Tékozló Homár


Két hét alatt kapta vissza a pénzt a Shopline-tól

2014.03.21. 13:35 | jackyll | 23 komment

Judit hat látszólag készleten lévő könyvéből csak kettőt tudott leszállítani a Shopline, a pénzt viszont csak 2 héttel később tudták visszautalni. És a bankra ezután még mindig várni kell. Nesze neked 4 órás tranzakció.

Bő két hete tart a vesszőfutásom a Shopline webáruházzal, és mint hallottam, esetem nem egyedi, több ismerősöm is beszámolt az alábbi jelenségről. A történtek: 2014. március 4-én rendeltem a fenti cégtől 6 db könyvet, összesen 13.118 forintért. Mivel még sosem volt gondom ezzel a webáruházzal, meg így olcsóbb is, banki átutalással előre elküldtem a végösszegnek megfelelő pénzt. Azért rendeltem tőlük, mert valamennyi könyvük mellett feltüntették, hogy készleten van, tehát nem kell rá várni, se megrendelni, semmi, csomagolják és jön.

Az első hidegzuhany március 7-én ért, amikor egy emailt kaptam, miszerint az egyik könyv „sikertelen rendeléstétel”, melyet nem tudnak beszerezni nekem. Arról, hogy az ezért a könyvért kifizetett pénzt (egyébként 2900 Ft) hogyan és mikor kapom vissza, már nem tájékoztattak, ezért írtam nekik egy emailt, amiben megtudakoltam a fentieket. Az emailemet még csak válaszra sem méltatták.

Olvasson tovább!

Rezsicsökkentés deluksz: az ELMŰ csak a kikapcsolási értesítőt küldi rossz címre (frissült)

2014.03.18. 10:33 | jackyll | 72 komment

hardline.jpg

Bodzza teljesen hétköznapi horrorsztorijában az ELMŰ volt szíves az egy évvel korábbi címükre küldeni a kikapcsolási értesítőt. Érdekes módon a telefonos ügyfélszolgálat sem hívta emiatt. A leggyanúsabb, amikor az ember minden hónapban befizeti a számlát, és ennek ellenére keletkezik valami tartozása, amiről viszont nem szólnak, mert a visszakapcsolás külön pénzbe kerül. A rezsicsökkentés jobban teljesít:

A mai napon az ELMŰ kikapcsoltatta fodrászüzletünkben az áramot azzal, hogy januári be nem fizetett 14e forintos tartozásom van. Az üzletben folyna a munka. Párom most jött el az ügyfélszolgálatról, ahol kiderült, hogy ugyan minden számla az új lakcímünkre jön, az elmaradásról szóló figyelmeztetés az egy éve eladott házunk címére küldték!! (Hogy hogy nem, a rendszerükben ott maradt 3. címnek)

Olvasson tovább!

Bréking: pozitív postás történet

2009.08.31. 14:39 | jackyll | 49 komment

A Homár sem emlékszik már, de elképzelhető hogy a hosszú évek során még nem volt pozitív postás történetünk, vagy csak nagyon kevés. Naiv ügyfél elrontotta a címzést, amikor sürgősségivel feladott egy könyvet, mire a postáskisasszon nyomozásba kezdett:

Olyat teszek, hogy belerezeg a bajszod. Megdicsérem a Magyar Postát. Történt, hogy feladtunk egy utánvétes küldeményt, egy könyvet. A megrendelő sürgősséggel kérte, két nap múlva már aggódott is, hogy hol a könyve, mert nem ért oda. Három nappal a feladás után a szolnoki postahivataltól felhívott egy hölgy (ami azt jelenti, hogy a tudakozónál ki kellett nyomoznia a telefonszámunkat), hogy elégtelen a cím, és nem tudok-e esetleg még valami nyomot adni. Mondtam, hogy csak mailcímet tudok, erre megadta a telefonszámát, hogy írjam meg a címzettnek, és az keresse meg őt.

Még sok ilyen hölgyet a Postára!

Gratulálunk a szolnoki postahivatalnak!

                       Tarhonyakártevő

süti beállítások módosítása