallottam...

Zuzer78 2020.02.07. 16:53:33

@Cateran: mindenki utálja a banki ügyintézést, én is. Cib ügyfél vagyok és rendszeresen elállították a webbank jogosultságait nálunk. Emiatt többször vissza kellett mennem, meglehetősen rossz hangulatban.

Drago Brutic1 2020.02.07. 16:58:20

Fantasztikus sztori. Végre egy poszter, akinek minden elismerésem leróhatom - a bankok minden szivatást megérdemelnek.
Mondjuk a biztonsági őrös és rendőrös résznél felrémlett bennem, hogy az ártatlan kérdések mellett befigyelt néhány anyázás is, vagy a fémpénzzel teli zacskó erőteljes lengetése az ellenfél feje irányában. De még ezt is elnézem, végre egy hős.

Excelsa 2020.02.07. 17:15:04

A posztlónak jogilag teljesen igaza van, de ennyi aprópénzzel fizetni kimondottan szívatás. Még akkor is, hogy bankokat nem szeretjük. Én pl. soha nem halmozok fel ennyi érmét, és kisebb tételekben elköltöm az aprópénzt is, mert nem akarok ezzel sok plusz munkát adni a pénztárosnak és feltartani az utánam következő ügyfeleket. Ez elsősorban kulturáltság és jó ízlés kérdése.

fákkje 2020.02.07. 17:21:31

@Fakanál69:
Én az OTP-vel jártam hasonlóan, egyik helyen nem engedtek a számlámra betenni kb. 80k forintért 100-as, 200-as érméket.
Törvényes magyar fizetőeszköz, kötelességük elfogadni (én is megszámolva, szortírozva vittem). Az ügyintéző sem, és az odahívott fiókvezető sem fogadta el.
Udvariasan megkérdeztem hogy tényleg ez a tényállás, mikor megerősítették, megköszöntem a tájékoztatást, majd szó szerint elküldtem őket a vemhesre baszott román kurvaanyjukba.
Kicsit felakadt a szemük.
Majd egy másik fiókban, simán megoldották.
Nem lepődtek meg nem húzták a szájukat.
Megköszöntem, mosoly oda-vissza, ennyi.

nagyzee 2020.02.07. 17:29:56

most komolyan.... ilyenekre van ideje valakinek, hogy bankfiokban szemelyesen fizessen be bankszamlara apropenzben? ??? Ha csak 5 perc lenne, az is tobbet ér annal, mint hogy ilyen felesleges dologgal toltsuk. Ehelyett lehetne olvasni, tanulni, szorakozni, pihenni. Ertekeljuk már az idôt, nem vegtelen!

Cateran 2020.02.07. 17:38:45

@nagyzee: Meselj, hogyan fizetsz be keszpenzt, ha nem szemelyesen? Elkuldod emailben? Onnantol meg legyen mar tokmindegy, hogy nagycimletu, kiscimletu vagy eppen erme....

Aréna 2020.02.07. 18:07:37

fontosnak tartom megírni az én esetemet, amiért a káendhá bank rohadjon meg a kurva annyába: nincs bankszámlám, nem tudok utalni, nincs is szükségem ilyesmire, de vásárolni akartam magánszemélytől valamit, logikusan a számlájára várta az összeget. besétálok a maros utcai káendhá bankba, nyomnám a pénztár gombot, DE BAZMEG NINCS! pénztár nélküli bank. miakurvaanyátok?! kisétáltam. nézem a szutyadék oldalukat, hegyvidék központ, nincs pénztár, mammutban lévő két fiók, nincs pénztár. áhá, margit körút jó lesz nekem. besétálok, nyomnám a pénztár gombot, de a pénztár zárva, mert terike, a pénztáros zabál. fél órát ülnek az emberek a retkedék bankban, hogy be tudjanak fizetni egy kis zsozsót amit utána a köcsög bank kezelgethet. fél óra elteltével befizettem. ez volt hát a nagy történet, BITCOIN forever.

Opportunista mikroba 2020.02.07. 18:17:50

Valakinél olvastam, és most bennem is felmerült, hogy valaki minek gyűjtöget ennyi sok aprót otthon? Mondjuk nekem is van perselymalacom (mert szeretem, engem szórakoztat), de csak 100, 200 forintosok vannak benne, tipikusan futárnak, vagy ha csak egy levelet akarok feladni, vagy valami apróságért szaladok le, ilyesmi, azt tényleg így a legkönnyebb kifizetni. De ennél kisebb címletekből minek felhalmozni egy rakással?

Balfredo Alfredo 2020.02.07. 18:59:05

@Excelsa: Ma regisztráltál és ez az egyetlen hozzászólásod.
Káendhá megbízásából, munkaköri feladatként-e szólsz hozzánk?

Opportunista mikroba 2020.02.07. 19:04:57

@Balfredo Alfredo: Ettől függetlenül én szívesen meghallgatnám a banki alkalmazott változatát is. Az ilyen "én tök normálisan viselkedtem, a másik mégis paraszt volt" típusú sztorikat általában árnyalni szokta a másik fél véleménye.

Reactor 2020.02.07. 19:09:47

@Opportunista mikroba: Nem "gyűjtögetek", de a visszajárót gyakran apróban kapom meg. Valamit kezdeni kell vele, ki nem lehet dobni a kukába, mert jó pénz, és (egyelőre) még van értéke. Lehet, hogy az ötforintosnak alig van értéke, de ezer darabnak azért már van valamicske. Nem tudom, mit kellene mégis csinálni vele. Anno az egyforintosoknál egyszerű volt a képlet: elvitték roncstelepre, ahol levették sárgarézbe, és többet kaptál vissza. Ötforintosokkal ez már nem működik, tízesekkel-húszasokkal mégúgyse.

Opportunista mikroba 2020.02.07. 19:13:25

@Reactor: Ahol csak lehet, fizess vele. Élelmiszerboltokban (tapasztalatom szerint) kifejezetten örülni szoktak az aprónak.

VonBraun 2020.02.07. 19:14:05

Kiváló poszt, segített a döntésben. Egy vállalkozás számára terveztem náluk számlát nyitni, mert "közel van" fizikailag az egyik fiókjuk. De megyek inkább kicsit messzebb, ha a sztorinak csak az egyharmada igaz, akkor se kell az ilyen "szolgáltatás"...

Reactor 2020.02.07. 19:15:42

@Opportunista mikroba: Igyekszem. Többnyire a robotkasszába szoktam bedobálni, az nem ajvékol, hogy jájjj apró, hanem zabálja szépen. Hátránya, hogy ezek a masinák gyakran nemhogy a hamispénzt nem fogadják el, de sokszor az igazit se hajlandóak, és állandóan visszaköpködik.

Opportunista mikroba 2020.02.07. 19:18:11

@VonBraun: Azért az ilyen homáros posztok igazságtartalmából érdemes gyököt vonni... Nem azt mondom, hogy a poszter hazudik, de sokan indulatból írnak, ráadásul általában a saját álláspontjukat domborítják ki... Azonkívül nincs olyan bank, ahol ne lenne néha valami fennakadás. Ha egyébként a kondíciók jók, szerintem ne homáros posztok alapján dönts. (Én pl. az Erste Banknál vagyok évek óta, semmi bajom velük, pedig itt is volt nem egy erstés poszt.)

Opportunista mikroba 2020.02.07. 19:19:47

@Reactor: Az élet már csak ilyen, tele van kihívásokkal. De ne nehezítsd az életed, ha nem muszáj...

Cateran 2020.02.07. 19:41:28

@Opportunista mikroba: Ez mondjuk jogos es valoban fene tudja mennyi igaz a tortenetbol...Viszont, mint volt K&H-s ugyfel tiszta szivbol tudom NEM ajanlani oket...Nincs tapasztalatom mas magyar bankokkal (angliai bankokkal van..ott a HSBC-t tudom szivbol nem ajanlani) de azt elsokezbol tudom mekkora higfos a K&H...Lehet, hogy a tobbi is ilyen, erre passzolok....

nagyzee 2020.02.07. 19:46:26

@Cateran: na most megfogtál... pénzbefizetés valóban elég régen merült már fel nálam... a fizu számlára jön, az aprót meg nem gyűjtötegem évekig... ha meg van valami pénz a zsebemben, amitől szabadulni szeretnék, körbekiáltok az irodában, hogy ki akar éppen kápét felvenni a bankbol mostanában... akkor adok neki pénzt, ő meg átutalja a számlájáról a számlámra.

Nick-son 2020.02.07. 19:53:44

@Opportunista mikroba: ha megnézed jót a K&H ról senki nem ír, semmi pozitív tapasztalat, vagy legalább egy komment, hogy elvagyok velük. Ez nem véletlen. Nekem is volt számlám ott, ugyanilyen rossz tapasztalataim vannak mint amit írnak a többiek.

Excelsa 2020.02.07. 20:14:13

@Balfredo Alfredo: Semmi közöm A K&H-hoz, sem ügyfele, sem alkalmazottja nem vagyok. Azért regisztráltam és írtam, mert egyszerűen úgy gondolom, hogy az általam leírt gyakorlat egészséges személyiségű embertől elvárható. Egyébként megvan a véleményem az olyan emberről, aki láthatólag szívatásból választotta ezt a megoldást, még akkor is, ha joga van hozzá.

ekat 2020.02.07. 21:20:43

@Reactor: Mindenki apróban kapja a visszajárót kp.-fizetésnél, de aztán elkölti. :) Nálam a croissant, fagyi stb. vásárlásoknál szokott elfogyni.

^LutheR^ 2020.02.07. 21:36:13

"ha így viselkedek egy órán belül megszünteti a bankszámlámat"

Hát ha ennyire akarja, akkor fogadd el ezt az ajánlatot. A számlamegszüntetés egy fontos lépésnél úgyis meg fog akadni.
Konkrétan a számlaegyenleget 0-ra kell hozni ilyenkor :D :D :D

ekat 2020.02.07. 21:36:15

@Excelsa:
Én se tettem még a lábam se be soha K&H bankba, de egyetértek veled. Csak azért nem írtam, mert annyira távol áll tőlem minden, amit a posztoló írt, hogy képtelen voltam azonosulni a problémával és értelmeset hozzászólni.
Sose gyűjtenék aprót
Sose lenne olyan számlám, amin nincs egy számlavezetésnyi pénz sem (nem azért, mert úszom a pénzben, hanem mert ennél sokkal óvatosabb vagyok)
Sose mondanám, hogy "kis pénzecském" :)
Soha nem akarnék nagy összeget pénzérmékkel kifizetni, hogy ezzel szívassam a pénz átvevőjét, meg feltartsam az esetleges sort

jegeskaveee. 2020.02.08. 00:09:31

@norbert79: Amit idéztél, abban ez van benne: "Nagyobb mennyiségű, azaz 50 darabot meghaladó érmét csak a hitelintézetek és a posta kötelesek fizetésül elfogadni." , tehát el kell fogadnia a banknak a fémpénzt. Azt meg nehezen tudom elképzelni, hogy egy bank belső szabályzata felülírhatja-e az MNB szabályait.
Ahogy @killerkaller: is írta, én is úgy tudom, vannak szabályai az aprópénzzel fizetésnek.
Rollnizni kell, és nem mindegy mennyi kerül egy rollniba, ráadásul lehet díja is van.

jegeskaveee. 2020.02.08. 00:11:22

Ha jól tévedek, az külföldről visszahozott fémpénzeket, vissza sem váltják se a bankok, se a valutaváltók.

Reactor 2020.02.08. 02:26:43

@jegeskaveee.: Eurót visszaváltják, vidéken is, de csak 1-2 eurósokat (320 forintos átlagáron). Centért pedig lehet vásárolni a Spárban, elfogadják.
Az amúgy érdekelt volna, mégis milyen BTK-paragrafusra utalva hívták a policájokat a cikkíróra. Megnéztem volna a járőr arcát, amikor a pénztáros előadja, hogy hát kérem, ez az úr itt kis címletű érmékkel akart fizetni, börtönbe vele! :D

peppe83 2020.02.08. 03:00:42

Írja a posztban, gödöllői fiók.

Im just here for the comments 2020.02.08. 05:45:35

Én am qrvára megértem, h nem volt kedvük leszámolni az aproját, de amennyi időt elcsesztek erre a sztorira, simán belefért volna az aprozás. Nem igazán fér a fejembe, h miért nem vesznek át apropénzt, mi káruk származik belőle?
Abban meg biztos vagyok, h a posztolo nem ilyen ártatlan ma született bárány módjára ücsörgött ott, mint ahogy ezt itt előadja. Glom élőben is ilyen tenyérbemászo a stílusa, mint itt irásban.
El kell küldeni öket a picsába, aztán keresni egy olyan fiókot, ahol átveszik az 5forintosait. De nem, ö csakazértis ott fogja befizetni, mert reggel felkelt és ezt így találta ki, akk így lesz.

Im just here for the comments 2020.02.08. 06:09:02

@Reactor: mert kérték, h távozzon, amire nem volt hajlandó.

SZIGMA 2020.02.08. 09:56:17

Sok évvel ezelőtt a helyi kispostán nem engedték, hogy sok apróval fizessek. Mondták, hogy csak rolnizva fogadják el, mert ez így lassítja az ügyintézést. (kis falu, napi 10-20 ügyfél, akkor éppen én egyedül voltam ott)
Nosza, hazamentem, berolniztam, ahogy kell. Visszamentem: így jó lesz? Igen.
És mi történt ezután? Kibontotta az összes rolnit és megszámolta a pénzt, hogy biztosan megvan-e. Ez bizonyára nem lassította az ügyintézést.

Amúgy ha tényleg címletenként külön dobozba tette az érméket az ügyfél, akkor egy érmerendező fiókkal max. 5 perc alatt elintézhették volna a bankban a dolgot, igaz, ehhez dolgozni kellett volna.

KaTe 2020.02.08. 09:56:25

Ott helyben fel kellett volna hívni a KH ügyfélszolgálatát és az ügyintézőn keresztül panaszt tenni. A kamerák felvételei alapján kivizsgálhatták volna az esetet. A posztoló is megspórolt volna egy halom idegeskedést.

Mellesleg, nagyon kíváncsi lennék a KH válaszára, ha megtörtént a panaszfelvétel. (remélem, hogy legalább utólag megtörtént)

gurigapapa 2020.02.08. 11:36:29

Most attól függetlenül, hogy a posztolónak az alapproblémában igaza volt, el tudom képzelni, milyen stílusban adhatta elő magát, ha a fiókvezető inkább bezáratta a fiókot, és rendőrt is hívott. Az ilyennek ugyanis nyoma marad, ha a posztoló nem ír a Homárra, akkor is el kell a fiókvezetőnek számolni az esettel.

ze11 2020.02.08. 12:35:21

@Fakanál69: Ott a pont. A homárposzt az egyik oldal története - pánik gomb és hasonlók az egyértelműen agresszíven viselkedő üf.-re utal, amit valahogy a poszt-toló sajnos nem részletezett.

Balfredo Alfredo 2020.02.08. 12:38:20

@Excelsa: A Tékozló Homár blog évek óta működik.
A blog közösségébe bárki beléphet egy egyszerű regisztráció után, nincs szükség meghívóra vagy egyéb bonyolult procedurára.
Bármelyik regisztrált tag bármilyen témában hozzászólhat.

A Homár témái között szép számmal akadnak bankokkal foglalkozók. Az utóbbi időszakban minden hétre jut egy-egy bankos topik.
A bankos topikok egyhangúlag arról szólnak, hogy az illető pénzintézet inkorrekt módon viselekdik: lassan dolgozik, külön díjat számol fel, stb. és a panaszos - bár igaza van - nem tud ellene tenni semmit.

Most megjelenik egy topic, amiben nem a bank szívatja az ügyfelet, hanem fordítva. Igaz, hogy az is látszik: az ügyfél felkészülten, netán előre megfontolt szándékkal ment a bankba, mivel - egyebek mellett - egy nyomtatott szabályzatrészletet is vitt magával.
Szóval megjelenik egy topik, amiben egyelőre a bank húzza a rövidebbet. Te ennek hatására úgy érzed, hogy itt és most hozzászólnod (és előtte regisztrálnod) kell. Szerinted ez teljesen rendben van, abszolút életszerű és véletlenül sincs arról szó, hogy maga a bank állna a támogató hozzászólásod mögött.

Rövid vagyok: nem hiszem el!

jegeskaveee. 2020.02.08. 12:47:37

@Reactor: Én is adnék 320 jó magyar fityinget egy euróért. Egyébként ki az a h*lye, aki annyiért visszaviszi beváltani?

alöksz róz 2020.02.08. 13:08:59

@Excelsa: egészséges személyiségű nem banki pénztáros ember ugyan mitől gondolná szívatásnak, h bemegy a bankba pénzzel fizetni...

(bár szerintem egészséges személyiségű banki pénztáros se gondolhatja annak, de ezt nem tudom tutira mondani, egyet se ismerek)

agarik 2020.02.08. 13:12:46

"Jogod" az csak papíron van.
Valójában nincs jogod. Neki van erőszakhatalmi eszköze.
Elvégre ez itt Illiberalizmus, ami magyarra fordítva diktatúra.

ergyaelek 2020.02.08. 13:20:10

Na a sok okoskodónak megnézném a fejét mikor bemegy az automatához pénzt felvenni, mondjuk 20 000 Ft-ot, és kapna 4000 db 5 Ft-ost :D akkor is biztos a bank lenne a gonosz.

A másik ahol sántít a történet hogy nem hívogatnak ha mondjuk 1-2 hónapig negatívban van a számlád. (nekem is volt ilyen, K&H, egyszer se hívtak), 12 ezer mínusz az vagy 4 hónap számlavezetési díj minimum de amilyen fillérbasz*nak tűnik a posztoló inkább 6, szóval inkább rá kellett volna nézni a számlára, meg rakni rá pénzt havonta. Ha meg nem kell akkor megszüntetni.

Az életképtelen posztolónak meg csak annyi tanácsom van, hogy az aprót rakja a kocsiba, parkolóórába tökéletes, vagy kisboltba sokszor örömmel átveszik. De nem 10 000 Ft-ot egyszerre....

Excelsa 2020.02.08. 13:26:05

@Balfredo Alfredo: "Jogod van hozzá", hogy ne hidd el. Nem védem a bankot, inkább a posztolóról van meg a véleményem, mert - bár joga van hozzá - gonoszkodásból meg kívánja büntetni a bankot azért, mert az jelezni merte őfőméltóságának, hogy tartozása van. Ez tipikusan egy frusztrált, sértett ember deviáns reakciója. Másik oldalról a banknak kötelessége lett volna átvenni az aprópénzt, hacsak a posztoló nem viselkedett agresszíven (ezt nem tudjuk). Én két magyarországi bankkal vagyok kapcsolatban (ügyfélként), és maximális korrektséget és együttműködést tapasztalok mindkettő részéről. Igaz, soha nem mentem be hozzájuk két zacskó aprópénzzel.

apro_marosan_petergabor 2020.02.08. 13:26:37

A bank illetve alkalmazottja, a bankvezető, teljesen inkorrekten járt el. Nem a bank által ígért s definiált szolgáltatás szellemében, hanem az ő egyéni(és a pénztáros) kedve vagy vélt vagy valós kényelme szerint.
A folyamatos fenyegetés a securityvel - több ízben - meg a rendőrséggel, erre még rátesz egy lapáttal.
A panaszos jól tette, hogy panaszt nyújtott be, én próbálkoznék egy panasszal a bank legfelső vezetésénél is, illetve paralell az MB-nél, mint felügyeleti szervvel. Azt se feledjük, a panaszos előtte telefonon és neten is tájékozódott a banknál, mi lehetséges, és az ígért szolgáltatást tagadta meg a bank, de inkább az alkalmazottai!
Ha ezek után a bank nem nyújt megfelelő orvoslatot - sűrű elnézés kérés, és a pénz befogadása soron kívül - lehet, hogy némi konzultáció után meg is perelném, mondván komoly kárt okozott idővesztességgel, a fenyegetés stb - nem tudom, hogyan váltható forintokra, de lehet, hogy az USA-ban ez könnyebben menne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.08. 13:27:06

Nem kötelezhető senki, hogy aránytalanul sok aprópénzt átvegyen.

Az MNB-nek viszont van ingyenes aprópénzbeváltó szolgáltatása.

Mr.paksimogyoró 2020.02.08. 13:42:25

@Fakanál69: Na, te tipikusan az a kisember vagy, akinek a fejére szarnak, és elsunnyogás előtt még meg is köszönöd, mert így nem fázik meg a fejed.

kolomparlole1114 2020.02.08. 13:44:45

Mi az hogy egy magyarországi bank nem fogadja el a törvényes magyar fizetőeszközt? Zsidók ezek?

Péter 2 2020.02.08. 13:45:03

@killerkaller: Boltban, nem bankban, amelyik egyébként előre deklaráltan vállalja, hogy nincs határ.

kolomparlole1114 2020.02.08. 13:46:33

@MAXVAL bircaman közíró: Aránytalan akkor lett volna, ha többet akart volna átvetetni, mint amennyi befizetnivalója van. De nem, ő csak rendezni akarta a számlát. Mivel a bank nem kérte a pénzt, ezzel felmentést adott a további befizetés alól, innentől a bankfiók vezetője személyesen magára vállalta a minuszt, és ő fogja a továbbiakban befizetni. Ezzel az ügy lezárva.

kolomparlole1114 2020.02.08. 13:47:48

A banki alkalmazottak simán csak nem akartak dolgozni, ezért ki kell rúgni mindet, a bűncselekményben segédkező mackónadrágos orkokkal együtt!

kolomparlole1114 2020.02.08. 13:49:02

@apro_marosan_petergabor: A PSZÁF-al kell megbaszatni az ilyen zsidó bankokat!

kolomparlole1114 2020.02.08. 13:51:13

@Excelsa: Az állampolgár sem pénzváltó, neki se kötelessége az apróját beváltani, hogy a banknak kedvére tegyen. Ha a banknak kell a pénz, akkor elfogadja a törvényes magyar fizetőeszközt, ha meg nem, akkor tartozás elfelejtve, ők mondtak le róla.

Péter 2 2020.02.08. 13:52:00

@Reactor: Kicsit el vagy tévedve. Bármelyik kereskedelmi egység elfogadhatja a sok-sok apródat, csak éppen nem köteles (ez egyébként kábé a világ összes országában így van, nem valami itthoni specialitás). Amikor kiírják, hogy nincs pénzváltás, az jellemzően arra vonatkozik, hogy nem szeretnék, ha vásárlás nélkül, csak bemész, hogy tessék már felváltani a vadonatúj hetvenöt forintosomat. De egyébként a kasszánál is értelmes mennyiségben fogadnak el aprót, ha ötvenezret akarsz kifizetni ötforintosokkal, nem fog sikerülni.

Cserébe viszont a bankok tényleg kötelesek elfogadni, nincs kecmec. Azért bank (sok minden egyéb mellett, persze).

kolomparlole1114 2020.02.08. 13:52:27

@MAXVAL bircaman közíró: Mennyi a túl sok, darabszámra definiálva van? Ha nincs, akkor nekünk meg nem sok az amit a bank annak vél. Egyéni szocproblémájuk. Örüljenek hogy egyáltalán pénzt látnak.

kolomparlole1114 2020.02.08. 13:55:22

Nagyobb mennyiségű, azaz 50 darabot meghaladó érmét csak a hitelintézetek és a posta kötelesek fizetésül elfogadni. - www.mnb.hu/archivum/Bankjegy_es_erme/informaciok-kereskedelmi-szervezetek-szamara/tajekoztato-a-bankjegyek-es-ermek-elfogadasi-szabalyairol

Tehát a bankok KÖTELESEK elfogadni akármennyi aprót. Innentől kezdve a bankis alkalmazottak törvényt sértettek, ott helyben kellett volna pénzügyi bűncselekményért feljelenteni őket a kiérkező rendőrnél!

alöksz róz 2020.02.08. 13:55:34

@MAXVAL bircaman közíró: mellélőttél, ez magyarország, nem bulgária.

kolomparlole1114 2020.02.08. 13:56:28

@MAXVAL bircaman közíró: De nem egy banknak. Ott a végtelen is kevés.

alöksz róz 2020.02.08. 13:56:59

@MAXVAL bircaman közíró: magyarországon jogszabályok vannak, nem hasraütésre meg józan paraszti észre hivatkozás

Péter 2 2020.02.08. 13:59:28

@MAXVAL bircaman közíró: 2013. évi CXXXIX. törvény. Minden bank és posta mennyiségi korlátozás nélkül köteles elfogadni a törvényes magyar fizetőeszközt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.08. 14:01:36

@kolomparlole1114:

De, a bank se köteles elfogadni aránytalan számú érmét. Kivétel: MNB. Oda zsáknyit is vihetsz.

Mr.paksimogyoró 2020.02.08. 14:04:06

@Excelsa: "gonoszkodásból meg kívánja büntetni a bankot azért, mert az jelezni merte őfőméltóságának, hogy tartozása van. Ez tipikusan egy frusztrált, sértett ember deviáns reakciója" Abban, hogy a talán évek alatt felhalmozódott apróval akarta megoldani (egyébként teljesen jogszerűen) a fellépő problémát, mi a gonoszkodás és deviáns? Írta a posztoló, hogy az a szemét bank ki mert értesíteni a mocskos kapitalista kizsákmányoló éves díjukról, és kibaszandó velük, ki is baszok velük, mert a kurvaanyjukat? Szerintem nem. A fenti mondatod árulta el, hogy totál fordítva ülsz a lovon, és hülye vagy. Ülj le, egyes.

Péter 2 2020.02.08. 14:07:18

@MAXVAL bircaman közíró: Figyelj már, nincs értelme, többszörösen megkaptad a hivatkozást az érvényes magyar törvényre. Nem igaz, amit írsz. Minden bank és minden posta mennyiségi korlátozás nélkül köteles elfogadni. Benne van a törvényben, szó szerint. Nyugodtan leállhatsz ezzel a marhasággal.

alöksz róz 2020.02.08. 14:09:13

@Péter 2: leállna ő, de nem tud :-)

kolomparlole1114 2020.02.08. 14:09:14

@MAXVAL bircaman közíró: Melyik szót nem értetted a mondatból?

Nagyobb mennyiségű, azaz 50 darabot meghaladó érmét csak a hitelintézetek és a posta kötelesek fizetésül elfogadni.

www.mnb.hu/archivum/Bankjegy_es_erme/informaciok-kereskedelmi-szervezetek-szamara/tajekoztato-a-bankjegyek-es-ermek-elfogadasi-szabalyairol

Kötelesek akármennyi aprót elfogadni. Nem opció, kedvük szerint, hanem KÖTELESEK. Törvényileg.

Mr.paksimogyoró 2020.02.08. 14:09:48

@MAXVAL bircaman közíró: Értő olvasást tőled elvárni kész csoda lenne :D

kolomparlole1114 2020.02.08. 14:11:52

@MAXVAL bircaman közíró: Na, ha már megtaláltad az általam belinkelt oldalt, nem akarnád el is olvasni? Hol is van benne hogy egy banknak nem kell 50-nél több érmét elfogadnia? Mert az ELLENKEZŐJE viszont benne van!

kolomparlole1114 2020.02.08. 14:13:41

@Mr.paksimogyoró: Maxval egy fidesznyik agitpropos bértroll. De hogy még ő is a gazdái által kiadott rendelkezések ellen foglaljon állást, az több mint meglepő. Gyaníthatóan Soros-ügynök. :)

kolomparlole1114 2020.02.08. 14:14:44

@MAXVAL bircaman közíró: A törvény viszont ez. Ha törvényellenes gyakorlatot folytatnak a bankok, akkor azt ideje felszámolniuk, mielőtt abból feljelentés lesz, és jól meg is bassza őket a PSZÁF, meg minden hatósági szerv!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.08. 14:17:46

@kolomparlole1114:

Az élet nem igazol téged.

Lehet persze bankfiókokban trollkodni zsáknyi egyfilléressel, meg flesmobozni, ez liberális hülyegyerekek szórakozása, amikor megunták a drogozást, de a kisemberek ezen csak jót kacagnak.

Péter 2 2020.02.08. 14:20:23

@MAXVAL bircaman közíró: De, ez. A nagyobb összegű pénztári mozgást a legtöbb helyen előre jelezni kell, hogy fel tudjanak készülni rá, tehát ha tízmilliót szeretnél ötforintossal kifizetni, azt is. Ettől még a törvény, az törvény, be kell tartani, vagy viselni a következményeit. Teljesen felesleges kapálóznod ellene, amikor öten hoztunk neked itt hivatkozást, sőt, te magad is egy olyan szöveget linkeltél, ami teljesen egyértelműen mutatja, hogy nincs igazad.

Ráadásul az itt tárgyalt esetben a bank kifejezetten, előre, az idézett weboldalon megerősítve kötelezettséget vállalt, hogy ügyféltől nincs mennyiségi korlát.

kolomparlole1114 2020.02.08. 14:25:16

@MAXVAL bircaman közíró: A te életedet semmi nem igazolja, Kövér elvtársad útmutatása alapján akár foghatnál egy kötelet is... Teljesen mindegy hogy ti zsidó kisemberek min röhögtök, a büntit a törvény alapján fogjátok kapni. Igen, nálunk MAgyarországon vannak ilyenek is, hiába nem ismeritek ti fidesznyikek.

kolomparlole1114 2020.02.08. 14:26:45

@Péter 2: Pontosabban: nagyobb összegű pénzFELVÉTELT kell előre jelezni, hogy legyen idejük odaszállítani. Azt hogy te hozod a lóvét, nem kell jelezni, hacsak nem előtte akarják kijjebb tolni a bankfiók falait, hogy legyen hova rakni. :D

FDToth 2020.02.08. 14:36:38

Na de minek szol hozza a oemzugyi tanacsado ha semmti sem mond ezzel? Ha ott vana k&( aszf-jeben a dolog akkor el kell h fogadja, nem hivatkozhat semmire. Nem ertem a bankot sem, mert baszom atveszi, atszamolja kb 2 perc es kesz. Regebben postan fizettem igy, mindig osszekeszitettem szepene, sosem votl gond.

Etniez 2020.02.08. 14:38:39

Végre egy homár sztori, nem picsogás.

Etniez 2020.02.08. 14:42:31

@Fakanál69: Magyarország azért is tart ott ahol, mert a többség csendben emsomfordál.
Akassza csak meg az ügymenetet, csináljon ügyet mindenki, akkor lesz változás.

Excelsa 2020.02.08. 14:52:11

@Mr.paksimogyoró: Nahát, hogy Önben mennyi indulat van! Már vagy háromszor leírtam, hogy szerintem a posztoló panasza jogszerű de nem életszerű. Mint valaki már megírta: mit szólna Ön ahhoz, ha mondjuk 20000 forintot kívánna levenni a bankszámlájáról, és a bank ezt 4000 db ötforintos érmével teljesítené? Pedig ez is jogszerű lenne.
Én tartózkodom a hozzászólók minősítésétől, de természetesen van véleményem.

Etniez 2020.02.08. 15:06:23

@Excelsa: a bank tesz szívességet az ügyfélnek, hogy nála tarthatja a pénzét vagy fordítva?
Fordítva ülsz a lovon.

kolomparlole1114 2020.02.08. 15:13:53

@Etniez: A bank tesz szivességet. Én inkább kp-ban kérném a fizetésemet, de nem lehet, közbepofátlankodik a bank is, hogy tarthassa a markát részesedésért, holott nem csinál semmit. Aztán meg ha végre hozzá is akarok jutni a pénzemhez, még luxuskamatot számol fel, pénzkezelési díj és hasonló baromságok. Ezt hívják asszem jogalap nélküli gazdagodásnak a BTK-ban.

Fakanál69 2020.02.08. 15:15:41

@Etniez: Magyarország már megint hogy jön ide?A posztoló pont az a tipikus arcoskodó senkiházi aki élvezi a sz@rkavarást...Ha a sztori igaz is valószínűleg kimaradt belőle pár fontos momentum...Először is,hónapok óta tartozása volt,nem tudjuk h hányszor csinált problémát a bankban,lehet h már ismerték...Tisztában volt vele h gond lesz az apróval ezért is vitt nyomtatott papírt magával.Életszerűtlen hogy a bankban MACKÓNADRÁGOS szekuritisek ugrásra készen várják az ilyen ügyfeleket...És mégegyszer:Olyan nincs hogy lezárják a bankot és rendőrt hívnak csak úgy valakire azért mert kultúráltan viselkedett.A fiókvezető csak heccből ilyet nem csinál hiszen a felettesei leharapnák a fejét...Gondolom a posztoló valójából agresszív volt fenyegetőzött stb.Meg mi az hogy ne nyúljanak hozzá mert bepereli őket?ki beszél így?normális ember biztos nem...Az ügy megoldása az okoskának az lett volna ha mondjuk mielőtt cirkuszolni támad kedve felhívja a bankot telefonon h gond e ha így viszi be a pénzt és akkor nincs poszt...A posztoló tipikus házmester mentalitású idegbeteg.És legvégül kíváncsi lennék a bank válaszára is ,mert szerintem ez a sztori nem kerek...

kolomparlole1114 2020.02.08. 15:29:27

@Fakanál69: "Az ügy megoldása az okoskának az lett volna ha mondjuk mielőtt cirkuszolni támad kedve felhívja a bankot telefonon h gond e ha így viszi be a pénzt"

Na nehogy már meg kelljen kérdezni egy banktól előre hogy van-e kedvük betartani a törvényeket, vagy sem... Itt a banki naplopóknak egyszerűen csak nem volt kedvük dolgozni (de gondolom a fizetésüket felvenni azért igen).

Etniez 2020.02.08. 15:29:53

@kolomparlole1114: én is így gondolom, tehát a bank lesz szíves eldogadni az aprót és olyan, címletben adni, amiben kérem.

ebella2 2020.02.08. 15:31:43

@Fakanál69: Te meg a banknál dolgozol? Éppen Gödöllőn? Ha valamit meg kell csinálnom a szabályok szerint, akkor vagy kilépek, vagy megcsinálom. A többi mese. A bank vezetése szerintem ki fogja rúgni a felelősöket, teljes joggal.

ebella2 2020.02.08. 15:39:29

@MAXVAL bircaman közíró: Ami kötelező az kötelező. Csak a legbutább, szolgalelkű prolik hiszik, a bank megteheti, hogy tesz a törvényekre, szemétnek nevezve aki meg ragaszkodik a jogaihoz és ezzel rendben is van a dolog. A Kádár alatt volt ilyen szolga mentalitás dögivel, aki ha egy cég, azt mondta vegyen virágos sapkát, vagy nem megy be, akkor meghunyászkodtak, sőt még igazat is adtak neki, hogy miért nincs virágos sapkája és megy vesz egyet. Ma szerencsére egyre kevesebb.

datam 2020.02.08. 15:40:24

@kolomparlole1114:

Nem _kell_ oda kérned a fizudat. Én is kp-ban kérem a fizetésem, minden további nélkül meg is kapom. Nincs bankszámlám, valszeg nem is lesz. Nálam akkor gurult el a pirula, amikor egy 100 forintos öngyújtót 450 forintért vettem meg, mert készpénzfelvételnek vette a terminálon keresztüli fizetést. Amikor ezt jeleztem, mondták, hogy bizonyos terminálon így megy az ügymenet. Azonnal kivettem az összes pénzem, felmondtam minden szerződést és nyasgem. Persze, ha neked hitelkereted van, akkor más a lányzó fekvése, de akkor tedd nullára és mondd fel.:)

datam 2020.02.08. 15:45:26

@Fakanál69:

Sehol sem írta, hogy hónapok óta tartozott volna. Amit nagyon nem is lehet, hiszen a bankok nagyrésze decemberben terheli az
éves kártyadíjat, a fenn leírt kálvária pedig december 21.-én vagy 22-én történt. Tehát max 3 hetet tartozott, de inkább kevesebbet. Ez az egyik. A másik. Nem tudod elképzelni a macinacis kaliberű biztiőrt? Jártál te bankban az elmúlt 20 évben? Én csak olyan biztiőröket látok, akik vagy kiöregedett rendőrök, jellemzően 60+-os korosztály, vagy pedig a kőbuta barlangi trollt. És igen, láttam én már fekete susis melegítőben is a biztonságit, OTP fiókban. Értem én, hogy védenéd a mundért, de nagyon rosszul csinálod.

ebella2 2020.02.08. 15:48:00

@Fakanál69: Attól még nincs igaza a banknak. Ha az én cégemben egy ember (akár aki ténylegesen a céget vezeti, a helyettesem) így bánna egy kuncsaftommal, csak mert közeleg a munkaidő vége, úgy kirúgnám, hogy a lába nem érné a földet. Jól megfizetem (a bankosok is a legjobban fizetettek közé tartoznak Magyarországon) és elvárom, hogy ne vesszek pénzt a hozzáállása miatt. Én biztos vagyok benne, hogy a K&H tulajdonosai is így gondolják. Kérdés, hogy eljut hozzájuk a hír vagy sem.

Excelsa 2020.02.08. 15:53:45

@Etniez: Egyik fél sem tesz egymásnak szívességet, ez a felek által szerződésben rögzített (és bármikor felmondható) együttműködésére épül. Jogilag a posztolónak igaza van, én csak azt mondom már sokadszor, hogy a posztoló eljárása - bár jogilag nem kifogásolható - nem életszerű, sőt kimondottan szívatás jellege van. Kulturált ember nem állít be egy bankba egy zacskó aprópénzzel, hogy tizenvalahány-száz forint tartozását rendezze.

kolomparlole1114 2020.02.08. 15:57:41

@Fakanál69: Nem tökmindegy miért van annyi aprója? És ha feltartja a mögötte állókat, akkor mi van? Az előtte állókat talán zavarta hogy neki is várnia kell? Engem biztos nem zavarna, amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten...

ebella2 2020.02.08. 15:59:24

@Excelsa: Ez egy másik kérdés én se tenném. De elzavarni egy alkalmazottnak, csak mert nincs kedve dolgozni, az ellentmond az üzleti érdekeknek és őt is az üzlet miatt fizetik, nem hogy elhajtson ebereket. Ha meg egy vezető ennyire szarik az üzletre pár perc haszonért, akkor azzal van a baj, nem azzal aki élni akar a jogaival. Az olyan nemhogy vezetőnek nem alkalmas, hanem olyan embernek se, aki kuncsaftokkal foglalkozik a cégben.

kolomparlole1114 2020.02.08. 15:59:35

@Excelsa: Hanem mit csinál vele, országos körutat tart minden falusi közértben, és apránként egyre nagyobb címletekre váltja, hogy végül a banki csicskának véletlenül se kelljen megdolgoznia a fizetéséért? És a benzinköltségét a bank állja?

Fakanál69 2020.02.08. 16:05:03

@datam: Jézus Mária !Hogy én mit kapok itt azért mert szerintem nem kerek a sztori...Igen elovastam mégegyszer ,a hónapok ótát visszavonom.hogy milyen a biztonságiőr felhozatal azt nem tudom ,de én még sehol nem láttam mackónadrágban biztonsági őrt...Mellesleg meg milyen mundér becsületéről hablatyolsz itt nekem?!Soha az életben nem dolgoztam sem bankban sem biztonsági őrként se pénztárosként sehol!Az az egyetlen bűnöm h nem hiszek el mindent egy egyoldalú poszt miatt,mivel szerintem senki nem zár be egy bankot és hív rendőrt egy zacskó apróval fizetni akaró udvarias emberre...A sztori továbbra is hiányos és várnám a bank reakcióját is...Mellesleg az általam belinkelt régebbi poszt is tükrözi h igenis probléma máshol is ha valaki befizet 30000forintot apróban...

ebella2 2020.02.08. 16:06:21

Szóval szerintem éppen az a bérmunkás (proli) mentalitás, aki az ilyen kuncsaftot elzavarja. Egy tulaj nem tenné meg, utasítaná a pénztáros, vegye át. Ha az nem lenne hajlandó, kirúgná és ha más nincs maga öntené be a gépbe, hogy megszámolja. Nem tarthat öt percig sem. Akinek vállalkozása van, az így viselkedne. És soha nem tudni, nem ő lesz majd a legjobb kuncsaftom. Aki így áll hozzá, az tud fejlődni, ha lenne aki nem, hamar tönkremenne. (Mondjuk sokan tönkre is mennek.) És lehet, hogy később, stabil üzletmenetnél egy kuncsaft nem annyira fontos, de a mentalitás az már megszokott és eredményes, minek rajta változtatni.

PannonBoy 2020.02.08. 16:25:30

Ehh! Erre csak azt tudom mondani, hogy nálunk Angliában vannak aprópénz beváltó automaták, noha ezeket nem használják tömegek, mert mindenki kártyával fizet.
Magyarország bankostul, ügyfelestül a sötét középkorban van.

de let e ... 2020.02.08. 16:25:30

@Excelsa: Hát ugye az alapfelállás , hogy a bank honlapján szerepel , hogy külön díj nélkül lehet apróval fizetni . Innentől a banki alkalmazottak szívatták az ügyfelet ( a számla megszüntetéssel aló fenyegetés önmagában fegyelmivel való kirúgást ér ) . Ráadásul az ajtó bezárása a személyi szabadság megsértése , ami bűncselekmény ...

ekat 2020.02.08. 17:13:02

@PannonBoy: Neked meg a sötét középkorba kell járni észjátszani? Sikeres ember lehetsz...

Shazy 2020.02.08. 17:17:57

@Aréna: Hasonlóba én is belefutottam, megkaptam, hogy meg kell tanulnom olvasni, illetve ha valami nem tetszik, el lehet menni nyugodtan.
A sztori: olyan bankfiókban, ahol korábban három bankpénztáros dolgozott, nem volt választható a pénztárhoz sorszámot adó gomb, mert ebédelt az egy szem pénztáros.
Jó étvágyat neki, node előtte megnéztem az oldalukat, és ott nem szerepelt a pénztárszünet.
Többen, pénztárra várakozók panaszkodtunk, mire egy ügyintéző felajánlotta, hogy megmutatja, ki van írva a honlapra a déli pénztárzárás. Kíváncsian vártam - erre NEM a nyitvatartás menüben, hanem egy másik almenüben kiírva mutatta, hogy 12 és fél egy között zárva a pénztár.
Jeleztem, nem az igazi minden szolgáltatáshoz külön menükhöz írni, hogy mikor szünetel a szolgáltatás, mire az ügyintéző közölte, hogy meg kellene tanulni olvasni.
Rákérdeztem, hogy úgy érti-e, hogy nekem?
Igen, közölte.
Kiakadtam, hogy nekünk még azt tanították az egyetemen, hogy az ügyfélnek mindig igaza van - akkor is, ha nem.
Válasza az volt, hogy ha valami nem tetszik, el lehet menni nyugodtan.
Megkerestem a fiókvezetőt, hogy rákérdezzek, ez a bank hivatalos véleménye, vagy a kolléga saját akciója.
A helyettese volt csak bent (bizonyára a vezető is ebédelt :-P ), akinek az volt a reagálása az elmondottakra: "Hiszen a honlapon ki van írva az ebédszünet!"
Rákérdeztem, hogy ez minden, ami eszébe jut a történtekről.
Válasza: "Miért, minek kellene?"
Ez a posztindító írásban említett bankban történt, szintén, egy olyan fiókban, ahol NAGYON sok pénzt forgatok éves szinten.
Háttérinformáció, hogy az olvasási tudást hiányoló munkatárs a kiemelt ügyfelekkel foglalkozó ügyintéző szeretne lenni.
Pedig olyan nagyszerű bank volt, gondolkodtam, hogyan süllyedhetett ide...

jatagán9 2020.02.08. 17:26:48

Természetesen a posztolónak igaza van. Magyarország azért tart itt, mert ez a fellépés kuriózum. Amikor még jártam tömegközlekedéssel, szinte minden nap beírtam a Máv panaszkönyvébe, mert folyamatosan basztatták az utasokat. Egyszer valami nagyon durva dolog miatt oda is szóltam az ügyeletes tiszthez, hogy ma aztán jó sokan beírhattak, azt válaszolta, én vagyok az egyetlen. Meg is lehet nézni, hol tart a MÁV.

Néhány nappal ezelőtt én is beváltottam kb. 7500 Ft aprót. Lemértem a súlyát, és abból következtettem az értékére, nem szórakoztam vele. Szó és átszámolás nélkül kifizették, elkérték a mobilszámomat, és néhány óra múlva hívtak, hogy alábecsültem az értékét, ha arra járok, menjek be a különbözetért.

Opportunista mikroba 2020.02.08. 17:35:26

@Etniez: Ez egy üzleti kapcsolat, senki nem tesz szívességet senkinek.

Shazy 2020.02.08. 17:37:07

@jatagán9: Melyik bank és fiók volt ez? Példamutató, jó lenne tudni, ha (bankot) váltani kell, hová érdemes menni.

2020.02.08. 17:51:03

Nekem a Unicredit reklámja tetszett, amiben egy férfi panaszkodott és közben a következő kijelentést tette. "Azt nem tehetem meg, hogy a banknak ne fizessem be a...", nos így manipulálnak a reklámokkal. A cél feltételezem az, hogy hatóságként léphessenek fel a nem is olyan távoli jövőben. Ám ma már mobilappon több dolgot lehet megtenni azonnal, amire napokat kellene várni élőben. Kiváncsi vagyok mi lesz ennek a vége. Egy normális világban a bankok pénzkezeléssel foglalkozó non-profit szervezetek lennének.

Bandibacsi34 2020.02.08. 17:52:55

@PannonBoy:
Ja azt elfelejtetted hozzatenni, hogy Angliaban levesznek 11%-ot ezek a penzbevalto automatak....

Opportunista mikroba 2020.02.08. 17:52:55

@Fakanál69: Szerintem a sztori alapja stimmel, ezt simán el tudom hinni, talán még a vitatkozás eleje is, onnan viszont, ahogy többen is írták, egyszerűen nem életszerű. Se a pénztáros, se a biztonsági őr nem fog ugrálni fölöslegesen. Nagyon kis pontok ők a bankban ahhoz, hogy megtehessék minden következmény nélkül. Ha már a biztonsági őr is úgy érezte, hogy közbe kell lépnie, akkor szerintem van itt valami, amit a poszter elhallgat. Pl. hogy ő magának mennyire volt bicskanyitogató a stílusa. + A posztoló saját maga írta, hogy többször is fenyegetőzött. Simán el tudom képzelni, hogy az alkalmazottaknak tele lett a tökük a kis mitugrásszal meg a fillérkéivel, és mondjuk ők is olyan stílust alkalmaztak, amit már nem kellett volna. Ezzel nem védem őket, csak arra próbálok utalni, hogy az éremnek két oldala van...

Excelsa 2020.02.08. 18:01:12

@ebella2: Ebben egyetérthetünk.

Excelsa 2020.02.08. 18:05:29

@ekat: PannonBoy-nak - sajnos - igaza van.

sóhegy049 2020.02.08. 18:10:36

Olvastam egy-két hsz-t, pro & kontra...
Én a hárombetűs nemzethybe mentem be egy kisebb hátralékot elsimítani. A javát papírpénzzel természetesen, a többit, az aznap begyűjött visszajárókból a zsebembe került apróból kívántam rendezni. Apróban 1.875,- Ft volt, a következőképp: 5X200,- 8X100,- 1X50,- 1X20,- 1X5,- A pénztáros vénasszony bebüffentette, hogy "nem vagyok én italautomata"...
Nabaszdmeg, így magamban... Mire rákérdeztem, hogy melyiket vonta ki a forgalomból a Gyuri? Ez olaj volt a tűzre, de elvette és végig puffogott. Elköszöntem, további szép napot kívántam neki, azt csessze meg! :-)

élhetetlen 2020.02.08. 18:10:53

@datam: Igazad van, kérheted kp ben. Kisebb cégnél működhet is. adozona.hu/munkajog/Kerhetoe_keszpenzben_a_munkaber_9N8AQW , de vannak apróságok. Vágok ki pár mondatot, ha nincs kedved elolvasni, a linkelt szöveget. “A munkáltató tehát nem kötelezheti arra a dolgozót, hogy fizetési számlát nyisson (de kollektív szerződés igen).”, a szabadsággal, betegállománnyal való babrálás, bankba menni a pénzért, stb. , “a munkabért a bérfizetés előtti utolsó munkahelyen töltött munkanapon kell kifizetni, ha erre nincs mód, a munkáltató költségére meg kell küldeni a munkavállaló tartózkodási helyére”. Egy több ezer embert foglalkoztató vállalat, még, ha nem lenne kollektív szerződés, de van, akkor sem vállalná pár ember kedvéért. Próbaidő alatt egyszerű megválni tőled, ha később jönnél az ötlettel, megkínálnának egy közös megegyezéses válással, ha nem fogadod el, a köv. csoportos leépítésnél távoznál, gondolom én.

Excelsa 2020.02.08. 18:11:08

@kolomparlole1114: Senki nem kötelezte a posztolót, több ezer forintot gyűjtsön össze aprópénzben, ez egy kicsit problémás személyiségre vall. Jogilag persze igaza van.

Sanya Szabó 2020.02.08. 18:13:46

@datam: Hát, én a 100 Ft-ot is bankkártyával fizetem, eddig egyetlen POS-os fizetés sem volt kp-felvétel. Te vagy ennyire buta vagy, vagy hazudsz... én egy szegény ember vagyok, aki nem hord magával kp-t. Örülj, hogy ilyen buta gazdag vagy!

lionking 2020.02.08. 18:16:23

@Nikolas Jr.: te se tudsz értelmezve olvasni úgy látom
"Felkerestem hát a gödöllői fiókot ahol is megkérdeztem "

Permetező 2020.02.08. 18:17:55

A proszter a sztoikus nyugommal mesélt története a valóságban olyan lehetett mint amikor két békési család megvitatja üzleti érdekeltségeiket.

Egyébkén direkt ment a f*sz erdőbe f*szért és saját örömére talált is. Happy End

sóhegy049 2020.02.08. 18:18:19

@Sanya Szabó: Akkor Ti szoktátok feltartani mindenhol a sort, mert szar az olvasók zöme? :-) Magadra ne vedd!!! :-)

Cateran 2020.02.08. 18:27:36

Sracok (fiuk/lanyok) ne zsibbasszatok mar....Kibebaszottul milliomodrang, hogy miert es hogyan ment be a posztolo az apropenzzel es meg az sem szamit, hogy miutan elutasitottak a kiszolgalasat miket mondott/csinalt....A lenyeg, hogy visszautasitottak 1 torvenyileg kotelezo szolgaltatast, mert csak.....Teljesen mindegy mekkora sor volt mogotte vagy hogy a penztar megszunik 1 het mulva....ezek huszadrangu dolgok....Ha sokan vannak a fiokban, akkor beizzitjak a fiokvezetot, aki az esetek tobbsegeben matyizik az irodajaban vagy a nyakkendojet igazgatja, hogy fontos embernek tunjon es kulon megcsinalja o maga...Ennyire ne legyunk mar rabszolgamentalitasuak, hogy barmi, de szo szerint barmi adodik, bepucsitunk es hulye buzi, aki kiall az igazaert BARHOGYAN IS

Opportunista mikroba 2020.02.08. 18:29:56

@Cateran: Jogot az aprónak! Halál a gyors és észszerű megoldásokra! Perselymalacot mindenkinek!

Don Bolesz 2020.02.08. 18:35:30

nem tudom....
de a hallódó nyugaton ha beszórod a bankban a megfelelő automatába az apródat 1, 2, egyébb centjeidet akkor elveszi leszámolja és felírja a számládra...
ott ez úgy látszik nem gond.
de lehet azért mert már haldokolnak?

kolomparlole1114 2020.02.08. 18:41:41

@PannonBoy: "nálunk Angliában vannak aprópénz beváltó automaták"

Nálunk is, bankfióknak hívják. :D

Shazy 2020.02.08. 18:50:58

Nekem az évek során összejött két virágkaspónyi apró, 5-200 forintos vegyesen. Lehet vagy tíz liternyi. Nem fogom mindennap zsebben hordani, sem rollnizgatni nem akarom, de örömmel elköltök belőle időnként. Amikor piacra megyünk, viszünk pl. 50 egyformát, ott még nem problémáztak belőle, örülnek, ha náluk költjük el.
A bankokból kiveszett az alázat, elfelejtik, hogy szolgáltatók.

ze11 2020.02.08. 18:52:26

@Mr.paksimogyoró: Arról az apró részletről elfelejtkeztél, hogy pánikgombot nyomtak, ami bizony jegyzőkönyvezős dolog, és annak indikációja lehet egy kifejezetten agresszívan viselkedő személy is. csak erről (hogyhogyan adta elő a poszt-toló a dolgot a bank felé) mélyen hallgat az eset leírása.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.02.08. 18:52:43

@ergyaelek: "Na a sok okoskodónak megnézném a fejét mikor bemegy az automatához pénzt felvenni, mondjuk 20 000 Ft-ot, és kapna 4000 db 5 Ft-ost :D akkor is biztos a bank lenne a gonosz."

Mivel az "okoskodók nem posták(ok) és nem pénzintézetek, így nem kötelesek elfogadni 4000 db ötforintost. A bank mig pont az, így kussoljon! Az érvelésed kifacsart.

A második bekezdésed nettó okoskodás (ami ellen épp szót emeltél); mezei feltételezés és senki nem kért pszichológiai profilozást, mert lényegtelen, hogy miért volt mínuszban a számla.

"Az életképtelen posztolónak meg csak annyi tanácsom van, hogy az aprót rakja a kocsiba, parkolóórába tökéletes, vagy kisboltba sokszor örömmel átveszik."
Remek példája vagy azoknak, akik a saját világukon mit sem látnak túl. Elképzelésük sincs arról, hogy más emberek máshogyan élik az életüket. Miből gondolod, hogy a beküldőnek van autója? Miből gondolod, hogy a parkolását nem telefonnal indítja pl. a követhetőség kedvéért. Miből gondolod, hogy jár bármilyen boltba is? De remek tanács volt, köszi.
Kár, hogy nem életvezetési tanácsokért írt az ember.

Azok is elgondolkodhatnak az életükről, akik azt bírták mondani, hogy menjen másik fiókba. Figyelmes olvasással látható, hogy nem pesti az emberünk, így másik fiókba küldeni annyi, mint másik városba küldeni. Legközelebb Veresegyház. Utána Aszód. Tényleg elküldjük az embert (akár gyalog) egy másik városba, mert valaki féreg és nem végzi el a munkáját?

ekat 2020.02.08. 18:53:16

@Excelsa: Nem arra reagáltam, amit mondott, hanem arra, amiért jött.

Opportunista mikroba 2020.02.08. 18:53:26

@Don Bolesz: Én egy olyan fejlett társadalmat képzelek el a lelki szemeim előtt, ahol az emberek nem kreálnak fölösleges pluszfeladatot sem maguknak, sem másnak, pusztán azért, mert a jog szerint megtehetik.

hypochloride 2020.02.08. 18:54:40

Én Németországban dolgozok és lakok, itten keresem a pénzemet -- és találom is --, és bizony azt kell mondanom, hogy ha egy vödör aprót próbálnék átvetetni a bankkal, akkor annak örülnének. Ez azért van, mert a bankban pénzzel foglalkoznak és pont az dolog lényege, hogy vigyed csak oda az összeset, ami nálad van, ők örülnek neki.

élhetetlen 2020.02.08. 18:56:44

@juhaszvik1: “Kérdés, hogy alkalmazhat-e olyan jellegű engedetlenséget valaki, mint amit a posztoló? A válasz: nem.“. Nem értelek. Csak a poszt alapján úgy tűnik, megnézte a honlapot, a bank által előírtaknak megfelelően szortírozta az érméket. Nem fogadták el. Miért is kellett volna első szóra engedelmesen elmennie dolgavégezetlenül? Ha arra hivatkozott volna az ügyintéző, hogy nem fizethet, mert neki nem tetszik a frizurája, akkor is menjen el, mert ez ugyanolyan törvény ellenes elutasítás.

Opportunista mikroba 2020.02.08. 18:59:05

@Shazy: Felejtsük már ilyen szavakat, hogy alázat, ez nem érzelmi kapcsolat, hanem üzleti. Két fél áll egymással üzleti és csak üzleti kapcsolatban, ahol a jogaik és a kötelességeik pontosan le vannak írva. Én azért teszem be a pénzem X bankba, mert úgy látom, hogy megéri, ő pedig azért fogad el ügyfélnek, mert úgy látja, hogy neki is megéri. Ha ebből csak az egyik is nem jön össze, akkor az üzleti kapcsolat sem jön össze.

ekat 2020.02.08. 19:00:36

@Cateran: Most őszintén? Biztos vagyok benne, hogy a poszter nem bontotta ki az igazság egy-két, vagy inkább több szeletét. Még ha el is kellett volna fogadniuk a több doboznyi aprót, egy bankban nem hívogatnak csak úgy ennek a kivédésére biztonságist meg rendőrséget.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2020.02.08. 19:01:25

@Excelsa: Azt gondolom, hogy nem csak én jártam már úgy, hogy nagyobb összeget kis címletekben adott ki a bankautomata, pl. harmincezer forintot ezresekben, vagy közel százötvenezer forintot ötezresekben.
És mit tehettem? El kellett fogadnom, hogy ez van. Senkit se érdekelt a bank részéről, hogy milyen kényelmetlenség tárolnom, mert a pénztárcámba nem fért bele, ahogy az sem, hogy a mögöttem várókat mennyire feltartottam.
Legfeljebb másnap a munkatársak és/vagy boltosok örültek, hogy nagy címletüket váltottam.

Shazy 2020.02.08. 19:02:20

@Opportunista mikroba: Nem tudom, hogy munkavállaló vagy vállalkozó vagy-e, de a hozzáállásodat olvasva sem mint foglalkoztatott ügyintézővel, sem mint ajánlkozó vállalkozóként nem szeretnék Veled üzleti kapcsolatba kerülni.

Shazy 2020.02.08. 19:02:21

@Opportunista mikroba: Nem tudom, hogy munkavállaló vagy vállalkozó vagy-e, de a hozzáállásodat olvasva sem mint foglalkoztatott ügyintézővel, sem mint ajánlkozó vállalkozóként nem szeretnék Veled üzleti kapcsolatba kerülni.

ze11 2020.02.08. 19:04:41

@Sanya Szabó: Postán volt esély arra, hogy kp.felvételként kezelje a pos a tranzakciót, mert egy időben a sárga csekk befizetése kártyával az biony kp.felvételnek (tranzakció során ugyanis nem árut vagy szolgáltatást, hanem készpénzt vagy készpénzt helyettesítő dolgot kapott az üf.) számított.

Shazy 2020.02.08. 19:07:21

Nekem kifejezetten pozitív a posztoló hozzáállása: értesítették a tartozásáról és ő nem halasztgatta, hanem rövid úton rendezni szerette volna a hátralékát.
Ennél mi többet kívánhatna bárki a feledékeny ügyféltől?
Ha nekem mondaná bármelyik hátralékos ügyfél, hogy utalás helyett pl. készpénzben, de ezresekben egyenlíti ki a hétszámjegyű hátralékát, nem akadékoskodnék, hanem azonnal tartanám a kezem a bankókért és számolgatnám az ezeregynéhány vagy néhány ezer bankjegyet.
Hasonló lenne a helyzet, mint a poszternél: néhány száz érménél többet nem gondolok, hogy bevitt volna ő sem.

Opportunista mikroba 2020.02.08. 19:12:32

@Shazy: Elég lett volna egyszer leírnod :)

élhetetlen 2020.02.08. 19:13:11

@Zuzer78: El is olvastad a bejegyzést? Megnézte a honlapot, az bank által előírtaknak megfelelően szortírozta az érméket. Nem kiborította vegyesen, hogy válogasd szét, Hamupipőke! Miért is “lehet, hogy egy erőszakos és okoskodó gyökér”?

alöksz róz 2020.02.08. 19:14:13

@kolomparlole1114: "Itt a banki naplopóknak egyszerűen csak nem volt kedvük dolgozni" - pontosan.

Shazy 2020.02.08. 19:16:25

@Opportunista mikroba: Az volt a szándék. :-) Lassú a rendszer.

élhetetlen 2020.02.08. 19:25:56

@Excelsa: Gondolom, ha elmész egy nagy élelmiszer áruházba, ott is csak öt tételt veszel egy alkalommal, hogy ne tartsd fel az utánad következőt azzal, hogy 80 tételt pakolsz ki a futószalagra. Mert te olyan “kulturált és jó ízlésű” vagy.

Opportunista mikroba 2020.02.08. 19:26:01

@Shazy: Ha nem látod rögtön az elküldött hozzászólásodat, frissítsd az oldalt, többnyire csak megjelenítési hiba.

ekat 2020.02.08. 19:26:50

@alöksz róz: Azt a fűzfán fütyülőjét, mennyi léhűtő, pernahajder, tróger meg naplopó van manapság! :D

blafácán 2020.02.08. 19:33:58

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Öcsém te nem kereskedő, bank vagy posta vagy hanem magánszemély. Mi alapján utasítod vissza a 4000 db ötforintost???
Kicsit kevered a dolgokat. A fentebb linkelt jogszabály pont ezt mondja ki. Szóval ha kapsz 4000 ötforintost akkor megkaptad a 20 000 Ft-odat aztán viszlát.

Abban igazad van hogy lehet nincs kocsija a posztolónak. Sőt biztos nincs. Azt feltételezni hogy a kocsi parkolást telefonnal fizeti, a bankba meg egy doboz apróval és kinyomtatott szabályzattal megy megint baromság.

Ja most a kedvedért megnéztem a K&H díjait. A legdrágább csomag is csak 1600 Ft, év végi kártyadíj 6000. Tehát a posztoló minimum 4 hónapja tartozott. Mivel ha minuszba megy a számla már nem tudsz semmit csinálni, se felvenni, se utalni. Ergó ezt csak felgörgetni tudta 12 ezerre.

alöksz róz 2020.02.08. 19:38:15

@Excelsa: "Senki nem kötelezte a posztolót, több ezer forintot gyűjtsön össze aprópénzben, ez egy kicsit problémás személyiségre vall." - összegyűlt nála az apró, hát milyen pszichopata állat lehet az ilyen, mi?! :DD

Shazy 2020.02.08. 19:42:28

@blafácán: Simán összejöhet ennyi egy hónap alatt: több kártyája van, SMS-ekért fizetett, utalásokért fizetett, egyéb szolgáltatásokat vett igénybe stb.

alöksz róz 2020.02.08. 19:49:09

@blafácán: "Mi alapján utasítod vissza a 4000 db ötforintost???" - az alapján, hogy nem köteles elfogadni 4000 db ötforintost, oszt ennyi :D

kolomparlole1114 2020.02.08. 19:49:40

@sóhegy049: "A pénztáros vénasszony bebüffentette, hogy "nem vagyok én italautomata"..."

Amire a helyes válasz: - de munkanélküli még lehetsz.

Zuzer78 2020.02.08. 19:50:11

@élhetetlen: azért mert ő ezt mondja, az nem feltétlen igaz...

kolomparlole1114 2020.02.08. 19:52:09

@Excelsa: De arra se kötelezte senki, hogy apróban nem fizethet. Csak a lusta hereverő bankárok nem akartak dolgozni, mert könnyebb a herét vakarni, mint dolgozni. Remélem a fizetésükért se állnak sorba.

alöksz róz 2020.02.08. 19:52:47

@ekat: meg mennyi szolgalelkű birkamentalitású kádárkolbász

élhetetlen 2020.02.08. 19:53:18

@Opportunista mikroba: “Ahol csak lehet, fizess vele”. Tényleg apróság, és csak személyes probléma volt. Szeretem azt a típusú pénztárcát, ahol az egyik oldalon a papír, a másikon a fém. Ha a fémmel vásárolni akarsz, azt vinned kell magaddal. Egy bőr pénztárca anno kibírt 15 évet is, most, hogy már az ötvenes is fémből van, két, három év alatt szétesik, nem bírja a terhelést, de, mondom, ez apróság. Vannak ezek a csak papír tárolására alkalmas kis tárcák. Az apró a zsebbe. Megértem, hogy valaki, ha hazaér, a fémeket csak bedobja egy gyűjtőbe, hogy majd, valamikor… Igaz, nekem két éve már az a problémám, hogy a lakásban nincs apró, de ez más eset.

A80 2020.02.08. 19:55:36

KHnál terjed ez a fajta hozzáállás. Nálam számlát nem akartak megszüntetni azzal a felkiálltással, hogy nincs pénztár a fiókban. Aztán a hitelkártyánál lassan írták jóvá a kártyadíjat - miután ők mondták fel, tekintve, hogy nem szerződtem át - a túlfizetést pedig nem utalják vissza, csak olyan fiókban lehet átvenni és csak akkor, amikor nyitva van a pénztár. De legalább, minden hónapban küldenek smst a túlfizetésről, biztos megéri nekik.

kolomparlole1114 2020.02.08. 19:56:12

@Shazy: Pontosan! A számlavezetési díjjal persze nem felejtik el lehúzni az embereket, csak dolgozni nem akarnak érte.

kolomparlole1114 2020.02.08. 19:58:47

@Opportunista mikroba: Én is. A banki naplopók feleslegesen generáltak maguknak szájkaratét és naplopásbeszűntetést (majdnem munkabeszűntetést írtam, de hát ezek nem is dolgoztak), ahelyett hogy leszámolták volna gyorsan a lóvét és mire a rendőr kiért, már a 10. ügyféllel végeztek volna. De nyilván egyel se akartak dolgozni, nemhogy 10-zel. Ki kell rúgni mindet!

Opportunista mikroba 2020.02.08. 20:00:10

@élhetetlen: Ez teljesen igaz, és tökre meg is értem. Csak általában az ember nem 5 befőttesüvegnyi aprónál csap a homlokára, hogy jesszusom, ezzel meg mit csináljak... Valahol ez is pénzügyi tudatosság (szerintem).

kolomparlole1114 2020.02.08. 20:00:33

@élhetetlen: Meg amúgy is mi az hogy engedetlenség? Egy bank nem hatóság. Ők voltak engedetlenek, amikor megtagadták a munkát.

Nancsibacsi 2020.02.08. 20:02:20

Nekem volt ismerősöm aki tök ugyanezt csinálta rendszeresen az apróval - mindig papírpénzzel fizetett, az aprót gyűjtötte, és ha összejött egy befőttes üvegnyi befizette a számlájára. Sose szóltak neki ezért - én se értettem volna, ha nem fogadják el a pénzem. Postában, bankban bármilyen címletből bármennyit be lehet fizetni. Ha egy teherautó 5 Ft-ost viszek nekik, azt is le kell számolniuk - max több napig tart, vagy ha lesz eszük lemérik mérleggel, és felszorozzák. Ő dolguk - oldják meg.

Szóval itt nem kell békéltető testületezni - ez bizony PSZÁF, aztán rakjon rendet. Függetlenül attól hogy ez 100% hogy a fiókvezető+pénztáros magánakciója, akik nem akartak dolgozni. Ha a PSZÁF elkezd turkálni, akkor ők már nézhetik is a profession.hu-t, mert az teljesen biztos hogy központilag nem adnak ki ilyen utasítást egy bankban sem.

kolomparlole1114 2020.02.08. 20:03:28

@Opportunista mikroba: Ezért vannak a törvények, hogy ne lehessen csak úgy önkényesen "úgy érezgetni". De ha a biztosítód érezné úgy hogy a károdat nem téríti meg, mert úgy érzi hogy neki az nem jó, ellenben ha gondolod simán felmondja a szerződésedet, és a milliók helyett kapsz vissza 50k-t, akkor egyből ajvékolnál nem? Pedig ők is úgy érezhetnek, nem?

kolomparlole1114 2020.02.08. 20:06:43

@ekat: Honnan veszed? A lustaság nem ismer határokat. Az ügyfél megzavarta őket a "jogos" hereveréjükben. Az orkok meg örömmel ugrottak, hogy végre fontosnak érezhetik magukat, mert már úgyis aggódtak hogy senki nem akarja kirámolni a szaros fiókot, még a végén felmerül a kérdés a vezetőkben hogy minek fizetik őket. Most legalább megmutathatták a "fontosságukat". Kicsit se magyaros és életszerű, ugye?

élhetetlen 2020.02.08. 20:07:33

@Zuzer78: Biztosan igazad van. Bevették az apróját, és ő utólag kitalált egy sztorit, hogy nem vették be. Sőt, úgy ment be a bankba, hogy leöntött a pultra vegyesen egy csomó fémet, hogy na, Hamupipőke, válogasd szét, aztán hazament, megnézte, hogyan kellett volna szortírozni, és leirta, hogy ezt csinálta. Persze mindezt csak azért, hogy egyszer szerepelhessen a Homáron, és ezzel világhírnévre tegyen szert. Így képzeled?

Zuzer78 2020.02.08. 20:09:45

@élhetetlen: könnyen lehet. Csak az ő változatát ismerjük, ráadásul úgy ahogy ő tálalja.

kolomparlole1114 2020.02.08. 20:09:46

@ze11: Régen tényleg kp felvételnek számított a postán befizetés, bár az tök höülye kifogás hogy nem kapott érte árut / szolgáltatást az ember, mert akkor a postának minek fizet az ember, ha nem szolgáltatásért? Mellesleg maga a csekk is valaminek az ellenértéke. Gondolom ezért is törölték el, mert rájöttek hülyeség.

kolomparlole1114 2020.02.08. 20:14:13

@blafácán: "Öcsém te nem kereskedő, bank vagy posta vagy hanem magánszemély. Mi alapján utasítod vissza a 4000 db ötforintost???"

A saját ÁSZF-je szerint, ami kint van a gmailes email címén, bárki megnézheti és elfogadja a vele való szerződéskötés előtt...

kolomparlole1114 2020.02.08. 20:18:12

@A80: Nekem egyszer volt egy OTP kártyám (fogalmam sincs honnan), ahol szép lassan összegyűlt 5 rongy számlavezetési díj, és kiküldtek egy fecnit hogy fizessem be vagy megszűntetik. Na mondom ezért minek megmozdulni, ha megteszik önmaguktól, ingyen is? Úgy is lett. :) Az 5 rongy minuszt meg elvitte a cica.

kolomparlole1114 2020.02.08. 20:19:13

@Opportunista mikroba: Én 50-nél se csapnék a homlokomra. Majd ha már nem tudom kinyitni tőlük az ajtót. :)

élhetetlen 2020.02.08. 20:31:06

@Opportunista mikroba: Nem vagyunk egyformák. A ki kell dobni nálam csak az, ami megromlott. A rezgőcsiszoló eláll a felső polcon, (15 éve használtam utoljára), bár tudom, hogy már soha nem tudok nekiállni egy ház ablakainak lecsupaszításához, és újra mázolásához. És ez csak egy példa, van még felesleges, kezeletlen dolog nálam. A fémpénz is eláll, lehet halogatni az eltüntetését évekig. És azért is vagyok megértőbb, mert anyunak sem volt türelme az apróhoz, és kiönteni a pultra, hogy szedjétek össze, amennyi kell, azt meg cikinek érezte. Ha nem jártam volna haza kéthetente, és a kisboltban nem költöttem volna el az aprót, akkor nála is kupacban állt volna.

peppe83 2020.02.08. 20:42:07

@kolomparlole1114: nem ülnék a helyedben nyugiban otthon, ilyenekből jön 5 év eltelte után poszt a homárra, hogy az otp faktoring 100 ezret követel!!!
Járj utána.

élhetetlen 2020.02.08. 21:00:32

@Péter 2: “Amikor kiírják, hogy nincs pénzváltás, az jellemzően arra vonatkozik, hogy nem szeretnék, ha vásárlás nélkül, csak bemész, hogy tessék már felváltani a vadonatúj hetvenöt forintosomat.“. Most mi van? Bemész, veszel egy filléres tételt, és kötelesek visszaadni a húszezresből. Mit oldottak meg? Lidl pár éve, harmincezer körül vásároltam, kártyával fizetnék, de felváltja ezt a húszezrest? Az tilos. Jó, kiveszek a kosárból egy kis értékű tételt, a többi megy kártyáról, erre a tételre meg visszadnak a húszezresből. Normális? És, hogy ne csak a K&H-t szidjuk. Forgalmas OTP fiók, két automata, legalább öten mindig vannak előtte, van forgalom. Ha felveszel egy havi költőpénzt, huszasokban kapod. Ott vagy a bankban, de nincs egy “apróra váltok” ablak. Kivárhatod, hogy hányan, milyen szerződést kötnek, módosítanak, aztán váltottak. Na, ezt egyszer játszottam végig, egy óra volt. Normális?

Kivancsi 2020.02.08. 21:00:46

miert nem csodalkozom ezen a storyn? szokasos magyar viselkedes.... mikor hasit a válság akkor sir es vonyiit mindenki az utolso fillerert kinyaljak az ugyfél segget a bank a komuves a burkolo es mindenfelefajta vallalkozo..... aztan amint kicsit jobban hasit a gazdasag a filler mar senkit nem erdekel mindeni a papiir piiizre hajt es vastagon fog a cerkaja mindent megtold egy nullaval! azt is csak akkor veszi át mikor neki tetszik ha kell varjon az ugyfel fél évet is hogy fizethessen a felig elvégzett munkaért.... az van Mo igy szeretlek....

Mr.paksimogyoró 2020.02.08. 21:06:32

@Excelsa: gonosz,frusztrált, sértett,deviáns....És még bennem van indulat? Pffff :D

PannonBoy 2020.02.08. 21:17:35

@ekat: Véletlen megláttam a cikket. Igen, sikeres ember vagyok.

@Bandibacsi34: Igen, ez igaz. Van olyan, amelyik nem (bankban található). Viszont szinte mindenhol van automata till és ott szintén el lehet használni az aprót.

kolomparlole1114 2020.02.08. 21:19:34

@peppe83: 15-20 év után? Ennyi idő alatt egy gyilkosság is elévül, nem hogy 5 rongy. :D

Mr.paksimogyoró 2020.02.08. 21:29:56

@ze11: Nyilván én is kíváncsi vagyok a másik fél reakciójára, ami remélem lesz, mert ez a sztori így ebben a formában rettentő gáz. Amiért a másik fél által elmondottak hiányának ellenére hinni tudok a poszternek az az, hogy rengeteg kis embert láttam már minimális hatalommal, amitől megrészegülve kijött belőlük a majdénmegmutatomcsicskavagy énvagyokafőnök mentalitás. A legtöbb esetben meg az első öntudatos, és a szabályokat megkövetelő emberrel szemben pedig rögtön összezár a kollektíva, és egyszerre megy a csicskáztatás. Szóval remélem lesz az ügynek folytatása.

élhetetlen 2020.02.08. 21:32:49

@Opportunista mikroba: A pénztárost túltárgyaltuk. A biztonsági őr akkor lép közbe, ez esetben saját döntés esetén, ha úgy látja, hogy gond van, ha az alkalmazó szólítja fel, akkor mérlegelés nélkül közbelép. Egy hülye sztori, nem bank, egy Spar kisebb bolt. Akciós volt a meggylekvár, a polcon hat, levettem mindet, és szóltam a bizti őrnek, hogy szóljon már a raktárban, hogy leraboltam a polcot. Az indítékom csak annyi volt, hogy nyilván van a raktárban, de nehogy már a következő vásárló ne találjon egy darabot sem. Nem ment be szólni, viszont a bolt ajtajáig követett, mert biztosan azért akartam beküldeni a raktárba, mert még el akartam lopni valamit. Ennyit meg a biztonsági őrökről.

peppe83 2020.02.08. 21:39:32

@kolomparlole1114: pénzéhes csányi otp faktoring tud meglepiket okozni, én szóltam! :-)

kolomparlole1114 2020.02.08. 22:05:07

@peppe83: Már rutinos vagyok a bepróbálkozók visszaverésében. Posta és NAV is van már a lsitámon, egy OTP nem ellenfél. :)

Sanya Szabó 2020.02.08. 22:24:34

@sóhegy049: hát, amíg kártyával fizetek, az egy érintés, cca. 4 másodperc...nem értem, miféle feltartása ez a sornak ahhoz a tapernyákhoz képest, aki kp-ben fizet, ráadáasul a végét, vagy az egészet APRÓBAN...éppen úgy, mint ez a posztoló prosztó...

kolomparlole1114 2020.02.08. 22:31:12

@Sanya Szabó: Előttem meg a postán állt egy fasz, nem átalkodott vagy 100 levelet feladni. Faszé nem küldte el az egészet 1 embernek, majd az továbbküldi 10-esével, és azok is továbbküldik, legyen ez mondjuk MLM postázás. :D Feladhatta volna egyben is, ne engem tartson fel! :)

csubbus 2020.02.08. 22:42:01

@kolomparlole1114: Majd visszahozza az elefánt. Az én ötezer forintomat behajtó céggel tolták rám hatszorosára szorozva öt év múlva. Csak óvatosan.

csubbus 2020.02.08. 22:51:38

@kolomparlole1114: bocsánat, utólag láttam mással is beszelgettel a témában. Én is visszavertem, nagy volt az arcom, tutira nyeresben éreztem magam...elfogyasztottam vagy 10 ügyintézőt a faktoringnal...aztán kellett volna egy kis lakáshitel és miattuk voltam a BAR listázva... aláírt adásvételi, foglaló mellett...no, megadtam magam, rögtön rohantam befizetni. Bevallom, őszintén: nyertek.

Sanya Szabó 2020.02.08. 22:52:47

@haXXor: Hopp, én elolvastam a poszter által belinkelt K&H-s honlapot. Ez a címletváltásra vonatkozik, nem másra. Itt az első két mondata: "A K&H Bank a címletváltás szolgáltatást a pénztárral rendelkező bankfiókjaiban, a pénztári órák alatt, kizárólag a K&H Banknál fizetési számlával vagy egyéb banki termékkel, szolgáltatással rendelkező ügyfelei részére nyújtja. A Bank a címletváltási szolgáltatásért a Természetes személyek bankszámláira, betétszámláira, lekötött betéteire, valamint pénztári tranzakcióira vonatkozó hirdetményben, illetve a Vállalati ügyfelek részére szóló hirdetményben szereplő díjat számítja fel." Tehát a poszter nem befizetni akart, ha ezt másolta be, hanem csak a vagonnyi apró szarát akarta nagyobb címletre váltani. Ezt megteheti, de a díjért valószínűleg már morgott, hogy miért kerül neki a 12 000 Ft-nyi apró váltása annyiba, amennyi (ezt éppen nem néztem meg)...Tehát igaza van annak, aki érzi, hogy kilóg a poszter lólába, és nem teljesen úgy történt, ahogyan ez itt írja. Másrészt valószínűleg valamelyik szombati munkanapon ment be - hiszen kiderült, hogy december 20-23 között volt ez az eset -, mondjuk zárás után. 2400 db odabaszott 5 forintos megszámlálása valószínűleg a pénztár zárásáig már nem fér bele, sőt...Na, és itt jöhet az, hogy a pénztáros elmondhatta neki, amíg nyitva vannak, addig csinálja, aztán abba hagyja...karácsony előtt meg is értem...és ennek a tapló posztolónak ez nem tetszett annyira, hogy nem túlóráztak miatta. Hát más helyett túlórázzon a jó anyja...

Sanya Szabó 2020.02.08. 22:56:30

@kolomparlole1114: Bizony, koma, postára én is csak levélért megyek...éppen elég baj az, ha a hozzád hasonló kp-es gyökér ott van 10 csekkel, és sok-sok marék apróval - éppen, mint a haverod, a posztoló -, és feltart, amikor én csak egy értesítő miatt jöttem, mert valami állami pöcs írt nekem...Mert csekkért soha nem megyek oda...brrrr....te meg álld sorban az életed felét...

Sanya Szabó 2020.02.08. 23:12:09

www.kh.hu/documents/20184/490428/Hirdetm%C3%A9ny+v%C3%A1llalati+%C3%BCgyfelek+r%C3%A9sz%C3%A9re/6409dc76-4498-4736-8972-fa1dd91ba64a?version=1.198 Basszus, ennek a tapló poszternek csak megkerestem, melyik Hírdetmény foglalkozik az ő esetével, ha már egyszer számlája volt a bankban, baromságokat írt, és még neki állt feljebb... ja, és semmiféle ilyen helyen nem dolgozom, nem itt vezetek számlát, csak utálom azokat, akik feltartanak a marék aprójukkal a boltban, a postán a csekkjeikkel, vagy éppen a bankban. Ha aznap ott lettem volna, biztosan én zavarom ki ügyfélként a bankból, mert engem tart fel, mint tettem azt egyszer egy hasonló taplónál egy másik bankban...

Mr.paksimogyoró 2020.02.08. 23:48:19

@Sanya Szabó: Első oldal hirdetmény alatti sorig jutottam. Remélem neked is feltűnik, mit basztál el, ha már ekkora arcod van :D

kolomparlole1114 2020.02.09. 00:25:42

@csubbus: Már volt dolgom az Intrum Justiciával, még valami netszolgáltatós állítólagos tartozást akartak behajtani. A dolog szépsége hogy fél évvel előtte _személyesen_ a szolgáltató irodájában mondtam le az előfizetést, 0-ás számlát is adtak. Aztán valakinek állítólag eszébe jutott hogy én tartozok még 1 havi törlesztővel, és egyből átadták a behajtóknak. Felhív a csávó, épp szarás közben, szóval biztos jó lehetne visszahallgatni a háttérhangokat a felvételen. :D Mondja mi van, mondom ellentmondok, de csak löki a sódert, pszichológiai megfélemlítés, mintha hatóság lenne, fizessek vagy baj lesz. Mondom neki épp munkanélküli vagyok, vagyonom semmi, sok sikert a behajtáshoz (aminek jogalapját ráadásul még el sem ismerem, ellenben papírom van róla hogy nem létezik). De akkor is, mikor tudnám befizetni? Mondom kb. soha. Ööö, akkor hívna 3 hónap múlva, hátha. Mondom jó oké, hívogassál csak, esetleg munkát is találhatnál nekem addigra. Azóta is hívnak, vagy 20 éve. :)

kolomparlole1114 2020.02.09. 00:39:24

@csubbus: Ja meg másik netszolgáltató is le akart húzni 80 rongyra, merthogy idő előtt mondtam fel a szerződést, az is az Intrumnál kötött ki. Csak azt felejtették el, hogy amire én igent mondtam az egy GYORSABB net lett volna, amit nem tudtak szolgáltatni, így mivel a régi csomagom megszűnt, még annál is lassabbra kellett visszaváltanom. Amit érthető okból nem annyira kultiváltam, ezért az első adandó alkalommal dobbantottam egy 10x gyorsabb netért. Ekkor jött az ötletük hogy jövök nekik 80-nal, de a felvételek kikérése meg pár telefonálás után csak rájöttek hogy nem teljesítésre elég nehéz felmondási tarhát követelni. :)

A NAV is volt már nálam lefoglalni nemlétező tartozásra, azok is el lettek zavarva. :) Sok sikert az OTP-nek így 20 év távlatából, szerintem sok költséget megspórolnak ha másnál próbálkoznak. :)

kolomparlole1114 2020.02.09. 00:48:16

@csubbus: Én csak a 10% jogtalan ügyekbe állok bele, de azokba nagyon. Cskazértis. Engem is baszott már át a T-geci, amiből alig tudtam kiszállni 70 rongyos lehúzással, de mivel valami apróbetűben valahol benne volt, nem álltam neki vitatkozni. Viszont amiben biztos vagyok, ott inkább elmegyek a bíróságig is.

kolomparlole1114 2020.02.09. 00:53:46

@Sanya Szabó: Azért megkérdezném a veziget is, mi a véleménye az alkalmazottak túlórájáról, ha ügyfél áll a házhoz. Gyanítom nem fog egyezni a csicskákéval. Amit a csicskák nyilván a főnöknek nem mernek felhánytorgatni ha odaszól hogy akkor barátom túlóra van, vagy az utca!

kolomparlole1114 2020.02.09. 00:57:09

@Sanya Szabó: Hidd el ha mögöttem állnál, pont leszarnám mennyit állsz ott. És a posztolóval ellentétben én nem hagynám magam félretolni, hogy jöjjön a következő ügyfél, mert előbb én intézem el az ügyemet, én is kivártam a soromat, a mögöttem állók is ki fogják. Minél tovább húzzák az időt a banki csicskák, annál többet, de ezt köszönd nekik! Ha orkokat küld rám, egyből rendőrt hívok, onnantól akár le is hőzhatják a rollót, mert jegyzőkönyvet is fogunk felvenni, addig nem mozdul az ügymenet, és tuti eltart zárásig is, tehát utánam te már nem fogsz sorra kerülni. És ha szóvá teszed, elküldelek anyádba is. Én nem az a lerázható fajta vagyok.

kolomparlole1114 2020.02.09. 00:59:50

@Sanya Szabó: Én is utálom amikor a burzsuj paraszt beáll elém a telepakolt kosarával, és nem enged előre, pedig nekem csak 1 kólám van, és még látványosan tetvészkedik is, de nem rúgom fel egy "this is Sparta"-val, hanem kivárom a soromat. És mögöttem is ki fogják, és gyorsabban végzünk ha szó nélkül teszik, mert tudok lassítani is. :)

OTP IGAZGATÓ 2020.02.09. 01:32:39

Egy alapos verest erdemelt volna az ugyfel. Hogy mereszel valaki packazni egy bankkal. Hova sullyed a vilag, ahol az ugyfelek szivatjak a bankot, es nem pedig forditva.

videki gyerek 2020.02.09. 03:26:50

Azért jó lett volna ismerni a részleteket, hogy mégis kb hány pénzérméről volt szo ?
Mert nem mindegy, hogy 10 darab 200 forintossal akart fizetni, vagy a 40 millios lakáshitel törlesztését akarta egybe befizetni, 12 éve kivont 1 ft-os pénzérmékkel.

Törpvadász 2020.02.09. 04:12:52

Totál mindegy, hol: postán, bankban, bótban, az apró is törvényes fizetőeszköz. Ha 25000 ft-ot akar valaki apróban fizetni, megteheti. Tesztelte a bankot a pali, sikerrel...

Aurel Pokorny 2020.02.09. 05:33:24

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy azt a mennyiségű aprópénzt nekiáll valaki átszámolni. Pihent agyú kell legyen az! 50 db-onként be kellett volna "rollnizni" és úgy, minden további nélkül elfogadták volna!

Pilotax 2020.02.09. 07:43:14

Az alkotmány szerint hazánk törvényes fizetőszköze a forint, tudtommal az alkotmány egy szóval sem említi, hogy kivéve bizonyos címleteket. Ezek szerint a bankoknak jogukban áll átírni az alkotmányt, bocs Alaptörvényt.

@PannonBoy: Akkor gondolkodj el azon, hogy mi lesz akkor ha nem lesz készpénz. Gondolj a görög vagy az argentin példára. Meg várd ki, hogy mi lesz akkor ha válság lesz, merthogy lesz az tuti, előbb utóbb. A politikusok kibaszott boldogok lesznek mert a zárolt számlák kiválóan fogják szolgálni no nem a tulajdonosokat, hanem a politikusokat, jobb helyeken esetleg az államot, de nem téged.

ebella 2020.02.09. 07:49:32

@Aurel Pokorny: A pénzszámlálót nem ismered? Baknkfiókban van.

ebella 2020.02.09. 07:52:05

@videki gyerek: 1 forintossal nem tud fizetni. Sehol. Nem ez volt a baj, hogy azzal akart. Olvass!

Im just here for the comments 2020.02.09. 08:06:11

@datam: ööö... Ugye tudod, h az nem a bank "hibája" volt, hanem az üzleté, ahol a gyujtot vetted?

Mentoloscukor 2020.02.09. 08:23:58

Szerintem meg nem kellene az embereknek ekkora rohadeknak lenni egymassal, mint ahogy a posztolo tette az alkalmazottal. Az ilyen gusztustalankodas miatt van rossz hangulat ezeken a helyeken... Odamesz a f@sztarisznya fejeddel meg a malacperselyeddel 30+ evesen jogaszkodni es nem erted meg, ha visszautasitanak meg tizedjere sem... hanyinger vagy oreg...

Spiritual 2020.02.09. 09:28:40

89-ben egy helyre nem akartak beengedni, mert apróban, nem fillérekben, akartam teljesíteni a beugrót. Rendőrt hívtam, pont ezzel az indokkal, hogy magyar törvényes fizetőeszköz. A rendőrök felszólították a pénztárost, hogy fogadja el a pénzt. Ennek a történetnek vannak konzekvenciái. Ebben az esetben, hogy nem egyszerű pénztáros, hanem banki vezető utasította el a befizetést ez súlyosabb tétel. Ezek szerint a forint nem legitim fizetőeszköz, mert maga a bank nem ismeri el annak. Honnan lehet tudni, mikor jön el az, hogy nem fogadják el a papírpénz egy részét? Súlyosabb eset, ha mondjuk a lakásrészletet törlesztenéd és a bank nemet mond, mert érdekében áll bent tartani téged a hitelben. Amikor a bank kölcsönt ad, akkor a lakásunkat, autónkat, nyaralónkat akarja. A bank nem a barátunk.
Ez csak egy elméleti eszmefuttatás, de innentől kezdve ez is lehetőségként benne van, mivel a bankvezető hölgy precedenst teremtett vele.

alöksz róz 2020.02.09. 09:31:59

@Mentoloscukor: végezze a munkáját az alkalmazott oszt ennyi

szaros kis bürokrata ügyintézők pont ugyanúgy kiskirálynak érzik magukat, mint 40 éve, pedig semmivel nem többek az ügyfélnél. jól tette, hogy nem hagyta magát.
mindenkinek ki kéne állni magáért, nem lehajtott fejjel elkullogni

Opportunista mikroba 2020.02.09. 09:32:56

@Mentoloscukor: Szerintem az a hozzászóló fogalmazta meg a legjobban, aki azt írta, hogy sok dolog van, ami jogszerű – de nem életszerű. Ha valaki ezzel tisztában van, akkor innentől már csupán intelligencia kérdése, hogy milyen megoldást választ egy probléma esetén.

Balfredo Alfredo 2020.02.09. 09:53:57

@Excelsa: "Nem védem a bankot, inkább a posztolóról van meg a véleményem"
"Kulturált ember nem állít be egy bankba egy zacskó aprópénzzel,"
Természetesen jogod van arra, hogy véleményed legyen a posztolóról, meg arról, hogy mit tesz és mit nem tesz egy kultúrember. Mert amiket írsz, az vélemény és érzelem, nem pedig tény vagy jogszabályi hivatkozás.
Csak éppen a posztoló ekézése egyben azt is próbálja sugallni, hogy a banknak adott esetben igaza van.
Erre még rá is teszel egy lapáttal, amikor megjegyzed, hogy személyszerint milyen remek tapasztalatod van a bankokkal. Ugyanakkor azt is fontosnak tartod hangsúlyozni, hogy nem mentél hozzájuk egy csomó apróval, ezzel viszont pont cáfolod saját magadat, hiszen nem tudni, hogy ha egy vödör apróval jelensz meg bármelyiknél, akkor is ugyanilyen szivélyesek-e.

Amúgy előfordult már mindenféle ezen a blogon. Az is, hogy valaki kifejezetten kritizálta sőt le is hülyézte a posztolót. Viszont ezt nem közvetlenül a regisztráció után, legelső hozzászólásként tette.

A vélemény szabad, így nekem meg a bankokról illetve a banki alkalmazottak hozzáállásáról van meg a véleményem. E vélemény pedig az, hogy nem tudom sajnálni a bankokat. Még akkor sem, ha egy ügyfél szívatja őket egy valag aprópénzzel.

kolomparlole1114 2020.02.09. 09:58:37

@Aurel Pokorny: Senki nem gondolta komolyan hogy ezt a sztrájkot megússzák a banki naplopók kirúgás nélkül...

kolomparlole1114 2020.02.09. 10:00:10

@nocturnal_demon: Ez viszont nem bót, hanem bank, ahol KÖTELES elfogadni. Nem kedv kérdése. Tehát a csicskák megszegték a kötelességüket, ki kell rúgni mindegyik sztrájkolót!

kolomparlole1114 2020.02.09. 10:04:24

@ebella: 5 forintossal akart, meg nagyobbakkal, ami van.

Balfredo Alfredo 2020.02.09. 10:11:01

@Aurel Pokorny:
@Mentoloscukor:
Nicsak, még két frissen regisztrált hozzászóló Excelsa mellett, akik - természetesen teljesen véletlenül - a bankot védik.

Ez azért valahol félelmetes, hogy a banknak nincs energiája a törvények és saját szabályok betartására. Arra viszont van, hogy bérkommentelőket fogadjon és úgy próbálja magyarázni a magyarázhatatlan viselkedését.

kolomparlole1114 2020.02.09. 10:11:04

@Spiritual: Pontosan, legközelebb majd az 500-asra mond nemet, mert nincs keve 10 db-ot leszámolni. Ezek sima léhűtők, akiket ki kell rúgni, és felvenni a helyükre dolgozni képes embereket.

Opportunista mikroba 2020.02.09. 10:21:58

@Balfredo Alfredo: Minél jelentéktelenebb valaki a világban, annál inkább az a véleménye az ilyen sztorikról, hogy a "kisember" csak megpróbálta a jogait érvényesíteni, míg a "nagy, gonosz bank" ezt megakadályozta. Minél kisebb valaki, annál nagyobbnak és ellenségesebbnek látja a külvilágot. Ez a homáros posztokon nagyon látszik.

Fakanál69 2020.02.09. 10:26:12

Bírom h most azért mert ezt az aprós bohóckodót így lerendezték a bankban,egyes kommentelők lassan hazaárulás szintjén kezelik a sztorit...Semmibe veszi a bank az alkotmányt meg h a forintot támadják?Ugyan már...Beállított egy rahedli apróval amivel tudta h gond lesz ,hiszen utánanézett a neten plusz még ki is nyomtatta...A poszt kissé hatásvadász címe a következő:"Apróban akart fizetni, rendőrt hívott rá a pénztáros"Na engem inkább az érdekelne h mit művelhetett a posztoló amiért a dolgozók bevonták a rendőrséget az ügybe ahelyett h rendezték volna az ügyet másként is...Gondolom ez úgy volt h:- jónapot szeretném kifizetni a tartozásom kétkiló apróval.-ááá Jóska bankot lezárni!Rendőrt kihívni !,apró van nála és nem fél használni jajj!

Cateran 2020.02.09. 10:37:22

@ekat: Ez szinte 100%-osan igaz lehet, de ez nem az elso eset lenne, ami a tudomasomra jut, hogy X bank vs apropenz...Illetve sajat tapasztalat alapjan (az sem 1 vagy 2 eset) tudom, hogy a bankok es banki alkalmazottak -jelenlegi formajukban- inkabb kartekonyak, mint hasznosak...Jo adag eloitelet, elismerem, de empirikus tapasztalatokon is alapul....(nem csak masod-, harmad-, X-ed kezbol hallott torteneten)

kolomparlole1114 2020.02.09. 11:03:41

@Balfredo Alfredo: @Opportunista mikroba: Minél frusztráltabb zsidó az illető, annál inkább fikázza az átlagos embereket, akik kiállnak a jogaikért a fajtáddal szemben.

alöksz róz 2020.02.09. 11:12:01

@Opportunista mikroba: ilyet lehet írni az ügyintézőre is, minél jelentéktelenebb az ügyintéző, annál inkább szopatásnak érzi h odamennek hozzá ügyintézni. vagy h minél butább a jelentéktelen ügyintéző, annál inkább meg van győződve a saját fontosságáról

Opportunista mikroba 2020.02.09. 11:16:23

@alöksz róz: Abszolút igaz. És ha két ilyen ember találkozik, akkor megvalósul a zsák a foltját esete...

Zuzer78 2020.02.09. 11:28:17

Szinte biztos, hogy fölényeskedő, okoskodó, frusztrált és erőszakos fasz a posztoló. A bankok meg kivétel nélkül gecik. Ugyanakkor csak a sértett fél bosszúért lihegő változatát ismerjük.

Opportunista mikroba 2020.02.09. 11:32:17

@Spiritual: Minden rosszindulat nélkül azért bennem ilyen esetekben felmerül, hogy vajon a rendőrség (egyébként véges) kapacitását hány ilyen piszlicsáré ügy köti le, ahelyett, hogy fontosabb dolgokra tudnának koncentrálni.

CoolKoon 2020.02.09. 11:41:55

Nos eltekintve attól az aprócska ténytől, hogy a bankok úgy általában mocskos rohadékokkal vannak tele (amit a fenti történet is szépen szemléltet), a bank egyértelműen törvényt sértett, kétszer is: először amikor nem volt hajlandó átvenni az aprót, másodszor pedig amikor nem adott panaszkönyvet/nem adott jegyzőkönyvet/igazolást. Az előbbi miatt fel kell őket nyomni a Nemzeti Banknál (ugye pár éve ők vették át a PSZÁF feladatát), ugyanis a forint (BÁRMELY formában, azaz fémpénzeknél is) Mo-n törvényes fizetőeszköz, elfogadása MINDEN üzletben KÖTELEZŐ. Az utóbbi miatt pedig elmehetne az illető a fogyasztóvédelemhez, mert olyan nincs, hogy nem adnak papírt, kérésre se.

Amúgy sajnos az esettel kapcsolatos büntetőjogi paragrafus nem jut az eszembe. Talán a rágalmazás/becsületsértés, de csak akkor, ha a spiné valami olyasmit mondott a rendőröknek, ami hamis tényállításnak bizonyul (bár erre akkor sincs túl sok esély, mert -ahogy azt már említettem- a bankok mocskos rohadékok, és hamarabb törlik az ÖSSZES hangfelvételüket, mintsemhogy kiadjanak bármit is a rendőrségnek meg a bíróságnak).

Érdemes amúgy elolvasni pl. ezt: www.mnb.hu/archivum/Bankjegy_es_erme/informaciok-kereskedelmi-szervezetek-szamara/tajekoztato-a-bankjegyek-es-ermek-elfogadasi-szabalyairol "Nagyobb mennyiségű, azaz 50 darabot meghaladó érmét csak a hitelintézetek és a posta kötelesek fizetésül elfogadni."

CoolKoon 2020.02.09. 11:45:47

@peppe83: "Ott helyben panaszfelvétel jegyzőkönyvben" - Na de írta, hogy ezt a spiné megtagadta tőle!

alöksz róz 2020.02.09. 11:46:30

@Opportunista mikroba: és így találták fel a tékozló homárt

CoolKoon 2020.02.09. 11:48:01

@Jake Peralta: "A K&H Facebook oldalán megoszthatná valaki a story-t. Kíváncsi lennék a reakciókra. " - Szerintem a reakció borítékolható lenne: törlés és tiltás.

Spiritual 2020.02.09. 11:48:05

@Opportunista mikroba: Tök igazad van, ez piszlicsárénak tűnik. Akkor válik nem azzá, amikor az emberek bizalma megdől a pénzügyi rendszer stabilitásában és megrohanják a bankokat. Nem kell rossz gazdasági helyzet egy ilyen szituációhoz. Elég hozzá, ha az emberek bizalma megrendül a forintban, illetve a bankrendszerben. Mi történik akkor, ha már elkezdik az öt forintnál nagyobb címleteket is ignorálni? Mert simán megtörténhet. Az emberek elkezdik kivenni a pénzüket tömegesen euróra, illetve dollárra váltani. Ez úgy berántja az országot, mint a huzat. Gondoljunk azokra, akiknek félretett pénzük van, illetve nyögnek valamilyen hitetelt. A forint árfolyamának hirtelen esése olyan gazdasági válságot generál, aminek nem is volt alapja. A vezetőt azonnali hatállyal rúgnám ki, nemhogy vezetőnek, de sima ügyfelezőnek sem alkalmas. Banküzemtanon ezeket a dolgokat és a bankrendszer biztonságával kapcsolatos dolgokat elég komolyan tanítják. Azt kérhetik, hogy előre meghatározott, mérhető módon csomagolja és készítse elő a pénzt az ügyfél, de a befizetést nem tagadhatják meg.
Persze mindez elméleti, amit leírtam, de elvi lehetősége innentől kezdve nyitott.

wicha 2020.02.09. 11:49:43

3 dolgot tennék hozzá anélkül hogy ítélkeznék.

1. Ha csak a számlavezetési díjat fizetné be, ami 1-2 ezer ft, biztos nem kínlódtak volna ennyit, még ha 5 ftos is van közte egy csomó. Ha egy ügyintéző sokkot kap, akkor ott min. Szatyornyi pénzről van szó.

2. Nem minden bankfióknak van érmeszámolója. Tudom.

3. Az első és második pont azt hozza, hogy a bankfiók ( a k&h-ba tényleg kivezetik a kp-t) kb egyetlen pénztárosát egy-másfél órára kiveszi valaki a apróval fizet.. azért ezt gondoljuk át.

Másfelől azt is el tudom képzelni ordasbunkók voltak az ügyféllel, és csakazértse keresték a kompromisszumot. Innen nehéz megítélni, de ott se könnyű. Bytheway van államkincstár és posta is, sztem ott ezt flottabbul csinálják mint bankban

Pepibubó 2020.02.09. 11:51:54

A 80-as (NYOLCVANAS) években a Mariahilfer Strasse-n (Bécs) félve lopództam be egy Erste bankfiókban, két nagyobbacska műanyag zacskónyi Schilling apróval, mert már alig bírtam cipelni. Rosszat sejtve kértem a kedves pénztárost, hogy lenne oly drága ezt nekem papírpénzre váltani - tehát még az ügyfelük se voltam, egy pénzátváltás erejéig sem. A hölgy a legnagyobb természetességgel, mosolyogva átvette a pénzes szatyraimat, beleöntötte a tartalmaát egy gép fém tölcsérébe, annak elkezdett pörögni a számlálója, majd egy perc után kiírta az összeget, amit a hölgy papírpénzben átadott nekem, mindeféle jutalék és levonás nélkül. Három perccel a bankfiókba lépésem után, e "rendkívüli" ügyet békésen elintézve, mosolyogva köszöntünk el egymástól. "Csupán" ennyi a különbség Európa és a szovjet típusú diktatúra mentalitása között. Amely utóbbi - hiába ment haza a 300 ezernyi szovjet fegyveres - ott maradt Magyarországon.
Azóta eltelt 30 év, de a birkaként viselkedő nép azóta se késztette rá a "szolgáltatókat" hazánkban, hogy hasonló gépeket beszerezzenek. Hozzáteszem, hogy itt Nyugaton, a LIBERÁLIS, mert valódi demokráciákban a legkisebb boltok - nemhogy szupermarketek - pénztárainál se merül fel a "van aprója?" idióta kérdéshalmaza. Ugyanis ott is gép adja a visszájáró aprót, aminek tölcsérébe akármennyi aprót is betölthetnek, a pénztárosnak és a vevőnek nincs gondja vele.
Érdekes, hogy az otthoni pénzügyi szagértőnél ez a lehetőség egy fél mondat erejéig se merül fel, ma sem.

Opportunista mikroba 2020.02.09. 11:51:56

@alöksz róz: És mondá az Úr: legyen Homár! És lett. És látá az Úr, hogy ez jó...

Opportunista mikroba 2020.02.09. 11:53:14

@Spiritual: Nem erre írtam a piszlicsáré szót, hanem arra, hogy ma már divat azzal fenyegetőzni, hogy "rendőrt hívok". És sokan meg is teszik.

pkovaks 2020.02.09. 11:56:17

@hypochloride: A nagy es irigyelt Svedorszagban mar ott tartanak hogy a legtöbb bankba ha beviszel penzt nem tudnak vele mit kezdeni, se keszpenzes befizetest se kifizetest nem fogadnak el, vagyis a BANK NEM FOGLALKOZIK KESZPENZZEL es VALUTAVAL ! Egy FOREX nevezetu rablobanda az egyeduli valuta ki- es bevaltohely ahol annyit kernek amennyit nem szegyelnek es joval felette van a BANKI arfolyamnak (viszont a bankban nem tudsz valutat venni)... POSTAHIVATAL sincs mar az orszagban a hetköznapi ertelemben...

Spiritual 2020.02.09. 11:59:14

@Opportunista mikroba: Ezzel egyetértek. Nem teljesen értem hogy a bankos miért hívott rendőrt. Ha a rendőr ismerte volna a szabályokat, akkor a forint legitimációját kellett volna megvédenie, felszólítva a pénztárost, hogy fogadja el a pénzt. A rendőrnek a törvényeket és azok betartását kell védenie. Szóval, ha kicsit tökösebb a rendőr, simán megfordult volna a történet.

CoolKoon 2020.02.09. 12:04:24

@Reactor: "Az amúgy érdekelt volna, mégis milyen BTK-paragrafusra utalva hívták a policájokat a cikkíróra." - Valószínűleg semmilyen. Ha megnyomják a pánikgombot, automatikusan jönnek a rendőrök. Bár ha bármi olyat mondott nekik a bankvezető, ami nem igaz, azt már fel lehetne használni ellene.

Spiritual 2020.02.09. 12:06:35

@wicha: Itt az Asda-ban is van érmeszámoló. Nem kifogás! Ha számlád van, akkor már azért is jutalékot fizetsz, ha átléped a küszöböt. Legyen minden bankban érmeszámláló, vagy akkor igenis jöjjön egy hölgy, aki öt perc alatt leszámolja apróban azt a kétezet forintos tételt. A magyar bankolás az egyik legdrágább, de szolgáltatás minőségének oldalán ez nem jelenik meg...

Pepibubó 2020.02.09. 12:09:54

@Spiritual: Arról nem is beszélve, hogy a 112-re befutó indokoltalan hívás miatt eljárás indul a "szórakozni" vágyó hívó ellen. Ez a rendőrhívás legalább ekkora hátrányt, kárt okozott a közfeladat ellátásban.
@pkovaks: Ez a füllentésed most nem jött be a FOREX-szel kapcsolatban sem. A múlt héten, éppen Svédországban, még minden pontosan úgy működött, ahogyan az előbb írtam. Persze lehet, hogy azóta változott a helyzet Nyugaton :-)

Cateran 2020.02.09. 12:17:40

@pkovaks: Nem hulyeseg utananezni a helyi viszonyoknak, mielott odmegy az ember....

"Ennek fényében nem is meglepő, hogy Svédországban a bruttó hazai termék arányában mérve a készpénzállomány 1 százalékot tesz ki, miközben az egyéb európai országokban ez az arány 10 százalék körüli (Magyarországon 13 százalékos), az Egyesült Államokban pedig 8 százalékos."

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2018/12/19/elet_keszpenz_nelkul_sok_meg_a_nyitott_kerdes/

Örömhernyó 2020.02.09. 12:24:03

@Pepibubó: Magyarországon az ügyfél van a bankért, nyugaton meg a bank az ügyfélért. Ennyikeh!
Ja, Ázsiában élek, itt elő se fordulhat, hogy bankos csaj rendőrt hívjon az ügyfélre. Fehér kesztyű, egyenruha, nagyon széles mosoly és cincogó, kedveskedő hang, mindenben segítenek, üdvözölnek, ki van nyalva a segged. Egy teljesen közönséges bank debit kártyám van, nulla a havi számlavezetési díj, pénzt vehetek fel szinte minden sarkon lévő ATM-jükben, ha idegen bank ATM-jéből veszek fel, akkor kb. 50 forint a díj. Ennyi. Magyarországon valamit nagyon elcsesztek az emberek, amikor hagyták, hogy a bankok így elkurvuljanak.

Örömhernyó 2020.02.09. 12:28:41

@Fakanál69: Nem cicám. A sztori hasznos volt, mert kiderült, hogy melyik bank baszik az ügyfélre.

Permetező 2020.02.09. 12:34:57

@Örömhernyó: sztori nélkül is tudjuk hogy az összes

kolomparlole1114 2020.02.09. 12:38:03

@wicha: "Nem minden bankfióknak van érmeszámolója."

Majd vesznek ha unják a kézi melót. De attól még meg kell csinálniuk, akár kézzel is. Mosogatógépe sincs mindenkinek, akkor az ország 99%-ában nincs 1 tiszta tányér se?

Excelsa 2020.02.09. 12:40:57

Nem védem a bankokat, különösen nem a hitelpolitikájukat, de az ügyintézőkkel kapcsolatban nekem eddig nem volt rossz tapasztalatom. A posztoló banki ügyintézője viszont valóban megalapozatlanul utasította el az apró elfogadását. Elfogadom, hogy éppen ez a momentum az, ami jogilag védhetetlen. De a posztoló ötlete, hogy egy zacskó apróval akarja kiegyenlíteni tizenvalahány-ezer forintos tartozását - bár teljesen jogos - de végtelenül kisstílű és szerintem tudatos szívatási szándékot sugall.
Az alábbi kommentek közül az egyik szellemesen írja a két személyről, hogy itt megtalálta zsák a foltját.

kolomparlole1114 2020.02.09. 12:42:53

@wicha: " Az első és második pont azt hozza, hogy a bankfiók ( a k&h-ba tényleg kivezetik a kp-t) kb egyetlen pénztárosát egy-másfél órára kiveszi valaki a apróval fizet.. azért ezt gondoljuk át."

Mit is? Hogy a bank nem teljesíti a törvényi kötelezettségét, mert spórolni akart egy munkaeszközön, és amúgy is büdös nekik a munka, csak a fizetésért tartják a markukat? Met kell ezen túlgondolni? Sima törvényszegéssel állunk szemben!

Remélem nekik meg a sürgősségi osztályon mondják azt hogy most ebédidő van...

kolomparlole1114 2020.02.09. 12:46:03

@Opportunista mikroba: Egyszer én is majdnem hívtam, amikor pénzügyi bűncselekményt követtek el a postán. Csak ott jobb volt a felfogása az elkövetőknek, még előtte változtattak a hozzáállásukon.

Excelsa 2020.02.09. 12:46:51

@Balfredo Alfredo: Nem védem a bankokat, különösen nem a hitelpolitikájukat, de az ügyintézőkkel kapcsolatban nekem eddig nem volt rossz tapasztalatom. A posztoló banki ügyintézője viszont valóban megalapozatlanul utasította el az apró elfogadását. Elfogadom, hogy éppen ez a momentum az, ami jogilag védhetetlen. De a posztoló ötlete, hogy egy zacskó apróval akarja kiegyenlíteni tizenvalahány-ezer forintos tartozását - bár teljesen jogos - de végtelenül kisstílű és szerintem tudatos szívatási szándékot sugall.
Az alábbi kommentek közül az egyik szellemesen írja a két személyről, hogy itt megtalálta zsák a foltját.

kolomparlole1114 2020.02.09. 12:49:44

@pkovaks: Valószínűleg ott nem lehúzókamatokkal riasztják el a vállalkozókat a kártyás terminálok használatától, meg nem kell +áfát fizetned ha kártyáról fizetsz, azaz nyoma marad az APEH felé (azaz ott kp-ban se engedik el az áfát, ami a kp-ra csábít). Meg ott a kajáldák felében se csak kp elfogadás működik. Úgy könnyű kp mentesnek lenni, hogy senki nem is várja el hogy legyen nálad.

Fakanál69 2020.02.09. 12:50:13

@Spiritual: Már megint mi ez a zagyvaság?!Forint legitimizációja?Nem akartak sz@rakodni egy rahedli apróval senki nem mondta h a forint nem törvényes fizetőeszköz és h mostantól csak rúpiát meg friss tojást fogadnak el forint helyett.A kihívott rendőr védje meg a forintot?!Istenem hát hol éltek ti?Attól még h ott szariztak az apróval nem dől össze a világgazdaság se a magyar...Mellesleg jöttök itt a külfölddel csak azt felejtitek el hozzátenni h a forint egy trágya fizetőeszköz amiből nyugati fejjel eszméletlen sok apró és papír címlet van.Melyikkel lehet rögtön tele apróval a pénztárcája az embernek 2euróval vagy 560forinttal...

kolomparlole1114 2020.02.09. 12:51:11

@Spiritual: Meg ha az ügyfél is kicsit tökösebb, akkor felszólítja a rendőrt a törvény betartatására, és ha az baszik rá, akkor tárcsázza a 112-t hogy küldjék az NVSZ-t, rendőrbűnözés történt.

kolomparlole1114 2020.02.09. 12:55:44

@Örömhernyó: Kommunista örökség, amikor még a boltokban az "örülj hogy elköltheted valamire a pénzedet" mentalitás volt a divat. Ezek a kápók még ott szocializálódtak. Nem is csoda, az országot is KISZ titkárok gyülekezete (Orbán + Luxustóni) vezeti, azok is csak ezt ismerik.

Fakanál69 2020.02.09. 12:59:42

@kolomparlole1114: Ja ,meg szükségállapotot hirdetnek ,bevetik a hadsereget meg a TEK-et mivel ha kötözködő Aprós Józsikának nem veszik be a szatyor apróját abban a pillanatban, akkor az ország összes forintja azonnal elpárolog és vége a világnak...

Spiritual 2020.02.09. 13:25:45

@Fakanál69: Csakhogy ezt bankosként, mintegy a bankrendszer őreként nem tehetik meg. A cba péntztáros húzhatja a száját, de egy bankos és egy postai dolgozó nem. Persze ez az átlagembernek zagyvaság és tény, hogy a bankos részéről nettó munkakerülés, de ennek elméleti jelentősége van. Ez neked nem megy át, majd csak akkor, ha már nagyobb címleteket sem fogadnak el. Ők hivatalból nem válogathatnak a címletek között. Remélem most már érthető.

Fakanál69 2020.02.09. 13:41:35

@Spiritual: jajj nem kell a dráma..."Bankrendszer őrei"jajj...Nem kell túlspirázni ,attól h nem vették át a kitudja hány kiló apróját még nem jelenti azt h mostantól a nagyobb címleteket is elutasítják.A posztoló eleve kötöszködni ment oda,az alkalmazott megindokolta miért nem tudja átvenni az aprót,azt is mondta h kisebb arányban átveszi,de nem ,ő akkor is tovább kötöszködött.A poszt stílusa is bicskanyitogató a háromszori mindenre perrel fenyegetés pedig kiölte vele szemben a maradék szimpátiámat is...Mint a poszból is kiderült nem az aprópénzzel volt a probléma hanem a mennyiséggel amit érdekes módon a poszter nem számszerűsített, mert lehet h akkor más lenne a helyzet(mondjuk száztízezret vitt be így vagy akkora összeget amiből kiderült volna h problémás ügyfél)...

dee_1989 2020.02.09. 13:48:19

@Aurel Pokorny: Majdnem minden bankban van aprópénz számláló is.Beönti a tölcsérba a szétválogatot aprót,benyomja az aktuális érme nagyságot,majd a gép kidobja,hogy mennyi az annyi.Azután jöhet a következő érme csoport.Sőt ez a gép a másik oldalon szinte mindegyik rollnizva adja ki az összeget!/volt ban pénztáros/

Nick-son 2020.02.09. 14:04:12

Kivezetik a készpénzt ja, nem tartunk még ott.

Raiffeisennél érdekes fejlődik ugyanez. Ki-be fizetéshez már nem kell papírt töltögetni, szám húzásnál már beazonosít a gép a kártyámmal, nem kell vacakolni a számlaszám pötyögésével, a pénztáros meg rádobja a köteg pénzt a számlálóra, szét se kell válogatni, mert felismeri az eltérő címleteket. Nyomtat, aláír szevasz.

Így is lehet spórolni a munkaidővel. Meg az enyémmel is.

Zoli89D 2020.02.09. 14:26:09

Azért azt érdemes végig gondolni, hogy ha 1 db pénztár van nyitva, és kiesik akkor majd az ír ide ,akinek 1 órát kellett várnia.
Ha nem kötöszködni ment volna a cikkíró, akkor elfizette volna valami automata pénztárban egy hipetmarketben az összegyűlt aprót.
'Majd én megmutatom a banknak!' Típusú ember, akit egyébként meg késedelem rendezésére hívtak be. Csak üzleti szempontból: majd biztos érdemes 2 munkaórát elpazarolni, azért hogy a késedelmét be tudja fizetni.

Opportunista mikroba 2020.02.09. 14:42:29

@Zoli89D: Egyébként érdekes ez a "nekem márpedig jogom van" hozzáállás. Tegyük fel, hogy reggel van a kis élelmiszerboltban, nemrég nyitottak. Az 1. vásároló 20 ezressel fizet, neki még könnyen vissza tud adni a pénztáros. A 2. vásárló is 20 ezressel fizet, neki már nehezebben, de még vissza tud adni. A 3. húszezres felváltásához már komolyan össze kell szednie minden aprót, és ha te 4.-ként szintén húszezressel akarsz fizetni, akkor már azt fogja mondani, hogy egyszerűen NEM TUD visszaadni. Na most. Jogos elvárás-e a részedről, hogy a törvényes 20 ezreseddel fizetni tudj? Igen. Életszerű-e, hogy a 4. vásárlónak már nem tud visszaadni? Igen. Ezek után verheted az asztalt, hogy neked jogod van húszassal fizetni, a Nemzetbiztonságot is ráhívhatod Mici Néni Vegyeskereskedésére, akkor sem fog tudni visszaadni.
Ez arról jutott eszembe, hogy néhány nappal ezelőtt pénzt vettem ki automatából, és bárhogy akartam, nem adott 10 ezresnél kisebbet (elvileg tud kiadni, gyakorlatban 10 esetből 8-szor nem...), így kissé félve nyújtottam a három csomag papírzsepi mellé, meg is kérdeztem, hogy fizessek-e inkább kártyával. De azt mondta, hogy most semmi gond, csak a reggel egymás után nagy pénzzel érkezőknél szokott pénzváltási probléma lenni.
Szóval a jog meg az élet realitása nem mindig fedi egymást. És nem azért, mert minden és mindenki a szegény kisember ellen van...

Shazy 2020.02.09. 14:56:02

@Opportunista mikroba: Azért eléggé eltérő a Te példád a posztban szereplő tényleges esettől.
A bankban ugye nincs olyan szűk keresztmetszet, hogy az ügyintéző nem tud pénzt számolni, mert elkopik az ujja és akkor a következő ügyfelet már nem tudja kiszolgálni, vagy nincs helye az érméknek és azért nem veszi át azokat.

Opportunista mikroba 2020.02.09. 14:59:59

@Shazy: Tudom, nem is arra írtam, inkább arra, hogy főleg az elején minden harmadik hozzászólás azt bizonygatta, hogy nincs a posztoló cselekedetével semmi gond, hiszen csak olyan dolgot próbált megvalósítani, amihez "joga volt".

Shazy 2020.02.09. 15:03:20

Megnéztem én is ezt a sokat hivatkozott hirdetményt.
A ma érvényes hirdetmény 4. oldalán az 1.1.1.1. "K&H Lakossági Bankszámla" pontban, a "Forintban végzett műveletek" között, a "Készpénz befizetése bankfióki pénztárban" tranzakció kapcsán azt tartalmazza, hogy "Díjmentes", megjegyzésben pedig, hogy "Címletenként 150 db feletti érme be/kifizetés esetén külön díjtétel kerül felszámításra, melynek mértéke a befizetett teljes érme darabszám után számítva 1 Ft/db., azaz LEHETSÉGES BÁRMENNYI érmét fizetni; ha címletenként legfeljebb 150 darabot adnak be, akkor díjmentesen, egyébként érménként 1 Ft-os díjért.
Amikor a pénztáros nem fogadta el a sok érmét, akkor tehát bevételtől fosztotta meg a bankot - így kellene hozzáállni a banknál is. Persze nem így fognak, ami szomorú.

Zoli89D 2020.02.09. 15:05:52

@Opportunista mikroba: Na igen, nyilván aki normálisan viselkedik, arra nem hívnak rendőrt sem.

Zoli89D 2020.02.09. 15:10:44

@Shazy: Az ilyen cikkíró típusú emberek, ilyenkor X alkalommal 150 db érmét akarnának befizetni...

Opportunista mikroba 2020.02.09. 15:27:36

@Shazy: Na, rájöttem, mit akartam mondani... Tulajdonképpen nem is az a fontos, hogy MILYEN problémát akarsz megoldani, hanem az, hogy HOGYAN próbálod megoldani: leszűkíted-e a világot a saját világodra, vagy pedig észreveszed, hogy abban a körben, ahol meg akarod oldani, legalább még 1 szereplő lesz. Aki esetében szintén esszenciális lesz a MILYEN/HOGYAN kérdése. És akinek szintén megvan a saját világa.
Bár ez már inkább filozófia :)

Shazy 2020.02.09. 15:30:50

@Zoli89D: Szerintem nem szereti annyira a bankot, hogy rendszeresen oda járjon befizetni. :-P de ha mégis így tenne, az miért probléma? 150 db ötforintos, 150 db tízforintos és így tovább... Ha minden forgalomban levő érméből befizet, az 57.750 Forint összesen. Miért kellene elutasítania a banknak?

Shazy 2020.02.09. 15:33:13

@Opportunista mikroba: S még Te említetted tegnap, hogy ez egy tisztán üzleti kapcsolat, ahol a szereplők saját érdekükben cselekszenek és ha nekik megfelelőek a feltételek, tranzaktálnak, ha pedig nem, akkor nem...

Zoli89D 2020.02.09. 15:37:14

@Shazy: bocs, különálló tranzakciókra gondoltam egymás után. Ezt az ötletet biztos bedobta

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.02.09. 15:38:10

" . Január 01-el megszűnik itt a pénztár és ők már leszámoltak. ezért apró pénzt nem tud átvenni. "
Ügyfelet ez hol a fenében érdekli? Ha egyfajta pénzt elfogadnak, akkor másfajtát is el kell, a saját szabályzatuk és a törvények szerint is.

" fogadjam el a helyzetet, mert a sarki fűszeresnél van panaszkönyv, de egy bankban nincs."
Ez meg a világ vicce, itthon meg egy kormány sem hozott erre normális törvényeket... De mondjuk a PSZÁF vagy bármelyik banki felügyelet sem hiszem, hogy foglalkozna ezzel :S

A végén a segítség is a szokásos, nesze semmi, fogd meg jól... Jé, panaszt kell tenni, erre gondolom magától is rájött az ügyfél. Rutinos Homáros meg tudja, hogy a bank le fogja sz***

Opportunista mikroba 2020.02.09. 15:39:49

@Shazy: Igen, miután elkezdődött a csúnya bank megalázza a szegény kisembert gondolatmenet... Valamiért ez népszerű gondolat sok embernél.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.02.09. 15:40:12

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Mondjuk én mondtam volna, hogy szüntesse. Ilyen bandánál ki a franc akar számlát? :D

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.02.09. 15:43:14

@Opportunista mikroba: És ez jelen esetben igaz is, mivel BEFIZETÉSRŐL volt szó, amiből nem kell visszaadni... A fémpénz meg ugyanolyan fizetőeszköz, mint a papír... A kisboltban sem hajtanak el, ha kis pénzzel akarsz fizetni.
A bank gondjait meg pont annyira fogom magasról, mint a bank azt, amikor éppen nem tudok fizetni, hogy az miért van. Szóval érted, ha ők üzleti alapon működnek, én is közelíthetek hozzájuk úgy.

Shazy 2020.02.09. 16:12:31

@Zoli89D: Állítólag valami 12 ezer körül volt a tartozása, miért akart volna több tranzakciót? Egyébként nem az volt a probléma, hogy sok tranzakciót akart - még az elsőt (ami lehet, az egyetlen lett volna) sem engedték neki.

Shazy 2020.02.09. 16:13:43

@kolomparlole1114: A 2020.02.09. 15:45:15-kor írott kommentedet tulképpen miért Nekem írtad?

ze11 2020.02.09. 17:26:46

@kolomparlole1114: Első körben az "üf." volt az, akit vélhetően eljárás alá vontak, mivel az ő viselkedése miatt került sor a riasztásra. És hogy ez a viselkedés milyen volt, nos, azt a homárposztból nem tudjuk meg, de nem hinném, hogy indokolatlan volt a fióki dolgozók ezen lépése.

alöksz róz 2020.02.09. 18:15:41

@Opportunista mikroba: na ne beszélj, bárhogy próbáltad, a 9 ezerre végződő összegnél is 10 ezres a legkisebb, mindig odajárok akkor pénzt felvenni, hol van ez?

az analógia meg szar.

brand_boy 2020.02.09. 18:16:36

Kapaszkodjón meg szegény posztoló: a Magyar Nemzeti Bank hivatalos pénztárában sem hajlandók "aprópénz" ha jobban "tetszik" címet váltásra. Ez a lehetőség tavaly valamikor megszünt, mármint jogszabály által, tehát már nem kötelesek. Az én számlavezető bánom is csak 50 db-ig hajlandó költségmentesen beváltani. Mindez egy címlet/tranzakcióra vonatkozik. De múltkor ezirányú kérdésem után roppant unszimpatikus közölte a pénztáros néni, hogy lehetőleg ne oda vigyem.
Amúgy koronavírus ide-oda gondolkodom a Kínába költözésen: talán tavalyi hír szintén, hogy egy benzinkutas a próba vitte be egy autókereskedésbe a 6 milliónyi juanját. Amit köszönettel szépen elfogadtak, a kereskedés bezárt, aki élt és mozgott számolás rá fogtak, és négy és fél óra alatt végeztek is.

alöksz róz 2020.02.09. 18:21:15

@Opportunista mikroba: talán mert nincs is semmi gond az aprópénzes befizetési kísérletével

Sanya Szabó 2020.02.09. 18:51:25

Na, Mr. paksimogyoró, ez a te bajod...az első oldal aljáig jutottál a hirdetményben, a díjak pedig hátrább vannak....na, ezért vetted fel a deviza hitelt, basznak át a szerződésekkel, mert olvasni csak annyira tudsz, hogy az első oldal aljáig eljuss. Istenem, és még szavazati jogod is van...na, ezért nyerhetett ennyit gecorbán...

Sanya Szabó 2020.02.09. 18:57:16

@kolomparlole1114: Tudod, te ugatnál a legjobban, ha ÉN állnék előtted, és egy zsák apróval fizetnék...te meg csak várnád, amíg a boltos, a postás, vagy a tököm tudja ki megszámolja azt...ja, hogy most is csak azért kiabálsz annyira, mert olyan kivagyi, öntelt és buta voltál, hogy még anno egy szaros banki szerződést sem tudtál elolvasni, és bebuktad ezt...ha okos, alapos, nyugodt és megfontolt lennél, nem buktál volna ennyit, és még tisztességes állásod is lenne, nem csak egy megkeseredett ember lennél, lehet, sárga mellényben...Adja az ég, hogy egyszer - ismeretlenül is - eléd kerüljek valahol, és megpróbálj siettetni...no, tőlem megkapnád...

Cateran 2020.02.09. 20:05:28

@brand_boy: Ha nem volt mar linkelve 100x, akkor egyszer sem....

www.mnb.hu/bankjegy-es-erme/informaciok-kereskedelmi-szervezetek-szamara/tajekoztato-a-fizetesi-forgalmi-celu-forintbankjegyek-es-ermek-elfogadasi-szabalyairol

"Nagyobb mennyiségű érme elfogadása

Amennyiben egy vevő a vásárlás során – akár több címletből, összesen - 50 darabnál több érmével szeretne fizetni, a kereskedő nem köteles azt elfogadni. Nagyobb mennyiségű, azaz 50 darabot meghaladó érmét csak a hitelintézetek és a posta kötelesek fizetésül elfogadni. A kereskedők saját üzletpolitikájuknak megfelelően dönthetnek arról, hogy vásárlóiktól elfogadják-e az 50 darabnál nagyobb mennyiségű érmével való fizetést."

Péter 2 2020.02.09. 20:33:16

@Sanya Szabó: Mielőtt weboldalakat olvasgatsz, esetleg felkereshetnéd a jegybankról szóló törvényt, amit már ötvenszer linkeltünk itt, amiben fehéren-feketén benne van, hogy Magyarországon minden bank (ún. hitelintézet) és minden posta köteles mennyiségi korlát nélkül elfogadni a törvényes magyar fizetőeszközt. Köteles. Tök mindegy, hogy mit akar kiírni a weboldalára, ÁSZF-jébe vagy a kéménybe korommal.

Péter 2 2020.02.09. 20:45:28

@brand_boy: Tévedsz. A jegybankról szóló törvény ma is hatályban van, és semmi alacsonyabb rendű jogszabály, belső utasítás, MNB-s rendelkezés nem írhatja felül. Bank és posta köteles mennyiségi korlátozás nélkül elfogadni.

Egyébként, ugye, nem gondolod, hogy amikor egy nagyáruház nap végén beviszi a napi készpénzes bevételt a bankba, akkor 50 darab felett kidobják vele? Természetesen ott van számlálógép, rolnizás, minden, de azért mégsem érdemes úgy tenni, hogy ebben az országban ötven száforintosnál több még sosem volt egy helyen.

ze11 2020.02.09. 22:41:55

@kolomparlole1114: A sztori alapján a baki dolgozók a vonatkozó belső szabályozás alapján a fenyegetően fellépő ügyfél miatt nyomtak pánikgombot. csak ezt a körülményt a poszt-toló elfelejtette részletesen kifejteni. É smint eljárás alá vont személy nem fordíthat semmit, csak azt teheti, amit az eljáró rendőr megenged neki.
Utólag természetesen kulturált hangnemben, írásban megteheti a panaszt, de arra számítania kell, hogy a panaszával kapcsolatban a másik oldalt is meg fogják hallgatni, a kamerák felvételeit meg fogják nézni, és lehet, hogy a viselkedése miatt mégioscsak ö lesz szorult helyzetben, hogy finom legyek.

Szubrina 2020.02.09. 23:52:15

Onnan lehet tudni, h vaj van a bankfióki dolgozók fején, h írásba nem voltak hajlandóak adni, h nem fogadják el a 12 rugót apróban. Nyilván tisztában voltak vele, ha ezt írásba adják, abból bizony per lesz, hiszen törvényes fizetőeszközről van szó. A minap kivettem a fizetésem egy részét autómatából és mind a 200 ezret 10 ezresekben adta, pedig én 20 ezresekben akartam. Akkor most melyik banki alkalmazott fejét verjem kalapáccsal?

Nekem nagyon tetszett az ügyfél kitartása, mert kiállt az igazáért a végsőkig, nem hódolt be a rosszindulatú hivatalnokoknak. Csodálkozom, h a rendőr nem kényszerítette a pénztárost az apró elfogadására, hiszen törvényes fizetőeszközről beszélünk.
Valaki belinkelt egy paragrafust mely szerint 50 db-nál több aprót csak hitelintézet (BANK) és posta köteles átvenni.
Ennyi.
Ezért mondom néktek, h nincs jogbiztonság, mert szerencsétlen ügyfél nincs hová forduljon.
Mostantól, ha apróban, akarnak visszaadni nekem, nem fogom elfogadni. Adják 20 ezresben, igen bizony egy 5 ezresből is.

Szubrina 2020.02.09. 23:57:25

A pénzváltás valóban nem ingyenes, de a befizetés teljesen más tészta.

Szubrina 2020.02.10. 00:04:40

@Opportunista mikroba: Azért annak nem túl nagy az esélye, h négy egymást követő ember 20 ezressel fizet. Én dolgoztam pékségben és 30 ezer volt a váltónk, kb. fényévente volt olyan, h két egymást követő vásárló 20 ezressel fizetett. Viszont ez egy másik eset, itt bizony, csak a lustaság volt az oka az apró be nem vételének, igen azzal munka van, mert be kell rollizni, nehezebb leszámolni, mint egy 10 ezrest, meg egy kétezrest. Mivel nem voltak hajlandóak írásba adni, h nem fogadják el az úr/hölgy apróját, tudni lehet, h tisztában voltak vele, h bizony még is csak lehet, különben halálos nyugalommal írásba adták volna. Ennyi.

Szubrina 2020.02.10. 00:20:43

Még az jutott eszembe, hogy amikor a pékségben dolgoztam, a nap közepén a kezembe vettem egy 10 ezrest, meg egy 20 ezrest és átcsattogtam a szemben lévő MKB-bankba, ahol tök jó fejek voltak és soron kívül váltottak nekem ezresre, viszont a mellette lévő K&H-ban nem váltottak, pedig többször is megpróbáltam korábban.

Eltelt sok év és arra vezetett az utam és láttam, h az MKB fiók megszünt és a K&H költözött a helyére, uhhh ez rosszul érintett...

Én jelenleg csak azért vagyok bankban, mert a munkahelyem így utal és sajnos kötelező (bonyodalmasan ki lehetne hisztizni a csekken való fizetést) de annyira nem szeretnék kilógni a sorból.

Viszont rühellem a bankokat, semmit nem kapok, ellenben használják a pénzemet, a kamat 3 havonta 1, 56 ft vagy ilyesmi összegben mozog, az éves kártyahasználati díj 3000 ft körül van stb...stb...pénzbe kerül a pénzfelvét, az átutalás, sőt, ha 500 ezernél nagyobb összeget szeretnék felvenni a saját kibaszott pénzemből, akkor erre személyesen kérvényt kell benyújtanom a bankomnál és ez a dolog csak az ezutáni 24 órára áll, azaz végelegesen sem tudom a limitemet mondjuk 500-ra állíttatni...

Elképesztő na...

peppe83 2020.02.10. 02:43:05

@Opportunista mikroba:
Erste automata Címletválasztás, és kiad max 10x1000 és max 10x5000 forintosokat, ezen felül 20ezreseket.
Évek óta nem veszek ki pénzt más automatából.

Fakanál69 2020.02.10. 07:27:06

@Szubrina: jó nagy zagyvaságot írtál...először is,12rugó?a posztoló nem mondta h mennyi vitt be...A bank automatás példád nem jön ide mert az az automata beállításai miatt ad ki úgy ahogy ráadásul azok között is van ilyen is olyan is...A rendőrt valószínűleg azért hívták ki mert a poszter erőszakos volt\ cirkuszolt...A rendőr kényszerítse az átvételt?!hogy?!Pisztollyal vagy mi?!Az utolsó mondataiddal meg csak magadat járattad le...

Szubrina 2020.02.10. 08:24:22

@Fakanál69: Te írtál zagyvaságot, először is nem figyeltél, de bizony, hogy mondta az összeget, máskor mielőtt bepofázol valakinek győződj meg tróla, h tényleg igazad van-e, mert nagyon ciki ennyire beégni! Másodszor, ezzel az erővel jogom van nekem is megválogatni milyen címlettel fizet az autómata, ennyit írtam, nem azt, h ugyan az, szóval szövegértelmezésből is egyes végezetül. Elég volt annyi, a rendőrség kihívásához is, h valaki nyugodt hangon és eltántorítatlanul kiáll az igazáért, ez megint a szövegértelmezés, ugyan is a rendőr nem tessékelte ki, nem vitte be stb, csak közölte, h neki ott semmi intézkednivalója nincs, majd távozott társával. Ha vki ennyire setét, mint te mi a francért szólsz be nálad sokkal értelmesebb ember dolgába?

Fakanál69 2020.02.10. 08:30:42

@Szubrina: A stílusod útszéli, kb olyan mint a posztolóé...Ha már ilyen hangnemben válaszolsz idézd már a poszból h hol van leírva h 12000 forintról van szó...

federti 2020.02.10. 08:51:30

"csak befizetni szerettem volna kicsivel több mint tizenkétezer forintot."

Opportunista mikroba 2020.02.10. 10:14:21

@peppe83: Én szoktam. Mivel a legközelebbi Erste-fiók a belvárosban van, a legközelebbi OTP-fiók pedig 50 méterre.

Opportunista mikroba 2020.02.10. 10:18:36

@Szubrina: Lehet, hogy kicsit az esélye, de nem ez volt a fiktív történet lényege. Hanem az, hogy HA megtörténik, AKKOR mi történik.

Opportunista mikroba 2020.02.10. 10:23:29

@Szubrina: Tekintsd magad szerencsésnek, hogy munkaidő közepén volt lehetőséged elhagyni a munkahelyedet. Ezt nem mindenki teheti meg. Vegyük az általam írt kisboltot. Egyetlen eladó, előáll az a helyzet, hogy nem tud visszaadni. Mit csinál? Minden vásárló kosarából kipakoltat, a vásárlókat kitereli a boltból, a boltot pedig nyitvatartási időben bezárja, és közli, hogy elmegy pénzt váltani?...

pkovaks 2020.02.10. 10:39:14

@Pepibubó: "Ez a füllentésed most nem jött be a FOREX-szel kapcsolatban sem"

Kifejtened ezt bövebben ? Mi az amit rosszul irtam ? FOREX-nel veszel valutat de dragabban mint a banki elszamolasi arfolyam, viszont a BANK nem arul valutat...

juhaszvik 2020.02.10. 11:15:46

@élhetetlen: félreérted. Én nem azt mondom, hogy rendben volt az ok, ami miatt fel akarták állítani az asztaltól.
Viszont onnantól kezdve, hogy valakinek megtagadják az ügyintézését, és felszólítják a távozásra, akkor mennie kell. Az üzletnek/banknak/szolgáltatónak megvan ehhez a joga, és ez a jog nem az alapján jár, hogy az ügyfélnek milyen problémája, milyen intézni valója van, vagy milyen jogtalanság miatt szenvedett kárt.
De gondolj csak bele: Géza bácsinak van egy kisboltja, akciósan árulja a párizsit, de most éppen elfogyott. Marika néni jogosan háborog, mert azért jött le a negyedikről (lift nincs), hogy vegyen akciós párizsit, de G. bácsi nem tud mit csinálni, a beszállító még nem ért ide, a drágább párizsiból nem akar adni. Viszont Marika néni addig nem megy sehová és blokkolja a pénztárat. Amit viszont nem szabad.

Szubrina 2020.02.10. 11:25:43

@Fakanál69: A posztolónak trljesen jó a stílusa, ellenben a tiéd fos.
Mivel nem tudsz olvasni, kérj meg vkit, h olvassa fel neked:"Az ajtó már zárva, három marcona biztonságival körülfogva még mindig csak befizetni szerettem volna kicsivel több mint tizenkét ezer forintot."

Szubrina 2020.02.10. 11:27:43

@Opportunista mikroba: Bezár és elmegy váltsni, de ezeknek a kisboltoknak max az első vásárló okozhat gondot. Reggel nekünk sem volt nyitva a bank.

ptspts 2020.02.10. 11:28:53

Ha esetleg a K&H részéről venné valaki a fáradságot, hogy kommentáljon, az alábbiakra vagyok kíváncsi:

1. A gödöllői K&H-fiókban lehet-e saját számlára pénzt befizetni úgy, hogy az ügyfél kb. 20 ezer Ft-ot hoz vegyesen 5 és 10 forintosokban, egy nylonzacskóban? Ha nem, de más formában lehet (pl. az 5 és 10 forintosokat külön nylonzacskóban hozva), akkor mi ez a forma?

2. Melyik az a gödöllőihez legközelebbi K&H-fiók, ahol saját számlára lehet pénzt befizetni (kb. 20 ezer Ft-ot vegyesen 5 és 10 forintosokban), és milyen formában?

3. A posztoló mely feltételeket nem teljesítette?

4. A K&H weboldalán pontosan hol van kiírva (link) az 1. és 2. kérdésre adott válasz?

Fakanál69 2020.02.10. 11:31:41

@Szubrina: kicsivel több ,mennyivel?Nem, nem kell válaszolni nem tárgyalok idegbetegekkel...

Szubrina 2020.02.10. 11:32:28

@juhaszvik1: Viszont nem volt okuk elküldeni, mert írásba nem adták okát, h miért nem rendezheti törvényes fizetőeszközzel a tartozását. Azért nem akarták leírni, mert tudták, h törvényt sértenek. Viszont minél tovább vsn egy számla mínuszban, annál több büntetést számolnak fel rá, tehát még meg is károsították. A rendőr se végezte a dolgát, a pénztárost a törvények betartására kellett volna kényszerítenie.

Opportunista mikroba 2020.02.10. 11:34:18

@Szubrina: Hova megy váltani itt a város szélén? :))

Fakanál69 2020.02.10. 11:36:21

@ptspts: Nekem azért furcsa h nem válaszol a bank,lehet h kamu a sztori,mellesleg minek kérdezném meg az őrtől h van-e a fiókban pénztár ha amúgy is abba a fiókba járok...

Fakanál69 2020.02.10. 11:40:33

"A rendőr férfi, mivel látta gondolom, hogy nem egy klasszikus bankrablás csak egy klasszikus befizetés tényállása forog fent, nem hívott erősítést, csak megkérdezte miben segíthet." Hát ez aztán minden volt csak nem klasszikus befizetés ...Ha minden befizetés ilyen "klasszikus "lenne jól néznénk ki...

Egri2 2020.02.10. 12:14:03

Matekoztam egy kicsit.

Tegyük fel, az ügyfél 12.000 Ft-ot akart átlag 10 forintosokban befizetni. 10 db 10 forintost 5 mp alatt lehet kb. megszámolni. 1 perc alatt az 12 köteg. 12000 Ft = 1200 köteg 10 forintos. A 12.000 Ft megszámlálása tehát 100 perc = 1 óra 40 perc.

Ha én vagyok az udvarias pénztáros, akkor megkérem az ügyfelet, hogy foglaljon helyet, a pénzének megszámolása kb. másfél ÓRÁT fog igénybe venni (ha nincs fémpénz számláló gép, amely sajnos nincs minden fiókban). Titeket pedig, akik ez után az ügyfél után következtek, sajnos meg kell kérjelek, VÁRJÁTOK ki ezt az időt, mert a törvény arra kötelez, hogy elfogadjam ezt a pénzt, megszámolnom pedig kötelező. Ha esetleg ez az ügyfél másfél órával pénztárzárás előtt jött be épp, akkor azt kell mondjam, Kedves várakozók, hogy ma már nem tudlak benneteket kiszolgálni, mert ugye a törvény. És holnap reggel siessetek nyitásra ideérni, mert esetleg jön egy ügyfél, aki majd 100.000 Ft-ot akar 20-asokban befizetni, és arra bizony rá fog menni az egész napom, hogy megszámoljam.

Tényleg ez lenne az életszerű, értelmes, épeszű viselkedés?

Valamiért erről a Dredd bíró című film egy jelenete ugrott be, amikor csórókám a lövöldözés elől egy robotba bújik el, de Dredd elkapja:
- "Lőttek rám, mit tehettem volna? Ugrottam volna ki az ablakon?"
- "IGEN"
- "A negyvenedikről?? Szétlapultam volna!"
- "Lehet. De törvényesen..."

Szerintem, ha élhető világot akarunk magunknak, különbséget kell tenni a között, hogy mi törvényes, és mi azon belül ésszerű/etikus. A posztoló törvényesen járt el? Igen. Ésszerűen? Nem. Törvényes egy boltban húszezressel fizetni egy kifliért? Igen. Ésszerű? Nem.

Tudjátok, mint a zöldségesnél:
- Az ott milyen gyümölcs?
- Füge.
- Rendben, 10 szemet kérek belőle. És az ott?
- Datolya.
- Abból 15 szemet kérek. És az ott?
- Málna.
- 25 szemet kérek belőle. És az ott?
- Az mák b*meg, de nem eladó!!

Szerintem értitek a lényeget.

juhaszvik 2020.02.10. 12:21:53

@Szubrina: "Viszont nem volt okuk elküldeni", - nem okuk volt, hanem joguk. A jó okkal háborgó ügyfélre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a többiekre.

"A rendőr se végezte a dolgát, a pénztárost a törvények betartására kellett volna kényszerítenie." - ha indulatból mondod, akkor nyugodj meg. Ha komolyan gondolod, akkor viszont kicsit művelődj, olvass utána dolgoknak, ismerkedj a joggal, mert ebből a hozzászólásodból arra lehet következtetni, hogy nem vagy képben a témában.

Cateran 2020.02.10. 12:22:26

@Egri2: Szerintem ne matekozz..fempenzeket, ermeket SULYRA szoktak merni, nem tart 5 percig sem, HA kulon vannak valogatva (mar legalabbis a vilag boldogabbik felen... "Just ask for money bags at the counter, sort the change at home yourself and put the coins in their corresponding bags. In each bag, you will have to collect:

£1 in coppers

£5 in 5p or 10p coins

£10 in 20p or 50p coins

£20 in £1 or £2 coins

Take these into the bank and the teller will be able to weigh them to check you have the right number of coins, then credit them to your account.")

Fakanál69 2020.02.10. 12:23:49

@Egri2: kihagytad a megszámlálásból h meg is kell nézni h nem-e hamisak vannak közte...De látod itt a kommentek jórésze most a jogot akarja bemagyarázni az ésszerűség kárára,máskor meg azért vannak felháborodva h a jog az ésszerűség ellen megy....

Fakanál69 2020.02.10. 12:27:41

@Cateran: igen?és mivel mérjék le?hazaszaladnak mérlegért?Ez az angolkodás meg tök felesleges volt...

Opportunista mikroba 2020.02.10. 12:35:47

@Fakanál69: Sokan az alkalmazkodást meghunyászkodásnak/meghátrálásnak tekintik, pedig a kettő nem ugyanaz.

Fakanál69 2020.02.10. 12:35:51

@Cateran: mellesleg miért nem írtad ki a folytatását?"Bear in mind that some banks will limit the number of bags of coins you are allowed to take in per day, or may refuse to take them altogether at busy times. It is also worth noting that most banks only take change from their own customers."

Egri2 2020.02.10. 12:45:52

Cateran: gyanítom, hogy ha fémpénz számláló nincs a bankfiókban, esélyesen hitelesített mérleg sincs...

juhaszvik 2020.02.10. 12:49:48

@Egri2: rendben, "észszerű", amit mondasz, de egy átlagos ügyfél honnan kellene, hogy tudja, nincs fémpénz számoló egy bankban? Ráadásul, ha nem egy bankban veszik át az ember pénzét és számolják meg (akár órákon át), akkor hol?
A bank jogot adott arra az ügyfeleinek, hogy átvetessék a pénzüket, viszont technikailag nem voltak erre felkészülve. Szélsőséges volt a posztoló esete? Igen. Lehetett volna belátó? Igen. De a kiskaput a bank hagyta nyitva, ezért az alkalmazottaknak kötelessége lett volna elvégezni a feladatukat. Ha emiatt torlódás van, annak az az oka, hogy a bank túlvállalta magát, nem pedig az, hogy az ügyfél nem "észszerű".

Egri2 2020.02.10. 12:51:06

De továbbra is tartom, hogy épeszű ember józan paraszti ésszel megáldva nem megy be egy bankfiókba egy vödör fémpénzzel 12.000 Ft-ot befizetni a számlájára. Akkor sem, ha amúgy joga van hozzá.

federti 2020.02.10. 13:06:24

@Egri2: 10 forintosból 1200db, 120 köteg, 10 perc. Ha 5,10, 20 és 50 forintosból voltak 10-15 perc alatt megszámolja.

Fakanál69 2020.02.10. 13:06:46

@juhaszvik1: egy telefonhívásba került volna megtudni hogy mi a helyzet,gondot okoz -e ha beviszi,de akkor hol lehetett volna perrel fenyegetni ,fiókot lezáratni ,rendőrt hívni 7(!)embert belerángatni egy ráadásul minuszos számla miatt ...

2020.02.10. 13:14:48

@Egri2:
Épeszű ember nem gyűjtöget vödörnyi aprót. De ha mégis van vödörnyi aprója, akkor épp ezek azok a helyek, ahol el kell fogadniuk, tehát bizony oda fog menni, és nem a boltba, ahol nem kötelesek 50 darabnál többet elfogadni.

hátezmilegyen 2020.02.10. 13:18:10

@Egri2:
Én csak a matekhoz szólnék, mert az értő olvasás hiányát már megszoktam, de a matekét még nem :)
Kicsivel több, mint 12000Ft, legyen 13000. Legrosszabb eset, ha mind 5Ft. Bár nem azt írta. Szóval: 13000/5=2600db. Ha 1 db 1 másodperc (ami egyébként iszonyat lassú) akkor 2600/60=43,3… kerekítve 44perc. Valós körülmények között max 10 perc lett volna kézi erővel.
Kérem a kamera felvételt mi is történt pontosan ottan.

Fakanál69 2020.02.10. 13:26:06

@hátezmilegyen: a matematika szép dolog,de azért élesben nem minden úgy megy ahogy papíron...

juhaszvik 2020.02.10. 13:28:12

@Egri2: teljesen rendben van, amit írsz, és nem csak észszerűség szempontjából. Normális ember nem kér 100db ingyen tölcsért, nem iszik meg 3 liter üdítőt a KFC utántöltős automatáiból. Szimplán ez a normális. De a szélsőségesen gondolkodók ügyeit, bármennyire frusztráló, idegesítő, leterhelő, kezelnie kell a szolgáltatónak, ha már egyszer bevállalta a feladatot.

@Fakanál69: én felhívnám őket, te felhívnád őket, de neki nem jutott eszébe, lehet nem is akarta. Nem védem a posztolót, mert én az első "nem" után felálltam volna, függetlenül attól, hogy igazam van-e. Aztán azt a 12 ezer forintnyi aprót bedobálnám egy automata pénztárba, mondjuk 6 alkalommal.

federti 2020.02.10. 13:44:31

A lényeg, hogy a banknak el kellett volna fogadni az aprót és amíg a pénztáros majd a fiókvezető az ügyféllel vitatkozott simán meg is számolhatták volna.
K&H nem válaszol mert hibáztak, az ügyfél nem csinált semmit, csak állt a pénztárban. Haladni tőle nem lehetett, hozzányúlni nem mertek ezért bezárták a bankot. Gondolom nem balhézott, különben a kamera felvétel alapján elvitték volna a rendőrök.

KaTe 2020.02.10. 13:46:57

Más lenne a helyzet, ha a posztoló rendszeresen feltartaná a pénztárat a halom aprójával, meg az is más, hogy most úgy adódott, hogy élve a bank által nyújtott szolgáltatással apróval fizet a pénztárban. Ehhez neki joga van. A banknak ahhoz viszont nincs joga, hogy elutasítsa. Ahhoz viszont joga van, hogy X nap felmondási idővel megszüntesse az ügyfél számláját.

Megjegyzem én még sose gondolkodtam azon, hogy aprópénzt gyűjtögessek, hogy aztán azt egyben rázúdítsam egy banki pénztárosra, ahogyan nem is erősködnék, ha a pénztárban ülő ezt megtagadná. Menj anyádba, majd viszem máshoz.

Szubrina 2020.02.10. 14:33:03

@Egri2: Képzeld az aprót sokkal könnyebb megszàmolni, van ahol a súly alapján, mivel minden azonos értékű érme azonos súlyú. Illetve csinál mondjuk 50-es vagy 100-as kupacokat és az azonos érméket ugyanolyan magasra felrakja, ha nagyon béna 10 perc az egész, én minden nap 10 ezer aprót 5 perc alatt számoltam a magasságos módszerrel.

Cateran 2020.02.10. 15:13:51

@Fakanál69: Mert a szamlalas mikentje volt a kerdes zsenikem....Amugy meg a belinkelt szoveg irja, hogy bankfuggo, mig az altalam linkelt resz ALTALANOS....remlik mar valami, vagy rajzoljam le..De majd ha raboksz 1 adott bankra angliaban, osszehasonlithatjuk

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.02.10. 15:22:03

@brand_boy: A törvényi állapotot kéne tükröznie a bank honlapjának is. Ha már ne lehet befizetni apró, akkor
- hivatkozzanak a törvényre
- téves tájékoztatás történik a honlapon, ami szintén bünti.

Fakanál69 2020.02.10. 15:22:18

@Cateran:az általam idézett rész a tied folytatása és láss csodát ott is mondhatják h most ezzel nem érünk rá tökölni...Mellesleg az angol apró itt szóba sem jöhetett ,ezért az idézeted a témához nem tesz hozzá semmit...Most vagy fel akartál vágni h téged a font érint vagy hihetetlen angoltudásodat akartad csillogtatni...

élhetetlen 2020.02.10. 15:26:55

@Egri2: “Tegyük fel, az ügyfél 12.000 Ft-ot akart átlag 10 forintosokban befizetni”. Feltehetjük, de nálam az apró az, ami fémből van, nyúzza a pénztárcát, húzza a zsebet, tehát lehetett 200 ft-s doboz is, 100-as, 50-es is, nem csak 20-s, tizes, 5-ös, de mindegy. Az 1 óra 40 perc így is elment, megoldás nélkül. Ez ésszerű? (Azt már csak feltételezem, hogy akár a fiókvezető, akár egy általa kijelölt ember az irodából segíthetett volna).
Más. “Törvényes egy boltban húszezressel fizetni egy kifliért? Igen. Ésszerű? Nem”. Már írtam, most ismétlem magam. Lidl pár éve, harmincezer körül vásároltam, kártyával fizetnék, de felváltja ezt a húszezrest? Az tilos. Jó, kiveszek a kosárból egy kis értékű tételt, (legyen egy kifli) a többi megy kártyáról, erre a tételre meg visszaadnak a húszezresből. Ez ésszerű? Forgalmas OTP fiók, két automata, legalább öten mindig vannak előtte, van forgalom. Ha felveszel egy havi költőpénzt, huszasokban kapod. Ott vagy a bankban, de nincs egy “apróra váltok” ablak. Kivárhatod, hogy hányan, milyen szerződést kötnek, módosítanak, aztán váltottak. Na, ezt egyszer játszottam végig, egy óra volt. Ez ésszerű? Miért csak a fogyasztótól várod el az ésszerűséget?

Szubrina 2020.02.10. 15:57:42

@Fakanál69: Miért olyan fontos számodra a pontos összeg? Kicsivel több, lehet, h 12 ezer 5 forint, miért olyan kibaszott lényeges ez, mennyire lehet valaki ennyire hülye és szörszálhasogató, mint te?
Először itt vered a nyálad, h honnan tudom, h 12 ezer, mert nem olvastad végig a posztot, de belepofázni azt tudsz, majd, amikor idézem, azon vernyákolsz, h mennyivel több.
Nos mivel erre a poszt "sztem kibaszott jó fej" írója nem tért ki, nem tudjuk és ezt biza még neked is el kell fogadnod. Inkább örülj a számodra új infónak, h nagyjából tudjuk az összeget!

Ilyen férfihoz tudnék hozzámenni, aki így kiáll az igazáért és családjáért, (ebből a sztoriból lehet következtetni erre) nekem olyan tökfej sosem kéne, aki fejet hajt a bürokraták baromsága előtt.

Tudta, h igaza van ezért a zsaruktól se szart be. A banknak úgy kéne eljárnia, mint a Líra könyvkiadónak, amit szintén itt olvastam, fülét farkát behúzni, elnézést kérni stb...

Szubrina 2020.02.10. 15:59:53

@élhetetlen: adom, ráadásul bosszús ügyfél, bosszús fiók alkalmazottak.

Szubrina 2020.02.10. 16:05:21

@KaTe: Nekem általános problémám, h sohanincs apróm, amikor kéne, próbálok legalább egy 100-ast őrizgetni, a bevásárlókosárba, egyébként mindig kártyával fizetek, ahol lehet. Így ha kéne apró nincs. Vannak olyan emberek, akik mindig inkább kerekítenek és az aprót zsebre vágják, otthon meg kipakolják, mert húőzza a zsebüket, így könynen összegyülik az apró, meg akik 200-asokat gyüjtenek a nyári utazásra. Egyébként mindenki az 5 forintosokkal jön, lehet, h 100-as 200-assal akart fizetni, az azért nem olyan qrva sok.

klimahisztiverseny győztes 2020.02.10. 16:07:59

Kikene baszni a bankkal. Odaszervezni 10-20 embert fejenkent kb 10 ezer darab 5 forintossal, es mindenki azzal akarna fizetni. Ennyi embert csak nem kuldenenek, el hanem kenytelenek lennenek megoldani a problemat. Milyet neznenek, mikor 2. ember is aproval akarna fizetni, es vegig nezve a sort, mindenki vodornyi apropenzzel allna a sorban. :)))
Nagy poen lenne, csodalkozom, hogy valamelyik kandikamera musor meg nem csinalta meg.

Szubrina 2020.02.10. 16:11:41

@juhaszvik1: Bocsika, a rend éber őreinek nem a törvények betartatása a dolguk. Ismered azt, h a törvény nem ismerete nem mentesít senkit? Nos a bankban nem simerték a törvényt valaki linkelte a 23 paragrafust, miszerint 50-nél több pénzérmét csak hitelintézet és posta köteles elfogadni. Azaz bárhol fizethetsz 50 db apróval, mert ez a törvényben van, a bankban meg ennél többel is és KÖTELES elfogadni.
Ráadásul nem írom többször, de az ügyfél nem váltani ment, hanem befizetni a mínuszos számláját.
Röhej, menjen a postára beváltani, pénzért h utána a bankban elfogadják? Ahol ugyan úgy kötelességük elfogadni a magyar törvényes fizetőeszközt???

Egy ennyire egyértelmű sztorin is b+ van aki tud vitázni, van törvény, ami leírja mit kell tenni, innentől kezdve mi a vita tárgya, de komolyan kérdem?:O

élhetetlen 2020.02.10. 16:12:17

@Szubrina: Nem vitatkozom, csak két megjegyzés. “Csodálkozom, h a rendőr nem kényszerítette a pénztárost az apró elfogadására”. Én nem, ugyanis nem hiszem, hogy egy rendőröknek ismernie kéne a banki törvényeket. Valószínű, hogy fogalmuk sem volt, kinek van igaza. Kimentek, pisztoly nem volt, rablási kísérlet sem, földre tepert ember sem, vér sem folyt, semmi, ami rájuk tartozik, elmentek. A másik. “annak nem túl nagy az esélye, h négy egymást követő ember 20 ezressel fizet”. De. Fizetésnap után a legtöbb ember kivesz egy havi költőpénzt, és húszezresekben kapja. Vállalati büfé, kártyás fizetés nem volt, már egy hete írták a fogyasztásomat, mert az első három ember, aki csak kávét vett, de huszassal fizetett, elvitte az aprót. Én nem tudtam hazafelé váltani, mert a cég és a lakásom között csak egy park volt, és amíg volt itthon kaja, nem mentem bevásárolni.

Szubrina 2020.02.10. 16:14:06

@klimahisztiverseny győztes: Nekem tetszik az ötlet, megyünk? De készülj, h tuti kihívják ránk a zsarukat, mert pénznek látszó apróval kínozzuk a banki alkalmazottakat.:DD
Ja és a törvényt lobogtatva, vagy a pólómra nyomtatva.

Szubrina 2020.02.10. 16:20:39

@élhetetlen: Évekig dolgoztam a pékségben, 30 ezer váltónk volt minden reggel, abból 10 rugó apró...szökő évente volt a visszaadás gond, pedig ott nem volt kártyás fizetés se. Korábban írtam, de ez már több hónapja így van, h felvennék 200 ezret és bazz ahelyett, h 10 húszast adna az otomata, mindig ad 20 tízest...

élhetetlen 2020.02.10. 16:26:46

@Janetteria Janet: Kösz, ennyi eszem nekem is van, de ezzel nem vagyok kint a vízből. Maradjunk a 99 ezer forintodnál, normál esetben kapsz 4 huszast, egy tizest, egy ötöst, két kétezrest. Nekem a lakásban kéne az apró, hogy, ha egy ismerős felhoz egy káposztát, vagy kenyeret, azt tudjam rendezni, mert lehet, hogy csak két hónap múlva jön, addigra elfelejtjük, vagy, ha felírtam, megint nem lesz apróm.

élhetetlen 2020.02.10. 16:55:26

@Szubrina: Azt hiszem, ez attól függ, mivel van feltöltve az automata, vagy mi maradt benne. A legszebb futamom az volt, hogy a legközelebbi (egy bolt előtti, utcai) automatából akartam felvenni 300 ezret. Megkaptam, ötezresekben. 60 db. Össze akartam hajtani a köteget, hogy eltegyem, újak voltak, jól csúsztak, kispiccelt a köteg közepe. Mázlim volt, nem fújt a szél, és csak rendes emberek voltak körülöttem, akik nem akartak “segíteni”. Három méteres távolságra leállt mindenki, megvárták, míg begyűjtöm a pénzt. De nem hiszem, hogy az automata döntötte volna el, hogy milyen címletet ad, aznap este már csak ez volt benne.

Szubrina 2020.02.10. 17:01:17

@élhetetlen:Jó kis sztori:)) Tényleg mázlid volt, pont ezért szeretném, ha nekem 20-asban adná, úgy dugdosom, mint a kisangyal így is, nehogy valaki megkívánja, ami a kezemben van. Érdekes, ahogy fogalmazol, tehát mi sem dönthetjük el, milyen címletben kapjuk a pénzünket...hm...ez engem nagyon emlékeztet valaminek az ellenkezőjére...de mire is mire is?

élhetetlen 2020.02.10. 17:06:02

@Fakanál69: Egyre jobb vagy! “meg is kell nézni h nem-e hamisak vannak közte...”. 100, 200 forintos érméket hamisítani? Többe kerül a fém, és az öntés, mint az érme névértéke.

Fakanál69 2020.02.10. 17:10:53

@élhetetlen: "Nem kötelesek átváltani a hitelintézetek és a posta azt a forintbankjegyet vagy –érmét, amelynek a valódisága, illetve névértéke nem állapítható meg egyértelműen, továbbá a szándékosan megcsonkított (pl. félbevágott, átlyukasztott, esztergált) forintérmét. Hiányos forintbankjegy pedig abban az esetben váltható át, ha a bankjegynek a felénél nagyobb részét benyújtják."

Opportunista mikroba 2020.02.10. 17:26:20

@Szubrina: A hozzámennék-e kérdéskörhöz: én nem mennék hozzá egy ilyen férfihoz. Feladat: elmenni a bankba és befizetni a tartozást. EZ volt a feladat, hiszen hosszabb távon ez az, ami gondot okozhat. Az, hogy ő apróval, kártyával, fejen állva vagy jódlizva oldja ezt meg, az rá tartozik.
Nézzük a végeredményt: Megoldotta ez a feladatot? Nem.
Számomra az igazi férfi megoldja. A kevésbé igazi meg elkezd magyarázkodni, hogy miért nem tudta megoldani.

Szubrina 2020.02.10. 17:29:27

@Opportunista mikroba: Igen, ez nagy különbség lehet köztünk, nekem fontosabb, h kiálljon az igazáért valaki és úgy ne sikerüljön vmi (ha nem sikerül), minthogy fejet hajtva, elveket feladva teljesítsen valamit.

élhetetlen 2020.02.10. 17:31:18

@Fakanál69: “amelynek a valódisága, illetve névértéke nem állapítható meg egyértelműen”. Ez ugye a hamisítás kérdése, tíz, húsz ezreseknél. A fémpénznél nem kell külön ellenőrzés, számolásnál is látszik, hogy lyukas-e a garas, vagy félpénz-e. Az esztergált 50 vagy tíz forintos ötletével nem tudok mit kezdeni, azt meg nem hiszem, hogy bárkinek, bank, kereskedő, egy fémpénz réztartalmát kéne ellenőrizni, hogy valódi-e. Küzdesz az igazadért, de ebben az esetben ez nincs.

Opportunista mikroba 2020.02.10. 17:38:17

@Szubrina: Nem felejtsük el, hogy itt két, nevezzük egyszerűen "feladat" volt. Feladat alatt értsük azt, amit el akarsz intézni.
1. Befizetni a tartozást a bankban.
2. Megszabadulni a sok aprótól.
Nyilván az az ideális, ha a kettőt egyszerre tudod megtenni (ahogy a posztoló is szerette volna). Ha nem sikerül, akkor viszont súlyozni kell a kettő között. Magyarul melyik a fontosabb cél. Ha így nézzük, akkor egyértelműen a pénz befizetése a fontosabb, hiszen az nemcsak rólam szól, hanem az én–bank kapcsolatról, azaz minél tovább halogatom, annál jobban fogok szívni. A másik, az aprópénz ügye rajtam kívül senkit nem érdekel. Ha megszabadulok tőle, úgy is jó, ha hazaviszem, úgy is jó, rajtam kívül a világon egyetlenegy embert sem érdekel, hogy mit csinálok vele.
A józan döntés, az "okos enged" elv nem meghunyászkodás, nem meghátrálás. Természetesen lehet ragaszkodni az eredeti elképzelésünkhöz, de érdemes mérlegelni, megéri-e. A posztoló eltöltött ott egy csomó időt teljesen feleslegesen, miközben az ügyben egy jottányit nem haladt előre. A hadseregben ezt úgy mondják, hogy "a foglalkozás elérte célját: az idő eltelt..."

Fakanál69 2020.02.10. 17:40:32

@élhetetlen:Magyarul ha eléd borítok párszáz fémpénzt akkor te nekem becsszóra elhiszed h mind valódi,ezt meséld el pl olyan parkolóautomatáknak amik elfogadtak mindenféle vackot...Pont ez benne a poén,hogy nekem is van egy MOL -os valami repi 50 forintosom amivel már megtréfáltam pár ismerősöm...

Szubrina 2020.02.10. 17:49:28

@Opportunista mikroba: Na és erre mondom én, h ezért van ilyen szar helyzetben az ország, mert senki nem áll ki az igazáért, az igazságért, mindneki nyeli a szart és csak a kis saját tyúkszaros életére koncentrál. Márpedig, ha az a kurva törvény kimondja, hogy az aprót be kell venni, akkor be kell venni, vitának helye nincs.

Mi okoz kis hazánkban felháborodást "kissebbség" NEM, korházak állapota NEM, alacsonyan tartott bérek NEM, mindenkori kormány költezekése NEM, norbi egyetlen mondata és a netadó, IGEN...hát csezzegh a lényeges dolgok.

Mr.paksimogyoró 2020.02.10. 17:51:09

@Sanya Szabó: Mit nem értesz azon, hogy az egész csatolmányod a VÁLLALATI ÜGYFELEKNEK!! szól. Ő pedig magánszemély. És még te szavazhatsz, passzmekk :D Idióta.

élhetetlen 2020.02.10. 18:03:01

@Fakanál69: Ez esélytelen futam. Igen, a boltos is, a bank is elfogadja a kétszáz forintost, ha nem sérült, nem lyukas a garas, vagy félpénz. Nem vegyelemzik a kasszánál. “ezt meséld el pl olyan parkolóautomatáknak amik elfogadtak mindenféle vackot..”. Az automaták nem látnak, szemben a banki alkalmazottakkal. Ha bedobsz valami olyan méretű és súlyú akármit, elfogadja. Az “okosok” ezzel vissza is élnek. De nem erről van szó. A MOL-os repi 50 forintosodat nem tudom értelmezni. És kezd unalmassá válni az eszmefuttatásod.

Mr.paksimogyoró 2020.02.10. 18:08:39

@Egri2: Elcseszted a számolást, de mind1. Ha 10 db 10 forintos 5 mp (ez 100 forint ugye?), mint írtad, akkor az egy perc alatt? 60/5=12*100 forint, azaz 1200 forint. 12.000/1200= 10
10 perc az egész. Ha neked 1 óra 40 percig tart 12.000 hufot leszámolni 10 forintosokban, régen rossz :D

Mr.paksimogyoró 2020.02.10. 18:11:28

@Egri2: Ja, közben látom, felvilágosítottak már :D

Fakanál69 2020.02.10. 18:11:49

@élhetetlen: ki mondta h vegyelemzik?Bár ezt a szuper ócska értéktelen forintot kár is hamisítani ,de a fémpénzhamisítás igenis biznisz ,mondjuk euróban.

Fakanál69 2020.02.10. 18:15:27

@élhetetlen: amúgy meg guglizz rá arra h hamis 100forint,meg fogsz lepődni...

Opportunista mikroba 2020.02.10. 18:28:17

@Szubrina: Az, aki ebben a jelentéktelen problémában tud mérlegelni, az nagyobb, sokkal súlyosabb feladatokat is el fog tudni végezni, mert ott is jobb eséllyel fogja tudni rangsorolni a dolgokat. Az összetett gondolkodás az, ami kiemel az átlagemberek közül.

2020.02.10. 18:43:59

@Opportunista mikroba:
Egyetértek. Ha mindig minden apróságért hőbörögnénk, akkor nem maradna időnk, energiánk arra, hogy a nagy dolgokban kiálljunk az adott ügyünk mellett.

élhetetlen 2020.02.10. 18:55:01

@juhaszvik1: “hogy valakinek megtagadják az ügyintézését, és felszólítják a távozásra, akkor mennie kell.”. Miért is? Neked jogod van ahhoz, hogy, ha meghívsz valakit vacsorára, aztán nem volt kedved főzni, akkor , mikor befut, mondod neki, hogy menjen el, ma nincs kedved foglalkozni vele. De egy bank a szerződött ügyféllel ezt nem teheti meg. A Marika nénis példád meg nem sikerült. A banki párhuzammal, ott volt az akciós párizsi, látta is, (ahogy a bank is megszámolhatta volna a pénz), de a boltos azt mondja, hogy magának most nem adok belőle, mert nincs kedvem. Kb. ez a párhuzam, és, ha Marika néni ez esetben blokkolja a pénztárat, az jogos.

ekat 2020.02.10. 19:00:23

@Opportunista mikroba:
Én pont hogy tudatosan neveltem magam arra, hogy ne idegeskedjek / hőbörögjek / balhézzak apróságok miatt..... Még egy (angol) könyvet is elolvastam a témában. :) Ugyanis ha mellőzöm, az jót tesz az egészségemnek és a környezetem idegállapotának is, nem beszélve arról, hogy időm, meg energiám sem megy el rá. És eleve sokszor csak az ember egója az, aki réveszi ilyesmire. ("Micsoda? Méghogy velem? VELEM?") Meghagyom az ilyesmit a fontosabb dolgokra.

élhetetlen 2020.02.10. 19:22:56

@Fakanál69: “ki mondta h vegyelemzik?”. Senki. Azt mondtam, hogy NEM vegyelemzik, a többi sérülés meg számolás közben is látható.” ezt a szuper ócska értéktelen forintot kár is hamisítani “. Ezt írtam én is. Akkor most mit virítottál? “euróban”, de magyar bankról beszéltünk, és arról, hogy én elhinném-e, hogy a fém százasok nem hamisítottak. Amire meg rágugliztál, azt próbáld meg értelmezni, és te fogsz meglepődni. Fejezzük ezt be, ehhez már nincs türelmem.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2020.02.10. 19:57:52

@ekat: Csökkenthető lenne az apró felgyülemlése, ha nem 90-re meg 95-re végződne mindennek az ára. De a logika nem erőssége a kereskedőknek.

Szubrina 2020.02.10. 20:17:34

@Fakanál69: A @ekat: Sztem te kibaszottul csúsztatsz. Kérdem én hol balhézik a poszt írója?
Nem, nem, ismétlem, ő kiáll az igazság mellett, felbaszni meg sokkal jobban felbaszta magát a bankos mancika néni, aki meg akarta úszni a munkáját.
Mondod, h neked a feladat elvégzése a lényeg, a módja, hogyan tette nem számít, csak, h el legyen végezve. Oké, akkor ha mondjuk a pénzszerzés a feladat, nem számít, ha bankrablással, szélhámossággal vagy pénznyomtatással történik, mert neked csak az számít, h a pénzszerzés, mint feladat el legyen végezve.
Nekem meg az a fontos, hogy hogyan jutunk el addig a pénzig, becsületesen, kemény munkával vagy tolvajkodással. Mert nekem nem a feladat elvégzése a fontos, hanem, h hogyan. Ha ezt még 560 féleképpen írod le, akkor sem fog jobban hangzani, de felőlem, csak én kiszálltam.
A posztirónak meg igaza volt és szépen tette, h nem adta lejjebb az elveit, ha jogbiztonság lenne kis hazánkban, ezek a büdös, tetves férgek nem tehették volna ezt meg a kisemberrel, de mindig ez van.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.02.10. 20:23:58

@élhetetlen: hehe, ez vicces: "nem hiszem, hogy egy rendőröknek ismernie kéne a banki törvényeket"
Neked például kell, hiszen rád is vonatkozik. Vicces, de még azokat a rendeleteket is tudnod kell, amiket egy önkormányzat hoz, ha belépsz a közig. határon. Akkor a rendőrnek nem kell? A jobb egyen ülő fakabátnak meg a kreszt nem kell ismernie, mert ő csak utas?
Jajaja, hát akkor ok. Mondjuk a rendőr a bejelentésre (aka. riasztási esemény) érkezett, szóval neki a garázdaság/testi sértés/becsületsértés/akármi ügyében kellett csak eljárnia.
A többiben (is) tök igazad van.

@Fakanál69:
Tudni kell időben abbahagyni. Akármit kapálózol, most már elástad magad. Beletörölték az orrodat a szarodba, de azért még vergődsz itt újabb és újabb marhaságokkal. Most épp a hamis fémpénzekkel. Gratulálok. Javaslom sajátítsd el a belátás képességét, onnantól pedig már csak egy lépés, hogy elnézést kérj a tévedésedért...

@Opportunista mikroba: "pénzt vettem ki automatából, és bárhogy akartam, nem adott 10 ezresnél kisebbet (elvileg tud kiadni, gyakorlatban 10 esetből 8-szor nem...),"
@élhetetlen: "Forgalmas OTP fiók, két automata, legalább öten mindig vannak előtte, van forgalom. Ha felveszel egy havi költőpénzt, huszasokban kapod. Ott vagy a bankban, de nincs egy “apróra váltok” ablak. "

Az erste bank által üzemeltetett automatákból vehettek ki címletválasztással egy tranzakcióban max 10 db ezrest, ötezrest, tízezrest. Ha kétszer 75.000 Ft-ot veszel ki, már lehet is 20 db ezres, 20 db ötezres a zsebben...
Az otp-nél az automaták töltési címleteit állítólag algoritmus határozza meg. Viszont régen az összeg választásakor a felső sorban kiírta a kiadható címleteket (ha nem tetszik, díj nélkül kereshettél másik masinát). Talán még most is van ilyen.

Szubrina 2020.02.10. 20:42:41

@Egri2: Épeszű ember, korán reggel nem fizet 20 ezressel a sarki fűszeresnél, akkor sem, ha joga van hozzá...

Ja, de...

élhetetlen 2020.02.10. 21:19:32

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: OK, zsenikém. Te a teljes törvénytárat fejben tartod, vagy a laptopodon hurcolod, és percek alatt kikeresed a vonatkozó paragrafust, és mellékesen az összes önkormányzati rendeletet is ismered. Mondhatnám, hogy elhiszem, de nem hiszem el. Egy hétköznapi ember nem így működik. A posztoló megnézte az apróval fizetés módját, mert éppen szüksége volt rá, a rendőr meg nem, mert még nem akart apróval fizetni egy bankban. És ne keverd a mindennap használatos dolgokat, pl. kresz, az olyanokkal, amik lehet, hogy adott embernek soha nem kellenek, pl. nem fog örökölni, miért követné az örökösödési törvényeket. A másik. “Az otp-nél az automaták töltési címleteit állítólag algoritmus határozza meg.” Biztosan, csak a napi címletfogyás csak statisztikusan állapítható meg, hogy adott napon mi történik, azt nem lehet megmondani. De ezt egy zseninek nem kell magyaráznom. Az OTP-nek írtam egy negatívumát. Pozitívuma, hogy szinte minden sarkon van automatája. Tehát nem váltok bankot, mert többet ér a pozitívum, mint a negatívum. De azért kösz az eligazítást a világ dolgaiban.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.02.10. 21:24:37

@élhetetlen: ööö nem tudom, mire ez a támadás... Nem mondtam, hogy én tudnám a szabályokat, sőt. Teljesen nem értek egyet a világ jelen működésével. De a bíróságon mindig úgy veszik, hogy minden rád vonatkozó szabállyal tisztában kell lenni. Ez nettó baromság. A képviselők sem ismerik azokat a szabályokat sem, amiket megszavaznak, nemhogy a nép.
Szalmabábokkal hadakozol. Nem állítottam, hogy az élet nem bassza meg az otp statisztikáját. Csak azt, hogy a gép kiírta, hogy mi van a belében. Nem kértem, hogy válts bankot. Nem tartottam eligazítást, csak meséltem, hogy általa kényelmesebb lehessen a pénzhez jutásod. Erre te... :O

ekat 2020.02.10. 21:37:16

@Szubrina: Nem egészen értem, ezt miért nekem címezted. Na meg nekem részemről nincs "kis hazám', mint ahogy "kis pénzecském" sem, se nem hívok, se nem tartok senkit Mancikának se büdös féregnek, és nem érzem magam kisembernek. Rossz lehet ilyen frusztráltnak lenni.

Szubrina 2020.02.10. 21:42:18

@ekat: Nem vagyok frusztrált.

élhetetlen 2020.02.10. 22:09:30

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Nem támadásnak szántam, inkább védekezésnek. Mert szerinted a rendőrnek ismernie kell a banktörvényt, ahogy mindenkinek is, szerintem meg nem, elég, ha a hatáskörére vonatkozó törvényeket ismeri. Te jöttél azzal, hogy az nyósülésen ülő rendőrnek kell-e ismerni a keszt, ami az összehasonlításban abszurd. “Nem állítottam, hogy az élet nem bassza meg az otp statisztikáját. Csak azt, hogy a gép kiírta, hogy mi van a belében.”. Én valószínű, hogy nem itt élek, vagy nem is élek, mert még nem láttam, hogy egy OTP automata kiírta volna, hogy mennyi pénz, milyen címletekben van benne. “Nem kértem, hogy válts bankot.” Igaz, csak ajánlottál egy másik megoldást, amire írtam, hogy miért nem. De semmi gond. Amit támadásnak érezhettél, az csak annyi, hogy védekeztem az emberek felé irreális elvárásokkak szemben.

Péter 2 2020.02.10. 22:10:31

@Szubrina: Van olyan zseton, ami pont százas (euró) nagyságú. Szerezz egy olyat, és akkor mindig lesz kosárba való pénzed. "Bevásárlókocsi érme", erre keress rá, cégek reklámajándékként ezresével szokták rendelni és osztogatni.

Péter 2 2020.02.10. 22:13:22

@Egri2: Vélhetően soha az életben nem számoltál fémpénzt nagyobb tételben, mert akkor nem matekoznál. Kezdjük azzal, hogy a posztoló szortírozva vitte, nem ömlesztve. De tegyük fel, hogy nincs rolnizva, akkor sem jó a számolásod, mert az ember nem egyesével számol ilyet. Ha van mérleg, akkor triviális, ha nincs, akkor tízes oszlopokat képez, és az első oszlop mellé már számlálás nélkül, magasságra oda lehet tenni az összes többit. Töredéke idő sem kell, mint amit te kimatekoztál.

élhetetlen 2020.02.10. 22:18:04

@Peti817172M: Feltaláltad a spanyolviaszt, csak sajnos a kereskedők előbb. Már 99 ft-re végződik az ár, és egy forintot már nem lehet visszaadni, de egy 199 forintos tételnél, azért illik nyolcszázat visszaadni, amiből 300 minimum fémpénz, azaz apró. Gondoled át, hogy mit írtál.

Szubrina 2020.02.10. 22:18:36

@Péter 2: Édesanyám szokott Eurót használni, de ha ellpoják a kocsit és vagy kiesik, mint a múltkor akkor még többet bukok egy euro ugyan is 340 Ft-körül mozog.
Régen volt olyan zsetonom is, de elvesztettem.

Általában messzebb parkolok a nagy tömegektől, mert nem szeretném, ha valaki nekibszná a kocsiajtaját az enyémnek "véletlenül" ezért sokat kell tolnom a bevásárlókosarat, múltkor mikor már visszafelé toltam, arra lettem figyelmes, h a pénzbetoló nyílás le volt fittyedve és a 100-asom eltűnt, mint a kámfor, egy pillanatig felbsztam magam, de a következőben már örültem neki, ugyan is a kocsitároló közvetlen közelében egy kisebbségi család lesett ádázul és tartotta a markát, hogy adjam oda a kocsi-pénzt. Mire mindenféle bűntudat nélkül, büszkén jelenthettem ki, hogy nincs benne:)))

Péter 2 2020.02.10. 22:20:58

@élhetetlen: Azt te csak hiszed. Az automaták egyáltalán nem csak méretre és súlyra vizsgálnak. Mágneses szenzorral ellenőrzik az összetételt is.

Szubrina 2020.02.10. 22:22:00

@Péter 2: Pont ezt írtam én is korábban a pékségben, ahol dolgoztam, minden este és minden reggel 10 ezer aprót kellett leszámolnom, húszasokkal, tízesekkel, ötösökkel, Csinálsz 50-100 ft-os oszlopokat a többit meg csak mellé rakod és a végén összeadod az oszlopokat, dedó egy egy pénztárosnak pláne. Nekem 5 percbe tellett.

SK. rollnizva én biztos nem fogadtam volna be a pénzt, mi a garancia rá, h egy rollni tényleg annyi fémpénzt tartalmaz, mint, ami rá van írva, illetve hibázhat is a rollnizás közben emberünk.

Péter 2 2020.02.10. 22:23:23

@Szubrina: Nem kell eurót, csak azért írtam, mert egyforma a mérete. Szerezz valahonnan egy olyan zsetont újra. Nekem vagy húsz éve megvan, vagy több, vigyázok rá, sosem adom át másnak a kocsit (pont mondván, hogy zseton van benne). Nagyon célszerű dolog.

Szubrina 2020.02.10. 22:29:58

@Péter 2: Ebből a megfontolásból hordok magamnál sikeresen egy hónapja egy 100-ast, amit igyexek nem elkölteni még akkor sem, ha a boltos szomorú kutyaszemekkel könyörög apróért. Ha osztogatnának olyan zsetont elfogadnám, de már vagy 10 éve nem találkoztam ilyennel. Régebben leszartam, mert (bolti)kosaras lány voltam, de egy ideje inkább használom a bevásárlókosarat, praktikai okokból.
Néha praktikusabb "eladni" a kocsit, mint visszaszuszakolni és azt zsetonnal macerásabb lenne, mint 100-assal...

Péter 2 2020.02.10. 22:36:45

@Szubrina: Fúrd át. Akkor boltos nem fogadja el. :-) Egyébként, büntetendő. Elvileg, persze. :-)

Szubrina 2020.02.10. 22:47:28

@Péter 2: Egyszer volt valami kísérlet, amiben lefagyasztották a 100-ast és így kiesett a belseje, akkor ezt a trükköt kéne alkalmaznom (már ha nem marhaság, nem jártam utána), de nem voltál elég figyelmes. Jeleztem korábban, h sokszor praktikusabb "eladni" a kocsit és akkor nem kell vele visszamenni a kiindulópontig, viszont "hamis" 100-assal ez lehetetlen. A témát szerintem maximálisan kimerítettül.

élhetetlen 2020.02.10. 22:51:52

@Péter 2: “Mágneses szenzorral ellenőrzik az összetételt is.”. És ez mit változtat azon, hogy a Magyarországon forgalomban levő száz forintosok nem valószínű, hogy hamisítványok, mert nem éri meg? A másik. Erről csak hallottam, most te mondod. “Szerezz valahonnan egy olyan zsetont újra. Nekem vagy húsz éve megvan, vagy több, vigyázok rá, sosem adom át másnak a kocsit (pont mondván, hogy zseton van benne). Nagyon célszerű dolog.” Nem tudom, mit tud a zsetonod, de, ha parkolást, vagy tankolást, vagy bármit megspórolsz vele, mert célszerű, az kb, olyan, mintha bliccelnél a villamoson, vagy csokit lopnál a boltban. Tévedhetek, mert mondom, fogalmam sincs a zsetonodról, hogy mire kaptál élettartamra szóló kiváltságot, ha ráérsz, megírhatnág, hogy okosodjak.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.02.11. 00:10:47

@élhetetlen: "még nem láttam, hogy egy OTP automata kiírta volna, hogy mennyi pénz, milyen címletekben van benne. “Nem kértem, hogy válts bankot.” Igaz, csak ajánlottál egy másik megoldást"
Biztos, hogy ott volt, most nem tudom, hogy van. Régi automatákon még tuti van. (Mikor kiválasztottad, hogy pénzfelvét és várja, hogy "hány pénzt" választasz.)
Az emberek a paypass matricát sem látják az új automatákon. Pedig betűvel rá van írva, hogy érintse, oszt mégsenemse. Az emberek semmit sem látnak.
A másik megoldást sem ismerik sokan, vélem, te sem.
Mindegy, melyik banknál vagy, ha nyilatkoztál, hogy igénybe vennéd a havi 2 db .max 150.000 Ft-os ingyenes felvétet, akkor mehetsz szépen az erstés géphez és ingyen veszed fel a címletválasztott lóvédat. Otp-sként.

The Good Boy 2020.02.11. 00:33:31

Pár gondolat a poszthoz:
a poszter előtt le a kalappal, kiállt az igazáért. Aki nem érti, hogy miért röffent be a fiókvezető, a biztonságos őr, meg a két "mackógatyás", az még nem járt igazi kisvárosi bankfiókban (pont a múltkor voltam a közeli kisvárosi otépében. Nos a pénztáros, meg a két ügyintéző kb. ugyanaz volt, mint 20 éve. még a biztonságos őr is az lehetett. Tehát ezek együtt dolgoznak sok éve, persze olyan mint egy kis család). Mackógatyás lehet azért, mert a fekete gatyán vékony fehér, vagy sárga csík van, és úgy néz ki mint egy mackógatya.
Gondolom a rendőrt azért hívtak, mert az ember nem óhajtott felállni a székből és a teljes patthelyzetet velük akarta a fiókvezető feloldani.
Mondjuk én ilyen helyzetben látványosan előveszem a telefonomat, és bekapcsolom a diktafon funkciót, miközben közlöm, hogy innét kezdve rögzítem az elhangzottakat, és bizonyítékként fogom felhasználni. Tény, ezt eddig egyszer csináltam, de az célravezető volt, megoldotta egyből a problémát- mondjuk mondani sem kell, nem én voltam a húnyó az ügyben...
Bankautomata: akik sopánkodnak, hogy apró címletben kapták meg a levenni kért összeget, azoknak írom (igaz otépés ATM-ekkel van gyakorlatom), hogy azoknál a pénz levétel menüpontnál általában a bal felső sarokban fel vannak sorolva a kiadandó címletek (meg alapból max 30 db-ot ad ki az automata). Így nekem is volt olyan, amikor inkább elálltam a pénzfelvételtől, mert a gép azt jelezte, hogy 1-, 2-, és 5.000.- Ft-os címletek vannak csak.
K&H: nagyon-nagyon régen vettem egy új autót hitelre, és a sors úgy hozta, hogy e nem bank ajánlata volt a legjobb. majd miután szerencsére elég gyorsan ki lett fizetve, és megszűnt a kapcsolatunk, akkor elkezdtek minden hónapban mindenféle vaskos marketing levéllel bombázni (nem zavart, mert akkor volt vegyes tüzelésű kazánom is, abban eléget szépen), de egy idő után már hívogattak is, hogy elfogadom-e az ajánlatukat. Aztán a hónapok során odáig jutottunk, hogy hamarabb jött a levél a "számonkérésről", hogy az aktuális ajánlatukat elfogadom-e mint maga a levél. Akkor felhívtam a figyelmüket, hogy a hívást én is rögzítettem, és tájékoztattam őket, hogy a felettes szervükhöz el fogom juttatni a felvételt egy panasszal együtt, mivel hónapok óta külön ez irányú tiltakozásom ellenére is bombáznak mind postai, mint telefonos ajánlataikkal, annak ellenére, hogy nem állok kapcsolatban velük és többször kértem adataim törlését a rendszerükből, ami miatt a jogosulatlan adatkezelés bűncselekménye is fennállhat. Nos azóta nem hallok felőlük, de ügyfelük se lennék többet.
apró számoló gép: "bezzeg Ausztriában" már nem egyszer találkoztam olyan benzinkúttal, ahol az aprót beszórod a gépbe, meg a visszajáró aprót is gép adja ki (ez is csak azért tünt fel, mert mindenhol kártyával, vagyis telefonnal fizetek, de az aprókat mindig benzinkúton szórom el, és nem volt baj azzal sem, amikor 45-50 eurót 0,5, 1, 2 eurósból fizettem). El nem hiszem, hogy idehaza pont bankban nem lenne ilyen

Permetező 2020.02.11. 07:42:02

Na végre egy értelmes vita xD

Fakanál69 2020.02.11. 07:55:45

Na jó,ez a téma kifulladt,ha nem lesz ápdét a bank irányából addig mehet a Maóúnika show...

juhaszvik 2020.02.11. 07:58:59

@Szubrina: Nem, a rendőröknek nem a törvények betartatása a dolguk, ezért írtam, hogy nem vagy képben, hogy olvass utána a dolgoknak. De hogy segítsek, itt egy idézet az Alaptörvényből: "A rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme."
És az, hogy valakinek nem veszik be az aprópénzét, az nem bűncselekmény. (ha most azzal jössz, hogy de az volt, kapásból szűrlek. nem állok neki a bűncselekmény definíciójáról is ideidézni valamit)

@élhetetlen: a te hozzászólásodat nem mosnám össze Szubrináéval, de te is alapvető dologban tévedsz. Nem csak az otthonomból küldhetem el bármikor a vendéget, hanem a vállalkozásomból is, illetve megteheti az is akit erre felhatalmazok. Ezen felesleges vitázni, idecitálni, hogy mi volt a bűne a banknak, mert ettől teljesen független, magasabb szintű jogról van szó.

És mindkettőtökben közös, hogy érzelemből reagáltok, és emiatt nem értitek meg, hogy bármennyire is genyók voltak a bankosok, bármennyire is jó okkal háborgott a posztoló, bármennyire volt tökös az akciója, ha távozásra szólítanak fel az arra jogosultak, akkor távoznod kell.

Szubrina 2020.02.11. 08:29:05

@juhaszvik1: Nem gondolom, h egy bankban az ügyfélnek csak kötelességei vannak és jogai nincsenek. Én a fogyasztóvédelemhez fordultam volna egyébként a posztoló helyében, de lehet perre is megyek, sőt ha nem hajlandóak írásba adni, h nem veszik be a pénzem, akkor a telefonommal hangfelvételt is készítek.
A határvédelem nem s rendőrök dolga. Okoskodhatsz itt hosszasan, akkor sem lesz igazad.

Az anyádba is 2020.02.11. 08:53:14

Teljesen jogos volt a banki reakció, egy ilyen keretént ott helyben kellett volna összeverni

Opportunista mikroba 2020.02.11. 08:57:27

@Szubrina:

„Integrálódás a Rendőrségbe

Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása után felmerült, hogy a folyamatok előrehaladtával már nem lesz szükség önálló Határőrségre, ezért előkészítették a Rendőrség és a Határőrség összevonásának tervezetét. Ennek értelmében az uniós határterületeken a határőrök egyszerűen beolvadnának a rendőrségbe, a keleti határterületeken pedig ugyan megmaradna a szervezet önállósága, de a Rendőrségen belül, Határvédelmi Igazgatóság néven.

Ezek a tervek 2007 elejétől kezdve folyamatosan módosultak és a két szervezet teljes integrálódását vetítették előre. Az előzetes tervekből annyi maradt meg, hogy az EU külső határok mentén elhelyezkedő egyes magyar megyék megyei rendőr-főkapitányi posztjait határőr tábornokok kapták meg, így a húsz megyei posztból hármat kaptak meg határőrök, Bács-Kiskun megye, Baranya megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valamint a Ferihegyi Rendőr Igazgatóság parancsnoki beosztását, amelynek legfontosabb feladata az ország legnagyobb határátkelőjének, a Ferihegyi repülőtérnek a rendészeti igazgatása. A Határőrség azonban országos szinten megszűnt létezni mint önálló közigazgatási szerv, önálló jogi személy.

A testület 2008. január 1-jén beolvadt a Magyar Köztársaság Rendőrségébe, szervezeti önállósága megszűnt, ingatlanvagyona, járművei, egyéb eszközei – mintegy 40 milliárd forint értékben – a Rendőrség részére átadásra kerültek.”

juhaszvik 2020.02.11. 09:01:41

@Szubrina: "Okoskodhatsz itt hosszasan, akkor sem lesz igazad. " - Nyilván, én jogszabályból idéztem, te pedig a saját kútfőből vett ötleteidet osztod meg. De nem ezért megy a szűrés, hanem mert személyeskedsz. Köszönöm az eddigi kommenteket.

Egri2 2020.02.11. 09:09:38

Szubrina:

"A határvédelem nem s rendőrök dolga. Okoskodhatsz itt hosszasan, akkor sem lesz igazad. "

Az Alaptörvény 46-dik cikkely 1-es pont mást mond. Bocs, de ezzel lábon lőtted magad. 2011-ben került bele.

A posztoló lehetőségei, ha nem fogadják el a pénzét, hogy panaszt tesz, MNB-hez fordul, Fogyasztóvédelemhez fordul, ügyvédet fogad és perre megy, de azt nem teheti meg, hogy nem megy ki a bankfiókból, ha távozásra szólítják fel. A bankfiók is bénázott amúgy, a szabályszerű eljárás az lett volna, hogy jegyzőkönyv, felveszik a panaszt. A panasz felvétele után ügyfél távozik. Ha nem, akkor rendőrök, és kivezetik. Szóval juhaszvik1-nek véleményem szerint igaza van.

2020.02.11. 09:42:08

@Opportunista mikroba:
A nyugati határszélen ez feltűnő volt, mert a határőr autókat nem festették fehérre, csak rákerült, hogy rendőrség, de a kocsik maradtak zöldek. Mivel egyébként a legtöbbje alkalmatlan volt másra, ezért mértek meg igazoltattak, szóval sokat lehetett látni őket az út szélén, nem tudom azóta még mindig zöldek-e ezek az autók.

Egyébként nagymamámnak volt egy masszív alkoholista szomszédja, ő is így lett rendőr. Egy 40 kilós, csöves kinézetű nőt kell elképzelni.

The Good Boy 2020.02.11. 10:33:58

@Opportunista mikroba: az alkoholszaga? az mindenkéooen szerintem :D

Szubrina 2020.02.11. 11:17:47

@juhaszvik1: Azelőtt kellett volna szűrni, mielőtt hozzám pofázol, mert egyálralán nem voltam kíváncsi a mondandódra. Jogszabályból meg végképp ndm idéztél.

Egri2 2020.02.11. 12:19:18

Szubrina: de hiszen idézett:

"De hogy segítsek, itt egy idézet az Alaptörvényből: "A rendőrség alapvető feladata a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme.""

Ez a 46. cikkely 1. pontja. Betűre pontosan idézve.

Péter 2 2020.02.11. 14:30:37

@élhetetlen: Nem olvastál figyelmesen. Természetesen nem arról beszéltünk, hogy ezzel a zsetonnal bárhol fizethetnél, ahol a százforintos száz forintos értékére van szükség. Ez arra való, hogy bevásárlókocsiba betehesd, mert méretében pont beleillik. Semmi másra. Az előnye pedig egyszerűen annyi, hogy nem attól függsz az ábécében, hogy van-e éppen nálad százforintos, mert ez a zseton mindig nálad van, nem adod ki, mert nem pénz.

Opportunista mikroba 2020.02.11. 14:53:25

@Péter 2: Régebben a Tescónak is volt ilyen, nem tudom, most van-e.

élhetetlen 2020.02.11. 15:18:08

@Péter 2: Igazad van, nem olvastam figyelmesen, sőt a beszélgetések elejét sem olvastam, így maradt ki a bevásárló kocsi. Válasz jött valamire, ezért jöttem akkor vissza a blogra, és csak átfutottam a kommentfolyam végét. És jött a zseton, és a kocsi, és én a kocsit autónak értelmeztem, és attól kezdve persze hogy nem értettem semmit “Nem tudom, mit tud a zsetonod”, stb., és csak kíváncsi voltam, mi ez az autóba való zseton. A bevásárló kosarasat azt ismerem. Így jártam, bocs a zavarásért.

élhetetlen 2020.02.11. 16:00:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: A válaszod első felére csak azt tudom mondani, amit az előbb is, hogy “mert még nem láttam, hogy egy OTP automata kiírta volna, hogy mennyi pénz, milyen címletekben van benne”. A másik fele. “Mindegy, melyik banknál vagy, ha nyilatkoztál, hogy igénybe vennéd a havi 2 db .max 150.000 Ft-os ingyenes felvétet, akkor mehetsz szépen az erstés géphez és ingyen veszed fel a címletválasztott lóvédat. Otp-sként. “ Képzeld, tudom, de már írtam, “Az OTP-nek írtam egy negatívumát. Pozitívuma, hogy szinte minden sarkon van automatája. Tehát nem váltok bankot, mert többet ér a pozitívum, mint a negatívum.“. Kb. ennyi, de rendes vagy a tippekkel.

juhaszvik 2020.02.11. 16:51:22

@Péter 2: ha már szóba került, egy tipp, ha ez a spéci zseton sincs nálatok: egy sima, kerekfejű lakáskulcs feje pont egy százforintos mérete, tökéletesen helyettesíti a bevásárlókocsiban. Annyi hátránya van, hogy ha száguldozni van kedved, és felveszed a "vitetem magam pár métert a kocsival" pózt, akkor beleáll a hasadba a kulcs hegye.

havrilla 2020.02.11. 17:09:31

@Szubrina:
12-es alátét tökéletesen pótolja a 100-ast a bevásárlókocsinál és még a kulcskarikára is fel lehet fűzni, hogy kéznél legyen.

élhetetlen 2020.02.11. 17:15:44

@juhaszvik1: “Nem csak az otthonomból küldhetem el bármikor a vendéget, hanem a vállalkozásomból is”. Az otthon csak egy példa volt, és természetesen a vállalkozásodban azzal szerződsz, akivel akarsz, magánügy. De azt kétlem, hogy, ha valakivel már szerződtél, és bemegy valamiért, azt az ügyfelet símán elküldheted, és köteles elmenni. Ha rözítette egy kamera az esetet, abból nem jössz ki jól. Nem, nem fogom megtalálni azt a “magasabb szintű jog”-ot, amiről beszélsz, de sarkítok. Bementél a bankba, sorszám, várakozol, semmi nem történt, a fiókvezető kinéz, szól a biztiőrnek, hogy az a három ember nem tetszik. A biztiőr odamegy, hogy maga, és maga, és maga hagyja el a bank épületét, és akkor nekik el kell menni, mert valami magasabb szintű jog az elküldés joga? Így gondolod? Most tekintsünk el a szolgáltatás és a közszolgáltatás közötti különbségtől, bár tudom, hogy van, nézzünk egy kocsmát. Ki van írva, hogy ittas embert nem szolgálunk ki. OK. Legyen egy négy fős társaság, az egyik kevésbé bírja a kiképzést, bebambult, netán elaludt az asztalra dőlve, a többiek beszélgetnek. Kidobhatják, vagy őt, vagy az egész társaságot, ha egyébként nem garázdálkodott, nem csinált rendbontást, nem hányt, stb.? Hogy látod? Vagy a tömegközlekedés. Jegy nélkül utazók, és mondjuk, akiről még pereg a malter, leszállítható, előre figyelmeztették, ki van írva. De ha a sofőr hátra jön hogy random utasokat leszállítson, mert nem tetszik a képe, akkor le kell szállni? “ha távozásra szólítanak fel az arra jogosultak, akkor távoznod kell.”. Ennyi? Laposkúszás kifelé, mert a fiókvezetőnek, és a biztiörnek jogai vannak, neked meg nincsenek?

Balfredo Alfredo 2020.02.11. 18:50:11

@Egri2: "különbséget kell tenni a között, hogy mi törvényes, és mi azon belül ésszerű/etikus. "
Ha nekünk, a törvény szenvedő alanyainak kell különbséget tennünk, akkor az a törvény nem jó.

Elmondtad, mit ne tegyen a posztoló. De elfelejtetted elmondani, hogy mégis mi a fenét tegyen, ha aprópénzben akar fizetni?

Opportunista mikroba 2020.02.11. 18:59:43

@Balfredo Alfredo: Elosztja 8-10 kupacra, és amikor megye vásárolni, mindig visz magával egy kupacot. Az még átlátható aprómennyiség, könnyen lehet, hogy a boltban annyinak még örülni is fognak. Én egyébként már fizettem úgy, hogy tényleg nagyon dundi volt a pénztárcám a sok aprótól, és mondtam a pénztárosnak, hogy szeretnék tőle megszabadulni. Nem volt semmi gond, az apróval indítottunk, a többi fizettem máshogy.

Péter 2 2020.02.11. 21:56:43

@Opportunista mikroba: Ez mind szép és jó, ha egy boltról beszélünk. Természetesen. Csak éppen a törvény pont úgy szól, hogy pont a *bank* az, ahol az ember korlátozás nélkül elköltheti az apróját. Azért, mert az a *bank,* és nem, teszem azt, a cipőbolt. Ilyen egyszerű; nehezen értem, hogy miképp akadnak emberek, akik hozzászólások százain keresztül sem értik meg ezt a meglehetősen egyszerű dolgot.

A cipőbolt nincs felkészülve a nagyobb mennyiségű apró fogadására. A bank fel van, mint ahogy a posta is, mert ez törvényes feladata isten tudja, mióta. És erről, a sok hozzászólóval ellentétben, ők szoktak tudni is.

juhaszvik 2020.02.12. 05:39:20

@élhetetlen: igen. Nem tudom, mit nem értesz ezen. Attól, hogy nincs valamire határozott indoka, attól a joga még megvan, hiába sorolsz fel ezer példát. De neked is azt ajánlom, hogy olvass utána, ne velem vitázz valamiről, amire nincs kihatásom.

Opportunista mikroba 2020.02.12. 09:03:23

@Péter 2: Abszolút értem, hogy a banknak kötelessége átvenni az aprót, azt is megértem, hogy a posztoló esetében nem teljesítette a kötelességét, csak én nem ragadtam itt le. Én rendkívül megoldásközpontú vagyok, tehát ebben az esetben, miután a bank nem vette át az aprót, én már arra koncentrálok (koncentrálnék), hogy rendben, akkor hogyan tudnék mégis megszabadulni az aprótól. Természetesen az ügyféljog nagy érték, számomra is az, de még nagyobb érték az IDŐ, amiből tényleg véges van. Tehát én ezt a problémát minél gyorsabban szeretném megoldani - erre írtam a kupacolást.

CCnick 2020.02.12. 12:19:53

@Szubrina: "de már vagy 10 éve nem találkoztam ilyennel. " besétálsz egy Pennybe, veszel egyet 100ft-ért, gyárilag átfúrt, mehet a kulcstartóra. Ráadásul a legtöbb cég kosarából (az ujabbfajta Pennysből nálunk nem, de lidl/aldi/tesco/interspar/praktiker/obi kosárból ) ki lehet húzni így nem kell attól tartani, hogy valaki elviszi a kosarad a drága százasoddal

heptakontanonaéder 2020.02.12. 14:25:35

@MAXVAL bircaman közíró:
Igen, ha BIRKA akar befizetni.
EMBERTŐL KÖTELES egy PÉNZINTÉZET elfogadni.

Szubrina 2020.02.12. 16:46:39

@CCnick: Életemben nem jártam pennyben, azt se tudom, hol vannak ezek az üzletek, még soha nem jött szembe egy sem.

Permetező 2020.02.12. 16:53:43

@Szubrina: én is csak a bibliában olvastam a Penny-ról de még soha nem láttam, szerintem mese

Sanya Szabó 2020.02.12. 18:50:04

@Mr.paksimogyoró: Hát, nem magánszemély lehet biz', mert azoknak -ezt már nem másoltam be, de előtte megnéztem - a havi számlavezetési díja 710 forint, amiből legalább 20 hónap alatt jön össze ennyi tartozás, mint a 12-13 000 forint. Másrészt, ha megnézted volna jobban a Hirdetményt, a LAKOSSÁGI számlavezetés díja nem éves, hanem HAVI DÍJ...tapló blogger "barátod" is ezt írta: "megterhelték az éves számlavezetési díjjal" Tehát lakossági semmiképpen nem lehet, ergo vállalkozó ügyfél, tehát ez a hirdetménye, amit bemásoltam...tudod, azok menjenek el szavazni, akik nem csak az orrukig látnak, hanem a leírtakból, a történtekből következtetni is tudnak...te ne menj el, mert most is csak becsapnak a narancsosok...

Balfredo Alfredo 2020.02.12. 21:18:18

Tanulságos és egyben félelmetes végigolvasni a téma hozzászólásait. Pszichológusnak vagy szociológusnak különösen az.

Az biztos, hogy az embereket foglalkoztatják a bankok viselt ügyei, mivel rengeteg hozzászólás érkezett, jóval több, mint más témákban.
A másik oldalról nézve a hozzászólások jó része minden áron, mondhatni kétségbeesetten igyekszik úgy beállítani a dolgot, mintha egyértelműen a banknak lenne igaza. Hogy a hozzászólók miért viselkednek így: megszokásból, félelemből, megfélemlítettségből vagy éppen munkaköri kötelességként, nem tudjuk.

Az eszközök mindenesetre változatosak, már-már profizmust engenek sejtetni. Van itt minden!

A téma teljes tagadása
Többek szerint az eset egyáltalán meg sem történt, csak a posztoló találta ki.

A téma részleges tagadása
Valami történt, de nem teljesen úgy, ahogy a posztoló leírta. A posztoló kihagyott lényegi részeket, pont azokat, amik indokolják, hogy a bank rendőrt hívjon.

Életviteli tanácsok, első csoport
A posztoló, pontosabban helytelen pénzügyi szokásai felelősek azért, hogy nagyobb mennyiségű érme halmozódott fel nála.

Életviteli tanácsok, másik csoport avagy #miértmentoda
A posztoló helytelen módját választotta az érmék elköltésének. Nem banki befizetés formájában kellett volna felhasználni a sk érmét, hanem apránként, hosszabb idő alatt elvásárolni.

Szabályzat- és törvénytagadás
A bank helyesen járt el, amiért nem akarta átvenni az érméket, mivel nem kötelessége.

Dezinformáció, első lépcső
Amikor kezdett szorulni a hurok és a hozzászólások egy csoportja törvényeket és banki szabályzatokat kezdett idézni és hivatkozni, más hozzászólások arra hivatkoztak, hogy boltban nem kötelesek elfogadni nagyobb menyiségű érmét. Ez történetesen igaz, de a bankokra más szabályok az irányadók.

Érzelmi húrok pengetése
Amikor kiderült, hogy a boltok emlegetése sem jön be, többen arra hivatkoztak, hogy bár a bank köteles elfogadni a nagyobb mennyiségű aprópénzt is, nem ésszerű ilyesmit csinálni, épeszű/kultúrált ember nem tesz ilyet, stb. Másszóval: bár nem a banknak van igaza, tegyünk úgy, mintha neki lenne.

Dezinformáció, második lépcső
A vita egyik mellékága volt, hogy mit kellett vagy épp nem kellett volna csinálnia a kiérkező rendőrnek a törvény betartatása érdekében. Akkor halt el az a vita, amikor kiderült: a rendőr nem köteles mindazon jogszabályokat ismerni, amiket viszotn egy átlag banki ügyfél igen.

Trollszervezés
Három avatart sikerült azonosítani, névszerint Excelsa, Aurel Pokorny és Mentoloscukor (de lehet vannak többen is), akik kifejezetten azért regisztráltak, hogy e topikban és kifejezetten a bankok védelmében hozzászóljanak. Ezen avatarok megjelenése nem lehet véletlen.

Szubrina 2020.02.12. 21:20:01

@Permetező: Nem tudom mi ebben a vicces, biztos van olyan, hogy Penny, de én amerre járok, se közel se távol nem találkozok vele. 5-6-8-9-11-14-22 keületekben, diósd stb... sehun. spar, interspar, lidl, aldi, tesco, auchan oszt jónapot.

Balfredo Alfredo 2020.02.12. 21:20:34

@Opportunista mikroba: egri2 másik avatarja-e vagy?
Akár igen, akár nem, érdekes módon figyelmen kívül hagyod a törvényekre vonatkozó mondatomat.

Opportunista mikroba 2020.02.12. 21:39:56

@Balfredo Alfredo: Nem, nekem ez az egyetlen nickem, elég ebből egy is :)

ekat 2020.02.13. 07:47:03

@Balfredo Alfredo: Senki nem adhat(na) itt senkinek igazat, mivel a történetnek csak egy oldalát ismerjük. Méghozzá egy olyat, ami így ebben a formában nagyon valószerűtlennek tűnik.

Fakanál69 2020.02.13. 15:05:57

Na olvasta valaki az ápdétet vagy nem?

szombi 2020.02.13. 16:01:22

Tegnap voltam egy K&H bankfiókban, és csak úgy "véletlenül" megemlítettem "egy homáros incidenst" az ügyintézőnek. Hát ez gyors volt... :)

Péter 2 2020.02.13. 18:08:44

@Balfredo Alfredo: Szép munka. Azért bele szabad kötni? A "kultúrált" nagyon báncsa... :-)

Balfredo Alfredo 2020.02.13. 20:10:34

@Fakanál69: Olvasni éppen el lehet, de a szokásos, hosszú, mind a konkrétumokat, mind a megoldást nélkülöző bullshit.
Nem visz közelebb a történtek magyarázatához.

Club Sandwich 2020.02.13. 21:13:10

@Fakanál69: ez nem a'pde't, csak PR bullshit. Mancikanak nem vo't kedve ermet szamolgatni = "Technikai akadaly"

Lehet tovabb haladni, nincs itt semmi latnivalo...

Balfredo Alfredo 2020.02.13. 21:20:17

@ekat: Ha így van, akkor pláne furcsa, hogy a többség, köztük a friss avatarok a bank mellett foglaltak állást.

szombi 2020.02.14. 16:09:36

Kíváncsi lennék ezekre a "felajánlott lehetőségekre" amit a poszt-toló elfelejtett megemlíteni. Amúgy a bank nem tett eleget törvényi kötelezettségének, aminek elfedése érdekében még rendőrt is hívtak az ügyfélre. Tájékoztató faliposzter üzenet ide vagy oda. Ezért minimum egy p*csánrúgás járna a fiókvezetőnek.

peppe83 2020.02.14. 22:28:28

A fiókvezető hölgy/úr nagyon jól feküdhet... felsőbb vezetői szinteken, nehezen tudom elképzelni, hogy ezt megúszná normál körülmények között egy bankban, ahol több 10en ugranának a helyére...

Kimblee 2020.02.16. 01:41:13

Ez pont olyan majom aki anno az Instrum Justitiaval állt le vagánykodni. Még a youtubeon is van róla videó. Utána meg jól megvágták a csávót kamatos kamattal tartozik es meg neki allt fentebb. Itt is ugyan az a story, vagyis pontosabban fele story, mert nyilván a posztoló arról nem mesél o mekkora patkány volt az ügyintézővel. Csak azt meséli el őt mekkora serelem érte amiért a pofájáért rányomták a pánik gombot.

Szubrina 2020.02.16. 22:37:00

@Kimblee: Ha ugyanarról az IJ-s youtube-os telefonos videóról beszélünk, az nagyon vagány volt, imádtam.

Azért hívtak rendőrt a posztolóra, mert nem úgy viselkedett, ahogy megszokta a nagyhatalmű bürokrata, h lehajtott fejjel elsétál, hanem ottmaradt és kiállt az igazáért, újra és újra, nem győzöm ismételni, ha jogos lett volna az ügyfél elhajtása, akkor miért nem adták írásba, h ők aprót nem fogadhatnak el? HM? Okostojás, persze, h nem adhatták írásba, mert akkor a bíróságon pert nyer ellenük a posztoló, hiszen kötelességük elfogadni, ahogy azt a jogszabályt már előttem sokan linkelték.

Kimblee 2020.02.16. 22:51:16

@Szubrina: szerintem nem volt vagány, meg is érdemelte a büdös paraszt hogy ráverjék az inkasszót a számlájára, vagy letiltsák a fizetése 33%-át. Azt pedig észre vettem hogy mindig a bank a szemét, mindig az ügyintéző a hülye paraszt, az emberünk pedig ártatlan mint a ma született bárány, es nem tanúsított agresszív viselkedést, és nem volt egy oltári nagy tahó ki ha en nem vagyok nagyvállalkozó.

Szubrina 2020.02.16. 22:58:19

@Kimblee: Pontosan, mindig a bank a hibás és mindig az ügyfél az ártatlan. Ezek a cégek állandóan elfelejtik (és ehhez minden jogi hátterük furcsa mód adott) hogy ők az ügyfélért vannak és nem az ügyfél van értük.

Egy furcsaság a telefonszolgáltatók ügyfélszolgálatán, régebben vagy mindenki ült Ügyfélszolgálatos és ügyfél is, az ügyintézés során. Ma már bemész egy ilyen helyre, az ügyfélszolgálatos a picsáján terpeszkedik te meg, aki az ügyedet intéznéd, mintha a király elé járulnál audenciára ácsorogsz, mint egy f@szparaszt, se szék, ahová a kabátodat letedd, se ahová a seggedet.

Logikusan a vevő, az ügyfél, akinek helyet kéne kínálni és kinyalni a kis poppolóját.

Ezek a cégek mind fordítva ülnek a lovon, még te legyél hálás ha elbasszák az ügyedet.

Eleve a homárblognak se kéne léteznie egy helyesen működő világban, se a békéltető testületnek.

A fajtád boldog lehet ebben a világban, ahol mindig a kisember szív, de nem elég neked, h a kisember szív, de még idetolod a pofád és jól meg is írod, h úgy kell neki stb...

Remélem a pokol legmélyebb gödrében végzed a gonoszságod miatt, a többi hozzád hasonlóval egyetemben.

Az I. Justicia megvesz lejárt tartozásokat és azokat próbálja behajtani mindenféle jogalap nélkül. Nem tudom, honnan tudod az idézett ügy végkimenetelét, de szánalmas, h még ennek is örülsz.

Még így a pokol előtt azért jó lenne, h egyszer te kerülnél hasonló helyzetbe.

Kimblee 2020.02.16. 23:05:58

@Szubrina: én nem találkoztam meg ilyennel mint te, en bárhová mentem, OTP, Telekom, egyéb szolgáltató, készségesen kiszolgáltak. Egyszerű a recept, nem vagyok egy bunkó faszparaszt mint a fajtád. A Instrum Justitia pedig egy adósság kezelő cég. Azt sem tudos miről beszélsz teljesen fogalmatlan vagy. A másik pedig, azért nem kerülök ilyen helyzetbe mert nem vagyok egy felelőtlen idióta aki orrba szájba veszi fel a hitelt és vásárol áruhitelre, hanem mindig átgondolom hogy mi az amit megengedhetek magamnak, mennyi hitel az amit még elbír a büdzsé és utána járok a legkedvezőbb konstrukcióknak. Intellugencia kell hozzá, de látom te hiányt szenvedsz belőle és ezért akarod bankokra és a szolgáltatokra hárítani a felelősséged. Az ügyintéző pedig azért olyan amilyen mert valószínű buta tahó vagy, és olyan hülyeséggel pazaralod a munkaidejét amit odafigyeléssel meg tudtál volna előzni. Inteligencia!!!!

Szubrina 2020.02.16. 23:10:08

Én egyetlen szóval sem írtam magamról, se hitelről és a Jusztícia feladatkörét én pontosabban írtam le, mint te.

Mintha az egész kommentedet nem nekem akartad volna írni.

Lehetőleg ne írj hozzám többé, mert nem tudok olyan mélyre süllyedni ahol te vagy!

Szubrina 2020.02.16. 23:26:57

@Kimblee: Úgy 11 perctől ajánlom figyelmedbe a kis kedvencedet.

IJ:www.youtube.com/watch?v=tbepYHaibeA

Kimblee 2020.02.17. 00:15:48

@Szubrina: de írok mert sajnos nem csak fogalmatlan de hülye is vagy. A videót már láttam és amit a csávó mond benne az egy irdatlan angy marhaság, át sem látja hogy müködik az egész csak beszéli a hülyeségt, jogalaprol meg nyomtalan átadásról. Ilyen nincs. Az Instrum Justitia egy követelés kezelö cég. Nem fogja kifizetni a tartozásod hogy aztán kamatos kamattal behajtsa. Ilyen sincs. Az intrum Justita olyan emberek adósságát kezeli (nem rendezi) akik szolgáltatóknak pl telekom, tartozik. Amikor nem fizeted a havi kötelezöt az Intrum ügyfeleit ki nem fizetett tartozásuk kezelése céljából keresi meg levélben, SMS-ben, telefonon, vagy személyesen. Ha nem tudod egyben kifizetni 8 belül az intrum segít neked részletfizetési megállapodást kötni. Ha ennek ellenére sem fizetsz akkor kerül az ügy bíróságra. Nem tudom láttál-e már fizetési felszólítást amiben tételesen fel vannak sorolva a felhalmozott tartozás elemei. Azzal kezddik hogy "fökövetelés" ide mindig annak a cégnek/magánszemélynek a neve van akinek tartozol, nem az intrumnak, nyílván nekik is van egy díjuk, aztáb fel van tüntve a kamatok összege, a bírósági eljárási díj az ügyvédi díj a behajtó cég munkadíja stb. És így lesz a felelötlenségedböl 3x akkora tartozás mint amennyit eredetileg is felvettél. Ha még mindig hülye vagy ajánlom az intrum.hu-t minden információ le van írva.

A psozthoz visszatérve pedig még mindig tartom a véleményem, miszerint a posztoló is bűnös. Kíváncsi lennék mit hallanánk ha az ugyintézot is emgkérdeznénék vagy vissza néznénk a biztonsági kamera felvételét.

Szubrina 2020.02.17. 00:35:11

@Kimblee: Nem tudom, h te tényleg ennyire naiv vagy, esetleg a IJ alkalmazottja, tulajdonosa vagy mi, de ez a cég felvásárol olyan tartozásokat, amik általában már lejártak vagy mindenféle jogalapot nélkülöznek, aztán elkezdik zaklatni a kisembert. pl. nyugdíjasokat, akik egyből megijednek és fizetnek, mert nincsenek tisztában a jogaikkal.
Amennyiben Mészáros Attilának (youtube, imádás) fizetnie kellett a Cetelem bank felé, ahhoz az IJ-nek semmiképpen nem volt köze, ők nem behajtó cég még is azt képzelik magukról. ezt a videóban is elmondja, h az ő tartozása csak rá és a bankjára tartozik.

Nos, nagyon is megéri nekik (IJ-nek), h fillérekért felvásárolják a már lejárt vagy jogalap nélküli tartozásokat melyeket esélytelennek éreznek azok a cégek, akiknek esetleg valóban tartoztak emberkék, mert nincsen rá energiájuk, kapacitásuk, h futkossanak az adósságok után.

Ez egy kib@szott nagy biznisz, ha nem fizet vki azon buknak filléreket, ha viszont fizet vki (általában igen, mert az emberek nem tudják, h vannak jogaik) és valóban megfélemlítik, zaklatják őket, személyesen akár kétajtós szekrények is.

Szerencsére még soha életemben nem vettem fel hitelt és nem is tervezem, mert nem vagyok balek, már magát a bankszámlát is hihetetlen nagy átverésnek tartom.
Kell, h legyen, hiszen alapvető, a pénzedet mindenféle befektetésbe felhasználja a bank, milliókat szakít egy-egy ügyfélen, még is kér kezelési költséget és kártyahasználati díjat (nekem 5000 évente) ha pénzt veszek fel 360 ft...ha átutalok, ennyi, így úgy annyi...a kamatom háromhavonta 1 , 20 ft...amikor fel szerettem volna venni a pénzemből egy nagyobb összeget, be kellett csattognom személyesen, nyilatkozatba adni, majd 24 órám volt, h felvegyem, mert hát azért a saját pénzemhez nehogymár akkor és ott jussak, ahol akarok és persze ameddig, nem úgy van az.

Az éves kártyahasználati díjat, mindenféle előzetes jelzés nélkül, hogy, hogy nem pont akkor kellett levonnp (augusztusban???? a kocsim kifizetése után) amikor épp egy fillér sem volt a kártyámon, így mínuszba mentem, ami után megint csak felszámoltak a férgek egy kis pénzt, hiszen szeptemberi fizuig nem volt rajta, csak a mínusz.

Kártya nélkül tudsz fizetni a bankszámládról a boltban nem, tudsz kártya nélkül felvenni pénzt ATM-nél? tehát alapvető a számládhoz, de akkor könyörgöm miért számolnak fel érte díjat? Ráadásul még csak az előállítási költsége sem lehet, ugyan is hosszú évekig jó egy ilyen kártya még is évente vonnak le érte.

Igazságtalan és a kisember tehetetlen.

Még a suliban éreztem ezt, kötelező megvenni a tankönyveket, de nem ingyenesek...mivan? Hogy lehet kötelezővé tenni azt amiért fizetni kell...

Az, h te ezeket beszopod boldogan az a te szegénységi bizonyítványod, sokan nem teszünk ellene, mert egy átlagember számára még egy ÁSZF (szándékosan csűrt-csavart) jogi értelmezése is meghaladja a képességeit. Ha végre valaki kiáll magáért, akkor én boldog vagyok és csodálom az illetőt, mint ezt a pasast a posztban.
Nem ért el semmit sajnos, de megpróbálta kiállt a végsőkig, tudta, h igaza van, a törvény mellette áll, még a rendőrök sem tessékelték ki.

Kimblee 2020.02.17. 01:01:36

@Szubrina: Követelés kezelö cég nem behajtó cég, nem vesz meg lejárt tartozást, ne beszélj már hülyeségeket. Látszik fingod sincs semmihez. Olvass, ott van az információ csak lusta vagy. Az hogy vén majomfeltölt egy videót a youtubera at még nem igazolja az állításod. Lejárt és jogalap néküli tartozás nincs, egyébként sem lehet jogalap nélküli, ez a kifejezés nem létezik. Az elévülés pedig a követeéslt nem szünteti meg, ha az elévülési idö letelt attol még a bíroság vagy más hatóság ezt nem vizsgálja és nem veszi figyelembe.ha az elévülésre az érintett nem hivatkozik az eljárás során, akkor születhet ellene marasztaló döntés és a tartozást be is hajthatják rajta.
Ennek gyakori példája, hogy a fizetési meghagyással nem foglalkozik a címzett, és nem terjeszt elő ellentmondást a közjegyzőnél, azt gondolva, hogy a tartozás már elévült. Azonban a közjegyző hivatalból nem vizsgálja az elévülést, így a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik és végrehajtható lesz. Azért tudják behajtani a már elévült tartozást barátom, csak itt azzal van a baj hogy nem csak hülyék vagytok de lusták is hogy utánajárjatok a dolgoknak. Ezekután pedig még nektek áll fentebb hogy a saját hülyeségetek miatt behajtják a tartozásotok. Egyébkétn szerintem kurvára szégyen az hogy valaki nem fizeti meg a felvett hitelét, bankszámla tartozását. Nem tudom te milyen banknál vagy, de az elsö két felvétel ingyenes mindehol, ez jogszabály. Egyébként pedig egy szolgáltatásért fizetsz, aminek megvan az ára. Az hogy a kis ember tehetetlen ezt nem is értem, 360ftért hisztizel, én is a pofádba röhögnék. A tankönyves történeted is alaptalan és hülyeség. Én pedig nem szoptam be, egyedül telefont vettem törlesztöre, mert annyi kedvezményt kaptam hogy pitiáner összeget kell kifizessek havonta egy felskategóriás telefonért, és sokkal olcsobb mint ha egyszerre tettem volna le az árát. Én mindig minden számlát befizettemj idöre mert van felelösség tudatom. Az hogy nektek nincs, vagy lustáék vagytok elolvasni akár az ÁSZF-et vagy az apróbetűs részt az pedig a ti szegénységi bizonyítványotok. És még van pofátok a saját faszságotokért höbörögni. Egyébként ha a cetelem megbízást ad ki az intrumnak akkor már az intrumnak is van köze hozzá nem csak a banknak és neki. Azt megsúgom hogy bankártya éves díját mindig a bankszámla nyitás napján vonják le, nem is fognak elözetesen értesítani rola, ha már azt is elfelejtetted mikor nyitottad a számlád nincs is több hozzáfuznivalom a mondandodhoz. Össze vissza beszéltek, utána járás nélkül okoskodtok és próbáljátok áttolni másra a felelösséget.

Szubrina 2020.02.17. 01:13:37

Júniusban nyitottam a számlát évekkel ezelőtt, h miért augusztusban terhelik a "mire is fel" kártyadíjjal nem az én saram, de nem ártana előre jelezni, h bazmeg te barom legyen má pénz a karidon.

Már vagy két-három hozzászólásban leírtam, h soha a büdös életben nem vettem fel hitelt (nem is tervezek) és törlesztőre sem vettem semmit, de továbbra is arról pofázol, h minek veszek fel hitelt, ha nem fizetem vissza WHAAAT?

Az IJ-t ha megfenyegeti az "ügyfél" h bíróságra megy már is lelépnek a francba, mert nem tudják bizonyítani az ügyfél egyébként sem létező, illetve már elévült tartozását, nem egy videóból, hanem emberi tapasztalatokból értesülve írom, mondom ezt és a bírósági költségeket nem vállalják be, egy esélytelen ügy kapcsán se.

Te viszont tényleg nem ezen a világon élsz. 200 ezerig tudok ingyenesen felvenni a banktól, de tesóka a fizetésem ennek többszöröse, ergo fizetnem kell a felvételért te nyomorult én nem 125 ezret keresek a mekiben, mint te, persze nem szégyen a munka, csak csezzegh ne magadból indulj ki, aki nem engedhet meg magának egy felsőkategóriás telefont és hitelre veszi az ájfon 99-fos-x-et.

Kimblee 2020.02.17. 10:15:02

@Szubrina: üzletem van, naponta keresek annyit nettóba kint te havonta bruttóba. Megint hülyeséget állítasz, a szamlaval kapcsolatosan is kamuzol, mert nekem mind a vállakozói mind a maganszamlamnal a nyitás napján vonja le az éves díjat. Olvasd el megegyszer amit az elévülésről írtam. Úgy néz ki elsőre nem ment át. Szellemi fogyatékos vagy, lehet akkor 40x kell elolvasnod hogy megértsd a felét. Nem létező tartozás miatt, nem keresik az embert, ne beszélj ekkora balgaságot. De jót nevetek rajtadXDDDD Nem létező tartozás

Kimblee 2020.02.17. 10:15:03

@Szubrina: üzletem van, naponta keresek annyit nettóba kint te havonta bruttóba. Megint hülyeséget állítasz, a szamlaval kapcsolatosan is kamuzol, mert nekem mind a vállakozói mind a maganszamlamnal a nyitás napján vonja le az éves díjat. Olvasd el megegyszer amit az elévülésről írtam. Úgy néz ki elsőre nem ment át. Szellemi fogyatékos vagy, lehet akkor 40x kell elolvasnod hogy megértsd a felét. Nem létező tartozás miatt, nem keresik az embert, ne beszélj ekkora balgaságot. De jót nevetek rajtadXDDDD Nem létező tartozás

Szubrina 2020.02.17. 10:43:26

@Kimblee: Pedig ilyen tartozásokat vásárolnak meg, pl. 2003-ban kelt parkolási díjakat.
Nézzél utána és utána pofázzál.
Nekem augusztusban vonta le tavaly, előtte nyilván nem tűnt fel, mert sosem volt nullán a számlám.
Viszont júniusban nyitottam a bankszámlámat.

Balfredo Alfredo 2020.02.17. 19:11:20

@szombi: Sztem felajánlott lehetőségként azt tanácsolták neki, hogy a vödörnyi aprópénzével menjen a jó édesanyja utcai bankpénztárába...
.

Balfredo Alfredo 2020.02.17. 19:14:46

@Fakanál69: A bank itt megjelenő reakciójának annyi pozitivuma van, hogy tudjuk, tényleg megtörtént az eset. Attól függetlenül, hogy egyes hozzászólók az ellenkezőjét próbálták sugalmazni.

Szubrina 2020.02.18. 12:27:31

@Balfredo Alfredo: Ezt teljesen adom. Számomra egyértelmű volt, h igaz a történet, mert túl valóságos.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.02.19. 22:34:58

@élhetetlen: "Én valószínű, hogy nem itt élek, vagy nem is élek, mert még nem láttam, hogy egy OTP automata kiírta volna, hogy mennyi pénz, milyen címletekben van benne"
Tessék, itt látható a releváns menü:
imgur.com/a/9V4g5N0

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.02.19. 22:57:59

@Balfredo Alfredo: ezt gyönyörűen összefoglaltad.

@K&H
"több olyan megoldás"
"ezekkel a megoldásokkal"
"számos felajánlott lehetőség"
"egyik megoldást sem"
Hazudni tudni kell. Ezt itt még érdemes volna gyakorolni.

élhetetlen 2020.02.19. 23:36:10

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Hú, ez komoly. Igaz, hogy januárban láttam utoljára OTP automatát egy kórhár előterében (azt már írtam, hogy miért OTP), de nem ezzel a képernyővel. És, ha jól látom, a bal oldalon vannak a választható címletek. Az a 25 ezer vs, más összeg, hogy kerül oda? Ilyen béna képernyőt nem csináltat egy profi. Az OTP automata 20 ezrest már nem is ad? Hol lőtted ezt? Most szórakozol? Hát érezd jólmagad!

okoska77 2020.02.20. 17:40:00

Egyszer velem is megpróbálták ezt csak máshol. Pénzt fizettem be, a nagy része papírpénz, de kb 30 db érme. A pénztáros kijelentette, max 10 érmét vesz át feladásonként. Legközelebb már úgy készültem, hogy írtam 4-5 befizetési papírt és szétosztottam a pénzt az apróval együtt. Amikor a pénztáros megkérdezte mi ez, mondtam neki, én csak alkalmazkodom a szabályokhoz és leszarom, hogy ez 4* annyi munka neked. Onnantól kezdve annyi aprót fizettem be amennyit akartam, soha többé nem próbáltak megszivatni.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.02.23. 20:34:33

@élhetetlen:
"ha jól látom, a bal oldalon vannak a választható címletek. Az a 25 ezer vs, más összeg, hogy kerül oda? Ilyen béna képernyőt nem csináltat egy profi. Az OTP automata 20 ezrest már nem is ad? Hol lőtted ezt? Most szórakozol? Hát érezd jólmagad!"

Nem, nem jól látod. Bal és jobb oldalon vannak a választható _összegek_. Címletek pedig középen. Azt viszont jól látod, hogy nem ad 20ezrest. De AZ A GÉP nem adott. Másik meg simán ad, mert abba meg tesznek. Vagy nem fogy ki előtted. Sok-sok éve megy ilyen béna képernyővel. Mondjuk korábban kék volt a háttér tán sárga betűkkel. Nem tudom hol lőttem. Valahol útba esett egy és eszembe jutottál. Nem szórakozom. Köszönöm.

élhetetlen 2020.02.23. 22:03:34

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Igazad van, egyszerűen csak szemtelen voltam. Tudod, úgy indult, hogy mi a gondom a húszezresekkel, jöttél az Erste címletválasztott lóvéval, és azt is, leírtam, hogy mégis miért az OTP. Erre küldesz egy képernyőt, amin szó sincs arról, hogy milyen összeget, milyen címletekben kérek. Hidd el, sorba tudom rendezni, a 1 000, 5 000, 10 000, 25 000, 50 000, 100 000, 150 000 és más összeget. Tudom, hogy nincsenek a baloldalon a választható címletek, ezt a lököttséget csak azért írtam, hogy te is lásd, hogy az OTP-nél nincs címletválasztás az adott összeghez. És igen, az automatából az jön ki, amit beletesznek, és nem fogyott el estig. Másnak írtam a kalandomat. A legszebb futamom az volt, hogy a legközelebbi (egy bolt előtti, utcai) automatából akartam felvenni 300 ezret. Megkaptam, ötezresekben. 60 db. Össze akartam hajtani a köteget, hogy eltegyem, újak voltak, jól csúsztak, kispiccelt a köteg közepe. Mázlim volt, nem fújt a szél, és csak rendes emberek voltak körülöttem, akik nem akartak “segíteni”. Három méteres távolságra leállt mindenki, megvárták, míg begyűjtöm a pénzt a járdáról. De kérlek, ne neheztelj rám.

Kenderice 2020.03.09. 20:09:06

Posztoló fax volt mert a kiérkező rendőröknél nem tett azonnal feljelentést személyes szabadság korlátozása bűncselekmény miatt.
Rázárták az ajtót, nem engedték ki.
Volt aki szép összeget perelt ki ilyesmi miatt...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2020.10.14. 14:56:02

Felmerült már bennem, hogy a K&H-hoz kellene menni, de most már megnyugodtam, hogy nem kellene.
süti beállítások módosítása