Naiv ügyfél telefon nélkül maradt, mert 3 hónap alatt nem sikerült kilogisztikázni a T-Mobile és a Távszámla között, hogy az addig rendben számlázott szolgáltatás + a készüléke törlesztőrészlete továbbra is egy számlát képezzen:
Kedves T-Mobile általános-, számlázási-, behajtási- és az összes többiféle ügyfélszolgálat! Mivel ez már körülbelül a 10. levél, amit írok Önöknek, és összességében már legalább 3 órát beszélgettem az ügyfélszolgálatuk különböző osztályainak dolgozóival, és MÉG MINDIG nem sikerült megoldást találniuk a problémámra (melyet valójában ÖNÖK okoztak), ezért úgy döntöttem, hogy panaszt teszek. A problémám a következő: Egy szép májusi napon kaptam egy sms-t Önöktől, hogy kiegyenlítetlen tartozásom van (amúgy nincs). Én rögtön írtam is az ügyfélszolgálatnak egy e-mailt, hogy legyenek kedvesek felvilágosítani eme tartozás mibenlétéről, ugyanis én minden számlámat időben fizettem (és már vagy 3 éve vagyok az előfizetőjük). Erre természetesen semmi választ nem kaptam, csak pár héttel később egy újabb sms-t, hogy fizessem ki a tartozásom. Én erre küldtem egy újabb kíváncsi e-mailt, amire szintén nem kaptam választ. Ezt eljátszottuk legalább ötször, egészen július 6-ig, amikor is kaptam egy sms-t Önöktől, hogy letiltják a kimenő hívásaim. Természetesen az Önök rendszere annyira okos, hogy ilyen esetben az ügyfélszolgálatot sem lehet felhívni (mert hát ugye nincs kimenő hívás), ezért küldtem egy újabb e-mailt Önöknek. Válasz erre sem jött...