Ha fizetünk egy külön szolgáltatásért, amit aztán a szolgáltató hibájából nem tudunk igénybe venni, akkor elég jogos követelésnek tűnik visszakérni a szolgáltatás árát. Na nem úgy a Wizzair-nél! Olvasónk is bebukta a 20 eurós külön helyét, amikor a Wizzair másnak is eladta azt. A légitársaság szabályzata szerint ráadásul meg is teheti ezt. Na de mit mond a fogyasztóvédelem? Nem pont ezt.
Kedves Homár!
Január 31-én Athénból utaztam Londonba a Wizzair egyik járatával. A legolcsóbb jegyet vettem, minimális csomagom volt, és bíztam abban, hogy az ingyenes ülőhelyeket kiosztó algoritmus kegyes lesz hozzám. Nem volt az, megkaptam a 14B-t. Az indulás előtt néhány órával, de még bőven időben úgy döntöttem, hogy mégsem igazán szeretnék két vadidegen között végigülni 4 órát, és szerencsére a a 38A és 38F ülések szabadok voltak, 20 eurós áron. Gondoltam, ennyit megér, 4 óra csak 4 óra. A beszállókártyán is frissült az adat, 14B helyett most már 38A-t mutatott, aztán a számla is megjött az online fizetésről.