Tékozló Homár


Mégsincs ingyenes OKJ-oktatás

2013.10.15. 12:48 | jackyll | 75 komment

NMM tévesen gondolta, hogy első középfokú OKJ-s képesítése ingyen lesz. Az iskola elindulása után nem sokkal derült ki, hogy az adminisztrációs díjon felül a második félévtől már inkább 54000 forintot kellene fizetnie:

Tisztelt Oktatási Hivatal! Az ügy, amiben Önökhöz fordulok egy viszonylag széles csoportot érintő probléma és úgy gondolom az eset, ami megtörtént nem is feltétlenül egyedüli. Középfokú szakmát szeretnék szerezni, pontosabban OKJ-s végzettséget, ilyen képesítésből ez lenne számomra az első, tehát elviekben az állam támogatja ennek megszerzését, tandíj alól mentesülnöm kellene. Több iskola kínálatát is átnéztem, akik esti tagozaton is biztosítják az általam választott szakot, mivel koromból kifolyólag (24) nem vagyok már jogosult ingyenes, középfokú képzést igénybe venni nappali tagozaton. Szomorúan nyugtáztam, hogy olyan iskola, amely valóban biztosít ingyenes képzést nincsen. Illetőleg volt egy, ami ingyenesnek hirdette magát, ez az Atalanta Üzleti Szakközépiskola volt. Mivel nem engedhetem meg magamnak, annak ellenére sem hogy dolgozom a félévente 50-100 ezer forint közötti tandíjakat, így a fent említett iskolát választottam.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása