Aki kötött már életében biztosítást, annak tutira van biztosítós sztorija is azzal a konklúzióval, hogy "csak addig vagy fontos, amíg megkötöd, aztán fizetsz évekig, és ha beüt a menkű, csak a kibúvókat keresik." Mindez a másik oldalról úgy néz ki, hogy "a biztosító nem jótékonysági szervezet, hanem gazdasági társaság, olyan szerződéseket köt, amik nagy tömegben és hosszútávon hasznot hoznak neki, és tudod te, hány olyan van, aki akkor is a viharral jön, ha valójában a Gyurika törte be az ablakot részegen?". Igazság  mindkét narratívában van, de az biztos, hogy az alábbi sztori nem túl jó reklám egyik részvevevőnek sem. Reméljük, Lídia fut egy kört az  MABISZ-nál (Magyar BIztosítók Szövetsége), és megírja majd a fejelményeket is nekünk.

Kedves Tékozló Homár!

Szeretnék veletek megosztani egy történetet, ami tavaly év végén esett meg velem.:

A történet ott kezdődik, hogy az ünnepek előtt egy baráti találkozón ellopták a táskámat az Andersen nevű helyen.  Természetesen annak rendje és módja szerint mindenem benne volt...iratok, pénz, telefon egyéb személyes holmik társaságában.  Ezt követte a kártyaletiltás, a rendőrségi feljelentés és az iratok pótlása.

Mivel a telefonomra a vásárláskor kötöttem lopás ellen is biztosítás úgy gondoltam nincs akkora gond, így be is nyújtottam a papírokat a biztosítónak. Karácsony utáni napon rögtön kaptam is válaszlevelet a biztosítótól...ám ezzel a levéllel együtt kezdődik meg a történet igazán felháborító része. Az e-mailben ugyanais az állt, hogy mivel nem a kezemből lopták el közvetlenül a készüléket, ezért ez az eset nem rablás, hanem lopás és ez kizáró oknak számít.