Úgy tűnik, kedves levelezőnket, Schobert Norbertet tényleg felzaklatta, hogy az általa elhagyott ételfutár cég a régi logót használja és a régi ételsort ígéri a vevőknek, ahogy azt a Homár hétfőn megírta. A levélből kiderül, hogy
Norbi továbbra is fantasztikusan fogalmaz.
A régi cégnél vevőűző kajákat forgalmaztak a neve alatt.
Magyarországra kizárólag ő importál szénhidrátmentes lisztet.
Korábban tokos csirkeszárnyat ehettünk Norbi neve alatt.
A magyar nyelv csodás fordulattal bővült, miszerint pizzamentes hátat mindenkinek!
A levél a hajtás után olvasható, az elejére, a megszólítás elé Norbi kopipésztelte be a korábbi poszt egy részét.
Most ha jól tudom, akkor a Norbis kajákat ezentúl a food express szállítja, nem? Kötve hiszem, hogy norbinak bármi köze is lehet ehhez. Ami még érdekesebb, az a cég logója. Küldöm csatolva, mellette az eredeti logo, ahonnan ismerõs volt. kiváncsian várom, hogy reagál erre Norbi :)))
Tisztelt Homár Szerkesztőség!
Köszönöm az érdekes jelenségre való figyelemfelkeltést! Tényleg nagyon gagyi. Nekem jó hír, hogy ugyanazokkal az alapanyagokkal és étlappal reklámozzák, hiszen ez tökéletes vevőűző összetétel. Magam is többek között a súlyos minőségi problémák miatt váltottam a Food-ra és vontam meg a védjegyhasználatot. Az update ételnek van több védett alkotóeleme, ezek között a LoCarb Choice 90 százalékos szénhidrátmentes liszt is. Jelzett védjegysértő cég ezzel sem rendelkezik (nem szállítunk), tehát marad a tokos csirkeszárny punnyadt salátával. Már kibontás után, ránézésre is fogyaszt. Szakembereink nagyon komoly munkát végeznek jelenleg az Ercsi termelőüzemben. Május 7-től érdeklődve várjuk az Önök kendőzetlen kritikáját a forradalmian új Update ételsorra. Garanciát vállalunk, hiszen ha nem ízlett - ingyen evett! Remélem jóllakva hozza magát minden kiváncsi munkatársuk nyári formába és bevételünk is marad a további fejlesztésre :-) !
Kockahasat és pizzamentes hátat mindenkinek!
Üdv: Norbi a zsírdíler
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.