Tékozló Homár

Baumax-kedvezmény: csak kitartóknak

2007.10.17. 15:39 | jackyll | komment
Editék klasszikus kuponbeváltási örvénybe kerültek a Baumaxban, ahol előbb a pénztárgép, aztán a felsőbb utasítás hajtotta el őket a kedvezményükkel együtt. Egészen addig, amíg ki nem kérték a panaszkönyvet, ekkor egy másik munkatárs segítségével hirtelen mégis megkapták a kedvezményt:
A most 15 éves Baumax aktuális katalógusa sok szépet és jót hirdet, rögtön a főoldalon óriás betűkkel hívja fel a figyelmet a 3 x 5%-os kuponok beváltásának lehetőségére. Csatolva elküldöm a kupon képét, ahol jól olvasható, hogy tetszőlegesen kiválasztott termék megvásárlásához, akár akciós termékhez is felhasználható. Ennyi. Itt már valószínűleg sejthetik, hogy a Pesti úti Baumaxban természetesen nem tudtuk felhasználni egy ajtó vásárlásánál a kupont.

A pénztárgép jelzett, hogy "kedvezmény" nem adható. Gondolkodóba estünk, lehet, hogy az a gond, hogy áfás számlát kértünk róla? Ezt az érvet hamar félrsöpörtük a pénztárossal egyetértésben, hiszen sehol nem írják, hogy vállalkozás nem veheti igénybe a kedvezményt (sőt, a kupon hátoldalán az adatok megadásánál rákérdeznek, hogy magánszemélyként, vagy vállalkozás képviseletében vásárolnánk).

Ekkor jött a telefonos segítség. Az első hívás ereménytelen volt, gondolom, nem tudták, hogy ilyenkor mi a teendő. A következő hívás ezért "magasabbra" ment. A pénztáros vázolta a helyzetet, majd a telefon másik végén lévő hang valószínűleg azt javasolhatta, hogy próbálja meg lepattintani a kupont szabály szerint felhasználni szándékozó vásárlót, ugyanis a pénztáros kb. a következőket mondta a telefonba:

"...akkor mit mondjak?...most akkor lehet, vagy nem lehet?...tehát?...Jó, akkor tehát nem lehet. Rendben, megmondom." Mondtam, hogy rendben, azért mi megvesszük az árut, kedvezmény nélkül, de akkor kérnénk a vásárlók könyvét, majd így megpróbálunk (utólag) elégtételt venni, hiszen  a reklám szövege annyira egyértelműnek tűnik (lehet, hogy csak nekem?!), hogy  egyelőre fel sem merül, hogy ne  nekünk lenne igazunk. 

Amíg a vásárlók könyvét töltöttük, megjelent egy kolléga, valószínűleg akivel a pénztáros telefonon egyeztetett és kedvesen kérdezte, hogy akkor sikerült elintézni a kupon-beváltást? Párom mondta, hogy nem sikerült, most írja a panaszt. Az úr meglepődését fejezte ki, mondván, ő mondta, hogy meg lehet oldani, csak az ő kódja kell a pénztárgéphez és negyed órát kell várni. Párom mondta, hogy sorry, a pénztárnál nem ezt mondták. Baumax-kolléga (pólójuk hátoldalán az "Önökért vagyunk", vagy valami ilyesmi szlogen) mondja, hogy akkor most helyben visszafizetik, hagyjuk a levelezést a Felügyelettel.

Köszönjük szépen Baumax a fogyasztóbarát, a másik szemébe hazudó eljárást: nekem egyértelműen úgy tűnt, hogy a szegény pénztáros tényleg csak "felsőbb utasításra" hajtott el minket kuponostul. De hogy ezek után, miközben a vásárlók könyvébe írunk, ilyen szintén hülyének nézzenek...dupla ciki a Baumaxnak. Ahol természetesen a jövőben semmilyen vásárlást nem tervezek.

További jó vásárlást mindenkinek!
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

portások kedvence 2007.10.17. 15:41:42

sohase mondd, hogy túl vagy már mindenen
első

portások kedvence 2007.10.17. 15:45:34

Letépett ajtóra nem vonatkozik a kedvezmény.

2007.10.17. 15:49:16

Persze, nem vásárolsz egészen addig amíg a postaládádban meg nem találod a köv. akciós katalógusukat 7% kedvezménnyel....

szasa 2007.10.17. 15:50:09

Egy* tetszőlegesen kiválasztott termék megvásárlására.


*: általunk

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.10.17. 15:51:57

cikkíró: szerintem nem értetted félre a kupon szövegét. a felirat alapján a pénztáros csajt is 5%-kal olcsóbban lehet elvinni egy körre. feltéve ha terméknek tekintjük?

Leonard Zelig 2007.10.17. 16:01:09

Az 5% kedvezmény csak hivatalos taggyűlésen érvényes, de ez nem volt az.

nikii 2007.10.17. 16:07:04

Vidd el egy körre Termék Mariskát, 3-as pénztár.

vernarancs 2007.10.17. 16:30:55

A baumax egy osi roman ceg.

MADcat 2007.10.17. 16:38:45

aki ajtót baumaxban veszi sikeres nem lehet...

Különbenis minek veszel ajtót? Úgy is letépjük!

BiG_ 2007.10.17. 16:39:56

A Baumax SuperBrands-e?

Ja, a kupon letépésére jár a kedvezmény, nem az ajtóéra! :-))

Üdv!

denny 2007.10.17. 16:42:54

oda senki ne menjen vásárolni ha jot akar
maganak.Én egy szekrenyt vettem nem volt benne csavarkészlet visszamentem es azt mondtak, hogy:"igy jartam" menjek a szerszam osztalyra biztosan ossze tudom valogatni ami kell!

Vongotz 2007.10.17. 16:56:20

Jó, de mi az a Zrt.?

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2007.10.17. 16:58:52

Denny - ez azért volt, mert nem lógott a nyakadban inkal pass és nem volt rajtad batz papucs.
Ha visszavitted volna a letépett szekrényajtót, akkor maga Palkovicsné keresgette volna össze Neked a csavarokat.

vernarancs 2007.10.17. 17:04:06

Szerintem muszakvaltas utan meg kellett volna varni az eladot es megmutatni neki a regebben naluk vasarolt termeket.

portások kedvence 2007.10.17. 17:15:47

Írj az ajtóra egy üzenetet, köss rá egy téglát, és dobd be a vevőszolgálat ablakán.

olcsóJános 2007.10.17. 17:43:22

asszem ebből megint iwiw lesz.

egyébként -5% autónál is kevés.

megúsztad a benzinpéézzzt

olcsóJános 2007.10.17. 17:46:53

öh. felhívnám a figyelmet.
öh. nekem semmi közöm luxusautókhoz...öh
pláne nem a candieshez...öh

maccar 2007.10.17. 17:51:10

ajtót venni ősi román szokás, letépni viszont csak a sikeres emberek szokták...

mir-inda · http://szerencsekerek.extra.hu 2007.10.17. 18:43:25

portások kedvence
"Letépett ajtóra nem vonatkozik a kedvezmény."
:D Óh, yes.

És végre "Homáros" Homár poszt.

DorKo · http://felsulooktatas.blog.hu/ 2007.10.17. 19:04:43

én azt nem értem, hogy akkor most a panaszkönyvet kitötltöttétek-e vagy nem - ez nem világos. és ha igen, milyen felügyelőség?

MADcat 2007.10.17. 19:14:54

holex 2007.10.17. 17:34:33

ne légy hülye... :D

destiny13 (törölt) 2007.10.17. 19:21:25

"...meg lehet oldani, csak az ő kódja kell a pénztárgéphez és negyed órát kell várni."

nem volt kedve várni a pénztárosnéninek

Rák Attantam 2007.10.17. 19:41:10

Tiszta a sor:

-a pénztáros nem tudta, miért nem eszi a kedvezményt a gép,
-kiderült, hogy korlátozott jogosultsága nem enged ilyen úri mulaccságot,
-a felettes mondta: nem érek rád, hajtsd el a suttyót
-pénztáros az utasításnak megfelelően elhajtotta a vevőt anyuba
-vevő öntudatra ébred és megvadult Terminátorként veti magát a Vásárlovak könyvére
-valaki súg a Zirodának: Főnök! Körmölnek a könyvbe...
-jön a manager és szép, egyenletes mozdulatokkal rákeni a szart a pénztárosra
-közben a Shrekketőből ellesett naagy cicaszemekkel néz a vásárlóra
-a pénztáros szemlesütve ég, mint a kopár szik sarja
-vásárló Homarizál
-mi kommentelünk szorgosan
-újabb dolgos nap tűnt le a horizont mögött...

upho 2007.10.17. 19:42:05

igen, jo kerdes dorko
es kifizettek a kedvezmenyt?

Jogging 2007.10.17. 19:49:31

No, megint rossz volt a sorrend. Ajtót óvatosan pénztárgépbe blokkol, kér panaszkönyv + bennfentes mosoly, minekutánaszinteegyidejűleg szól beváltani kupon-apróság, enter.

fidel73 2007.10.17. 20:02:36

Pénztárosnéni egy droid. Azt a parancsot kapta, hogyküldje el a picsába a kiba***tt kuponjával együtt. Ha azt a parancsot kapta volna, hogy gyorsan kobrázza le a t. vásárlót ott a pénztárospultnál, talán azt is megteszi, remegve az állásáért. De úgy láttam, hogy végül is volt esze ott vkinek a Romaxnál. Az ajtajukon, ami letépendő az van írva, hogy "Jó barkácsolást" (lásd csavarkészletes komment) :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.17. 20:18:03

en egyszer vettem egy ajtot
Vacon de nem volt kuponom
itt amerikaban sok kupon van de nem akarok ajtot venni
ilyen fos az elet

renugard 2007.10.17. 21:03:02

Ajtót letépni!!!...már ha kedvezményesen hozzájutunk:D

renugard 2007.10.17. 21:04:27

Fidel van infód, hogy hol kobráznak pénztárosok (inkább nénik) vásárlókat?:)

MADcat 2007.10.17. 21:22:21

Rák Attantam 2007.10.17. 19:41:10


:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Rák Attantam for president! :P

Secnir 2007.10.17. 21:39:26

baumax, minimax, középmax egykutya.

Secnir 2007.10.17. 21:48:13

kurvannyát
melléütöttem.

szóval ósanba nekem is volt ilyen gondom eccer, kb 4 éve. szóról szóra ugyanez volt a szitu. egészen odáig, hogy a pénztáros letette, és a szemembe mondta, hogy ez az akcijós kupon ugye még nem, és nem itt és nem önnek. majd közölte:
-x ezer forint.
erre én nem szóltam egy szót sem csak néztem őtet.
erre (már kicsit zavartan) megint mondja hogy:
-x ezer forint lesz.
nézek rá mereven szó nélkül.

kb 2 perc merev szigorú nézés elteltével (meg a mögöttem álló hangos "mijafaszomvanmérbazmeg" rásegítésével) a pénztáros nagyasszony újra telefonál, már suttogva, hogy ne halljam. kb 30mp, majd
-megpróbálom újra beolvasni a bónokat, hátha most sikerül.
És láss csodát! a leolvasó buziság szó nélkül elfogadta a bónokat!
tudtam én, hogy csak várni kell, hátha megjavul. a teherbebaszott kurva édesanyját annak aki odafönt nyomkodja a gombokat a mi sérelmünkre. (már bocsánat a gyengébb idegzetűektől)

nikii 2007.10.17. 22:12:11

Vácon elfogadják az 5% Baumax kupont.

Secnir 2007.10.17. 22:22:47

ne is mondd. hagymából 5% az mennyi? honnan jön le az öt százalék? a héjából? hajából? izé. vagy máshonnan kapnak le belőle alice nagy bánatára?

alicecsodaorszagban 2007.10.18. 00:10:57

Secnir!

khm...

ezt nem hagyhattam szó nélkül

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.18. 02:07:16

alice ned aggodj 5 szazalek nalam nem oszt nem zoroz
sehonnan

Rák Attantam 2007.10.18. 10:18:52

hagyma, azért az nem mindegy, hogy a tövéből vagy a végéből... :P

Majmász Gedeon 2007.10.18. 10:32:37

Na majd várjatok csak. Az lesz majd a szép világ, mikor a beteget hajtják el az egészségbiztosítók, mert nincs fedezet a műtétjére. Ha beteg vagy, fizess, vagy dögölj meg. Ahogy az USA-ban.

nikii 2007.10.18. 10:44:37

Nem úgy lesz az! Kimegy két kopasz a beteghez. Néni kérem, sokat tetszik betegeskedni, jobb lenne, ha másik biztosítóhoz pártolna! Kimazsolázzák az egészségeseket, és lenyúlják a lóvét. Amelyik meg nem ezt csinálja, ahhoz megy minden beteg és tönkremegy, a betegei után meg állam bácsi fizetgethet.

Rák Attantam 2007.10.18. 10:59:21

Én mindig is mondtam: egészség legyen, a többit megvesszük...

pinkfloyd 2007.10.18. 13:10:14

Nehezen tudom elképzelni, hogy valakinek ne kelljen 5% kedvezmény, ha azt csak úgy adják. 100 000 Ft-nál az már nem kevés. Majd akkor legyetek ilyen nagy legények, amikor szeptemberben útra kell engednetek a kölkeiteket az iskolába, meg ruhát, cipőt ... stb venni nekik. Valószínű az ilyen hozzászólók szoktak benzínkúton red bullt venni. Aztán ez az elsősdi játék kurvára unalmas már!!! A helyesírási hibákról most nem beszélek.

NorbArt 2007.10.18. 13:43:27

Alapvetően én a Baumaxxal elégedett vagyok áraikat tekinte. De...
Vettem náluk a 7 végén egy sarokkádat, meg is kaptam az 5% kedvezményt szó nélkül... DE... Vettem náluk 80.000 forint értékben 28 egyforma doboz padlólapot, amikor is átadtama kupont képes volt csak az egyik dobozból levonni, mind a 128 forintot !!! Mikor rákérdeztem akkor azt mondta hogy rá is van írva hogy az egy kiválasztott termékből bässza! Mire mondom hogy hát mind egyforma... Mondom az egy kiválasztott termékből. Kérdezem én: ha 28 szor bejövök kitöltök kupont akkor mindegyik doboz árából kapok 5%-. A válasz: igen! Sebaj, így is olcsón vettem, valszeg ma még ajtót is kell vennem hármat, de mivel az nem kis pénz még darabonként sem háromszor fogok sorbaállni...

Rák Attantam 2007.10.18. 14:52:55

pinkfloyd 2007.10.18. 13:10:14
"stb" - stb., rövidítés, pont kell utána
"benzínkúton" - benzinkút, rövid i-vel írandó
"red bullt" - Red Bull, tulajdonnév, nagy kezdőbetűk rulez
"Aztán ez az elsősdi játék kurvára unalmas már!!!" - ebben kurvára igazad van
"A helyesírási hibákról most nem beszélek." - ne is, mert én meg az ide írogató, magukat a magyar nyelv felkent papjainak és őrző-védőinek tartó hozzászólók helyesírásán somolygok néha... :)
Ja, Pink Floyd, tulajdonnév, külön írva. Tudom, nick, de akkor is. :)

De azért béke van, nem? ;)

nikii 2007.10.18. 15:06:05

Azt mondja a moderátor, hogy 100 fölött lehet elsőzni.

Majmász Gedeon 2007.10.18. 16:13:10

Rák Attantam: Köszönöm, hogy helyettesítesz! :)

Rák Attantam 2007.10.18. 17:04:59

Adblock júzer 2007.10.18. 15:06:05
"Azt mondja a moderátor, hogy 100 fölött lehet elsőzni. "

Akkor jó, én még 40 alatt vagyok... :P

Majmász Gedeon 2007.10.18. 16:13:10
"Rák Attantam: Köszönöm, hogy helyettesítesz! :) "

Hát nem elkaptam a nyavajádat? (Tudom: háttal nem kezdünk mondatot. :/ )

Secnir 2007.10.18. 21:04:36

kezdhetünk hát-tal mondatot.
példák:

"Hátán voltunk , tisztált bíró úr"

"Hátam fáj doktor úr"

"Hátra nézek, s mit látok?"

"Hátramenetbe kapcsoltam, de nem sikerült"


a másik:

ELSŐ


tudniilik 100 fölött lehet elsőzni. én 105 vagyok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.18. 21:41:37

Majmasz. Te nagy tevedesben vagy,
itt mindenkit megmutenek epp ez a problema, van 10-15 millio, foleg mexikoi akik nem fizetnek semmit mert feketemunkasok, de ettol megkapjak az orvosi ellatast
aztan persze kuldozgetik a csekkeket azok meg szarnak ra, plusz ha a gyereke itt szuletett annak mar jar minden

nikii 2007.10.18. 22:17:14

Secnir!

Meg vagy te őrülve?! Már viccelni sem lehet? Mingyárt jön a moderátor, és baccpacskerral szét_MODERÁLVA_ a _MODERÁLVA_ünket!

Majmász Gedeon 2007.10.19. 11:08:14

hagyma: Nekem a Sicko c. filmből nem ez jött le. Vagy Michael Moore csak félre akarta vezetni a jónépet? Nehezen hinném el...

Kifordított kacagány 2007.10.19. 13:24:15

pinkfloyd: mi az, hogy "ha azt csak úgy adják"? frászt. ez úgy működik, hogy mikor ilyen akciót hirdetnek, akkor rátesznek mindenre úgy 10-30%-ot, aztán abból engedik az 5%-ot. aki akciók ideje alatt jár vásárolni, az sikeres román ember nem lehet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.19. 23:47:14

Majmasz
en itt elek, en nem filmekbol ismerem amerikat

Kifordított kacagány 2007.10.20. 09:03:25

hagyma: egész biztosan ezért nincs rálátásod;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.20. 17:51:37

kacagany
nekem tenyleg nincs ralatasom
Vacon meg volt, mikor Viciannal dolgoztam
de itt megszunt
itt mindenki hulye, aszondjatok mindig

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.20. 17:54:49

Majmasz GEdeon
te lehet elhitted, hogy rambo egyedul megolt minedenkit aki ellenseg volt?
süti beállítások módosítása