Tékozló Homár

Horror és alázás Neckermann módra

Neckermann/szívatós nyaralás

2006.08.07. 09:57 | szily | komment

A tömegturizmus egyfelõl kellemes alkalom az agyveszett heverésre a homokban, de mi van, ha megszopatnak? Márpedig megszopatnak, tudományos felméréseink szerint néhányból egyszer feltétlenül. Mivel Magyarországon véget ért a rövid nyár és itt a szokásos augusztusi október, itt az ideális alkalom bemutatni, mire képes például a Neckermann, ha olyan Naiv Ügyféllel találkozik, aki nem kifent minigolfütõvel indul tárgyalni. Lesz itt silóra nézõ szoba, fallal elzárt tenger, kóró, tehén és cinikus osztrák menedzser. Aránylag hosszú, de jól megírt sztori, jó dühöngést!

Óvakodj a Neckermanntól

Ha nyaralni indul a lusta, középkorú turista: irány az utazási iroda! Az ügyintézõ mutogatja a prospektust, kitûnõ ötlet, Kos, Égei- tenger, pihenés, kirándulások, kékség, szálloda a tengerparton, a tengerpart homokos, a szálloda all inclusive, tengerre néz az erkélyes szoba. (Sandy Beach, négy csillag). Fizetés, öröm. A Neckermann egy nagy utazási iroda, itt biztos nem fürdünk be, hogy nincs pénz a visszaútra, az ember annyi mindent hall.

Aztán, nem egészen két héttel az indulás elõtt telefon az utazási irodától-elnézést kérnek, a számítógép véletlenül törölt bennünket a listáról, most vették észre. Nincs mit tenni, abban a szállodában már nincs hely, de fáradjunk be, válasszunk másikat. Valamiért ragaszkodunk a nyaraláshoz - ezért befáradunk. Hát nem is olyan könnyû az újraválasztás - de végül azért némi kompromisszummal sikerült. A szálloda szintén négy csillagos, drágább is, mint az elõször választott, de sebaj, a különbözetet az iroda állja, hiszen az õ hibájukból a változtatás. Azt mondják, õk és a prospektus, hogy a tengerpart kavicsos, a szállodát csak egy kisforgalmú út választja el a 250 méterre levõ tengerparttól, de hát van tengerre nézõ szoba, és annyival drágább, mit a másik, hogy ez csak jobb lehet. Hurrá, mégis utazunk.

Nem idegeskedünk, ha már az eleje egy kicsit kalandosabb is a kelleténél, akkor a közepe meg a vége csak jó lehet. Egy kicsit nyugtalanító, hogy az ígért idõben nem jelentkeznek az irodától, hogy a voucher átvételt megbeszéljük, de hát van nekünk is kezünk, felhívjuk õket. Kis baj van a Neckermann központ nyomtatójával, azért nincs még voucher, de majd a repülõtéren megkapjuk idõben.

Most sem idegeskedünk, hiszen ezek tényleg csak kis hibák, és különben is, attól úgysem oldódik meg semmi (önszuggesztió).

És tényleg, lett voucher, lett jegy is, és a várva várt napon megérkeztünk a Hotel Iberostar Hippokratesbe. Innentõl kezdve a nyögvenyelõsen induló álom kicsit rémálommá vált. A szoba még nagy fantáziával sem nevezhetõ tengerre nézõnek - ezzel szemben egy jó nagy kiterjedésû rémes zöld tetõre néz, ami a pont alattunk levõ hatalmas étterem, bár, stb teteje lehet. A szemhatárt egy távoli fasor zárja le szigorúan. Azon túl lehet a tenger, amiért jöttünk, hogy nézzük a napfelkeltét, a naplementét, a csillagokat. Végül is, ha valaki a Parlament mögött lakik, az is hirdetheti úgy a lakását, hogy Dunára néz. Le a recepcióra - nincs másik szoba, és különben is, mind ilyen. Várjuk meg a telepített idegenvezetõt. Jó, megvárjuk, se nem sírunk, se nem idegeskedünk. Nyaralunk, ez már az.

Jön is nemsokára a magyar hölgy (T. Cs.). Feljön velünk a szobába - megtekinti a kilátást, a végtelenbe nyúló rettentõ tetõt (lehet, hogy most volt itt elõször, hogy új telepítés?). Ezen még õ is elborzad: hát tényleg beszéljük meg. Aztán még reménykedve, de már kissé gyanakodva, indulás a tengerpartra, hátha ott a vigasz. A barátságos sétány, a strand , tervezett nyaralásunk központi helyszíne, a tenger és a partja. Igazán nem túlzott elvárás egy tengerparti méregdrága nyaralás esetén. Elindultunk, mendegéltünk, míg a szálloda kertjének végébe nem értünk. A sorompón kilépve valóban egy út következik, nem kisforgalmú ugyan, hiszen minden, még a buszközlekedés is ott zajlik, de útnak kétségtelenül út, ahogy ez a prospektusban szerepel. Csakhogy az út túlsó felén nem a strand kezdõdik, hanem egy randa kõfal. Nem túl magas, úgyhogy jól látható, mi van mögötte. Kiszáradt fû, gyomok és békésen legelészõ tehenek. A látvány meglehetõsen posztmodern. A Tûzraktérben láttam ilyen installációkat. Az áldozatban éledõ mazochisztikus hajlam – vagy kalandvágy? – nyomán nem adtuk fel a tenger keresését. (thalassza, thalassza!!!) Elindultunk a kosi fal mellett, találomra, mondjuk balra. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, közben motorok, autók, buszok dübörögtek mellettünk az úton, ha lett volna tenger a közelben, akkor is elnyomták volna a morajlását az amúgy otthonos érzést nyújtó, városi zajok. És láss csodát, minden szenvedésnek vége van egyszer, vagy legalábbis változatossá válik, egyszer csak a fal végéhez értünk, ahonnan folytattuk utunkat a tenger felé. Szemét, kövek, de már látszik, ott a tenger.

De olyan köves (nem sziklás, azt azért tényleg nem mondhatnám), hogy megközelíthetetlen mezítláb. Mi kifejezetten nem túlélõtúrára jelentkeztünk, sajna fizikális adottságaink sem tennének ilyesmit már lehetõvé - isten bocsássa meg, hogy a magunkfajta 50-en felüliek is szeretnének nyaralni, belátjuk, hogy erre egy utazási iroda nem lehet felkészülve, és prospektusaiban végülis azt ír, amit akar, magára vessen, aki szó szerint veszi. Hazafelé indulunk, vissza az útra, indulás a kerítés másik vége felé, a boci persze még legelészik.

Vissza a telepített idegenvezetõhöz. Hát ez nekünk, köszönjük, de nem kell. A szálloda hallja, kertje szép, elegáns, de nem azért jöttünk, hanem a tengernézésért meg a fürdésért. Az ifjú hölgy nagyon kedves, de sajnos, semmiben nem intézkedhet, még csak telefonálni sem tud. Nincs is kapcsolata a magyar Neckermannal, õ a svájci iroda alkalmazottja, és a fõnöke most nem elérhetõ. De majd visszajön este, a vacsorához, és biztos találunk megoldást. Ajánl is egy szállodát, ami ugyan csak három és fél csillagos (Hotel Atlantisz) de a tengerparton van egy másik városkában, van is benne hely, bár a tengerre nézõ szobát nem tudják megoldani.

Aztán azt is elmondja, hogy ha mi elmegyünk innen, akkor 3 napot azért ki kell fizetnünk, a szállodának, meg a költözésünket is magunknak kell fizetnünk és intéznünk, és hát a két szálloda közti árkülönbség is problematikus. Kissé keményebbre váltunk, itt nem mi vagyunk a hunyók- bünti fizetésérõl szó sem lehet, legfeljebb csak fordított irányban. Annyi hajlandóságot mutatunk („tárgyalás nehéz emberekkel”), hogy a két szálloda közti árkülönbség készpénz kifizetéséhez nem ragaszkodunk - úgyis terveztünk mindenféle kirándulásokat, hiszen két hétig maradunk, velük megyünk, „lekiránduljuk”. Ez ragyogó ötlet, de hát õ nem tudja, nem kompetens, majd beszél a fõnökkel, és este jelentkezik, ma már mindenképpen itt kell maradnunk. Nézzük a szobában a bõröndök felett a zöld tetõt, mást úgysem látunk. A tengerparti séta ma elmarad.

Este a megbeszélt idõben jön a hölgy - sajnos, nem ér rá a fõnöke, õ továbbra sem kompetens, de holnap bemehetünk a menedzserhez a városban levõ irodájába, meg is adja a címét. Ez már egy kicsit durva, gondolom, és nem is tévedek. De hát, mit tesz isten, kiderül, hogy a mellettünk levõ asztalhoz letelepedõ úr a fõnök, Rainer K. úr, személyesen. De hát nem ér rá - így a mi T. Cs.-nk, itt van ugyan, de nem munkaidõben. Na, gondoljuk, azért megpróbáljuk, hátha nem is teljesen véletlen, hogy pont itt ült le, ennek a szállodának a halljában a mellettünk levõ asztalhoz. Csak nem szemrevételez bennünket? Azért feláll az üdvözlésünkre, de nem mondja, hogy mi foglaljunk helyet, Mégis megtesszük.

A beszélgetés elmondhatatlan, mert - ahogy már a régi görögök is mondták - azt a testbeszédet látni kell. Leplezetlen gúny, a hatalmi helyzet élvezete. Ami Rainer K. arcára kiült, az leginkább a háborús filmekbõl ismerõs. Azért azt hajlandó volt elismerni, hogy a szoba nem néz a tengerre, de hát azt hol láttam leírva, hogy ha a szálloda 250 m-re van a tengertõl, akkor az odavezetõ út is annyi? (azt hiszem itt döntöttem el, hogy ezt nem hagyom annyiban.) És különben is, eddig sok-sok ezer vendégük volt, és még senki nem panaszkodott (ez aztán az érv, barátom, vajon melyik tárgyalási technikában tanítják?). A beszélgetés egyre barátságtalanabb. K. urat leplezetlenül szórakoztatja a helyzet – két kis hülye magyar ugrál itten neki az utasjogokért .Nincs ám elnézés kérés, nincs kompromisszumkeresés, vagy egy udvarias gesztus, amivel az ember könnyen leszerelhetõ – neki erre semmi szüksége. Üvegbõl vagyunk, átnéz rajtunk. Rá kell jönnünk, ez az úr bizony nem tárgyal, nem akar megoldásra jutni, nem érdekli, élvezi, csak alázni akar. Hát azért majd meglátja, mit tehet, az kétségtelen, hogy nem a tengerre néz a szoba. Ha találunk másik megfelelõ szállodát, akkor másnap költözhetünk is, majd meglátja, mit tehet, ugye neki is vannak fõnökei, meg kell beszélnie. A területi képviselõ majd jön holnap reggel, vagy inkább telefonál, mert sok dolga van, és akkor megmondja, hogy mi a helyzet, de õ egy udvarias ember, és megpróbál segíteni. Így váltunk el.

Másnapra az egy költözésen kívül minden visszavonva - nem fizetik a taxit, és nem utazhatjuk le a szállodák közötti árkülönbséget. A harmadik tárgyalásra én már le se mentem - jobban is tettem, K. úrnak persze sok más dolga volt, de a területi képviselõ, a nem kompetens, eljött. Elmondta, hogy nem fizetnek vissza semmit, hiszen mint ahogy tõlünk tudják (!), ez úgyis egy drágább szálloda, mint az eredeti választásunk lett volna(!!), így aztán nem lehet követelésünk. Még alá akart íratni velünk a történtekrõl egy általuk irt jegyzõkönyvet - azért ez már mulatságos. A hölgyet többet nem láttuk, (nem hiányzott). Átköltöztünk a Hotel Atlantiszba saját költségen, ott kaptunk egy nem tengerre nézõ szobát, és egy három csillagos pluszjelzésû, szakszervezeti beutaló jellegû ellátást, A tenger valóban a szálloda bejárata elõtt volt, kavicsos, de azért nemcsak artisták és túlélõ túrázni kívánók számára volt megközelíthetõ.

Egy szónak is száz a vége - ha túl nyugodt az életed, és vágysz egy kis kiszolgáltatottság érzésre, akkor csakis a Neckermannal menj nyaralni. Érdemes egész évben gyûjteni rá a pénzt. Bár a férjem azt mondja, nem lehet egy szavunk se, ez a sorrendben negyedik, ily módon szervezett nyaralásunk, és most elõször bántak így (el) velünk - igaz, hogy mindig kisebb irodákkal utaztunk.

És most jöjjön a fotógaléria a helyszín megrázó képeivel!

Szoba zöld kilátással

Távolban a tenger talán


A fal, amely elválaszt


A tengerre vezetõ tövises út

Kóró és fal

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bomoni 2009.08.26. 17:07:53

Nekünk csótányos szobás, bűzölgő mocskos tengerpartos,fertő, fosatós kajás,nyaralást adott el a Kartagó Tours! Már semmin nem csodálkozhat az ember a százezreiért!! Szupi fotók a katalógusban, csak éppen nem ott készűltek ahová befizettél!!!A leírások fele min. kamu!!! Basszák meg!!!
süti beállítások módosítása