Tékozló Homár


Pályázati tanácsadás=sok pénzért semmi?

2016.10.20. 10:00 | Homár Hilda | 48 komment

shutterstock_457513792.jpg

Olvasónk mellékelte a szerződést és a panaszleveleit is, azok alapján egy nagyon hatásosan csomagolt, többoldalas, de konkrétumok helyett elég tágan értelmezhető vállalásokat tartalmazó iratot sikerült rájuk tukmálni, majd ezekre hivatkozva az elégedetlenkedést elutasítani azzal, hogy ha nem tetszik, forduljanak a Békéltetőhöz. Ez elég fura, tekintve, hogy a Békéltető Testületek a fogyasztókat várják, itt pedig két 2 közti szerződéskötés történt, így aztán megkérdeztük szakértőinket, hogy hogy is van ez. 

Kedves Homár,

Szeretném megosztani a közösséggel történetünket, hátha tanulságos!

2014 júniusában szerződést kötöttünk egy kft-vel. A tárgya pályázatok figyelése, tanácsadás és bonyolítás volt 2 éves időtartalomra bruttó 410 ezer Ft-ért. Ha sikeres a pályázat akkor még sikerdíj is járt volna :) A hölgy aki személyesen kint volt a cégnél szóban garantálta, hogy egy csomó pályázatot nyerhetünk és most belekerülünk a tutiba :)

Olvasson tovább!

Otthon Melege Program valakiknek

2016.07.28. 16:38 | Homár Hilda | 52 komment

screenshot_2016-07-28_16_24_37.png

Otthon Melege Program a "rászorulóknak" - írta címnek olvasónk, és hát a sztori alapján az NFM szerint egy rászoruló legfőbb ismérve nem az, hogy ipari műemléknek beillő hűtőben tárolja a tejecskét, hanem hogy alapnak tekinti a kiszemelt pályázat naponkénti elolvasását, és kellően éber és gyanakvó ahhoz, hogy egy hírnek álcázott címben azonnal felismerje, hogy valójában a kiírás változott. 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016-ban ismét pályázatot indított "Otthon Melege Program" néven a lakossági hűtőgépek cseréjére, mely során 500 millió forintot fordítanának a háztartások energiahatékonyságának növelésére. Ez idáig rendben is van. Ennek megfelelően a Minisztérium erre a célra létrehozott oldalán (https://hgcs-2016.nfsi.hu) közzé is tették májusban a pályázati felhívást, idézem:

Pályázatot benyújtani 2016.09.07-ig ..az alábbi kezdő időpontoktól lehetséges.
Budapest főváros nyugdíjasok esetében 2016.07.26-tól, további magánszemélyes esetén 2016.07.28-tól lehetséges

Olvasson tovább!

Egy újabb sikeres Erzsébet-pályázat

2013.01.29. 11:48 | jackyll | 26 komment

Múltkor egy olvasónk kiszúrta, milyen furcsa pályázatokat írnak ki az Erzsébet-programban, de nyilvánvalóan nem olvasta végig az összeset, mert van még:

Van nekem egy nem túl jó módban élő családom, és abban három gyerekem. Gondoltam pont nekünk találták ki az Erzsébet program táborozásait, nézzük át, hogyan tölthetnének pár napot értelmesen a kölkök. A 14 éves lány kitalálta, hogy szeretne pályázni arra a programra, melynek címe "Önismereti tábor (14-15 éves korig) Csutak Zoltán drámapedagógus vezetésével". Szülőként örvendtem, hogy a gyereket ilyesmik is érdeklik, és kezdtem kitölteni a lapot, amikor szembe találtam magam az alábbi feltétellel: "Kedvezményezettek köre: Belföldi illetőségű, tanulói jogviszonyban álló, a pályázat benyújtásának napján legalább 14 éves, de 2013. augusztus 31-ig 15. életévét be nem töltött gyermek." Tehát a 14-15 éveseknek meghirdetett pályázatra azok adhatnak be érvényes jelentkezési lapot, akik 1998. szeptember, október, november, december, vagy 1999 január hónapban születtek, mindenki más valahol kilóg a korhatárból.

Olvasson tovább!

Gyermekeit nevelő nagycsaládos anyuka ne akarjon nyaralni

2013.01.24. 11:28 | jackyll | 249 komment

Hol van már a 3 gyerek, meg a 4 kerék szlogen! A legvadiújabb nagycsaládosoknak szánt Erzsébet-pályázaton ugyan a tavalyi kiíráshoz képest már mindkét szülőt fel lehet tüntetni, kizáró tényező, ha valaki a 3 vagy több gyermeke mellett nem dolgozik, például mert nem kap munkát és/vagy egyetemre jár. A nemzetgazdaságilag haszontalan tevékenységeket mindenképpen büntetni kell, ilyen többet ne forduljon elő! Tessenek még több hasznot hajtani, csak aztán jöhet az aratás!

Kedves Homár! Azért írok neked, mert már csak sírni tudok ezen az egészen. Eddig egyetlen egyszer tudtunk elmenni a gyerekekkel nyaralni, a 9 év alatt. Tavaly megörültünk az Erzsébet pályázatnak, (Üdülési pályázat Nagycsaládosok részére) hogy végre, talán mi is eljuthatunk. Akkor csak egy szülőt lehetett feltüntetni a pályázati lapon, miután nyertünk, derült ki, hogy ahhoz hogy én is menjek, még súlyos ezreket kell kifizetni, amit nem bírtunk. Lemondtunk róla, nem mentünk. Idén örömmel fedeztem fel, hogy kevesebb lett az önerő, már engem is fel lehet tüntetni a pályázaton, szuper. Egészen addig, amíg ki nem derítettem, hogy ha én nem dolgozom akkor nem lehetek rajta.

Olvasson tovább!

Állj bosszút a parkolóórán!

2008.06.02. 00:12 | szily | 33 komment

Itt a lehetőség, hogy kiélj egy jó adag frusztrációt, és egy átkozott parkolóórát alienzombi vagy Szűcs Erika munkaügyi miniszter-alakúra formálj át. Levelet kapott ugyanis a Homár arról, hogy az EME Zrt. (a mobilfizetős parkolási cég) pályázatot ír ki parkolóórák defacelésére. Két kategória van, az egyikben egy teljes testet beborító matricát lehet tervezni az automatákra, a másikban szabad a vásár, térben is lehet bármerre terjeszkedni. Van valakinek viaszlenyomata a meztelen Szekeres Imréről? Mert mi Imrét akarjuk kentaurként megformálni. Bullshitbe csomagolt eredeti sajtóközlemény, csak szívós olvasóknak, hajtás után. Ja, a projektben egy dolog gyanús csak eddig, hogy Bakáts Tibor Fontoskodó ott ül a háromtagú zsűriben. Aki meg tud nevezni az elmúlt három évből egy bakátsmentes zsűrit, féléves ingyenes Homár-előfizetést nyer.

Olvasson tovább!