Tékozló Homár

De miért nem vette fel a balesetet a fedélzeti kamera?

2020.04.07. 11:30 | Homár Rezső | 92 komment

car-hand-stand.gif

Fedélzeti kamerás poszthoz való illusztráció aztán van bőven. Hosszú időre el is merültem bennük és most, hogy megnéztem egy halom autópályán készült balesetes videót, a karantén is sokkal jobb hely lett. Na szóval fedélzeti kamerás levél érkezett, amilyen eddig sose volt, úgyhogy nagyon számítunk a tapasztalt olvasók kedves segítségére. A garanciális kamera úgy látszik, nem működik tökéletesen, olvasónk pedig hiába fordult a kereskedőhöz és a szervizhez, lepattant róluk. Meg sem próbálták átnézni, mi okozhatta a hibát: a kamera, a memóriakártya, vagy valami egész más? Ezért neki azt javasoljuk, hogy mindenképpen írásban jelezze a kereskedő felé a problémát és forduljon a fogyasztóvédelemhez. Egyéb tapasztalat, tipp, jótanács?dash-cams-top-2x1-lowres1024-2312.jpg

Közel egy éve (2019. áprilisban) ajándékba kaptam autós menetrögzítő fedélzeti kamerát. Üzembe helyezése (2019. április) óta egészen múlt héten csütörtökig nem volt a "tudására" érdemben szükség. Szemtanúja voltam egy cserbenhagyásos közlekedési balesetnek, ahol úgy gondoltam, segíteni tudok a vétlen sofőrnek azzal, hogy a felvételeket visszanézve elérheti a rendőrség a cserbenhagyót. A sors, a technika...vagy akármi azonban közbeszólt. A felvétel "megsérült", nem található. 

Még aznap felvettem a kapcsolatot az eladóval, aki nagyon gyorsan reagált a gyártó ügyfélszolgálat elérhetőségeivel. A célom az lett volna, hogy a végére járjunk az ügynek, mégis hová lett a felvétel?
Érdemben visszajelzést a levelemre nem kaptam, telefonon pedig azt a választ kaptam (idézni nem tudom), hogy a felvételek nem bizonyító erejűek, rendőrségi eljárásban nem használhatom fel és nem is tudják, hogy mi történhetett, ők csak egy szerviz. Erre még nem is volt precedens. Magyarországi képviselet nincsen, csak szerviz. 

Természetesen saját magamat akartam ellenőrizni először, hogy én vétettem-e valamit a használat során, így a használati és kezelési útmutatót ismételten tanulmányoztam. Sajnos nem lettem okosabb e témát tekintve, végeredményben nem a kezelésből adódó probléma ez (memóriakártyát nem mozgattam azóta, mióta bekerült az autóba a készülék). 

A balesetet megelőzően és azt követően készült felvételek akadálymentesen előhívhatók a memóriakártyáról, ez az egy eset bizonyult körülményesnek. 

A kérdésem az volna, hogyha ebben az esetben felhasználóként én kizárható vagyok (hogyan  bizonyíthatnám?), akkor ki "vonható" felelősségre a témában? A kamera gyártója? A memóriakártya gyártója? Kitől kérhetném a fájl helyreállítását? 

Mert itt most nemcsak arról van szó, hogy segíteni szeretnék valakinek, hanem adott egy termék, amely jelen állás szerint nem látja el funkcióját egy eddig ismeretlen hiba miatt. 

Volna-e értelme tovább hajkurásznom a gyártót/eladót/stb-t a témában? 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FDToth 2020.04.07. 11:49:02

nekem volt hasonló egy mio wi-fis készülékkel tavaly: mindig automatikusan felvette, mutatta is a képernyőn. Aztán szintén szemtanú voltam egy koccanásnál, küldtem volna a felvételt, de nem volt a kártyán kb 2 hónapja új felvétel (vmi hiba folytán nem írta feül a korábbi eseményeket). Firmware frissítés megoldotta, azóta 2-3 havonta ha kell, telepítek frissítést (ha van). Ez olyan, mint a gps, ha te vagy hülye, nem foghatod a gépre. Ha nem ellenőrzöd a felvételeket a menetrögzítőn, akkor kvázi így jártál. Ettől még rossz a készülék, de nehéz lenne bármit is bárki felé érvényesíteni

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2020.04.07. 11:52:47

Úristen ez a poszt.....bele kell tenni egy másik memóriakártyát, járkálni vele, nézegetni az elkészült felvételeket, hogy mindet tudja-e rendben olvasni. Ha igen, akkor ennyi volt, beszart a kártya, megesik. Ha nem akkor lehet zargatni a kamera gyártót, mert történt ellenpróba, lesz valami a kezedben.

Szubrina 2020.04.07. 12:04:52

Öcsém bizonyítsd már be, h elindítottad a fedélzeti kamerát, ugye, h nem tudod! Jaj hová tűnt a felvétel, sehol nem találom, MERT NEM INDÍTOTTAD EL A FELVÉTELT, de tényleg vond felelősségre "a mindenki mást":D
Ráadásul erről már ezerszer vitáztunk, a rendőrség nem fogadja el bizonyítéknak, mert manipulált felvétel is lehet...

Nemosztokmegsemmit.com 2020.04.07. 12:06:12

Esetleg kipróbálni egy minőségi memóriakártyával?

ptspts 2020.04.07. 12:13:46

@Szubrina: Nem úgy van, hogy egy perben minden lehetséges bizonyítékot külön mérlegel a bíróság?

Nemcsak egy videófelvétel, hanem egy fotó, egy számla és egy tanúvallomás is lehet manipulált. Ennyi erővel szinte semmit nem lenne szabad elfogadniuk.

Baluci 2020.04.07. 12:19:02

Vazze... ha a rendőrség nem fogadja el semmilyen esetben bizonyítékként, akkor mi a szarért van az egész?... Csak műsornak a youtubra?... Pedig néha eszembe jutott, hogy veszek én is egyet, annyi barom van az utakon. De így mi a lófasznak?...

Jake Peralta 2020.04.07. 12:19:53

@Szubrina: Megint ostoba vagy.. max a bíróság nem fogadja el. A rendőrség ilyet nem mérlegel (hogy jogos-e a rögzítés, eredeti-e a felvétel stb)
Itt a rendőrség (ha megnézi a felvételt és azon beazonosítható az elkövető) akkor szépen kiadja a körözést. És mivel közlekedési beleset történt a cserbenhagyó autó is keletkezett sérülés amiből a rendőrség (és esetlegesen a szakértők) megállapítják hogy valóban az adott eseménynek résztvevője volt-e vagy sem.

És megsúgok valamit.. a bíróság elfogadja a felvételeket.

Jake Peralta 2020.04.07. 12:21:47

@poszter
Azért nagyon hasznos lett volna leírni a kamera és a használt memória kártya pontos típusát.

Szubrina 2020.04.07. 12:32:50

@Jake Peralta: Sztem meg nem, de egyszer csinálj végig egy ilyen eljárást, vedd fel kamerára és én azt el fogom fogadni bizonyítékként.

blueby 2020.04.07. 12:34:53

@Szubrina: Öcsém, bizonyítsd már be, hogy "nem fogadja el", magyarul, hogy nem használható fel - Magyarországon! - szabálysértési vagy büntető eljárásban a kamera felvétel! Az ellenkezőjére számtalan példa van.

Szubrina 2020.04.07. 12:39:37

@blueby: Mutasd a példát öcsém!

Egyébként a poszter miért zárja ki magát, mint hibalehetőséget, tuti biztos, h aznap is elindította a kamerát? Egyszerűen röhejes, h ez a poszt idekerülhetett.

Jake Peralta 2020.04.07. 12:41:26

@Szubrina: "Egyébként a poszter miért zárja ki magát, mint hibalehetőséget"

Nekem pl hónapok óta úgy működik, hogy magától felvesz ahogy elindítom a kocsit. Nem is kell hozzá nyúlni.
Ha a poszternak is hasonló funkcióval rendelkező kamerája van, akkor azt NEM KELL elindítani.

Jake Peralta 2020.04.07. 12:44:32

@Szubrina: "Mutasd a példát öcsém!"

Elég sok ilyen volt a TV-ben is hogy ilyen kamerafelvétel alapján intézkedtek a rendőrök. A legutolsó pár hete amikor egy rendőrautó volt szabálytalan. RTL híradóban benne is volt. Keresd vissza. Rendőrt a saját felettese rúgta seggbe érte.

Szubrina 2020.04.07. 12:48:27

@Jake Peralta: "nekem pl hónapok óta úgy működik, hogy magától felvesz ahogy elindítom"

és előtte hogy működött?

Ez egy amolyan szuperintelligens kamera h egyszer csak eldönti, h mostantól magától felveszi?

Jake Peralta 2020.04.07. 12:53:16

@Szubrina:
"és előtte hogy működött?"
Sehogy. Előtte nem volt. Megkaptam, így beállítottam, és azóta így működik. Amikor elindul hangjelzés van hogy elindult a felvétel. Amikor leáll akkor is van hangjelzés.

Tikakukac 2020.04.07. 12:55:50

@Szubrina: Kéne egy kamerát figyelő kamera, nem? :DDDDDD

Thule 2020.04.07. 12:56:09

Tessék, az okoskának:

2018. január 1. napjától új Polgári Perrendtartás lépett hatályba. Az új törvény a korábbival ellentétben kimondja, hogy jogsértő, és így perben fel nem használható az a bizonyítási eszköz, amely jogsértő módon keletkezett vagy a bíróság elé terjesztése személyiségi jogot sértene. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a fedélzeti kamerák felvételei nem lennének bizonyítékként használhatóak.

A törvény azonban kivételesen mégis lehetővé teszi a jogsértő bizonyíték figyelembe vételét, de ehhez a jogsérelem jellegét, mértékét, a bizonyíték tényállás felderítésére gyakorolt hatását és - a szokásos fordulat szerint - az eset összes körülményét mérlegelnie kell a bíróságnak.

- D.A.S.

Tehát, ha az autós kameráddal felveszed, hogy az egyértelműen felismerhető és azonosítható Józsika elüti a gyalogost aki a helyszínen meghal és ezt a felvételt beadod a bíróságra, akkor igaz ugyan, hogy nem volt engedélyed felhasználni a felvételt Józsika hozzájárulása nélkül és Józsika ezért majd ott jogorvoslatot fog kezdeményezni, viszont az ő panaszának a súlya jelen esetben eltörpül attól a ténytől, hogy a gondatlanságból elkövetett emberölése megalapozottan bizonyítva lett, ezért a bíró figyelembe fogja venni a felvételt.

Ennyi. Ne értetlenkedj már megint, újra csak a hülyét hozod.

Szubrina 2020.04.07. 13:14:30

@Tikakukac: Jahh, de ha az se indulna el, arra az esetre nem ártana egy kamerát figyelő kamera amit figyelne egy másik kamera.:)

Szubrina 2020.04.07. 13:17:41

@Thule: Nem jól értelmezed, a bíróság mérlegeli, de még az is lehet, h úgy dönt, h nem használja fel.
Érdekes, h arra nem tér ki a törvény, h manapság CGI-vel bele lehet piszkálni a felvételbe, ezért nem bizonyítóerejű pl. odahamisítasz egy másik rendszámot (mondjuk egy ugyanolyan autótípusú, színű haragosodét).

Nyilván vizsgálják a felvétel eredetiségét, de vajon van ehhez megfelelő felszerelése a rendőrségnek?

Egyébként nem tudsz válaszba írni vagy nem mersz?
Mi van félsz tólem?:DDD

Nikolas Jr. 2020.04.07. 13:27:18

Huhh, ez a post... Nekem egyszer tönkrement a fényképezőgépemben az SD kártya és elveszett minden képem róla aznapról. Kit vonhatok felelősségre?

atal 2020.04.07. 13:34:40

@Szubrina:
Persze, meg egy kis munkával tudok 3D nyomtatóval olyan kesztyűt is gyártani, amin a TE ujjlenyomatod van, és ezért mostantól az a tény, hogy a te ujjlenyomatod van mindenhol az éppen kifosztott házban nem számít, hiszen nem fogadhatják el azt sem bizonyítékként ugye?

Motorola 2020.04.07. 13:43:01

@Nemosztokmegsemmit.com:
Nekem is volt ilyen problémám korábban, míg egy ismerős tapasztalatát meghallgatva egy adott gyártó egyik típusú kártyáját nem kezdtem el használni.
Azóta minden felvétel az összes autóban hibátlan.

Alf56 2020.04.07. 14:57:25

@Szubrina:
Ha csöndben maradtál volna, nem néznének hülyének.

zserzsenne 2020.04.07. 15:29:10

Ezt a mentálisan terhelt kommentelőt miért nem tiltják ki innen örökre?

heidt 2020.04.07. 16:00:45

@zserzsenne: Ezt a kis örömöt is sajnálod Szubrina-tól? Így legalább élvezheti a virtuális/verbális b@szogatást, mivel a valós életben bottal sem piszkálja meg senki.

Mr.paksimogyoró 2020.04.07. 16:33:39

Én komolyan már csak Szubrinát olvasni járok ide. Általában tátott szájjal szalad a faszerdőben, és ezt nagyon szórakoztató olvasni. Szóval csak így tovább, kedves :D

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.07. 17:23:59

@Szubrina: elfogadják, azaz megnézik és ha egyértelműen bizonyítja az eljárásban az elmondottakat, akkor igenis figyelembe veszik.
Chevrolet autónkat meghúzták egy balatoni ALDI parkolójában (360 ezres kár) és a nyomorult pesti nyaralótulaj lelépett inkább. a néhány ezer forintos két irányba (előre-hátra) is kamerával rendelkező kínai cucc (amibe nem sajnáltam egy márkásabb kártyát venni lévén az autóban nyáron extrém meleg van, télen meg hideg és pára is) bizonyította típussal, színnel, rendszámmal és a paraszt arcával (látszott amikor beül a pereputtyával) a helyzetet. nem vette át sem a rendőrségi, sem a bírósági leveleket és nem is jött el a tárgyalásra. természetesen megítélték a kártérítést és a helyi önkormányzata adók módjára behajtotta rajta. happy end. igaz, ez ritka a magyar bíróságokon, volt hogy nem volt szerencsém egyértelműnek gondolt esetben.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.07. 17:26:45

@Jake Peralta: sőt a menüben csaknem mindben beállítható hogy álló helyzetben is működjön, azaz akkor is működik, amikor parkolsz és vásárolsz vagy otthon vagy a kocsi meg az utcán.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.07. 17:29:04

@Szubrina: ütődésre is elindul, állítható hogy mekkora "macerálásra" kapcsoljon be és nem indulgat meg ilyesmi, hanem tizedmásodperc alatt instant indul, szóval mire visszapattan a nekiütköző kocsi az már megvan, ha ütközés-szenzitívre állítod a parkolási állapotát.

mufflinca 2020.04.07. 17:41:02

Az autós kamera játékszer. Ha működik akkor működik, ha nem, akkor nem. Menjél rendőrnek és kamerázz hitelesített géppel, ha mindig tuti eredményt akarsz! Utóbbi sem mindig rögzít megfelelően elárulom. Ilyen dolgok ezek. Erre panaszkodni, most komolyan... Nincs a világon az az analitikai labor, aki abból a kínai műanyag hulladékból visszafejtené, hogy mi történt és még egy kártérítést is kijárna az ügyedben. Sőt, meglepne, ha az első mondat a használati utasításában/garancia papírján ne az lenne, hogy nem vállalnak felelősséget, ha éppen valami oknál fogva nem rögzít a kamera.

Zuzer78 2020.04.07. 17:50:51

Simán felhasználói hiba, vagy beszart a memória kártya.

Szubrina 2020.04.07. 18:03:45

@Alf56: Ennek mi értelme? Ellenérv vagy valami értelem is van?

Pierr Kardán 2020.04.07. 18:59:46

Komolyan mondom, hogy egy ilyen esetet, amikor 99,99 %-os valószínűséggel a kameratulaj volt a fax, minek tesz be ide a Homár?!?!

Elfogytak a valós problémák, kreálni kell párat?

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.07. 19:02:47

@Szubrina: lehet simán hogy csak olvassa a blogodat?
magas labda volt, bocs.

btprg 2020.04.07. 20:23:27

@Nemosztokmegsemmit.com:
Az ilyen "minőségi memóriakártyákkal" kapcsolatban kicsit szkeptikus vagyok... Valószínű, hogy egy Sandisk nagyobb eséllyel jó, mint egy aliexpresszes szar, de egy állandóan írogatott flash memóriára nem bíznék sok dolgot...

Szubrina 2020.04.07. 20:52:00

@JTom: Ha olvassa és azért hülyéz, akkor vagy mazochista vagy tetszik neki, ugyebár, egyik esetben sem helytálló.

A Mestered 2020.04.07. 21:26:47

A memória kártyáknál sok mindenre figyelni kellene. Szerencsére ha bemész egy boltba ahol árulnak ilyet, akkor jó eséllyel egy megfelelőt fogsz venni. Azonban ez nem mindig jöhet össze.
Az egyik legfontosabb dolog amit senki nem szokott nézni, hogy milyen "class"-ba sorolt a kártya. Minél nagyobb a class annál nagyobb írási sebességgel rendelkezik. Ha egy lassan írható kártyára akarsz 1080p-s videót rögzíteni, akkor jobb esetben csak akadni fog(kimaradnak rövid szakaszok a felvételből), rosszabb esetben az egész felvétel használhatatlan lesz, vagy nem is kerül mentésre. Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogy a készülék mit tud. Ha sima raw-ot ment, vagy valamilyen tömörítetlen formátumot, akkor nagy sebességű kártyára van szükség. Ha egy jó tömörítést tud alkalmazni, akkor a lassabb kártya is megteszi. Persze a tömörítés sem "olcsó", vagy erős feldolgozó kell a gépbe, vagy cél hardver ami plusz költség. Tehát a legolcsóbb kínai vackok a legegyszerűbb megoldást választják és tömörítetlenül mentik le a felvételt.

Am a jog sem egyszerű. Saját használatra készíthetsz felvételt az autóból ha az nem egy konkrét személyről készül. Az hogy a felvétel egy adott pontyán bele sétál valaki a kamera látóterébe az nem problémás, de ha konkrétan csak azt az egy személyt veszed, csak azért kapcsoltad be a kamerát, stb, akkor az már személyiségi jogokat sért. De ez természetesen csak a személyes használatra korlátozódik. Ha publikálni akarod, akkor ki kell takarni a rendszámot/arcot, stb. De megint más dolog amikor egy bűncselekményt rögzítesz. Normál esetben a felvétel készítés nem jogtalan, a felhasználás módja lehet kérdéses, de ilyenkor a rendőrség és a bíróság máshogy működik, mintha csak feltolnád youtubera az egészet.

KaTe 2020.04.07. 21:56:27

Autós kamerával (concorde roadcam) közlekedek már néhány éve. Ha ráadom a gyújtást már indul is a felvétel, ha leáll az autó utána kb. 5-10 másodperc múlva kikapcsol magától. Néha hajlamos "nullázni" a dátumot a gyári értékre, ami azért kellemetlen, mert innentől kezdve képtelen felülírni az újabb dátummal rendelkező felvételeket, tehát valójában semmit sem rögzít a kártyán. A megoldás, hogy indulás előtt megnézem hogy jó-e a dátum. Persze volt olyan, hogy fél évig rá se néztem, természetesen semmit se rögzített ezidő alatt, mert időközben elfelejtette a dátumot.

cukrosleves 2020.04.07. 22:32:48

Nekem is problémám volt a kamerámmal. Xiaomi-ról van szó! Nem tudom pontosan melyik tipus, de nem sok félét árulnak 15k-körül.
A gondom annyi volt, hogy a felvételek nem lógtak egymásba, nem volt meg az a 1-2 másidperc átfedés közöttük. De ami a legnagyobb probléma volt az az, hogy két felvétel között kimaradt 20-30 másodperc is, amit nem rögzített. Persze pont akkor volt valami történés, vagy érdekes jelenség amit éppen le akartam volna róla menteni. Próbáltam mindenféle beállítással variálni. Lejjebb vettem a felbontást, képkocka számot, kikapcsoltam a hangot, de sehogy sem lett jó. A 3 perces felvételek között mindig befigyelt majdnem fél perc szünet.
Aztán végül másik memóriakártya megoldotta a problémát! Pedig egy új SanDisk Class 10-es kártya volt benne. (Sony Class 10-est vettem bele, azzal azóta is pöpec! Többször csekkoltam, és lefedik egymást a felvételek!)

aefzuj 2020.04.08. 03:26:17

A tiniboszorkánnyal (Szubrina) ne foglalkozzatok, bármiféle empirikus és jogi tapasztalat nélkül osztja azt a kevés észt, ami jutott neki.

Aki járt már bírósági tárgyaláson, vett részt rendőrségi vagy egyéb hatósági eljárásokban és nem csupán a hiradóból tájékozódik az tapasztalta, hogy a büntetőeljárások kivételével szabad bizonyítási rendszer van, bármi felhasználható bizonyítékként akkor is, ha személyiségi jogi vagy egyéb aggályokat vet fel azok keletkezése, birtoklása vagy éppen a felhasználása. A valós tények és az igazság feltárásához ugyanis erősebb társadalmi érdek fűződik az ilyen eljárások során, mint a személyiségi jogok oltalmazásához. Jogi egyetem, első félév első szigorlata után ezt minden érintett tudja. Emiatt a hatóságok el is fogadják ezen bizonyítékokat és fel is használják. Különösen akkor, ha a tényállás másként, más bizonyíték útján nem tisztázható! Lásd: BH 1985/57; Pf.I.20 081/2009/3.

A büntetőeljárás kötött bizonyítási rendszerével pedig pont kompatibilisek az ilyen kamerafelvételből kinyerhető bizonyítékok, szükség esetén utólagos informatikai felülhitelesítéssel.

Nem az a baj, hogy tiniboszorkány nem tudja ezt. Az a baj, hogy csak azért terjeszti valoságként a saját baromságait, mert azokat ő maga találta ki a saját félresiklott "jogi" eszmefuttatásai nyomán. Idem per idem, ugye. De hát attól, hogy ő nem hisz valamiben, az köszöni szépen, létezik.

A poszter meg így járt, ajándék lónak nem nézegetjük a fogát.

ebella 2020.04.08. 05:15:16

@Szubrina: Én nem olvasom a blogodat, nem is tudtam, hogy van, de nincs is szándékomban az itteni szereplésed alapján. Viszont nem csak ebben az esetben tudsz keveset, és nem csak ebben az eseteben vagy nagyon határozott a kevés tudás birtokában. Csak az ostoba ember hiszi, hogy mindent "is" tud. Te mindenről azt képzeled, hogy tudod és akkor is ragaszkodsz hozzá, ha bebizonyítják neked az ellenkezőjét. Legalábbis itt még nem olvastam tőled olyat, hogy nem biztos, de.., vagy erről nincs elég infóm, de az erkölcsi érzékem..., vagy hasonlót. Alig tudsz valamit a világról, de nagyon határozott vagy.

]{udarauszkasz 2020.04.08. 07:02:06

Erdekes, nekem a kamionban a kamera vagy egy eve nonstopban megy, kinai fedelzeti cucc, noname kartyaval. Annyi baja van, hogy kozvetlenul nem elerheto, es szetment a kijelzoje, mert fulke billenteskor raesett az asztal. De megy, mukodik, 7/24ben, hetvegen napelemrol.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 08:47:07

Szubrina kocsit hajt.

Ezeket a idegesítő gifeket lehetne hanyagolni. Menjen valamelyik tiniplatformra az, akinek ez kell, a mink szemeink nem bírják ezt a tempót már.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 08:56:40

@KaTe: van ennek a mostani sietségnek egy olyan kérlelhetetlenül előforduló, diszkrét bája, amit és aminek okozóit bármikor szétcsapnÁk baltával, hörögve. Van-e szebb, mint mikor a célhardver programozói dilettantizmus/hanyagság miatt elveszti egyetlen funkcióját?

Szubrina 2020.04.08. 10:51:15

@ebella: Érdekes, h te ilyen okosnak hiszed, magad, h rólam ilyen biztosan alkothatsz véleményt, sehol egy "úgy érzem" vagy "nem biztos, hogy" hanem határozottan állítasz rólam NEGATÍV dolgokat ismeretlenül. Hogy úgy mondjam ÍTÉLKEZEL.

Sokrétű a tudásom és nem is kell ezt bizonygatnom, elég beleolvasni a borotvaéles logikával íródott kommentjeimbe, az, h néha személyeskedve betámadnak, az mindenkinek magának a szegénységi bizonyítványa. Viszont engedtessék már meg, h megvédjem magamat és az álláspontomat is!
Ha nem tetszik, h itt vagyok, elhúzhatsz a faszba, kutyának se fogsz hiányozni!

Nem láttam még olyan kommentet, h "csak ebella miatt járok ide a homárra", olyat már láttam, h "Szubrina miatt"...

Szubrina 2020.04.08. 10:55:53

@aefzuj: "tiniboszorkány":DDD
Azért megnézném a rendőrség szupertitkos felülhitelesítő helyét, amivel kiszűrik, az ilyen itt fent is látható CGI-s trükkfelvételeket.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 11:13:34

Én saját magam miatt járok, az ér?

peter3374 2020.04.08. 13:24:41

@Szubrina: irj meg sokat, sirva rohogunk az onimado kommentjeiden.... A tokeletes no akinek mindig mindenben igaza van es minden ferfi ot kivanja.....

Macropus Rufus 2020.04.08. 13:37:29

@Szubrina: "Ráadásul erről már ezerszer vitáztunk, a rendőrség nem fogadja el bizonyítéknak, mert manipulált felvétel is lehet... "
ezt honnét szetted?

www.origo.hu/jog/20180112-das-jogszerviz-fedelzeti-kamera-bizonyitek.html

"A törvény azonban kivételesen mégis lehetővé teszi a jogsértő bizonyíték figyelembe vételét, de ehhez a jogsérelem jellegét, mértékét, a bizonyíték tényállás felderítésére gyakorolt hatását és - a szokásos fordulat szerint - az eset összes körülményét mérlegelnie kell a bíróságnak."

Macropus Rufus 2020.04.08. 13:49:28

@Szubrina: "az ilyen itt fent is látható CGI-s trükkfelvételeket. "
fogalmad sincs, hogy hogyan mennek ezek a dolgok. CGI mi? Dolgoztál te már valaha is olyan rendszerrel ami képes gyak real time cgi effektekkel ellátni a onboard kamera felvételét? Egy cgi effekt elkészítése nem 5 perc. Megfelelő szoftverek kellenek hozzá meg ugye a szgép. De baleset van. Ki van hívva a rendőr. És ugye teljesen életszerű, hogy a rendőr megérkezéséig a felvétel tulajdonosa gyorsan rányom egy is After effectet és a Premierrel gyorsan meg is vágja.
De meg súgom neked: minden cgi effekt kibuktatható. Az, hogy te neked ez nem megy. Egy dolog. Bármelyik grafikus megmondja neked, hogy melyik kép photo shoppolt és melyik videón van utómunka.

Kiwicake 2020.04.08. 14:23:14

@Szubrina: A fenti GIF nem CGI, hanem a szar felbontás miatt nem látszik, hogy egy leszakadt felsővezetéken akad fenn az autó. A YT-on fenn van értékelhető minőségben is.

duplasuzy 2020.04.08. 14:39:33

@Szubrina: Az enyém automatikusan indul, nincs olyan, hogy nem indítom el a felvételt.
Ráadásul velem történt olyan, hogy koccantam, és a helyszínelő azonnal kérdezte, hogy van-e kamera, mert igenis elfogadja, ha egyértelműen látszik az eset.
Sajnos, ezért vettem kamerát, de ez már késő bánat. Viszont ezentúl lesz bizonyítékom, ha kell.

peter3374 2020.04.08. 16:27:44

Hagyjatok ert a video szerkeszteshez is meg a cgi-hez is.
Egy elethu cgi elkeszitese meg egy profi grafikus csapatnak is tobb nap es szemmel igen csak jol lathato penzbe kerul. Nem csak ket gombnyomas egy mobiltelefonon.....

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2020.04.08. 16:31:40

Csak szólok hogy pár hete itt előjött már ugyanez a "fedélzeti/biztonsági kamera felvétele hiteles vagy nem?" kérdés, akkor Szubrina ugyanúgy állította egyedül a saját verzióját kb. 100 másik ellenében. Akkor sem értette meg/fogadta el, hogy mi a valóság, ahogy látom, most sem sikerül. (Tele van a net és az élet olyan esetekkel, amikor a rendőrség autós vagy biztonsági kamera felvétele alapján rendeli el a körözést, fogja el a tetteseket és/vagy azt bizonyítékként felhasználva dönt az ügyben jogerősen. CGI-zni meg lehet bármit (már, ha van rá idő és szakértelem, ugye), de egy kezdő grafikus gyakornok is 2 pillanat alatt felismeri, nemhogy egy rendőrségi szakértő.)

A poszthoz: ahogy többen is leírták, a memóriakártyával lehet a gond. Illetve a kamera esetében sem ajánlott a belépőszintűt megvenni, fóleg, ha hosszabb távra tervezünk (nem kizárt, hogy korábban is jelentkezett már az említett hiba, csak éppen a felhasználó nem vette észre). Pl. magam is vettem már a neten ebayről olyan márkás kártyát, ami kapacitása nem a rá nyomtatott érték volt, hanem sokkal kevesebb, tehát hamis volt. Memóriakártyából (is) érdemes márkásat venni "rendes", megbízható szaküzletből (Toshiba, Sony, Samsung, Sandisk, Kingston), mégha drágább is, különben gondok _lehetnek_ vele.

CCnick 2020.04.08. 17:13:54

@Szubrina: "Ez egy amolyan szuperintelligens kamera h egyszer csak eldönti, h mostantól magától felveszi?"

Nálad biztos intelligensebb, tudod ezek úgy működnek, hogy amikor a tyúkbelükön áramot kapnak (ráadod a gyújtást és megjelenik a delej a szivargyújtóban) akkor a bennük üldögélő kínai kismanó megnyomja az indítógombot majd amikor leállítja a verdáta főnök és elmegy a bizsegés a drótból akkor a kismanó még tekeri egy kicsit a beépített dinamós bringát hogy a kamera be tudja fejezni az utolsó file mentését majd leoltja a villanyt, hogy ne az európai munkásembernek kelljen ezzel foglalkoznia nap mint nap minden elinduláskor és leálláskor. De ezt te is tudnád ha nem az intereneten élnél hanem a létező valóságban..

CCnick 2020.04.08. 17:17:32

Tény, hogy enélkül a seggbutanő nélkül sokkal kevesebb komment születne a homáron.

sóhegy049 2020.04.08. 17:25:02

@poszter: Nekem elsőre az oroszok által kedvelt Texet tetszett meg, azonban kaptam innen-onnan a családból ilyet, meg olyat és mind egy rakás szar volt. Tudom, ajándék ló esete, de ha semmire nem jó? Az Alin nem találtam, így "orosz-rulett" keretében rendeltem egyet Ukrajnából, ennek egy éve. Teszi a dolgát... Szerintem keress egy ilyet! Mindenféle extraszar nélkülit!!!!!!!! :-)

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 18:56:57

@peter3374: szerintem ő az a fajta, aki tömeghipnózissal él: beállítja a közösségben hogy ő mi is, aztán az lesz. Egyes nők így udvaroltatnak maguknak. Hát ilyen is van.
Azé' CGI-ből is akad nem 1, nem 2 sikolygeneráló-befordító fércmunka.
@Macropus Rufus: különben ott van elbukva a dolog, hogy ti komolyan veszitek és vérkomolyan elkezditek mélyvízbe menően magyarázni az adott témát, tehát sikeres a módszertana. Ő csak a hangját (karakterét) akarja hallatni, láttatni. Ezt tessék nem figyelmen kívül hagyni. Egyéb esetben a farok fogja csóválni. Van ez a mobilokban is működő félvirtuális valóság, azzal (is) keverheti. De mindez lényegtelen.
@CCnick: milyen színű a kismanó sapkája?
@sóhegy049: megnevezhetnéd az ukrántot, mert az, hogy 1 nóném bejött, nem szavatolja számára, hogy ugyanúgy belenyúl egy működőbe.

Ami azt illeti írja meg, akinek vállalható és használható indukciós főzőlapot sikerült beszereznie (ott is tengernyi a nóném).

peter3374 2020.04.08. 20:10:27

@aptijankót kedvelő Kompínó: beallitja a kozossegben, hogy o mi..... na ja rengeteg no ezt hiszi, aztan nem mukodik a dolog....
Amikor meg az oskorban ismerkedtem akkor elofordult, hogy kisse becsiccsentve, irtam mindenkinek ismerkedos oldalon aki nagyjabol nonek nezett ki es utana egyreszt orzltem, hogy nem valaszoltak, masreszt nem ertettem, aztan csinaltam par kamuprofilt es rajottem, hogy ezek a nem nem tul szep, nem tul jo testu nok valami borzalmas onkep es onerteklesi zavarban szenvednek.... Egy 3/10-es csaj minunimum 8-9-esnek gondolja magat es 10 pontos pasinal kevesebbel szoba sem akar allni, aztan szepen elvannak sok evet tarskereson es maganyosan....

CCnick 2020.04.08. 21:51:52

@aptijankót kedvelő Kompínó: az olcsóbbaké szürke, a gamer kamerákat viszont lehet RGBsapkás manóval rendelni

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.08. 22:44:03

@peter3374: "aztan szepen elvannak sok evet tarskereson es maganyosan"
Addig se szaporodik!
@CCnick: animált RGB-színmenéssel.

Szubrina 2020.04.09. 01:40:39

@Macropus Rufus: Te nem olvastad a fentebbi sztorit?
Amíg (napokig, hetekig, hónapokig) "keresi" a felvételt a posztoló, addig azért szépen meg lehet buherálni.
Grafikus felismeri és rendőr?

Szubrina 2020.04.09. 01:43:16

@peter3374: Csak, majdnem minden:) Ez a királyi többes, hm? esetleg vannak még énjeid?
www.youtube.com/watch?v=NeXMSTST5C8

Szubrina 2020.04.09. 01:46:47

@CCnick: Az sehol nem volt leírva, h a fedélzeti kamera folyamatosan be van dugva a szivargyújtóba.

ebella2 2020.04.09. 07:07:08

@Szubrina: Én már legalább párszor leírtam hogy amit írok az a véleményem, de igazán nem értek hozzá. Te pedig tényadatokkal vitatkozol állandóan, mert nem a fals személyiséges butuska elképzelésének felelnek meg. A te állapotodat laikus is felismeri könnyedén. Sajnállak.

CCnick 2020.04.09. 09:19:32

@Szubrina: Mint ahogy az sincs sehol leirva, hogy tankoláskor előbb leveszed a tanksapkát csak aztán nyomod az üzemanyagot.

Persze aki annyira hülye, hogy nem nézi meg indításkor üresben van-e az autója amit előtte más használt és ezt még ki is posztolja attól sokat nem várunk el.

Baldrick68 2020.04.09. 09:21:04

@Szubrina:
A menetrögzítő kamera egy nagyon egyszerű jószág.
Úgy van megcsinálva, hogy hogy ha kap áramot, akkor elkezdi a felvételt.
Úgy kötik be az autó áramköreibe, hogy akkor kapjon áramot amikor gyújtást adsz.
Magyarul amikor elindítod az autót a felvétel bekapcsol.
Amikor megállítod az autót, akkor a felvétel leáll, mert nem kap áramot a cucc.
És akkor itt kezdődhetnek a problémák.

Az egyszeű kamerák a fentiak alapján működnek ebből következik egy hibalehetőség is.
Amikor leállítod az autót, akkor az utolsó felvétel elveszhet, hiszen írás közben lett áramtalanítva a kamera.
Ez ellen kétféle módon védekeznek.
A kamerában van egy kis akkumlátor amivel még fel lehet írnni és lezárni az állományt.
Csakhát ha ez az akku kinyiffant akkor reszeltek neki.
A másik megoldás, (ez a jobb) hogy három vezeték van.
Van ugye a test, aztán kap egy állandó 12 voltos tépot és a harmadik a gyújtás.
A 12 voltos táp az folyamatosan megy amikor a motor áll akkor is.
A gyújtás 12 volt jelzés értékű hogy most megy a motor tehát a felvétel elindul.
Ennek a megoldásnak van egy további nagy előnye, hogy amikor leállítod az autót, akkor a kamera át tud állni egy készenlét üzemmódba. Ilyenkor csak akkor kezd el felvenni ha mozgást lát a látótérben vagy a G szenzor azt érezte hogy megmozdult az autó (pl. neki tolattak).

Az elmondottak alapján nekem az a saccom hogy a poszternek az első kategóriába eső kamerája van és a következő történt:
Látta a balesetet és utána félreállt és leállította az autót.
Mivel a menetrögzítő olyan 5 perces blokkokban tárol ezért amikor a leállította az autót, akkor a blokk felírása nem sikerült mert nem kapott áramot írás közben a kamera.
Ezt tudja tesztelni, hogy megy az autóval majd leállítja és nézze meg hogy a legutolsó 5 perc megvan-e?

Szubrina 2020.04.09. 09:30:01

@ebella2: De te egy rosszindulatú majom vagy és irigy és féltékeny.

Szubrina 2020.04.09. 09:37:04

@CCnick: Na itt van a kutya elásva, ha te egy helyi hülye vagy, mint a szerelő, akkor a saját kocsid elé felőlem akár ékeket is rakhatsz a sík parkolóban, de ha egy idegen kocsijába szállsz, akkor nem a saját extra módszereiddel állítod meg a kocsit, hanem ahogy a nagy könyvben meg van írva. Miért kéne nekem arra számítani egy álló, behúzott kézifékes autónál, h egyesben van? Am ezt a vitát már levezettük és megnyertem. A vezetési oktatóm azt tanította, h az egyes sebességfokozat kizárólag indulásra van kitalálva, tehát üres, aztán egyesben elindulsz és már váltasz is kettesbe. Olvasgass, van mit tanulnod, közte megtalálod a vezetéstechnikai oktató véleményét is, aki velem ért egyet. Már egy hete túlvagyunk rajta.

Szubrina 2020.04.09. 09:42:06

@Baldrick68: Wow, köszi ez egy szép és érthető összefoglaló. Így már teljesen világos. Én borzasztó sokat vezetek, rohadt nehéz lenne még ezzel is foglalkozni, h törölgessem a fölös anyagot, vagy erre is ki van találva valami?

Derontulon 2020.04.09. 09:42:14

A felvételeket elfogadja a Redőrség, a bíróság, de még az afrikai törzsi szövetség is.
Olyannyira, hogy a házamon lévő sima ezeréves kamera felvételeiért is rendszeresen csengetnek, hogy adjam már kölcsön a kazit egy másolás erejéig.
Még azt is pont leszarják, hogy fel se vehetne közterületet a kamerám mert a cél meg eszköz az szent.
A kétezer forintos kínai fedélzeti foskamerám felvételét is rimánkodva köszönte meg a fószer, akinek a kocsijáról előttem csapta le a tükröt a motoros görény.
Ez pedig a témába is vág, mert ez a foskamera vagy felvesz valamit, vagy nem. Ha olyanja van, indításkor el se indul a felvétel vagy no card és lekapcsol. Máskor semmi baja.
Tudtam amikor megvettem, nekem jó így is, a semminél több. Négyezerért van elöl-hátul kamera és olyan még nem volt, hogy mindkettő egyszerre szart be.
Kell is ez a sok nyomorult mellé az utakon.

CCnick 2020.04.09. 11:55:30

@Baldrick68: Ahhoz azért nagyon kinyiffant aksi kell, hogy azt a 2mp-et ne bírja ki amíg az utolsó file irásának lezárását megcsinálja a kamera.

CCnick 2020.04.09. 11:56:41

@Szubrina: tudjuk, mindenki hülye csak te vagy helikopter.

CCnick 2020.04.09. 11:58:58

@Szubrina: "törölgessem a fölös anyagot, vagy erre is ki van találva valami?"

Szóval úgy okoskodtál végig, hogy fingod sincs a kamerák működéséről és véletlenül se azzal kezdted, hogy kérdezel, hanem megmondtad a frankót mindenkinek a mélytudatlanságod magabiztosságával:)

Szubrina 2020.04.09. 12:49:40

@CCnick: Mi köze a videó működési technikájának, ahhoz, h a rendőrség nem fogadja el az sk felvételedet? Hiszen én csak a jogi dolgokról "okoskodtam".

peter3374 2020.04.09. 12:56:39

@Szubrina: jogi dolgokrol nem kell okoskodnia kell egy mosogatonak, mert nem ert hozza.

peter3374 2020.04.09. 12:59:15

@Szubrina: meg mindig hajtogatod a baromsagodat, hogy meg lehet buheralni, nem tudom miota lettel grafikus es video animator.... Persze sokmindent lehet csinalni, de ehhez kell egy profi stab aki megcsinalja, es az nagyon elethu, hogy egy koccanasnal valaki felberel eg, filmstudiot es rengeteg penzt rakolt.....

Szubrina 2020.04.09. 13:08:39

@peter3374: a mosogató hosszú ó:DDDD

Baldrick68 2020.04.09. 15:57:34

@Szubrina:
Igen.
A kamera a beállítástól függően 1-5 perces blokkokat rögzít.
Amikor betelik a kártya akkor a legrégebbi felvételeket kezdi letörölni.
A jobb kamerákon van felülírás védelem.
Ez azt jelenti, hogy amelyik felvételnél a G szenzor ütközést érzékel azt a blokkot félreteszi és nem engedi felülírni mert valószínűleg baleset történt.
Aztán a mégjobb kameráknál még van egy spéci vezeték nélküli gomb is amivel ugyanezt el lehet érni.
Ennek az a lényege, hogy mész az autóval és látsz egy balesetet vagy bármi ehhez hasonlót, akkor azt a blokkot ugyanúgy meg lehet jelölni és nem lesz felülírva.

Amúgy ezeket a dolgokat például tudja Viofo kamerája.
A jósága, hogy elöl 4K hátul FullHD . Itt ugyanis az első kamerához lehet egy hátsót is rögzíteni így hátrafelé is lát és a két kamera képét egyszerre is rögízti.
youtu.be/8LwyveEDoWw

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2020.04.09. 23:19:20

@Baldrick68: a leges-legjobbak pedig (mostanra kb. ötből négy) akkor is zárolja a felvételt ha kimondod hogy "record video".

Trükkös Iván 2020.04.10. 08:34:18

@Derontulon: egészen addig működiknez a felvételkéregetés, amíg valakinek a görény ügyvédje bele nem száll, aztán sajnos neked lesz rossz. Közelről láttam ilyet.
Az én kamerám is csinált ilyet, látszólag minden ok nélkül kimaradtak időszakok a felvételből. Volt, hogy már induláskor sem kezdett dolgozni, volt, hogy közben szűnt meg. Nem volt túl gyakori, nem tudtam tetten érni, nem nyomkodtam menet közben. A kis zöld lámpát meg kitakarja a visszapillantó. Nem írom le a nyomozás menetét, a lényeg, hogy a hibát az okozta, hogy amikor alapjáratnál bekapcsoltam valami nagyobb fogyasztót (ülésfűtés, ventillátor magas fokozaton) akkor az egy pillanatra megrántotta az elektromos rendszer feszültségét és a kamera úgy érzékelte, hogy leállt az autó. Azóta orvosoltam ezt a problémát és kiválóan üzemel a több éves átlagos kütyüm. Nem kamera, meg kártyahiba volt, pedig minden ismerősöm erre gyanakodott, csak a technikában lakozkó szellem tréfált meg.

Erős Gábor72 2020.04.10. 19:08:11

Öcsém keményen megmondtad a tutit.

Péter 2 2020.04.12. 00:12:36

@ptspts: Természetesen úgy van, és tízezernyi ügyben fogadták már el, és fogják is. Ez a kartács saját maszek hülyesége, amit már számtalanszor hangoztatott errefelé. Nem kell elhinni. :-)

nniicckk 2020.04.13. 05:46:34

Egy ilyen gagyi kinai kameratol nem lehet elvarni, hogy egy repulogep feketedobozahoz hasonlo megbizhatosagu, utesallo, robbanasbiztos, tuzallo, vizallo legyen. Vagy profi berendezest kell venni, vagy tized aron ket kulonbozo gatyit, es parhuzamosan mukodtetni. Mert annak azert minimalis az eselye, hogy ket kulonbozo olcso kamera, memoria kartya pont egyszerre ugyan abban a percben hibasodjon meg.

Szendvicsek 2020.04.21. 12:31:41

@Szubrina: Üdv, a poszt írója vagyok. A kamerafelvétel gyújtás ráadásakor automatikusan indul, így nincsen mit bizonyítanom, a felvétel rajta van a kártyán. Több informatikusnak is sikerült előhívni a felvételt a poszt megjelenését követően, sajnos azonban a baleset előtti percektől nem elérhető. Mivel tanúként rögzítettek engem az ügyben, az eljáró ügyintéző érdeklődött telefonon nálam, hogy megvan-e a felvétel - szóval felhasználnák, ha egyértelmű lenne...az érdemi hozzászólást köszönöm!

Szendvicsek 2020.04.21. 12:34:19

@Jake Peralta: Üdv, szándékosan nem akartam megírni a márkát, mert adtam lehetőséget arra a gyártónak, hogy megoldást és választ találhassunk a dologra. Egyébként eltelt immáron közel 3 hét érdemi visszajelzés nélkül - a kamera NAVITEL MR250 típus, a kártya SanDisk 64 GB.

Szendvicsek 2020.04.21. 12:45:50

@Szubrina: A 3. blokk pontosan azzal indul, hogy magamnál kezdtem a vizsgálatot...és nem kizártam magam.

Szendvicsek 2020.04.21. 12:56:04

@Pierr Kardán: Üdv, mivel okozhattam a problémát? Mert eddig senki (forgalmazó, gyártó, szerviz) nem tudta megválaszolni ezt a kérdésem, de örülök, hogy erre a hozzászólásra rátaláltam, mert végre megvan. Kíváncsian várom a választ!

Szendvicsek 2020.04.21. 13:10:49

@cukrosleves: Köszönöm az érdemi hozzászólásodat! Navitel MR250 a kamera, SanDisk 64GB-os memóriakártya hozzá (ezt a típust és méretet javasolták mellé). Megnézek majd egy másik kártyát is.

Szendvicsek 2020.04.21. 13:24:25

@Baldrick68: Köszönöm a hozzászólást. Az összes videófelvételt visszanéztük, amelyek a kártyán voltak. Elejétől végéig elérhetőek a videók. A rögzítés (fájlba mentés) gyújtás ráadásától-elvételig tart. Sikerült előhívni a videó 95%-át, a vétkes sofőr autója látható is rajta (de maga az eset nem, illetve rendszám sem leolvasható, mert olyan távolság volt köztünk :()

Szendvicsek 2020.04.21. 13:32:46

@sóhegy049: üdv, akkoriban az a kamera kategóriájában jónak bizonyult (rengeteg tesztet illetve vélemény néztünk illetve olvastunk). Az eset óta folyamatosan figyeljük az eszközt és a rögzítéseket. Mind az első, mind a hátsó kamera felvételei rendben elérhetők rajta azóta is. A kameránk egyébként Navitel MR250, g-szenzor meg 4k felvétel...26ezer volt 1 éve...

Szendvicsek 2020.04.21. 13:48:24

@Nikolas Jr.: véleményem szerint nem egy súlycsoport a kettő :), köszönöm a hozzászólásra szánt időt, bár nem vettem hasznát sajnos :(.