Tékozló Homár


A nagy Update fogyókúrának álcázott hízókúra

2013.09.30. 11:01 | jackyll | 161 komment

norbi_schwarz_csiga.jpgKaptunk egy érdekes összefoglalót, ami Schobert Norbi új Dr. Schwarz élelmiszercsaládjának ordenáré marketingkamujait igyekszik csokorba szedni. Igen hamar kiderül például, hogy nem létezik a Dr. Schwarz nevű élelmiszeripari német vállalat - mi sem találtuk -, akiktől vehette volna a 191 éves receptet, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem vehetett bármilyen más receptet bárki mástól. Ez persze részletkérdés, ami ennél aggasztóbb, hogy a fogyókúrásnak hirdetett finomságok tele vannak zsírral.:

Ez év július végén harangozta be új "szenzációs" csodatermék-családját Schobert Norbert, amit Dr. Schwarz névre keresztelt. Az ügy azonban már a bulvármédiával leíratott sztorinál bűzlik annak, aki egy kicsit figyel arra, amit olvas. A Blikk.hu által prezentált történet teljesen abszurd (jó tudom, idáig semmi meglepő):
 
 "10 milliót fizetett a titkos receptért Norbi
 Budapest - Kedvenc autóját is feláldozta egy karcsúsító receptért Schobert Norbi (43)! A fitneszguru ugyanis több mint 10 millió forintot fizetett ki a Dr. Schwarz német családi vállalkozásnak, hogy Magyarországon és Szlovákiában egyedüliként a Norbi Update boltokban lehessen kapni a 191 éves titkos recept alapján készülő kakaós csigát és zsemlét. A csodasütiket a Schobert család már hetek óta teszteli, és Norbi szerint már most látszik, hogy megérte az árát, még ha szomorú szívvel is mondott le az 5 éves RS6 Audiról. – Nem szerettem volna a vállalkozásomat jobban terhelni, ezért úgy döntöttem, hogy csökkentem a kiadásokat. A kocsit, amit lízingeltem, 14 millióért hirdették meg a kereskedésben, meg kell hogy mondjam, nehezen hagytam ott. (Blikk.hu 2013-07-28 05:30:00)
 
Nagyon megható lehetne mindez, ha lenne benne valami, aminek köze van a valósághoz. Pedig sajnos nem sok akad.

Olvasson tovább!

Mi történt ezzel a Boci csokival?

2013.07.29. 14:56 | jackyll | 231 komment

bocicsokiolvasztva.jpgA Homár a fénykép alapján nem tudja megállapítani, hogy az előírásoknak megfelelően 40-50 °C között olvasztotta-e NM a tábla csokiját, mert pont úgy néz ki, mintha a túlzott melegtől ugrott volna össze benne az 52% kakaó:

A bocicsokit próbáltam megolvasztani, hogy készítsek egy jó kis csokihabot. A felolvasztott tábla, amit étcsokoládé néven árulnak, a folyékony halmazállapotot átugorva ilyen alakot öltött... megmutatta valódi természetét, mert ez nem más, mint sz...r.

Hiperinfláció a Burger Kingben

2013.07.05. 10:26 | jackyll | 149 komment

burgerking.jpgRG-t sokkolták a gyorsétteremben, amikor 2 hét különbséggel közel duplájára drágult a vegaburger. A személyzet megértő volt, azt javasolták, hogy egyen inkább valami olcsó húspépes cuccot:

A vegetarianus szendvics  ára a Burger Kingben 2 hét alatt majdnem a duplájára emelkedett. Az első esetben igaz sajt nélküli a tétel, de a 310.-Ft-os különbség mellbevágó a 390.-Ft-os tételnél. Miközben az éves infláció: 1,8%. A vegi szendvics ügyben érdeklődtem személyesen a kialakult helyzetről a BK-ben, Ismerték a problémát, 1 hete történt az árak átstrukturálása.

Olvasson tovább!

Diétás popcorn a Tescóból

2013.06.20. 11:13 | jackyll | 76 komment

dietaspopcorn1.jpgJó hír a házimozirajongóknak, hogy a rengeteg zsír ellenére csupán 54 kalóriát tartalmaz a Tesco gazdaságos pattogatott kukoricája, bár Bermingh elgépelésre gyanakszik:

Ezt a diétás popcorn-t a tescoban fotóztam, ennek egy kilójában van annyi kalória, mint más pattogatott kukorica 100 grammjában. Megírtam a Tesco felé is a hibát, akik jelezték, hogy utánajárnak majd. Jobb esetben csak egy 0-t hagytak le a végéről.

Olvasson tovább!

Bogár került a kekszgyártó gépezetébe

2013.06.14. 10:19 | jackyll | 69 komment

bogarkeksz.jpgA legjobb gyártókkal is előfordul, hogy az élővilág tojik az ISO szabványaikra, és kamikázeakcióikkal elcsúfítják a olcsó termékeiket. A nápolyiáról ismerhető szlovák IDC nincs a legjobb gyártók között:

Undorító, gusztustalan!!! Ne vegyetek ilyet! Senki! Soha! Elkövettem azt a hibát, hogy olcsó szart vettem. Egy haverom azt mondta a kép alapján, hogy és ha csoki? Nyald meg! KIZÁRT! Bogár alakú-csoki... fúj... Remélem segítek másokon - a hányás elkerülése végett...

Olvasson tovább!

10%-kal könnyebb lett a Pilóta keksz

2013.03.22. 13:36 | jackyll | 147 komment

pilota.jpgPeti a Kraft Foodsnál érdeklődött, hogy tényleg fogy-e a keksz a csomagból, és tényleg:

Nagyon kedvel(t)em a Pilóta kekszet, főleg utazáshoz szoktam venni. Legutóbb feltűnt, hogy mintha könnyebb lenne a korábbinál. Mint kiderült, 10%-al csökkentették a csomag tartalmát, ami 11%-os áremelést jelent. Legjobban a válaszuk húzott fel, abban is a következő:"teljeskörű tájékoztatásról is gondoskodtunk a Pilóta súlyának egyértelmű jelzésével a csomagoláson". Ez szerintem egyrészt cinikus, másrészt hazug. Egyrészt jogszabály írja elő, hogy fel kell tüntetni a termék súlyát, másrészt nincs a csomagon jól áthatóan, hogy korábban mennyi volt a termék súlya.

Olvasson tovább!

Egész Európa lóhúst eszik

2013.02.19. 15:24 | jackyll | 384 komment

Mire fel ez a nagy pánik, hogy már a Nestlénél is lóhúst találtak? Persze, elfelejtették ráírni, hogy lóhús, de ezt leszámítva még mindig jobb bármelyik pótlékanyagnál, vagy az utcai galambpörköltnél, ami még szintén nem a legalja:

A cég szóvivője szerint a DNS-tesztek alapján a termékek kevés, de egy százaléknál több lóhúst tartalmaztak. A múlt héten még azt állították, hogy termékeikben egyáltalán nincs lóhús. A cég két termékét, a Buitoni marhahúsos raviolit és tortellinit kényszerült visszahívni Spanyolországban és Olaszországban. Még egy termék, a Lasagnes a la Bolognaise Gourmandes nevű visszahívására készülnek, ez utóbbit Franciaországban forgalmazták. A Nestlé honlapján közzétett közlemény szerint a lóhús a HJ Schypke nevű német beszállítótól érkezett. A német cég a JBS Toledo belga húsgyár beszállítója. „Élelmiszerbiztonsági szempontból nincs probléma, de a termékek félrecimkézésével megsértettük cégünk szigorú standardjait” – áll a közleményben.

Már az csoda, hogy ezekben a szószókban egyáltalán húst találtak. Vajon mennyit kell még várni az első kannibál húsfeldogozóra?

A CBA kitart az offshore bélszínroló mellett

2013.02.15. 12:21 | jackyll | 117 komment

Ugyan Zoltán már 2011-ben bepanaszolta a hamis bélszínrolót, amit a CBA-ban forgalmaznak, továbbra is a CBA-ban vásárol hamis bélszínrolót:

Tisztelt CBA! Napi szinten vásárolok az Önök üzletében, és panasszal szeretnék élni a Mirelit-bélszínrolók kapcsán. Kevesen tudják, hogy a legtöbb CBA üzletben ugyanis egy - az eredetivel teljesen megegyező csomagolású, de borzalmas ízű bélszínrolót forgalmaznak, tehát megtévesztik a vásárolókat. A gyártó neve valami Mirelit-food Szolnok, - nem tudom kóstolta-e már valamilyen beszerzési illetékes maguknál, de minősíthetetlen az íze. Családom nagy kedvence volt a klasszikus Mirelite-bélszínroló. Bízva a megszokott csomagolásban több zacskónyit megvásároltam belőle, majd otthon az ebéd közben derült ki hogy ehetetlen, borzalmas íze van, és sütés közben darabokba esik szét.

Olvasson tovább!

Hányféle Milka csoki létezik?

2013.01.29. 14:45 | jackyll | 332 komment

milka.jpg

Aki evett már német szürkeimport junkfoodot, például Nutellát, az tudja, hogy színre, állagra és ízre is teljesen más, mint a magyar. Zoli azonban a Krafttól vásárol, így ő a Milka csokin akadt fenn. A gyártó állítólag azt írta neki, hogy minden csoki egy gyárban készül. Mármint a régióban? Akkor viszont radikálisan unorthodox módon tárolhatják és szállíthatják, ha ennyire megváltoznak, mire ideérnek.

Meglátásom szerint kétféle Milka csoki létezik:
1: Lengyel gyártmányú (lengyel, cseh, magyar feliratú általában 180-220 Ft körül kapható)
2: Német / Osztrák gyártmányú. (Alpenmilch garancia felírat található a csomagoláson, általában öntapadós etikett címkével rakják rá a magyar feliratot, nagyjából 300-350 Ft körül árulják)

A két gyártmány íze nagyon különbözik, mikor a Kraftnál rákérdeztem erre, akkor "elmagyarázták", hogy egyetlen egy gyárban készül az összes Milka csoki, csak a csomagolás feliratában különböznek, az adott régió nyelve miatt. Érdekes, mert a Németországban vásárolt (illetve Német / Osztrák felíratú) Milka csoki sokkal lágyabb, és ízletesebb mint a Magyarországi csomagolású, tehát el nem tudom képzelni hogyan lehet ez?

Olvasson tovább!

Patkánymérges nápolyi a Tescóban

2013.01.22. 18:45 | jackyll | 242 komment

Bár a hivatalos gyorsriasztás szerint lehet, hogy nem is patkányméreg a rózsaszínű por, amit a Tesco saját márkás vaniliás nápolyijában találtak Lengyelországban (hanem? mosópor?), blokk nélkül visszaveszik az összeset, úgyhogy valami gáz biztos van vele:

A NÉBIH 2013. január 22-én kapott értesítést az EU tagállamok által működtetett, az élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors riasztási rendszeren (RASFF), amely szerint lengyel édességek gyártása során feltehetően rágcsálóméreggel szennyezett tejport használtak fel, ezért ezeket az édességeket visszahívják a fogyasztóktól. A bejelentés szerint az édességek gyártáshoz használt tejporban rágcsálóirtó szerre emlékeztető rózsaszínű granulátumot találtak, de nem bizonyított, hogy a granulátumok valóban rágcsálómérgek voltak, és a szennyeződés módjáról sem érkezett hivatalos tájékoztatás. A feltehetően szennyezett termékből – melynek eredeti megnevezése „Wafle waniliowe 175g” magyar megnevezése TS Vanília ízű krémmel (74%) töltött ostyaszeletek, minőség-megőrzési ideje 2013.04.21. azonosító száma 2-0771-210413 – a jelenlegi információk szerint Magyarországon a Tesco áruházakba szállítottak.

süti beállítások módosítása