Tékozló Homár

Harc a 72 órán belüli cseréért

2007.06.06. 10:55 | jackyll | komment
A Papagáj-jelenet óta sokat romlott a helyzet fogyasztóvédelmileg. Már nem elég az embernek rongyosra beszélnie a száját a helyszínen, páldául ha frissen vásárolt telefonja azonnal elromlik. Alább két esetet vázolunk. Az elsőben VA nem hagyta magát, és nem adta be szervizbe elfeküdni az egy nap alatt megdöglött készüléket. Kiderül például, hogy a 72 órás csere a vásárlás pillanatától ketyeg, nem a bolt munkakezdésétől...
Nemcsak kis hazánkba, a Pannon is új reformintézkedésekkel szeretné felfrissíteni (leépíteni) ügyfelei éberségét. Az Árkád 2. emeletén lévő üzletben vásároltunk új akciójukban két telefont. Már az érdekes volt, hogy az eladóhölgy nem avatott be minket abba a felettébb érdekes ténybe, hogy az előre fizetendő havidíjat egy napunk van letelefonálni, különben elveszik, de pár keresztkérdés után magunk is rájöttünk. Miután rákérdeztünk azzal érvelt, hogy ez a kártya aktiválási díja, ami hülyeség, de ezt ő is tudta szerintünk. Az egyik telefonunk azonban egy nap után bemondta az unalmast. Beszélgetés közben kikapcsolt, átváltott hívástartásra, vagy hiába mutatta a képernyő, hogy a hívás folyamatban van, a hangszóró néma maradt és se a kicsengést, se a hívott fél kedves hallóit nem hallottam. Gondolom a sokadik hívásra, már egyáltalán nem kedvesen küldtek el melegebb éghajlatra pihenni. Készülékem néha úgy is megtréfált, hogy csak a mikrofon vett ki szabadságot, így én tökéletesen hallottam, hogy beszélnek, de egy árva hangot sem tudtam kicsikarni a készüléken keresztül. Pénteken visszavitte a férjem a készüléket, gondolván a három napos cseregarancia keretén belül minden gond nélkül ki fogják cserélni. Mekkorát tévedtünk azt még nem is tudtuk...

3,5 óra ügyintézés után megtudtuk, hogy tegnap egy körlevélben tájékoztatták a cég dolgozóit, hogy ha hibás a készülék, a vevőnek, ott a helyszínen kell tudnia bizonyítania a hibát. Amúgy is csak 72 óra a cseregarancia, az pedig a pénteki nappal le fog járni. Vigyük be inkább a szervizbe, vagy adjuk le náluk, és ők, ha van szabad készülékük adnak egyet két hétre. Természetesen jegyzőkönyvet nem vettek fel. A fránya készülék persze tökéletesen működött, abban a 4 órában, utána újra szabadságolta magát.

Fel internetre, homár és sok sok google....

Ügyfélszolgálatot felhívtam, pontosítottam, hogy a telefonbeszélgetésünket biztosan felveszik, majd megnézettem, pontosan, hogyan is áll a 3 munkanapos garancia, melyet az eladóhelyen tudok érvényesíteni. Kiderült a 72 óra a mi esetünkben 360 óra, ugyanis a vásárlástól számított 3 teljes munkanap számít 3 napnak. Még a Pannonál is. Megnyugodtam, van három napom, hogy felkészüljek teljesen a jogszabályokból. ... Persze védték a mundér becsületét, hogy a szolgáltatás 72 óra múlva lesz teljességgel elérhető, lehet emiatt instabil a telefonom, de miután elmondtam a pontos tüneteket, beleegyezően "bólintottak", a készülék a hibás. A szolgáltatás nem válik egyirányúvá attól, hogy instabil.

Megtudtam a törvény szerint ragaszkodhatok a készülék cseréjéhez, - 151/2003 kormányrendelet- , illetve, nem a vásárlónak, hanem az eladónak kell bizonyítania a készülék meghibásodását. Ezt a Fogyasztóvédelmi Főfelügyeletnél árulták már el hétfőn reggel, így magabiztosan mehettem el délután a kirendeltségre, ahol 20 percen belül kicserélték a készüléket az érvelésem hatására. Bár továbbra is azt a felvilágosítást kaptam kérdésemre, hogy innentől kezdve, újra él a 72 órás cseregarancia. De ezt betudtam annak, hogy bármennyire is kedvesek, szépek, tündériek a Pannonos lányok, meg vannak a maguk korlátaik.

Külön köszönet G. Viktornak, aki félretájékoztatással - ne nevezzük már élből hazugságoknak - segített e cikk megszületésében.

Balázs már nem volt ennyire agresszív, és hagyta, hogy az ElectroWorld továbbküldje vadiúj Nokia N95-ös csúcsmodelljét, aminek azonban olyan hangja volt, mint egy kagylónak:
Nokia kommunikátorom sajnálatosan leeset és összetört, gondoltam itt a nagy lehetőség és vásárolok egy új telefont magamnak. Hithű Nokiás vagyok, tehát körültekinttettem a palettán és kiválasztottam a N95 telefont. Hétvége lévén gondoltam egyet és meglátogattam az Electro World nevezetű áruházat (hozzáteszem nagy sajnálatomra). Az eladók nagyon kedvesen tájékoztattak a készülékről, a vásárlási lehetőségekről, a garanciáról, sőt az extra általuk vállalt garanciáról (all risk), csak arról nem, hogy ez fityfenét sem ér náluk, annyit sem mint az a papír, amire a fogyasztóvédelmi és egyéb szabályokat nyomtatják. Megvettem hát a csúcsmodellt, ahogyan Ők mondták, boldogan mentem haza. Bekapcsoltam és jött a hidegzuhany a készülékkel csillogott villogott mindenféle lehetőségeket ajánlott nekem, de amikor telefonálni akartam vele, a bizony nem ment. Nagyon egyszerű oknál fogva, a készülékből alapállapotban olyan fülsiketítő "sistergő–cicergő" alapzaj érkezet, hogy nem lehetet a fülhöz tartani. Na mondom szép, jól belehúztam!

Ha már ilyen szerencsés vagyok, mondom másnap visszamentem a fent nevezett helyre. Mondom a vevőszolgálaton mi a gond. A hölgy készségesen telefonál az osztályra, mondja, jön a kollega, közben mivel nagyon kíváncsi a gondra hát elmondom neki. Gondolt egyet leellenőrizte, elképedve mondta, hát ez nem semmi egy 175. 000Ft-os telefon és olyan mintha egy tengeri kagylót tartana az ember a füléhez (alapállapotban). Közben érkezik a kolléga, a vevőszolgálatos hölgy messziről mondja, hogy már kipróbálta, és amit mondok teljesen jogos. Az osztályról érkezett kollega lepróbálja azért és szintén elképed, mondja ez sajnos hibás. Telefont ragadott beszélt pár mondatott valakivel, elkerekedett a szeme majd hozzám fordulva alig merte kimondani Azt monda a főnöke, hogy ez nem hiba!

Nem hittem a fülemnek, a fiatalember sajnálkozott mire Én mondtam, hogy legyen szíves, hívja ide, akivel beszélt. 1 percen belül ott volt, a gondolom ügyeletes vezető. Kérdi, mit tehet? Mondom neki mi a gond, erre Ő tudatta velem, hogy ez nem hiba, mert neki is van ám mobilja, no persze nem egy ilyen drága, hanem egy olcsó és nem is ez a márka de az is szokott ciceregni – sisteregni. Mondom neki, próbálja ki, mert ezzel nem lehet kommunikálni halláskárosodás nélkül. Mondanom sem kell, hogy nem tett kisérletet a tesztre csak azt hajtogatta, ez nem hiba. Kérdeztem tőle hallott olyanról, hogy fogyasztóvédelem? Meg 72 órás csere stb.… erre közölte, hogy Ő ki nem cseréli, hanem elküldi bevizsgálni. Szó szót követet jött a panaszkönyv meg a szervizbeküldés. Most várom, hogy visszakapjam a pénzem, és máshol megvegyem a telefont, mert ahol ennyit ér egy vásárló nem kevés pénze oda többet nem megyek.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Miss Spongebob 2007.08.02. 14:00:44

A Pannonos részhez csak annyit, hogy az első havidíjat,amit a helyszínen kifizetsz a következő számlában jóváírják,azért kapsz kb.két nap forgalomra számlát, hogy a címedet ellenőrizze a rendszer.Ezt idő és forgalom arányosan küldik ki,a fennmaradó havidíj összege pedig a következő számládból jön le!
A 72 órás csere mindennemű problémára érvényes sz.tem!
süti beállítások módosítása