Tékozló Homár


A szemétmentes Samsara fesztivál szemete a faluban végezte, a fesztiválozók meg futnak a pénzük után

2019.08.27. 09:15 | Homár Rezső | 83 komment

img_7763.jpeg

Egy fesztivál sok szeméttel jár, ezen próbál változtatni a Sziget mellett idén a Samsara Fesztivál is. A cél az volt, hogy a fesztiválozók ne termeljenek szemetet. Sem szelektíven, sem sehogy, ezért a fesztivál próbált szemétmentesen működni és erre kérték a látogatókat is. Ha mégis behoznak olyasmit, ami végül hulladékként végzi, azt pedig ne hagyják a fesztivál területén. Ehhez a felemás Zero Waste megoldáshoz (hiszen a szemét attól még szemét, mert máshol az) egy érdekes rendszert alakítottak ki: a fesztiválozó befelé megvett egy egy kissé túlárazott 10 Eurós szemeteszsákot, amit ha kifelé menet bemutatott üres, vagy teli állapotban, visszakapta a pénzét.

A rendszer leggyengébb pontja, hogy szemeteseket, konténereket a fesztivál nem biztosított, naivan feltételezve, hogy nem is lesz szemét. Pedig lett. Így viszont a kivitt zsák szemetek változatos helyekről kerültek elő: a bunkóbbja bedobta egy kertbe, vagy lerakta az erdőbe, más pedig a szemetes mellett hagyta. A 10 Eurós visszafizetés viszont hirtelen leállt és most jó páran várják, hogy mi lesz a pénzük sorsa.

Szíves segítségüket kérem az alábbiakban, lévén, hogy valószínűleg egy tömeges átverés és lehúzás áldozatai lettünk az idei Samsara Fesztiválon, amelyet kedves barátaimmal rendszeresen látogatunk évről évre. 

Olvasson tovább!

Palacsintafesztivál, az év legnagyobb gasztrofesztiválja

2017.09.26. 10:46 | Homár Hilda | 86 komment

screenshot_2017-09-25_16_20_32.png

Én nem vagyok gasztroprogramra járó, mert nem bírom sem a tömeget, sem a sorbanállást, így aztán elég korlátosak az élményeim a témában, de ez elég hervasztóan hangzik. Még jó, hogy a szervezőknek a létszámkalkulálás sem az erősségük ("Nyíltan állíthatjuk, hogy a Fővárosi Palacsintafesztivál a 2017-es év egyik prémium fesztiválja lesz, hiszen a statisztikai adatokból kiindulva több tízezer látogató teszi majd tiszteletét Szeptember 23.-án a Fővárosi Rendezvényparkban."), különben még ma is ott állna az a több tízezer ember palacsintára várva.

Tisztelt Tékozló Homár !

Nem vagyok valami nagy blogger, de valami olyan történt velem, és a családommal 2017.09.23-án, egy napsütötte szombat délelőttön, hogy csak lestem, és tényleg nem akartam elhinni, amit látok….. Le kell hogy írjam mindezt.

Szóval. Párom is, én is, kislányom is elég édesszájúak vagyunk, és ezen belül is kiemelkedő helyet foglal el a kedvencek listáján a palacsinta. Pár héttel ezelőtt szembejött a Facebookon egy hirdetés, egy eseményről, miszerint a Fővárosi Rendezvényparkban megrendezésre kerül a Fővárosi Palacsintafesztivál, ahol aztán tényleg minden lesz, ami szem-szájnak ingere, na meg játszóház, és motorverseny, és aszfaltrajzverseny, és minden olyan dolog, amire egy kisgyermekes, és palacsintarajongó család csak vágyhat. Idézem (Forrás: www.palafeszt.hu)  :

Olvasson tovább!

Barátokkal órákig sorban hejj, ez ám a buli!

2016.10.05. 09:21 | Homár Hilda | 95 komment

8769-oktoberfest-budapest.jpg

Órákban mérhető toporgásba, és így gigantikus csalódásba torkollott Lászlék jól előkészített haveri sörözése az idei Oktoberfesten. Nem tudom, mi a megoldása a helyzetnek, hiszen nyilván valamekkora befogadóképességű egy rendezvény, de hogy az sem oké, ha az elővételi jegyesnek beláthatatlan ideig kinn kell dekkolnia ugyanúgy, mint egy véletlenül arraténfergőnek, az is biztos. A sztori panaszkönyves része meg úgy gáz, ahogy van.

Kedves Homár,

Gondoltam megosztom Önökkel pár órája történt élményemet, amely a "fantasztikus" budapesti Oktoberfesten ért 2016. Szeptember 30-án. Az eset gyönyörű példája annak, hogyan lehet lehúzni Magyarországon bárkit. Ráadásul jó előre, nehogy véletlenül is zsíros haszon nélkül maradjon a szervező.

Történt, hogy egy baráti társaság kitalálta: annyit marketingelik a budapesti Oktoberfest-et, hogy megér egy próbát. A sört szeretjük, még németül is tudunk ha kell, baj nem érhet. Annak rendje és módja szerint meg is vásároltuk a jegyeket. Online elővételben, nehogy az a szégyen érjen minket, hogy a várható nagy érdeklődés miatt a helyszínen nem tudunk belépőt váltani.

Olvasson tovább!

Duplikált jegyeket árultak a Soundra? FRISSÜLT az IBUSZ levelével/Megkaptuk a Sound válaszát is

2015.07.17. 14:25 | Homár Hilda | 189 komment

vimeo.jpg

30 fokban a bejáratnál szembesülni azzal, hogy a jó drágán vett jegyeddel nem engednek be, mert nem érvényes, az milyen? Még magyarul is elfelejt tőle az ember. Reméljük Eszterék nem hagyják magukat, és utánanéznek a dolognak az IBUSZ-ban. Mi is rákérdezünk, hogy mennyire volt ez általános probléma.

Csalás áldozatává váltunk már a Balaton Soundra való belépés előtt

A történet a következő:

Mindenki full izgatottan várta a Balaton Sound rendezvényt, számos reklám és plakát hívja fel a figyelmet erre a színvonalas eseményre. Azt azonban soha sehol nem említették, hogy már a bejáratnál fenn akadások lesznek. Ott tékozló emberektől megtudván nem először van ilyen, hogy hiba csúszik a talán nem is olyan jól megszervezett rendszerbe. A mi kis haveri körünk, konkrétan öten, péntek reggel szembesült a jegypénztáraknál, hogy hiába a 16 ezer Forintos jegy a táskánkban, ha be akarsz lépni újra meg kell vásárolnod ugyanannyiért. Mert már valaki felhasználta azt.

Olvasson tovább!

Festipay-esetek 1.

2014.07.15. 15:57 | Homár Hilda | 209 komment

BS.jpg

A fesztiválokon bevezetett kártyás fizetési rendszer az utóbbi évek egyik legjobb találmánya. Jó a pultosoknak és a jó a népnek is, mert gyors, egyszerű, nem kell aprópénzzel vacakolni, és ha elveszik, akkor is csak a kártyának annyi, ha regisztálva volt, a rajta lévő pénz megmarad. Elvileg. Gyakorlatilag Istvánnak ezt nem sikerült megvalósítania. Ami addig a részig érthető is, hogy ellassúzta a letiltást. De, hogy utána miért nem kapta meg a kártyán maradt összeget, azt ki érti? 

Tisztelt Cím!

A Balaton Sound-on, július 11-én pénteken elllopták a 183004680891 számú festipay kártyámat a zsebemből. Telefonon nem sikerült letiltani (valószínűleg az én készülékemben volt a baj, eddig az én saram) úgyhogy elsétáltam a Helpdesk bódéhoz.

Olvasson tovább!

Benyelte a visszajárót a B My Lake

2013.08.23. 15:28 | jackyll | 22 komment

Naiv fesztiválózó mágneskártyájánál különös anomália jelentkezett a B My Lake fesztivál vége felé. Bár látták, hogy van még rajta 3000 forint, mégsem bírták visszaadni:

A B my lake idén debütáló fesztivál és a Metapay „már jól bevált, soha nem hibázó” fizetőrendszer csodával határos pénzeltűnési történetét szeretném megosztani veletek és a kedves olvasókkal. A minap sátram összepakolása után az esemény aftereként gondoltam jóhiszeműen visszaváltom megmaradt kis összegemet. 1. kártya lehúzás: érvénytelen kártya, 2. kártya lehúzás: érvénytelen kártya, na három a magyar igazság: üres kártya. Ó-ó ez bizony üres. Érdekes, utoljára éjjel 1 órakor használtam, egy zsíros kenyeret merészeltem venni és enni (600 forintot kóstál), ami után még 3060 Ft-om maradt a terminál kijelzője szerint. Ezt az információt kedvesen megosztottam az ott dolgozó hölgyekkel, illetve azt is, hogy egyszer rosszalkodott a kártyám fizetéskor, nem akarta felismerni a terminál.

Olvasson tovább!

Csempészcigifesztivál lesz a Szigetből

2013.07.03. 16:09 | jackyll | 208 komment

Mint az várható volt, kifelejtették a nyári fesztiválokat a retardált dohánymutyitörvényből, ezért most naponta 2-3x mehet ki 20-30 ezer ember a Sziget idején cigit vásárolni a szárazföldre, ha elhagyja a dobozát részegen/lelejmolják a punkok:

Gyulay Zsolt fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a kormány célja nem az, hogy a fesztiválokra és a fiatalok által sűrűn látogatott helyekre "odatelepítsen az orruk elé cigarettát, hogy minél többet dohányozzanak". A Szigettel sem lesz gond szerinte, hiszen a III. kerületben nagyon sok Nemzeti Dohánybolt van, ahol be lehet szerezni a dohánytermékeket.

Hát persze, nyilván ezért települt minden óvoda, iskola és ifjúsági ház szomszédságába Nemzeti Drogelosztó. Ennél szomorúbb, hogy a hülyeséghez dacból ragaszkodás biztos, hogy meg fogja nehezíteni a bejutást estefelé. Aki pedig egyszer rászánt egy órát, hogy kijusson cigiért, az már jól bevásárol a szomszédos közértben, úgyhogy a büféseknek is kampó. De legalább a miénknél háromszor mérgezőbb ukrán csempészcigiből robbanásszerűen nőni fog a választék. Köszönjük az értékes közreműködést, az állam ahol tud, segít!

Nem lesz cigi a Szigeten?

2013.03.04. 14:30 | jackyll | 102 komment

Már csak az alkoholterjesztést kell teljesen agyatlanul államosítani, hogy német tinédzserek ezreit szoktassuk rá a szipura. A jelek szerint ugyanis a Nemzeti Drogelosztó tervezetéből kimaradt, hogy honnan lesz cigi az eseti szabadtéri rendezvények helyszínén, így a törvény szerint nem lehetne dohánytermékeket árusítani neonszínű óriásstandokból pl. a Hajógyári sziget területén. Szily "Cink" László felhívta Gerendait a közelgő nikotinarmageddon kapcsán:

"Egyelőre még nincs megnyugtató megoldás, levélben kértünk állásfoglalást Lázáréktól, de még nem kaptunk választ. A kollégák elkezdtek utánajárni a dolognak, hogy kulturált megoldást találjunk" - erősítette meg a Sziget Ura és Kitalálója, hogy ha semmi sem változik a mai állapothoz képest, akkor a fesztiválon nem árulhatnak cigarettát.

A Homár úgy értesült, hogy már készül a módosító, ami elhalasztaná a törvény bevezetését vagy teljesen kivonná a nyári fesztiválokat a hatálya alól.

Olvasson tovább!

Takarékos söröspohárral nyomult a Gösser Orfűn

2012.12.07. 09:31 | jackyll | 191 komment

orfukorso.jpg

Bizonyára egyedi technikai malőrt fedezett fel nohab az Orfűről hazamentett gösseres poharán. Lemérte ugyanis, hogy a fél literes jelzésnél mennyi anyag kerül bele, és hát kicsit kevesebb, mint fél kilo.

A kezembe akadt a minap - fogalmam sincs, hogy került haza - egy FOO-fesztiválos echte Gösser söröspohár. Már akkor is gyanús volt, de most volt is lehetőségem arra, hogy a gyanúmat eloszlassam, vagy megerősítsem. Hát most két lehetőség van, vagy utálom a DMRV-t, mert nagyon könnyű nálunk a víz, vagy utálom a Gössert, mert szolid kalkulációval is bő 10 liter sörrel rövidítették meg a lelkes csapatunkat csak ezen a fesztiválon.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása