Tékozló Homár

A söröm mondta, hogy hányjam le a csajomat

2007.08.28. 14:05 | jackyll | 59 komment
Igazi turistanevezetesség lett a képen látható San Francisco-i plakátokból, a részeg egyetemisták ugyanis előszeretettel fotózkodnak előtte és töltik fel Facebook-oldalaikra. Ritka, hogy ennyire egymásra találjon társadalmi célú hirdetés és célcsoportja. Az Unhappy Hour (boldogtalan óra)-kampány a mértéktelen alkoholfogyasztás ártalmaira - úgyismint fánakütközés/verekedés/hányás/behugyozás - hívja fel az ifjúság figyelmét.

Azt nem tudni, hogy a hómpédzse is ennyire népszerű-e, pedig a szokásos száraz tények mellett (pl. az egyetemisták 5,5 milliárd dollár isznak el évente, és többen halnak meg alkohol segítségével, mint az összes többi drog használata miatt együttvéve) két tréfás szpot is helyet kapott:
Szűrt kommentelők

Témába vágó kommenteket várunk kulturált formában. A sértő, személyeskedő, trollkodó, spamnek minősülő és politikai tartalmú kommenteket töröljük. Gazdájukat a vétség súlyosságától függően kizárjuk, akár örökre is. Senkivel nem kell egyetérteni, de a véleményt elfogadható formában kell közölni. Köszönjük.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek:

szeloka 2007.08.28. 14:23:06Szűrés

5,5 milliárd? Kiváncsi lennék a magyar adatra is. Biztos jól állunk,legalábbis én mindent megteszek érte

homár molla2 2007.08.28. 14:23:22Szűrés

na oszt ha véletlenül betacsizik az ember?

szeloka 2007.08.28. 14:24:21Szűrés

Igyunk még, előzzük be az amcsi egyetemistákat!

a rekettyés 2007.08.28. 14:32:01Szűrés

Ez dögunalom volt azt hittem lesz egy jo kis hányos video. Jo étvágyat...

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.28. 14:32:22Szűrés

A kép bal oldalán vigyorgó hölgyemény lesz a köv. áldozat, csak ö még nem tudja...

Tibivagyokmeg 2007.08.28. 14:53:23Szűrés

Sörtöl meghalni? Eztet ki kell probalnom.

cyber panka 2007.08.28. 15:10:53Szűrés

engem még senki nem hányt le. lehet még így sikeres ember?

ottikaa 2007.08.28. 15:14:57Szűrés

Lehetsz csak ha Batz papucsban fogsz táncolni ősi román szokás szerint:)

homár molla2 2007.08.28. 15:17:24Szűrés

csak egyféleképpen menekülhetsz meg a sikertelenség lemoshatatlan bélyegétől: le kell hánynod valakit, ha már nem sikerült beállnod eddig egyetlen róka alá sem.

májgeriberi 2007.08.28. 15:17:29Szűrés

aki nem iszik sört és nem hányta még le a nőjét az biztos az ősi romániából jött és baccpapucsa van de sikeres ember nem lehet

homár molla2 2007.08.28. 15:18:32Szűrés

főleg ha még megvan az összes ajtaja, és még sosem ment mínuszba sms-sel a pannonnál

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.28. 15:26:02Szűrés

Ki az aki képes sörtől hányni? Mármint úgy komolyan, és nem csak sörhabot.
Tudvalevő, hogy a sör tele van B vitaminnal. Tudvalevő, hogy a sört a cseheknél a TB fizeti a vesebetegeknek.
Miért nem inkább a viszki ellen kelnek ki? Hülyék ezek az amcsik, azon túl, hogy ők egy ősi román nép, akiknek még ingyen bacc papucs sem jár.

Rosszindulatú Vászka 2007.08.28. 15:39:48Szűrés

Lehet sörtől rókázni, persze aki előtte alapozik, ahogy kell, akkor sokkal flottabbul megy, azt hallottam valahol...

Persze a pazarlás bűn!

májgeriberi 2007.08.28. 15:41:52Szűrés

szóljatok anyátoknak is hánnyatok együtt :)

cyber panka 2007.08.28. 16:03:50Szűrés

én hánytam sörtől kamasz koromban, B vitamin ide vagy oda. és mivel anyukámnak aztmondtam h nem ittam semmit, nem mehettem ki a mosdóba h ott hányjak. szerencsére erkélyes szobám volt, 4. emeleten. ez azért egy sikeres emberre vall, nem? még ha baccpapucs nem is volt a lábamon

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.28. 16:11:18Szűrés

Bullshit_Baby 2007.08.28. 16:03:50

Érdekes gyerekkorod lehetett:))

cyber panka 2007.08.28. 16:13:24Szűrés

net_Elek, most is érdekes a gyerekkorom. ez nem múlt idő. de azért a hátizsákos zombis citylighttól nem ijedek meg.

Dr Kangörény 2007.08.28. 16:16:13Szűrés

Én egyszer fiatalon 24 perc alatt megittam 8 üveg sört. (rockfesztiválon társaság kiment olcsó sörért én vigyáztam a sátrakra és bebeszva jöttek vissza, amit józanul nem lehetett elviselni)Na ez után hánytam néhány órán keresztül.

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.28. 16:30:57Szűrés

Azér a Rómeó és Júliát elöadni a negyedikröl ilyen átdolgozásban nem piskóta...mit szóltak a Rómeók?

Antikrisztián 2007.08.28. 16:31:35Szűrés

Hát sörtől rókázni, az érem felettébb kínos. Persze normális tempónál gondoltam, nem ilyen rapid lerészegedésre, mint amit Kangörény produkált a rockfesztiválon. Nem a hányás, mint inkább a 10 pontos másnaposság a fő veszély!
Ez a plakát agresszív reklám, de jópofa.
Glutty, glutty, glutty.

cyber panka 2007.08.28. 16:34:16Szűrés

Net_Elek, nem voltak Rómeók. pedig jól belegondolva akkor én lennék az aki már lehányta a barátját...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.28. 16:54:23Szűrés

Ezt a posztot biztos, hogy a sörgyárak rendelték. Mindjárt megyek is meginni egy-kettőt.

Bullshit_Baby 2007.08.28. 16:03:50
Ha megmondtad volna anyukádnak, hogy ittál, akkor kiengedett volna a mosdóba hányni?
Aki képes úgy lehányni a negyedikről, hogy aztán nem kell a másik három erkélyt letakarítania, az sikeres ember. :)

cyber panka 2007.08.28. 16:57:32Szűrés

Dúvad
simán csak sört hánytam. igazán nem értem én sem de még répa sem volt benne, pedig ugyebár...
ja, a 4. emelet alatt amúgy 4 db erkély található, fsz+3emelet. nem kellett takarítani, eltűnt nyom nélkül a sörróka

olyan szép színe van kendnek 2007.08.28. 16:58:30Szűrés

Hát csattoghatott az a hányás ha a 4-ről nyomtad.
Fasza lehetett!
lol :D
megérdemelsz egy baccpacskert
Persze ha én lettem volna Rómeó akkor letéptem volna az ajtódat és elküldtelek volna az ősi romániába mert lehányva sikeres ember nem lehetek!
Remélem nem hagytam ki semmit!

cyber panka 2007.08.28. 17:11:43Szűrés

gumi.gorilla azthiszem valami pannonos sms-es fordulat kimaradt

John_Doe 2007.08.28. 17:17:24Szűrés

gumi.gorilla nameg persze az ősi romániába lehetne menni Malévvel. Pláne dec 25-én.

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.28. 17:24:15Szűrés

Rómeó: (az utcán toporog)
- Óóó Júlia, szerelmem virága, kérlek jöjj elö, s ajándékozz meg valami emlékezetessel...

Júlia: (a negyediken kimászik az erkélyre)
-Óóó Rhhómeóó ööööh ööööööh emlé ööööh kezz hát öööööhrökké rám... placccs (Rómeó beterülve répa nélküli hányadékkal elterül a betonon)

A szemközt levö ház egyik erkélyéröl (páholy) hangos fütty hallatszik, majd kialszanak a fények.

jesszumpepi (törölt) 2007.08.28. 18:49:26Szűrés

Magadat lehányatni nem nehéz,de legalább könnyű:fel kell dobálni egy frissen etetett csecsemőt.Azt ők általában élvezik.
Vigyázat!A babát el is kell kapni.

jesszumpepi (törölt) 2007.08.28. 20:12:44Szűrés

"Semmi sem erősít meg annyira egy barátságot,mint egy közös hányás."
(Sylvia Plath:Az üvegbura alatt.)

fingucca 2007.08.28. 20:28:49Szűrés

Ha már hányás,gusztustalanság:katonáskodás'90-ben
Történt,hogy az egyik katonatársam vidám kimenőjét követően segg részegen jött be.Lefeküdt,persze fél órán belül össze hányt mindent a környezetében.Másnap reggel mikor felébredt,vigyorogva kérdezte"ki hozott nekem sültkrumplit?",és elkezdte jó izűen falatozni az este kipakolt dolgokat.
Fincsi mi??

gazsi 2007.08.28. 21:09:13Szűrés

én sem értem!valahányszor sörtöl teregetem a rókaprémet,abban mindig borsó van.Ha, bortól,abban uborka.Páleszesben meg lecsó.Hja!Csodálatos az emberi szervezet!!

gebines 2007.08.28. 21:15:55Szűrés

Tűzoltóslag a falra mellmagasságban. Nálunk így hívják.
Mármint amikor Hans olo...

cso zsi 2007.08.28. 21:21:21Szűrés

Ha barátnőt nem is, másét sikerült.
Bár a sör eléggé fel lett higítva viszkivel, vbk-val. :))
A hölgy kissé sokat molyolt a mosdóban, a harmadik felszólítás helyett "lőttem".

" jesszumpepi 2007.08.28. 20:12:44
"Semmi sem erősít meg annyira egy barátságot,mint egy közös hányás."
(Sylvia Plath:Az üvegbura alatt.) "

Ezen a bulin egy barátnőmet elvesztettem, egy meg azóta is velem él.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.08.28. 21:29:36Szűrés

Annyira, de annyira, de annyira gyűlölöm a buta amerikaiakat :-) Igyanak csak. Tépjék le a plakátajtót.

marmonkanna 2007.08.28. 22:13:58Szűrés

aki ilyen előtt fotózkodik az takaroggyon

Blogest 2007.08.28. 22:15:17Szűrés

Egy szilveszteri buli alkalmával sikerült annyit innom, hogy este 10-től reggel 8-ig
11-szer hánytam, és ebben benne van az is amikor a házigazda kutyáját is betaláltam.
Akkor rösteltem a dolgot, de ma már tudom, ha ez nem történt volna meg velem sose lehettem volna sikeres az életben. Mindenkit erre biztatok KEVERD a Piát, hogy baccpapucs nélkül is sikeres légy!

holla 2007.08.29. 00:06:04Szűrés

OFF

valaki legyen szives mondja meg, hogy melzik postbol jon:

- osi roman szokas
- elsokent allitja falhoz a forradalom
- nem sikeres ember
- felteglara kotve behajitani az ablakan

a bacc papucsot meg az ajtoletepest mar megtalaltam :-))

koszi

gargoyle 2007.08.29. 00:48:10Szűrés

a forradalom gondolom douglas adamses fordulat, az osi roman szokas meg csak sima sovinizmus. a tobbi eredete mar elkepzelheto hogy valoban posthoz kotodik (:

IIsten 2007.08.29. 01:04:04Szűrés

A söröm mondta, hogy hányjam le a csajomat..
de hol itt az alkoholfogyasztás ártalma?

rexter 2007.08.29. 03:24:18Szűrés

Bullshit Baby!

aki negyedik emeleti erkelyrol lehany az nem sikeres ember!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2007.08.29. 08:21:54Szűrés

Mindenki hisz valamiben, én azt hiszem iszom még egy sört.

Zorro2007 2007.08.29. 10:07:44Szűrés


Rövidke tortenet:
Elöszilveszteri buli ejszajkai hanyassal, a tulaj macskaja evett a hanyasbol, berugott majd elaludt(a macska, nem a tulaj:)...reggel ott talaltunk ra megfagyva...

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 10:13:26Szűrés

" jesszumpepi 2007.08.28. 20:12:44
"Semmi sem erősít meg annyira egy barátságot,mint egy közös hányás."
(Sylvia Plath:Az üvegbura alatt.) "


Ez így igaz! Azt az estét sosem felejtjük el! És örök barátság szövődött köztünk. Vagy már előtte is örök barátok voltunk, és ezért hánytunk együtt?

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 10:24:12Szűrés

Mindenekeleőtt megjegyezném, hogy ez a történet nagyon régen esett, és nem is velem történt meg...a szereplők kitalált személyek, bárminemű hasonlóság...

A már említett 8-as előadóból tartottam hazafelé. Szerintem söröztünk. Eléggé kész voltam. Találkoztam rendőrökkel, és megkértem őket, hogy vigyenek haza, mert nagyon nehezemre esne 3/4 órát gyalogolni, autóval meg 3 perc.
Tök rendesek voltak, elindultunk. Mondtam, hogy , ha szólok azonnal álljon meg. Úgy 10 méter után éreztem , hogy hánynom kell. Szóltam, megállt, csak annyi időm volt, hogy kinyissam az ajtót, és így kihánytam a rendőrautóból... Aztán továbbmentünk, hazavittek. (Felnőtt fejjel, már kicsit ciki a sztori -de vállalom.)

cyber panka 2007.08.29. 10:46:28Szűrés

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 10:24:12
szerencse h nem is veled történt és a szereplők kitalált személyek. hogy ehhez képest mégis magadra vállalod az egy sikeres emberre vall. mehetsz az árkádba bátran :)

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 10:55:27Szűrés


Bullshit_Baby:

látod, már csak így járnak az emberek kamaszkorukban!Te negyedikemeleti!

most nem vágom, mér mehetek az árkádba?

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.29. 10:56:57Szűrés

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 10:24:12

"nagyon nehezemre esne 3/4 órát gyalogolni, autóval meg 3 perc."


:DD

A csigák meg huss, szétrebbentek...

cyber panka 2007.08.29. 10:57:38Szűrés

alice

mert aki sikeres azt ott vehet magának baccpapucsot sőt 50HUF ellenében szarhatsz is egyet :)

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 11:21:16Szűrés

ÁÁÁ, rájöttem. A kamaszkori hányás, élettani sajátosság, mint ahogy a csecsemők is visszabüfögik időnként a tejet.nemértem mé nem írják a szakkönyvek. legalább nem érné felkészületlenül az embert.

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 11:26:42Szűrés

Bullshit, jöhecc velem, Te is ugyanilyen sikeres ember vagy, Te a negyedikről dobtad le a rókát nem?

alicecsodaorszagban 2007.08.29. 11:32:40Szűrés

Tényleg nem vagyok egy sikeres ember, itt hányok, az ímélen meg egy kedves cumidílerrel levelezek a gyerek evési szokásairól, a ház meg atomcsapás nyomait viseli. Azzal kéne foglalkoznom inkább. (Mentségemre legyen, a gyerek nem üvölt a kiságyban, hanem alszik)

cyber panka 2007.08.29. 14:00:20Szűrés

alice, menjünk hát együtt mert megérdemeljük

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

süti beállítások módosítása