Tékozló Homár

Ezreket szopatott meg az első munkanapon a MÁV (folyamatosan frissítve)

2008.01.02. 10:50 | szily | 254 komment

Nemcsak a rossz humor, de a Homár éve is lesz az idei: az egyik legnagyobb monopolszolgáltató rögtön az első napon beleröhögött a nyomorult fogyasztók arcába, és anélkül, hogy azt kommunikálta volna, szombati rend szerint indította el a vonatokat. Állítólag a hó miatt, persze olyan vonalon is, ahol 16 órája egy kristály sem esett. A cég weboldalán természetesen félrevezető álinformáció szerepel a poszt élesítésének pillanatában is. Ha Önt is megszívatták ma reggel, írja meg nekünk, hadd verjük a kolompot. Két átkozódás alant.

Január 2. Sajnos dolgozni kell menni. Korán kelés, rutinból pillantás a MÁV honlapjára, ahol az aktuális hírek között annyi, hogy ma hétfői menetrend van. Autó, irány a rákoscsabai állomás. Autót leteszem a parkolóban, egy perccel a menetrendi iindulási idő (8.27) előtt a peronon. Eltelik 5 perc, semmi. Eltelik még 5 perc, még mindig semmi. Eddig ez normális, a legtöbb hétköznapon nem késik kevesebbet. Eltelik még 10 perc, vonat sehol (illetve közben áthúz az állomáson egy gyorsvonat). Vissza a kocsihoz, ha nincs dugó, talán nem kések félóránál többet a munkából. Már bent járok a városban, amikor az autóban a rádió közlekedési híreket mond: a MÁV bejelentése szerint ma a hóesés miatt szoimati menetrend van. De akkor miért nincs erről egy szó sem a honlapjukon (ahol ma reggeli frissítések is vannak)? Továbbá 16 órája nem esett egy szem hó sem a
Hatvan-Budapest vonalon! Ki fizet a benzinért a hidegben álldogálásért?

Petteri

Oké, már megszoktuk, hogy ha havazik, ha meleg van, ha bal lábbal kel a kaller, vagy fel se kel, ha sztrájk van, ha páros vagy páratlan nap, vagy ha neadjisten egy életunt humanoid a sínekre veti magát, Magyarországon a vonatok megbízhatóan késnek. De könyörgöm, lökjék már a jeges Dunába azt a BARMOT, amelyik tegnap este kitalálta, hogy holnap, azaz ma 2008. január 2.-án szerdán, SZOMBATI menetrend szerint fogja közlekedtetni a vonatokat. Mindezt persze úgy, hogy se az "intelligens" menetrendjük, az ELVIRA, se az alkalmazottaik, nem tudtak róla. Így mind ők mind az utasok többnyire csak reggel szembesültek eme világmegváltóan csodás és értelmes döntéssel! Mert ugye Államilag munkanap van, MÁVilag meg szombat?! Most akkor melyik a felsőbb hatalom, amelyik megszabja a munkába járó embereknek, hogy milyen nap is legyen? 
 

Üdv Én

Update 1: Az ügyben teljes a zűrzavar, a MÁV illetékesei reggel például azt nyilatkozták a Klub rádióban és máshol, hogy hétfői menetrend van, csak nem mennek az elővárosi vonatok. Ez azonban kollégánk, a Kötött pálya blog hozzáértő szerzője szerint nettó hülyeség. Ő arról beszélt, hogy a mávosok nem merik használni a váltókat, ezért a zűrzavar. Nemsokára ködoszlató posztot fog elhelyezni a Kötött pályán, amint élesedik, mi is bestesszük ide. A MÁV sajtósai délelőtt amúgy elbújtak az újságírók elől, ha előkerültek, azonnal frissítünk.

Update 2.: Íme a Kötött pálya beígért posztja, jól sikerült, és akit az is érdekel, pontosan megtudhatja belőle, hogy technikailag mi történt. A lényeg, hogy a MÁV nemcsak balfácán, de váltani sem mer.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kampfer 2008.01.02. 14:21:16

Bocsi! Nimonic...
Igy helyes a neved! :)
K.

Perillustris 2008.01.02. 14:21:56

OFF

"2-dikán" - Szerintem ilyen nem letezett a kozelmultban sem, de javitsatok ki, ha tevedek.

ON

Tigriske 2008.01.02. 14:24:36

nimonic, a vasút ha nincs privatizálva, akkor állami cég, tehát a mindenkori kormány igenis beleszólhat a működésébe, ha pedig privatizált, akkor az állammal köt szerződést, ergo megintcsak beleszólhat az állam a működésébe.

Tehát ez csúnyán politika.

A sz@r amit a MÁV-val művelnek meg azért van, hogy leócsítsák, hogy majd áron alul lehessen teljesen privatizálni.

üvöltő dervis 2008.01.02. 14:28:52

Sziasztok!

Nem olvastam végig a kommenteket, de azt megmagyarázhatná valaki, hogy amikor esik a hó miért jár a vonat?
És amikor nem esik akkor miért nem?
Ja és attól miért változik meg a menetrend.
Ja és, ha tudták tegnap:

www.origo.hu/itthon/20080101-szombati-menetrendet-kovet-szerdan-a-ho-miatt-a-mav.html

akkor miért nem volt reggel az oldalukat miért nem frissítették, miért csak ma délelőtt valamikor?

Na mindegy, szervezzünk utassztrájkot, találjunk ki egy napott és ne utazzon senki elővárosi vonattal. Maradjon otthon vagy oldja meg másképp, ha esetleg tudja. szerintem elég keményen nézni ki egy nap folyamatosan üresen közlekedő vonatokkal. :)
Na üdv!

nimonic 2008.01.02. 14:32:51

Kampfer!
Én azt gondolom, hogy teljesen mindegy, hogy épp milyen irányú akarat jellemzi az aktuális politikai vezetést.
Az ország általánosan romlott morális állapota, a talán már végzetes megosztottság azt a végeredményt produkálja, hogy hiába sz*r minden, mindenki tétleségre van ítélve, amiatt, hogy minden területen pillanatnyi, egyéni érdekek mentén áldozható fel minden. Jó példa az EÜ, ahol évtizedek óta mindenki csak sír az állapotok miatt, amikor meg valaki megpróbál hozzányúlni, akkor azonnal előlépnek azok, akiknek az érdekeit sértené bármilyen változás is. Tömegeket hülyíteni, nyomni a hazugságot, s végül mára majd' mindenki úgy tudja, hogy mienk a Világ legtutibb egészségügyi rendszere, amitől el a kezekkel!
Legyünk őszinték! Tökmindegy, hogy beletervezett változtatások jók-e vagy rosszak, előre mutatnak-e vagy hátra, a fél országnak elvből nem fog tetszeni.
Hiszen azért él, hogy a másik felét baszogassa. Vica versa.
No most! Amíg a vasútnál vannak Gaskófélék, addig tökmindegy, hogy mi lenne a célszerű, ésszerű, úgyis felülkerekednek a szűkebb csoportok érdekei.
Sajnos én már aligha érem meg, hogy ebben az országban mindenki félretegye egyéni érdekeit, pontosabban belássa, hogy azok akkor is kielégítést nyerhetnek, ha a közével párhuzamosan teszünk értük.
Szoktam mondani, hogy ha holnaptól mindenki csak arra figyelne, hogy saját maga ne lopjon, ne csaljon adót, és ne dobálja ki a csikket a kocsiablakon, akkor egyszerre megváltozna az egész ország. A MÁV is. Addig azonban...

sanya64 2008.01.02. 14:33:20

Ó, mi már tegnap elkezdtünk röhögni a MÁV-on. Egy Pest melletti állomáson vártuk, hogy majd jönnek a rokonok. Persze... bemondták, hogy késik 15 percet... mikor letelt, mondták, hogy megint 15-öt adjunk azért még hozzá... )) és közben négy nemzetközi expressz is úgy döngetett át ezerrel az állomáson, hogy a hóviharban amit csinált, masszívan Szibériában kezdtük magunkat érezni, vagy legalábbis a Dr. Zsivágóban (miközben fülig betakart mindenkit a hó)..

értemén, a MÁV-nak ciki a külföld felé történő késés, ezért azok a vonatok előnyt élveznek,
debezzeg úgy gondolják, hülye magyaroknak meg töknyóc mikor érnek valahová...

ezúton innen is szeretnénk meghívni a MÁV vezetőit egy kurvanagy seggberugásra!...
csak szóljanak ide előtte korábban, ha jönnek!...
ja, és ne vonattal, persze...

Kampfer 2008.01.02. 14:34:02

Tigriske!

Helyes meglatas! De akkor is van nemi igazsag abban, amit Nimonic irt. Mindenkepp felelos ezert a kormany, de az is igaz, hogy a kocsog szakszervezeti vezetoik is vastagon benne vannak a dolgoban, s nehanyszor csunyan lefekudtek a politikanak, s neha teljesen indokolatlanul eltek az erofolennyel!
Kampfer

z 2008.01.02. 14:34:10

"Megérkezett a MÁV honlapjára valami hivatalos hablaty:
www.mav.hu/menetrend/hir.php?mid=1477b6970bbd8e

no comment..."

tegye már fel a kezét, aki szintén nem találja a fenti, közleménynek szánt hivatalos hablatyban a "a késésekért és a kimaradt vonatokért elnézést kérünk, a késett vonatokra megváltott jegyek minden MÁV-pénztárban visszaválthatók"-részt?

nimonic 2008.01.02. 14:36:17

Tigriske!
A szar a MÁV-nál lehetne akár ilyen összeesküvés-elmélet pártiakat kielégítő okok miatt is.
Csak sajnos ennél sokkal egyszerűbb.
Azok között is sok a bunkó akik dolgoznak, meg azok között is akik utaznak rajta.
In a nut shell.

z 2008.01.02. 14:36:46

természetesen felkiáltójel a végén

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.01.02. 14:39:11

Én nem tudom, hogy miért nem érné meg az állami vezetésnek jobb vasutat csinálni. Most költenek rá kb. 300 milliárd forintot évente. Ha csinálnának egy jobb vasutat, ami csak 200 milliárdot igényel, akkor le lehetne nyúlni 100 milliárdot. És mellesleg az emberek is észrevehetnének valami javulást, és azt mondanák, hogy milyen fasza gyerekek ezek. De ezek ehhez is hülyék. De nem csak ezek. :)

Egyébként aki bizonytalan, az írja azt, hogy másodikán. :)

őrültanna 2008.01.02. 14:44:35

Kedves "Sorstársak"!


Az Utassztrájkhoz csatlakozók fejezzék ki "részvételi szándékukat", hogy más fórumon is elindíthassuk a szervezést!:)

Figyelem! Szigorúen politikamentes sztrájk jöhet szóba!

meg őrültanna

bloodhound v2.0 2008.01.02. 14:49:57

vagy 2. napján (második napján, az olyan elegánsan hangzik... :D)

egyébéknt meg a máv elmehetne a büdös picsába végre, kb. egy hónapja a barátnőm hólyaghurutot szedett össze, mert négy óránál is tovább tartott Bajáról Pestre érni az éjszaka közepén, félórás nyílt pályán történő vesztegléssel, fűtetlen kocsikkal.

én benne vagyok az utassztrájkban, tavaly májusban ültem utoljára vonaton, de akkor is, csak azért, mert tényleg nem volt más lehetőség...

síneket felszedni, szétkergetni őket a francba, kocsikat hajléktalanszállóvá alakítani, felszántani, sóval behinteni, stb.

jasssz 2008.01.02. 14:51:03

Gratulálok a cikk irójának.Ennél alacsonyabb szintre már nehéz lenne süllyedni.Mind szakmailag,mind emberileg.

bloodhound v2.0 2008.01.02. 14:52:46

jasssz 2008.01.02. 14:51:03

miért is?

Netuddki. 2008.01.02. 14:53:32

Szerintem indítsunk népszavazást, hogy adják el a MÁV-ot! (Már ha megvennék)

bloodhound v2.0 2008.01.02. 14:56:05

kovi1970 2008.01.02. 14:53:32

(5) Nem lehet országos népszavazást tartani:
a) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról, (Alkotmány)

bár ebbe szinte minden belefér... sajna...

bloodhound v2.0 2008.01.02. 14:57:37

én is eladnám. a táliboknak. aztán, ha komolyabb késés meg más gecizés, nyilvános kivégzések középvezetői szintig lemenően, vagy ami kell.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.02. 14:57:37

jassz, te nem kavalecz imre vagy?
vagy esetleg sigulinszki tibor?

EatClean · http://cleaneating.blog.hu 2008.01.02. 14:58:17

Jó ötlet. NEm avgyok a privatizásió híve, de a MÁVot igazán megvehetné valami külföldi befektető..na persze odaáig nem jut el a kormány esze, csak azt osztják szét ami hasznos. 2009-től pl az autópályát...

bloodhound v2.0 2008.01.02. 14:58:55

mamapicilánya 2008.01.02. 14:57:37

vagy mindkettő? :)

ARK-9 (törölt) 2008.01.02. 14:59:47

Primavera 2008.01.02. 13:27:51

Részlet az "A magyar helyesírás szabályai" c. könyvből:

"296. Az évet és a napot jelölő számjegyekhez a toldalékok pont nélkül, kötőjellel kapcso­lódnak: az 1838-i árvíz; Magyarország 1514-ben; 1848. márc. 15-én; április 4-ig vagy 4-éig; 12-től vagy 12-étől; stb."

boszorsi 2008.01.02. 15:04:06

Marcipánlánya, azért azt a kifejezést, hogy "hablaty", mert teljesen értelmetlennek, és információértékét tekintve nullának értékelem a MÁV hivatalos "közleményét"... Magam is elővárosban lakom, szóval naponta szívok, mint a torkosborz. Két napig gépelhetném - sokakhoz hasonlóan - a MÁV (=Megint Állunk Vazze /gyengébbek kedvéért/) gaztetteit, melyekkel utasait próbálja megtartani - jó távol magától.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.02. 15:04:13

Valaki meg tudja mondani kapásból, hogy hány éves a MÁV??

Apósom azért valamivel fiatalabb is,
kisebb is, nem is lát olyan messzire... decemberben mégis előkotorta a húlapátot a sufni mélyéről, és nekitámasztotta a ház udvari sarkához. Merthogy esetleg...

...meglepetés... :-(

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.02. 15:05:01

Fiatalabbaknak: nyelvész volt.

Ahogy Hofi bácsi (fiatalabbaknak: humorista) tudta mondani: " A Lőrincze meg csókoltassa!"....

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.02. 15:05:28

hú... na szóval hólapátot, mindegy :-)

bloodhound v2.0 2008.01.02. 15:07:21

Céadaoin 2008.01.02. 15:04:13

én azt bírom, amikor a közútkezelő adja elő ugyanezt, hogy hirtelen jött a hó...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.02. 15:07:49

Nem rossz az a húlapát! Vasútnál: hú, lapát!!

(ez szar vicc volt)

bloodhound v2.0 2008.01.02. 15:10:49

tegnap láttam egy hólapátos embert a bajai vasútállomáson, bár ő a gyalgosfelüljárót tisztította (ami mondjuk egy időben szintén nem megszokott dolog volt, simán életveszély volt átkelni a sínwek felett), de mostanában igyekeznek kitenni magukért. hát, legalább ott... :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.02. 15:13:49

Most nem azért, de Baja elővárosa Bácsalmás (ha Vác elővárosa Budapestek)

Kérdezem: Bácsalmásnál ma hogy jártak a vonatok? Tudja valaki?

bloodhound v2.0 2008.01.02. 15:14:56

már nem is tudok fogalmazni, annyira lefáradtam a mai naptól, nem jók ezek a hosszú ünnepek...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.02. 15:15:31

bloodhound: A felüljárót valszeg már privatizálták :)))

bloodhound v2.0 2008.01.02. 15:22:16

mamapicilánya 2008.01.02. 15:15:31

ja, gondolom, mekkora pénzt lehet kaszálni az "üzemeltetésével"... :D

múltkor egyébként lószar volt a gyologosfelüljáró tetején, erre varrjatok gombot, valki fel (és le is) vezette a lépcsőn a szerencsétlen pacit, biztos összeszarta magát a magasban... :)

üvöltő dervis 2008.01.02. 15:22:43

arról már nem beszélek, hogy az állomáson minden csili-vili volt, ott is volt hóúlapát . :)
egyébként azt nem tudom, hogy mekkorra hegység nőtt pest köré, hogy ennyire nem jártak a vonatok?
nem lehet, hogy a sok masiniszta és bakter egyszerre vette ki a szabit és így oldották meg a vezénylést?

zsúcica 2008.01.02. 15:23:40

Nem védeni akarom a MÁV-ot, megvan róla a véleményem (nem épp pozítív...)
De tegnap a híradóban hallottam, hogy szombati menetrende lesz. Lehet, hogy nem volt jól lekomunikálva, sőt biztos is.

De mit tehet az ember, ha rá van szorulva???
A busz se jobb! Sőt! Pl. express járatokra Budapest és vidék között nagy igény, sőt kereslet is lenne, de csak egyet indítanak vasárnap délután, és persze tele van totál, állóhely is alig...és egy csomóan ott maradnak a megállóban, a "bocsi, nincs már hely" indokkal.
Ez van.

Pepin bácsi 2008.01.02. 15:24:26

mondta már a kavalecz elvtárs, hogy holnap milyen nap lesz ?

bloodhound v2.0 2008.01.02. 15:42:06

vasárnap, ez magától érthedődő.

esetleg kibaszásból áttérnek a francia forradalmi naptárra... vagy megyei (Tolkien) időszámításra...

grafitmacska 2008.01.02. 15:44:39

www.youtube.com/watch?v=qb4d9MMzs5Q

Nagyon kiváncsi lennék, mit mondna erre a helyzetre Hofi Apánk...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.02. 15:46:54

szerintem a ló nem ment fel, hanem valaki felvitte a lószart a felüljáró tetejére, ezzel is tesztelve a takarítási hajlandóságot:))

Laczos (törölt) · http://napihulyeseg.blog.hu 2008.01.02. 15:54:01

Én is vizsgázni mentem Szerencsről Miskolcra és választhattam három vonatból. 6:17-kor, 6:30-kor és 6:47-kor is ment egy. A 6:30-as csak munkanapokon közlekedik, az ütemes menetrendbe lett beiktatva pótlásként, így elővigyázatosságból a 6:17-eshez mentem ki. Várok, várok, indulás előtt látom, hogy állítják befelé a 6:30-ast az állomásra. Akkor adtam fel azt a reményt, hogy én egyszer az életben érteni fogom a MÁV működését...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2008.01.02. 16:26:17

Mindenki írja, hogy a kormánynak/miniszterelnöknek/Istennek, vagy akárkinek végre rendet kellene tenni a MÁV-nál. Na, most én beleképzeltem magamat Isten szerepébe, azaz én vagyok a közlekedési miniszter.

Aszonnya, kéne egy tökös vezető, aki gatyába rázza az egész szarkupacot.
A legtutibb olyasvalaki lenne, aki nyugaton már látta, miként működik a vasút. Oké, fejvadásszal kerestetek egy osztrák, vagy német vasúti felsővezetőt, átcsábítom a MÁV-hoz és szabad kezet adok neki.
A következők történnének:
1. A bebetonozott vasúti közép- és felsővezetői gárda frászt kapna, hogy vége a munkavégzés nélküli jó fizunak, meg a cégesautónak miegymásnak. Riadóztatná mindenki a kapcsolatait. Egyes szakszervezetek az ellenzéket.
2. Navracsis Tibor sajtótájékoztatót tartana, hogy a nemzetáruló kormány, megszorítások idején 50 milliós fizetést ajánlott egy osztrák menedzsernek. Egyébként is elbocsátásokat terveznek. Miből élnek majd az elbocsátott vasutasok? Megkezdődött a MÁV osztrák kézre juttatása!
3. A szakszervezetek figyelmeztető sztrájkot tartanának a tervezett elbocsátások miatt.
4. Megérkezik Jürgen, az osztrák csodamenedzser, átvilágíttatja a céget és elkezdi kibaszogatni a felesleges felső és középvezetőket.
5. A kirugandó felső és középvezetők ott tennének keresztbe a munkájának, ahol tudnak. Mindenképpen megpróbálnák lehetetlen helyzetbe hozni a helyismerettel nem rendelkező vezetőt és azt a látszatot kelteni, hogy nem ura a saját cégének.
6. Jürgen racionalizálja az alsóbb szintek működését is és kiderül, hogy a melósok (kallerok, jegyeladók, krampácsolók) 20-30 százalékát különösebb megrázkódtatás nélkül el lehet bocsátani.
7. A vasúti szakszervezetek határozatlan idejű sztrájkba kezdenek az elbocsátások miatt.
8. Jürgennek tele van a töke és lemond.
9. Egy régi vasúti vezetőt kineveznek vezérigazgatónak.
10. Az új vezérigazgató visszaveszi a korábban kirúgott közép és felsővezető cimboráit.

... pfff...
Lehet, hogy tényleg az lenne a legjobb, ha beengednék ide az osztrák és német vasútat. Itt a pálya, versenyezzetek a MÁV-val... Na, abban talán szépen-lassan elvérezne ez a régi banda.

adamo78 2008.01.02. 16:34:12

Engem majdnem megvert ma reggel a kaller, mikor megkérdeztem, hogy holnap milyen nap lesz :)))

("Mi lenne, munkanap... na mostmá' hagyjon békén..."

bloodhound v2.0 2008.01.02. 16:34:15

mert nyilván jürgennek abban is szabad kezet kellene adni, hogy ne csak a felesleges embereket, hanem az oda nem való embereket is lapátra kellene tennie, és esetleg szintén külföldi, vagy világot látott emberkéket kellene tennie felelős pozíciókba.

továbbá a politikai vezetésnek (mármint egy hiteles politikai vezetésnek, de ilyen van ebben az országban?) AKTÍVAN ki kellene állnia jürgen és intézkedései mellett, és akkor sztrájkolhatna/keresztbetehetne a néhány száz meg ezer emberke, nem melléjük állna a normális vonaton utazni akaró közvélemény...

Camila 2008.01.02. 16:38:05

Az meg mellékes, hogy reggel 8-tól próbálok jegyet rendelni péntekre, és folymatosan a zenét hallgatom, valamint hogy jelenleg minden munkatársunk foglalt, kérik szíves türelmem. MOst fél 5 van. Egész nap nincs egy szabad munkatárs sem??? Dolgozik ott egyáltalán valaki????

bloodhound v2.0 2008.01.02. 16:50:17

Céadaoin 2008.01.02. 16:43:42

te kis cafka... :)))

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.02. 16:51:41

Ja, ja, aber schneller, schnelleeerrrr!!

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.02. 16:52:41

(és persze, hogy lehagytam a smileyt... :-D )

Kampfer 2008.01.02. 17:09:57

És hüjehalyó társunknak mennyire igaza van ebben a kommentjében! Ott a pont! Mégiscsak kéne ide valamilyen kis "stiklis" megoldás, amivel a bebetonozott gaskókat és egyéb tetveket is ki lehetne takarítani onnan!
Kampfer

Egészségesebb cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.01.02. 17:10:19

Magyar Álom Vasutak: Elkészülni vigyázz start?

vonR 2008.01.02. 18:07:27

vasútgépész leszek, de arra még én sem jöttem rá, h télen miért halmozza a késést a máv? (más kérdés, h nyáron miért???)
az egész töketlen banda, azaz nagyon jók. ha olyan pozicióban lennék, akkor én is azt csinálnám, mint ők.
zéró munka, maximál pénz.
ismerek olyan volt máv középvezetőt, aki saját hatáskörében selejtezett mozdonyt, és vasáron (nah jó. majdnem) megvette. most ugyanazt a mozdonyt adja bérbe a mávnak.
milyen már???
szvsz zseniális...

átlátó 2008.01.02. 18:26:05

Szögesdrót a lábukra, a másik végét vonóhorogra kötni és nem néhány métert haladni velük és a korral. Aztán várni a szóvivő nyilatkozatát.

Vladimir Harkonnen 2008.01.02. 18:35:13

15 éve még én is szolgálattevő voltam a 100/a-n, egy kisebb állomáson. Nálunk voltak bakterek (ún. váltókezelők), kimentek kisöpörték a váltókat, és ment a vas! Igaz még egy SIEMENS blokkos berendezés volt kézi váltókkal, télen egy kicsit rá kellett feküdni a karra, de működött! A nyugatiban meg a legutóbb is kézi állítású váltókat láttam, azokat meg át lehet dobálni egy kis söprés után gond nélkül!
Hál' istennek azóta úgy 3-4 évente kényszerülök vonatra ülni! A lemaradásom akkora, hogy a múltkor meg kellett kérdeznem mi is az a zónázó vonat, és meglepődtem hogy gombbal nyílik az ajtó! Ezeken kívül nem változott semmi! Ugyanaz a kosz, a szemét, ugyanazok a romok, ugyanaz a minőség!

Dervenkál Egon 2008.01.02. 19:03:23

A cégemnél fontos, hogy járnak-e a vonatok, ezért ma hivatalos állásfoglalást kértünk a MÁV-Start Zrt-től. A következő válaszokat kaptuk.

- ezeréves váltók, nem is lehet átállítani őket, sokat költöttek az elmúlt években fűthető váltókra, de alig pár tucat van az országban.
- kevés az ember aki a váltókat kezeli, és a szakszervezetek kiabálnak, ha más munkakörből kiküldenek valakit váltót melegíteni
- valóban szombati menetrend van, de lehet hogy néhány vonalon hétfői
- néhány helyen nem járnak az elővárosi vonatok, de ott a gyorsvonatok megállnak (vagyis késnek)
- azért nem járnak az elővárosi vonatok, mert a MÁV úgy gondolta, hogy ha kevesebb vonat indul el (FIGYELEM!!!), akkor kevesebb késik!

Igen mindez egy nyilatkozatban. Egyet nem értek. A MÁV-nál miért az a fontos, hogy a vonatok késnek?????? Miért nem az, hogy az UTASOK késnek?

Natura 2008.01.02. 19:17:46

Egon, mert a vonatokról legalább nagyjából tudják hol és mennyi van. Utas ezzel szemben lehet egy kocsit 6 db, meg 600+ is, voltaképpen senkit nem érdekel.

Mondjuk én IC első osztályt használok, ott még viszonylag tűrhető a heyzet, de mocskosnak az is mocskos, a kalauz néha tahó (nem mind, tényleg csak néha), a fűtés hol működik, hol nem, légkondi szintén, és b*szott drága.
Viszont általában nincs tömeg, és vezetnek helyettem.

Ettől függetlenül elégedetlen vagyok.

vonR 2008.01.02. 19:24:30

naturától nem is vártam mást, mint IC-t.term. első oszt.
mindenesetre vannak olyanok, akik nem icn mennem, mert az drága, v simán nem is jár arra, amerre menni akarnak...én néha arra kényszerülök, h kispiroson menjek.na ott az első osztály:)
mindenesetre aki mávon utazik, az sikeres, meg ember.. ja
de vkinek nincs alternatívája.
mindenesetre az ideális szállítóeszköz 1 RR silver, 1 márk nevű sofőrrel:)))
és akkor nem érdekel a késés ssem

Natura 2008.01.02. 19:31:59

vonR, tudtam hogy nem állod meg, hogy meg ne próbálj beszólni:)

vonR 2008.01.02. 19:34:41

akkor örülök, h nem keltettem cslódást benned

snowflake 2008.01.02. 19:40:37

gendi 2008.01.02. 13:26:25
na az a szomorú, hogy ez egy fővonal és este 18:45-kor eljön Budapestről az utolsó vonat.
mégjobb: ugyanez a vonat 23:27 perckor gördül be a nagykanizsai állomásra (abban az esetben, ha nem késik):S ki a f.sz találta ezt így ki???

Secnir 2008.01.02. 19:52:44

újra elmondom:

"emléxem a régi (60-as 70-es) évekbeli westernfilmekre, ahol bemutatták a vadnyugat hőskorát. Benne egy apróság: gőzmozdony 1-1.5 m-es hóban ment előre. a mozdony elejére fel volt szerlve egy V alakú hóeke. s láss csodát ugyanolyan sebességgel ment, mint nyáron.

Namármost az minimum 150 éve volt. a MÁv-nál 150 év alatt nem jutottak el erre a szintre..."

ilyen vállalatok élére magyar embert kinevezni felelőtlenség. hívjanak egy franciát, vagy japánt, aki látott vasutat, élőben, közelről, esetleg tervezte is, és az rendbe fogja tenni a MÁV-ot (esetleg gondolkozhatunk a BKV-ban is). kapjon szabad kezet, egy 5 éves időtartamra. rend lesz.
de ez csak álom. amíg a felsővezetés foggal-körömmel kapaszkodik az állásába, függetlenül azzal, hogy a reá bízott közvagyonnal mi lesz, addig nem fog változni it semmi.
kezdve a közlekedési miniszterrel.
hír tavalyról (vagy tavalyelőtti):
japánban az egyik vonat késett valami 2-3 percet. a közlekedési miniszter a súlyos eset utáni órában lemondott (írásban), majd este harakirit követett el....

Secnir 2008.01.02. 20:11:02

...és a tokyo shinbun megírta, hogy a közvélemény a miniszter pártját fogta, helyesen járt el, semmi kivetnivalót nem láttak abban, amit csinált.

na ezt magyarországon megnézném. felcsapnák azonnal koprsókészítő kisiparosnak.

vonR 2008.01.02. 20:16:45

minek?
az összeset a dunába...lőni

snowflake 2008.01.02. 20:23:45

Secnir: mire itt rend lenne, az összes japánnak harakirit kéne elkövetnie:-)

1ébként én próbálok nem vonatot használni a közlekedésre. Naturának most igaza van, hogy ICt választ, szerintem. (na nem mintha az sokkal gyorsabb lenne, de párszáz Ft a különbség és legalább nem olyan mocskos, mint a sima gyors(!):D)
mondjuk mióta az IC(kb. 2 éve) NYÁRON!!! 120 perces késéssel érkezett az állomásra, s indult tovább, nem szeretem kicsit sem a MÁVot!!!

Secnir 2008.01.02. 20:32:03

vonR
kár a lőszerért, drága az.

most a minuszban csak bele kell lökdösni őket, belefagynak simán. tavasszal kiolvadnak, s jó lesz a tápanyag a halaknak. legalább nem kell sokat etetni, ha megyünk pecázni.

Secnir 2008.01.02. 20:33:17

bááár...
...ha jobban belegondolok egy hal IQ-jába, azok simán kiköpik őket. maradjon a golyó.

Secnir 2008.01.02. 20:35:20

megyek is játszani a transport tyconnal. csinálok egy bkv-t, oszt hajrá.

vonR 2008.01.02. 20:35:25

én nem pecázok.
de tudod mit?
gyűjtést szervezek és biztos fedezni fogja a kiadásokat a bevétel...

Secnir 2008.01.02. 20:36:50

ott legalább rend lesz :)

vonR 2008.01.02. 20:38:54

GN KHT
golyót nekik köz...:))

vargak 2008.01.02. 20:41:41

ámulva olvasom a híreket..nem semmi...ehhez képest kispályásak az angolok ahol ma azért nem jártak a Londonba közlekedő vonatok az egyik fővonalon mert még nem készült el a pályajavítás..ott legalább látszik hogy dolgoznak valamin, de ilyet hogy "önként nem használjuk a váltókat"... Nem semmi..
Kitartást mindenkinek!

Fedup Sári 2008.01.02. 20:43:21

Nem bírtam legyőzni a késztetést, és írtam a mávstart ügyfélszolgálatára. Ezt itt.

------------------------------

Csak a mai minősíthetetlen produkciójukhoz szeretnék gratulálni maguknak. Még egy ilyen inkompetens -- vagy talán direkt rosszindulatú... és inkompetens -- társaság nincs a világon, mint maguk. Nyugodtan írjanak be legalább három darab elégtelent az ellenőrzőjükbe.

Sigulinszki Tibornak meg annyit üzenek, hogy a mai nyúlfarknyi közleményében hét darab helyesírási hibát sikerült összeszámolnom. Eddig azt hittem, hogy egy szóvivőnek tisztában kell lennie az általa használt nyelv szabályaival; a maguk öntörvényű kiskirályságában ezek szerint nem.

Remélem egyszer leülik büntetésüket az elherdált közpénzek és a nem teljesített közfeladatok miatt.

Nem kell válasszal bajlódniuk.

------------------------------

vonR 2008.01.02. 20:46:48

ez tetszik.
csillagos ötös!
de szerinted most megy a meakulpa?

(a klumpa vicc az túl rossz lett vna..)

snowflake 2008.01.02. 20:49:59

Nem kell válasszal bajlódniuk.-rutinos panaszos:-)

vonR 2008.01.02. 20:52:27

mondjuk erre melyik formaválaszt küldenék???

üvöltő dervis 2008.01.02. 20:53:04

nem jön vissza más csak valami f@szláma etetőszöveg, azt meg mindenki ki tud találni. :)

vonR 2008.01.02. 20:58:28

de erre érdekel a válasz...
"nem vagyunk rosszindulatúak, csak inkompetensek?
az inkomp-ot mivel magyarázzák ki?
azért majd, ha lesz válasz lécci ide vissza...
thx

Natura 2008.01.02. 21:08:26

Egyszer megírtam nekik a panaszkönyjükbe, hogy miért nem küldik el valami továbbképzésre a teljes bunkó, használhatatlan, tájékozatlan, és szemtelen személyzetüket... úgy emlékszem felvetettem néhány szexuális interakció lehetőségét a közelebbi családtagjaikkal is. Visszaválaszolták, hogy elnézésemet kérik a kellemetlenségért, a javaslataimat figyelembe veszik, és ígérik hogy folyamatosan dolgoznak rajta.

De szerintem hazudtak. :(

ps1948 2008.01.02. 21:12:33

MÁV központi információ, ma reggel 09 körül:
Kérdésem: Az Esztergomi vonalon járnak a vonatok?
Válasz: honnan- hova szeretne utazni?
Én: Piliscsabáról a Nyugatiba
Válasz: az Esztergomi vonatok NEM szoktak megállni Piliscsabán!
Én: Nem baj jár vagy nem
Válasz: persze, hétfői menetrend szerint
Kimentem, természetesen szombati szerint

vonR 2008.01.02. 21:16:17

lol!
én 1szer régen ICvel jöttem haza pestről (vidékibunkó??), és leszakadt a vezetél. 2óra késés, és nem adták vissza a jegyárat, mert az nem a máv hatásköre...
beírtam a panaszomat, és mi értelme lett???
aki arra gondolt,h semmi, az nyert!
vasútgépésznek tanulok, családban is voltak, uh én szídhatom őket.
inkompetens, idióta banda.
dunába!

snowflake 2008.01.02. 21:18:52

miért nem lehet szerdán szerdai menetrend szerint közlekedni? lassan már egyáltalán nem tudom, milyen nap van...

jesszumpepi (törölt) 2008.01.02. 21:27:48

hej,hagyma!

Mi történik a nagy vizen túl,ha leesik a hó?

Secnir 2008.01.02. 21:30:48

jesszumpepi:
láttam a videjótékába, tél lesz.

vonR 2008.01.02. 21:43:11

hűűű
mindenhol?

üvöltő dervis 2008.01.02. 22:00:28

én is láttam egy filmet: index.hu/kultur/cinematrix/adatlap/744
na üdv, megyek rápróbálkozom egy vonatra, ami elvileg mindig jár.

clode21 2008.01.02. 23:32:23

Tudtommal a máv nem az előző nap adja ki a beosztásokat. Vagy a dolgozók bementek és szóltak, hogy a fele hazamehet mert mégis szombat van?
Egyébként az elmúlt öt nap a máv szerint szombat, vasárnap, szombat, vasárnap, szombat. Holnap milyen nap lesz? Vasárnap?

karoj · http://ceg.sonet.hu 2008.01.03. 03:07:51

www.mav-start.hu/mavstart/kuldetes.php

Ügyfeleinkhez fűződő kapcsolatainkról

* Értékrendünk fókuszában ügyfeleink állnak
* Komplex szolgáltatásaink megbízhatóságával biztosítjuk elégedettségüket

ez annyira megható, alig bírom visszatartani a könnyeimet

I'm 2008.01.03. 10:01:34

clode21

A kaller szerint, akitől tegnap reggel reggel megtudtam, hogy a máv szerint szombat van, úgy történt ahogy írtad.
Bement a műszak és hazaküldték, hogy szombat van. Ez siralmas...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.01.03. 13:50:27

Ezért nem mávval, hanem thalyssal és dbvel utazgatok. Évente max egyszer.

grabowsky.meghasonult 2008.01.03. 14:48:01

Juhéééééééééééééé!!!
Végre!!!!!

És a többi 15.000 léhűtővel mi lesz?
Ez nem old meg semmit sem egyellőre!..., De..de...talán...talán.. legalább retorziónak jó az utánnuk jövőknek.

Mert ha élve akarsz maradni majd következő vezetés, akkor igen is fel kell vállanod végre, hogy 10-15.000 léhűtő középvezetős káder és munkályát szociális juttatásnak vélő semmirekellőt ki kell rugnod!

Félek attól, hogy megint végkielégítseket fizethetnek, mert tutti szarul kötötték meg a munakszerződéseket és a MÁV nak kell fizetnie rosz dönmtésekért még lelépti díjat. :)

jajh istenem méé nem változik ebben az országban itt semmi sem? Ami változás van az mind felszínes, fölösleges, félig se vitt, befejezetlen urambátyámozós , mutyizós szar. ez megy már 200 éve! Ismerős a Magyar ugaron című vers? Akkor sem ment másképp! Villongunk itt kölcsönökből építünk mindent fölöslegesen elavult autópályákat, metrókat mindet a legdrágábban (nincs is szükség rá rossz a koncepció alapjaiban, mindenki már másban gondolkodika világban...) aztán belülről emészti a rák ezt az országot.

IGAZI REFORMOKAT VAGY FORRADALOM LESZ az meg senkinek sem jó! ki akar lámpaoszlopokon hullákat látni meg statáriumot?

Menjenek szépen tovább középvezetők felének kirugása. Bekamerázni állomásokat 1 dolgozik 4 néziből a 4 nézi kirúgása azonnal. Lenne olcsó karbantartó, gépész munkaerő végre amit úgy hiányolnaka a gyárak aghol ugye dolgozni is kéne már...

Mér van az hogy ennek az országnak (és úgy tűnik másoknak is...) csak akkor ment jól ha mímelt parlamenti demokráciája volt egy kinevezett (eltűrt) erős vezetővel aki max meghalgatta a parlamentet de maga döntött. A parlament alkosson törvényeket szavazza meg és hagyja jóvá vagy nem egy személy akit 4 évenként feles periódusban választunk meg. Nagyobb hatalmat a köztársasági elnöknek akit népszavazáson kellene megválasztani.

jujj de elkanyarostamm....mint a kisiklott szerelvény.. :)

őrültanna 2008.01.03. 14:57:53

Az utassztrájk szervezését egyelőre elnapolom!

És utcabálra invitálok minden elégedett sorsársat!:)

Semmire se lesz jó ez az egész nyilván, "csak" arra, hogy most tök sokat dörzsöljük a tenyerünket, és adjuk tovább a hírt!:)

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.01.03. 15:11:01

Ez várható volt, miután a "népszabival" üzentek az új miniszternek. Mielőtt leváltanák őt, gyorsan kirúgja az egész Start bagázst. Mellesleg a zindex szerint június 30-án lejárt volna a megbizatásuk. Kiváncsi vagyok, lelépési pénzt kapnak-e?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.03. 15:48:17

lesz jobb állásuk:))) erről is biztosan egyeztettek. ilyen magasról kevesen mennek munkanélkülire

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.03. 15:50:04

"A miniszteri intézkedés egyelőre nem érinti a vezetőknek a cégben betöltött posztjait"

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.01.03. 15:51:06

egyébként meg kellett a hely az új miniszter új embereinek

Meggyes piskota 2008.01.03. 16:25:32

Egyebkent a japan vasuti kozlekedesrol csak annyit hogy ott meg csak nem is percre, hanem masodpercre pontosan jarnak a vonatok.
Most augusztusban is kint voltam ket hetig es egyszer tortent meg hogy ahol en voltam 5 percet kesetek a vonatok. Az is azert mert volt egy kozepes erossegu foldrenges. Eleg kozel.
Szal a MAV bekaphatja. Miota Debrecenbol Vecsesre koltoztem, szivok mint oallat.
Alig van olyan nap hogy idoben ernenek az allomasra es a Nyugatiba a vonatok. Nem beszelve a tomegrol meg a mocsokrol.

Hanyszor lattam hogy Vecsesen tomegek nem birtak felszallni reggel a kesve erkezo vonatra, mert keves kocsival kozlekedett!!
Nekem mazlim van mert a munkahelyemen oreg butor vagyok es a munkaltatom turelmes, megertik ha fel orat kesek. De tutiziher hogy mashol ezt nem turik a munkaltatok.

Vajon hanyan vesztettek el ilyenek miatt az allasukat?
süti beállítások módosítása