
"Úgy tűnik a Nemzeti Parkolási Szisztéma nincs felkészülve a forintokkal vacakolás helyett mobillal fizetni akaró külföldiekre. Vagy legalább is nem igazán akar segíteni nekik." Tavaly augusztusban írtuk ez. Majdnem egy évvel később csak a helyszín változott, a helyzet változatlan.
Segítség!
Május 7-én a Terézvárosban szerettem volna parkolni egy német rendszámú autóval. Kp nem lévén nálam, sms-ben próbáltam fizetni. Nem ment, hibás formátum, jött vissza a válasz. Újra próba másként, kötőjel, anélkül, semmi eredmény. Autó otthagy, drukkol, hátha megúsz. Nem úsz meg, egy óra múlva piros csomag a szélvédőn.
Másnap hívom az ügyfélszolgálatot, elmesélem a sztorit, kérdezem, mit rontottam el, hogy sms-ben nem bírtam fizetni. Mondja az amúgy kedves munkatárs: a rendszám után vessző, aztán ország felségjelzés kell nekik, akkor jó lett volna. Honnan tudhattam volna ezt, kérdem én??? Az automatán elolvastam még a graffitiket is, de erre vonatkozóan egy sor sem szerepelt sehol. A mobilszolgáltatói szerződésemben van ez leírva, mondja a srác segítőkészen, amire nanemááár az önkéntelen reakcióm. Írjak panaszlevelet, javasolja.


.jpg)
.jpg)
aztán csodálkozott, mert jól megbüntették. Egyet nem értését a filozófia legalapvetőbb kérdéseit feszegető levelében tárta Közterület Felügyelet elé. Természetesen ontógiai fejtegetés ide, történelmi távlatba helyezés oda, egyáltalán nincs igaza, ahogy azt a Fegyületet szépen a válaszlevélben meg is indokolja neki, de szép próbálkozás volt, és az vesse rá az első követ, aki még sose parkolt a fenti módon. A mi szempontunkból egyébként az elgondolkoztató-rovat kérdései az igazán érdekesek.