Tékozló Homár

Ilyet még nem pipáltunk - Az Ember Aki Szeret Valamit a McDonalds-ban

2007.11.20. 08:01 | szily | 151 komment

És nem elég, hogy szeret, de képes különbséget tenni, és megállapítani, hogy egy öntetben több a zsíros-majonézes guzmó! Mintha egy kínai büfében kiszúrnánk, hogy 23 százalékkal több zselésített kutyanyálat raktak a gung bao csirkébe! Elképesztő. Az alanti sztoriból amúgy az derül ki, hogy a bagolyok a McDonalds-ban sem mindig azok, aminek látszanak.


Ügyfél veteményezzen, kapáljon, kopasszon csirkét, süssön-főzzön majd fizessen?
Ez a jövő? - Egy salátamániás története

Egy viharsarki megyeszékhelyről írok, ahol nagyon gyér a saláta-választék. Nem a boltira gondolok, hanem az elvitelre vagy rendelhető salátás menüket hiányolom. Az itt kapható saláták iszonyat mennyiségű olajjal vagy majonézzel vannak átitatva, és még ha külön kérem, hogy kevesebb olajat kérek, akkor is csöpög az egész olajban/majonézben. Végeredmény: megpróbálom papírtörlővel leszedni a felesleget. Addigra már el is megy az étvágyam.

Eddig szó szerint törzsvendég voltam a McDonalds-nál, de most betelt az a bizonyos pohár.

Nagyon szerettem a Premier Grillcsirke salátájukat ezer sziget öntettel. Szinte minden nap vettem. Friss volt, nagy adag (ebédként is tökéletes volt), az öntet nem volt telenyomatva sem tömény zsíros majonézzel, sem olajjal és még a hús is megfelelő adag volt (bár tudtam, hogy nem sok húst látott a „grillcsirke”). Először a saláta mennyiségét csökkentették ugyanannyi árért és erről egy szót nem szóltak, hogy min 10%-kal kevesebbet adnak ugyanannyiért. Betelefonáltam a bp-i céghez, megadtam a nevem, tel. számom és mondták, hogy visszahívnak. Azóta se hívtak. Majd pár hónap múlva az ezersziget öntet minőségét változtatatták meg, kevesebb lett és tele van nyomatva valami majonézes és tojás ízű trutyival, ugyanannyiért. Telefonálok bp-i központba, természetesen az illetékest megint nem tudták elérni, és azóta sem hívtak vissza. A héten bemegyek a McDonalds-ba és az egyébként aranyos kiszolgáló csaj szól: csökkentettük a hús mennyiségét a prermier grillsalátán, ugyanannyiért.
Köpni-nyelni nem tudtam. Tudom nem ő tehet róla, nem is csináltam belőle ott ügyet. De hazamenet csak bosszantott. Mi lesz a McDonalds következő lépése? Kedves ügyfelünk ezeket a magvakat vesse el ide a parkoló melletti füves területre, adunk kapát, szedje le a termést, főzze meg, prémiumként adunk egy csirkét, amit meg is kopaszthat, főzze meg, adunk hozzá szóját és séfünk segítségével készítse el ebédjét. A normál adag 1/2-t kapja meg. A kasszánál kérem fizessem 1200 Ft-ot? Ha én minden nap kiadok egy összeget egy szolgáltatásért, nem várható el, hogy ugyanolyan minőséget és mennyiséget kapjak minden egyes alkalommal? Vagy ha a cégnek nem éri meg a saláta, akkor vonják ki. De fogadni mernék, hogy az amerikai McDonalds-nál nem tudják, hogy a magyarországi vállalatnál milyen minőségbeli és mennyiségbeli változások történnek egyik napról a másikra és ráadásul ugyanannyiért.

Kiegészítés: Annyit azért hozzátennék, hogy nem az itteni McDonalds-os gárdával van bajom, hanem a cég politikáján kellene változtatni. Az itteniek kedvesek és ahogy az szokott lenni minden "uatsítás fentről jön". Az is szégyenfolt, hogy egyetlen egyszer sem hívtak vissza a pesti központból. Legalább egy 'Elnézést, de most már nem tudjuk ugyanazt a mennyiséget és minőséget adni' telefont sem ejtettek meg.

2 napja pozitív változás: Kaptam törzsvásálói kártyát és a hús mennyisége kicsivel több lett.
Jó lenne, ha ez így maradna. De az ezersziget öntetet nagyon nagy kár volt megváltoztatni.

Egy salátamániás
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vernarancs 2007.11.20. 11:57:35

Na jo, de mi az a Zrt?

schokobanane (törölt) 2007.11.20. 12:02:34

Nick: 2007.11.20. 10:14:57

Egyetértek.

ddd.dino 2007.11.20. 12:04:10

Ez mind semmi, ami a cikkíró leír!
Én sokkal nagyobb tragédiákat élek át kedvenc budapesti mekimben:
1. Megszünt a dupla sajtburger.
2. Megszünt a sajtburger bacon.
3. Megszünt a vaníliafagylaltos marcipános muffin!
Mit számít ehhez képest egy salátaöntet!

Terveüdekszi 2007.11.20. 12:05:30

Meemo: Napi szinten étkezni a mekiben az erősen utal nevezett egyén sikertelenségére. Egyszer-egyszer elmegy, de napi szinten????

Én is eszek műanyag ételt. Sőt! Elismerem, betegesen vonzódom a zacskós levesekhez. De nem minden nap eszek azt. Nem vagyok rest beszerezni az alapanyagokat, és azokat ételekhez felhasználni.

Ami a hab a tortán, hogy barátunk meg van róla győződve hogy egészségesen él, közben meg szarok közül a szarabbat választja. 2 szelet salátáért, meg egy darab ócska csirkehúsért kiadni 1200 pénzt... Fejlettebb kultúrákban meg se eszik azt aminek tolla van. (mint ahogy nem esznek paplant vagy minőség ellenőrt sem)

Iffy_ 2007.11.20. 12:10:36

Terveüdekszi 2007.11.20. 12:05:30
"Ami a hab a tortán, hogy barátunk meg van róla győződve hogy egészségesen él..."

Ezt melyik bekezdésében irja? Mert én ilyet nem olvastam sehol.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.11.20. 12:11:51

Mindig is ezt csinálták... egyáltalán, én azt csodálom, hogy a zsömlében még van valami húsra (halványan) emlékeztető dolog...

!marduci! 2007.11.20. 12:25:34

KÖZÉRDEKŰ!!!!!!
A West End mekdóónáldszában LOP AZ EGYIK PÉNZTÁROS!!! Ügyesen nyomja! 500 HUF-om bánta! Szombaton családdal berohantunk cipőt venni a fent nevezett plázába. Utána - szökőévben ha egyszer előfordul- vettünk kaját a mekiben. Számla összege 3770 HUF. Ott volt a pult mögött valami magát "celebriti"-nek képzelő buksza is - fingom nincs ki volt az- hogy aszonygya vegyek tőle képeslapot szegény gyerekek megsegítésére. Mondom neki O.K., de pörögjünk mert sietünk, lányom nagyon unja már és ennek hangot is ad. Price: 200 HUF. Total: 3970 huf. Adok a ragyás képű hosszú szőke parasztnak 3500 utalványt + 1000HUF KP-t a bukszusnak meg 200 pénzt. A kétszázat odadadja a szöke droidnak. Azaz nekem visszajár 730 HUF. A paraszt visszaad 230-at. Nézek bambán.
Mondom a köcsögnek, h ez kevés. Aszongya: Mi kevés!
Mondom: A visszajáró.
Aszongya : Mé'?
Vázolom neki a szitut.
Aszongya: csak 3000 utalványt adtam!
(jelzem, tutira 3500.at adtam, mert szűz bontatlan 6000-es köteget kezdtem meg)
Mondom neki kicsit közvetlenebbül, letépem az arcát.
Erre a droid vigyorogva: Vegyük le a kasszát és számoljuk át?
(A baromarcú nagyon jól látja, hogy a lányom már ordít és húznánk a vérbe.)
Én (fogcsikorgatva): Nem kell, csókoltatom anyádat.
Szóval: VIGYÁZATOK!
Szőke, hosszú, ragyásképű. TOLVAJ!

wertz (törölt) 2007.11.20. 12:29:41

Sziasztok ! Néhány megjegyzés:

1., A grill hús megváltozott, az eddigi magyar helyett egy brazil cég szállítja, ezért lett másfajta, ez sajnos a méretében is meglátszik :(
2., Az ezer sziget öntet évek óta ugyanolyan, csak a grafikája lett lecserélve az is már jó ideje (a kiszerelésben nem vagyok biztos, de szerintem számottevően biztosan nem változott, mert észrevettem volna)
3., A grill sali menüben kerül 1200-ba, üdítővel
4., A hús mennyisége kicsivel több lett - nehezen tudom elhinni, lévén 1 db húst vágunk rá mindig a salira

A kommentekhez:

1, a tortillában nem mustár van hanem ketchup... régen külön szósz volt hozzá (salsa volt a neve), de már legalább 2 éve ez van benne (így is 7-8 különböző szósz van az asztalon)
2., Tasty - azért szűnt meg, mert a kedves kommentezőn (papugaja)-n kívül senkinek nem ízlett, így csak rendelésre lehetett gyártani, sokan pedig még 2-3 percet sem bírnak/akarnak várni egy szendvicsre... napi szinten 10-15 db fogyott belőle egy nagy étteremben...kicsiben meg 2-3
3., A Big Mac procedúrája 50 éve ugyanaz, semmi nem változott benne, régen is ekkora volt
4., McReggeli (Carnivora) - az emberek többségének tetszik, hogy reggel ehetnek tojást, rántottát, és nem kell bigit vagy sajtot enniük... technológiailag nem lehet sajnos egyszerre reggelis és normál termékeket készíteni, eltérőek a gépbeállítások... az meg hogy méregdréga lenne a reggeli, az elég erős túlzás, minden reggeles menü kijön kb 600 forintból, amiben egy krumpli, forró vagy hideg ital és egy kis szendvics vagy toast van
5., A Smart kártyás visszaéléseket sajnos csak úgy lehet kezelni, ha a kedves vendégnek is eszébe jut hogy hopp, nem kaptam vissza a kártyám... az tudnotok kell, ha valamelyik dolgozóról kiderül hogy visszaélt smart kártyával az azonnal repül... ha ne adj isten mégis észreveszitek, hogy nincs meg a kártya, azonnal tiltassátok le a smart kp-on keresztül, és nem lesz károtok, térítésmentesen kaptok új kártyát rajta a pontokkal
6., Kedves vernarancs-nak üzenem, hogy a mekiben is hús-vér emberek dolgoznak, szóval őket ledroidozni eléggé ocsmány dolog szerintem... a pult mögött néha egyetemen tanuló, netán diplomás emberek is vannak, akik másodállásban vagy suli mellett dolgoznak... szerintem nekik is kijár az a tisztelet, ahogy ők próbálnak meg tisztelettel bánni a kedves vendégekkel. Egyébként két toast meg egy kávé kijön 500 Ft-ból kb.
7., Meemo-nak üzenem, hogy sajnos a legtöbb félreértés abból adódik, hogy a vendégek nemigen tudják elmondani, hogy mit szeretnének (ez a mi hibánk is, a sok külföldi kifejezés nem könnyíti meg a kommunikációt). A félreértések elkerülésére egy jó módszer, hogy nézzétek meg midig, hogy mi van a zacskóban, és akkor egyből kiderül, ha valami nem stimmel... a vendégnek mindig igaza van, ki fogjuk cserélni illetve megoldunk minden ilyen problémát... higyjétek el, nekünk is kellemetlen, ha a melóhelyen derül ki, hogy valami lemaradt vagy nem úgy kapta meg a rendelését a vendég, ahogy kérte (egyébként én már küldtem taxin is egy szendvicset a vendég után, mert úgy éreztem, sokkal többet ér, ha a vendég elégedett, mint az a pár ezer Ft plusz költség)

Remélem nem voltam hosszú és további napfényes napot midenkinek

egy mekis

Terveüdekszi 2007.11.20. 12:30:49

"az öntet nem volt telenyomatva sem tömény zsíros majonézzel, sem olajjal és még a hús
is megfelelő adag volt"

Nick: Ott van az! A sorok között. ;-)

Juc Kisagyszony 2007.11.20. 12:31:07

Ingyen Online, Vérnarancs és Net Elek:

Mindegy, hogy Zrt vagy Nyrt, mert azok csak a magyar jogszabályok szerint érvényesek. (Amerókában más cégformák léteznek)

Zárt és nyílt körűen létrehozható részvénytársaságok.

Majmász Gedeon 2007.11.20. 12:37:28

Itt biztos mindenki látta a Super Size Me c. filmet. Na abban van, hogy a figurnyák 30 napig csak mekis kaján él, és a végefelé már kezdenek tönkremenni a belső szervei. Mindenbe cukrot raknak, hogy édes legyen, így könnyebben rászoknak a gyerekek is, ezért van az USA-ban annyi dagadt gyerek.
Viszont ettől még nem kell szidni a beküldőt, ha egyszer igaza van! Az ügyfélnek egyébként is _mindig_ igaza van, ha pedig jogos a panasz, akkor illene kivizsgálni. Civilizáltabb országokban legalábbis így szokás...

eszembejutottvalami 2007.11.20. 12:49:09

Nick: 2007.11.20. 10:14:57
Részben egyetértek . Ezekben igen:
"Felhivom a Tisztelt Olvasóközönség figyelmét, hogy a post témája szerintem a burkolt áremelés, a minőségcsökkenés és a vevőszolgálati hozzáállás volt.
Nem az, hogy ki mi a szart eszik vagy nem.

...véleményem szerint is azokat a csalásokat kellene megmutatnunk amivel nap mint nap találkozunk. A Homár egy igazán kiváló lehetőség megmutatni, hogy hogyan babrálnak ki velünk a multik (és nem multik) és inkább tanácsokat kellene egymásnak adni, hogyan tudnánk ezeket a stikliket kivédeni, és nem (jó magyar szokás szerint) egymást szapulni.

"Több hónapja vagyok a homár olvasója, de" ... még mindig felháborit hogy azzal foglalkoztok, hogy saját képetekre formáljátok az embereket. Mert az természetesen a tökéletes és az egyetlen igaz út.

Ezzel viszont nem:
Egyre laposabb ez a homár, lassan tarisznyarák lesz belőle.:) Kedves szerkesztőség, kicsit előrébb kéne helyezni már a minőséget a mennyiség helyett.
...mert a Homár szerkesztősége nem befolyásolja a hozzászólásokat.Én nagyon jól szórakozom rajtuk,és néha a többféle nézőpont miatt meg is változik az első véleményem/benyomásom.

Meemo 2007.11.20. 12:55:41

wertz 2007.11.20. 12:29:41

Nem értem abban mit ért félre, hogy na-rancs-lé vagy hogy el-vi-szem. Én elég hangosan beszélek, nem is hadarok.
Szegény barátnőm mindent jég nélkül kér, de mindig kap :) A múltkor visszaöntette. Na a jégnélkülit majdnem ráöntötte a csaj. Ezek után már ezt sem meri.

Dr Kangörény 2007.11.20. 12:56:23

Super Size Me, mi? Zabálj egy hónapig magyaros kaját, attól is kirohad a beled öcsém! A lényeg a változatos kajálás, akkor nem lesz gebasz és még az ilyen szutyok kaja is belefér néhanapján.

vernarancs 2007.11.20. 12:58:03

wertz 2007.11.20. 12:29:41

A droid nem feltetlenul pejorativ a mai korban. Irhattam volan betanitott munkast is, ha az jobban tetszik. Egyebkent meg nem magyarazkodni kell, hanem probalni tartani a minoseget. Vajon a big tesztit kedveloket masodlagos vasarloknak tekinteni nem ocsmanysag? :D

Meemo 2007.11.20. 12:59:19

Most olvasom csak: 1, reggelire olajos sült krumplit?? Gratulálok. Kiflit, gyümölcslevet...
2, Szeretem a mekis kaját, de nincs az a pénz, amiért ott rántottát ennék.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2007.11.20. 13:07:06

Carnivora 2007.11.20. 11:31:37

Ja igen, hátha olvassa vmi BK-s emberke is ezt a részt. Szóval BK elhelyezését nem értem. Jó tudom, Csepel nem világváros, de azé emberek szeretnek BK-t enni ott is. A vicc, hogy 11.kerületben HÁROM BK van, Csepelhetz legközelebb is a 11. ker van BK ügyileg esetleg az Ecseri úti. Szóval mi alapján teszik ki ezeket, tudja valaki? Ja igen, régen állítólag volt Csepelen is BK de aztán mégse. Megszűnt. Ja és ezért az embe ha junkfoodot akar enni (már pedig akar:)) akkor marad a Meki, vagy utazik jó sokat és BK.. Még eszerencse h van Csepelnek egy méltánhírek hambihelye a BodyHami (asszem igy irják, mondani igy mondják h Badihami).
Szóval ott még kapni a régi átkososos hamburgerek, akár duplahussal sokerőssel is. Sőt ezt figy. Piedonne: 2 hambihús, 2 sajtaltöltött csirkemell egy 3kezes kiscipóban. Na azt UHHH

Carnivora (törölt) 2007.11.20. 13:15:13

wertz 2007.11.20. 12:29:41

Szereti a lófaszt szereti nézzél már szét a legtöbb mekibe sorba fordulnak ki az emberek, vagy üresek ... főleg az a vicc , amikor az autópálya melletti mekikbe is bevezették ezt a baromságot.

Te v.mi mekis pr csóka lehetsz...

theutat villám 2007.11.20. 13:15:36

irigylem a problemaid, vazze

Carnivora (törölt) 2007.11.20. 13:17:00

\"minden reggeles menü kijön kb 600 forintból, amiben egy krumpli, forró vagy hideg ital és egy kis szendvics vagy toast van\"

és baszki olyan adag, hogy az max. egy csecsemőnek lehet reggeli ...

Legalább , ha veszek v.mi sima menüt hozzá pár sajtburgert azzal jó lakok, de alapban ezek a kis picsa pogácsa méretű cuccok.

A BigX meg a McTasty ért igazából v.mit, de azt megszüntették gyorsban.

Carnivora (törölt) 2007.11.20. 13:18:10

Majmász Gedeon 2007.11.20. 12:37:28

szenzációhajhász baromság lehetne ilyen csinálni a levegőről is pl. aztán nem lélegeznél?

Iffy_ 2007.11.20. 13:18:48

eszembejutottvalami 2007.11.20. 12:49:09

Valóban igazad van, megkövetlek, a Homár nem befolyásolja a hozzászólásokat.
Nem is erre értettem a minőség változását, hanem arra, hogy ez is például egy eléggé szubjektiv post volt. XY-nak nem izlett a salátaöntet. És? Tényleg megváltozott az összetétel (nyilvánvalóan a gyártója dokumentálja ezeket, a csomagoláson meg rajta a gyártó neve) vagy csak XY szájize volt aznap más?
Gondolom a McD-nak is megvan a minőségpolitikája, előirásai, hogy mekkora legyen az akkora, hány gerizd kell bele meg hány deka. Ki kell kérni, gondolom egy panaszos levélre ezek nem titkos információk, vagy igen?
A post beküldése (és itt a Homár felelőssége...felrakása!) elött ezeknek utána lehetett volna nézni úgymond tényfeltáróan.
Abból profitál az olvasó is, hogy teszem azt a T.Cím :) tuskón ir vissza vagy hazudik, esetleg megfelelően preciz, alázatos és segitőkész.(Lásd elég sok pozitiv kimenetelü homár post)

Juc Kisagyszony 2007.11.20. 13:18:52

szexpress:

Na ezért lehetnénk mi csepeliek híresek. A Badihami miatt. Kell a f.nak műanyagburger, mikor asszem 390 Ft-ból bekajálsz nagyon zsír RENDES hamburgerből.

Sencir:

Ez a Badihami olyan, mint a Vágóhidas lehetett. (beleszámolva az inflációt is az akkori árakhoz képest)

Pedig én tudatosan táplálkozó (sikeres, baccpapucsos, nem műanyagvitaminos) lány vagyok aki nemigen eszik szarokat.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2007.11.20. 13:26:50

Az Összeomlás c. filmből megtanultuk, hogy a mekiben hogyan kell fogyasztóvédelmileg ügyintézni...

Harvolf 2007.11.20. 13:28:08

Nálunk a Mekdonáldsz az alosztályra tartozik. (Doktor József rendőr alezredes)

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2007.11.20. 13:28:29

wertz 2007.11.20. 12:29:41

Lehet h a BigMac procedúrája ugyanaz, de a mérete nem. Komolyan érdemes volna valóban megnézned egy Mac-et (nem is hívom Big-nek mert nem az) Szóval ez a Mac az évek során szépen összement. Régebben kilógott belőle a hús pl. Nem tudom mennyire rémlik de mostanában keresni kell a húst benne. A zsömi amiben votl szintén nem ekkora volt régen, hanem ennyél magasagg, teltebb. Gondolom most jön vmi olyan válasz, hogy: " A zsemlbe sokkal finomabb liszből készül vagy a brazilok nem dagasszák jól a tésztát, a husi meg igaz h kisebb lett de magasabb, illetve súlyban ugyanannyi"
Ez bullshit! Nem is értem miért hívják bignek ezt a MAc-et ha egyszer nem is az.
Hja igen a Tasty egy qrvajó szendvics volt, nem hiszem h napi 2-3 fogyott belőle, mivel jómagam kiccsaládommal megettem ennyit heti rendszerességgel. És nem hinném h én voltam az egyetlen vevője. Azt is érdemes nézni ,hogy a Tasty több és laktatóbb volt mint a Mac, tehát az valóban Big Tasty volt. De általában a jó dolgokat szokták ügysen megszüntetni a Mekiben, Ez már megxokott dolog.
Ja mégegy ha már a témánál vagyunk. BK kb 10-12% olcsóbb és mégis többet ad. És ehhez még jönnek mindenféle kuponok (pl a neten ha kinyomtatod a kupont akkor a Whooprhez ingyé van a Junior (ami akkora mint a Mac)) És ehhez még van mindenféle törzskártya, és időszakos kuponok, szóval most h igy felspanoltam magam rá is jötem ,h megéri kicsit kocsikázni ha már szutykot akarok enni és nem is megyek többé a Mekibe, se Mac-ért se másért, max ha Tasty visszakúszik az árlistára... :)

Harvolf 2007.11.20. 13:29:23

Dexter68: Viszont az Összeomlásban a vásárlót a végén lelövik :-)

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2007.11.20. 13:31:34

Nick: 2007.11.20. 13:18:48

Próbáltam kikérni és nem adják ki. Tehát vmi titok v simli azé csak van

Harvolf 2007.11.20. 13:33:14

aranyhaj.blogspot.com 2007.11.20. 08:35:46 : a disznóknak is van szép hosszú szempillájuk, csak szőke, azért nem látszik annyira. És okosabbak is a marháknál. Én tudom, ismertem disznót, és marhát is.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2007.11.20. 13:34:44

Juc 2007.11.20. 13:18:52

Ugyahogy úgy? Most votl egy kemény emelés már 1000 forint a Piedonne :) Igen egy normál jóízű és laktató hamburger 400 körül van. Ja és akkor még nem is mondtam a melegszendvicseket, azok közül is kiemelném a csirkemájasat, hát az qrvajó. Ja és furcsa 1000éve nem változott a kínálat, csak nőtt, pedig szerintem az hawaii hambit nem sokan eszik (gyk: ananász is van benne egy karikával) és nekik mégis megéri tartani ,amiatt a pár ember miatt aki emiatt jár oda. Na hopp Badihami lefőzi a McD-t? Csepel világváros leszen :)

Gumidomino 2007.11.20. 13:35:10

Meemo

"De pl. ettem már kavicsot drága elit helyen."

megenni a kavicsot csak azért mert elit a hely? elég sznob szokás...

"Ha valaki ott eszik, tanácsolom , hogy nagyon nézze meg, mit adnak, mert én mindig koppanok."

és mégis havonta mész. megnézni mégsem nézed.

Mókás vagy :)

Harvolf 2007.11.20. 13:38:45

Egy klasszikus az Üvegtigrisből: "Főzess anyáddal!"

Meemo 2007.11.20. 13:40:14

Nem ettem meg, csak ráharaptam.
Tény, hogy megyek most is. Amikor megyek és adott a lehetőség, megnézem. De van, hogy beállok a sorba, aztán három pulttal odébb csomagol. Van,hogy tele a kezem, várok a kajára, következő vásárló félretol. Na igen, amikor hárman állnak a cipőm orrán és tele a kezem, nem csomagolom ki a szendvicset a meki közepén. Csak bosszankodok :(
Ja, és egyszer otthagytam a smart kártyám, mert rohantam. Mire beértem a céghez, kb 3 perc, telefonáltam, már lezabálták. Ezúton köszönöm minden korrekt mekdonalcos kollégának.

abandi 2007.11.20. 13:42:06

A békéscsabai salátázik a mekiben mindenáron...fasza...

Abdab 2007.11.20. 13:46:03

wertz 2007.11.20. 12:29:41

"egyébként én már küldtem taxin is egy szendvicset a vendég után, mert úgy éreztem, sokkal többet ér, ha a vendég elégedett, mint az a pár ezer Ft plusz költség"

Én egészen ritkán hagyom ott a címemet a McDonaldsban. Persze ennek az is lehet az oka, hogy ahhoz valóban éhhalálközeli állapotba kell kerülnöm, hogy betérjek oda.

Harvolf 2007.11.20. 13:51:21


Nick: 2007.11.20. 10:14:57 : Ilyenek az emberek. Sokfélék. Sok mindent írkálnak, néha nem olyan színvonalon, mint a másik ember. Ha nem bántja a másikat, szabad, nem? Egészséges önbizalom, ha valaki azt hiszi, ő megmondja, mi az igazság, és a jó. Gondolom, Homár meg eldönti, hogy hogyan működteti az oldalát, hisz az övék. (vagy az Index) Uff!

Harvolf 2007.11.20. 14:00:53

vernarancs 2007.11.20. 11:27:27 : Tiltakozom a pacalevők nevében! Kérem, ne említse a jó pacalt együtt a többivel! Az más.

vizsla_barat 2007.11.20. 14:01:45

mi nemreg ettunk csikagoban mcreggelit.

tapasztalatok:

-draga- meg az usaban is!!!
-a mcnemtudommi szendvics bucijat a kabai cukorgyar szponzoralta.
-a tojas tuti nem latott csirket.
-mellesleg usaban lehet kapni tejesdobozszerusegben tojasfolyadekot. csak feherjet is ha nagyon trendi akarsz lenni. huh
-a kavejuk borz-almos.
-elore megkerdik mennyi cukrot es tejet kerek a kaveba. honnan a rakbol tudjam,mennyi az o egyseguk mennyisege?

egyebkent reggeli-ido alatt lehet kapni asszem sajtburgert. vagy valami hasonlo mocsingot.

nemnemsohamcdonaldz.com :)

renugard 2007.11.20. 14:07:17

Irígylem a problémáidat

pleasantry 2007.11.20. 14:15:02

azt en ertem, hogy ez egy faszsag, de azt, hogy mindenki felidegesiti magat rajta, vegkepp nem.
nyugodjatok mar meg a p*csaba, de tenyleg.

vernarancs 2007.11.20. 14:22:23

Harvolf 2007.11.20. 14:00:53

Felre ne erts! A vilagert sem akarom megserteni azokat akik a frotirtorulkozot joizuen megeszik :) En speciel az izet sem szeretem de attol meg lehet finom. Az teny viszont, hogy nem sokkal egeszsegesebb mint egy sajtburger. Igaz cukor kevesebb van benne :D

Harvolf 2007.11.20. 14:22:46

Így van, mindenki nyugodjon meg, hogy aza...Nem kell idegeskedni, b..meg, fő a higgadtság, a jó k..va életbe! A mindenkori kormány meg monnyonle! Éljen a forradalom! (jó, jó, nem kell a sokkoló...)

Harvolf 2007.11.20. 14:29:24

vernarancs 2007.11.20. 14:22:23 : Hoppá, ez nem is rossz ötlet. Holnap hajat mosok, és utána megkóstolom a frotír törölközőmet. Amúgy pacalt évente kétszer eszem, de szeretem az ízét. Cukros dógokat is kb. ennyit szoktam, bár most két hete van egy tábla csokim. Úgy tervezem, péntekig megeszem. Kukac nincs, és a szavatossága sem járt le, de az nem is zavarna. A Mekibe meg akkor szoktam menni, amikor Dinát kísértem, de ha ajándékba kaptam egy hambit, nem dobtam ki, megettem. Azzal értek egyet, hogy a változatos étkezés a legjobb.

vernarancs 2007.11.20. 14:29:51

sevenof_9 2007.11.20. 14:01:45

Meg mindig ugy van, hogy a ketchup/majo/bbq ingyen van? Arrol nem is beszelve, hogy kint a BK-ben egyszer fizetsz az innivaloert es utanna ingyen ujratoltheted. Ez miert csak a rablo kapitalizmusban mukodik?

Meemo 2007.11.20. 14:38:39

Az IKEÁ-ban is annyiszor töltöd újra a poharat, ami csak beléd fér.

ua571 2007.11.20. 15:07:05

Ahoj,

Potyognak a könnyeim a röhögéstől skacok :)
"Ha én minden nap kiadok egy összeget egy szolgáltatásért, nem várható el, hogy ugyanolyan minőséget és mennyiséget kapjak minden egyes alkalommal?"
NEM:) A tej se kerül ugyanannyiba mint 5 éve, sőt, fél évente emelik. A BKV bérletet is állandóan emelik, oszt mellette még be sem jutok a melóhelyre a sztrájkok miatt, ha rajtuk múlik, de emellett tetováljam a homlokomra a bérletet, mert méterenként elkérik :)

"Kiegészítés: Annyit azért hozzátennék, hogy nem az itteni McDonalds-os gárdával van bajom, hanem a cég politikáján kellene változtatni."
Persze, h nem azzal a gárdával van a gond, akivel személyesen találkozik az ember. Na és? Az orvossal sincs semmi bajom, még is vizethetem a vizitdíjat, mert azok akikkel sose fogok személyesen találkozni kitalálták, h így lesz. Ez a demokrácia lényege. A meki pedig valóban egy kapitalista szellemű mulit, szerintetek a profiton kívül érdekli más is, mert az szóljon, aki tud ilyet:)

Az USA-t meg megint minek kell felhozni? Ott a béka segge alatt van a meki, már szinte csak az európai piacra támaszkodnak, és összpontosítanak, annyira lerágott csont már odakint. Persze, h mindent ingyen adnak, csak vegyenek már vmit náluk is.

Azt meg csak megsúgom, hogy az ezersziget öntet fő összetevője a majonéz :DDDD Lehet, h meglepő, de így van. Ahhoz kutyulják a többit a készítői, ami nem a meki, a meki csak megveszi egy alvállalkozótól, mely ezer más hasonló szószt csinál, pl. a tescoban lévőt is, csak az más összetételben eltérő csomagolásban kerül a polcra.
A premiere csirke húsnak pedig a 100%-a a csirkemell. És a mekiben tényleg, nem úgy mint egyes kifőzdékben.

Profitot növelni meg 2féle módszerrel lehet:
1. áremelés
2. kiszerelés csökkentés
A fogkrémgyártók is előszeretettel növelik a tubus szájának átmérőjét, mert úgyis mindenki annyit nyom ki, amilyen hosszú a fogkeféje. Plussz még sikerül is meggyözniük arról a reklámokban, miért vegyek másfél méteres fogkefét, mert az leér a végbélnyílásomig is, és az egész tubus fogkrémét ki tudom nyomni rá.

A bocsi csoki se volt mindig ilyen vékony meg kicsi mint most. Akinek vannak régi csokipapírjai nézze csak meg a grammokat.
A snickers is induláskor 2x akkora volt mint most, majd szépen csökkentették a méretet, hogy aztán behozhassák a BIG 150%-os méretet, hogy hű de jó nekem.

Egyszóval hihetetlen, hogy ebben a rohadt világban még van(MIDNEN SÉRTÉS NÉLKÜL), aki olyan homár, hogy hisz a csodákban, és a jószándékban. A mekis éttermi dolgozók mindent megtesznek, amire lehetőségük van egy kiszolgálás során, de ebbe nem tartozik bele, hogy felülbírálják a kiszabott adagokat, mert lehetőségük sincsen rá. Ez nem rajtuk múlik.
Hál istennek a fogyasztónak adott egy olyan lehetőség, hogy szabad választás, ami annyit jelent, hogy ha nem tetszik, hogy ezért az árért már csak ezt kapja, akkor mehet máshova enni.

Az IKEAban meg jó a kaja, és bár ott újra lehet tölteni a poharakat az üdítővel (hivatalosan 1x), de bár elég sűrűn járok oda, még nem láttam, hogy vki ott töltené a kocsi tankját kólával, ennek ellenére, amelyik mekiben már önkiszolgáló pult van az üccsinek, ott nem egyszer lejmolnak egyes figurák, hogy ihassanak még 20 liter gépi kólát. Valszeg nem tudják, hogy a mekiben a gépi üdítő hízlal a legjobban huzamosabb fogyasztás mellett. Sok sikert nekik.

Ahoj,

ua571 vége..

gossip 2007.11.20. 15:23:21

En speciel szeretem a meki reggelit, de sajnos annyira nem, h 11 elott felkeljek:)
egyszer megis sikerult vhogy, batran rantottat rendeltem, a pultos holgy pedig nagy szemekkel kerdezte, h miert nem otthon sutom.
nem tul biztato, h az ott dolgozok velemenye is ez...

vernarancs 2007.11.20. 15:34:39

ua571 2007.11.20. 15:07:05

"A meki pedig valóban egy kapitalista szellemű mulit, szerintetek a profiton kívül érdekli más is, mert az szóljon, aki tud ilyet:)"

Csak felve jegyzem meg hatha keresztbe lenyelesz, hogy van egy Roland McDonald alapitvanyuk ami hatranyos helyzetu gyerekeket tamogat. Ok, joreszt abbol amit az uzleteikbe lejmolnak a vasarloktol, de azert ez egy jo dolog.

En sem hiszek a csodakban, de az megsem jarja, hogy az ara is emelkedik a termeknek es a merete is csokken. Persze van egy hatar amikor azt kell mondani, hogy koszi ennyiert nem kell mert inkabb eszem egy pizzat.

pinkfloyd 2007.11.20. 15:35:16

Én csak akkor lépem át a küszöbüket, ha dobni akarok egy sárgát a retyóban (ezt is csak külföldön). Soha nem ettem ilyen fos kaját. Talán én vagyok az egyetlen ilyen ember? Neked is ezt ajánlom (meg mindenkinek)!!!!!

Meemo 2007.11.20. 15:40:54

pinkfloyd 2007.11.20. 15:35:16

Sosem ettél még műkaját? Ergó állatokat tartasz, tehenet fejsz, gabonád van, sütöd a kenyeret??

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 15:46:44

hihetetlen
na azert nem lesz soha otthon normalis kereskedelem-vendeglatas
ilyeneket szoltok be: mennye a piacra, csinald meg magadnak, luzer vagy, mekkora problema
ien problma
en is imadom a salatat, en mondjuk subwayes vagyok
tokom megy a piacra, aztan haza aztan megcsinal aztan eszik, mikor van deben fel oram kajalni
van aki nem foz otthon mint en
es nem tartok desznyot, hogy hazisonkat ehessek
amugy nem rossz az ezersziget , de probald ki a ranchot, szerintem jobb meg a blue cheese is ott van:)

vernarancs 2007.11.20. 15:52:25

hagyma 2007.11.20. 15:46:44

Subway az nem rossz. De itthon az is premium etteremnek szamit pedig csak egy szendvicsbar. Csak azert mert amerikai maris 1000 ft felett van egy nyamvadt kifli.

ua571 2007.11.20. 15:52:32

Ahoj again,

Azt elfelejtettem megírni, hogy a meki beszállítója egy ideje módosította az ezersziget öntet összetételét, melyben most kevesebb a kalória, és egészségesebb lett.
Emellett ha jól tudom, 1kg saláta mixből jön ki 7db saláta, amire 1 szelet grillcsirke hús megy (mely asszem ma szűnik meg:D). Korábban (hónapokkal ezelőtt) volt próbálkozás csökkenteni a mennyiséget(7adag/0,7kg), de az rövid ideig tartott, és azóta már újra 7adag/kilóval csinálják a salit.
Nos asszem ilyesmiül fest a helyzet.
Ja és a mekinek nincs ÁSZF-je, amelyben ily módon nincs garantálva, hogy visszahívós ügyfélszolgálatot üzemeltetnek, így gyakorlatilag ezt sem lehet megfogni. És kedves mindenki pont ez a kapitalizmus. :(

Ahoj2,

ua571

ua571 2007.11.20. 16:06:43

vernarancs 2007.11.20. 15:34:39

Miért nyelnélek le keresztbe? Szerintem mindenkinek joga van azt gondolni, amit akar, az meg hogy mindenről csak 600 karaktert tudok írni, az meg az én bajom :) És köszönöm, hogy "szóltál" valóban erre akkor nem gondoltam, node..

A Ronáld ház céljaival teljesen egyet értek, ahogy azzal is, hogy támogatják a Góliát FC-t, meg az A-válogatottunkat, és a kajak-kenusokat, és az öttusázókat, stb.
Ám arra már nem tudok mit mondani, hogy egy csomó helyen(nem csak meki) kiraktak kis tégelyeket az 1 és 2 forintosnak, amit ugye a küldönböző jótékonysági célokra szánnak, és nem egy mekiben, kb. 1 hét alatt ha 100 forintot láttam benne. Ez szánalmas. És emellett vannak olyan éttermek(nem meki), ahol pedig szétrobban a tégely. Ezt tapasztaltam belvárosban, és külvárosi részeken is. Ebből sajnos cask azt tudom leszűrni, h a mekibe járók többsége (hatalmas tisztelet a kivételnek) az a típus, aki a 220Ft-os koláért odadob egy 200ast, és hozzáteszi, hogy a többit a tartsd meg :( Mondom még1x tisztelet a kivátelnek. Nyilván azt is mindenki maga dönti el, mihez kezd a pénzével, de napi min. 700-800 fős customer number mellett, ami 1 hétre ~4900-5600 fő, kb. számolhatunk 1000Ft-os átlagrendeléssel (ennél többet költ egy átlag vásárló), és emellet több jóval forgalmasabb mekiben is csak 100-200 Ft van a tégelyben per nap. Hmmm.
Persze itt is meg lehet említeni, hoyg bezzeg az IKEA-ban a gyerekjátékok X%-a az UNICEFnek megy.
Amúgy a ház fenntartása is Meki séma, ezzel is tudja népszerűsíteni magát. A kaja pedig az előállításhoz képest drága, az egyedüli ami egyenlőbe teszi a mérleg nyelvét, az a minőség, amivel készül(HACCP, élelmiszerbiztonság, és egyebek).
Node a bevételi források kialakítását gondolom az asztal mögött jól képzett közgazdász szakemberek végzik :)

Ahoj..

ua571

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 16:07:37

vernarancs
de errol nem amerika tehet
itt olcso, friss gyors finom
vazze en melozok, nekem nincs idom fozni
nem is ertem latom, hogy tomegek allnak munkanap egy plazanyitason, meg mennyek piacra
mondjuk itt nincs is piac
nekem nincs idom semmire
na most van mert jon a thaksgiving es ures a hotel ahol robotolok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 16:11:12

ja es az pontosan ugy van
ez itt egy gyorsetteremlanc, mar a meki
mindenhol van drive thru, nem tul igenyes a berendezes, ha megis bemesz
hambi, krumpli kesz megy tovab
otthon emlekszem a nyugatinal volt egy olyan meki, lehet meg megvn, ami elso osztalyu etterem lehetett vona
itt egy kis negyzet alaku etterem, neha van emelet, de lapostetos akkoris, szoval egy semmi

vernarancs 2007.11.20. 16:14:37

hagyma,

Teljesen igazad van. Nem is varhato el mindenkitol, hogy fozzon otthon. Van aki utal. En pl. szeretek ezt-azt fozni mert jo buli. Persze csak 7vegen. Hetkozben meg szar menzat ebedel az ember, mert ha etterembe menne enni akkor nem maradna a fizetesbol semmi. Arrol kene leszokni, hogy amerikat majmolni kell es ha valami amerikai akkor azt dragan kell adni. Nyilvan ezeket az arakat annak koszonhetjuk, hogy a frencsajz tulaj es az anyaceg is leszedi a maga kis hasznat.

vernarancs 2007.11.20. 16:16:17

hagyma 2007.11.20. 16:11:12

A nyugatiban levo meki elnyerte europa legszebb gyorsetterme dijat. Vetek azt a helyseget erre hasznalni, de tenyleg gyonyoru. Most lehet, hogy lebontjak...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 16:19:52

hat ezt mondom
lattal mar itteni mekit?
hat a legutolso hurka-kolbasz-pecsenye az ut szelen kulonb
en nem is eszek bent sosem, csak drive thru ha mar kell enni valamit

vernarancs 2007.11.20. 16:56:55

hagyma 2007.11.20. 16:19:52

Regen voltam kint fel evig. Kb 1,5 honapig minden este mekiben kajaltam. Reggel meg 2 scickers meg kola. Erre volt penzem. Nem haltam bele de azert jo volt vegre csirkeporkoltet enni. Annyira nem volt gaz a mekis helysegek allapota. Olyan gyorskajaldas volt, de nem volt koszos. Tele volt afroamerikaiakkal. Az eladok szinte csak azok voltak.

Pécsi bölcsész 2007.11.20. 16:59:03

Én már rovancsoltattam kasszát, mert át akartak baszni.

kivértam türelmesen.
aztán elnézést kértek...

azt hiszem sikeres ember vagyok.
még jó.
bacc papucsban írom ezt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 17:08:33

persze hogy tiszta, nem is azt mondtam, csak en nem szeretem az a sok muanyagot
csirkeporkolt az egyetlen amt ugyanugy megtudok csinalni mint otthon ha ramjon
igen foleg feketek az eldok, de allama is valogatja
floridaban nem biztos
az elso meglepetesem az volt floridaban, hogy bementem vasarnap reggel es 200 nyugdijjas ott kajalt
elkepzeltem nagyanyamat amint 70 evesen beul a kocsiba es elmegy reggelizni a mekibe
hat ez mas vilag

Mr. Recessz · http://recessz.blog.hu 2007.11.20. 17:13:46

multkor vettem a pecsenyesütőnél egy főtt nyelvet. kevesebb mustárt adott hozzá Ilonka néni mint szokot. Ezt szóvátettem és ekkor ő adott még egy kicsit, meg ráadásnak kovászos ubit.

vernarancs 2007.11.20. 17:15:15

hagyma,

Van kint rendes pirospaprika?

Szerelmes ember (törölt) 2007.11.20. 17:16:13

Nick: 2007.11.20. 10:14:57!
Én senkit nem akarok meggyőzni, pláne nem akarom a saját képemre formálni. Mindenki akkor, annyit és olyan rendszereséggel eszik a MC Donald's-ba, ahogy és amennyit akar. Én nem ezt kritizáltam.

gravy_t 2007.11.20. 10:21:51
Panelba lakok, mégis ki tudod vonszolni magam a piacra friss alapanyagért! Ahogy a "salátamániás" is írta, megyeszékhelyen lakik. Ott biztos van piac. Ne nevezze már az salátamániásnak magát, aki gyorséttermi salátát (főleg MC Donald's-os) eszik. Az igazi salátamániás adna magára annyit, hogy kimegy a piacra, és maga veszi meg az alapanyagot és készíti el!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 17:22:57

venarancs
eddig 3 magyar termeket talaltam
bort
szegedi paprikat
meg kocsiba izzot, tungsram made in hungary
de a mexikoi paprika is jo

szerelmes ember
etteremben is csinalnak olyat, vagy jobbat mint te
itt a 4-ik utcaban van egy etterem te az az iceberg ranchel, hihetetlen finom
es meg a piacra sem kell kimenni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 17:24:05

remelem a paprika nem olmozott

Vladimir Harkonnen 2007.11.20. 17:52:38

greggrant · hoopswave.blog.hu 2007.11.20. 09:58:35
Öntudatos fogyasztó. Pesten meg lehet tenni, hogy elmész másik helyre, de ha tényleg nincs felhozatal arrafelé, akkor OK az ilyen kukacoskodás. Én is ragaszkodni szoktam a minőséghez, és ha nem kapom meg, elpártolok onnan.

Na ne mááá!
B. csabán kétszáz méterre ott a Phaedra mozi, és a Speed! Csak győzz választani: hambi kell, vagy pizza, esetleg csirkés szendvics!

Vladimir Harkonnen 2007.11.20. 17:53:45

Bár lehet, hogy a Phaedra már bezárt, mert azóta van Csabapláza is!

Shinobi 2007.11.20. 18:18:03

1.
Beszarás, hogy léteznek olyan emberek akik képesek felhívni valami telefonszámot, hogy 0.12587 dekával kevesebb húst kaptam. A saláta nem volt véletlenül egy cafattal kevesebb?

2.
Szerintem ez a csákó elvárja, hogy minden csirkének egyforma melle legyen és levélmérleggel adagolják az ételt neki.

3.
Itt mindenki utálja a mekit? Akkor hogyan lehet az, hogy a 90 mo.-i "étteremben" 75 millió vásárló fordult meg.

4.
Magyar ember egészségesen étkezik... Kaólát meg reflexből rendel! (Oké, van aki lájtot kér)

5.
Hiszzük, hogy mcdonalds értünk van, jól lakjunk, ugyanúgy mint a bankok akik hitelt adnak, hogy jobban éljük. Az élet szép.

6.
Mekis embernek: Jó lenne, ha a fél rendelést nem hozná ki az eladó, mert mire megjön a többi cucc, kihűl. Gondolom van melegentartó...

7.
A kommentelők elmondásai alapján szükség van új termékekre a mcdonaldsban:

Pacalos hamburger zsömle nélkül (mert az cukros)
Pacalos saláta
Virslis hamburger
75.00001 grammos csirkeszelet
Majonézmentes majonéz
Tavalyi Big Mac (az nagyobb)


És az egész menüben: 120Ft
Most választható ajándék mérleggel vagy húsátmérő mérővel.

:)

Kifordított kacagány 2007.11.20. 19:40:14

én csak azt nem értem, hogy aki annyira nem sikeres ember, hogy ilyen helyre jár szemetet enni, az miért csodálkozik, hogy más formában is be akarják csapni?

aki meg azt állítja, hogy ezek az ipari szörnyűségek ugyanolyan minőségű ételt raknak a polgár elé, mint egy tisztességes kisvendéglő, az egészen biztos, hogy nem komplett.

én személy szerint azt is utálom, hogy ha egy cég különböző elesetteket támogat. hányni tudnék tőle. arról szól az egész, hogy ösztönözve legyél ezzel is a vásárlásra. a sok hülye meg elhiszi, hogy ha ilyen helyen zabálja a hulladékot, akkor azzal tesz valami fontosat. röhej .ha én támogatni akarok valakit, akkor megkeresem a számlaszámát és átutalom amennyit gondolok, ahelyett, hogy esetleg 100x annyit fizetnék valami lenyúlós társaságnak.

ja és a jótanács amit itt valaki hiányolt: legyél igényes arra amit eszel és messzire kerüld el az ilyen helyeket, ahelyett, hogy rendszeresen visszajárnál.

hagyma: az ott egy más világ, más objektumokkal.

Darázs Csaba 2007.11.20. 20:17:26



Valadimir Harkonnen, ez a SpeedBurger télleg olyan húde ? Szegedi ismerősök In-N-Outhoz hasonlitgatják.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 21:27:04

Ok kacagany
en oszt tudom mik a kulonbsegek
amugy azert egy "tisztesseges " kisvendeglo konyhajaba neha beneznel varatlanul, ernenek meglepetesek:)
nade jo az immunrendszerunk

struc 2007.11.20. 21:52:11

hát: nekem 1x visszaküldték a smartkártyámat, mert vmelyik étteremben hagytam - és rajta voltak a keservesen összegyűjtött pontjaim. a végén kiderül, hogy sikeres ember vagyok? -bár a baccpacskerrevalót még össze kell gyűjtenem...
1 hónapban 1x meg jól is tud esni,mondjuk a farm, akármilyen egészségtelen.

pendulum 2007.11.20. 22:02:25

szexpressz:
badyhamyban csinálják szerintem is a legeslegjobb hamburgert amit valaha ettem. nekem a pulykás a kedvencem (sajttal töltött pulykamell van benne, kettő szelet, asszem most olyan 600 forint körül van, bár most volt nemrég áremelés és azóta nem ettem ott.)

nekem a mekivel semmi különösebb bajom nincsen, nem utálom, mert jóízűek az ételek, amiket adnak. az egyetlen problémám velük, hogy megpróbálják elhitetni hogy egészséges, és van sok birka aki el is hiszi... de tulajdonképpen nem mondhatják azt, hogy "egészségtelen a kajánk, inkább ne is egyél itt". aki elhiszi, hogy nem lesz semmi baja ha ott eszik állandóan, azt csak sajnálni tudom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 22:09:05

pendulum
amerikaban meguis magasabb az atlageletkor
akkor ez hogy?

pendulum 2007.11.20. 22:25:38

mit hogy?
nem értem a kérdést. egyátalán. mi köze ennek az átlagéletkor dolognak a kommentemhez, főleg úgy, hogy az amerikaiakat egy szóval nem említettem?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 22:45:04

hat azt irtad aki mindig hamburgert eszik annak baja lesz
otthoni szemlelet szerint minden amerikai hamnbrgert zabal
az atlag eletkor itt magasabb
hat igy vezettem le
bar a kover is tobb itt, nem vitatom:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 22:48:16

azt nbe tudd meg pendulum, hogy Vician milye koromporkoltet tudott csinlnyi
tocsogot a zsirban, meg az ujjad i osszeragadt
na mondjuk a kormot en szereztem, mert volt egy hentes ismerosom vacon akinek a lanya hetvegen besegitett, hat annak
olyan mellei voltak hogy behaltam

Greeny 2007.11.20. 22:53:21

Kommentek a kommentekhez:

1. A családomból egyedül én szeretem a salátát. Egy ideig csináltam, hogy megvettem a hozzávalókat, de rámromlott a saláta. Ráadásul nincs az embernek mindig ideje és türelme, hogy naponta megcsinálja a salátát és általában az ilyen "főzőcskézés" úgy szokott végződni, hogy csinál az ember egy nagyobb tállal, ami másnapra már összeesett trutymóként éktelenkedik a hűtőben.
2. Nagyon nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy a piacon vett saláták egészségesebbek. Ajánlom, hogy küldjön el mindegyik a piacon található zöldségből egy mintát an ANTSZ-nek. Tuti, hogy a növényvédőszerek tömkelegét találnák benne és a megengedett mérték többszörösét fogják tartalmazni.
3. A salátát egyszerűen szeretem és pont. Ebben nincs semmi fakszni. Itt nincs szó egészségmániáról, egyszerűen szeretem, és szeretem (vagy szerettem? -majd kiderül), ahogyan azt a Mciben elkészítették. Erre szokták mondani, hogy ízlések és pfonok különbözőek. Hallottam olyan emberről, aki imádja a lekváros kolbászt, én meg ezt a salátát szeretem. Nekem is tátva maradt a szám a lekváros kolbász hallatán, de nem néztem le az illetőt, mert szereti.
4. Ha vendéglátós lennék, tuti, hogy az lenne az első, hogy nyitnék egy olyan éttermet, ahol salátákat és tengeri herkentyűket lehet enni/elvitelre rendelni. Ezt sem azért tenném, mert egészségmániás lennék, hanem azért mert ilyen fajta jó étterem itt nincs, és szerintem sok ember ugyanúgy szereti ezeket a kajákat, mint ahogy én is. De nem vagyok vendéglátós. Így ez a feladat másra hárul. Remélem kap valaki az ötleten.
5. Van még egy lehetőségem ahol salátát lehet rendelni, de talán azt inkább hagyjuk. Az az a bizonyos olajban úszó saláta, rosszul zárható fóliával, vagy zöld színű sonka a pizzán. ez is országos franchise egyébként. Náluk az volt a jellemző, hogy amikor először rendel az ember, akkor kitesznek magukért (nagy adag, friss zöldségek, nem csöpög az olajban), majd amikor 2x rendelsz, mintha nem is ugyanazt rendelted volna.
6. Amerikát csak azért hoztam fel, mert én is éltem kint. Tudom, hogy milyen ambivalens az egész: mivel az USA-ban szinte senki nem eszik salátát a McDonalds-ban, de nem azért mert szar, hanem mert nincs rá igény. Az éttermekben (nem a gyorséttermekre gondolok) nyálcsorgatóan finom salátákat lehet enni minimális összegért. Tehát ha valaki salátára vágyik, akkor nem a McDonalds-ba megy. Kint a Mc már nagyon a végét járja és nagyon kell nekik a marketing. Ha nekem nem menne egy ilyen franchise üzlet egy bizonyos területen, akkor igyekeznék legalább a többi területeken bővíteni, vagy minőséget adni, mivel ott (gondolok itt most Mo-ra) még van rá igény (mivel nincs más!).

Üdv,
A salátamániás, aki egyszerűen csak szereti a salátákat és szeretné, ha bővülne a választék és javulna a minőség (nem csak a McDonalds-ra gondolok)

pendulum 2007.11.20. 23:02:30

igen, azt írtam, hogy aki MINDIG hamburgert eszik, annak baja lesz.
de ez, hogy minden amerikai hamburgert zabál ez olyan, mint hogy minden magyar pacalt zabál meg pörköltet...hülyeség.
azt, hogy az átlagéletkor mitől magasabb, azt inkább ne ragozzuk...

civistroll 2007.11.20. 23:05:07

Bajom a mehodával:
Felettük lakom.
Kicsicsázták a helyet most cool.
A pincénkben meg térdig ér a xar,mert szennyvízelvezetöt nem kell megcsinálni,inkább befalazták a pinceablakokat,hogy ne menjen ki a szag az utcára.Ha a hinterlandjuk fényképét bekopiznám az életbe be nem, tennétek a lábatokat!Még mesélhetnék horror sztorikat róluk,de nem akarok pert a nyakamba.Ja nem eszek náluk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 23:21:06

jovanna de otthon ez a duma hogy hamburgerzabalok vagyunk
olyan ember nem hiszem hogy letezik aki mindig hamburgert eszik
ilyen erovel annak is baja lesz aki mindig lekvarospalacsintat nyomat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.20. 23:24:05

ez igy van Greeny/ marmint meki ugyben/
viszont vacsora mindig aptaizerrel es salataval indul
meghozza istenivel
aztan foetel

Greeny 2007.11.20. 23:32:40

6+1: Elfelejtettem megkérdezni azoktól, akik azt írják, hogy "gyorséttermi saláta", hogy vajon ha valaki otthon csinál salátát mit tesz bele? Megveszi a piacon a salátának valót (amiről fogalma sincs, hogy bio vagy nem bio), majd otthon belerakja a tartósítószerekkel teletömött sajtreszeléket, pirít hozzá szintén tartósítószerekkel telenyomott kenyérdarabkákat (vagy otthon megkeleszti a tésztát?), megveszi a csirkét (vagy van bio csirkefarmja?), amiről szintén nem tudja, hogy egészséges és friss-e vagy sem, majd megsüti abban a napraforgó olajban, amelyről most már bebizonyították, hogy nem is annyira egészséges, mint ha sima zsírban sütnénk. De persze lehet extra szűz olivalolajat is venni (amiről szintén nem lehet senki sem meggyőződve, hogy az extra szűz.) Öntetként pedig ugyanazt a tartósítószeres majonézt vagy boltban kapható üveges öntetet vagy a még rosszabb porból készült öntetet lehet megcsinálni. Mennyi idő és munka megy el ezzel? És mennyivel egészségesebb a házilag elkészített saláta?

Greeny 2007.11.20. 23:48:35

7: A kommenteket végigolvasva, örülök, hogy vannak, akik megértették a posztom lényegét. :)Azaz ha valamiért fizetek, akkor elvárom, hogy minősége és mennyisége ne csökkenjen folyamatosan, és azt is elvárom, hogy az ügyfélszolgálatnál emberszámba vegyék a vásárlókat. Legyen az McDonalds-os saláta, ásványvíz, vagy tintapatron vagy bármi egyéb. Nem hiszem, hogy túl sokat kérnék.

civistroll 2007.11.20. 23:53:25

Extra szűz olivában ne süss,az való öntetnek.Amúgy meg ezt a piacos dolgot én se értem,ha mindent megveszel egy salihoz az akkora adag lesz,hogy egy nyúlfarmnak is elég ,eltartani meg nemigen lehet.Akkor inkább vegyél salimix keveréket,öntetnek meg oliva,balzsamecet,só,cukor és menta vagy amilyen zöldfüszert szeretsz.

puncipöcögtető 2007.11.21. 03:17:55

nem tudom miert vagytok oda a mekis cuccok minosege miatt - itt a nagy vizen tul minden evben egyre tobbet adnak ugyanannyiert - es ez erosen megkerdojelezi a minoseget.
Talan tobb, mint egy eve ettem onnan valamit, az is csak sultkompli volt.
Amugy meg kerdezzetek a Viciant!

Itt aki mekiben eszik sikeres ember...

puncipöcögtető 2007.11.21. 03:26:46

Amugy azt is meg kell erteni, hogy nem mindenki pepecsel otthon a kaja elkeszitesevel - a lustasag fel egeszseg, avagy plazacicat tart otthon, aki nem foz, ugyebar.
Hagyma is meg tudna mondani, hogy itt a pocsolyan tul lehet olyan jo kis kevert salatanak valot kapni, arra mar csak sult csirket kell ravagni, ami szinten kaphato a boltban, megpedig egesz olcson es sokaig eleg.
En meg szoktam raonteni blue cheese vagy bacon-os salata-ontetet, meg raszorni egy kis mazsolat, vagy szaritott cranberry-t, es meg is van minden. ELkesziteni nem sok ido, es igy a plazacica-problema is kikerulheto.

Igy kijelenthetjuk: aki nem sajat maga vagy felesege kesziti a kajat, vagy akinek plazacica dorombol otthon, sikeres ember...

nyunyisrac 2007.11.21. 06:31:19

Hülye idióta amerikai gyorsétterem, krumpli, kóla, melegszendvics!

Én is sajnos néha betérek, de ha lenne éjjel-nappali töltött képosztás odajárnék!
A meki olyan mint a NAGYI PALACSINTÁZÓJA
egy nagy szar!

indexipo 2007.11.21. 07:21:43

Pf. Greeny leolt titeket, mehettek a batz papuccsal a bús picsába :D

Vladimir Harkonnen 2007.11.21. 07:48:44

Darázs Csaba 2007.11.20. 20:17:26


Valadimir Harkonnen, ez a SpeedBurger télleg olyan húde ? Szegedi ismerősök In-N-Outhoz hasonlitgatják.

Próbáltam bemutatni a választékot, hogy csabán nem csak a mekdöglesz van.
Bár nem szoktam 200 km-t utazni kajáért, de ha ott járok ezeken a helyeken szokok kajcsizni, a hús az hús, és előttem rakják össsze.
Teszek az "egészséges" életmódra, az a lényeg, hogy tápláló legyen!

ua571 2007.11.21. 09:41:51

Ahoj,

Én csak azt nem vágom még mindig, h egy bürokratikus államban működő, nyugati mintára, európai szabványokra épített kapitalista cégtől még mindig mit vártok?
Amúgy még nem értem milyen ügyfélszolgálatról van szó. A mekinek semmilyen ügyfélszolgálata sincsen, egy elérhetőség van csak mindenhol megadva. Tudtommal ügyfélszolgálatot nem üzemeltet, és mivel jogállamban élünk, így nem kérhető számon, hogy az általa nem üzemeltetett ügyfélszolgálat, miért nem hívja vissza a vásárlót/vendéget, akit azért hívnak így, mert nem ügyfél.

Az öntettel kapcsolatban, meg akinek nem ízlik nyugodtan reklamáljon annál, aki a super size me és egyéb szutymákokat csinálja, meg folyamatosan fikázza a mekit, az egészségtelen ételei miatt(holott senkit sem kényszerítenek, h ott egyen, ha nincs megelégedve vele), mert pont ezért variálják állandóan a termékösszetételt.

Az esetről meg még az jutott eszembe, h vajon ettetek-e már az akciós grillcsirkés szendvicsből? Abban brazil grillcsirke hús van, ami szintén grillezett csirkehús, csak kisebb, mint a normál grillcsirke hús, mivel más termékbe való. Ezzel nem mondtam semmi konkrétat persze, de bízom az itt topicolók oly gazdag fantáziájára bízom :)

Ahoj

Greeny 2007.11.21. 10:30:30

ua571-nek: A mekinek van ügyfélszolgálata, mint minden nagyobb cégnek. Nem tudom pontosan, hogy hívják a mekinél a panaszok kezelésére szolgáló részleget, de van ilyen. Kapcsolták nekem eddig kb. 3x, egyszer sem volt "kapcsolható állapotban" az illetékes. Sőt a nevét is megadták, de nem írtam le. Mert a 2x telefonnál feladtam. Ezért elkérték a nevem és tel. számom, de egyszer sem hívtak vissza. A múlt héten felhívtam egy olasz céget egy termékük miatt, mert itthon nem lehet megvenni. Foglalt volt. Meglepetésemre fél óra múlva
csörög a telefon, hogy erről a számról volt egy hívásuk, de nem tudták felvenni. Soha életemben nem hívtam őket. Hát így lehet üggyfelet szerezni és megtartani.

Valadimirnek:
Szerintem a posztom alapján egyértelmű volt, hogy nem hamburget, szendvicset, vagy pizzát szeretnék rendelni (bár a pizzát egyszer említettem, de csak a inőség miatt). A saláta menüket hiányolom.

Darázs Csaba 2007.11.21. 12:23:25



96-ban volt olyan hogy McPizza, meg chili is Döncinél, legalábbis Floridában

szerencsére hamar feladták

Greeny: sali ügyben egyetértek, sajnos Magyarországon fényévekre vagyunk választékban, minőségben az amerikai éttermi salátáktól. Hozzáteszem vevőszolgálatban is, dehát ezért kell itt homár; és ezért nincs kint fogyasztóvédelmi lobster.com.

ua571 2007.11.21. 13:35:39

Greeny,

Én úgy tudom az ügyfélszolgálat megléte nem a cég nagyságától, hanem a tevékenységi körtől függ. Kíváncsi lennék mit ír elő erre a vendéglátó ipari egységek ügyfélszolgálatára az FVF. Ha lesz időm utána nézek, ígérem. Mellesleg nem ez az egyetlen cég, ahol nem hívják vissza az embert, és gyanítom nem is az utolsó :(

Az amerikai ételkultúrát én inkább hanyagolom ha nem gond. De megnyugtatlak, ha így haladunk hamarosan arra a szintre jutunk, kíváncsi vagyok akkor fog-e tetszi...

Amúgy félre értés ne essék, és nem mondom, hogy nincs igazad! Én csak azt mondom, h ezt nem tudod, h megfogni, sem az ügyfélszolgálatot, sem az éttermet. A konkrét étteremben annyit tudnak tenni (amit meg is tettek), hogy kapsz vmit engesztelés képpen. De az "ügyfélszolgálattal" ha sikerül is beszélned, annyit fognak mondani, h nem változott sem a saláta, sem a hús mennyisége/mérete, és elnézést fognak kérni, és ők is felajánlanak vmilyen kupont, amit kipóstáznak. Mert ugye a terméket visszaváltani nem fogják.
És ebben az egészben csak az a szép, h a "nagy cégek" 90%-a így működik itten.
Az olasz példa gyönyörű, kár, h az se magyar. Ez nálam újabb rovátka amellett, h miért lesz egyre nagyobb pöcegödör ez az ország, és sajnálom, hogy az én unokám kezébe majd olyan történelem könyvet kell adnom, amiben az lesz, hogyan építettük le az országot ilyen rövid idő alatt a semmibe. Éljen a jogállam és a demokrácia...
Kár, h hiába teszünk is bármit eredménytelen. A homár is egy király oldal. Kíváncsi lennék egy statra, hogy a felrakott problémák hány %-ában találtak megoldásra. Szerintem elkeserítő lenne a szám, pedig aktivitás a részünkről van bőven, ahogy látható. Csak éppen azon kívül, h itt közösen hőböröghet a tömeg, más "előnye" nem sok van...SAJNOS!
Hidd el én örülnék a legjobban, ha kijutnánk ebből az álapotból, de utópiába senki ne ringassa magát.

Ahoj

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.21. 17:26:00

azert kivancsi lennek az ismeretidrol az amerikai etelkulturat illetoen

papu 2008.08.24. 23:21:32

Te, haver! Figyelj! Neked ki mesélte be azt, hogy a mekkdonálcba kell járnod minden nap? Tarkódon volt naponta a pisztolycső? Egyébként meg híven tükrözi a szellemi színvonaladat az egész szófosásod!
süti beállítások módosítása