Tékozló Homár


Az intercity, ami másfél óra alatt gyűrt le 18 kilométert

2015.07.14. 09:50 | Homár Hilda | komment

gysev.jpg

Az utazóközönség rém peches, a GYSEV meg elképesztő béna, mert Melinda leveléből is látszik, hogy  a rendkivüli helyzetekben elsősorban odafigyelést és tájékoztatást várnak az emberek. (Pinnye egyébként egy kicsi község, a hazai telefónia türténetének szempontjából mégis nagy jelentőséggel bír, Salamin Leó természettan tanár ugyanis Sopron és Pinnye közt hozta össze Magyarország első távolsági telefonbeszélgetését 1877-ben.)

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Szeretnék felháborodásomnak hangot adni, ahogy Önök, mint Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) kezelték június 9-én a Budapestről 19.10-kor indult 938-as számú InterCity vonat utasait.
A vonat 21.29-kor ért be Pinnye állomásra, ahol megálltunk. A vonatkísérő egy 10 perc elteltével - körbejárva a vonaton, mindenkihez egyenként odamenve - tájékoztatott minket arról, hogy Sopron állomás jelenleg nem tud vonatokat fogadni. Aztán eltelt 30 perc, és ismét azt jelezte, hogy sajnos a helyzet változatlan. De nem tudta megmondani, hogy küldenek-e buszt értünk, így azt sem, hogy érdemes-e szólni a környéken lakó ismerősöknek, hogy jöjjenek el értünk kocsival.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása