Tékozló Homár


A társszámlások megszívták az OTP-nél

2014.04.25. 11:53 | jackyll | 71 komment

Lalekowsknak sikerült nagyjából rekonstruálnia az ingyenes készpénzfelvételen fennakadt naiv ügyfél történetét az OTP-vel. Ő édesnyja számlájára csatlakozott be, és ezért nem vehet most egyikőjük sem kedvezményesen pénzt. Ahelyett, hogy bitcoinra váltottak volna, és nem foglalkoznának már sem a köcsög bankokkal, sem a regisztrációhoz kötött alamizsnával, amivel az amúgy is porrá adóztatott fizetések hozzáférésének tovább adóztatását ellensúlyozták látszólag. A sötét középkorban nem húzták le ennyire az embereket, pedig akkor még tulajdonjog sem nagyon volt, és a mai adók töredéke ellen függetlenségi harcok robbantak ki. Ennyire félünk?

Bármennyire is elképzelhetetlennek tűnt a számomra, hogy valaki még rajtam kívül, ugyanabban a cipőben járjon ebben a kis országban!? A........... Persze tudom hogy nem így van! Az én szitum egy és ugyanaz majdnem, mint a tied, egy számla, két tulaj. Az anyukám a számla tulajdonosa, nyugdíja utalása miatt nyitottam a számlát számára, hogy ne kelljen mindig a postásra várnia, még annak idején jó pár évvel ezelőtt.

Tavaly társultam a számlához (sose lehet tudni bármi történhet alapon), aztán még az év végén meg is ragadtam az alkalmat és regisztráltam a díjmentes készpénzfelvételre, az én mint társtulajdonos netbankján keresztül. Többször átnyálaztam a dolgot, hogy kell-e regisztráljam a mamát is? Akárhogy is értelmeztem a felső határ maximálva lett `150000 forintban akárhány tulajdonosa is van a számlának, maga a kedvezmény a számlához kapcsolódik, nem személyekhez, de azért biztos ami biztos regisztrálom az anyukámat is. Hát próbáltam, de nem tudtam, már a rendszer tájékoztatott, hogy a számlához tartozik egy felvételi kedvezmény regisztráció. Na akkor minden ok, gondoltam én.

Olvasson tovább!

Magyarország vezető bankja vs címváltozás

2014.04.16. 15:45 | jackyll | 361 komment

otpsajtpapir.jpg

Technikailag ugyan van rá lehetőség, hogy címváltozást online jelentsenek be az OTP-nél, de a túl sokat internetezőknek közegészségügyileg be kell fáradniuk személyesen ügyintézni, derítette ki a Cink:

Gondolhatnánk, hogy mindez a neten is elintézhető, de az első vicces csavart ide rejtették: úgy csak akkor tudunk címet változtatni, ha a havi egyenlegértesítőt papíron, borítékban, címünkre kipostázva kérjük, ha ezzel szemben időnként letöltögetjük őket PDF-ben, akkor be kell fáradni a fiókba.

Elképzelhető, hogy további díjakat számolnak fel a személyes ügyintézésért?

Mégsincs ingyenes készpénzfelvétel az OTP-nél (frissült)

2014.04.15. 09:31 | jackyll | 41 komment

A kormány választási látszatintézkedései közül az egyik minősített eset volt tavaly, hogy előzetes regisztráció ellenében havonta 2x jutalék nélkül vehetnénk fel pénzt automatából. Természetesen ez nincs így. Az OTP-nél legalábbis:

Az OTP-vel harcolok már egy hónapja. Még decemberben netbankon keresztül megigényeltem a havi 2x max ugye 150.000 Ft-os készpénzfelvételt. Meg is jött a visszaigazolás. Aztán februárban (1x 100.000 Ft) majd márciusban (1x100.000Ft 1x 20.000Ft) s végül áprilisban (1x100.000Ft 1x.20.000Ft) is levonták a készpénzfelvételi díjat. A 100.000 Ft után ~1200 Ft-ot, a 20.000Ft után ~300Ft-ot.

Olvasson tovább!

20000 forint készpénzfelvételi díj az OTP-ben (frissült)

2014.03.26. 09:35 | jackyll | 118 komment

Naiv ügyfél egy mezei készpénzfelvétel után arra lett figyelmes, hogy nagyjából 20 ezer forintot számolt el az OTP arra, hogy bement egy fiókjukba a pénzéért. A számlacsomagja szerint 1271 forint is elképesztő összeg, ha jobban belegondolunk, azért, hogy visszakapja a banknak kölcsönadott pénzt, de azért valahol meg kell húzni a határt:

2014 március 14.-én történt, hogy bementem az OTP egyik fiókjába. Szerettem volna kivenni a náluk összegyűlt pénzemet. Bementem, mondtam, hogy szeretnék készpénzt felvenni. Ezután elkérték a személyigazolványomat, lakcímkártyámat, bankkártyámat, majd a kártyámat az olvasóba helyezték és kérték, hogy az azonosításhoz írjam be a pin kódomat. Én így is tettem. Ezután fogadták a kérésemet, hogy készpénzt szeretnék felvenni. Visszaültettek 10-15 percre, mert a pénztáros kasszája időzáras volt. Az idő leteltével a pénzt megkaptam, majd elmentem.

A következő hétfői munkanapon kaptam egy sms-t reggel, hogy rövidebb lettem 20.000 (és pártíz forinttal), készpénzfelvételi díj címén. Na gondoltam, itt valamit eltoltak. Ugyanis direkt rákérdeztem otp netbankján csevegésben, telefonos ügyfélszolgálaton telefonon, hogy az én számlacsomagommal mi az az összeg ami az adott fiókban bejelentés nélkül felvehető és ennek milyen költségei vannak. A válasz mindkét esetben 1271 HUF volt.  A link a költséghez (bár ez március 19.-étől érvényes, én az előző verziót is lementettem, amiben ugyan ez a összeg szerepelt).

Olvasson tovább!

Az OTP ügyfélszolgálata nem érti a problémát

2014.02.18. 12:34 | jackyll | 78 komment

Az OTP is díjat emel, de erről még nincs történet. Van viszont egy másik abszurdabb, amiben Gyuri körömszakadtáig küzdött az ügyfélszolgálat all-star csapatával, hogy küldjenek neki egy elmaradt számlakivonatot:

Megszoktuk már (UPC, Telenor, stb... használata mellett), hogy kishazánkban az ügyfelekből élő hivatalok és cégek magasról tesznek az ügyfeleikre, az sem érdekli őket, ha elveszítenek néhány barmot, hiszen úgyis lesz más, aki igénybe veszi a szolgáltatásuknak csúfolt trágyahalmot, és amíg akad olyan, akivel ki lehet szúrni, hát ki is fognak - akár tudatosan, akár szimpla állathülyeségből és hozzá nem értésből. Abba hadd ne menjek bele, hogy ez a fajta gondolkodásmód mennyire nem hatékony és hosszú távon milyen káros, inkább megosztom veletek a legújabb kalandomat az OTP-vel, ahol - mint kiderült - az online ügyfélszolgálaton nem alapkövetelmény az olvasás és szövegértés. Amikor pedig az egyik droid nem boldogul a kvantumfizikát is maga mögé utasító kihívással, akkor átpasszolja egy másik droidnak, aki szintén hasonló problémákkal küszködik, majd jön a harmadik. Ezeket, úgy tűnik, tenyésztik, csak kár, hogy beltenyészet...

A lényeg röviden: több évtizede vagyunk az OTP ügyfelei, anyámnak jelenleg két számlája van, az egyikre érkezik a nyugdíja, arról mennek a rezsiszámlák, a másik pedig amolyan "minden egyéb", hátha szükség van rá. Az évek során minden hónapban küldött az OTP havi összesítőt levélben, de ez most elmaradt, pontosabban a második számláról küldtek, de a "fő" számláról nem, pedig nekünk éppen az kellett volna. Tudni kell, hogy egy ilyen postai kivonatnak minden hónap elején meg kell érkeznie, ill. meg is szokott, most viszont a szokásoshoz képest jó 1,5 hetet késett.

Olvasson tovább!

Melyik a rosszabb: az Erste vagy az OTP?

2014.02.06. 12:38 | jackyll | 37 komment

Mostanában mintha kevesebb lenne az erstés történet, ami vagy azt jelenti, hogy nincsenek ügyfeleik, vagy azt, hogy sikerült összekapni magukat. Naiv ügyfél egy ártalmatlan igazolást kért a bankoktól, hogy rendesen fizeti náluk a hitelét, ami két radikálisan különböző megoldásra vezetett:

Úgy történt, hogy adóstárs leszek. Nem azért mert erre vágytam egész életemben, hanem mert sajnos úgy alakultak a családban dolgok, hogy én maradtam egyedül, aki segíteni tudott. Dehát ezért van a család vagy mi... Naszóval adóstársnak lenni - bár nagyon csábító lehetőség - mégsem túlzottan egyszerű. Be kell kérni mindenféle igazolásokat, papírozni kell, bizonygatni mindent amit a bank amúgy is tud, vizelet es székletmintát adni, és hasonlók (mondjuk az ügyintézés egy pontjánál az utóbbin tényleg elgondolkodtam...) De most egy egyszerű igazolásról beszélnek. Kellett minden fennálló hitelemről nyilatkozni, hogy mennyi van még hátra és igazolást kerni "az elmúlt 12 hónap fizetési magatartásáról". Ezt nekem két helyről kellett begyűjtenem:

ERSTE: autóhitel - még kb 1M FT tartozás összesen kb 4 évre. OTP: áruhitel - még két hónapnyi tartozás, kb 50e ft összesen, (teljes futamidő nem volt 12 hónap). Gondoltam ezt telefonon el lehet intézni (minimum az OTP-t), mert egy civilizált országban ez így kéne menjen. Meglepő módon részben igaz is volt! Röviden összefoglalnám az ügyintézést mindkét esetben. Hangsúlyoznám, hogy ugyanazt kértem mindkét cégtől.

Olvasson tovább!

Félnapos sorszámot kapott az OTP-ben

2014.01.13. 12:04 | jackyll | 106 komment

Zoltán hiába várta az OTP-ben, hogy szólítsák a sorszámát, úgyhogy rákérdezett. Állítólag a 16:09-es kiállítású szelvényét délelőtt egyszer már szólították, de azt nem mondták, hogy melyik dimenzióban:

Kedves OTP! El kell mesélnem, hogy milyen élményekkel gazdagodtunk az egyik fiókotokban a minap. Január 7-én a váci kirendeltségben szerettünk volna egy egyszerű banki igazolást kérni egy aznapi átutalásról. Ugye ez eddig senkinek nem tűnik egy bonyolult feladatnak? Ugye, ha besétál a bankba az ember, és kér egy sorszámot 16:09-kor, akkor joggal feltételezi, hogy még bőven nyitvatartási időn belül (17 óra) végez, és más dolgát is el tudja intézni aznap. Mert hát vagyunk úgy páran, akiknek nem az a hobbija munka után, hogy másfél órákat töltenek egy ilyen piszlicsáré üggyel. Vagyis csak annak tűnővel, mert a hatalmas OTP képességeit ez az ügy meghaladja. De ne rohanjunk ennyire előre.

Tehát beülünk a 16:09-es cetlinkkel, melynek sorszáma a 356-os. Épp a 353-assal foglalkoznak, örülünk, hogy még két ember van előttünk, aztán mi jövünk! Hát nem! Jön a 354-es, jön a 348-as, a 351-es, aztán a 357-es, 360-as!!! Hogy a rákba? Elaludtunk, vagy mi van? Átugrották a mi sorszámunkat? És hogy jönnek a mi sorszámunk előtti sorszámok?

Olvasson tovább!

Karácsonyi meglepetés az OTP-től

2013.12.30. 15:00 | jackyll | 23 komment

Naiv ügyfél kiakadt, hogy tömbösítve kapta meg az utóbbi hónapok levelezését az OTP-től, pedig korábban már egyszer felfogták, hogy melyik a levelezési címe. Bizonyára náluk is infrastrukturális fejlődés ment végbe, ezért butulhatott vissza a rendszer 10 évet:

Boldog Karácsonyt Kedves OTP!! A kurva anyátok...

Ezt nem hiszem el karácsonykor kell megkapnom egy kupacban az elmúlt időszak összes levelét az OTP-től, amikor legutoljára jártam bent nálatok személyesen már akkor is elpofáztam, hogy a levelezési címemet ha elkéritek akkor oda küldjétek a tetves leveleket, mi a faszért kértek el két címet ha nem használjátok??? Az egyik címem, a 33XX xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx az az állandó címem, de a tartózkodásim, ahol lakom értitek, ahová szeretném ha kapnám a leveleimet az a 1036 Budapest xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx...

De ezt nem hiszem el, hogy évekkel ezelőtt ezzel beszopattatok már ugyanígy, és amikor az ember külön szól, hogy most legyetek már kedvesek nem értelmi fogyatékosként viselkedni megint bejátsszátok hát pofám leszakad... fogjátok fel, levelezni a levelezési címemen szoktam...

Fizethetetlen hitel az OTP-nél

2013.08.05. 10:42 | jackyll | 67 komment

Tamás megörökölte anyja hiteleit és az OTP javaslatára előre befizetett a zárolt számlákra 3 hónap törlesztőt, hogy amíg át nem írják a nevére, ne legyen gond. 3 hónap múlva papírforma szerint kiderült, hogy a zárolt számlákat zárolták, arról nem vontak semmit, és újra be kellene fizetni a 3 hónapot.

Tavasszal édesanyám elhunyt, én vagyok az egyetlen örökös, viszont a hagyatékira még mindig várni kell. Volt két OTP-s CHF hitelünk, egyikben zálogkötelezett voltam, másikban adóstárs is. Én kb egy éve már nem a hitellel terhelt lakásban lakok (állandó lakcímem viszont az), sőt a városból is elköltöztem, anyu halála óta az akkori élettársa lakik a lakásban. Május elején befáradtam a mostani lakhelyem egyik OTP fiókjába bejelenteni a halálesetet, zároltatni a folyószámlákat és érdeklődni, hogy akkor a hagyatékiig miként is tudnám fizetni a hiteltörlesztőket, lévén azt anyu bankszámlájáról vonták eddig. Azt hittem simán át tudom íratni a saját folyószámlámra a beszedést (mely egyébként szintén OTP-s), hát tévedtem. Közölték, hogy mivel az ominózus két hitel nem az én nevemen van, illetve az a folyószámla sem az én nevemen van, melyről eddig vonták a törlesztőket, így ezt nem tudják átírni, majd csak akkor ha lezajlik a hagyatéki és mint egyetlen örökös ténylegesen megöröklöm ezeket.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása